Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)

1955-10-27 / 252. szám

4 A Tolna megyei Népbolt divatbemutatója Bonyhádon Szombaton délután szokatlan időben, délután 5 óra felé igen sokan mentek a bonyhádi mozi felé. Odaérve, sietve foglalták el helyeiket és feszült érdeklő­déssel várták a Tolna megyei Népbolt által meghirdetett di­vatbemutatót. Öt órakor már zsúfolt volt a nézőtér, mikor a reflektorok fényében megjelent az első modell. Körülbelül 80 különböző, női és férfiruhák, kabátok kerültek bemutatásra. A közönség minden egyes mo­dellt megtapsolt, mert a bemu­tatott ruhák, modellek igen megnyerték tetszésüket. Nem egyszer hangzott el az a kíván­ság a közönség soraiból, hogy ismételten mutassák be az egyes modelleket. A jelenlevők nagy megelégedéssel nyilatkoz­tak a Népbolt kezdeményezé­séről és annak a kívánságuk­nak adtak kifejezést, hogy az ilyen bemutatókat minél gyak­rabban ismételje meg a Nép­bolt, mert ezáltal a falu közön­sége is jobban megismeri a di­vatos ruhákat és öltönyöket. A divatbemutatót Rómeó és Júlia színes szovjet film bemutatása követte. A Népbolt a közeljövő­ben Pakson, Dombóváron, Du­­naföldváron és Tolnán rendez hasonló bemutatókat. A. F. Megyénk úttörőinek takarékossági versenye Ebben az iskolai évben az eddigi eredmények alapján Tol­na megye vezet a takarékossá­gi versenyben. Szeptember hó­napban több, mint 64 000 fo­rint értékű takarékbélyeget vá­sároltak. Óriási eredmény ez, ha számba vesszük, hogy a töb­bi megyékben 40 000 forint kö­rül volt a forgalom. Kétszeres a dicsőségük, mert a dombóvári leányiskolában — ahol 545 ta­nuló takarékoskodik — 40­36 forintos átlagot értek el a pajtások, így messze megelőzték az ország többi iskoláit. Kí­váncsian várjuk, hogy az elkö­vetkező hónapokban lesz-e vala­ki, aki megelőzi majd őket.­­ Annak is nagyon örülnénk, ha a dombóvári leányiskola nö­vendékei elmondanák, hogy milyen módon érték el ezt a nagyszerű eredményt, s milyen terveik vannak a gyűjtött pénz felhasználására. így hajtsatok Ti is ! Többnapos eső után, sáros úton, kerékpárral jövök Szek­­szárd felé a Keselyűs­i úton — még most is „lóg az eső”. Vi­gyázva haladok, egyrészt nem akarok elcsúszni, másrészt nem szeretném, ha összepiszkítana az út felfröccsenő sara. De sajnos, feltűnik a vasúti átjárónál egy teherautó. Na, vé­gem van! Szeretnék letérni az úttestről, de nem tudok a pad­ka mélyén sáros ... Lesz, ami lesz... De íme előttem mint­egy 30—40 méterrel az autó feltűnően lelassít — pedig nincs semmi oka — s egészen lehúzó­dik az út jobbszélére, jobb ke­rekeivel egészen benn a pad­kán. Hátra nézek, mi mentett meg a lefröcsköléstől, mert előt­tem senki és semmi. Hátul sem látok okot s akkor döbbentem rá a valóra, amikor a teherautó szovjet katonai vezetője mo­­ solyogva ment el mellettem: miattam lassított, s miattam ment ki az út szélére, hogy én — a kerékpáros — ne legyek sáros! Eszembe jutott sok hasonló eset, amikor — kevés kivétellel — a gépkocsivezető „jóvoltá­ból” nyakig sáros lettem. Há­lásan pillantottam fel, s a ko­csin álló többi katonának szív­ből integettem vissza. Nem emlékszem már a rendszámára, de ez nem is fontos, hálás szívvel szorítom meg ismét lát­hatatlanul a derék szovjet gép­kocsivezető kezét. Igen, városunkba jött szovjet katonák úgy