Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)

1955-10-16 / 244. szám

1955. OKTÓBER 16. NAPLÓ Kit illet a versenyzászló?... Megjegyzések a Tolnai Textil és a Selyemgyár párosversenyéről A Tolnai Textilgyár pártirodá­jában szemet szúr a belépőnek az a gyönyörű háromszínű se­lyemzászló, amely ott áll a be­járattal szemközt lévő iratszek­rényen. A zászló felírása kiütkö­zik a színekből: aranybetűkkel adja tudtunkra hogy 1955. év­ben verseny folyik a Tolnai Tex­tilgyár és a Tolnai Selyemfonó­gyár között. Azt is elárulja a felírás, hogy a verseny győztes üzeme jogosult e zászló őrzésé­re. Tehát a Textilgyár vezet eb­ben a bizonyára izgalmas ver­senyben. Igen, izgalmas verseny­ről lehet itt szó, mert hisz a Selyemgyár háromszoros Élüzem (most is teljesítette az Élüzem feltételeket), a Textilgyár pedig nem Élüzem, mégis ő a verseny győztese, mert íme itt díszíti a gyönyörű vándorzászló a párt­irodát. Azonban az érdeklődőt ha­m­ar v­an furcsa meglepetések érik, ahogy a verseny állásá­ról közelebbi értesüléseket kí­ván szerezni. Első meglepetés Bár itt van a vándorzászló, de hogy jogosan van-e itt, az nem is olyan biztos, mert már három hónapja nem értékelték a ver­senyfeltételek teljesítését. Az­után, azok a dolgozók, akik nem járnak gyakran a pártirodába nem is tudják, hogy üzemük őrzi a vándorzászlót. Sőt vannak olyan dolgozók is, akik még azt sem tudják, hogy jelenleg van-e verseny a két gyár között, vagy nincs. Ugyanis régebben még csak lát­tak a hirdetőtáblán egy gépelt papírost, amely a verseny állásá­ról tájékoztatta a gondos megfi­gyelőt, és hallottak is néhol gyűléseken említést erről, de már el is felejtették olyan régen volt az. Mostanában pedig se itt a Textilgyárban, se ott a Selyem gyárban nem láttak semmit, de még csak említést sem hallottak arról, hogy mi is van a két gyár között folyó versennyel? Néme­lyek azt hitték befejeződött, de azon már csodálkoztak, hogy­­ nem hirdetik ki az eredményt. Úgy látszik a két gyár vezetői és versenyszervezői a türelme­sebb emberek csoportjához tar­toznak, azért vártak eddig. A selyemgyáriak azt várták, hogy a textilgyáriak menjenek hozzá­juk „kiértékelésre”, mert hisz ezek voltak soron. Ezek meg azt várták, hogy hívja őket, mert hisz azok nincsenek megeléged­ve a versenyfeltételekkel. S versenyfeltétel? A Tolnai Textilgyár ja­vaslatára ugyanis bevettek a ver­senyfeltételek közé egy olyan tételt, hogy egy-egy hónapban kettőjük közül ki ér el jobb ered­ményt, a normájukat 100 száza­lékon alul teljesítő dolgozók szá­mának csökkentésében. Persze a Selyemgyár e tétel teljesítésében mindig lemaradt. Nem is csoda ez, mert a Textilgyár létszáma nagyobb, így több a 100 száza­lékon alul teljesítő. Ahol pedig több a 100 száza­lékon alul teljesítő, ott többen tudnak a következő időszak­ban 100 százalékot elérni. Másrészt ezen a téren jellegbeli különbség is van a két gyár kö­zött. A Textilben sok új szövő­nőt vesznek fel időnként akik eleinte bizony 80—90 százalék körül teljesítik a normát, de kel­lő gyakorlattal elérik a 100 szá­zalékot és így bőven gyarapítják a 100 százalékon felüli teljesítők mennyiségét. Két különböző létszámú és jel­legű gyárat nem lehet abszo­lút