Tolnai Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-75. szám)

1955-03-02 / 51. szám

TOLNAI- NAPLÓ HD Pf XII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM MEGY­E­I PÁ­R­T BIZ­OTT­SÁG­Á­NA­K­ LAP­JA ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1955 MÁRCIUS 2 A kisvejkeiek teljesítették már a versenyvállalásuk első három pontját Április 4. tiszteletére megyénk községeiben szép vállalások születtek. Bátran tettek vállalásokat dolgozó parasztjaink és termelőszövetkezeteink tagjai, de nem az a legény a talpán, aki csak vállalni mer, de a teljesítéshez nincs bátorsága, ha­nem az érdemli meg a dicséretet, aki már teljesített is. Seres Dezső elvtárs Kisvejke község tanácselnöke felke­reste levelével szerkesztőségünket. Örömmel számolt be arról, hogy vállalásuk első három pontját már teljesítették. Február 15-ig az összes istállótrágyát kihordjuk. A határ­­­­idő lejárt már és a község dolgozói és szövetkezeti parasztsá­ga február 10-ig teljesítette trágyakihordási tervét. Nem volt ördöngös dolog ennek a pontnak a teljesítése, csak akarat és szív kellett hozzá. Ifj. Varga Ferenc, a helybeli Boldogulás tsz egyik tagja nagyon ötletesen használta ki a napnak min­den pillanatát. Egy reggelen is a kurdi vasútállomásra irányí­tották ki cukorrépa magért. A tsz udvarát nem hagyta el üres szekerével, egy szekér trágyát vitt a közelben lévő földjükre. A versenyvállalás második pontjában a gazdasági felsze­relések kijavítását vállalták. Házról-házra járva bárki meg­nézheti, kijavítva, készen várják a vetőgépek a tavaszi meg­indulást. Szentes Balázs 10 holdas dolgozó paraszt egy szép napon felkereste a tanácselnököt, Baka István 16 holdas gazdatársá­­val együtt és így szóltak: — Bár még messze van március 31-e, a legelő karbantar­tás befejezésének határideje, de azért mi azt mondjuk, hogy mielőtt megkezdődik a nagy tavaszi munka, végezzük el a legelőn a tüske­irtást, így is lett. Másnap a község valamen­­­nyi állattartó gazdája, összesen százöten kimentek a legelőre és azon kiirtották a tüskéket. Ezzel a tettükkel teljesítették vállalásuk harmadik pontját is. i * f MAI SZÁMBAN: f A szovjet kormány válasz­jegy­zéke Anglia kormányának. (2. *­­ e.) — Kulisszák mögötti m­este­rked­ések Irán körül. (2. o.) — t lTapasztalatok a kanacsi állami gazdaság tavaszi gépszem­­l­é­léjéről. (3. e.) — „Minél több­et tartózkodni a dolgozók kö­­­­­­zött." (3. o.) — Két tanács mun­­kájáról. (3. o.) — Szovjet fil- f­i­l­mek hazánkban. (4. o.) — Né­hány tanács a dohánytermelők f­­­nek. (4. o.) t A mőcsényiek is állják adott szavukat Megyénk dolgozó parasztjai, százai, ezrei tettek lelkes felajánlást hazánk felszabadulásának 10. évfordulója tisztele­tére. A vállalások után szép számmal történtek már teljesíté­sek is. A mőcsényi dolgozó parasztok közül például nagyon sok gazdát lehetne felsorolni, megdicsérni, akik teljesítették adott szavukat. Borbát Lajos 5 holdas dolgozó paraszt például Sebestyén Plusz gazdatársát hívta ki versenyre. Baromfibeadásuk telje­sítése mellett Borbát gazda évi sertésbeadási kötelezettségé­nek is eleget tett már, Salgó Lajosné, Pék Péterné dolgozó parasztasszonyok félévi tojás, baromfi, Csoboth Péterné pe­dig egészévi baromfibeadását teljesítette. Felszabadulási verseny a bátaszéki vasútállomáson Már másfél hónapja folyik Bátaszék állomáson a felsza­badulási munkaverseny. Az eddig elért eredmények éke­sen bizonyítják állomásunk dolgozóinak munkalendü­letét, hazaszeretetét. Ez az időszak­­ neveli ki a legtöbb sztaháno­­vistát. Ennek eredményekép­pen a felszabadulási verseny kezdetétől fogva Bátaszék ál­lomás dolgozói tartják az „él­­üzem” szintet. A vonatok átlagos terhelé­­­­sét 105 százalékos vállalásuk­kal szemben 138 