Tolnai Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-11 / 188. szám

4 NAPLÓ Ovecskim XIX. Poszohov, fényképezőgépé­vel az oldalán, Martinov után szaladt az utcára. — Pjotr Illarionovics! Az elvtársak kérik, hadd menje­nek borbélyhoz, mielőtt fény­képezek, ígérik, hogy egy óra múlva itt lesznek. Elmehet­nek? — Ki akar borotválkozni? — Zsdanov, Nyecsipurenko, Szazonov... — Ne engedd el őket. Fény­képezd le őket így, valamen­­­nyit, inkább borostásan, ne­hogy még meggondolják ma­gukat. És azonnal a lapba! Add át az anyagot a területi újságnak is ... Különben, az­zal még várj! Majd akkor to­vábbítjuk, ha mindennel ké­szen leszünk, ha már megvá­lasztották őket a kolhozok­ban. Senkit se engedj el, úgy vedd le őket, ahogy vannak. Az ügyészt pedig nevettesd meg fényképezés előtt, hogy ne legyen olyan „savanyú” az ábrázata.* Amint Martinov elvárta, a kolhozparasztok szívesen fo­gadták a vezető kerületi funk­cionáriusokat.­­Az elnökvá­lasztó taggyűléseken majd­nem mindenütt valóságos ovációval fogadták a jelölte­ket: előzőleg ugyanis már az újságból értesültek a kerületi pártaktíván történt esemé­nyekről. Egy-két helyen volt mind­össze hidegebb a fogadtatás. A „Vörös szántóvető” kol­hozba Martinov maga kísérte el az új elnökjelöltet, a köz­oktatási osztály volt vezető­jét, Plotnyikov elvtársat. A gyűlésen találkozott régi is­merősével, a traktoros­ brigád üzemanyagszállítójával, Sztu­­pakovval. A kolhoztagok nem hogy ellenezték a régi vezető­ség leváltását (nem is volt mit ellenezni, mert hisz az elnö­köt bíróságilag kellett felelős­ségre vonni a kolhoz vagyo­nának elherdálásáért és sik­kasztásért, hanem más kér­désről vitatkoztak). Most is az öreg Sztupakov kezdte a vitát. — Martinov elvtárs, emlék­szik rá, hogy amikor télen ná­lunk volt a traktorosok szál­lásán, azt mondták rólam: el­hajló vagyok a szovhozok kérdésében. Mintha csak én akarnék szovhozba menni, senki más. Hallgassa csak meg most, mit mond az egész gyűlés. Nem én egyedül. A kolhoztagok közbeszól­tak: — Valamennyien szívesen mennénk! Akár most rögtön. — Plotnyikov elvtárs ellen nincs kifogásunk, lehet, hogy nagyon jó kolhozelnök lesz belőle, mégis jobb volna, ha átvenne bennüket a szovhoz. — Kérjük, vegyen át ben­nünket a szomszédos szovhoz. Fogadjon el minket minden vagyonunkkal együtt. Alakít­sanak itt egy szovhoz-tanyát! — Úgyis minden házból a szovhozba járnak már mun­kába. — Ezt a helyzetet kellene csak törvényesíteni. — A szovhozban a munka­bér biztosítva van. — Ott más a rend. Fegye­lem van. Azért jó a termés. Egy tehén ötezer liter tejet is ad egy évben. — Ott nem úgy van, mint nálunk, ott a brigádvezető nem jelenhet meg részegen a munkában. — Jó vezetéssel a kolhozban is megjavulhat a helyzet, de az állami szovhozba való belé­pést mégsem ellenezzük. — Hallotta, Pjotr Illario­novics — állt fel ismét Sztu­pakov. — Nem egyedül én, hanem az egész nép beszél így. Nem talál itt egyetlen embert sem, aki