számokkal összehasonlítani egymással egy ilyen dologban mint a 100 százalékon alul tel­jesítő dolgozók csökkentése. Ez majdnem úgy torzít, mintha a Paksi Téglagyárat próbálnánk meg a Paksi Konzervgyárral összehasonlítani olyan formán, hogy melyik ér el forintban na­gyobb eredményt az anyagtaka­rékosság terén. Erre persze rájöttek a selyem­gyáriak is. Kérték, hogy módo­sítsák ezt a feltételt valahogy, mert így ők bármit is csinálnak, ha még ötször is nyerik el az Élüzem címet akkor is lema­radnak. A Textilgyáriak persze nem szí­vesen bolygatták meg ezt a szá­mukra előnyös állapotot. Tör­tént egy kis módosítás ugyan, de ezzel még foglalkozni sem érdemes, mert a dolog lényegén mit sem változtat. A lényeg azonban az, hogy nem vitték dűlőre ezt a kérdést hanem e helyett elhanyagolták a versenyt A zászlót pedig ott hagyták ár­ván porosodni a Textilgyár párt­irodájában. Pénteken mégis történt va­lami. Találkozott Ganczer elv­társ, a Textilgyár párttitkára Bolvári Józsefné elvtársnővel, a Selyemgyár párttitkárával és szóba került a verseny ügye is. Elhatározták, hogy október 20- án összeülnek és megpróbálják rendezni közös dolgaikat. Mi is megpróbálunk egy javaslattal hozzájárulni az összejövetel sike­réhez. Jó lenne ha az említett versenyfeltételt olyképen módo­sítanák, hogy a darabbéres dol­gozókhoz viszonyítva százalék­számban fejezik ki ezután a 100 százalékon alul teljesítő dolgo­zók csökkentésének arányát. Ezzel a módszerrel meg tud­ják szüntetni legalább a lét­­szám különbségből fakadó tor­zítást és így ha nem is telje­sen helyes, de jellemzőbb mu­tatószámot kapnak. Ha pedig sehogy sem tudnak megegyezni, ezzel az egy ponttal ne akasszák el a versenyt, annál is inkább, mert ez a furcsa ver­senyfeltétel arra is ösztönözhet, hogy minél több legyen a gyen­ge eredményt elérő dolgozók szá­ma, így a következő időszakban annál többet lehet felemelni a 100 százalékos színvonalra. A többi feltételek (termelési terv teljesítés, minőség, hulla­dék és bérmegtakarítás) bőven elégségesek, annak eldöntésére, hogy kit is illet az a szép zászló tulajdonképen. Újítási mozgalom a Tolnamegyei Népboltnál A Tolnamegyei Népboltnál az utóbbi időben nagyobb érdeklő­dés mutatkozik az újítások iránt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a III. negyedévben mint­egy 45 újítási javaslat futott be. Különösen nagy lendületet adott az újító­ mozgalomnak a Megyei Tanács kereskedelmi osztálya által megrendezett újí­tási hónap, melynek során a Népbolt dolgozóitól 25 újí­tás érkezett be, melynek az előkalkulált gazdasági ered­ménye 46.000 forint megtaka­rítást jelent. Igen számottevő Leposa Ferenc javaslata, mely a pénztárgépek blokkjainak olcsóbbá tételét célozza és melynek bevezetése már most is lényegesen csök­kenti az önköltséget. Említésre méltó Koltai József dekorációs megoldása is, — melynek alkalmazása az Ün­nepi Vásáron közel 15 000 fo­rint megtakarítást eredmé­nyezett. Bár gazdasági eredmény összeg­szerűen nem mutatható ki, még­is hasznosak azok az­ újítások, melyek a vásárlók gyorsabb ki­szolgálását szolgálják, mint pél­dául Jantner Ferenc paksi bolt vezető cigarettaelosztója, Raj­kai Ervin dombóvári boltveze­tő cipőkrémesdoboz