százalékra teljesítik. A menetrendszerinti indítást a 40 százalékos terv­vel szemben 59, a fajlagos­ ko­­csimozdítási egységidőt 108 százalék helyett 126, a kocsi futtatási tervet 155, a kocsi­tartózkodási egységidőt 108 százalék helyett 116 százalék­ra teljesítették. Egyénileg Dé tán Géza for­galmi szolgálattevő a menet­rendszerinti indítást a 40 szá­zalékos tervszámmal szemben 63 százalékra teljesítette. Pécsi Mátyás tolatásvezető a kocsi­­mozdítási egységidőt 115 szá­zalékos vállalásával szemben 129 százalékra teljesítette. De ugyanilyen jó eredményekről számolhatnak be Kővári János és Sillei Antal váltókezelők, vagy Zádori Ferenc forgalmi szolgálattevő. PÁSTI JÓZSEF Bátaszék. Aktív kultúrmmunka a kölesdi gazdakörben A nemrégen alakult kölesdi gazdakör máris működésbe lé­pett és egy igen szép műsoros estét rendezett. A hirdetett időpontban ös­­­szesereglettek a nézőik, meg­telt a községi kultúrház nagy­terme. Nagy érdeklődéssel, kí­váncsian várta a falu népe a gazdakör nyilvános bemutat­kozását. Sebestyén Zsigmond szövet­kezeti ügyvezető konferált és mielőtt az előadás megkezdő­­­­dött, üdvözölte a dolgozókat és­­ felajánlotta a földművesszövet­kezet segítségét a fiatal, de lendülettel induló gazdakör munkájához. Az est műsora igen változa­tos volt. Népi táncok, énekkari számok és kis jelenetek vál­takoztak a színpadon. Külö­nösen nagy sikert aratott a gazdakör megalakulásával szín­te egyidőben született gazda­köri 40 tagú énekkar. Nép­szerű, szép magyar népdalo­kat énekelt. Nagy tetszést keltett ezen­kívül Móricz Zsigmond: A tej című színdarabja. A műsort Petőfi megzenésített verse, a „Befordultam a konyhába” dal zárta be. A műsort reggelig tartó vigalom, tánc követte. KOROSSY JÓZSEF levelező, * Nem szünetel a munka télen sem a Bonyhádi Téglagyárban.­­ Bár téglát most még nem lehet gyártani, a kemencét most­­ javítják, így hát a nagy kémény nem füstöl. De annál bőveb­­­­ben ontják a füstöt a gyár Mészégető kemencéinek kéményei.­­ A gyár látja el­égetett mésszel az egész környéket. A mész­­i égető brigád tagjai, Horváth János, Bőte István, Schatz Antal­­ és Morvai Lajos tervük 5 százalékos túlteljesítését vállalták­­ a felszabadulási versenyben. Ezt eddig többszörösen túlteljesí­­­­tették. Az év első két hónapjában 400 mázsa égetett meszet­­ termeltek terven felül. MEGYÉNK ÉLETÉ­BŐL Túlteljesítik vállalásukat a Bánya« és «pítőany»gi­mri Egyesülés dolgozói A felszabadulási versenyhez csatlakoztak a Tolna Megyei Tanács Bánya- és Építőanyag­­ipari Egyesülés dolgozói is. Ez a verseny megmozgatott olyan rétegeket is, amelyek eddig nem nagyon vették k­i a részü­ket a szocialista versenyből. Tizenhárom üzem tartozik egyesülésünkhöz, lelkes ver­seny folyik az üzemeken be­lül, de az üzemek között is. Dolgozóinknak 86 százaléka áll versenyben. Főleg a brigád versenymozgalom bontakozott ki. Szépen teljesítik a dolgo­zók vállalásaikat, ennek ered­ményeképpen az Egyesülés ja­nuári tervét forintértékben 195 százalékra teljesítette. Nagy­szerű eredmények vannak az anyagtakarékosságnál is. Ja­nuárban még csak 10.416 fo­rint volt a megtakarítás, de február első dekádjában már 19.450 forint. Legjobb eredményeket a dombóvári szervestrágya tele­pünk érte el. E telep munká­­i jánnak igen nagy jelentősége van a mezőgazdaságfejlesztési program végrehajtása szem­pontjából. Tudják is ezt a te­lep dolgozói. Januárban az át­lagos teljesítmény 105 száza­lék volt, de február első két dekádjában 317 százalékot ér­tek el. Itt kitűnt a versenyben a paksi 11 főből álló mozgó brigád, ahol Kalányos Imre tisztító februári első dekádter­­vét 382 százalékra teljesítet­te. ..Minden erőmet latba ve­­tem azért. — mondta a leg­utóbbi termelési értekezleten. — hogy jó