Tolnai Napló, 1955. december (12. évfolyam, 281-307. szám)

1955-12-30 / 306. szám

1955. DECEMBER 30. Tapasztalataink a „Marxizmu­s-leninizmus alapjai 44 másodízben megtartott konferenciájáról Pártunk a gazdasági, politi­kai és kulturális élet rohamos fejlődésének megfelelően, ebben az oktatási évben fokozott köve­telményeket állít mind a propa­­gandisták, mind a hallgatók elé. Az elmúlt években az eredmé­nyek mellett az oktatási munká­nak voltak hibái is. Az oktatás színvonalának emelésére pártunk megadta az irányvonalat. A járási pártbizott­ságok az újszerű szervezés ré­vén megtalálták a módot arra, hogy a propagandisták kiválasz­tása és képzése megfelelő mó­don történjék. Ezt a feladatot a bonyhádi járási pártbizottság megfelelően oldotta meg. A bonyhádi járás propagandistái­nak első összejövetele (október hónapban) azt bizonyította, hogy azok az elvt­ársak, akik hivatva lesznek a propagandista felada­tát ellátni, megfelelő politikai tapasztalatokkal rendelkeznek és alkalmasak arra, hogy mind az üzemekben, mind a fa­lusi szervezetekben jó oktatási munkát végezzenek. Ennek ered­ménye megmutatkozik abban is, hogy mintegy kétszer annyian vesznek részt az oktatásban, mint a korábbi években és a fel­készülés is sokkal alaposabb, mint az említett időszakokban volt. December 21-én ismét össze­jöttek a konferencia hallgatói, hogy a második rész tételeit elsa­játítsák. „A marxizmus-lim­iniz­­mus tanítása az államról. A pro­letárdiktatúra népi demokráciánk állama” című anyag tanulmányo­zása rendkívül fontos és alapos­­ felkészültséget igényel. Sajnos meg kell mondanunk azt is, hogy bár az anyagot a járási pártbizottság megfelelő időben a propagandisták rendelkezésére bocsátotta, sok elvtárs felkészü­letlenül jelent meg. Egyes elvtár­sak pedig egyáltalán nem jelen­tek meg a konferencián, például Villányi Jakab elvtárs, a Zománc gyár propagandistája, akinek pedig megvolt a lehetősége a megjelenésre. Bach Gyula elv­társ a JB. munkatársa is tudta, hogy konferencián kell részt ven­­nie, mégis előbbre valónak tar­totta, hogy esedékes szabadságát éppen ebben az időben vegye ki Nem éppen dícséretreméltó ma­gatartás. Beke József elvtárs a grábóci tanács vb. elnöke még csak értesítést sem küldött tá­volmaradásának okáról. Hogy ezek a mulasztások milyen kiha­tással lesznek oktatási munkájuk­ra arról nagyon szeretnénk majd egyet-mást hallani. Hiba lenne azonban az, ha nem beszélnénk arról, hogy igen sok elvtárs jó felkészültségről tett tanúságot. Különösen a ka­pitalista állam külső és belső funkcióinak kérdését elemezték jól a propagandisták. Számos konkrét tényt említettek meg a jelenlegi nemzetközi helyzettel kapcsolatban is. Helyesen, a defi­níciók pontos meghatározásával fejtegették az elvtársak a prole­tárdiktatúra három funkcióját elemző tételeket is. Élénken fog­lalkoztak a párt élcsapat jellegé­vel, kihangsúlyozva pártunk sze­repét a felszabadulás után, a gaz­dasági és politikai munkával kapcsolatban és azokkal a ke­mény harcokkal kapcsolatban, amelyeket pártunk győztesen ví­vott meg. Sok elvtárs jól készült fel. Külö­nösen említésre méltó Babarczai József elvtársnak, a zomba­ Vö­rös Csillag Tsz propagandistájá­nak felkészültsége, aki az anyag ismerete mellett korának tapasz­talatait is megemlítette. Babar­czai elvtárs közel C0 éves. Kivá­ló propagandistának ismertük meg a konferencián. Hasonló jót mondhatunk Bogos Domonkos elvtársról is, aki a Dózsa Népe Tsz-ben végez propagandamun­kát. Felkészültsége valamennyi tételnél jónak bizonyult. Budai László elvtárs, závodi propagan­dista ismeretei is alaposak és tel­jessek. Sok kérdést — köztük ne­hezebb tételeket is — jól oldott meg. Általában elmondhatjuk, hogy a konferencia betöltötte hi­vatását és nagy segítséget adott­­ a propagandistáknak. Az előadások vezetését igen jónak találtuk. Szániel Imre elv­társ magas színvonalú és tökéle­tesen érthető előadása, valamint Bauer József