Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-06 / 209. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! -----------------------------------­-------------------------------------- A MAI SZAMBÁN: A nyugatnémet kormányküldöttség száz tagja elindult Moszkvába (2. o.) — A vezetők példája és a szervezett fel­­világosító munka segítheti Maroson is a mezőgazdaság szocialista átszervezését (3. o.) — „Ami hiányzott életemből, munkámból, mindazt megtaláltam“ (3. o.) — Hírek a Ten­­g­­elici Petőfi Tsz-ből (4. o.) J AZ M­D­P TOLNA ME­GYEI PÁRTBIZO­T­TSÁG AN A­LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. KEDD, 1955. SZEPTEMBER 6. Á gyönki járás Akik a jobb élet útját választották ifjúsági béketalálkozóján Pesti György 9 és fél holdas A jó példa követére talált. Lacza dolgozó paraszt feleségével György 7 holdas gazda, Pesti együtt a helybeli Kossuth Tsz-be György után szintén a Kossuth kérte felvételét. Tsz tagja lett. — Ha ők, akkor én is — mon­dotta Lcboda János 8 holdas gazda, amikor aláírta a belépési nyilatkozatot. Ő is a Kossuth Tsz-be lépett. Fehér György 12 holdon gazdál­kodott eddig. Az elmúlt évek alatt megelégelte a kevés jöve­delmet adó egyéni életet. Gazda­társai után ma már ő is a Kos­suth Tsz tagja. O­lyan nagyméretű ifjúsági megmozdulás volt vasárnap Gyünkön, amilyenre nemcsak a járás, hanem még a megye te­rületén sem volt példa. Volt már más járási székhelyen is ifjú­sági béketalálkozó, ha ilyen, mint Gyünkön, még nem: egy­részt azért, mert a megjelentek száma mintegy négyezer volt, másrészt pedig azért, mert ezt követlenül a VIT után szervez­ték, olyan időszakban, amikor a világ ifjúsága ismét tanújelét adta békeszeretetének, harcos összefogásának, és elsősorban ez adott magasztos tartalmat­­ ennek a találkozónak. Eljött a ta­lálkozóra a DJVSZ egyik tagja, a Francia Nyugat-afrikai Locheik Bara és a Magyarországon tanuló görög Damaszo­­tisz Janisz is. VASÁRNAP kora reggel olyan forgalom volt a gyönki járás országútjain, hogy még hétköznap sincs hozzá hasonló. Mintegy húsz fellobogózott von­tató hordta a községekből a fia­talokat a járás székhelyére, Gyönkre. A távolabbi helyekről teherautókon hozták a fiatalo­kat. A közeli tsz-ekből, állami gazdaságokból feldíszített ko­csikkal, kerékpárokkal jöttek. Itt voltak a Simontornyai Bőr­gyár fiataljai is, de itt voltak a legkisebb községek, puszták fiataljai is. Miszláról — a járás egyik legkisebb falujából — több, mint kétszázan jöttek. Először öt vontatót kértek a miszlaiak, de még egy hatodik­nak is ki kellett menni a fiata­lokért. Legtöbb faluból elkísér­ték a fiatalokat a község veze­tői és nagyon sok felnőtt is. Az ifjúsági béketalálkozó kül­döttsége megkoszorúzta a gyönki szovjet hősök emlékmű­vét. Ezidő alatt elindult Gyönk utcáin a felvonulók végelátha­tatlan sora. Elől mentek az egyenruhás úttörők virágcsok­rokkal, utánuk a járás vezetői és a megyei szervek képviselői, majd pedig zárt sorokban a községek küldöttei következtek nemzetiszínű és vörös zászlók­kal, feliratokkal, a különböző nemzetiségek népviseletben vo­nultak fel. A FELVONULÁS UTÁN a szociális otthon parkjában nagy­gyűlést tartottak. A díszemel­vényen helyet foglaltak a kül­földi vendégek, a megyei DISZ- bizottság titkára, Duiai Károly elvtárs, a járás vezetői és több példamutató fiatal. A