Tolnai Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-27 / 22. szám
1955 JANUAR 27 (Folytatás c. oldalról) adják a népi demokráciánknak, szocialista fejlődésünknek azt a szenet, amelyre szüksége van. Az elvtársak, e tanácskozás részvevői képviseljék bátran, határozottan és erélyesen azokat a javaslatokat, és rendszabályokat, amelyek a szénbányászat termelésének terén mutatkozó hibák kiküszöbölésére és az olcsóbb, jó minőségű termelés elérésére irányulnak. Ismétlem, legyenek biztosak benne, mögöttük áll a bányászság túlnyomó nagy többsége, mögöttük áll pártunk, az egész népi demokrácia, az egész magyar dolgozó nép. Nem kétséges, hogy ha a tanácskozás tanulságait megszívleljük s valóra váltjuk, a magyar szénbányászat útja újra fölfelé ível és a szénbányászat dolgozói joggal és büszkén tölthetik be helyüket a magyar munkásosztály élcsapatában, ahol a felszabadulás óta eltelt esztendőkben annyi győzelmes csatát vívtak. Kívánok teljes sikert e tanácskozás minden célkitűzéséhez. (Lelkes nagy taps.) Termelőszövetkezeteink életéből Százezer forint a sertésekből egy szép tisztavízű kis patak túlsó oldalán épült fel a kölesdii Kossuth termelőszövetkezet sertésfarmja. A tiszta világos, illető egyik kutricájában „Lidi“ koca békésen röfög, az apró rózsaszínű tehetetlen kis utódoknak. Pontosan nyolcan vannak ők. Egyik helyesebb, mint a másik. Alig» hetesek, fejlettségük a legszebb ígéret a jövőre nézve. Velük együtt összesen 74 darab a tsz sertésállománya. Kárpáti János, a sertésgondozó nem olyan régen vette át az állomány kezelését, ő fooatos volt a tsz-ben. Elődje Debreceni bácsi, rokkantsága miatt nem tudta a munkát ellátni. Ezért lemondott. Igen ám, de ki legyen az utód. Senki, nem akarta vállalni. „Majd én vállalom“ — mondotta Kárpáti János és azóta lelkiismeretes gondozója a sertésednek. Kárpáti János arca szinte sugárzik az örömtől, amikor terveiről beszél. — Most 10 darab tenyészkant nevelünk, szép összeget várunk értük. Ebben az évben a sertésállományból körülbelül 100 ezer forintot akarunk jövedelmezni. Célom, hogy a fehér hússertés tenyésztésénél minőségi javulást tudjak felmutatni. — A teljesített munkaegységekre minden tagnak 2 darab választási malacot adtunk. Legyen jövőre is.v • A háztáji gazdaságában mennyi sertése van? — Egy év óta vagyok tsztag. Amikor beléptem, én is kaptam két malacot Mindkettőt kihízlaltam, az egyiket levágom, a másikat eladom. Az elmúlt napokban prémiumként 3 darab választási malacot kaptam. Ebből kettőt eladtam, a harmadikat pedig anyának tartom meg. A munkaegységre kapott malacokat pedig hizlalni fogom. A malacok árához tette Kárpáti János azt a pénzt is, amit a háztáji gazdaságában termett boráért kapott. Az összegyűlt 2500 forintból azután bevásárolt saját maga és kislánya részére. Mozgalmas az élet a szedres! Petőfiben „Lusta gazda“ jelző illeti meg az olyan embert, aki ilyenkor télen nem tudja kihasználni a napnak minden pillanatát. Érdeklődjünk csak a szedresi Petőfi tsz-nél, hogy nekik mi a véleményük erről a kérdésről. Lázár István elvtárs, a tsz-elnök, azzal válaszol, hogy tagjai nem várják ölbetett kezekkel a tavaszi munkák kezdetét. Kint a határban Radványi József, Haszek István, Németh József és a többi fogatos a trágyát hordja. A födél alatt pedig a kijavított, újrafestett lószerszámok „árulkodnak“ a szorgos munkáról. Sovány Mihály, a kosárfonás érdemes mestere, remek vesszőkosaraival elismerést vált rá a látogatókból. Dallas László, a tsz kertésze nagyon ügyesen használta ki a téli enyhe napokat. — Ugyanis a sárgarépa, zöldség, spenót magjait már elvetette, a’ö’diben várja már a tavaszi enyhébb napokat négy holdon a dughagyma is. A