Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1955-11-30 / 280. szám
XII. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1955 NOVEMBER 30. Teljesítsék éves vállalásaikat a KTSZ-ek Ez év tavaszán a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató KTSZ megyénk kisipari termelő szövetkezetei közül elsőként csatlakozott a húsz budapesti nagyüzem által indított mozgalomhoz, melynek célja az éves terv határidő előtti teljesítése. Ugyanakkor a bonyhádiak felhívták a megye többi szövetkezetét is a csatlakozásra. Rövidesen megyénk valamennyi kisipari termelőszövetkezete csatlakozott a húsz budapesti vállalat kezdeményezéséhez. Vállalták a szövetkezetek, hogy az éves tervet határidő előtt teljesítik. Alig egy hónap választ el bennünket az év végétől. Számot kell adnunk arról, mit végeztünk eddig. Vagnak szövetkezetek a megyében, amelyek vagy előnyös helyzetük következtében, vagy a munka jobb megszervezésével éves tervüket már be is fejezték, mint a Dombóvári Faipari, a Bátaszéki Épületkarbantartó, a Bátaszéki Kádár, a Teveli Vegyes, a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató és a Szekszárdi Cipész KTSZ. Az éves tervet eddig teljesítő szövetkezetek azonban csak kis hányadát teszik ki a megye összes szövetkezeteinek. A vállalások teljesítése terén még sok szövetkezetben van komoly lemaradás, amit az év hátralévő részében pótolni kell. Az adott szó kötelez bennünket és éppen ezért becsületbeli kötelessége minden kis dolgozónak, hogy azt ne csak ígéretnek tekintse, hanem harcoljon annak valóraváltásáért. A kisipari termelőszövetkezetek népgazdaságunkban elfoglalt helyét és feladatát a korábbi párthatározatok megszabták, ezek végrehajtása érdekében még számos komoly feladatot kell megoldanunk. Ezek közül a legfonosabb a lakosság közvetlen szükségleteit kielégítő javítások és szolgáltatások mennyiségének és minőségének állandó növelése, a helyi és hulladékanyagok nagyobbmértékű felhasználásával az önköltség csökkentése, a szövetkezetekben lévő gépek, technikai felszerelések állandó korszerűsítése, azok teljesítőképességének maximális kihasználása. Az adott szó teljesítése érdekében elsősorban e feladatok megoldására kell irányítani a szövetkezetek figyelmét. Minden szövetkezeti tagnak, vezetőnek lelkiismeretesen kell dolgozni a vállalások teljesítéséért, de különösen nagy feladat van ; a szövetkezetekben dolgozó műszaki vezetőkre. A Tolna megyei KISZÖV az elmúlt napokban értekezletre hívta össze a szövetkezetek műszaki vezetőit. Ezen a konferencián a szövetkezeti műszaki vezetők mint a termelés legfőbb irányítói vettek részt és velük tárgyaltak, meg azokat a feladatokat, amelyek az év hátralévő részében a szövetkezetekre hárulnak. Itt nem általános problémákat beszéltünk meg, hanem konkréten határoztuk meg minden egyes iparág, illetve szövetkezet teendőjét a vállalások teljesítése érdekében. A műszaki vezetők feladata e téren elsősorban az, hogy emeljék a műszaki színvonalat, műszakilag biztosítsák a termelés zavartalanságát. De ugyancsak az ő feladatuk, hogy a szövetkezetekben eleven legyen a szocialista munkaverseny, újító- és sztahanovista mozgalom fejlődjék. Rájuk vár az a feladat is, hogy a Szekszárdi Szabó KTSZ példája nyomán a dolgozók szakmai továbbképzését biztosítsák. A konferencián megállapíthattuk, hogy a műszaki vezetők egy része e kérdéseket könnyen kezelte, nem tulajdonított nekik olyan fontosságot, mint amilyet azok megérdemeltek volna. Az elkövetkezendő időben a műszaki vezetőknek fokozottabban kell bekapcsolódniok a versenymozgalom