Tolnai Napló, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-22 / 119. szám

4 Úttörőhíradó Az újdombóvári általános iskola... ...egész ifjúsága és nevelőtestülete már a tanév eleje óta készült, hogy méltóképpen megünnepelhesse az iskola fenn­állásának 25. évfordulóját. Az ünnepségre meghívott vendégek között ott voltak az iskola egykori nevelői is, meg a régi diá­kok közül tóbéban. Réther Vilmos, a megyei tanács oktatási osztályának vezetője mondott beszédet, amelyben visszatekin­tett az elmúlt 25 év történetére, különösen pedig az elmúlt 10 esztendő eseményeire, mert ezek formálták olyanná az is­kolát, amilyen ma. Réther Vilmos beszéde utá­n a pajtások műsorszámai szó­rakoztatták a jubiláló iskola vendégeit. A paksi 1. számú általános iskola Vili. osztályos tanulói küldöttséget küldtek az iskola igazgató­jához, hogy tolmácsolja a tanulók kérését, illetve felajánlását.­­ Erről ad hírt a szerkesztőségünkhöz érkezett levél. A ta­nulók szüleinek és az egész ország dolgozóinak példájára felajánlást tette­k a maguk munkaterületén az évvégi vizsgák­kal kapcsolatban. Így szól a pajtások ígérete: — Vállaljuk, hogy az iskolai év végéig minden bu­kásra álló tanuló társunkat segítjük velük, együtt tanulunk. Ha ott­honi munkájuk gátolná meg a tanulásban, segítünk azt elvé­gezni. Megszüntetjük a késéseket és igazolatlan mulasztásokat. A hiányzó tanulókhoz már a mulasztás napján ellátogatunk és pontos iskolába járásra késztetjük. Pajtások! Vegyetek példát a paksi úttörőktől, valamen­­­nyien azon igyekezzetek, hogy minél szebb eredményekkel zá­ruljon a tanév. ;í Scheidl Lajos pajtás rövid levelén még érzik a meghatottság, nyilván azért olyan szűkszavúan írja meg elhatározásait, amikor most, a VIII. osztály végén felvették a DISZ szervezetbe. — Május elején felvettek a DISZ tagjai közé. Ez nem azt jelenti, hogy most már nem leszek kapcsolatban az úttörő szer­­­v­ezettel. Segíteni fogom az úttörők munkáját, de keményen megállom a helyem a DISZ soraiban is. Ha majd ősszel kö­zépiskolában tanulok, szeretettel gondolok az úttörőkre, és ha szükségük lesz rám, segítem őket. A molnár lova Mese. w­w.i egyszer egy szegény moln­árember. Annak, a szegény molnárem­bernek volt egy kis szürke lova, az hordta a lisztet. Belefáradt a nyomorult pára a tömérdek munkába. Azt mondta gazdájának: — Hozzon nekem társat, gazdám. Hadd húzzuk ketten a szekeret, magamban már nem bírom. — Édes lovam, jó barátom — válaszolt a molnár, — sze­rettem volna én neked társat kérés nélkül is. Látom, mennyit törődsz, fáradsz. De mit csináljak, ha semmi pénzem nincs. A kis ló egy darabig tűnődött, aztán így szólt: — Engedjen el, gazdám. Majd meglelem a módját, hogy társat vehessen nekem. Elengedte a molnár a lovat. Az kiporoszkált az erdőbe, nézelődött erre-arra, bele-beleszippantott a levegőbe. Végtére megtalálta, amit keresett. Egy nagy far­kasbarlang volt az, öt farkas tanyázott benne. A kis ló lefeküdt a barlang szája elé. De olyanformán, hogy az öt farkas bennrekedt a lyukba. Először a legkisebb farkasnak jutott eszébe, hogy jó volna széjjelnézni odakint az erdőben. De hiába iparkodott, nem bírt kibújni, mert ott feküdt a ló. Visszafordult s megvitte