ellenezné. Miért is elleneznék? Ha itt megalakítanák a szovhoz- ta­nyát, továbbra is itt élhet­nénk, megmaradna a konyha­kertünk, lehetne disznónk, te­henünk, minden úgy, mint ed­dig, s amellett dolgoznánk fix fizetésért. A pénzért vehetünk kenyeret — a többi élelem a sajátunkból is kitelik — a maradék pénzt meg ruhára, cipőre költhetnénk. Nem len­ne jó az ilyen élet? Eddig kolhoztagok voltunk, most munkások leszünk. Ez még jobb, közelebb leszünk a kom­munizmushoz! Ami pedig azt a mo-bi-li-zá-ciót, vagy hogy is mondjak na-ci-o-ná-lást... — Kisajátítás — segített valaki az öregnek. — Azt igen. Attól ne félje­tek. Nem sértődünk meg, ha a kolhoz vagyona a szovhozé lesz. Mindenki tudja, hogy az emberek már régen elfelejtet­ték, mit adtak be a kolhozba. Senki sem őrizte meg a régi jegyzőkönyveket. Amit pedig közösen szereztünk a kolhoz­nak — épületet, felszerelést és miegymást — az hadd legyen a szovhozé! Előbb-utóbb úgyis oda lyukadunk ki, hogy mindennek egy gazdája lesz: a nép! — Ha a törvény nem enge­di, hogy ingyen átvegyék, ak­kor fizessen az állam a kolhoz vagyonáért. — Hisz mi is elég sokkal tartozunk az államnak a kü­lönféle hitelekért. Lehet, hogy végül senkinek nem is járna semmi. (Folytatjuk.) Falusi hétköznapok IV. Tulajdon kezünkkel KTSZ-ek készülnek augusztus 20-ra A megye kisipari termelőszö­vetkezeteinek dolgozói lelkes munkaversennyel készülnek Alkotmányunk méltó megün­neplésére. Egymás után érkez­nek az újabb és újabb jelenté­sek a szövetkezetekből, hogy a dolgozók különböző verseny­vállalásokat tesznek teljesítmé­nyük emelésére, a minőség ja­vítására, a tervek túlteljesíté­sére. A Dombóvári Faipari KTSZ-ben az elmúlt napokban közgyűlést tartottak. Ezen több dolgozó tett felajánlást. A 9 tagú „Palo­ta” bútorkészítő brigád vállalta hogy az eddig elért 138 százalé­kos teljesítményüket augusz­tus 20-ig 145 százalékra emelik, a minőségben mutatkozó hibá­kat megszüntetik.A teljesítmény emelését biztosítja az eddig be­vezetett három újítás, valamint egy szalagcsiszoló, amit házilag készítenek el. Ezekkel az újítá­sokkal a végzett munkaműve­leteknél 300 százalékos ered­ményt érnek el. A többi brigád vállalta, hogy az új normákat is — melyek alapján a hónap eleje óta dol­goznak, — legalább ugyanolyan százalékra teljesítik, mint a ré­gi normát teljesítették. a terv 100 százalékos teljesíté­sére. Ők nyitották meg a fel­ajánlásokat, majd követte őket a többi szövetkezeti tag is. A dolgozók 20 százalékos hul­ladékanyag felhasználást és na­pi tervük állandó túlteljesítését vállalták, A Döbröközi Vegyes KTSZ-ben is lendületes verseny indult augusztus 20-ának méltó meg­ünneplésére. A részlegek és a dolgozók egymást hívták ki versenyre. Idős Hörnyéki János bognár, aki már 74 éves ki­hívta a 64 éves Fülöp Józsefet GYŰjtsü­nk gyógynövényt Az egész ország területén, de különösen Pest, Hajdú, Tol­na és Szabolcs megyékben díszlik ebben az időben az ökör­farkkóró