elvtárs alapos fel­­készültsége igen nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy valamennyi propagandista tudása gyarapod­jék. Második konferenciánkat, úgy érezzük, sikerrel fejeztük be. Gyarapodtunk a marxizmus­­teninizmus tanainak ismereteiben és azzal indulunk el a konferen­ciáról, hogy saját munkánkban hasznosítjuk a tanultakat és át­adjuk tudásunkat azoknak a hall­gató elvtársaknak, akik velünk együtt építik a szocializmust. A konferencia hallgatói nevében: Horváth József. Somogy megyébe adott el tenyészsüldőket a tengellel Petőfi Tsz A tengelici Petőfi Termelőszö­­vetkezetből a héten 6 darab fe­hér hús tenyészkant és 20 darab tenyészkocát vásárolt és szállí­­tott el az egyik somogy megyei termelőszövetkezet. A héthóna­pos süldők átlagsúlya meghalad­ta a 80 kilogrammot. A somogyiak a kocákért 27­­ forintos, a kanokért 32.40 forin­tos minőségi árat fizettek a ten­gelicieknek. A süldők beszámí­tanak a beadási kötelezettség teljesítésébe is. A tenyészállatok már a termelőszövetkezet jövő évi beadási kötelezettségébe let­tek beszámítva, így a termelő­­szövetkezet a 15 forintos kilo­grammonkénti gyorsbeadási pré­miumot is megkapta. Tehát vég­eredményben a kocasüldőkért ki­logrammonként 42 forintos, a kanokért pedig kilogrammon­ként 47,40 forintos árat kaptak a termelőszövetkezeti tagok. A tengeliciek elhatározták, hogy 1956-ban 40 darab tenyészkant és 40 darab tenyészkocát nevel­nek fel és adnak el továbbte­­nyésztésre. TOLNAI NAPLÓ Mi lenne... ... ha Gazsó Antal a Furkó-pusztai Kendergyár művezetője rendszeresen ellenőrizné a présüzem munkáját? Jobb lenne ott a normafegyelem és nem hátráltatná a prés­üzem az egész gyárat a tervteljesítésben. ... ha a Szekszárdi Fürdő utcai szeszfőzdében kitakarítanák a két használható törkölytárolót Nem kellene a szekszárdi szőlőtermelőknek vidékre szállíta­­niok a törkölyt. ... ha a Paksi Konzervgyár ebédlőjében tiszta abroszokkal terítenék be az asztalokat? Kielégítenék a dolgozók ilyen irányú igényeit. ... ha a Kölesd és Gyönk között közlekedő autóbusz törött ablakát beüvegeznék? Kevesebb utazó kapna náthát a huzattól. ... ha Szekszárdon folytatnák a Séd-patak bukógát rend­szerének építését? Nem mennének tönkre a meglévő építmények. Újév előtti bizakodás Tapasztalatok a Szekszárdi Kendergyárban ÉRTÉKBEN november 8- án, mennyiségben november 15-én teljesítette évi tervét a Szekszárdi Kendergyár. Ter­ven felül január 1-ig 52 má­zsa szálat és 431 mázsa kó­­cot ad a népgazdaságnak. Csak a terven felül termelt szálkenderből többezer méter­­ vásznat lehet fonás után ké­szíteni. Figyelembe véve azokat a nehézségeket, amelyeket le kellett küzdeniök ebben az évben (például a kedvezőt­len időjárás), azt kell mon­dani, hogy a Szekszárdi Ken­dergyár vezetői és dolgozói derekas munkát végeztek. A második ötéves terv első negyedében a Szekszárdi Ken­dergyárnak is többet kell ter­melnie népünk egyre nö­vekvő szükségletei kielégíté­se céljából, mint ebben az év­ben. Növekszik a szál termelé­se, kóctermelése és a Kínából importált­­ kender feldolgo­zásának a mennyisége is. A A szekszárdiak bizakodva te­kintenek az újesztendő első negyedére, bíznak abban, hogy mint eddig, ezután sem fog csalódni bennük álla­munk, dolgozó népünk. Mire alapozzák ezt a biza­kodást? ELSŐSORBAN eddigi ered­ményeikre, a jó munkafegye­lemre és a lelkes verseny­­szellem további kibontakozá­sára. Ami a munkafegyelmet illeti, elég annyit ismerni a gyár életéből, hogy tavasz óta nem volt igazolatlan mu­lasztás és nem fordult elő soha késés. Gazsóné elvtárs­nő, a gyár vezetője elmondja, hogy jól emlékszik arra, ami­kor a tavasszal egy dolgozó igazolatlanul mulasztott, de azóta sem fordult ez elő. Verseny idén is volt a gyárban, meg is jutalmazták a jó eredményt elért dolgozó­kat. Most egy újszerű munka­verseny van kibontakozóban és januárban már meg is in­dul. Ez az új verseny most — figyelembe véve pártunk