a hírt az apjának: — Akkora hó esett, hogy míg el nem olvad, ki nem bú­junk a barlangunkból. Az öreg farkas így válaszolt: — Bolondot beszélsz, fiam. Hiszem nyár van. Majd én meg­nézem, mi torlaszolja el a házunk kapuját. Azzal a barlang szájához kúszott. Mindjárt látta, hogy nem hó esett, hanem egy szürke ló teteme dugaszolja be­ a lyukat. Mert hát arra gondolni sem mert, hogy élő ló farkas­­barlanghoz merészkedjék. Megörült az öreg farkas, hogy lesz finom lópecsenye. Megörült a többi farkas is. Egy darabig tanakodtak, aztán eltervezték nagyokosan, hogy mit tesznek. Ahányan voltak, mind ráhurkolták far­kukat a ló farkára. Aztán húzni kezdték befelé a barlangba. De alig rántottak egyet-kettőt, a kis szürke ló felugrott, s vágtatni kezdett, ahogy az ina bírta. Vágtatás közben pedig úgy össze-vissza rugdalta a farkasokat, hogy egyben sem volt már élet, mire megérkezett a gazdájához. A molnár vette a kését, megnyúzta az öt farkast, a­ bő­rüket vásárra vitte és eladta. Az árukból pedig vett egy má­sik lovat, hogy a kis szürkének legyen segítsége a munkában. Azóta hármasban fuvarozzák a lisztet s ma is boldogan él­nek, ha meg nem haltak. Ami a május 15-i lapban „Mire tanít bennünket a szekszárdi múzeumban megnyílt fegyver­­történeti kiállítás?" című cikkből kimaradt Lapunknak a címben megje­lölt cikkébe szedési hiba foly­tán bekerült értelemzavaró és hiányos szövegrészeket az ere­deti kéziratnak megfelelően az alábbiakban kiegészítjük: IV. bekezdés 5. sor: Újabb korban helyett: újabb kőskor­­ban. VIII.—IX. bekezdések: Időszámítás helyett: időszámí­tásunk. XIV. bekezdés 7. sor: Újjáélednek a nehéz város­­tromfegyverek..." A szöveg­rész helyesen: A már az óko­ri görögöknél és rómaiaknál nagy szerepet játszott nehéz város­tromfe­gyverek újjáéled­nek (hágcsó, faltörő). A XV. bekezdés „A XV. században Magyarországot megszálló tö­­röléséig egyik fő harci mód­szere volt a lovas portyázás“ helytelen szedésű szövege he­lyett a kézirat kimaradt tel­jes szövege így szól: „A XV. században már kiral veszede­lem fenyegeti Európát. I. Má­tyás király nagy gondot for­dított Magyarország határai­nak megerősítésére, • ütőképes hadsereg létrehozására. A török veszedelmet Euró­pa a XVI. század elején sem vette komolyan. A török fel­vonulási útjába eső hazánk megfelelő külső segítség nél­kül vette fel a harcot a túl­erővel szemben. A Magyaror­szágot megszálló törökség egyik fő harci módszere volt a lovas portyázás, a portyázók jelentései alapján hatalmas gyalogos- és lovasroham kí­méletlen ember és hadianyag feláldozásával ostromolták a hősiesen védekező magyar vá­rakat. A védekezők gyakran fordultak a meglepetésszerű kitörés módszeréhez. N­Ä­P­E <5 MÁJUS 22 A szekszárdi járás ifjúságának kulturális seregszemléje Egy egész napon át szólt a zene, szállt az érték, pergett a tánc a járási kultúrháziban a felszabadulási ifjúsági seregszemle szekszárdi­­ járási bemuta­tóján. Mintegy kétezer szereplő — fia­talok és idősebbeik — mutatta be tudá­sa legjavát valamely művészeti ágb­an a megerősödött, öntudatban megnőtt és az egész if­júság számára egyre átfogóbb szervezeti formát jelentő ifjúsági szö­vetség kultúrában legjobbjainak talál­kozóján. Mindenekelőtt