Tolnai Napló, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-30 / 25. szám
o Sikerrel folyik a mezőgazdasági könyvvásár megyénkben Az elmúlt év utolsó negyedében, különösen pedig utolsó hónapjában hatalmas forgalmat bonyolítottak le az állami könyvesboltok. Ez érthető is, hiszen erre az időszakra esett a karácsony, az ajándékozás ünnepe és a karácsonyi könyvvásár minden eddigi könyvvásárnál mozgalmasabb, forgalmasabb volt A könyv terjesztése azonban nem lehet kampánymunka, az egy állandó folyamat, egy percre sem szabad leállnia, hiszen tulajdonképpen a könyvek jelentik fejlődő kulturális életünk alapját, vérkeringését. A könyveken kérészül művelődhetnek és tanulhatnak elsősorban az egyszerű emberek százai és ezrei. Közben a dolgozók egy csoportja azon munkálkodik, hogy a könyvek el is jussanak rendeltetési helyükre, betöltsék hivatásukat. A szekszárdi Könyvesbolt az eredményesen lezárt 1954-es esztendő után nem pihent meg az eredmények láttán, hanem új terveket készített, új célok eléréséért. Az új esztendő első negyedévi tervei már a megvalósulás útján haladnak. Beindult a termelőszövetkezetekben a mezőgazdasági könyvvásár. Ilyen az elmúlt évben is volt és éppen eredményessége nyomán szervezett a könyvesbolt most ismét szakkönyvvásárt. Eddig a decs) „Búzakalász“ termelőszövetkezetből érkezett jelentés, mégpedig azt jelentették, hogy a mintegy 70 darab könyvet rövidesen mind eladják. Azt, hogy mit jelent a mezőgazdasági szakkönyvek népszerűsége és minél szélesebb körben való elterjedése, nem szükséges hosszadalmasan bizonyítgatni. Ha egyszer megvásárolják a dolgozó parasztok vagy termelőszövetkezeti tagok a szakkönyveket, akkor feltétlenül el is olvassák azokat, ezzel növelik szakmai tótudásukat. Az alaposabb szakmai tudás pedig a termelésben gyümölcsözik. Ugyancsak most folyik az iskolákban szervezett könyv, vásár. Ezt azonban — a tervek szerint — folyamatossá teszi a könyvesbolt olyanformán, hogy hónaponként másik másik iskolában rendezi meg a könyvásárlási alkalmat. Az iskolákba természetesen ifjúsági könyveket, mesekönyveket küldenek elsősorban. Igen népszerű a tanulók körében az „Olcsó Könyvtár“ sorozat és szeretik a pajtások a „Csapatgárdista kiskönyvtár“ köteteit. Már most megindult a készülődés a könyvesboltban is a magyar-szovjet barátsági hónap méltó megünneplésére. Barátsági könyvnapokat rendez a könyvesbolt és rendeznek a könyvtárak ez alkalommal, amelyeken elsősorban az orosz és szovjet írók műveit népszerűsítik. Megrendelte már a könyvesbolt az év első negyedében megjelenő új kiadású könyveket. Említsünk néhányat ezek közül: A szépirodalmi könyvkiadó megjelenteti a „Magyar klasszikusok sorozatiban Csíki Gergely válogatott műveit, az „Olcsó könyvtár“ sorozatban Kaffka Margit „Színek és évek“ című regényét, ugyancsak az olcsó könyvtár sorozatban Móricz Zsigmond „Úri muri“ című regényét és még jónéhányat ezeken kívül. Az ifjúsági könyvkiadó kiadja Csokonai válogatott verseit és több szovjet ifjúsági könyvet jelentet meg. Közlemény A megye egyes községeiből sorozatosan érkeznek be a Megyei Mezőgazdasági Igazgatósághoz művelésiág-változás iránti kérelmek, főleg azért, hogy beadási kötelezettség csökkenthető legyen. Értesítjük a dolgozó parasztságot, hogy a Magyar Közlöny január hó 18-i számában megjelent 1.009 1955. (I. 18.) számú minisztertanácsi