munkámmal hozzá­járuljak mezőgazdaságunk fel­lendítéséhez és a­­ béke védel­méhez." A Tolnanémedi Téglagyár­ban Székely István és Móricz István brigádja közt folyik a verseny. Február 1 -től 10-ig a regulázásban Móriczék lettek az elsők 180 százalékkal. Szé­kelyék 175 százalékot értek el. A második dek­ádban már heit versenyben­ végeztek, mindkét brigád eredménye 19 ® százalék volt. A tolnanémedi gyár dolgozói párosversenyre hívták ki a keszthidegkuti gyár dolgozóit. A versenyben a tolnanémediek vezetnek. Minden dolgozó tett ver­senyvállalást a Zom­bai Tégla­gyárban is. Mí­g januárban 142 százalék volt az átlagteljesít­mény, februárban már 159 százalékra emelkedett. Antfin­­ger Mátyás földkitermelő 120 százalékot vállalt és már 161 százalékot ért el. Miszter Já­nos pedig a vállalt 130 száza­lék helyett 174 százalékot tel­jesített. Nem maradnak le a verseny­ben a simontornyai cement­­előregyártó telep dolgozói sem. Itt öt dolgozó határozta el, hogy hazánk felszabadulásá­nak évfordulójára elérik a szta­hánovisti szintet. Horváth József Ogcsilígyei helyi á­lla­­sii génjavitártin az eíillemm­é avatott iregszemcsei ppár más törzsgárd­a Megyénkben az elmúlt évben minden mun­kában az i­reg­szemesei gépállomás járt élen. Ennek az a magyarázata, hogy egy összefor­rott törzsgárda dolgozik itt, s a tagok jórésze DISZ-fiatal, akiket négy, öt éven át becsü­letre, helytállásra neveltek a gépállomás idő­sebb kommunistái. Néhány héttel ezelőtt, az élüzemavató ün­nepségen vállalták: a téli gépjavítást kifogás­talan minőségű munkával, február 15-ig be­fejezik s az alkatrészek felújításával 30 ezer forintot takarítanak meg. Pénteken gépjavítási szemlét tartottak az öregszemcsei gépállomáson. A szemlebizottság 3 erőgépet szedetett szét s a gépjavításban semmi hibát nem tapasztalt. Az erőgépek mel­lett a bizottság megvizsgálta a gépállomás munkagépeit is, de lényegesebb hibát nem ta­lált s a sikeres gépjavítást jegyzőkönyvileg el­fogadta. A szemlebizottság örömmel állapította meg, hogy nem 30 ezer, hanem 58 ezer forint meg­takarítást ért el a gépállomás. Jelenleg hó borítja a gépállomás körzetéhez tartozó föl­deket, de az iregszemcsei gépállomás trakto­rosai gépeikkel együtt teljes készenlétben várják azt az időt, amikor megkezdhetik a tavaszi munkát. •5120 m­ í/si mintMg­i vető­­burgonyát kap meuyénk A burgonya termésátlagának növelése érde­kében kormányunk minőségi vetőmagot biz­tosít a termelők részére. A burgonya vető­maghoz csere formájában jutnak hozzá a dol­gozó parasztok. Az eddigi tapasztalat azt bi­zonyítja, hogy nagy az érdeklődés a minő­ségi vetőburgonya iránt. A földművelésügyi minisztérium által kiutalt 25 vagon kevésnek bizonyult, a megyei tanács mezőgazdasági igazgatósága még külön igényelt több, mint­ öt vagon burgonyát. A vetőburgonya csere­akcióval kapcsolatosan a megyei tanács me­zőgazdasági igazgatóságán, illetve a járási mezőigazdasági igazgatóságokon, községekben pedig a községi tanácsnál bővebb felvilágosí­tást adnak. fl brlaszik B’za'Mrz­ewk­av ereibe lúsi.l­ám­­i!! tiqc! 'telist! is eto a ;a iissági * vilin Az 1954-as gazdasági­ év befejezése óta sok látogatója van a bátaszék: Búzakalász terme­lőszövetkezetnek. A dolgozó parasztok, pa­­ra­sztfiatalok megtekintik a szövetkezet gazda­ságát, jószágállományát, s közülük többen el­határozzák, hogy belépnek a közösbe. Ebben a gazdasági évben már 13 új taggal emel­kedett a bátaszék: Búzakalász termelőszövet­kezet tagjainak szám­a. Az új tagok között van Kaizer János és felesége, Elekes Sándor és felesége, valamint leányuk, Vera is. Ruskovits István válaszol... Örömmel olvastam a Tolnai Naplóban Szabadi Kálmánnak, a mözsi gépállomás traktoro­sának a versenykihívását, — írja levelében