virág; gyógynövény. Napos, cserjés helyeken, utak mellett, legelőkön, parlagokon fordul elő ez a sárgavirágú növény. A növény sárga pártáját csésze nélkül az Országos Gyógynövényforgalmi Szövetkezeti Vállalat megbízásából kor­látlan mennyiségben vásárolja valamennyi földművesszövet­kezet. Egyes helyeken tömegesen található, érdemes gyűjteni. A földművesszövetkezet a növény nyers virágát 4 forintért vá­sárolja kilogramonként. Szára állapotban 30—32 forintot fizet, ha az áru szép sárga, barna virágot nem tartalmaz. A virágból készült főzet köhögéses, hurutos bántalmak ellen, mint jó izzasztószer fejti ki hatását. A begyűjtött virágot a vállalat gondosan átválogatva egalizált bélelt ládákban expor­tálja, melyért népgazdaságunk jelentős valutát kap. A múlt évben 4—5000 kilogramot exportáltunk. HÍREK Csütörtök, 1955. augusztus 11. Névnap: Tibor. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1. sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, több he­lyen eső, időnként élénk északi­északkeleti szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet 10 —13, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20—23 fok között. VÁSÁROLJ mindent egy helyen a szekszárdi Földművesszövetkezet­ben. Minden iparáru vásárlást írasd be a vásárlási könyvbe, év végén vásárlási visszatérítést kapsz. BARANYA MEGYEI Állami Építő­ipari Vállalat felvesz férfi kőmű­veseket, női és férfi segédmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Pécs, Rákóczi út 56. sz. Munkaügyi oszt. vagy a helyi tanácsnál. Apróhirdetések — KALAPÁCSOS kukorica­da­rálók, rosták, kalapácsok bár­mely méretben, jótállással meg­rendelésre készítek. Tóth Imre Veszprém, Vörös Október u. 33. — KERESSE fel aug. 20-án a Szekszárdi Ünnepi Vásáron a Bátaszéki Épületkarbantartó KTSZ készáru pavilonját. Háló, konyha­bútor, kombinált szekrény, kana­­laskút, teknő, fűrészporos kályha, ruhafogas! MOZI Garay Filmszínház: augusztus 9-ig, keddig. A Párm­ai kolostor I. rész és 16-ig a II. rész kerül bemutatásra. Stendhal híres re­gényéből készült francia film. Előadások kezdete: vasár- és ün­nepnap fél 4. 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Kertmozi: augusztus 12-től 14- ig, péntektől vasárnapig: A bol­dogság madara. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: este 9 óra. SPORT ..Választ várunk Dunaföldvár­­ról” című cikkünkre a Dunaföld­­vári Honvéd ökölvívó szakosztály edzője, Takács Gyula válaszolt, melyet kivonatosan az alábbiak­ban közlünk. » — Amikor a Szpartakusz sport­körtől az ökölvívó szakosztály a Hon­vádba ment át, kitűnően mű­ködött a szakosztály. Olyan ellen­felei voltak, mint például a Buda­pesti Vasas, Sztálinvárosi Építők, Kaposvári Dózsa és a dunaföld­­vári ökölvívók becsületesen meg­állták a helyüket. A felsorolt csa­patok Dunaföldváron voltak mér­kőzni, de amikor arra került a sor, hogy a visszavágóra elmen­tünk, azt a választ kaptuk, hogy nincs pénz. Ezután jött, hogy a helyiséget, ahol