Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)

1955-03-15 / 62. szám

2 4 NAPLÓ ~ t 1935 MÁRCIUS 15 (Folytatás az 1. oldalról) hogy tovább javítsa, erősítse a kollektív vezetést, amely a párton belüli demokráciának nélkülözhetetlen előfeltétele. — Fontos feladatunk, hogy erősítsük, javítsuk belügyi, igazságügyi pártszervezeteink munkáját. Biztosítsuk a rend­szeres pártellenőrzést e szer­vek munkája felett, s gondos­kodjunk és éberen őrködjünk a szocialista törvényesség kö­vetkezetes betartásáról. (Taps) A beszámoló ezután a jototo­­olnali opportunisták káros pártellenes tevékenységéről szólt, s emlékeztetett arra, hogy az elmúlt aktívan a párt­bizottság referátuma élesen fellépett, az osztály­harcot el­lenző liberális nézetek ellen, rámutatott, hogy az osztály­harc élesedik és harcba hívta a budapesti­­ kommunistákat az osztályellenség ellen. Az éberség terén elkövetett hibákat említette ezután a re­ferátum. — A kommunisták ne vár­janak külön utasításra, ha­nem álljanak ki bátran mindenütt ,és harcoljanak az ellenség ellen. Ne tűrjék, utasítsák vissza az ellensé­ges nézeteket, s mint anya a­ gyermekét, úgy védjék a pártot és a párt politikáját — mondotta. Emlékeztette a pártaktívát, hogy a KV kötelez minden pártszervezetünket és min­den kommunistát, hogy min­den erőnkkel erősítsük a párt kapcsolatait a dolgozó néppel Ezért is elengedh­etetlenül szükséges, hogy továbbfejles­­­szük a vezetés fő formáját a tömegek politikai meggyőző­dését. Biztosítani kell, hogy min­den aktivista, különösen a kép­zett vezető elvtársak rendsze­resen kivegyék részüket a po­litikai nevelőmunkából. — Most döntően a pártakti­­vistákon múlik, hogyan ér­tetjük meg a KV határo­zatát, hogyan mozgósítjuk egész népünket e határozat megvalósítására. A pártakti­­k­án múlik elsősorban, ho­gyan sikerül szorosabbra zárni sorainkat és megszilár­dítani a legdöntőbbet, pár­tunk egységét. Emlékeztetett a beszámoló a KV határozatára, arra, hogy a jobboldali nézetek, pártunk­ban és államunkban azért válhattak ilyen veszélyessé mert Nagy Imre elvtárs be­szédeiben, cikkeiben, gyakor­lati munkájában támogatta, bátorította ezeket az anti­­marxista nézeteket, sőt, első­sorban ő volt ezeknek a hir­detője. Mindezekért teljesen egyhangúlag megállapította Nagy elvtárs felelősségét. — A KV határozata megje­lenése után többen felvetet­ték, miért csak most vetjük fel ezeket a hibákat, miért nem lépett fel ezzel szemben a KV, a Politikai Bizottság már régen és miért nem foj­totta el csírájában ezeket a hibákat. Emlékezzenek­­ csak vissza az elvtársaik arra, hogy egy­­ héttel a kormányprogram után a budapesti pártaktíván, amelyet az egész országban a rádió közvetített és a sajtó lehozott, Rákosi elvtárs a Po­litikai Bizottság megbízásá­ból számos kérdésben korri­gálta Nagy elvtárs hibáit és torzításait. (Taps) — Tehát két héttel a jú­niusi határozat után már nyilvánosan fellépett a Poli­tikai Bizottság Nagy elvtárs hibáival szemben, s attól kezdve különböző­ üléseken, beszédekben folyt a harc a jobboldali megnyilvánulás­sal szemben. Akik úgy teszik fel a kér­dést, hogy miért csak most veti fel a KV e kérdéseket, azok elárulj­ák, hogy nem elég gondosan tanulmányozták pártunk III.