Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-29 / 229. szám

1955. SZEPTEMBER 29. NAPLÓ PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS « Tapasztalatok a dunaszentgyörgyi agitációs munkáról Dunaszentgyörgyön mint­egy 110 népnevelő végzi a fel­­világosító munkát. Munkáju­kat természetesen a községi pártszervezet irányítja. Mi­előtt elindultak volna, nép­nevelő értekezletet tartottak a községben, ahol ellátták őket kellő érvekkel. Az agitációs érveket már előre kidolgozták a község kommunistái a ta­náccsal karöltve. Ügyeltek arra, hogy a népnevelők ne csak az országos létesítmé­nyekről beszéljenek, hanem ismertessék a helyi beruházá­sokat, a község fejlődését, a dolgozók életszínvonalának növekedését. A dunaszentgyörgyi népne­velők elsősorban PÉLDAMUTATÁSUKKAL agitálnak A népnevelő értekezleten már majdnem minden agitá­tor jegyzett békekölcsönt. A tanácstagok és a kommu­nisták többsége már kedden a reggeli órákban lejegyzett. Az a tapasztalat, hogy a község­ben is, a tsz-ben is a kommu­nisták nyitották meg a jegy­zők sorát, de így volt ez a gépállomáson is. A DUNASZENTGYÖRGYI TAPASZTALATOK azt mutatják, hogy a népne­velőket önálló feladatokkal kell megbízni, de sohasem sza­bad magukra hagyni és nem lehet megelégedni azzal, hogy részt vettek a népnevelő érte­kezleten. A dunaszentgyörgyi gépállomáson minden munka­helyen az agitációs munkáért megbíztak egy-egy kommu­nistát. Az egyik népnevelőhöz Régi Sándor elvtárshoz, ami­kor elmentek a jegyeztetők, nem szabadkozott, de fizeté­séhez mérten nagyon keveset akart jegyezni. Ez annál is inkább súlyos hiba volt, mert ő felelős több dolgozó beje­­gyeztetéséért és a rossz példa nyilván nem hoz jó ered­ményt. A pártszervezet veze­tőségi tagjai elbeszélgettek vele. Megmagyarázták neki, milyen fontos egy népnevelő­­bél a példamutatás, milyen fel­adat vár a párttagokra a bé­kekölcsönjegyzés­­erén és neki is beszéltek a különféle létesítményekről, beruházás­­okról. Elmondották naki­k, hogy a gépállomás gépparkja a múlt évben megkétszerező­dött, az idei békekölcsönjegy­zésből visszamaradó összeg­gel járdát építenek a traktoro­sok utcájában, több traktoros házat épít. Felemlítették neki a többi kommunisták példa­­mutatását. Régi elvtárs végül is példamutatóan jegyzett, többet, mint amennyit átla­gosan jegyeztek a gépállomás dolgozói. A beszélgetés után jó agitációs munkát végzett. Azok az elvtársak, akiknél ő je­gyeztetett, köztük Éles Ferenc és Kovács Antal elv­társak példásan teljesítették haza­fias kötelességüket. A dunaszentgyörgyi népne­velők dicséretére válik, hogy A MUNKAHELYEKEN KE­RESIK FEL A DOLGOZÓ­KAT, ott beszélgetnek el velük és a békekölcsönjegyzés mellett legtöbb helyen beszélnek a so­­ronlévő feladatokról is. A Sza­badság TSZ-ben például ép­pen az árpát készítették elő vetésre, amikor megérkeztek a népnevelők. Elsőnek az öreg Vida József bácsi, a tsz egyik kommunista tagja jegyzett, utána Simon József elvtárs. Simon elvtársnak 6 apró gye­reke van, ezért is jegyzett 200 forintot. Amikor lejegyeztek, mentek ők is a többi tagokhoz agitálni: Kőműves