vezetik teherautói­kat, hogy túl a szigorú köz­rendészeti jogszabályokon, fi­gyelnek a közlekedők — külön nem is védett — érdekeikre. — Szeretném hinni magam és sok-sok kerékpáros, motoros és gyalogos társaim is, hogy a mi autóvezetőink is tanulnak e pél­dán keresztül a szovjet baj­tár­saiktól. — Ka. — Apróhirdetések — A TOLNAI Sertéstenyésztő és hizlaló Vállalat keres azonnali fel­vételre kombájnvezetőket és Ze­­tor vezetőket. Jelentkezés a műszaki osztályon. — JÓL JÁR, ha téli szénszük­­ségletét iszapszénben szerzi be a Tüzép telepekről. Az iszapszénnel való fűtés gazdaságos, mert nagy kalóriaértékű szenet kaphat ol­csón és bármely tüzelőberende­zésben jól tüzelhető. Es­emény naptár 100 évvel ez­előtt, 1855. ok­tóberében ezen a napon szüle­tett I. V. Micsu­rin, a nagy szov­jet biológus, aki elsőnek alapozta tudományos ku­­tatásait a marxizmus-leninizmus­­ra és annak filozófiájára Tudomá­nyos munkája során megmutat­ta, miként kell hatást gyakorol­ni a természetre, hogyan kell megváltoztatni a növények sa­játosságait, hogyan kell újfajta növényeket létrehozni. Bár mun­kássága, eredményei hazánkban csak a felszabadulás után váltak szélesebb körben ismertekké, el­mondhatjuk: Micsurin tanításai­nak követői előbbre vitték a me­zőgazdasági és biológiai tudo­mányok fejlődését. 1927. október 27-én, 28 évvel ezelőtt a Horthy-fasizmus börtö­nében meggyilkolták Lőwy Sán­dor kommunista ifjúmunkást. KULTÚRNAPTÁR A Társadalom és Természettu­dományi Ismeretterjesztő Társu­lat Tolna megyei szervezete ok­tóber 27-én Dombóváron a kul­­túrotthonban, délután 6 órai kez­dettel ,,A gyermek barátai, paj­tásai” címmel előadást tart. TAVASZ (Jugoszláv filmvígjáték) Ljubljana városba megér­kezett a tavasz. Mindenkinek hozott valami jót, jó közérze­tet, jó kedvet, a fiatal embe­reknek kedves gondolatokat, az érettségizőknek a vizsgá­kat. Kocjan mama házában há­rom fiú készül nagy izgalom­mal az érettségi vizsgákra. Az izgalmas készülés azonban csak látszat, mert a fiúk ta­nulás helyett mással foglalkoz­nak: Samo rajzol, Sandi egy csinos hölgy képét nézegeti, s Kristóf kottát ír. De ez sem tartott sokáig, mert megérkez­tek a lányok: Milica és Mar­­ieta, hogy sportolni hívja a fiúkat. Az utcán meglátják matematika tanárukat, Kosi­­nust, amint az egyik igen csú­nya, kövér lánnyal beszélget. A fiúk biztosak abban, hogy csak ez a lány lehet a tanár gyerme­ke. Sandinak zseniális ötlete támad: Hármuk közül valaki elcsavarja a lányka fejét s megszerzi tőle a vizsgatétele­ket. A véletlen azonban furcsa játékot űzött a fiatalokkal. A Kosinus tanárnak ugyanis fel­tűnően szép, 17 éves leánya vám. A fiúk erről semmit sem tudtak. Elküldték a levelet: „Kedves Tmxisz ..(Mivel nem tudják a nevét, képlete­sen Tavasznak nevezik.) A találkán minden kiderül, Tavasz az első pillanatban elbájolja a fiút. Sokat talál­koznak, s beszélgetéseik főleg a vitorlázó repülésről foly­nak. Elérkezett az érettségi nap­ja. A fiúk biztosak abban, hogy Kosinus tanár megvál­toztatja az érettségi tételeket. De nem így történt. Nehéz, izzadságos munkával levizs­gáztak ... Bemutatja a szekszárdi Garay János filmszínház ok­tóber 27-től 31-ig. — FIGYELEM! Azonnali belé­­pésre segédmunkásokat felvesz a Szekszárdi Építőipari Szövetkezet. Szekszárd, Rákóczi út 15 sz. M­OZI — Garay Filmszínház. Október 27-től 31-ig, csütörtöktől hétfőig. Tavasz. Új jugoszláv film. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap: fél 4, fél 6 és 8 óra­ 1 kor. Hétköznap: fél 6 és 8 órakor. NAPLÓ PÁRTHÍREK Értesítjük az SZKP történet X. évfolyam propagandistáit, hogy az első 4 heti anyagból: „Harc az Oroszországi Szociál­demokrata Munkáspárt megte­remtéséért (1883—1901)” a pro­pagandista konferenciát októ­ber 29-én, délelőtt 9 órakor tartjuk a Megyei Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Mádi János konferencia­vezető. H­ÍREK — Elindult Budapestről or­szágjáró útjára az Országos Béketanács, a Társadalom és Természettudományi Ismeretter­jesztő Társulat szervezésében a MÁV Politikai Főosztálya vonat­ba szerelt atomkiállítása. — A földművesszövetkezetek október 20-tól november 30-ig tartják őszi tagértekezleteiket. Ezeken a tagértekezleteken az áruellátás, felvásárlás, termelő­­szövekezeti mozgalom kérdéseit vitatják meg a szövetkezeti ta­gok, az egyéni dolgozó parasz­tok.­­ A szekszárdi járásban a decsi Búzakalász, a sárpilisi Sarló Kalapács, a sárpilisi Már­ciusi Ébredés, a bátaszéki Sza­bad Május és a bátai Vörös Zászló TSZ-ek még egyetlen szál silótakarmányt sem készítettek. A Horváth Mihály naki egyé­ni dolgozó paraszt Szegfű nevű tehene az elmúlt havi törzs­könyvi ellenőrzés alkalmával 27,4 kilogramm tejet adott 3,7 százalékos zsírtartalommal.­­ A megye területén az el­múlt hónapban továbbtenyésztés illetve vérfelfrissítés céljára 413 darab magyar-fehér kacsát és 567 darab sárga-magyar kakast osztottak ki. I­d­őj­ár­á­s — Várható időjárás csütör­tökön estig: felhőátvonulások, sok helyen, főként északon eső. Mérsékelt, időnkint élén­­kebb délnyugati, északnyugati szél. A hajnali lehűlés főként északon kissé gyengül. A nap­pali felmelegedés északon mér­séklődik, délen alig változik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet: 4—7, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtö­kön északon 9—12, délen 11— 14 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet csü­törtökön 10 fok alatt, de Bara­nya, Békés, Csongrád és Bács- Kiskun megyékben 10 fok fe­lett. 1955. OKTÓBER 27. S­P­O­R­T A szekszárdi és szedresi iskola jó szereplése az idei úttörő labdarúgóbajnokság kellemes meglepetése Közel egy hónapja folyik már a küzdelem a megyei úttörő-labda­­rúgó bajnokságért — egyelőre csak az egyes csoportokban le­játszandó őszi előmérkőzéseken. Sajnos a sok hiba mellett az is hiányossága a bajnokságnak, hogy sok mérkőzést nem játsza­nak le a csapatok, vagy ha le is játsszák esetleg azokat, nem kül­denek az eredményről jelentést. A lejátszott mérkőzésekből lát­szik, hogy mely iskolák kezelik az úttörőbajnokságot komolyan. Ezúttal is a tamási, iregszemcsei, hőgyészi, tolnai és dunaföldvári csapatok vannak az élen. Kelle­mes meglepetés ezenkívül a szek­szárdi és a szedresi csapat eddi­gi jó szereplése. A dombóvári já­rásban eddig még nem indult be a küzdelem. Az idei bajnokság érdekessége az, hogy a bonyhádi járásban valamennyi mérkőzés döntetlenül végződött, így az őszi forduló után nem lehet a résztve­vő csapatok között rangsort meg­állapítani. Az eddig lejátszott mérkőzések eredményét és az egyes csoportokban a bajnokság állását az alábbiakban