szervezésébe. Nekik kell, mint a termelés parancsnokainak irányítani az egyes szövetkezetek sajátosságainak megfelelően a versenyt, megjelölni azokat a feladatokat — és lehetőségeket — amelyek a szövetkezet előtt állnak a termelés t területén, akár importanyagok csökkentéséről, anyagtakarékosságról, vagy a termelékenység t emeléséről van szó. Nekik kell a fokozottabb mértékben ügyelni arra, hogy műszakilag biztosítsák a munkaidő teljes kihasználását, a termékek, javítások, szolgáltatások minőségének állandó emelését. Ne tévesszék szem elől a szövetkezeti dolgozók egy percre sem, hogy a terveket, vállalásaikat csak úgy tudják teljesíteni, ha minden szövetkezetben lelkes verseny folyik a dolgozók s a brigádok között, ha a műszaki vezetők mindent megtesznek a műszaki feltételek biztosításáért. Pollák Andor KISZÖV elnök h. Négyezer hold vetéssel adós Tolna megye Tolna megyében még november 28-ig is csak egyetlen járás, a paksi járás teljesítette hiánytalanul őszi kenyérgabona vetési tervét. A munka, — habár az idő nagyon szorít, — még most is igen lassan halad. Legtöbb helyen nem használták ki az utóbbi száraz napokat a vetésre. A tamási járásban pl. csupán 0,7 százalékkal emelkedett a kenyérgabona vetés az utóbbi öt nap alatt. Különösen lassan halad a vetés az egyéni gazdaságokban. A termelőszövetkezetek néhány kivétellel, már mindenütt befejezték a vetést és alig százhúsz hold hiányzik a tervteljesítéshez. Az egyéni gazdaságokban viszont több, mint négyezer hold a bevetetlen terület, ebből is 1000 holdnyi a dombóvári járásban, amelyik legutolsó a járások rangsorában. Szekszárd városnál is többszáz hold vetést mintegy öt százalékot kell még pótolni. A városi tanács dolgozói kétnaponként felkeresik azokat a dolgozó parasztokat, akik még nem jelentették be a vetésterv teljesítését s elbeszélgetnek velük. Sok termelő a fogaterőhiány miatt késett meg a vetéssel. A városi tanács ezeknek megsegítésére kirendelte a fogatos gazdákat és fuvarosokat. Ezeknek munkáját rendszeresen ellenőrzi s azokat, akik nem tesznek eleget vetési kötelezettségüknek, megbünteti. — Eddig mintegy 15 kulákra és fuvarosra szabtak ki kisebb-nagyobb pénzbüntetést, amiért megszegték a tanács rendelkezését és nem vetést, hanem fuvarozást végeztek fogataikkal. Világ proletárjai egyesüljetek ! DÍSZTÁVIRAT A Paksi Konzervgyár dolgozói csatlakozva a 26 budapesti üzem felhívásához, vállalták, hogy éves tervüket december 21-re befejezik. Vállalásukat a lelkes munkaverseny és a normák túlteljesítése eredményeképpen november 2B-án teljesítették, befejeznék éves tervüket. MEGYÉNK Újabb belépőkkel gyarapodnak a tsz-ek Mucsi Kurd Viszti György elvtárs levelezőnk levelében arról számolt be hogy Mucsi község egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai saját meggyőződésükből léptek a a nagyüzemi gazdálkodás útjára. A gazdák elhatározását elősegítette az is, hogy a termelőszövetkezet vezetősége és az egyénileg gazdálkodók között baráti kapcsolat alakult ki. Ezt bizonyította az is, hogy a nyári időszakban több dolgozó paraszt fogatával együtt segített a termelőszövetkezetnek a betakarítási munkában. Az őszi betakarítási munkák után a dolgozó parasztok közül többen kérték felvételüket. Az új belépők között van Hörnyéki János 2, Erb József 7, Peidl István 6, Higili József 4 és Moravics József 4 holdas dolgozó parasztok. Az új belépő tagok részére a termelőszövetkezet 30 holddal növelte, illetve pótolta kenyérgabona vetéstervét. — Jól dolgoznak a kurdi Dózsa Népe Termelőszövetkezet tagjai is — folytatja