Központi Vezetőségének leg­utóbbi határozatát — minő­ségi verseny lesz. A tilolóban egy táblát helyeznek el, amelyre kiírják minden egyes tilos nevét. Aki az előírtnál jobb minőségű munkát vé­gez, azt naponta megfelelő­ arányban, piros pontokkal ju­talmazzák. Aki rosszabb mi­nőséggel dolgozik az előírt­nál, azt fekete pontokkal „büntetik“. Havonta aztán összesítik a piros és fekete pontokat, s a verseny győzte­sét értékes ajándékkal meg­jutalmazzák. JÖVŐRE továbbra­ is alkal­mazni fogják az idén jól be­vált három műszakos szárí­tást és törést. Ezzel elsősor­ban a szárító kapacitását tud­ják jobban kihasználni és le­győzik a nedves, kedvezőtlen időjárás hátrányait, így az­tán minden reggel elegendő száraz tört anyag áll a tilosok rendelkezésére. Munkakezdés­kor rögtön teljes kapacitással tudnak a tilóban üzemelni. Segíteni fogja a gyárat megnövekedett feladatainak megvalósításában a DUNA­­ROST régi ígéretének teljesí­tése: februárban bekapcsol­ják a Szekszárdi Kendergyá­rat is az elektromos hálózat­ba. Eddig saját áramfejlesz­tővel állították elő a villany­áramot, amely sok hátrányos körülménynek volt az oko­zója. Mindenekelőtt kevés volt az áram, az üzem kapa­citásának teljes kihasználását nem tudta biztosítani. Most a prést és a rázót ÁVESZ árammal üzemeltetik, így nagymértékben tehermentesí­tik a saját áramfejlesztőjü­ket és abból több energia jut az egyéb üzemrészekbe. Nagy­­jelentőségű azért is a gyár bekapcsolása az elektromos hálózatba, mert eddig csak olyankor volt villanyvilágítás a telepen, amíg dolgozott a gyár. Vasárnapokon és es­ténként a dolgozók lakásai­ban nem égett a villany. Most ez a probléma is megoldódik. PÁR DOLGOT említettünk itt csak meg, amelyek a gyár eddigi jó munkájának­­ is, meg a jövő évi bizakodásnak is alapját képezik. Hiába van jó időjárás, hiába eszközö­lünk beruházásokat, az ered­mény mindig a dolgozókon múlik. A dolgozóknak a mun­kához való jó viszonyát nem pótolhatja semmi! Miért jó a Szekszárdi Ken­dergyárban a dolgozóknak munkához való viszonya? Azért, mert jó a vezetés, tö­rődnek a dolgozók problémá­ival, még a legapróbb napi problémákkal is és jó a po­litikai munka. A politikai munka nem üres beszédek­ben merül ki, hanem Gazsó­né elvtársnőnek is, meg a gyár többi kommunistájának is személyes példamutatásá­ban és a dolgozókkal való ele­ven, mindennapi kapcsol­atá­­­ban nyilvánul meg, így az­tán van alapja, nagyon is szi­lárd alapja, az újév előtti bi­zakodásnak. 3 Termelőszövetkezetek hívei TERMELŐSZÖVETKEZETE­INK nagy részében elkészült már a zárszámadás az egész év során végzett munka mérlege. December 24-ig megyénk terü­letén 71 termelőszövetkezetben ismertették közgyűlésen a zár­számadás eredményét. * A ZÁRSZÁMADÁSOK EL­KÉSZÍTÉSE a tamási és paksi járás termelőszövetkezeteiben befejeződött.* Az eddig elkészített zárszám­adások eredményei alapján egy munkaegység átlagos értéke 32,04 forint, lényegesen több, mint az elmúlt évben. •­­­­MEGYÉNK termelőszövetke­zeteiben verseny folyt, hogy hol rakják a legjobb kazalt és ki lesz a legjobb kazalrakó. A Megyei Mezőgazdasági Igazga­tóság most dicsérő oklevéllel jutalmazza meg a legjobb ka­zalrakó tsz tagokat, Jánoshal­mi Józsefet és Bitter Györ­gyöt, a faddi Búzakalász Tsz, Gyenis András, a gyulaji Új Barázda Tsz, Kecske Györgyöt, a tamási Vörös Szikra Tsz. Hanuszka Jánost, a dunaköm­­lődi Szabadság Tsz tagját. Öt garnitúra bútor készül terven felül a Dunaföldvári Épületkarbantartó KTSZ-ben A Dunaföldvári Épületkar­bantartó KTSZ két héttel a határidő előtt, december 15-én befejezte éves tervét. Különö­sen a szövetkezet asztalos rész­legének dolgozói végeztek jó munkát, akik a lakosság meg­rendelésére készítenek — a táj­­igényeknek megfelelően — bú­torokat. Az asztalosok eddig már öt garnitúra hálószobabútort ké­szítettek terven felül. Nemcsak a helybeli lakosság részére ké­szítenek bútorokat, hanem még a negyven-ötven kilomé­ternyi