termelőszövetkezet a makói MEZŐKER Vállalattól aughagymaültető gépet kapott, annak segítségével sikeresen végezték el a dughagyma ültetését. J NAPLÓ Az „Élüzem“ cím elnyeréséért• Felszabadulási verseny a Bonyhádi Zománcgyárban Megyénkben elsőnek a Bonyhádi Zománcművek dolgozói csatlakoztak a Rákosi Mátyás Művek dolgozóinak kezdeményezéséhez, a felszabadulási versenyhez. Országos viszonylatban is, a tömegcikk iparban elsőként jelentették be, hogy részt vesznek a felszabadulási versenyben. Éppen ezért talán különösen érdekelhet bennünket, hol tartanak a versenyben a Zománc gyártói gőzei, hogyan állnak vállalásuk teljesítésével. Az üzemiben mindenki az „Élüzem” cím megszerzéséről beszél. Ezt akarják elérni a felszabadulási versenyben a zománcgyár dolgozói. Nem könnyű feladat, hiszen ebben a pér hónapban bizonyára a többi üzemek is „megnyomják a gombot”, de a zománcgyáriak nagyon bizakodók. „Nyersanyagunk van, tüzelőanyagunk elegendő, a műszaki feltételek megvannak, most már csak a kommunisták példamutatásán, jó szervező és agitációs munkáján múlik az, hogy meg tudjuk szerezni az Élüzem címet” — mondták többen is a pártszervezet elmúlt napokban tartott taggyűlésén. Ez az egész taggyűlés egyébként az élüzem cím megszerzéséért folyó harc jegyében zajlott le, meghatározta a kommunisták tennivalói, a termelés ellenőrzése, a munkafegyelem megjavítása, az agitációs munka, a dolgozók mozgósítása terén. Emellett páros versenykihívások is születtek ezen a taggyűlésen. A gyár műszaki dolgozói is bizakodóak. Gyopár elvtárs, a vállalat főmérnöke az eddig megtett konkrét intézkedésekről beszél. Az év elején összehívták a művezetőket, részlegvezetőket és ismertették az élüzem feltételeket. Ez előírásokat lebontották műhelyekre, munkahelyekre, így minden műhely megkapta, mit kell teljesítenie ahhoz, hogy a gyár él üzem lehessen, mindenütt kifüggesztették ezeket a feltételeket. Ezekre tették aztán meg az egyes dolgozók, az egyes műhelyek, részlegek kollektívái a vállalásokat. Ezenkívül komoly műszaki intézkedéseket tettek a gazdaságosabb termelésre, a jobb minőség elérésére. Az edényfülek készítésénél bevezettek egy olyan újítást, amely az eddigi nyolc művelet helyett négy művelettel teszi lehetővé a fülek gyártását. Az új módszerrel még ebben a hónapban megindul a tömeggyártás, feleannyi munkaerő kell hozzá, mint eddig. Rövidesen megjelenik az üzletekben a gyár újdonsága: a peremnélküli fazék és lábas, amit a háziasszonyok bizonyára megkedvelnek majd. Egyelőre csak a mintapéldányok készültek el, de a sorozatgyártás napokon belül megindul. Az újfajta edénynek nincs felül pereme, ami eddig nagy lehetőséget adott a selejtre, hiszen a peremezésnél nem egyszer megrepedt az anyag, szétnyílt, el lehetett dobni. Most a peremet egy horony pótolja, az edényhez süllyesztett fedő készül, így főzéskor a lecsapódó pára visszacsorog az edénybe, nem rongálja a tűzhely fedőlapját. Az edényeket fedővel együtt egymásra lehet rakni, ez is előny a háziasszonyoknak. Komoly problémák voltak eddig a zománcműhelyben a szárítórácsokkal, a tönkrement rácsokat nem tudták időben pótolni. Most megállapodást kötöttek egy KTSZ-el, hogy rendszeresen szállít ilyen rácsokat, emiatt tehát nem lesz fennakadás az üzemben. A festőműhelyben eddig farácsokat alkalmaztak, ha ezeken nagyon megvastagodott a rárakódott festékréteg, el lehetett dobni. Most vasrácsot alkalmaznak itt, drótháló bevonattal. A rárakódott festéket időnként leégetik, akkor újra használhatják. Ezelőtt a ledolgozott óráknak közel fele várakozási idő volt, rácsihiány miatt, most ezt a minimumra tudják csökkenteni, így majdnem kétszer annyit gyárthatnak ugyanannyi