határozat 4. pontja értelmében: „A mezőgazdasági ingatlanok használatában és művelési ágában bekövetkezett, de az 1955. évi január hó 31. napjáig be nem jelentett változások alapján a termelő 1955. évi beadási kötelezettségét csökkenteni nem szabad“. A művelési ág- változások átvezetésére vonatkozó határozatok kiadását tehát folyó évi november hó 1-ig szüneteltetjük. Ezért felhívjuk a dolgozó parasztság figyelmét, hogy ezirányú kérelmeket f. évi február hó 1-től kezdődően neküldjenek be a Mezőgazdasági Igazgatósághoz, és ilyen irányú kérelmek teljesítését, se a községi, se a járási tanácsok ne javasolják, mert azok a továbbiakban nem teljesíthetők. Tolna megyei Tanács B. V. Mezőgazdasági Igazgatóság A politikai gazdaságiim/ VÍZSZINTES: 1. A tőke marxi meghatározása, 11. Uj lakosok, 12. Kérdő névmás. 14. Feleségem, 15. Sík, 16. aaaaa, 17. Nagy fizikus, 20. A-val a végén ragadozó, 21. H. N. A. F, 23. Reggeli ital, 25. Négy magánhangzó, 36. A pénz egyik funkciója a politikai gazdaságtan meghatározása szerint. 29. Becézett női név, 31. Átlag keverve, 32. Adni oroszul, 34. Ennek a kizsákmányolása révén jön létre az értéktöbblet, 35. Kötőszó, 36. Felvidéki városból valót, 37. Ellentétes kötőszó, 39. Dorongot, 40. Vannak ilyen hajtású repülgépek, 41. Téma mássalhangzói, 42. Vallás, 44. Tiltó szó, 46. Támad. FÜGGŐLEGES: 1. Nagy szesztartalma van, 2. Se engem, se téged, 3. Mázol, 4. Férfinév, 5. Üzemi ellenőrzőszerv fordítva, 6. 50 p, 7. Angol igen, 8. Álmosságot jelzi ékezet hú búval, 10. A legegyszerűbb gép, 13. Német folyó, 16. Klasszikus üdvözlés, 18. Múlva keverve, 19. Megcsinálja 20. Pompás, 22. Gyermekünket, 23 Nagykiterjedésű, 24. Köd névelőve, 25. M-mel képviselő, megbízatás, 27 Zár, 28. Nemcsak a holt, 30. Mumus keverve, 33. Mindenkiben megbecsülik, 35. A víz.sz. 1. folytatása, 38. Háztető széle, 42. Alszik, 43. Hajó része, 45. Építőanyag, 46. Török Bálint, 47. Kecskehang, 48. Ugyanaz mint a vízszintes 45, 49. A síelők öröme fordítva. NAPLÓ Két nap múlva, február 1-én kezdődnek a bonyhádi, tamási, dombóvári, paksi és gyönki járás területén a falusi sportkörök vezetőségválasztásai. A választások februártól 28-ig tartanak.. Ezek a választások fordulópontot kell, hogy jelentsenek a falusi sportkörök életében. Az országos sportértekezlet, mely 1 hete zajlott le Budapesten részletesen foglalkozott a falus fiatalok sportoltatásának problémáival is. Hegyi Gyula, az OTSB elnöke beszámolójában a falu sportjáról többek között a következőket mondta: ..^Pártunk határozatának és kormányprogrammunknak megfeelően testnevelési és sportmozgalmunknak is elő kell segíteni a falun megindult fejlődést. Alapvetően meg kell javítanunk a falusi testnevelés és sport helyzetét a falusi fiatalok sokkal nagyobb tömegének bevonásával. Különös gondot kell fordítani a falusi leányok bekapcsolására a testedzésbe. \\ ftflbd, árulás mellett főleg az atlétika, röplabda, kerékpár, torna, úszás és birkózás sportágakat műeljék a falusi fiatalok.