Józsefhez és Kuglics Istvánhoz, akik mintegy fél év óta tagjai a tsz-nek de már házat építe­nek a tavasszal. Mindketten jegyeztek békekölcsönt. A gépállomás kommunistái taggyűlésen versenyfelhívást tettek az őszi munkálatokra, elhatározták, hogy ezt össze­kapcsolják a békekölcsönjegy­zéssel. Hiba azonban, hogy az agitátorok elválasztják a so­­ronlévő feladatokra való mozgósítást a békekölcsönjegy­zéstől, beszélnek a jegyzésről, de egy szó sem esik az őszi munkálatokról. Valamivel jobb a helyzet a községben, ahol a népnevelők A SORONLÉVŐ FELADATOKRÓL is beszélgetnek a dolgozó pa­rasztokkal. Itt az a baj, hogy a népnevelőktől csak a béke­kölcsönjegyzési eredményeket kérik számon, de azt nem, hogy mit tettek az őszi mun­kálatokkal kapcsolatban és így fennáll annak a veszélye, hogy a népnevelők is elha­nyagolják az agitációs munká­nak ezt a részét, mivel látják, hogy a pártszervezet sem tö­rődik vele. Erősödnek termelőszövetkezeteink Több mint háromszáz új tag választotta a közöst megyénkben az utóbbi héten Megyénk termelőszövetkezeteibe az elmúlt hét folyamán 210 dolgozó parasztcsalád lépett be 315 taggal és 1083 kat. hold területtel. Csak­­ egyedül a szekszárdi járásban 74 család vá­lasztotta a közös gazdálkodás útját ez idő alatt és több termelőszövetkezet kétszeresére növe­kedett. Báta községben 46 család lépett be a Vörös Zászló és Arany Kalász Termelőszövetkeze­tekbe. A tamási Vörös Szikra TSZ 19 családdal és 156 kat. hold területtel, a hőgyészi Új Ba­rázda TSZ 16 családdal és 160 hold földterület­tel gyarapodott a szeptember 19—25. közötti héten. 11-en választották a szövetkezetet A felsőnyéki Vörös Csillag Termelőszövetke­zetbe az elmúlt héten 11 dolgozó paraszt lé­pett be. Belépett Baracsi János, idős Szöllősi József, Nagy János, Parrag Lajos, Bikácsi Ká­roly, Zsiga József, Tóth Sándor és Zs. Kovács József, ezeken kívül több családtag választotta a közös gazdálkodást. Csupán annyi a megjegyzésünk, hogy mi lenne akkor, ha a termelőszövetkezet vezetősége és tagjai rendszeresen elbeszélgetnének a ma még­­ kívülálló dolgozó parasztokkal? Bizonyára az eredmény jóval nagyobb lenne­ . Meg kell próbálni! Megérett a rizs a decsi Búzakalász TSZ-ben A decsi Búzakalász Termelőszövetkezet tag­jai tavasszal 5 holdas területre vetettek rizst. A tagság először nem akart beleegyezni a rizs­­termesztésbe, mert nem ismerik és kezdetben sok baj volt az öntözőrendszerrel. A tagok azonban kellemesen csalódtak, mert a kezdeti nehézségek ellenére is 12 mázsán felüli lesz az átlagtermésük. A múlt napokban már megkezdték marok­­rakó aratógéppel a rizs aratását. Az aratási munkálatokat éjszaka végzik, hogy minél ki­sebb legyen a szempergés. Képünkön Szűcs Sándor tsz elnök, Erdélyi István rizsfelelős és Mészáros János tsz-tag elvtársak a dús rizskalászokat vizsgálják. —1 O»1»"--*" " -V—L-L-L-,.