közöljük: Az Oktatási Osztály ezúton is felhívja a bajnokságban résztve­vő iskolák vezetőit, testnevelőit, hogy amennyiben a közhizeken kí­vül is játszottak volna mérkőzé­seket, azoknak eredményét sür­gősen jelentsék. I. csoport: Ebben a csoportban kapott he­lyet Nak, Dombóvár, és Újdombó­­vátr. Mivel a Járási Tanács Ok­tatási Osztálya a sorsolást nem továbbította az iskoláknak, így még mérkőzésre nem került sor ebben a csoportban. III. csoport: Tamási­—Iregszemcse 3:1, Ireg­­szemcse—Alsómeggyes 5:0. Hátra van: Tamási—Alsómeggyes mér­kőzés: 1. Tamási 1 1 — — 3:1­2 2. Iregszemcse 2 1 — 1­6:3­2 3. Alsómeggyes 1-------- 1 0:5 — 4. Keszőhidegkút visszalépett. IV. csoport Hőgyész—Tevel 3:1, Hőgyész— Regöly 5:0, Regöly—Szakály (Sza­­kály előzetes bejelentés nélkül nem jelent meg.) Lejátszandó: Te­vel— Regöly, Tevel—Szakály és Hőgyész—Szakály a kiadott sor­solás szerint. V. csoport: Szedres—Medina 4:0, Szedres —Sióagárd 1:0. Lejátszandó: Me­dina—Sióagárd a kiadott sorsolás szerint. VI. csoport: D­ecs—Öcsény 3:2, Szekszárd — Öcsény 5:0, Szekszárd—Bátaszék 2:0. Lejátszandó: Szekszárd— Decs, Bátaszék—Öcsény és Báta­szék— Decs a kiadott sorsolás szerint. VII. csoport: Tolna II.—Tolna I. 3:2, Tolna II. — Tengelic 8:0, Tolna II.—Nagy­­dorog gy­v., mert Nagydorog nem jelent meg. Lejátszandó: Tengelic — Nagydorog, Tengelic—Tolna I., Nagydorog—Tolna I., a kiadott sorsolás szerint. Vili. csoport: Németkér—Dunaföldvár I. 1:1, Dunaföldvár I.—Dunaföldvár II. 9:2, Dunaföldvár I. — Dunakömlőd 12:0, Dunaföldvár II. — Dunaköm­lőd 2:1. Lejátszandó: Dunaföldvár II. —Németkér, Németkér—Duna­kömlőd, a kiadott sorsolás sze­rint: Bonyhád —Majos 2:2, Bonyhád — Zomba 1:1, Majos—Zomba 3:3. Lejátszatlan őszi mérkőzés már nincs. 1. Bonyhád 2 — 2 — 3:3 2 2. Zomba 2 — 2 — 4:4 2 3. Majos 2 — 2 — 5:5 2 II. csoport: 1. Hőgyész 2 2 2. Regöly 2 1 3. Szakály 1 4. Tevel 1 — --­8:1 4 — 1­0:5 2 — 10:0 — — 1 1:3 — 1. Szedres 2 2 — — 5:0 4 2. Sióagárd 1 — — 1 0:1­­ 3. Medina 1 10:4 — 1.Szekszárd 22— — 7:04 2.Decs 1 1 — — 3:22 3.Öcsény 2 2 2;8 4.Bátaszék 1 — — 1 0:2— 1. Tolna II. 3 3 — — II :2 6 2. Nagydorog 1 — — 1 0:0 — 3. Tolna I. 1 — — 1 2:3 4. Tengelic 1 — — 1 0:8 1.Dunaföldvár I. 3 2 1 - 22 35 2.Dunaföldvár iI. 2 1 1 4 . 102 3.Németkér 1 — 1 — 1:11 4.Dunakömlőd 2 — — 2 1 : 14 Szekszárdi Dózsa - Szekszárdi Építők 3:1 (2:0) Szekszárd, 100 néző. Vezette: Pető. Építők: Greilich—Klőzli, Kiss, Bencze—Takler, Bandi—Tóth, Cziráky, Fehér, Gyetvai, Duska. Dózsa: Póta—Pólón, Ihász, Schlarb—Vígh, Erdélyi—Dósai, Majnay, Jilling, Kádár, Pusztai. Esőben indult a játék s csak a félidő végefelé hagyott alább. A salakos edzőpálya azonban ki­tünően bírta a kétnapos esőt és így jó talajon került sorra a har­madik szekszárdi rangadó. Az első percekben a Dózsa támadott, később kiegyenlített lett a küz­delem és utána mintegy 25 per­cen keresztül az Építők irányí­totta a játékot. A 12. percben Cziráky, a 20. percben Tóth és Gyetvay, aztán Duska hagyott ki nagy helyzetet. Közben Dósai sza­badrúgása kapufáról pattant ki. Majd Tóth lőtt az üres kapu mellé. A 28. percben Dósai nagy lendü­lettel futott el középen, a védelem nem tudta beérni és a vonalon ra­gadt Greilich mellett megszerezte a vezetést, 1:0. A választámadás­­nál Gyetvai a 11-esről lőtt fölé. A túloldalon