‘‘ A falusi sportkörök vezetőségválasztásainak az országos sportértekezletn elhangzottaknak szellemében i I kell lefolynia. A vezetőség legelső feladata a választás megszervezése. Ezt előzze meg jó propaganda, hogy azon a község minden sportolója, a sportköri tagja ott legyen. Erre az alkalomra a fiatalok tegyék díszessé a termet. A sportkör elnöke pedig a szakosztályvezetőkkel és egyéb vezetőségi tagokkal karöltve készítse el a beszámolót. Az tartalmazza és értékelje külön-külön a szakosztályok munkáját, ismertesse az elért eredményeket és hozza fel még a meglévő hibákat. Foglalkozni kell a szakosztályok belső életével, milyen s ! kollektív szellem, a sportolók hogyan viszonyulnak a munkához és he ikadna olyan sportoló, aki hajlamos arra, hogy a szellemet megrontsa bátran bírálja a beszámoló. A felszerelésekről is nyújtson tájékoztatót a beszámoló. Sok sportkörnél a sportolók hajlamosak arra, hogy egy-két felszerelési tárgyat hosszú hónapokon keresztül maguknál tartsanak. Ez már szorosan kapcsolódik a sportolók neveléséhez. Tájékoztatni kell a tagságot, hogy a sportolók és a közönség nevelése terén milyen munkát végzett az elmúlt évben a vezetőség. Kaptak-e a sportok sportoktatás mellett politikai és erkölcsi nevelést. A beszámoló szóljon a sportkör ínyagi helyzetéről is. Milyen bevételek voltak az elmúlt évben azok hogyan oszlanak meg szakoszályok szerint. Ha a sportkör taroott kultúrelőadást, vagy táncmulatságot, az milyen hasznot hozott a sportkörnek. De ne feledkezzen meg a beszámoló ezen a téren jó munkát végző tagok megdicséréséről sem. Az mellett, hogy az elmúlt év eredmények, hibáit kell tárgyalni e beszámolónak, célszerű ha ugyanakkor az új feladatokat is megjelöli az új veztőségnek. Itt arra gondolunk, hogy milyen feladatokat kell végrehajtani, hogy a helyi DISZ segítőjével a fiatalokat — különösen a nőket — bevonjuk a sportolásba. Milyen formában látja a régi vezetőség megoldhatónak az atlétika, torna, röplabda, és esetleg még egyéb szakosztályok ideindítását a sportkörön belül, ha ez még ott nem volt. Mutasson rá a beszámoló hogy milyen fontos az új tagok szervezése a sportkörbe, de az mellett az új tagoktól a tagsági díj beszedése is. A beszámoló után a jegílőbizottság alaposan nézzen körül majd, hogy kit javasol a vezetőségbe. A helyi DISZ fiataljai mellett feltétlenül jelölték azokat a sportvezetőket, akik az elmúlt évek fanuámán is bebizonyították, hogy készek időt és fáradságot feláldozva dolgozni a sportkör ügyeiért. A tagság viszont, ha úgy látja, hogy van olyan dolgoó, akinek a vezetőségben a helye, javasolja azt. A tagság hozzászólása a beszámolóhoz legyen bátor és nyílt, de minden esetben a kritika építő és ne romboló szándékú legyen. A vezbtségválasztó gyűlés, mint bevezetőben is mondottuk, fordulóponot kell jelenteni a sportkör életében és ez csak úgy érhető el, ha a község fiatal sportolói ezenkívül a község sportkedvelői és nem utolsó irkán a község vezetői együttesen megtárgyalják az elmúlt év hibáit , eredményeit és közösen megbeszélk az sportkör előtt álló feladatokat. Reméljük a falusi sportkörök vezetői és annak tagsága lelkiismeeresen készül a vezetőségválasztásra, és így elérjük majd azt, hogy megyénk falusi sportköreinek munkája és eredményei tovább fejlődik. SPORT A falusi sportkörök vezetőségválasztásai elé 50 sportoló részvételével rendezte meg a szekszárdi TSB a falusi csapatok terematlétikai bajnokságát A szekszárdi járási TSB január 23-án az általános gimnázium tornatermében rendezte meg a járás falusi csapatainak terematlétikai bajnokságát. A bajnokságon 5 sportkör részéről 30 sportoló vett részt. Megrendezi k 6 versenyszámban egyéni és a hármas csapatbajnokságot, külön nők és férfiak részére. A versenyszámok a következők voltak: helyből távolugrás, helyből hármasugrás, helyből magasugrás, 46 méteres akadályfutás, 3x46 méteres gátváltó és medicin labdával eúlyökés. Részletes eredmények: Nők: Helyből magasugrás: 1. Balázs Kató Sióagárd, 2. Berta Anna Sióaiárd, 3. Szűcs Mária, Sióagárd. Helyből távolugrás: 1. Péter Rozália, Sióagárd, 2. Páli Hona, Sióagárd, 3. Berta Anna, Sióagárd. 