tárolója,­­ Varga László szekszárdi ellenőr burgonyakimérő­j­e. Örvendetes, hogy az ügyviteli jellegű javaslatok egyre ke­vesebbek és jobban előtérbe kerülnek a termelési ésszerű­sítéseket célzó újítások. Helytelen lenne azonban az újítási mozgalom terén a még mindig meglévő hiányosságokat elhallgatni. Ezek közé tartozik például az, hogy a javaslat­­tevők nem keresik a megoldást a szállítási költségek csökken­tésére, a szállítások jobb meg­szervezésére, de kevés még a munkavédelem megjavítására, a romlandó áru minőségének megóvásá­ra, a leltárhiányok csökken­tésére irányuló javaslat. Hiba még az is, hogy a javasla­tok zöme a központi dolgozók­tól fut be, ami azt jelenti, hogy a hálózati dolgozók érdeklő­dése az újítások iránt igen mérsékelt. A legközelebbi feladatok kö­zé tartozik a fenti hiányossá­gok kiküszöbölése és az újítási mozgalomnak az egész háló­zatra való kiszélesítése. Őszi Vásár Dunaföldváron A lakosság jobb áruellátását kívánják előmozdítani a keres­kedelmi szervek, amikor az augusztus 20-i Ünnepi Vásár­hoz hasonlóan nagyszabású őszi vásárt rendeznek novem­ber 5—6-án Dunaföldváron. A vásár szervezésével kapcsolatos munkát már megkezdték. A Népbolt és a szövetkezeti keres­­kedelem nagy áruválasztékkal vesz részt a vásáron. A látoga­tók részére bő választék áll majd rendelkezésre mind az őszi, mind a téli ruházati és egyéb iparcikkekben. Kultúr­cikkek, vas és műszaki, mező­­gazdasági kisgép, vegyi, háztar­tási, papír, üveg, játékcikkek­ből bőségesen vásárolhatnak a vásár látogatói. A vásár má­sodnapján állatvásár lesz. Kü­lön étel-, italpavillonok, laci­konyhák, cukrászsátrak lesznek felállítva. Szüretibál, kultúr- és sportműsorokon szórakozhat­nak a vendégek. A divatbemu­tatókon az őszi és téli idény legszebb­ modeljeit mutatják be. vásárra vonat és autóbusz díjkedvezménnyel lehet utazni. A hatezer éves selyemhernyótenyésztés Selyemtenyésztési Kiállítás Szekszárdon ÚJ LÁTNIVALÓVAL gazdagodik rö­­­videsen megyénk székhelye. A Selyem­termeltető Vállalat fennállásának 75. év­fordulója s a magyar selyemtenyésztés 275. évének emlékére múzeumjellegű se­lyemtenyésztési állandó kiállítást készí­tett. Szerencsés választása volt a válla­latnak, hogy a múzeumot városunkban készítette el, mert Tolna megye s külö­nösen Szekszárd a megyeszékhely a ma­gyar selyemtenyésztés meghonosításá­ban döntő szerepet játszott. A múzeumot a szekszárdi selyem­tenyésztési Kísérleti Intézet lelkes dol­gozói, Becs Elemér instruktor vezetése és irányítása mellett nagy szeretettel és gonddal készítették elő. Az egyes témák csoportosításánál minden igyekezetük arra irányult, hogy a látogatók ismere­teit bővítsék. Ezt a célt sikerült elérniök, a kiállítás megtekintése után a látogató azzal az érzéssel távozhatik, hogy új is­meretekkel bővült tudása. Megtudja, hogy a selyemhernyó közel hatezer éves múltjának nagy részében döntően a ki­váltságosak fényűzését szolgálta. Ma a selyem már nem­ luxuscikk, hanem nép­gazdaságunk fontos ipari nyersanyaga. AZ ÍZLÉSES szép összeállítást, a kü­lönböző színű gubát, hernyót és káprá­zatosan szép selymeket látva, a szemlélő kedvet kap a tenyésztéshez. Mindenki kíváncsi lesz rá, hogy a hernyó rövid egyhavi