gyűlést Kovács Jánosné elvtársnő, a já­rási DISZ-bizottság titkára nyi­totta meg, majd Gyurk­a István elvtárs, a járási pártbizottság titkára ünnepi beszédet mon­dott. Beszédében méltatta az ifjúsági béketalálkozó jelentő­ségét, emlékeztetett a régi fia­talság szomorú sorsára és be­szélt a mai fiatalság megválto­zott, boldog, gondtalan életéről. Majd a járási pártbizottság nevében egy díszes emlékzász­lót adott át a járás ifjúságá­nak példamutató munkájáért. A zászlón a DISZ jelszava volt: „Hűséggel a néphez, hűséggel a párthoz.” Kovács Jánosné elvtársnő amikor átvette a járási pártbi­zottság ajándékát, megfogadta a járás fiataljai nevében, hogy ezentúl még fokozottabb mér­tékben harcolnak a párt politi­kájának végrehajtásáért. A gyűlésen Ambrus Lukács elvtárs, a bonyhádi járási DISZ bizottság titkára, megyénk VIT-küldötte beszámolt a VIT-en szerzett élményeiről. Elmondotta, hogy a VIT a világ ifjúságának harcos találkozója volt, ahol a küldöttek sokmillió fiatal nevében emelték fel sza­vukat a béke és a haladás érde­kében. FELSZÓLALT a gyűlésen Locheik Bara, a DÍVSZ tagja is és a gyarmati Afrika ifjúsá­gának üdvözletét tolmácsolta a gyönki járás fiataljainak. El­mondotta, hogy náluk ilyen ifjú­sági megmozdulásról szó sem lehet, mert az elnyomó gyarma­tosító politika még a legelemibb szabadságjogokat sem biztosítja­­ az afrikai bennszülötteknek. — Minket négereket — mondotta — nem vesznek emberszámba színes bőrünk miatt, de a mi fiatalságunk is tudja, hogy van­nak szabad, demokratikus or­szágok, mint amilyen Magyar­­ország is, és azon fáradozunk, hogy a mi országunk is szabad legyen és benne boldogan él­hessen a fiatalság, mint Ma­gyarországon. A kis úttörők virágcsokrok­kal halmozták el a díszelnökség tagjait. Amikor Loc­eik Bara lejött az emelvényről, a fiatalok lel­kesedése tetőfokra hágott. Szá­zával nyújtogatták feléje a DISZ-tagsági könyveket, hogy Bara kezeírásával tegye még tiszteletreméltóbb okmánnyá. KÉT VILÁG fiatalsága talál­kozott itt: a szabad, szocializ­must építő Magyarországé és Lod­eik Barán keresztül a „sö­tét” Afrikáé. Bara megbarátko­zott a magyar fiatalokkal és nem tudott betelni azokkal, amiket meséltek neki. A kalaz­­nói fiatalok szavait talán órá­kig is elhallgatta volna, ők ar­ról meséltek neki, hogyan tért a szocialista nagyüzemi gazdál­kodás útjára községük lakóinak túlnyomó része. A találkozó többezer résztvevője közül min­denki szeretett volna egy-két szót váltani Barával, mindenki szerette volna neki elmesélni, ho­gyan változott meg élete a fel­­szabadulás után. Bara pedig legtöbbnek csak ennyit vála­szolt: „Előbb-utóbb mi is kö­­rük példátokat, mi is szaba­dok akarunk lenni.” Hosszasan elnézegette az afri­kai vendég délután a kultúr­műsort is. Hosszasan elgyönyör­ködött a pattogós népi táncok­ban, a vidám tréfás jelenetek­ben és amikor elbúcsúzott Gyönktől, egy kedves élmén­­nyel gazdagodott világjáró uta­zása közben, azzal, hogy a gyönki járás fiataljai egységes összefogással dolgoznak orszá­guk további felemelkedéséért. * A JÓL SIKERÜLT béketalál­kozóért meg kell dicsérni első­sorban a járási pártbizottságot, a tanácsot és a DISZ-bizottsá­­got, mert a szervezési és előké­szítési feladatokat körültekintő lelkiismeretességgel látták el. / A Petőfi-brigád példát m­­utat „Egy négyszögöl mélyszántást