az edzéseket tar­tottuk, a felsőbb szervek elvet­ték a DISZ részére — és ez helyes is, mert őnekik nagyobb szüksé­gük van rá —, de az ökölvívók­nak is kell helyiség. Ígéretet ugyan kaptunk, hogy a Kossuth­­kultúrotthonban tarthatjuk edzé­seinket, de ez csak ígéret maradt. Közben lekerültem dolgozni Paks­­ra a Konzervgyárba, de ettől füg­ Válasz Dunaföldvárról. getlenül hetenként két edzést — míg lehetett — megtartottunk, majd láttuk azt, hogy a Honvéd­nek nem szívügye az ökölvívó szakosztály, senki nem törődött velük, a fiúk elveszítették kedvü­ket és a szakosztály felbomlott. Hiába biztatták a fiúkat, ők csak nevettek az ígéreteken, mert mint mondották, volt alkalmuk meg­ismerni, hogy a Honvéd vezető­ségnek mennyire szívügye az ökölvívás. A Honvéd Sportkör mégis pró­bálkozott a szakosztály újjáélesz­tésével. Fogarassy Jánost bízták meg a szakosztály életre hívásá­val. Ez esetben Fogarassy János sem tudott sokat csinálni, mert a fiúk nem jöttek össze, de a sport­kör különben sem volt hajlandó az edző időveszteségét megtérí­teni. Fogarassy János részére épp­úgy nem hajlandó a vezetőség az időkiesést megtéríteni, mint ahogy az én részemre nem térí­tette meg egy éven át. Mikor a labdarúgóknak vacsorát, hűsítőt tudtak biztosítani, akkor az ököl­­­ cóknak nemcsak, hogy az edző költségmegtérítését nem fizették, de még azt sem tudták elintézni 6 hónapon át, hogy az ökölvívók­nak az edzési lehetőséget biztosít­sák. Véleményem szerint a vezet­őség a hibás azért, hogy Dunaföldvá­ron 20—25 fiatalnak kellett abba­hagyni a sportolást, ökölvívást. Nincs veszve minden. A vezető­ség helyrehozhatja hibáit, csak azon múlik az egész, hogy a jö­vőben többet törődjön a szakosz­tállyal, szerezze meg a megfelelő helyiséget, az edzőnek fizessék meg azt az időt, melyet az edzések lebonyolításával veszít és Dunaföldváron akkor újra egy ütőképes ökölvívó szakosztály működhet. A jelenlegi munkahelyemen a Paksi Konzervgyárban Hlatki Béla vállalati igazgató ígéretet tett, hogy a Kinizsi sportkörön belül még az idén megalakítjuk az ökölvívó szakosztályt. Remé­lem a Paksi Kinizsi vezetősége többet törődik majd ezzel a sport­ággal, mint a Dunaföldvári Hon­véd és működésünk eredményes lesz. Takács Gyula ökölvívó edző, Dunaföldvár. Ünnepélyes pillanatok . . . A varsói Világifjúsági Találkozó tiszteletére a bonyhádi járási DISZ-bizottság és a járási TSB ifjúsági találkozót rendezett. A járás fiataljai ezen nagy számban vettek részt és a délelőtt megtar­ott Sznartakiád versenyén ne­mes vetélkedés alakult ki. Felvé­telünk azt az ünnepélyes pillana­­tot ábrázolja, amikor DJVSZ m­­­ik­ló­s fingjaira felhúzzák a spor­tolók az árbocra a zászlókat. Sportrejtvénytájékoztató Szerdai számunkban közöltük­­ a 2. sz. Sportrejtvény helyes meg­­­­fejtését. Téves információ alapján a 10-es szám alatt szereplő Bony­­hád —Szekszárdi Bástya ifjúsági mérkőzés győztesének a bonyhádi csapatot tüntettük fel. Valóban nem a bonyhádi, hanem a szek­szárdi ifjúsági csapat nyerte a mérkőzést és így az utolsó (10-es) kockában szereplő helyes megfej­tés nem 1-es, hanem 2-es. Ennek figyelembevételével az alábbiak­ban közöljük a 10-es és a 9-es találatot elért olvasóink nevét. 