­­kongresszusának határozatait. Kovács elvtárs ezek után utalt a kongresszus­nak azokra a megállapításaira, amelyek a liberalizmusra és a jobbolali veszélyre hívják fel a figyelmet. — A mi hibánk és személy szerint az­ én hibám is, hogy a kongresszus határozatának ez igen fontos részéről meg­feledkeztünk. S megmondom ,a jobboldalnak komoly sikere volt, hogy a baloldali veszély elleni harc fokozásával ma­gáról csaknem teljesen elte­relte a figyelmet.­­ De volt más tényező is. Meg kell nyíltan mondani, hogy a vezető elvtársak kö­zött a budapesti pártfunkcio­náriusok és a jelenlévő akti­visták között, beleértve ma­gamat is, nagyon­ sokan vol­tunk olyanok, kiket Nagy elv­társ egyik-másik beszéde és magatartása megtévesztett.­­ Nem vettük mindjárt észre, hogy miről van szó. Ezért sok­szor a KV és a Politikai Bi­zottság is megszavazott és támogatott helytelen, hibás intézkedéseket. Ezt kommu­nista önkritikával nyíltan meg kell mondani, azért, hogy ta­nuljunk ebből s még egyszer ne ismételjük meg. Nem utol­sósorban azért is megtörténhe­tett mindez, mert a mi pár­tunkban még mindig nagyon el van hanyagolva az ideoló­giai munka és pártmunkásaink elméleti szívonala még min­dig messze nem kielégítő. Ez az eset is parancsolóan szükségessé teszi, hogy párt­munkásaink, akik az utóbbi időben mindenfélét tanul­nak, csak az elméletet ha­nyagolják el, a jövőben sok­kal nagyobb figyelmet for­dítsanak a marxista-leninis­ta elmélet elsajátítására. —­ Most igen gyakori funk­cionáriusok, párttagok részé­ről is az a megjegyzés: „na ugye megmondtam én min­dent előre, világosan láttam. "Derültség). S most, íme ne­kem lett igazam, nem én kö­vettem el a hibát, hanem Nagy elvtárs.;" (Derültség). Nagyon komoly hibákat kö­vetnénk el elvtársak, ha' mi most felmentenénk magunkat a saját területünk és saját magunk által elkövetett hi­bák felelőssége alól és min­den hibánkat áthárítanánk Nagy elvtársra. Világosan lát­nunk kell, hogy az elmúlt másfél évben a párt és álla­mi, gazdasági és tömegszer­­vezeti­­ funkcionáriusok, tekin­télyes része jócskán követett el hibát a maga területén s most nem az a feladat, hogy ezt a hibát áthárítsuk másra, hanem az, hogy kommunista önbírálattal elismerjük, ele­mezzük hibáinkat és meg­te­­­gyük a szükséges intézkedé­seket ezeknek kijavítására. (Nagy taps.) •— A KV határozata helye­sen rámutat, hogy pártunk­ban, a meglévő opportunista, antimarxista, antileninista irányzat az idegen osztály, a burzsoá­ ideológia sorainkban lélő befolyásának visszatük­röződése. Ez más szóval azt jelenti, hogy egy szocializ­must építő országban, ahol a kapitalizmus maradványai és gyökerei igen erősen meg­vannak, egyes párttagokban megvan a hajlamosság arra, hogy nem is tudatosan, talán anélkül, hogy maguk is észre­­vennék, pártunk helyes politi­kájától eltávolodjanak a bur­zsoázia politikája felé. Ezért nekünk nem szabad az elhaj­lókat ellenségként kezelnünk, különösen óvakodjunk attól, hogyha valaki valamit jószán­dékkal felvet, ami nekünk nem tetszik, ne süssük rá meg­gondolatlanul az opportunista bélyeget. — Két fronton kell vívnunk a­ harcot, nem szabad meg­engednünk, hogy miközben szétverjük a jobboldali, anti­marxista nézeteket, közben újra megerősödjenek a bal­oldali nézetek, amelyek szin­tén nagy károkat okozhat­nak. ... —­ Tekintettel arra, hogy az ideológiai harcot az értelmisé­giek között meghúzódó oppor­tunisták ellen is meg kell vív­nunk, külön ügyelnünk kell arra, hogy közben tovább ja­vítsuk, és ne rontsuk meg az értelmiségiekkel a viszonyun­kat. Nekünk nagyszerű, tehet­séges értelmiségünk van