élete befejezéséül, miként bur­kolja körül magát a selyemszállal. Fel­merül a kérdés, hogy a természet mily csodás folyamata készíti az egyszerű eper­falevélből a fémmel vetekedő sza­kítószilárdságú fonalat. Miként képes az alig 8—9 cm nagyságú hernyó kilométer hosszú selyemszálat alkotni és ezt a technika hogyan állítja szolgálatunkba. A kicsiny hernyó termékeiből az iparban szinte nélkülözhetetlen alapanyagot állí­tunk elő. Megtudható, hogy a gubának nincs használhatatlan része, mert míg a selyemburok különböző eljárásokkal — gombolyvás, tépésfonallá alakítható, ad­dig a gubában lévő és elpusztult báb nagy fehérjetartalmánál fogva igen ki­váló állattakarmányozás céljaira. NEMCSAK A JELENT, a technika korszakát láthatjuk, mert a kiállítás ki­vitelezői végigvezetnek a termelési ág hatezer éves történetén. Látjuk az ősi Kínát, ahol halálbüntetés terhe mellett tilos volt a termelés titkát az országból kivinni, s hosszú évszázadokba telt, amíg a féltve őrzött titok Európába került. Ismét ezer év múlik el s végre hazánk­ban is megjelenik. Ismét 200 évnek kell eltelnie, amíg e termelési ág nagy je­lentőségét felismerve, szervezetten kez­dődik meg a selyem termelése. Ez idő­től kezdve a felszabadulásig, ötletes mó­don mutatják be az alkotók, hogy a ter­melés menete milyen hullámzó. A gazda­sági válságok, a munkanélküliség idején a selyemgubótermelés ugrásszerűen emelkedik, majd kedvezőbb körülmények hatására mennyire csökken. Az eperfa­­kultúra fejlődése mindenkit lenyűgöz és megállásra késztet. Itt lá­tható, hogy az 1—2 évtizeddel ezelőtt 8—12 cm-es eperfa levél miként vált 25—35, sőt, 40 cm nagyságúvá. MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy a látni­valók megtekintésével nemcsak a terme­lési ág iránt érdeklődők, de a kívülállók is új ismeretekkel gyarapíthatják tudá­sukat, s a nagy gonddal és szerettel ké­szített kiállítást sokan fogják megnézni. A múzeumot a Selyemtermeltető Vál­lalat rövidesen a nagyközönség részére megnyitja s erről külön is értesíteni fog­juk az olvasóinkat. Z. N. t A bátaszéki földművesszövetkezet áruházában ősz van ... Nemcsak a sár­guló falevelek, korai esték, sá­ros utcák adják ezt tudtunkra, hanem a megváltozott kiraka­tok is. A nyári szandálok, se­lyem- és vászonruhák helyét elfoglalják a bakancsok, csiz­mák, eső- és ledenkabátok, szövetruhák és kosztümök. A bátaszéki földművesszövetke­zet áruháza is jól felkészült az őszre. Hosszú sor különböző színű lódenkabát,­­200 pár férfi­bakancs, 150 férfi flaneling, kötött női holmik sokasága és sok egyéb meleg árucikk árul­kodik erről. Jellemző a vevők­re, hogy bármit kérnek, hozzá­teszik a meleg szót is. „Kérek egy jó meleg inget.’’ „Tessék egy pár meleg zoknit aján­lani.” Vancsura Istvánná is meleg­ruhát akar venni Magdi lányá­nak. — Nagyon nehéz a választás. Van itt sokféle kislánynak való készruha, de én olyat szeretnék amelynek anyaga, színe, sza­bása megfelel rendeltetésének. Ugyanis jó iskolaruhát szeret­nék venni — mondja el, miköz­ben a lánykaruhák között válo­gat. Nem dönt ilyen hamar Mayer­né. Alsónyékről jött Bátaszékre a földművesszövetkezet áruhá­zába. Sok mindent szeretne venni, mert hisz szépen kap­tak előleget a