munkaerővel. Számos újítást, ésszerűsítést alkalmaztak ezenkívül, melyekkel megjavítják a minőséget, csakkentik az önköltséget, emelik a termelékenységet. A zománcozóban mindenki 3 Megválasztotta küldötteit a Döbrököz-szőlőhegyi DISZ-szervezet A Döbrököz-szőlőhegyi DISZ - régi területi szervezet tagjai között bizonyos nézeteltérés van. Jól tudják ezt a szőlőhegyi fiatalok és ezért igen helyesen úgy határoztak, hogy a „Bor“ című drámát a falu fiataljaival közösen tanulják meg. Ez a jó kezdeményezés csupán kiegészíti a szervezet eddigi munkáját. Minden este 8—10 fiatal található a DISZ helyiségben. Csütörtökön este — szinte már hivatalosan is ifjúsági napnak tartják — 30- 40 fiatal is ott van a szervezet helyiségében. Sakkoznak, asztaliteniszben mérik össze erejüket. A taggyűlésen felszólaltak a vendégek is. Kardosné például elmondotta, hogy a fiatalok igen aktívan bekapcsolódnak a község ügyeinek intézésébe. — Nagy segítségére volt a községnek a fiatalok kezdeményezése az aratáskor, az árvíz idején. És most — mondotta többek között, — csak üdvözölni lehet azt az újabb kezdeményezést, • hogy a fásítási munkával, az utak és az iskolaudvar rendbehozásával segítenek csinossá tenni a községet. A gyűlésen 6 küldöttet választottak a járási tanácskozásra: Daradics Ferenc, a t. b. első titkára, Puskás Lajos, a szervezet titkára, Arató Róbert pedagógus. Kiss Klára, Koller Ilona és Karacs János képviselik majd a tanácskozáson a szervezetet, egyik mutatója bizony árulkodik. Arról, hogy a minőség terén még nem teljesítik ígéletüket a gyár dolgozói. 83 százalékot vállaltak, de csak 81 százalékban gyártottak eddig elsőosztályú minőségű zománc edényt, tehát most itt van a legtöbb tennivaló, ha meg akarták szerezni az élüzem jelvényt. Az új esztendő első heteinek eredményei feljogosítják a zománcgyár dolgozóit arra, hogy a siker reményében harcoljanak az „Élüzem” címért. A pártszervezet, a műszaki vezetés, a szakszervezet mindent megtesz, hogy ez a harc sikerrel járjon. És ami a legfontosabb: a gyár dolgozói szívverlélükkel harcolnak ezért, a szervezetiben is megtartották a fiatalok a küldöttválasztó taggyűlést. Ez alkalommal nemcsak a szervezet tagjai vettek részt a gyűlésen, hanem számos szervezeten kívüli fiatal is. Ott voltak a népfront-bizottság, a tanács és a pártszervezet képviselői, eljöttek a szülők is, hogy tanúi lehessenek fiaik,lányaik szervezeti tevékenységének. A DISZ-vezetőség beszámolóját Puskás Lajos, a szervezet titkára ismertette. Egy év alatt a szervezet különféle rendezvényeken összesen mintegy 26 ezer forintra tett szert, amit arra használt fel, hogy elősegítse a fiatalok kiultúrigényének kielégítését: zenegépes rádiót, tangóharmonikát, hanglemezeket vásároltak; ezenkívül kályhát, tüzelőanyagot szereztek be, hogy a téli estéken is kellemesen szórakozhassanak a fiatalok a DISZ helyiségben. Jelenleg is mintegy 1600 forinttal rendelkezik a szervezet. Kiderült a beszámolóból, hogy jól működik a Petőfi iskola is. Pedig itt sem alkalmaznak semmi különösebbet: a lelkes pedagógus, Arató Róbert gondosan készül fel a foglalkozásra, s megkeres olyan diafilmeket, amelyek a tanult tárgyhoz tartoznak, kiegészítik az iskolán hallottakat. Nem megengedhető állapot ellenben az, hogy a szőlőhegyi szervezet, valamint a köztádca, hol tartanak vállalásuk teljesítésével, hol van még hiba Egy nagy óráról lehet itt leolvasni a tervteljesítést, a minőséget. Az óra egyik mutatója szerint az előző napon 113 százalékra teljesítették a napi tervet. A másik azt mutatja, hogy január 1-től 20-ig 103 százalékra állnak a tervteljesítéssel. „Ugyanis az első három nap szénhiány volt, három nap alatt teljesítettünk egy