és a szocialista építésnek a jövő­ben még nagyobb szüksége van mérnökökre, orvosokra, tudósokra, tanárokra, írókra, művészekre, stb., akik egyre jobban összeforrnak velünk és vállt­ vállmak vetve segítik építeni a szocialista társadal­mat. — Elv­társak! Amikor a a jobboldali opportunizmus ellen visszük a harcot, a KV óva int bennünket attól, hogy eltereljük a fi­gyelmet a dön­tő, közvetlen tennivalókról. Egészen biztos, hogy az ell­eni­­ságtniek az­ lesz a taktikája, hogy az egyes személyek elle­ni harcra terelje a figyelmet, s nekünk nem szabad ebbe a hibába beleesni, nem szabad az ellenséget ezen az úton kö­vetnünk. — Dön­tő feladat,aprc a KV által meghatározott közvetlen feladatok megoldására, a ter­melésre, a párt egységének szilárdítására, a politikai tö­megmunka, a tömegekkel va­ló kapcsolat megjavítására koncentrálni figyelmünkert és erőnket, s ne menjünk­­ bele az ellenség csapdájába. Sztá­lin elvtárs mondotta ugyan­erről a kérdésről: „Nincs igazuk azoknak az elvtársaknak sem, akik a jobboldali elhajlás problé­májának megvitatásánál a jobboldali elhajlás képvise­lőinek személyére élezik ki a kérdést. Mutassák meg nekünk a jobboldaliakat, vagy a békülékenyeket — mondják — nevezzék meg a személyeket, hogy leszámol­hassunk velük, így nem le­het feltenni a kérdést. A személyeknek természetesen van bizonyos szerepük, de itt nem személy­ekről van szó, hanem azokról a viszo­nyokról, azokról a körülmé­nyekről, amelyek szülő okai a jobboldali veszélynek pártunkban. A személyeket félre lehet állítani, de ez még nem jelenti azt, hogy ezzel levágtuk pártunkban a jobboldali veszély gyöke­reit. Ezért a személyi kér­dés, bár kétség kívül figyel­met érdemel, nem a döntő kérdés." (Sztálin: A leninizmus kérdé­sei 255. oldal) — Elvtársiak! Már csak há­rom hét választ el hazánknak a dicső Szovjet Hadsereg által történt felszabadításának tíz éves évfordulója megünneplé­sétől. Ez az idő egybeesik a magyar-szovjet barátság hónap­javal. Tíz év alatt népünk, pártunk vezetése és a Szov­jetunió állandó hathatós tá­mogatásával évszázados prob­lémáikat oldott meg. A győztes októberi forradalomnak, a szovjet népnek köszönhetjük, hogy leverte népünk kezéről az évszázados bilincseket, hogy népünk, pártunk vezeté­sével szabadon és békésben élhet, hogy anyagi és kulturá­lis színvonalának jelentős ja­vulásával halad a felemelke­dés, a szocializmus építésének az útján, amelyről már soha, senki le nem téríthet bennün­ket. (Nagy taps.) Erősítsük munkásosztályunk­ban, ifjúságunkban, egész dolgozó népünkben az inter­nacionalizmus gondolatát, a népek barátságát és minde­nekelőtt a soha meg nem bontható, örök szovjet-ma­gyar barátságot. Legyen az április 4-i tömegdemonstrá­ció a szovjet-magyar barát­ság megszilárdulásának fe­lejthetetlen örömünnepe. — A felszabadulás­­ ünnepét élesedő nemzetközi helyzetben, a háborús kalandor-politiku­sok fokozódó kardcsörtetése közben készítjük elő. Az im­­pr­ Malisták nagy nyomás­t gya­korolnak ránk. Azt hiszik, gyenge pontot találnak és rést tudnak ütni nálunk a béketá­bor frontján. Április 4-e jó előkészítésé­vel és a lelkes tömegdemons­trációval, a termelésben való helytállással is fejezzük ki­ Budapest dolgozóinak elszánt békeakaratát, s azt, hogy min­den erőnkkel készek vagyunk küzdeni a német militarizmus feltámasztása ellen, az atom- és hidrogénibomba betiltásáért, hazánk és ménünk szabadsá­gának és függetlenségének megvédéséért.