távolságra lévő közsé­gekből is­ rendelnek náluk. Bi­zakodva néznek az új esztendő elé a szövetkezet tagjai, egye­dül bútorból már mintegy hu­szonötezer forint értékű rende­lésük van a jövő év első negye­dére, jól el van látva anyaggal is a szövetkezet. „Teljesítjük az évi­zemfeltételeket“ Jól sikerült tervismertető érte­kezleten beszélték meg az elkö­vetkezendő feladatokat a dombó­vári MÁV Szertár dolgozói. Pintér elvtárs szertárfőnökhe­­lyettes beszámolójában hangsú­lyozta, hogy a nagy és bonyo­lult anyagkezelés és elosztás te­rén a jövőben fokozottabban lesz szükség a dolgozók jó és becsü­letes munkájára. Majd ismertette hogy a szertár az elmúlt október és­ november hónapban teljesí­tette az élüzem feltételeket, s ha decemberben is elérik az élüzem szintet, akkor ismét élüzem lesz a szertár. A dolgozók egyhangú­lag elhatározták, mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy január 1-re élüzem legyen a szertár. Majd meleg ünneplésben ré­szesítették a dolgozók KratokfiU elvtársat és brigádját abból az alkalomból, hogy a brigád tizen­kettedszer teljesítette a sztaha­novista feltételeket. Ifj. Egri Péter levelező-. Őszi határszemlén­ ­ v­alamennyi állami gazdaságban megtartják az őszi nö­­­vénytermesztési munkák­ minősítését. Ezeken a szem­léken elsősorban aszerint értékelik a gazdaságok eredményeit, hogyan választották meg az előveteményeket, az őszi kalászo­sok alá, milyen a vetési munkák minősége, mikorra fejeződött be a vetés, hogyan teljesítették a trágyázási, silózási tervet és hogyan állnak az őszi mélyszántással. A felsorolt és még több apró követleményeknek a figyelembevételével határozza meg a szemlevezető, hogyan dolgozott a gazdaság szakvonala, az ered­mények alapján a gazdaság jó, közepes, vagy gyenge minősí­tést kap-e. A Kanácsi Állami Gazdaságban december 27-én tartotta Tóth Pál, a Biritói Állami Gazdaság főagronómusa az őszi nö­vénytermesztési munkák minősítését. A szemle eredményeként a gazdaság csak közepes minő­sítést kapott, azért mert 78 százalékban teljesítették eddigi őszi mélyszántási tervüket és hanyagság miatt nem végezték el va­lamennyi tábla beszegését. Ezek figyelembe vételével is meg­állapítható, hogy jól dolgoztak, szép eredményeket értek el az ősz folyamán. Mindent megtett a gazdaság vezetősége éjszak vonala azért, hogy jó elővetemények után, jó minőségi munká­val időre földbe kerüljenek az őszi kalászosok magjai. A­z elvetett őszi kalászosok 77 százaléka jó elővetemény (pillangós), 22 százaléka pedig közepes elővetemény után került. Rossz elővetemény (késői kapás, kalászos) után az elvetett őszi kalászos terület 1 százaléka került. Vetés előtt a csíráztatást, a búza és őszi árpa vetőmagok csávázását 100 szá­zalákban elvégezték. A szemle során megállapították, hogy az elvetett őszi ka­lászosok 96 százaléka egyenessorú, hibátlan kelésű. Mintegy 35 hold az a rozs és őszi árpa vetés, különösen a Pápu-tevei dűlőben, ahol nem kielégítő a vetés minősége. A szemlevezető különösen nagy gondot fordított a vetések állapotának a minősítésére. Jónak minősítették az elvetett búza­területet 60, közepesnek a 30 és gyengének a 10 százalékát. Őszi árpánál 58 százaléban közepes és 42 százalékban gyenge a vetés jelenlegi állapota. A Kanacsi Állami Gazdaság istállótrágyázi tervét 128 százalékra teljesítette., T n­em kielégítő az őszi mélyszántás helyzete. Tervüket eddig 78 százalékban teljesítették. Ennél a pontnál figyelembe vették a szántás minőségét és mert jónak az a szán­tás minősíthető, amelyet november 20-ig elvégeztek, az elvég­zett őszi mélyszántás minősége 58 százalékban jó és 42 száza­lákban gyenge. A gazdaság 3 580 köbméter silózási tervét a szemle nap­jáig 3 749 köbméterre teljesítette. Tóth Pál a szemlevezető a Tolna megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága nevében utasította , a gazdaságot, hogy mielőbb végezzék el az őszi mélyszántást és táblák beszegését.

Next