-**— — ' —— ——~**-V*T­ Korai vetés-jó talaj munka-bő termés Versenyben az őszi munkák sikeréért A szeptember 10-i tsz-elnök­ értekezleten a mözsi Úttörő és a faddi Új Élet TSZ tagjai ver­senyre hívták egymást az őszi munkák mielőbbi és legjobb el­végzésére. A munkák állása a kö­vetkező: Úttörő TSZ: Befejezték 6 hol­don a rozs, 20 holdon az őszi árpa és 20 holdon az őszi takar­mánykeverék vetését. Elvégez­­­tek 50 hold őszi mélyszántást és 78 hold vetőszántást. Befejezték 3 hold szőlő alá a talajforgatást is. A cukorrépa és napraforgó sze­dése folyamatban van, istállób­a gyárott területük 3 hold. Száz köbméter silót készítettek. Uj Élet TSZ: A tagok befejez­ték 12 holdon az őszi árpa veté­sét. Végeztek 30 hold őszi mély­szántást és 45 hold vetőszántást. Istállótrágyázott területük 25 hold. A fűszerpaprika betakarí­­tása folyamatban van. 125 köb­méter silót készítettek eddig. A két tsz eredményeit értékel­ve megállapíthatjuk, hogy a ve­tésben a mözsi Úttörő vezet, szántásban egyformán állanak. Istállótrágyázás és silózás terén pedig a faddi Új Élet vezet. 43 új belépő a tamási Vörös Szikra TSZ-ben A tamási Vörös Szikra Ter­melőszövetkezet jól zárja az idei évet. Ezt látva a még kívülálló kis- és középparasztok, és azt, hogy rendesen halad a munka a tsz-tagok fáradozásának meg lesz az eredménye, és hogy ők is megtalálják bent a számításu­kat, tömegével választották a kö­zös gazdálkodást. Szombaton, azaz 24-én este a megtartott köz­gyűlésen 27 család 43 tagja 187 hold földdel kérte felvételét a ter­melőszövetkezetbe. A közgyűlés egytől-egyig fel­vette őket sorai közé. Olyan te­kintélyes dolgozó parasztok lép­tek Tamásiban a szövetkezés útjára, mint Túri Lajos 14.5 hol­das, Reichart András 12.5 hol­das, Bencsics Gyula 13 holdas Németh József és Gál Géza 9,9 holdas egyénileg dolgozó pa­­rasztemberek. Példájukat bizonyára még számtalan gazda követni fogja. Október befejezik a A kurdi Dózsa Népe Termelő­szövetkezet tagjai példásan vég­zik az őszi mezőgazdasági mun­kákat. Eddig 150 holdat készí­tettek elő vetésre. Befejezték 44 holdon az őszi árpa, 11 holdon közepéig búza vetését pedig a rozs vetését. A tagság határozata, hogy október 15-ig összesen 110 holdon befejezzék a búza vetését is. Jelenleg a tagság egy része a kertészetben dolgozik. A pap­rika szedését végzik. Az asszony már határozott : a férjen a sor ! BADICS BENŐ 5 holdas dunaszent­­­györgyi dolgozó paraszt­házában is sok szó esett mostanában a szövetkezésről. Meg kell mondani azonban őszintén azt is, hogy a gazda húzódozott, míg felesége sokkal közelebb állt a szövetkezéshez. Sőt, annyira közel, hogy az egyik napon a tanácsházán keze írását adta. Tagja lett a helybeli Szabadság Termelőszövet­kezetnek. Ebből azután lett haddelhadd. . Ez sem engedett ,az sem hagyta, végül­­ így szólt a gazda. — Bolond vagy te asszony, nem mon­dod te komolyan. Emlékszel egy, vagy két évvel ezelőtt is nagyon mehetnéked volt, én kardoskodtam amellett, hogy már pedig — nem. Az elmúlt idő engem igazolt. Nem ment jól a munka, kevés volt a részesedés, sokan ki is léptek. — De megváltozott ám azóta ott min­den — szólt a feleség. Más a vezetőség, jobban dolgoznak a tagok, m­eg aztán ", tudod, ha az ember egyszer a szavát adja. ‘ — Hogy-hogy, ezt nem értem. — Pedig egyszerű. A napokban, ami­kor a népnevelők beszélgettek