szóljunk a bemutatott számokról és szereplőkről. A vártnál jobbat, mondhatni nagyszerűt nyújtott a Sióagártíi Népi Együttes lakodalmas játékával. A hivatalos bírálók és a kö­zönség egybehangzó véleménye alapján a járás legjobb népi együttesének bizo­nyult. Dicséret illeti a bogyiszlói együt­test eleven, lendületes táncáért, és a felfelé ívelő pályát futó decsi népi együttest. Az énekkarok elsöprő erejű sikerét hozta a bemutató. Kiváló teljesítményt nyújtott a bátaszéki MÁV éne­k- és ze­nekar a Trubadúr: „Cigányikórus” majd­nem tökéletes előadásaival, és a mözsi énekkar Verdi: Nabucco című operája „Rabszolgakórus‘’-ántak megrázó erejű tolmácsolásával. Az iskolai énekkarok közül a bátaszéki fiúiskola ének és ze­nekarát, és az ugyancsak bátaszéki leányiskola ének- és zenekarát érte az a megtiszteltetés, hogy a megyei be­mutatón a legjobbak között képviseljék a járás úttörőit. Kedves színfoltot jelentett a halászé­vi úttörők balett csoportja figyelem­reméltó előadásával. Külön dicséretet érdemel a balett zenekísérete. A szólis­ták közül Wittinger Margit a Tolnai Selyemfonó dolgozója népdaltolmácso­lásával, Németh Gizella tolnai úttörő zongoraszámával és Békés László úttörő hegedűszólójával aratott méltán sikert. Mindhárman részt vesznek a megyei be­mutatón. A szavalók közül szép elő­adásban hallottuk a „Walesi bárdos­at a tolnai Bajza Annától. Kívüle még egy szavalót küld a szekszárdi járás a megyei bemutatóra a vándombi Janot­­ka Éva személyében. Ha az eddigiekben érdemben beszél­tünk a sikerekről, ne hallgassuk el a hibákat sem. Bár néhány nagyszerű, felejthetetlen teljesítményt nyújtó cso­portot láttunk, összességében mégsem volt ilyen kiváló a járási bemutató. Amennyi jót lehet mondani az énekka­rok és tánccsoportok bemutatóiról, am­­­nyira gyengén sikerültek a színdarabok. Amíg az előbbieket alapos felkészülés, hozzáértő vezetés jellemezte, ezekre ép­pen e két alapvető tényező hiánya nyomta rá a bélyeget. A nem mindig szerencsés darabválasztás, hiányos szö­vegtudás, a darab eszmei mondanivaló­ja ismeretének hiánya természetes kö­vetkezményként rossz előadásban bos­­­szulta meg magát. A színjátszócsopor­­tok ismételten beleestek abba a hibába, hogy az egész színdarabot, vagy jele­netet átfogó mondanivaló, eszmei tarta­lom, vagy ha úgy tetszik erkölcsi ta­nulság tolmácsolása helyett, a­­ helyzetek adta lehetőségek kihasználásával, túl­­játszásával igyekeztek hatni a közön­ségre. Azonban azt is meg kell mon­dani, hogy még ez sem mindig sike­rült. A színj­átszócsoportok gyenge szerep­lése azonban nemcsak a helyi vezetők, a csoportok hibája, hanem ifjúsági ve­zetők és népművelési munkások vala­mennyien tehetünk erről. Gondosabb előkészítéssel, a csoportokkal való ala­posabb foglalkozással mindezt elkerül­hettük volna. Szólni kell még a bemu­tató lebonyolításáról és a csoportok szál­lításának megoldásáról. Még egyszer sem sikerült ennyire gördülékenyen megol­dani ezt a nagy feladatot. Talán túlsá­gosan is tervszerűen és jól sikerült oly­annyira, hogy a csoportoknak nem ma­radt idejük a találkozásra, jöttek — szerepeltek — mentek. Í­gy aztán nem tudott igazi találkozóvá, seregszemlévé válni a szekszárdi