pedig Majnay 5 méter­ről sem találta el a kaput. Pusztai nagy helyzete is azt bizonyította, hogy feljött a Dózsa. A fölénynek a 41. percben érett meg a gyü­mölcse. Pusztai közeli lövése Greilichról a hálóba pattant, 2:0. A II. félidőben előbb Gyetvay, majd Dósai találta el az oldalhá­­lót. A 25. percben Kiss felvágta Dósait és a büntetőt Ihász lőtte be nem is túlságosan helyezetten a kapu bal oldalába, 3:0. Hat perc múlva Gyetvay szerezte meg a becsületgólt, 3:1. Jóiramú, de rengeteg hibával tarkított mérkőzés . Kitűntek: Ihász, Jilling, Schlarb, Dósai, illet­­ve Bandi, Takler, Duska, Kiss. Hozzászólás a „Megkapta Paks a két pontot" című cikkhez Egyed Mihály őcsényi lakos levelet küldött szerkesztősé­günknek, melyben foglalkozik a Paks—Őcsény mérkőzés óvásá­val. Mint írja a Társadalmi Szö­vetség már harmadszor tűzte napirendre az ügy tárgyalását, azonban a két előző tárgyaláson bizonyíték hiányában döntést hozni nem tudtak. Öcsény képvi­selője Jammer igazolását a tár­gyaláson felmutatta, melyet az M­­TSB az OTSB-nél történt ki­vizsgálás alapján szabályosnak fogadott el. A másik tárgyalá­son Jammer — mivel elköltö­zött Szekszárdról — megjelenni nem tudott, de ugyanakkor a paksiak sem tudtak elfogadható bizonyítékot beszerezni. Mivel döntést a Társadalmi Szövetség ezúttal sem tudott hozni, októ­ber 18-ra megidézte Jammert, ugyanakkor a paksiaktól bizo­nyíték kiegészítést kért. Októ­ber 18-án, mivel Jammer nem jelent meg, a szövetség a mér­kőzés eredményét megsemmisí­tette és a két pontot 0:0 gól­aránnyal a paksi csapatnak adta. Egyed Mihály levelének to­vábbi részében azzal foglalko­zik, hogy a Társadalmi Szö­vetség az egyik sportkör állí­tását elhiszi, a másikét pedig fi­gyelmen kívül hagyott, majd azt kérdezi, hogy mivel egyik csa­pat sem tudott 100 százalékig bizonyítékot szolgáltatni nem lett volna-e helyesebb, ha mind­egyik csapat egy-egy pontot kap. Végül megjegyzi, hogy he­lyesebb lett volna bővebben tá­jékoztatni az olvasókat a döntés indokáról, hogy ne kelljen töp­rengeni azon, hogy vajon he­lyes, vagy helytelen-e a Társa­dalmi Szövetség döntése. Egyed Mihály levelének azon részével egyetértünk, hogy tényleg bővebben kellett volna megírni a tárgyaláson történ­teket. Az őcsényi szurkolók ré­széről több olyan megjegyzés hangzott el, mely szerint mi ma­gunk is azon vagyunk, hogy Őcsénytól vegyék el a két pon­tot. Éppen ezért tartózkodtunk minden megjegyzéstől és csak kizárólag magát a tényt közöl­tük olvasóinkkal. De Egyed sporttárs kérésének eleget te­szünk és megírjuk azt, hogyan is történt a két pont elvétele. A Társadalmi Szövetség Öcsény képviselőjének bemu­tatta azt az igazolólapot, amel­­­lyel Jammert leigazolták. Ezen a lapon Jammer József szere­pelt, ugyanakkor az aláírásnál Flasker, vagy Hammer név len­ne olvasható, ha az illető nem húzta volna át ezt a nevet. Alatta viszont a helyesbített alá­írás már nem Jammer, hanem Jan­er (két n­el). Amikor Öcsény képviselőjét megkér­dezték, hogyan fordulhat elő, hogy valaki a saját nevét nem tudja leírni, az volt a válasz, hogy ez egy falusi gyerek, biz­tos eltévesztette az aláírást. (Az igazolólapon iskolai végzettség­nek III. gimnázium van beírva.) Arra a kérdésre, hogy miért ír­tak őcsényi lakost, az volt a válasz, hogy mérkőzések után