10 találatos: Fresich Ferenc Nagymá­­nyok, Lencse László Tamási, Am­­icus Ferenc Závod, Őri Antal Tengelic, Pruzsina Ferenc Tolna, Orbán Pál Kismányok, Hevesi János Szekszárd, 9 találatos: Szendrovits László Kölesd, Guld József Tolna, Réci János Paks, ifj. Klein Ádám Nagymányok, Géth János Máza, Hucker József Máza, Farkas László Dunaföld­­vár, Ozorai Lajos Dombóvár, I Kati M­öv. Tolna, Felker István­­ Sándor Szekszárd, Szabó Antal Paks, Balázs Dé­nes Kisdorog, Schaller József Tolna, Garai Miklós Kölesd, Tatár Zoltán Bonyhád, Pénzes Lajos Simontornya, Hóman Sán­dor Szekszárd, Güntner József Bonyhád, Németh Vilmos Dom­bóvár, Kardos József Tamási, Perger Imre Simontornya,­­Tom­pos István Szekszárd, Marosi Mihály Szekszárd, Soós Sándorné Szekszárd, Nagy István Szek­szárd, Virág György Tolna, Szűcs Ferenc Tolna, Garbacz László Tolna, Szeleczki Mihály Sióagárd, Hága János Szekszárd, Potzner János Bonyhád, Andrin László Nagydorog, Szabó György Domb­óvár, Csipák János Dombóvár, Wolf Ádám Nagymányok, Mla­­dencsics Lajos Tolna, Schvarcz Pál Fadd, Horváth Ferenc Puszta­­henese, Hegedűs György Kölesd, ifj. Schébl Antal Tolna, Bata And­rás Bátaszék, Arnold József Szek­szárd, Banai István Hőgyész. Nagydorogi Traktor—Alsópéli Traktor 3:3 (1:1) Nagydorog, 400 néző. Vezette: Haracsi. Erős iramú mérkőzéssel kezdődik a játék, Nagydorog többet támad, de a 25. percben a vendég középcsatár lő gólt, 0:1. Utána több helyzetet hagy ki a nagydorogi csapat. Jól zár a vendégek védelme. A 42. percben szép támadás után egyenlít Nagydorog Szi­­ep révén, 1:1. Szünet után tovább folytatódik az erős iram és ez­után is Nagydorog van fölényben. A 10. percben Lázár, majd a 20. percben Kiss góljával már 3:1-re vezet a hazai csapat, amikor az alsópéli balszélső 2:3-ra csökkenti a hazaiak előnyét, majd befeje­zés előtt három perccel védelmi hibából egyenlítenek. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20­10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21 Nyomdáért felel: Odepka Rezső Sporthírek Sióagárdról A Sióagárdi FSK vezetősége el­határozta a sportpálya öltözőjé­nek a megnagyobbítását. Az épít­kezést a községi tanács 8500 fo­rinttal segíti elő. Ezenkívül a sportkör tagsága ígéretet tett arra, hogy kiveszi részét az épít­kezési munkálatokból és így min­­den lehetőség megvan arra, hogy a vezetőség határozata megvaló­suljon. A munkálatokat a közel­jövőben kezdik meg. Augusztus 7-én, vasárnap, ba­rátságos mérkőzést játszottak egy­mással a diákok és parasztfiata­lok labdarúgó csapata. A mérkő­zés mindvégig — ha nem is ma­gas színvonalú —, de élvezetes, jó iramú játékot hozott. Mindkét fél nagy llkesedéssel küzdött és 1:1- es félidő után 2:1 arányban a diákcsapat szerezte meg a győ­zelmet. 