velem­ , azt mondottam, én nem vagyok ellene a jobbnak és ha Simon Laci bácsi aláírja, akkor én is. — Na, és? , — ALÁÍRTA. A következő 10 percben engem kerestek fel — mondván — az ■ ígéret szép szó. Én is aláírtam. Hogy helyesen tette-e vagy sem­, Ba­­dics bácsi ezen nem vitatkozott, a maga véleményét megmondta elég magyarosan A népnevelők azonban nem hagyták magukra a Badics házaspárt és estinként el-ellátogattak egy kis beszélgetésre. — Na jó, nem bánom — mondotta Badics bácsi egyik este is, hagyják itt azt a minta alapszabályt, aztán majd át­­nézegetem. Másnap Badics bácsi zsebébe tette a kis kékfedelű könyvecskét, meg egy pi­ros ácsplajbászt, vállára vette a kaszát és elindult a rétre. Egész délelőtt vágta a rendet, pihenni is csak akkor állt meg, amikor megfente a kaszát. Ezen a délelőttön bizony gondolatait a szövetke­zés foglalkoztatta. Már az asszony is ... tért mindig ugyanarra a pontra vissza. És délben, amikor falatozás után megtörölte a bicskát, a fa árnyékában a déli szunyó­­kálás helyett nekilátott az alapszabály tanulmányozásához. — Egyes részeket piros ceruzával aláhúzott. EGY TEHÉN, egy-két növendékmar­ha, egy-két anyakoca malacaival... a közös tulajdonba adott igás és haszon­állatok és a takarmány értékének 20—35 százalékát a fel nem osztható szövetke­zeti alaphoz kell csatolni... a közös hasz­nálatba adott saját földje után földjára­dék illeti meg. Hm, ez nem is olyan rossz dolog — mondta magában Badics bácsi, aztán átolvasta a kiskönyvet, arra azon­­ba nem talált benne megoldást, hogy a háztáji tehén részére honnan lesz takar­mány. Este, amikor hazaért, meg is kér­dezte az asszonytól, bár mostanában na­gyon keveset beszélt vele. — Átolvastam ezt a könyvet... van­nak benne okos dolgok... azt azonban kifelejtették, hogy a háztáji tehénnek honnan lesz takarmány ... mert én nem megyek ám el részibe füvet kaszálni. * ! A kis könyvecskében aláhúzottakat az­­­­óta már biztosan megmagyarázták azok­­ a kedves emberek, akik esténként el-el­­ szoktak látogatni Badicsékhoz, de lehet, hogy Badics bácsi azóta már meggon­dolta, megbarátkozott a szövetkezés gon­dolatával és aláírta a belépési nyilatko­zatot. De ha nem így történt volna, sze­retnénk segíteni elhatározásában és meg­mondani azt, hogy ne aggódjon, ha a kis kékfedelű könyvecskében nem is talált megoldást. Minden tsz-tag, így majd Badics bácsi is a teljesített munkaegy­ségei arányában kap szénát, szalmát, ré­pát, takarmánygabonát. A háztáji terü­letbe pedig azt vet, amit éppen akar. VÉGÜL még csak annyit szeretnénk mondani, de csak Badics bácsinak, hogy a harag rossz tanácsadó, ne gondolkodjon sokáig, válassza mielőbb azt az utat, amelyre felesége már rálépett. B. R. 3 3ól felkészültek az őszi munkákra A csibráki Viharsarok Termelő­szövetkezet tagjai is arra töre­kednek, hogy időben vessék a magot, hogy ezáltal nagyobb terméseredményt tudjanak el­érni. A tsz tagjai jól felkészül­tek az őszi vetési és betakarítási munkákra. Eddig elvetették 10 holdon őszi árpájukat és 10 hol­don az őszi takarmánykeveréket Jelenleg 90 hold kenyérgabona vetése alá