sem hagyunk tavaszra" A mözsi gépállomáson dolgozó „Petőfi” traktoros brigád valamennyi tagja pél­dásan megállta helyét a nyári nagy munkák idején. Legfontosabb feladatuknak tekintették az aratás, cséplés és tarlóhántás mielőbbi be­fejezését. Sikerült. A szeptember 1-ével meg­indult őszi kampányban az eddiginél még szebb eredményt akarnak elérni. Erről nyi­latkozott Farkas Ferenc elvtárs, a Petőfi­­brigád vezetője. — A Petőfi brigádnak 2091 normálhold őszi terve van, amelyet maradék nélkül teljesíteni is fogunk. Szeptember 1-ével megkezdték a faddi határban a keverőszántást, a vetőágy­készítést és a trágyahordást. A faddi Szabad­ság Földje Tsz-ben dolgozó két traktoros, Szabadi Kálmán és Szarka József már az első napon túlteljesítették normájukat. Hat nor­mál hold helyett 7 normál holdon végeztek ta­lajelőkészítést, őszi árpa és lucerna alá. Az Uj Élet Tsz-ben Szabadi Mihály és Vass György traktorosok végeznek kiváló munkát. E két traktoros nyújtott mű­szakban dolgozik. Az Uj Élet Tsz tagságának, de a gépállomásnak is az a véleménye, hogy Vass György kifogástalan minőségi és men­­­nyiségi munkát végez. A napi teljesítmény lehetne nagyobb is, ha sokszor indokolatlanul nem állna gépe szerelés miatt. Előfordult már, hogy három napig nem dolgozott, pedig ez idő alatt legkevesebb 18 normál hold talaj­munkát végezhetett volna. A Győzelem Tsz­­ber Rigó József és Kiss Mihály traktorosok dolgoznak. — Összefoglalva, a Petőfi brigád vala­mennyi traktorosa szíves-lélekkel látott az őszi munkák elvégzéséhez és a brigád nevé­ben vállalom, hogy az őszi vetéseket határidő előtt négy nappal befejezzük a faddi tiz­­ekben, de vállaljuk azt is, hogy egy négyszög­öl mélyszántást sem hagyunk, tavaszra. Hatezer hald veleszárszás áll készen a paksi járásban Tolna megyében is mindenütt megkezdték már az őszi talaj­munkákat. A paksi járás terüle­tén, — amelynek nagy része ho­mokos — már mintegy hatezer holdon készítették elő az őszi gabonák magágyát. A bölcskei Vörös Október, a dunaszent­­györgyi Szabadság és a német­kéri Ságvári Termelőszövetkeze­tek már az őszi repcét és takar­mánykeveréket is elvetették. A dunaföldvári Alkotmány Tsz-nél 150, a bölcskei Vörös Október Tsz-nél pedig 100 kataszteri hold vetőszántás áll készen, mű­trágyázva és mindkét helyen még e hét elején megkezdik az őszi árpa vetését. Báró Gizi hozománya Olyan szépen, olyan kopogósan , azokban a kis fekete topánkákban senkinek sem állt úgy táncra a lába, mint Bíró Gizinek, Bíró Lajos kisebbik lányá­nak. Gizi, Hadikfalván született — 1936-ban Bukoviná­ban. Nehéz, dolgos életbe nőtt az apai háznál. Alig ki­fogták az általános iskolából, már a felnőttekkel, a csa­lád férfitagjaival egy sorban dolgozott, a tizenegyne­­hány holdon. Apja, Bíró Lajos, rendszerető, szorgos em­ber. Háza tája köznapokon is olyan tiszta, mintha minden hajnal új ünnepet köszöntene nála. Gazdaságát nem hagyta bitangban, dolgoztak ők egyre többen, de vala­hogy a sok munka látszatra nem mutatkozott, mint ők szerették volna, városi lakásnak is a díszére válna. Hiába, más után kellett néznie. Közben a faluban, a barátnői közül néhányan szüleikkel együtt beléptek a termelőszövetkezetbe. Hív­ták Gizit is, de a lány tartott apjától és inkább a nehe­zebbet választotta. Beállt csillézni a hidasi téglagyárba. Embernek is