1955. AUGUSZTUS 11. Jó eredmények a szekszárdi J­TSB atlétikai versenyén Augusztus 7-én újabb minősítő versenyt rendezett a szekszárdi járási atlétikai szövetség, amelyen öt sportkör 60 atlétája vett részt. Ez a verseny is azt bizonyította, hogy a járási atlétikai szövetség komolyan foglalkozik sportágával. Részletes eredmények: Nők, 100 méter: 1. Széki (Őcsényi FSK) 14, 2. Héjjos (Őcsé­­nyi FSK) 14,8, 3. Huber (Tolnai VL) 14,9. Széki idei legjobb ered­ményét érte el. 400 m: 1. Héjjos (Őcsényi FSK) 70,8, 2. Huber (Tolnai VL) 82, 3. Horváth (Bátaszéki Törekvés) 82,5. Héjjos eredménye új járási csúcs. Magas: 1. Petrovics (B. Törek­vés) 130, 2. Huber (Tolnai VL) 120, 3. Lampek (Tolnai VL) 113. Távol: 1. Lampek (Tolnai VL) 390, 2. Széki (Öcsényi FSK) 376, 3. Huber (Tolnai VL­) 362. Súly: 1. Kupusz (Öcsényi FSK) 736, 2. Nemes (Öcsényi FSK) 730, 3. Lampek (Tolnai VL) 672. Diszkosz: 1. Petrovics (B. Tö­rekvés) 23,80, 2. Nemes (Öcsényi FSK) 22,07. Férfiak, 100 méter: 1. Szőke (Sárpilis) 12,2, 2. Szajkó (Tolnai VL) 13, 3. Szűcs (Öcsényi FSK) 13,5. 400 méter: 1. Schárer (B. Tö­rekvés) 58,2, 2. Mocsán (Tolnai VL) 63,4, 3. Rudolf (B. Törekvés) 63,4. Schárer eredménye új járási serdülő csúcs. Rudolfnak ez volt első versenye, sokat fogunk még hallani róla. 1000 méter: 1. Garbacz (Tolnai VL) 3,13,8, 2. Tóth (Tolnai VL) 3,30. 3000 méter: 1. Szabados (Báta­­széki Törekvés) 9,49, 2. Bognár (B. Törekvés) 9,50. A két Törek­vés futó túlszárnyalta az eddigi járási csúcsot. Mindkettő szépen fejlődik, lényeges javulást várunk tőlük az idén. Magas: 1. Molnár (Sióagárdi FSK) 155, 2. Szabadi (Sióagárdi FSK) 150, 3. Barna (Tolnai VL) 150. Távol: 1. Szőke (Sárpilis) 579, 2. Telkes (Tolnai VL) 501. Súly: 1. Doszpod (Tolnai VL) 10,57, 2­.Korsós (Öcsényi FSK) 9,73, 3. Molnár (Sióagárdi FSK) 8,92. Diszkosz: 1. Hochsteiger (Tolnai VL) 32,10, 2.­­Doszpod (Tolnai VL) 30,90, 3. Korsós (Öcsényi FSK) 26,45. A két tolnai fiú jó ered­ményt ért el. Diszkosz, serdülő (1 kg): 1. Bakó (Őcsényi FSK) 37,15. A fiatal Bakó nagy tehetség. A bonyhádi járási labdarúgóbajnokság őszi sorsolása Augusztus 7. Győré —Váralja, Závod—Cikó, Zomba—Izmény. Aparhant— Lengyel, Várasd—Te­vel. Augusztus 14. Váralja—Vá­rasd Tevel —Lengyel, Zomba— Aparhant, Izmény—Závod, Cikó— Győré. Augusztus 21. Cikó—Váralja, Győré—Izmény. Aparhant—Zá­vod. Zomba—Tevel. Lengyel— Varasd. Augusztus 28. Lengyel —Váral­ja. Varasd—Zomba. Závod—Tevel. Aparhant—Győré. Izmény—Cikó. Szeptember 4. Váralja—Izmény Cikó—Aparhant. Tevel—Győré. Závod—Varasd. Zomba—Lengyel. Szeptember 11. Váralja—Zomba Lengyel —Závod. Győré—Varasd. Cikó—Tevel. Aparhant—Izmény. Szeptember 18. Aparhant—Vár­alja. Tevel—Izmény. Cikó—Va­rasd. Győré—Lengyel. Závod— Zomba. Szeptember 25. Váralja—Závod. Győré—Zomba. Lengyel—Cikó. Varasd—Izmény. Tevel—Apar­hant. Október 2. Váralja—Tevel. Va­rasd—Aparhant. Izmény—Lengyel Cikó—Zomba. Závod—Győré. /

Next