Viszti elvtárs levelét. A járásban elsők között végeztek a vetéssel, jól haladnak a betakarítási munkákkal is. Elért eredményeiket látják a kívül álló gazdák és mind többen határoznak úgy, hogy a termelőszövetkezeti gazdálkodást választják. Egy hónap alatt nyolc család kérte felvételét. Az új belépők között van Bariza Gyula is, akit örömmel fogadott a tagság és az elmúlt taggyűlésen raktárosnak meg is választották. Takács Ferenc 16 holdas gazda a nyár folyamán még messziről nézte, hogyan dolgoznak a tsz tagjai. Ma már ő is szorgos tagja a nagy családnak. Szép eredményeket értek el az idén a Dózsa Népe TSZ tagjai, biztosan a következő gazdasági évben az új tagokkal együtt még szebb eredményeket fognak elérni. Példát mutat idős Gárdonyi Sándor tanácstag Idős Gárdonyi Sándor 12 holdas tolnanémedi dolgozó parasztot talán mindenki ismeri a községben. Ismerik azért, mert a jó gazda gondosságával kezeli földjét és kötelességének tekinti a beadás időbeni teljesítését is. Gárdonyi Sándor gazdái példamutató jó munkája után tanácstagnak jelölték és választották meg Idős Gárdonyi Sándor végzett már a betakarítással, őszi búzája gyönyörűen zöldes. A kukoricaszárat letakarította és 3 holdon már az őszi mélyszántást is elvégezte. Nemcsak ő mutat jó példát körzete gazdáinak, hanem azokközül Kovács Imre 11, ifjú Duska Lajos 7 és ifjú Kovács Lajos 8 holdas egyéni gazdák is. A betakarítással végeztek. Megkezdték, sőt összesen 7 holdon befejezték az őszi mélyszántást. * ÉLETÉBŐL Követésre méltó a szálkai gazdák példamutatása Mindenki ismeri Szálkán Fodor Mihály, Pappert Jakab és Szander Jakab dolgozó parasztokat. Azt is tudják róluk, hogy példamutatók, senkinek sem szeretnek tartozni. Az említett három dolgozó paraszt és velük együtt a többi szálkai gazdezen az őszön is iparkodott, idejében végeztek a szálkai termelő szövetkezet tagjai a betakarítással, és az ő példájukra az egyéni parasztok is hazaszállították a gazdagon fizető őszi kapások termését. A szálkaiak nemcsak a betakarítással iparkodtak, hanem állam iránti kötelezettségük teljesítésével is. Burgonyabeadásukat határidő előtt, 100 százalékra teljesítették, jóval két héttel ezelőtt már megkapta a község a burgonya szabadpiaci értékesítésének jogát. Jól halad a kukorica begyűjtés is a községben. Szombaton mindössze 7 mázsa kukoricatartozásuk van a szálkai gazdáknak. De amint mondották, ezen a héten kukoricabeadási kötelezettségét is teljesíti a község, sőt ebből a cikkféleségből is visszaszerzi a szabadpiaci értékesítési jogát. A silózási versenyben a dombóvári járás az első a gyönki járás az utolsó Az állatok téli ellátásánál rendkívül fontos a tápanyagokban gazdag silózott takarmány biztosítása. A termelőszövetkezetek állatállományát is el kell látni nagymennyiségű és jó etetnivalóval, amiért a tsz-eken kívül a gépállomások is felelősek. A tsz-ek, járások közti silózási versenyében november 20-ig a következő rangsor alakult ki: November 21-től 26-ig különösen a bonyhádi járásban születtek szép eredmények. A bonyhádi gépállomás körzetébe tartozó tsz-ek ezidő alatt 640 köbméter silót készítettek el, amiből a bonyhádi Dózsa Népe Termelőszövetkezet 400 köbmétert silózott. Ugyancsak jó eredményt értek el a gyönki járásban a varsádi gépállomás körzetében, ahol 370 köbmétert silóztak. A tamási járásban viszont az iregszemcsei gépállomás semmit, a tamási gépállomás csak 100 köbmétert, a paksi járásban pedig a dunaszentgyörgyi gépállomás mindössze 90 köbméter silót készített el. A tsz-ek, járások közötti silózási versenye december 10-vel ér véget. 