disznószerződés­­ből is, meg a bikaszerződés­ből is. ■ — Tegnapelőtt könnyebben választottam, csizmát vettem az embernek. Most a gyereknek kellene jó meleg strapa ruhát venni, de nem tudok választa­ni. Jó lenne ez a düftinnadrág is, meg a kordbársony is, csak az a baj, hogy nincs kabát hoz­zájuk. Papp Mária, a bolt fiatal dol­gozója tanáccsal siet Mayerné segítségére. A típusöltönyt ajánlja, hisz úgyis strapára kell a ruha. Ez meleg is, mert bélelt, és még az az előnye is megvan, hogy olcsó. A kottára osztályon megtu­dom, hogy nagy hiány van gyermekharisnyából. — Hiába kérnek, rendelnek, nem kap­­tnak a nagykereskedelemtől. — Ugyancsak hiányzik a csecsemő guminadrág is. Nem a boltve­zető és a szövetkezet vezetői a hibásak ebben. Simon Mihály üzemágvezető elmondja, hogy értekezleten tették már szóvá, rendeléseket adtak be, még se kaptak, se harisnyát, se gumi­nadrágot. Simon elvtárs még azt is elmondja, hogy évről-év­­re nő az áruház forgalma. 1952- ben helyezték üzembe a boltot közel félmillió forint költséggel. Azóta minden évben jelentős raktárkészletemelkedés van az előző év azonos időszakához vi­szonyítva — Nem lenne teljes a kép, ha nem beszélnék a kiszolgá­lásban megmutatkozó fejlődés­ről — mondja Simon elvtárs. Főleg az udvariasság terén voltak a múltban hiányosságok. Panaszok is érkeztek be a ve­vők részéről. Jelenleg inkább dicséretet hallunk. Főleg Láder Mátyásnét, Riebl Erzsébetet, Lukács Lajosnét dicsérik a ve­vők. A dolgozók munkafegyel­me is példás: mindenki be­tartja a 10 perces mozgalmat. Beszélgetés közben új vevők jönnek. Otthonosan mozognak az üzletben, nézegetik, válogat­ják az árut. Beszélgetnek a bolt dolgozóival, mintha jó is­merőseik, barátaik lennének egymásnak. (is—os) Szóvátesszü­k... Bonyhádon naponta körülbelül 50 autóbusz fordul meg a bányászjáratokon kívül. Ez azt jelenti, hogy egy autóbuszra átlagosan 30 utast számítva, naponta 1500 dolgozó indul, vagy érkezik munkahelyére, beteg, vagy rokoni látogatásra, bevá­sárolni, vagy egyéb hivatalos és ügyes-bajos dolgait elintézni. S ez a körülbelül 1500 dolgozó naponta igen kellemetlen hely­zetben van a bonyhádi autóbusz-megállónál, ahol már kisebb esők után, az ottlévő mély gödrökben kisebb-nagyobb tócsák éktelenkednek és a sár bokáig ér. A tócsákból az érkező autóbuszok sokszor hatalmas sugarakban spriccelik a vizet az utasok ruhájára. Természetesen ilyenkor az autóbuszban ülők egymásra borulnak a nagy zökkenésektől és nem ritka eset, hogy egy-egy csomag valamelyik utas fején köt ki a csomaghálóból való röptében. Valóban csoda, hogy eddig aránylag kevés rugótörés és bikaficam történt. Ha hozzátes­­­szük azt is, hogy a község közepén ilyen község­csúfító göd­rök, tócsák létezhetnek, megállapíthatjuk, hogy ez egészen tűrhetetlen. Nem csodálkoznánk akkor, ha ez a csúfos jelen­ség a község egyik eldugott zugában lenne, de mindez a ta­nácsháza előtt, melynek ablakaiból naponta is sokszor gyönyör­ködhetnek a község vezetői a fent vázolt nem éppen épületes látványban. Bonyhád dolgozói a múltban is, de most is élen­jártak a békekölcsön jegyzésben, méltán megérdemlik tehát, hogy kényelmesebbé tegyék utazásukat és­ szebbé községüket. ARATÓ FRIGYES.

Next