­­­­ Április 4-én s azután is demonstráljuk a magyar nép egységét és azt, hogy Magyar­­­­ország soha nem lesz rés, hanem szilárd bástya a Szov­jetunió vezette hatalmas, több min­t kilencszázmilliós béketá­bor magyar szakaszán.­­~ Elvtársak! Azt hiszem, olamennyi részvevő nevében is kifejezhetem, hogy a buda­pesti pártaktivisták,­­ a buda­pesti kommunisták teljes egé­szében egyetértenek a KV márciusi határozatával és szi­lárd egységben, egy emberként felzárkóznak a KV mögé. (Ütemes taps és felkiáltások: Éljen a párt!) Minden erőnkkel méltón kivesszük részünket pártunk egységének megszi­lárdításában, a KV határoza­tának­­ végrehajtásába!n. — A budapesti pártszerve­zeteknek több, mint 500.000 tag­ja van. Itt van a magyar mun­kásosztály legkipróbáltabb, leg­harcedzettebb része. Budapest a mi gyönyörű fővárosunk, a forradalmi mozgalom legerő­­­­sebb bázisa.­­ Ha mi, a több­ százezer kommunista erejét egy közös cél érdekében összefogjuk és ezt az erőt egyesítjük Budapest dolgozóinak erejével, legyőz­hetetlen, minden nehézséget el­söpörni tudó, hatalmas erő ez, melyről lepereg az ellenség minden próbálkozása. (Taps.) Olyan legyőzhetetlen erőnk van, amellyel elhárítunk min­den akadályt az útból, amel­­­lyel megvalósítjuk az 1955. éves termelési feladatainkat, mely bevezetője, megalapozója a második ötéves tervünknek, melyben újabb hatalmas alko­tások megteremtésén keresz­tül fel­tartózta­thatatlanul ha­ladunk a szocialista Magyar­­ország felépítése felé. A budapesti pártbizottság aktívaülése Pártunk egysége erősebb, mint valaha Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a budapesti a­ktíva értekezlete­n A budapesti pártaktíva-értekezleten a jelenlévők fergete­­­­ges tapsa és éljenzése közben felszólalt Rákosi Mátyás elvtárs és az alábbiakat mondotta:­ zóinak színe-java egyhangúlag hitet tett a Központi Vezető­ Az az egyöntetűség, amel­­­lyel a Budapesti Pártbizott­ság első titkárának, Kovács elvtársnak a beszámolóját fo­gadták, valamint, az összes hozzászólók egyhangú véle­ménye lehetővé teszi, hogy igen röviden szóljak. (Derült­ség­! Mindenekelőtt: nagyon saj­nálom, hogy az egész ország, az egész dolgozó nép nem lát­hatja ezt a budapesti aktívát, ahol 4700 kommunista; fővá­rosunk beam­munistáinake, dolga Ennek az országnak a motorja, lelke, vezető ereje az ipari munkásság, élén a kommunista párttal Elhalványodott bizonyos fok­ig annak a tudata, ami nyolc esztendőn keresztül olyan óriási erőt adott nekünk, hogy ennek az országnak a mo­torja, lelke, vezető ereje az ipari munkásság, élén a kommunista párttal. (Hos­­­szantartó taps.) Központi Vezetőségünk egységes ha­tározata ebben a kérdésben újra teljes világosságot te­remtett. Mindenki megérti, hogy ebben az országban a vezetés, a hegemón szerep a kommunista párt vezette munkásosztályé, s csak így lehetséges erőteljesen, szilár­dan megvalósítani a munkás paraszt szövetséget is. A népi demokráciában nem akármilyen munkás-paraszt szövetség kell. Olyan munkás. paraszt szövetségre van szük­ség, melyet az ipari munkás­ság vezet és amelynek célja a szocializmus építése. (Nagy taps.) Ebben a tekintetben is most világos a helyzet. Hasonlóan világos, félreért­hetetlen választ adott a Köz­ponti Vezetőség határozata a mezőgazdaság kérdéseire. Mi változatlanul hirdetjük és he­lyese­ek tartjuk, amit 1953 jú­niusában mondottunk és amit tavaly a