46 méteres akadályfutás: 1. Páli Ilona. Sióagárd, 2. Újvári Teréz. Sióagárd, 3. Simon Ilona, Sióagárd. Medici labdával súlylökés: 1. Újvári Teréz, Sióaigárd, 2. Vörös Ilona. Sióagárd, 3. Szűcs Mária, Sióagárd. Férfiak: Helyből magasugrás: 1. Szabad Mihály, Sióagárd, 2. Diófási János. Tongelic, 3. Czakó Sándor, Decs. Helyből távolul, rrns: 1. Kőszegi György, Sióagárd, 2. Szőke István. Sárpilis, 3. Molnár Zoltán, Sióagárd, Tngelic, 3. Czakó Sándor, Decs. Hármasugrás helyből: 1. Kőszegi György, Sióagárd, 2. Szőke István nirplis, 3. Molnár Zoltán, Sióagárd. Súlylökés helyből medici labdával 1. Molnár Zoltán, Sióagárd, 2. Kőszegi György, Sióagárd, 3. Diófósi János, Tengelic. 46 méteres akadályfuttás: 1. Szabadi Mihály, Sióagárd, 2. Szőke István, Sárpilis, 3. Czakó Sándor, Decs. 3x46 méteres gátváltó: 1. Sióagárd 1. csapata (Molnár, Kőszegi, Szabados), 2. Sióagárd 11. csapata (Kilián, Tonóczki, Molnár 111.) 3. Tengelic (Pincési, Rizner Diófási). A csapatbajnokság eredményei: Akadályfutás 46 méter. Nők: 1. Sióaigárd I. csapata, 2. Sióagárd 11. csapata, 3. Sióagárd Hl. csapata. Férfiak: 1. Sióagárd 1. csapata, 2. Decs csapata, 3. Tengelic csapata. Súlylökés: (medicin) nők: Sióagárd 1, 11, 111. csapata. Férfiak: 1. Sióagárd 1. Sióagárd 11, 3. Tengelic. Helyből magasugrás nők: Sióagárd 1, 11, 111. Férfiak: 1. Sióagárd 1, 2. Decs, 3. Tengelic. Helyből távolugrás, nők: Sióagárd 1. 11, 111. Férfiak: 1. Sióagárd 1, 2. Sióagárd 11, 3. Decs. Helyből hármasugrás. Férfiak: 1. Sióagárd 1, 2. Sióagárd 11, 3. Tengelic. 3x46 méteres gátfutás: 1. Sióagárd 1, 2. Sióagárd 11, 3. Tengelic. összetett pontversenyben: 1. Kőszegi György, Sióagárd 28 pont, 2. Szőke István, 1. árpilis 24 pont, 3. Molnár Zoltán Sióagárd 22 pont. 1. Sióagárd 1. 60 pont, 2. Tengelic >0 pont, 3. Decs 22 pont. A verseny végig simán, zökkenőmentesen zajlott le, melyben nagy része volt a versenybizottságnak, mert jól látta el feladatát. I. osztályú sakkversenyt rendez a megyei TSB sakk társadalmi szövetsége A megyei TSB Sakk Társadalmi Szövetsége hosszú évek kívánságának esz elvet, amikor 1. osztályú sakkverseny kiírását és megrendezését határozta el. A verseny az elmúlt szombaton este kezdődött meg a Szabadság szálló nagytermében, és azon 6 1. osztályú és 6 11. osztályú versenyző vesz részt. Az 1. osztályú m ezőnyt 2 budapesti, Köhler Nándor személyében, egy kaposvári,Magyar Gyula személyében egy pécsi, Tóth Gyula és Schenk Gáspár személyében pedig 2 dombóvári versenyző alkotja. A verseny második csoportjában 6 élvonalbeli 11. osztáyú szekszárdi sakkozót találunk. Név szerinti dr. Vásárhelyi Antalt, Palásty Pált, Hodász Gyulát, Mernyei Imrét, az újdonsült szekszárdi bajnokot, aki akadályoztatása miatt nem vehet részt az idei megyei bajnokság küzdelmeiben, Zsilka Sándort és Szemző Lajost. Játékidő minden nap délután 6—10 óráig van. Ezen kívül vasárnap délelőtt 9—13 óráig 1.S bonyolítanak le