járási bemutató, összevetve a tapasztalatokat; — ha nem is sikerült teljesen kiaknázni — megmutatkozott a fiatalokban, a falusi DISZ szervezetekben élő és állandóan ható lelkesedés, alkotó erő. Sok tehetség került felszínre, kiknek továbbfejlesz­tése a jövő feladatai közé tartozik. Né­pi kultúránk mind jobban közkinccsé válik a fiatalok körében is, s ennek további feldolgozása lelkesítő feladat, amely kedves a fiataloknak. Ha jól gazdálkodunk az eredményekkel, to­vábbfejlesztjük a meglévő lendületet és alkotókedvet, akkor a felfelé ívelő út egyik lépcsőfoka lehet az ifjúsági, kulturális szeregszemle szekszárdi járá­si bemutatója. LETENYEI Az őcsényi tájkultúrotthon nyári terveiről Alig fejeződött be az ifjú­ság kulturális seregszemlé­jének járási bemutatója, az őcsényi Móricz Zsigmond tájkultúrotthon vezetői és kultúraktívái már a nyárra terveznek. Az elmúlt évek tapasztala­taihoz viszonyítva óriási ered­mény, hogy egy nagy, 3 fel­­vonásos színmű előadását is tervbe vették. Az „Egy ma­gyar nyár” című darab sze­repkönyvét lapozgatják, for­gatják és úgy határoztak, hogy megkezdik a tanulását. — Azért választottuk ezt — mondja Schmidt János, a kultúrház igazgatója, — mert paraszti témájú, nagy ér­deklődésre tarthat számot a faluban és a fiataloknak is tetszik. — Nem nehéz szereplőket találni most a dologidőben? — Az a legkönnyebb. Ön­ként jelentkeznek a kultúr­otthont állandóan látogató fiatalok. Az egyik fiú, Ba­ross Sanyi meg is sértődött a múltkor, mert nem jutott neki szerep. Vadócz Kálmán, magyar­szakos tanár, aki eddig is so­kat segített a kultúrotthon művészeti munkájában, irá­nyítja a darab próbáit, ta­nulását. E nagyszabású előadás ké­szülődése mellett azonban nem feledkezik meg a kul­túrház a másik fontos fel­adatáról, a kultúragitációs munkáról. Már a vetés ide­jén nótákkal üdvözölték az élenjárókat. Most még több lehetősége van a kultúrott­honnak a soronlévő munkák segítésére, hiszen a sereg­szemlére alakult ifjúsági zenekar nagy népszerűségnek örvend a faluban és jutalom­muzsikája megtisztelés szám­ba megy, serkent, még jobb munkára ösztönöz. A fotószakkör az idén is megcsinálja a tavaly köz­kedveltté vált képeshíradót, ahol az élenjárók képeit füg­gesztik ki, szép, agitáló, mun­ka közben készült felvételeket megfelelő kísérő szöveggel. A fotószakkör vezetője annak ellenére, hogy hivatalos szak­köri díjat már nem kaphat, társadalmi munkában vezeti tovább a lelkes fényképésze­­ket. Az őcsényi kultúrotthonban tehát helyesen látják a kul­­túrmunkások előtt álló fel­adatokat és az estiről-e­lőre ott tanyázó lelkes fiatalok munkája és a hírzá­dió ve­zetés biztosítja a terv­ek va­­lóra váltásának sikerét. Isten hozta Mister Marshall! Spanyol-frhncia film A mulattató spanyol-francia filmszatíra egy kis spanyol vá­roskába viszi el a nézőt. A lakosok az amerikaiak fogad­tatására nagy előkészületeket tesznek a polgármester vezeté­sével. A várva várt vendégektől mindenféle földi jókat remél­nek az egyszerű emberek is, de hoppon maradnak. Mulat­tató jelenetek sora, érdekes történet, jó alakítások teszik érdessé a filmet, amelyet me­gyéikben elsőnek az újdom­bó­­vári filmszínház tűzött műso­rára, Ismét megyénkben