1. Dombóvári járás 75% 2. Szekszárd város 64% 3. Szekszárdi járás 61% 4. Bonyhádi járás 59% 5. Tamási járás 47% 6. Paksi járás 43% 7. Gyönki járás 31% Felkészült a téli idényre a kereskedelem Körséta a szekszárdi fizietekben A HUSZONEGYES RUHÁZATI BOLTBAN a női vásárlók közül legtöbben a télikabátokat nézegetik. Válogathatnak 610 forinttól 1600 forintig, nagy választék áll női télikabátokból a vásárlók rendelkezésére. Legnagyobb népszerűsége a KÜLÖNLEGES NŐI Goda Sándor, az 51-es Méteráru Bolt vezetője elmondotta, hogy a kereslet a drágább, finomabb szövetek felé tolódik el. Ebből is látszik a vásárlók megnövekedett igénye, de egyben az életszínvonal emelkedése is. A napokban kapott a bolt háziszőttes, gyapjú csíkos női ruhaanyagot is, melyet eddig csak Budapesten árusítottak. Ezekből az anyagokból most is széleskörű vá Piaci napon nagy a forgalom a szekszárdi 32-es Cipőboltban, a vidékiek is betérnek, ki csizmát, ki bakancsot, vagy magasszárú cipőt vásárol magának. Barabás Mária, a tengelici Petőfi TSZ fiatal tagja válogat éppen a sokfajkockás twed kabátoknak van, ezek iránt legnagyobb a kereslet. Hiány van azonban a 720 forintos férfi télikabátokban és a meleg flanell női blúzokban. RUHASZÖVETEK lasztok áll a vevők rendelkezésére, a közeljövőben azonban újabb szállítmányt, várnak, melyben új mintákkal érkeznek háziszőttes anyagok. Flanell méteráru is van bőven, csak a sötétszínű és az úgynevezett négerflanellben van hiány. Változatos sportszövetekkel, kabátszövetekkel, női mintás anyagokkal várja a méteráru bolt télen a vásárlókat, ta cipő között. Válogathat, megteheti, szépen keresett, van miből vásárolnia. Végén megállapodik egy csinos, barna, magsszárú cipőben. Legnagyobb keletje a Bonyhádi Cipőgyár országos hírű gyártmányának, a női bundás cipőnek van. A bolt dolgozói elmondják, hogy naponta 20—30 pár bundacipőt adnak el átlagosan. Barna színben van elég raktáron, de a fekete elfogyott. A vevők ugyanis jobban veszik a fekete bundacipőt, mint a barnát. Közkedvelt cikk a meggyszínű darabelbakancs. Amellett, hogy ízléses kivitelű és jó minőségű, olcsó is. Férfi számokban 360 forint az ára, női számokban pedig 200 forint. ÚJ AJÁNDÉKCIKKEK A Nagy a forgalom a 23-as papír-írószer boltban. Csoportosan jönnek vásárolni az iskolások, ki füzetet, ki színesíront, ceruzát vásárol. De gyakori a felnőtt vásárló is, tehát sok a dolga Sziráki Gizella boltvezetőnek. — Állandóan bővül a választék új cikkekkel — mondja, majd megmutatja a legutóbb kapott levélpapír tömböket. A levélpapírok vászonpréselt papírból készültek, borítékuk selyempapír bélésű, fedelüket művészi festmé-Meg lehetünk elégedve, a tavalyihoz képest nagy lépést tettünk előre a téli lábbelik választéka terén, azonban akad pár hiánycikk is. Ilyen a 27—30-as számú gyermekcipő, a férfikalucsni és a női hócipő. Kereskedelmi szerveink feladata, hogy tanulmányozzák a dolgozók igényeit, a kereslet alakulását és pótolják a hiányokat, hogy üzleteink minél jobban tudják kielégíteni dolgozóink állandóan növekvő mennyiségi és minőségi igényeit. PAPÍR-ÍRÓSZERBOLTBAN nyék reprodukciói díszítik. Az egyiken Szinnyei Merse „Lilaruhás nő“, a másik fajtának fedőlapján Hollósy Simon egyik híres festményének reprodukciója látható. Sokan vásárolják ajándéknak az újfajta levélpapírokat. Eddig leginkább csak sablonos mintákkal készültek a fotóalbumok, emlékkönyvek, most nagy választékban kaphatók ezek az ajándékcikkek magyaros díszítéssel, kézi szőttesekkel, faragványokkal, népi motívumokkal ellátva. TÉLI CIPŐ VÁSÁR