napi tervet” — világosít fel Vugrig elvtársnő, a részleg vezetőié. Az első tíz napban emiatt 95 százalékos volt tervteljesítésük, de január 11-től 20-ig már 115 százalékot teljesítettek, behozták a lemaradást. Az óra A KORKÁNYOS... SOKSZOR LÁTTAM még akkor, amikor egészségesen, két lábon állva a Duna paksi partján, amint hajósokkal beszélgetett az előttük elúszó hajókról: németről, szerbről, románról, bolgárról, magyarról. Jól ismerte a hajók erejét, teljesítőképességét. — Messziről megmondta a hajók nevét is. Ismerte az azokon dolgozó embereket is. A magyar halászcsárdákban, a német és az osztrák vendéglőkben, a déli országok kocsmáiban, a sétatereken sokszor találkoztak, együtt szórakoztak, elbeszélgettek népünk életéről, problémáiról, utána békésen elváltak és folytatták a beosztásukkal járó, megszokott munkájukat. Békésen hajózták végig a világszerte ismert „kék“ Dunát, az öreg folyamot. Juhász János is a kormánykeréknél állva vezette a vontatót zátonyok és sziklák között. Vidám volt, szerette az életet. Még szinte ifjú volt, amikor részt vett az első világháborúban. Ezekben az években megismerte a háború borzalmait, látta a pusztítás nyomán keletkező nyomort, a vért, az üszkös romokat, a könnyet. S a Dunán is, bármelyik ország vizén hajózott a későbbi években, mindennap arra gondolt, hogy mennyivel kényelmesebben, nyugodtabban lehet hajózni békében, mint háborúban. 23 évig hajózott Linztől a Duna Fekete-tengeri deltájáig, aztán jöttek az éter hullámain, az újságok hasábjain a hírek: a hitleri csapatok elfoglalták Danzigot, Csehországot, megtámadták: Lengyelországot, nyugaton pedig a Benelux államokat, majd Franciaországot seperte végig a villámháború. Egyre közeledett a Duna völgyéhez a háború, a Felvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken dörrentek a fegyverek. Ekkor ereje teljében volt Juhász János hajókormányos. Látta, érezte, hogy veszélyben van a béke, vége a több, mint 2 évtizedes békés hajózásnak, a nyugodt, gondtalan életnek ... Valami azt súgta neki: tégy valamit, cselekedni kell. De nem tudta mit tegyen ... Egyedül érezte magát, úgy vélte, tehetetlen a hatalmasok, az élet-halál uraival szemben. Pedig tudta azt is, hogy hajóján sok családos ember dolgozik, akik ugyancsak: békét akartak. De alig 20—30 ember, maroknyi csoport mindentől elzárva vágyott a békére. A második nagy világégés keletről is, délről is egyre közelebb került... A magasban egyre sűrűbben röpködtek a szürke gépmadarak, szárnyukon angol, amerikai felségjelzéssel. A Duna habjai pedig hajóaknákat rejtettek el a folyam dolgozói elől. Egymás után érkeztek a hírek, hogy itt is, ott is levegőbe repítette az akna a vontatót, az uszályt. A „kék“ Duna mazsolával, törökgyufával volt tele, az ár deszkadarabokat sodort délnek. Szinte minden kanyarban ott éktelenkedett egy-két hajóroncs. A paksi alsó kanyarban öt hajó lett néhány perc alatt ronccsá, a hajósokat sebesülten, eszméletlen állapotban mentették csónakokkal, ladikokkal a község békés lakói. LEÁLLT A FORGALOM a Dunán. A part közvetlen közelében horgonyoztak a hajók, minden megtett méter életveszedelmet jelentett. Előbb a vezérigazgató látogatott el a hajókra és kérlelte alkalmazottait, hogy induljanak el, nincs is veszély a Dunán. S hogy szavait igazolja, saját példáját mondotta el: — ő is hajóval jött. — Valószínűnek tartom, ha „fém“ hajóval indult volna útnak, ma nem találkozunk — mondotta Juhász János a kövérkés főnöknek. — De azért, ha a többi hajó elindul, ma is megyünk. Nem sok eredménnyel járt a vezérigazgató kilincselése. Néhány nap után azonban már a német katonaság adott parancsot az indulásra. Aki megtagadta volna a parancs