Ruskovits Ist­ván a „gépállomás kiváló dol­gozója" címmel kitüntetett traktoros. A nehéz feltételek­től nem riadtam vissza. A versenykihívást ugyanazon szempontok alapján elfogad­tam, s egyben közlöm Szabadi Kálmánnal, hogy egészéves pá­­rosverseny-szerződést kötök. Amennyiben vállalja, ezt szí­veskedjék velem közölni. A versenyt, amely köztünk folyik , a gépállomás üzemi bizott­sága értékeli, azt a mözsi gép­állomás üzemi bizottságának minden 10 napban megküldi. Arra kérem a Tolnai Naplón keresztül a mözsi gépállomás üzemi bizottságát, hogy Sza­badi Kálmán versenyének ered­ményéről tíznaponként értesít­se gépállomásunkat. RUSKOVITS ISTVÁN ,.Gépállomás kiváló dol­gozója“ címmel kitünte­tett traktoros. A györkönyi gazdák teljesítették első negyed­évi adófizetési kötelezettségüket­ ­ Ayörköny községben 1954 é v hasonló időszakában az I. negyedévi adófizetésüket körül­belül 70 százalékra teljesítet­ték a község dolgozó paraszt­jai. Ma pedig Dohai v. b. tit­kár elvtárs arról adott hírt szerkesztőségünknek, hogy a györkönyi dolgozó parasztok első negyedévi adófizetési ter­vüket már most 105 százalék­ra teljesítették. E szép eredmény elérését elősegítette a felszabadulási ver­seny. A györkönyi dolgozó parasztok közül például Koch György 5 holdas gazda vállal­ta, hogy április 4-e tiszteletére teljesíti 240 forint I. negyed­évi adótartozását. „Vállalását teljesítette, sőt 420 forinttal többet is fizetett. Dicséret il­leti Stiener János 4 holdas dol­gozó parasztot is, aki teljesí­tette április 4-re tett vállalá­sát, rendezte adófizetését. Néfnevetik a m­ezőgazdaság !e íesztésől szóló hiatározatok sikeréért A kisdorogi népnevelők az elmúlt napokban értekezletre gyűltek össze, hogy megtárgyalják a megyei és a járási pártbizottság határozatainak végrehajtási módját. Megbeszélték en­nek alapján a mezőgazdaság fejleszté­sének, az állattenyésztés és a növény­­termelés hozamának emelése területén előttünk álló feladatokat. Számos hozzászólásban fejezték ki azokat a helyes módszereket, amelyek a határozatok végrehajtásában a helyi adottságoknak megfelelnek. Vállalták, hogy a legjobb agró- és zootechnikai ta­pasztalatok széleskörű alkalmazásával segítik a mezőgazdaság fellendítését. Lovász Márton egyénileg dolgozó pa­raszt elmondotta, hogy az ősszel is folyt egyénenkénti verseny a faluban a trá­gyakihordás és az őszi munkák idő­beni elvégzéséért, s foglalkoztak az el­maradókkal is a beadási kötelezettsé­gek teljesítése érdekében. Ígéretet tett a falu dolgozó parasztsága nevében, hogy a tavaszi munkákat is az őszi ver­senyhez hasonlóan akarják végezni, csak még szélesebb körben. Enek érdekében elhatározták a gyűlés résztvevői, hogy a község élenjáró gazdáinak bevonásával beszél­getnek a dolgozó parasztokkal, együtte­sen kidolgozzák a helyi vonatkozású agrotechnikai módszereket, s e tervet ismertetik a faluban, s gazdagyűlésen is megbeszélik a falu dolgozóival. Domokos Lázár 9 holdas egyénileg dolgozó paraszt elmondotta, hogy a jú­niusi program óta mennyire javult a dolgozó parasztság helyzete. Saját pél­dáját említette meg. Neki a júniusi program­­ elatt például 10.000 forint adó­hátraléka volt. Ugyanezen időben csak két szarvasmarhája volt és sok-sok ne­hézséggel küzdött. őst viszont az új szakasz politi­­­­­­kájának végrehajtását, saját ma­gán is érzi. Most már rendezni tudta az adóját, sőt túlfizetésben is van. A be­adását is rendezte, s 8 darab szarvas­­jószága van. Vállalta, hogy a jövőben is hasonlóan kiáll a határozatok végre­­hajtása mellett. E­zen kívül még számos hozzászólás hangzott el, hogy a kisdorogi nép­nevelők hogyan akarnak működni, dol­gozni a határozatok végrehajtásáért, a vállalások maradéktalan teljesítéséért,, B, GY,

Next