majd fordulót. A tornavezeték tisztet Berki József átja el. A Szekszárdon még soha nem rendezett nagyszabású verseny igen színvonalasnak ígérkezik és a szeszárdi sakksport fejlődése szempontjából komoly fontossággal bír. Aerseny súlyának megfelelően sakkkörökben igen nagy az érdeklődés a verseny iránt és a versenyrendezőség azt szeretné, ha mennél több érdeklődő adna egymásnak találkoz ezekben a napokban. A verseny fontosságának megfelelően a verseny eredményeit folyamatosan fogjuk majd közölni. Az I. forduló lefolyásáról, a szombati versenynapról szerdai számunkban számolunk majd be. A Dombóvári Lokomotív kosárlabda csapatának vendégjátéka Sztálinvárosban A Dombóvári Lokomotív kosárlabda csapata január 23 án barátságos kosárabda mérkőzést játszott, mintegy 100 néző előtt Sztálinvárosban, az ottani Építők csapata ellen. Játékvezetők: Nyitrai és Győri. A mérkőzést a Dombóvári Lokomotív csapata nyerte 73:50 (27:32) arányban. A mérkőzés egyik érdekessége az volt, hogy a Sztálinvárosi Építők csapatában egy kínai és egy koreai kosaras fiú is szerepelt. A két együttes a következő játékosokkal játszott: Sztálinváros: Hammel, Montvai — Seres, Kovács. Pak Csi 7.6, Kemény. Li-Ben-Szi, Nagy. Dombóvári Lokomotív: Karászi, Gulyás — Krajcár. Gonda. Vörös, Keresztes. Kosárdobók: Hammel 10, Seres SI. Nagy 8, Kovács 16, Pak-Csi-Zo 2, Li-Ben-Szi 1, Montvai 12, illetve Vörös 27, Karászi (a mezőny legjobbja) 18, Krajcár 16, Gonda 8, Gulyás 4. A Dombóvári Lokomotív kosárlabda csapata két-három héten belül ,Dombóváron látja vendégül a sztálinvárosi kosárlabda csapatot, akik meleg fogadtatásban részesítették a dombóváriakat. V. Gy. 1955 JANUAR 30 Ase 1954. év legjobb atlétikai eredményei Női magas- és távolugrás A minap számoltunk be ennek a két versenyszámnak férfi eredményeiről. Érdekes, hogy a női eredmények is ugyanezt a helyzetet tükrözik. A női magasugrás ama kevés atlétikai versenyszámok közé tartozik, amelyben a fejlődés immáron négy év óta töretlen és emellett egyenletes is. Ezzel szemben a távolugrásban mutatott eredmények az elmúlt évekhez viszonyítva további hanyatlást mutatnak. Ezeket a rövid megállapításokat igyekszünk alátámasztani az eddigi listavezetők, az eddigi átlagok és az 1954. évi legjobb eredmények közlésével. Ezen kívül még 11-en értek el 130 cm-es eredményt. Győrffy Mária három év után ismét elérte azt az eredményét, amellyel annak idején a magyar ifjúsági csúcsot tartotta. Pedig az ő versenyzési kedve is sok kívánnivalót hagyott maga után. A tavaly már fellendülőben volt szekszárdi atlétikai élet ellenére is sok versenyt kihagyott és felkészülése sem volt egyenletes. Az ennek ellenére elért nagyszerű eredmény azt mutatja, hogy még mindig számíthatunk rá ügyességi számokban is, bár ilassan inkább súlyszámokban várhatunk tőle majd kiemelkedő eredményeket, örvendetes, hogy az elmúlt évben a paksi Galambos személyében újabb olyan versenyzője akadt a megyének, aki túljutott a 140 cm-es eredményen. Tőle további fejlődés várható 1955-ben. A szekszárdi Tóth is elérheti idén már a 140 cm-t. Kitűnő alakú atlétatípus, akitől évről-évre minil Koiuuuj vobt eredmények várhatók. Szépen fejlődtek az átlagteljesítmények is, ami annak tudható be, hogy a vezetőkön kívül hatan ugrottak 135 öt és tizenegyen FV’dig 130-at. Közülük Puiz Ágota az elmúlt évben sem fejlődött. 