nehéz munka ez, nem hogy egy gyenge lánynak. És az örökvidám, táncoslábú Bíró Gizi, még a vasárnapi táncból is kimaradt, mert a csillézéstől saj­góit keze-lába. Otthon nem mutatta, csak anyja ismerte nehéz sorát. Együtt szipogtak néha egy sort, amikor nem látta senki. Egyszer Gizi nagyot, merészet gondolt. Sokáig apjá­nak sem mert szólni, erősen tartott a szigorú apai kéz­től. Pedig apa és lánya egy malomba őrölt. Bíró Lajos mindennapi gondját csak tetézte, az esztendőről esz­tendőre növekedő lány. A téli estéken, már a legények is betévedtek házába. A szép lány mellett szívesen ül­dögéltek és a szülők aggódva várták a pillanatot, ugyan mikor kopogtatnak kérők az ajtón. Bíró Lajost a „stafirung“ dolga aggasztotta, mert a ruhát, dunnát meg az apróbb holmit még csak elő tudná állítani, de a föld, az az „átkozott“ föld nem akart annyit hozni, ami­ből — ha apránként is — a bútor is kikerülne. Gizi tartott apjától, egyszer azonban nem állhatta tovább. — Nincs magának szíve, édesapám! — Még hogy nekem? — nézett nagyot Bíró Lajos. — Igen magának, mert ha szíve lenne, nem sanyar­gatna minket. — Sanyargat a rossz nyavala, mit csináljak, ha nem engedelmeskedik úgy a föld, ahogy én szeretném ... ... Barabás bácsinak, meg a többinek, akik szövetke­zésre álltak azoknak engedelmeskedik, csak magának nem? — vágta apjának makacsul a szavakat. — Elhallgass, mert nem tudom mit teszek veled... Erre gondolt a tizenhat éves lány is, amikor sok elhatározás után egyszer váratlan bátorsággal így szólt vacsora után: — Édesapám, én holnaptól kezdve kifognék a földből, a maga földjéből... — — Mit? — mordult az apa. Igen is — pityergett a lány —, mert így én sosem me­gyek férjhez. Hirtelen haragú ember Bíró Lajos, most is pattogna, de felesége a lány pártjára állt. — Keres egy kis pénzt, segít a mi bajunkon is. Minek részletezzem. Gizi másnap hajnalban fölült a hidasi bányához járó autóbuszra. Elszegődött bányász­nak. Megtanulta a csillézést, a szállítógépek kezelését. Akaratával győzött, a nehéz férfi munkán. Néhány hónap után, nem volt nála szorgalmasabb bányász a faluban. Egy évig járt Hidasra és fájó szívvel búcsú­zott a bányától, amikor jött a rendelkezés, hogy nőket nem szabad földalatti munkán alkalmazni. Pedig — ahogy tervezte — még egy év a bányában és olyan bú­tort vehet megtakarított pénzén, amely akármelyik — Ügy? Ütni... Az a legkönnyebb, hát üssön, csap­jon agyon, de akkor is csak ezt mondom... Bíró Lajos meghökkent. Sokáig nézte a lányát, bele­ráncosodott a nagy gondolkozásba. Nem szólt egy szót se, kiment az istállóba a lovak mellé. Éjszakára is ott maradt. Gizi kora reggel elment a gyárba. Bíró Lajos meg magára öltötte minden szó nélkül a jobbik ruháját és bizonytalan, lassú járással elballagott a szövetkezet irodájáig. Azóta néhány hónappal öregebbek lettek. Bíró Lajos portája ma is olyan még köznapon is, mintha mindég vendéget várna. Jöhet már a vendég, akármi­lyen dolgos legény. Az első szobában ott van már Gizi hozománya, a szép új bútor. A szerelemhez, házasság­­­­hoz kenyér is lesz. Gazdagon termett a cikói szövetke­­­­zeti föld és Bíró Gizi most azon gondolkozik, hogyan­­ lehetne az őszön a fiatalokból önálló brigádot szer­vezni ... mert ők nem félnek a munkától és a szövetke­zetben sem maradnának a legények mögött. Szamos Rudolf

Next