III. kongresszus meg­erősített, hogy minden erővel támogatni kel az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy a lehető legnagyobb termést ér­jék el. A kezükre kell járni mindabban, ami lehetővé­­ te­szi számukra, hogy gazdasági helyzetük megjavuljon, hogy több árut tudjanak a piacra hozni. Gordonkedpunk ■ kel róla, hogy a dolgozó­ parasztok a jövőben is megkapják mind­azt a kisgépet, termelőeszközt, árucikket, amire­­­ szükségük van. De ugyanakkor aláhúzzuk — ami az utolsó másfél esztendő­ben sajnos elhalványodott — hogy a dolgozó parasztság számá­ra a­ felemelkedése egyedüli­ség határozata mellett. (Hos­­­szantartó, ütemes taps: Éljen a párt! Éljen Rákosi!) Mindnyájan átérezték an­nak óriási jelentőségét, hogy az elmúlt másfél esztendő ne­hézségei és bajai után a párt újra a helyes útra lépett. Köz­ponti Vezetőség egységes, ha­tározott és szilárd! A Központi Vezetőség ha­tározatai továbbviszik mind­azt, amit tíz év alatt a útja a szocialista nagyüzemi gazdaság, a termelőszövetke­zet. Ugyanakkor világosam, meg­mondjuk, hogy természetesen tanultunk a mink­ hibáiból és a termelőszövetkezeteiknél, é­s abban, min­t azelőtt, vigyá­zunk az önkéntesség betartá­sára. Vigyázunk arra, hogy a belépőket elsősorban a jó ter­melőszövetkezeteik vonzó pél­dája buzdítsa arra, hogy az egyéni gazdálkodásról áttérje­nek a kollektív gazdálkodásra. Az utolsó másfél esztendőben — val­­juk meg őszintén — nem előre, hanem visszafejlődött a falu szocialista szektora. Köz­ponti Vezetőségünk határozata alapján lassan, de szilárdan újra folytatjuk a mezőgazda­ság szocialista átépítését A bírálat és az önbírálat­­ kérdéseiben meger­ősítjük mind­azt, amit 1953 júniusában mondottunk, amit III. kong­resszusunk határozott és még jobban megköveteljük, különö­sem az alulról jövő — az egy­szerű emberek, az egyszerű munkások, parasztok szájából jövő — kritika megszívlelését és meghallgatását. Rendkívül vigyázunk arra, hogy a kollektív vezetés he­lyes elve el ne sikkadjon, hogy vissza ne térjen, újra a régi egyéni vezetés. Kitartunk amellett a régi ma­gyar­ közmondás mellett, hogy több szem többet lát. A kol­­lektív vezetés elvét ugyanúgy, vagy még job­ban őrizzük, mint ahogyan 1953-ban elhatároz­tuk. A Központi Vezetőség hatá­rozata a Hazafias Népfront hibáit is természetesen meg­­kritizálta. Egyébként azonban a Hazafias Népfrontot mint széles, a nép — különösen a falusi dolgozók — nagy tömegeit átfogó mozgalmat minden erővel támogatjuk. Ugyanak­kor arra is legyen gon­d­unk, hogy egyesek ne húsz­­ párt alkotott, továbbfejlesz­tik elsősorban az 1953 jú­niusi határozatot és a III. kongresszus határozatait. Azok a határozatok, amelyeket mi­­ 1953-ban és­­ tavaly a kong­resszuson elfogadtunk, nem mi­nde­niben kerültek helyesen végrehajtásra, nem egyszer el­torzultak. Ezeket a hibákat most kijavítjuk. Kijavítjuk az iparosítás, mindenekelőtt a nehézipar lebecsüléséből eredő hibákat.. Ez a kérdés elvá­laszthatatlan az ipari proleta­riátus­ kérdésétől:­­ az ipar nö­vekedése — az ipari proleta­riátus növekedése. Halhassák ki másra, mint ami a Haz­áfias Népfront eredeti célja. Ebben a tekintetben sincs semmi változás. Amikor ennyire aláhúzom, hogy a lényegben nincs válto­zás,­ attól tartok, hogy egyik­­másik elvtársu­nk ,azt hiszi, hogy semmiben sem térünk vissza az 1953 előtti viszonyok­hoz. Meg kell mondanom őszin­tén, hogy igenis egy és másra vissza fogunk térni. 