Őcsényben szokott aludni, ezért A foglalkozásnál tanuló volt írva, holott mindenki tudta, hogy az illető katona. A paksi csapat vezetősége be­mutatta a rendőrség hivatalos írását, mely szerint Jammer ne­vezetű nem lakott és nem is la­kik a szekszárdi járásban. A fent leírtak miatt adott al­kalmat a Társadalmi Szövetség még egyszer Őcsénynek, hogy bebizonyítsa igazát, ill­etve Jam­mer jelenjen meg a tárgyaláson. Az a védekezés helytálló, hogy az illető már elkerült Szek­­szárdról, azonban a szövetség tagjai jól tudják, hogy az első tárgyalás után még három hétig Szekszárdon tartózkodott, tehát amennyiben a személyazonos­sága egyezne az illető Jammeré­­val, úgy lett volna alkalma a TSB-nél a hét bármely napján leigazolni magát. Érdemes még megjegyezni azt is, hogy addig, míg az előző tárgyalásokon Öcsény képvisel­tette magát, az utolsó tárgyalás­­ra képviselője el sem jött, be­tegségre való hivatkozással (egy sportkörnél nemcsak egy vezető van). Az őcsényi sportkör vezető­sége, tagsága, sportolói tanul­hatnak ebből az esetből és a jö­vőben inkább építsenek a gyen­gébb képességű őcsényi fiata­lokra, mint nem létező Jamme­­rokra és akkor nem fordul elő hasonló eset. Ny. I. Totó tanácsadás Az I. oszlopban közöljük az OTP szekszárdi fiókjához szerda estig beérkezett legtöbbet előforduló tippeket, a tl-ban a Népsport Ill-ban a Szabad Ifjúság, a IV-ben a Sportfogadás és az V-ben a Tolnai Napló tippjeit közöljük. 1 II. III.­­IV. V. 1 Bp. Honvéd — Bp.Dózsa 11221 1 X 1 X 1x 2 Csepeli Vasas — Diósgyőri Vasas 112x 1 X1 1x1 3 Szombathelyi Ter. — Saig. B. xx12 1 X 1X1 1 4 Pécsi Dózsa —Dorogi B. 1122 1 X 1x2 x1 x1 5 Pénzügyőrök — Sztál­in­város xx22 1 X 1 X­x1 1 X 6 Nagykanizsai B. — Bp. Sport. 111x 1x2 1x­12 x1 7 Bp. Szikra—Szegedi H. 2222 1x22 2 12 8 Ceglédi Ter. —Gödöllői D. 2222 1x22 2 12 9 Ausztria —Jugoszlávia 1122 x2 x2 x1 12 10 Róma—Juventus 11111 1 1 1 11 Atalanta — Napoli xx22 1X­1x2 x2x1 12 Sampdoria — Internacionale 222x 2x2 2x x2 A 13. mérkőzésen x 2, a 14., 15. 16. mérkőzésen 1-es várható. Az alkohol Az élvezeti szerek közül az emberek egyik legrégibb és legnagyobb ellensége az alko­hol. Nagyobb mennyiség rendsze­res fogyasztása, már még ha it­tasságot nem is okoz, mint a szervezetben állandóan keringő méreg, az érrendszere és ideg­­rendszerre nem közömbös. Okozhat májzsugorodást, gyo­mor-, gégehurutot, érelmesze­sedést, deleriumtremenset és különféle idegbetegségeket. (Korsakoff-kór.) Legártalmasabb az éhgyomor­ra fogyasztott töményszesz. Az alkohol izgató hatásánál fogva hozzájárul a nyelőcső és gyo­morrák kifejlődéséhez. Az utódokat is károsítja a szülők alkoholizmusa. (Epilepsia, mo­rális elmegyengeség és külön­féle elmebajok ... stb.) A szeszesital fokozza a vál­lalkozó kedvet, de csökkenti az ítélőképességet és önuralmat. Ezzel függ össze az a nagy ve­szedelem, ha autóvezetők isz­nak, még kevés szeszt is! Bor­termő vidéken a balesetek szá­ma igen magas. Az alkoholtól való tartózko­dás, a leküzdés leghelyesebb módja, sok gond és bánattól mentesít. Major György városi főorvos. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszám­a: 20­10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20­11. A szerkesztőség és kiadóhivatal eíme: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső

Next