1952-es Li 40 cm-es ugrása után 1953- ban is és 1954-ben is csak 135 cm-es eredményit ért el. Minden vonatkozásban visszaesés mutatkozik. Bicskei Gizella tavalyi versenyén éppen emiatt nem hozott fejlődést, hanemm éppen ellenkezőleg, visszaesést, mert a felkészülés nem volt alapos és következetes. Hogy mégis listavezető tudott maradni, az annak a következménye, hogy Blatt Marta ugyancsak visszaesett, Szüle pedig eltávozott Szekszárdról. Az 1955-ös esztendőnek lényegesen jobb eredményeket kell hoznia. A világ női atlétikája rohamlépésekkel fejlődik. Az elmúlt évben mind kevésbbé ment ritkaságszámba a 6 méteren felüli női távolugró eredmény. Következésképpen megyei viszonylatbain is el kell érnünk legalább az 15 métert Ha az idei legjobb eredményekhez hasonlítjuk a legjobb megyei férfi eredményt, akkor az i<dei legjobb női eredményhez 516 cm.-es megyei eredmény illenék. Van tehát bőven lehetőség a fejlődésre. Az 5 méteren felüli eredmény eléréséhez azonban már sokkal komolyabb, tervszerűbb és következetesebb felkészülésre lenne szükség, mint amilyet az elmúlt évben is tapaszzhaltunk. A paksi járás területén csak két falusi sportkörnél lesz vezetőségválasztás. Ez a két sportkör Kajdacs és Bölcske. Bár Dunaszentgyörgyön is működik a falusi sportkör, de ott nem lesz vezetőségválasztás, mert a sportkör megalakulásakor megválasztják a vezetőséget. Kajdacsian január 30-án kerül sor a szakosztályvezetők megválasztására, majd a vezetőségi ülés február 6-án lesz. A tagság készül a vezetőségválasztásra, eddig csak két ember intézte a sportkör ügyeit. Most olyan tagokat próbálnak beválasztani, akik segítséget nyújtanak a vezetőség munkájához. * Bölcskén is készülnek a vezetőségválasztásra. A tagság egyrészben kijelentette, hogy az új vezetőségbe csak olyan tagot választanak, aki az elmúlt hónapok alatt megmutatta, hogy a társadalmi munkából is hajlandó kivenni a részét. * A gerjeni Traktor sportkör az elmúlt napokban felkereste a paksi járási TSB elnökét és ott érdeklődtek az irányban, hogy a lövészszakosztályt hogyan tudnák megalakítani, illetve ahhoz a TSB segítségét kérték. Előreláthatólag tehát rövidesen megindul a lövész-szakosztály a gerjeni Traktor sportkörnél. * A Paksi Kinizsi Sportkör készüődik a március 6-án beinduló megyei labdarugóbajnokságra. A vezetőség szerint erősítést kap a labdarugószakosztály a dunaföldvári Rapp és Bencsik személyében. Szó van még, hogy Budai is a sportkörhöz kerül. A paksi Traktorból Wolf és Németh bejelentették, hogy a Kini isinét kívánnak sportolni. Az edzéseket megkezdték és az időjárástól fggően azok a szabadban és a tornateremben folynak. Az edzéseket Somogyi és Darnai vezeti. Schukkert Sándor szakosztályvezető kijelentette, hogy a szakosztály ez évben is a fiatalokra épít, és, hogy az összes ■’átékosaikat szerepeltetni tudják, valószínű a második csapatot benevezik a megyei II. osztályú bajnokságba. Kosárlabda híradó A „Téli Kupa“ második fordulójának eredményeit az alábbiakbanmertetjük. Szekszárdi Petőfi—Hőgyészi Traktor férfi 125:23 (49: 1), vezette: Csákyás, Ambin. Legjobb dobók: Barcs tej — * ~ 12: 32, Valaher 29, illetve Benedek Bonyhádi Szpartakusz—Bátaszéki Locomotiv férfi 51:49 (27:30), vezette: Barcs I. Andrih. Legjobb dobók: Péter 14, Borsodi 10, Nagy 10, illetve ötvös 26, Hirt 9. Bátaszéki Lokomotív—Bonyhádi Vörös