1953 előtt­­ mi egy egész sereg igen helyes akciót hajtottunk végre. Például felosztottuk a földbir­tokot és odaadtuk a dolgozó parasztoknak. (Derültség, taps) Az­­ elvtársak még emlékeznek­­, ho­gy a felszabadulás­­ utáni hetekben és hónapokban. a budapesti munkássá­g, de szer­te az egész ország ipari mun­kássága hallatlan nehézségek­kel küzdve, milyen lelkesen, pédaadóan, önfeláldozóan épí­tette újra az országot. Miért engednénk az ilyen jó tradí­ciót feledésbe menmi? Ki ne emlékezne az 1946 márciusi hatalmas tüntetésre, amikor Budapest ipari munkásságá­nak százezrei kivonulta­k az utcára, hogy segítsenek meg­védeni a földet szövetségeseik, a dolgozó parasztság számára, azt a földet, amelyet az erő­södő reakció vissza akart ven­ni, tőlük. Ne, engedjünk ilyen tradíciót f­eledésbe menni! S folytathatnám tovább: em­lékeztetek azo­kra az időkre, amikor a tőkéseket megvertük. Azt sem feledjük, hogy 1953 előtt kezdtük építeni a szocializmust. 1953 előtt a munkásosztállyal az élen az egész magyar dolgozó nép az újjáépítés és az áldozat­készség csodáit művelte. Mi ezeket a tradíciókat most újra fel akarjuk eleveníteni. (Nagy taps.) Különösen fel akarjuk eleveníteni a kommu­nista példamutatást, a kom­­­munista áldozatvállalást és a­­ bátor kiállást a kommunizmus ügye, a szocializmus építése mellett. Élesen, bátran ki kell államunk az igazunk mellett. — Ez a bátor kiállás volt az erőnk, amikor nem voltunk hatalmon, de amikor tudtuk, hogy —■­ miénk a jövő! (Taps.) Helyre kell állítani, elvtár­sak, minden területen a fe­gyelmet, a munkafegyelmet csakúgy, mint a párt- és ál­lami fegyelmet.­ A magyar dolgozó nép, élén a magyar munkásosztállyal, hosszú esz­tendőkön keresztül ennek a fegyelemnek köszönhette nem egy eredményét. Igazuk van azoknak az előttem­ szóló elv­társaknak, akik elmondották hogy a dolgozók, az ipari munká­­sok egyenese­n megkövetelik tőlünk, hogy szüntessük meg végre a lazaságokat, teremtsünk végre rendet és teremtsük meg a szocialista­ fegyelmet. Meg is fogjuk te­remteni! (Taps.) Az utolsó másfél-két eszten­dőben a tervfegyelem nagyon megromlott. Ezen változtatni kell, elvtársak. Itt néhány hoz­zászóló elmondotta, hogy az utolsó negyedévben már egy sor területen biztató jelek mu­tatkoznak. Megmondom, hogy ezek a biztató jelek egyelőre nagyon szerények a tavaly­i visszacsúszáshoz mérten, s tá­volról sem elegendőek ahhoz, hogy megnyugvással tekint­sünk rájuk. Sokkal nagyobb erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy ezen a téren rendet te­remtsünk. Nem szabad többé megelégednünk azzal, hogy a tervet általában teljesítjük, vagy túlteljesítjük, minden fontos mutatójában teljesíte­nünk kell, ami annyit jelent, hogy csökkenteni kell az ön­költséget, emelni kell a terme­lékenységet, javítani a minő­séget, stb­. Ez a szocialista ter­melés döntő erőforrása. E te­rületeken kell most gyökeres változást előidézni. Annál fontosabb ez, elvtár­sak, mert az idei esztendő sze­rény tervkitűzései bevezetői a második ötéves tervnek és mi azt szeretnők, hogy a második ötéves terv — tá­maszkodva az első ötéves terv iparosításának hatal­mas eredményeire — ne csak arra nyújtson lehetőséget, hogy a magyar dolgozó nép életszínvonalát megfelelően emeljük, hanem — ami nem kevésbé fontos, — a nemzet­közi viszonyoknak megfele­lően, honvédelmünket is megerősítsük. (Taps.) (Folytatás a 3. oldalon)

Next