készítik a talajt. A vetési munkákon kívül a tsz tagok napraforgótányér és ku­koricaszár vegyes silózását vég­zik. Eddig 100 köbméter silót készítettek, a másik 100 köbmé­ter takarmány silózása pedig fo­lyamatban van. Ezenkívül föld­silót is készítenek az átteleltetés zavartalan biztosítására. Vetik a búzát Kajmádon A Kajmádi Állami Gazdaság alig másfél hónappal ezelőtt el­ért jó eredményeivel megérde­melten kapta az „Élüzem" címet. Az addigi lendület most az őszi munkák idején még hatal­masabbá fokozódott. Ezt igazol­ja az országút mellett gyönyö­rűen zöldelő 40 hold őszi takar­mánykeverék. Az egyéb őszi ka­lászosok vetésén kívül megkezd­ték és­­ több mint 100 holdon be­fejezték az őszi búza vetését. A vetésen kívül ez egyéb őszi munkákat is végzik. Lekaszálták már a 140 holdon vetett másod­­vetésű kölest, 60 holdon össze is gyűjtötték. A tegnapi nappal megkezdték a cukorrépa kiszán­tását. Október 31-ig pedig befe­jezik 3 600 köbméter takarmány silózását. Jelenleg 2 800 köbmé­ter silótakarmányuk van. Jól halad az őszi munka Az elmúlt napok minden per­cét a leggazdaságosabban igye­keztek kihasználni a faddi Búza­kalász TSZ tagjai. Munkájukban arra törekednek, hogy jó mag­ágyat készítsenek és időben ves­senek. Több mint 50 holdon el­készítették a magágyat búza alá Sőt hozzáláttak a csávázáshoz is. A talajelőkészítés és vetési munkákon kívül megkezdték és 5 holdon befejezték a burgonya szedését. Már beadási kötelezett­ségüket is teljesítették. Tíz hol­don megkezdték a napraforgó szedését is, amelyet azonnal csé­pelnek. Napraforgóból jó ter­mésre, 12—13 mázsás holdan­kénti átlagra számítanak. Eredményes munka folyik a pári Béke TSZ-ben A pári Béke Termelőszövetke­zetben már javában zöldes az el­vetett 50 hold őszi árpa. Már olyan nagy, hogy szinte lengeti a szél. Ennek a területnek több, mint felét keresztsorosan vetet­ték. Nemsokára hozzákezdenek az őszi búza vetéséhez. 90 hol­don már ez alá is elkészítették a talajt, összesen 150 holdon akarnak kenyérgabonát ter­melni. A megszántott területen már régen megkezdték volna a ve­tést, de egyre csak hitegetik őket, hogy majd ekkor, majd akkor megkapják a cserevető­magot. Ennek gyors eljuttatása csupán az Alsóleperdi Állami Gazdaság vezetőin múlik. Vajon meddig várnak még ilyen ideg­feszítő nyugalommal? Befejezték a vetést A paksi járási tanács mező­­gazdasági osztályáról Lakos Jó­zsef elvtárs jelentette lapunk szerkesztőségének, hogy a sár­­szentlőrinci Táncsics Termelő­­szövetkezet tagjai szeptember 27-én befejezték az őszi gabona­félék vetését. Vetettek 8 holdon őszi takar­mánykeveréket, 5 holdon rozsot, 20 holdon őszi árpát és 75 hol­dón búzát. Terven felül a tsz ta­gok 10 hold búzát vetettek meg. A vetések határidő előtti befeje­zésében nagy része van a nagy­dorogi gépállomás traktoros gárdájának is. A vetéseket a gép­állomás végezte el. A györkönyi Béke Termelő­szövetkezetben is jól halad a ve­tés. Befejezték eddig 64 holdon a rozs, 40 holdon az őszi árpa és 20 holdon az őszi takarmány­­keverék vetését. Ezenkívül meg­kezdték egy 50 holdas búzatáb­la vetését. t

Next