teljesítését, nem számíthatott volna kegyelemre. A gőzösök kerekei, a motorok csavarjai ismét habot vertek a Dunán. Juhász ismét ott állt a kormánynál. Látta, amint levegőbe repült előtte az egyik, majd a másik vontató. Még jól el sem határozhatta, hogy segít a bajbajutottakon ... aztán egy villanás, dörrenés rázta meg a levegőt... A parton tért eszmélethez, egyenruhája csupa víz volt, lábát fájdította. Az ő hajója is aknára futott, felrobbant. Hét hajó indult el a német parancsra, az indulás után rövid néhány perccel már három a háború áldozata lett. A többi is — a hírek szerint — hasonló sorsra jutott... A robbanás után néhány nappal a csapatok állandó visszavonulása, a háborús körülmények következtében nem kaphatott rendes kezelést — amputálni kellett fél lábát. Ez 1944 szeptemberében volt. A RETTEGÉS, az állandó veszély, majd fél lába elvesztése megviselte idegeit. A háború után nagyon sokáig nem láttam mosolyogni. Szinte komorrá lett. Nem volt ereje a háza elé, az azóta békésen folydogáló Duna partjára kiállni, mert félt: úgy érezte, hogy a szíve szakad, ha látja a hajók kormányos fülkéjében a kereket... Hosszú hetek, hónapok következtek... homlokára néhány mély barázdát szántott a fájdalom. Az időt azonban nem lehet megállítani. Juhász Jánosnak hamarosan unokái lettek. A csöpp emberpalánták aztán ismét visszaadták életkedvét. Szívesen beszélgettek. Behegedtek a háború ütötte sebek... Ismét újságot vett a kezébe és később kilépett a partra is, a hét országot összekötő Duna partjára. Előtte a nap sugarait ezerre szóró Duna habja csillogott. Mélyet, nagyon mélyet lélekzett a dunai levegőből. — Nemsokára Budapest felől vontató-gőzös bodor füstjét látta meg ... Nagyon fájt a szíve, szemébe könny lopakodott, de megvárta, amíg elment. Kezét egy pillanatra az egyensapkájához emelte... * Jól tudja, hogy soha többé nem kerülhet hajóra, mint kormányos. Nem utazza már többé végig a vén Dunát. Nem látja az Alpok gyönyörű hegyláncait. Nem látja a fényárban úszó osztrák fővárost, Bécset; nem hajóz el a Szigetköz és a Csallóköz tájékán. Nem irányítja többé a nagy gőzösöket a szívet-lelket gyönyörködtető magyar Dunán, nem okoz többé oly édes izgalmat a kazánszorosi és a vaskapui áthajózás ... Ezek már csak emlékek lesznek számára. — Mégis, ma még inkább magáénak érzi a hajózást, egyre inkább érzi, hogy ő is tehet valamit annak érdekében, hogy a hajósok békésen dolgozhassanak a Duna hátán. — EGY ÉVTIZEDE, amikor még egészségesen álltam a kormánykerék mellett, úgy éreztem, hogy egyedül vagyok, aki békét akar. Ma már tudom, sok százmillió ember nemcsak óhajtja a békét. Nekem is ott, közöttük van a helyem: 3 unokám és 2 fiam van. Ha újra megszólalnának a fegyverek, ők is kénytelenek a kalapács és a toll helyett a fegyvert megragadni a család békéjének védelmére —mondotta egy alkalommal, amikor elbeszélgettem vele. Sok mindenre gondolt, számos elképzelése volt a háború után kialakítandó nemzetközi életre vonatkozóan, de álmában sem hitte, hogy a második világégés után 10 évvel is imét fegyvert adnak azok kezébe, akikéből a népeik egyszer már kicsavarták. A béke mégis megvédhető — az elmúlt K0 év alatt meggyőződött róla — s erről szívesen beszél szomszédjaival, ismerőseivel. Rendületlenül hisz a népek erejében, békeszeretetében. • SOKSZOR ESZEMBE JUT a paksi idősebb Juhász János, a 75 százalékos hadirokkant, amint a Duna partján áll. — Igaz, nem juthat többé dunai hajókormányhoz, de kezében ma már más kormánykerék, a béke hajójának kormánya van, s az egész emberiség békéjének hajóját segíti fél lábával, de teljes szívvel csendes kikötőbe vezetni a háború szennyes áradata elől. B. J. | 1939-BEN I