a Faluszínház Az Állami Faluszínház is­mét megérkezett megyénkbe, visszahozta a „Dulska asszony erkölcse" című darabot, amelynek korábbi előadá­sain hatalmas sikert arattak. Most azokba a községekbe látogat el a társulat, ahova eddig nem jutott el. Május 27-én Szekszárdon, 28-án Őcsényben, 29-én Báta­széken, 30-án Hidason, 31-én Zombán, június 1-én Nagy­­mányokon, 2-án Csönkön, 3-án Diósberényben, 4-én Bonyhádon, 5-én Hőgyészen, 6-án Cikón, 7-én Bogyiszlón, 8-án Bölcskén, 9-én Lengye­len, 10-én Pakson, 11-én Dombóváron, 12-én Sárpili­sen, 13-án Tevelen, 14-én Dunaföldváron mutatják be. 4 szakadáti népkönyvtár esete a gazdakörrel Szinte felmérhetetlen jelentőségű vívmánya kultúrforra­­dalmun­knak, hogy csaknem kivétel nélkül minden faluban lé­tesült jelentős állományú népkönyvtár. Ezek a népkönyvtá­rak, mint a nevük is utal rá, mindenki által hozzáférhetők és a népkönyvtáros feladata, hogy hivatása magaslatára ál­lítsa a könyvtárt, hogy a falusi emberek között a legszélesebb körben terjessze a „szellem napvilágát”. A szakadáti népkönyvtár egyike a hivatását betöltő ilyen kulturális intézményeknek. A könyvtár állománya elég tekin­télyes a faluhoz mérten. Az alapanyaga 279 kötet és 218 köte­tet cserélnek időközönként a megyei könyvtárnál. Ez tehát összesen közel 500 kötet és közöttük szépen rendezve meg­találhatjuk a legkedveltebb magyar klasszikusokat, a ma élő írók legjobb műveit, a legszebb, legértékesebb orosz és szov­jet műveket, de ideológiai és szakikönyvek is szerepelnek a katalóguson. Egyszóval szinte műértő gondossággal összevá­logatott kis könyvtárról van szó, ahol megtalálja az őt ér­deklő olvasni­valót Schmidt Gyuri parasztfiatal, Vezekényiné három gyerekes háziasszony, Gellérthegyi Máté a termelőszö­vetkezet elnöke, Balogh Andrásné kovácsmester felesége, Du­­nyi Ferenc és Tóth József termelőszövetkezeti tagok, hogy csak a legszorgalmasabb olvasókat említsük. özv. Reviczki Gyuláné, a könyvtár vezetője már 60 éves és amellett, hogy négy osztályt tanít, szorgalmasan ellátja a könyvtáros munka feladatait is. 106 ‘beiratkozott olvasója van és ennek legnagyobb része felnőtt olvasó. A szakadáti népkönyvtárra, amelyet fent bemutattunk, egy szép napon szemet vetett a községi gazdakör. Vigyük a gaz­dakörbe a népkönyvtárat — hangzott el a­­ javaslat, amelynek végrehajtása csupán azon múlott, hogy eddig még nem vál­lalta a parasztok közül senki a vezetését. Sajnos még a köz­ségi tanács is helyesnek látta, ha a népkönyvtár a gazdakör kezeléséibe megy át. Ez pedig eleve helytelen. A gazdakör semmiképpen sem lehet a falu kulturális életének központja, egész más irányú a működési alapelve. Helytelen tehát az a törekvése, hogy az állami irányítású, kulturális intézménye­ket, mint például a könyvtárat hatáskörébe vonja. Ehhez nincs joga a gazdakörnek és nem is szabad megtörténnie. Ha a gazdaköré l­esz a könyvtár, ezzel a falu dolgozóinak egy ré­szét ki is rekesztik az olvasásból, mindazokat, akik nem tag­jai a gazdakörnek. Felvetődik itt a­­ népművelési vezető szervek és magának a községi tanácsnak a felelőssége is. Fel kell figyelni a gazda­kör helytelen irányú törekvéseire és meg­­ kell azt akadályozni, »

Next