Lobogó női 71: 7 (13:4), vezette: Simon, Berkényi. Legjobb dobók: Ribli 31, Váradiné 14, illetve Engel 6. Szekszárdi Petőfi—Szekszárdi Dózsa női 48:33 (21:14),esette: Fogarasi I, Varadi. Legjobb dobók: Barhacsiné 25, Tóth 13, illetve Szűcs 13. A tabella állása a másoodik fordul* Murgán csinos és szép a kultúrotthon és a kultúrmunkásokat leleményesség, eredményes öntevékenység jellemzi. Az úttörők és a DISZ fiatalok társadalmi munkával öltözőt építettek. Jelenleg „A vén bakancsos” című darabot tanulja a DISZ színjátszóegyüttese, az úttörők pedig a „Hamupipőke“ előadására készülnek. Kultúrházban megkezdődtek a János Vitéz” próbái is. A murgai tánccsoportban pedig nemcsak lányok és fiúk, hanem nős férfiak is szerepelnek feleségeikkel. Hírek a paksi járásból Magasugrás: Eddigi listavezetők: 1951: Győrffy, Szekszárd 1952: Győrffy, Szekszárd 1953: Győrffy, Szekszárd 1954: Győrffy, Szekszárd Eddigi átlagok: Hármas Ötös 1951: 140 136 1952: 141 137 1953: 139 137 1954: 142 141 1954. évi legjobb eredmények: 1. Győrffy Mária, Sz. Dózsa 148 2. Gombos Ágnes, Paksi Kinizsi 142 3. Tóth Júlia, Sz. Petőfi 138 4. Hujber Erzsébet, Tolnai VL 135 5. Pintér Márta, Sz. Dózsa 135 6. Szajkó Mórái, Sz. Dózsa 135 7. Putz Ágota, Sz. Dózsa 135 S. Keller Zsuzsa, Sz. Dózsa 135 9. Marti Marietta, Bátaszéki Lók. 135 Tízes 1954. évi Legjobb eredmények: 1. Bicskei Gizella, Sz. Dózsa 465 130 2. Kiss Klári , Paksi Kinizsi 460 3. Putz Ágota , Sz. Dózsa 456 4. Szabó Erzsébeft, Tamási Petőfi 450 5. Blatt Markt, Paksi Kinizsi 450 6. Gombos Ágnes, Paksi Kinizsi 446 7. Barbacsy Kuráné, Sz. Petőfi 446 8. Szűcs Judit, Sz. Dózsa 446 9. Szilasi Erzsébet, Sz. Petőfi 445 10. Eirich Zsuzsa, Gyönki SK 443 után Női: Sz. Petőfi 22 0»0Iál:» * 2.Bátaszéki Lók.1 10*0 71:17 2 3.Sz. Dózsa 2 10-1 78:89 2 4.Sz. Vörös M. 10 0 tál:45 0 5.Bonyhádi VL2 0 0 2 43:164 0 1. Férfi: Sz. Petőfi2 2 0 0 212:55 4 2.B. Szport.2 10 183:136 2 3.H. Traktor2 10 1110:200 2 4.Bátaszéki Lók.1 0 0 149:51 0 5.Dombóv. Lók.1 0 0 175:87 0 Mezőgazdasági Eszközüket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat értesíti a lakosságot, hogy lószerszám és lószerszám alkatrész szükségleteiket a helyi földművesszövetkezeti boltokon keresztül rendelhetik meg. Lószerszám díszes kivitelben is kapható. I KEREKÜNK megvételre: betonáruk, tűzgyűrűk, kádak, vályúk, csövek, cementlapok és cementcserép gyártásához sablonokat, sajtotokat, használt, vagy új állapotban. Ajánlatokat MEZŐSZÖV, Bp. V. Deák Ferenc u. 15. kérünk. DOMBÓVÁR pályaudvaron raktári munkára férfi fizikai munkaerőt felveszünk. Jelentkezés január hó VI. rövid önéletrajzzal. Postáig, műszaki anyagraktára, Dombóvár pályaudvaron. MOZI Garay filmszínházi Január 31-ig: BESZTERCE OSTROMA, Mikszáth Kálmán elbeszélése nyomán készült magyar filmvígjáték. Kezdések: 6, 8 órakor, szombaton 1, 6, 8 órakor, vasár- és ünnepnap a matinén kívül 2, 4, 6 és 8 óra kor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja: a Tolnai Napló Lapkiadó V. Terjeszti a megye összes postahivatala Szerkesztőség telefonszáma: 2010. Kiadóhivatal telefonszáma: 2011. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi utca 18 Előfizetéseket a megye valamennyi postahivatala felvesz Pécsi Szikra Nyomda Vállalat Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 sít Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső