Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-29 / 25. szám
1956. JANUÁR 29. TOLNAI NAPLÓ Többre megyünk így... Egyesült a két bölcskei tsz — — Jó két órája tart már a közgyűlés a bölcskei kultúrotthonban. A terem közepén végignyúló hosszú asztal mellett ott ül az Új Világ Tsz tagsága. Néhányuknak nem jut már hely az asztal mellett — 4—5 idősebb néni a kályha melletti lócán foglal helyet. Az asztal mellett sorban goncba merült arcokat lehet látni. Gelencsér Sándor előtt egy füzetféle fekszik „A bölcskei Uj Világ mezőgazdasági szövetkezet 1955—56. évi termelési terve.“ Ebben lapozgat néha, ezt forgatja kezében, már ahogy épp a közgyűlés menete alakul — nem tudni még, ők maradnak-e többségben, vagy az ellentétes tábor. Ö MÁR ELMONDTA •a maga mondanivalóját, elgondolásait, hogyan és mit akar megvalósítani az augusztus 20-án alakult új tíz ez év folyamán. Szó esett arról, hogy állatállományt fognak venni, építkezni fognak, új tagokat hoznak majd a közös munkába. Úgy látszott azonban jónéhány arcon, nem nagyon lelkesednek ezekért az elgondolásokért. Hogyan? Hát nem akarják ezek az emberek, hogy több legyen nekik, s jobb életük legyen? Miért választották akkor a termelőszövetkezetet? Az asztal közepén ülő őszhajú, őszbajuszú bácsi mereven nézmaga elé, látszik rajta, azt latolgatja, hogyan is döntsön. Gelencsér Sándornak adjon igazat, vagy a többieknek? De ni csak! Klárik elvtárs ül mellette, a Vörös Október Tsz elnöke. A sarokban ülők között ott látni Badics Sándort, a brigádvezetőt is. Az elnökkel szemben pedig éppen a párttitkár ül. Mit keresnek ők a Vörös Októberből, az Új Világ közgyűlésén? — Már pedig én azt mondom, hogy EGYESÜLNÜNK KELL A VÖRÖS OKTÓBERREL — áll fel egy fiatalasszony az asztal sarkán— sokkal többre megyünk mint így, ha továbbra is együtt maradunk. — Te ne szólj közbe, nem vagy csoporttag — vág közbe a kályha mellől az egyik öregasszony. — Mért ne szólhatnék bele — kontráz vissza — a férjem tag és én is a tsz-ben dolgozom. Mivel a férjem nincs itt, azt mondom el, amit ő mondana Az emberekben levő feszültség hirtelen kirobban, a kezdődő vitatkozás jó indító ok volt. ■— Nem megyünk a Vörös Októberhez — sipít közbe egy hang. — Tudna-e az új világ segítséget adni a Gombáséknak, meg Harmatéknak, ott legalább megvan a szociális alap — szól a másik. — Nincs állatállományunk, miből teljesítenénk a beadást? — Hangzavar, mint a forgószél, kavarog a teremben és amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnik s végül egy hang sincs, mindenki vár, hogyan folyik tovább a gyűlés. Ekkor áll fel az őszhajú, őszbajuszú Mihalovics Pál. Az idős, tapasztalt emberek nyugodtságával kezd beszélni. —Én is amellett vagyok, hogy csatlakozzunk a Vörös Októberhez. Mondjuk meg azt is, hogy nálunk nem megfelelő a vezetés és nem látom azokat az embereket, akiket meg lehetne választani, mert erre egyikünk sem alkalmas. Nézzük a munkákat. Vannak olyanok, akiknek még egy munkaegységük sincs, és ők kaptak fát. Kérdezem, hova vezet ez? Az alapszabály megsértéséhez. Ha nem ragaszkodunk az alapszabályhoz, soha nem jutunk előbbre. Pedig Gelencsér elvtárs azt ígérte, hogy felel a dolgokért. Nem szükséges az, hogy két tsz legyen Bölcskén, hogy megosszuk az erőnket. Legyünk egy tsz-ben, SOKKAL EREDMÉNYESEBB LESZ A MUNKÁNK Csend lesz megint, amely úgy tűnik, mint lélegzetvétel a végső összecsapás előtt. A járási mezőgazdasági osztályvezető, Lakos József elérkezettnek látja az időt a döntésre. — Nem érdemes tovább szaporítani a szót. El kell dönteni a tagságnak, együtt akarnak maradni tovább, vagy Csatlakoznak a Vörös Októberhez? Azt ajánlom, egyenként kérdezzünk meg mindenkit, melyiket választja. Nézze valaki a tagnévsort. Egymás után olvassák a nevelet. — Mellette, mellette. VÉGÜL ÚGY DÖNT A TAGSÁG túlnyomó része, hogy egyesül a Vörös Októberrel. A többség úgy találta, ők is jobban járnak, meg a tsz-mozgalom is többet nyer, ha egyesül a két tsz, a kívülállók még erősebbnek, még meggyőzőbbnek látják majd a Vörös Október Termelőszövetkezetet. Bognár lól kijavított gépekkel várjuk a tavaszt Elmondta: Wiedemann István gépcsoportvezető. A Nagytormási Állami Gazdaságban későn, december 1-vel kezdtük meg a téli gépjavítást. Bár a gazdaságban időben befejeztük az őszi mélyszántást, de három traktorral társgazdaságnak segítettünk, hogy ott is mielőbb befejeződjön a mélyszántás, tehát részben ennek tudható be, hogy a téli gépjavítást nem kezdtük meg időben. Lemaradás azonban nincs, mert a megalakított két javítóbrigád valamennyi tagja szorgalmasan, lelkiismeretesen dolgozott, hogy a lemaradást behozzák. Az igazgatósághoz tartozó 12 állami gazdaság közül, annak ellenére, hogy később kezdtük a gépjavítást, gazdaságunk kezdettől fogva tartotta és tartja az első helyet. A legutóbbi értékelés alapján 142 százalékos teljesítéssel állunk az élen, míg a mögöttünk lévő második helyezett hőgyészi gazdaság 116 százalékos teljesítést ért el. Valamennyien, a traktorosok, a műhelyvezető, gépcsoportvezető azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy gépeken minőségben is a legjobb munkát végezzék. Ezzen a téren nincs is baj, amit bizonyít a tavalyi példa is. Az elmúlt évben jó minőségben végeztük a gépek javítását, évközben nem volt komolyabb hiba a gépeken. Ez bizonyítja, hogy időben végeztünk a mélyszántással, sőt erőnkből tellett arra is, hogy társgazdaságunknak segítsünk. Az idei téli gépjavításon is a legjobb minőségre törekszünk, állandóan a szerelők között járva, menet közben is nézzük, vizsgáljuk, hogyan végzik a munkát, minőségileg megfelel-e. Hogy a gépjavításban az eddiginél is még szebb eredményeket tudjunk elérni, úgy határoztunk, hogy az a szerelő és az a traktoros, aki határidőre, jó minőségben befejezi munkáját, prémiumban részesül. A szerelők 3 havi átlagfizetésüknek 35, a traktorosok pedig 25 százalékát kapják prémiumként. De gondolunk már arra is, hogy ha a gépekkel megkezdjük a tavaszi mezőgazdasági munkát, biztosítjuk azzal is a tavaszi munka végzésének zavartalanságát, hogy a gazdaság valamennyi üzemegységében kiküldünk egy szerelőt, hogy az esetleges hibán azonnal segítsen. * 100 hold szakaszos legelőt létesít a kétyi Alkotmány Tsz A kétyi Alkotmány Termelőszövetkezetben különösen a szarvasmarhatenyésztés fejlesztése terén tűztek ki célul komoly nagy feladatokat. Év végére 105 db-ra növelik a szarvasmarhaállományukat. A szemes és szálastakarmány készletek biztosítása mellett a jó legelőről is gondoskodnak a tagok. A 100 holdon szakaszos legelőt létesítenek, melyet már a létesítésekor szakaszokra osztják és ezért a magvetéssel egyidőben a szakaszhatárokon a facsemetéket is elültetik. Kétezer darab amerikai dió, ezer darab szil, ezer darab hárs, ezer darab japánakác, ötszáz darab olajfűz, háromezer darab kanadai nyár, ezer darab fehér kőris és ezer darab erdei juhar kerül elültetésre. S Kosos erővel Nem országos hírű, a járásban sem a legjobbak között emlegetik a koppányszántói Új Barázda Tsz-t. Mégis, valamiben talán túlnő a legjobbakon. Senki nem tud olyan lelkesedéssel, bizakodással beszélni a gazdálkodásról, olyan szeretettel a jószágról, mint ők. Ezért érzem magam otthon ezek között a derűs, bizakodó emberek között. Az egyik sem nem őszi, sem nem téli napon is együtt voltak jónéhányan. A határban még nincs munka, de a gazdaságban mindig akad tennivaló. Meg aztán jól esik szót érteni, hogy is lesz ebben az esztendőben. Megnézték a vetéseket. Rendet tesznek az udvarban, beszélgetnek erről-arról. Aztán az ólaknál, istállónál kötnek ki. Új mangalica-törzset kaptak, ezt vigyázzák féltő gonddal. A sertésgondozó ki is tett magáért, tiszta az ól, a karám, mert szigorú bírálóbizottság a tagság. Nem mindig volt így, de a saját kárukon tanulták meg, csak közös akarattal, becsületes munkával mennek valamire. Most is az első kérdés — időben kaptak a malacok? Ez a tizenkilenc törzskönyvezett mangalica az indulás a sertéstenyésztés fejlesztéséhez. — Nincs ilyenfajta a községben ... ha sikerül, az év végére lesz belőle vagy kétszáz... — magyaráz Orbán Gábor és a többiek rábólintanak, nem is lehet máskép. A tehénistállóba új állatok kerülnek az idén. Nagyhozamú, sok tejet adó bonyhádi fajták, mert a tej sok pénzt hoz, a rágnia is kell. Meg aztán rendes gondozást néznek szigorúan az állatgondozóra. — Úgy lesz, bólint az, nagy érték a szarvasmarha, meg kell becsülni. Takarmány van, a második gödör silót meg se kezdtük ... Jószagú ez a siló... — morzsolgatja a keze közt Harman János, az egyik alapító tag. Az udvaron új kút, víztartállyal, de nem működik, rossz a motor. Sokba került, aztán mégse jó ... Jobban jövünk ki, ha magunk csináljuk, csak úgy vödrösnek. Megfelelt volna nagyon is... de hát a régi vezetőink... és legyint. — Rászedtek bennünket néhányszor, de úgy kell nekünk, minek hagytuk, nem néztünk a körmükre eléggé. De az idén máskép lesz. Új elnökünk van... rendes ember, meg aztán mi is jobban összefogunk. Közösen gazdálkodunk, közösen döntünk ... így jó lesz biztos. — Ezt Biletz Péter mondotta, aki most kezdi az új életet, mert 36 társával együtt az ősszel lépett a közösbe, ő is felelős a közösért, érzi is ezt. Ha nincs dolga, akkor is itt van, valahogy jobb itt együtt. — Az idén kibővítjük a téglaégetőt, lesz tégla, saját erőből építünk. Olcsóbb, meg vagyunk hozzá elegen, hozzáértés is van. Itt a kocsiszínt építjük... — mutat a nagy udvar egyik sarkába — már simítják a földet. A héten kihordjuk a trágyát is, szarvasba rakjuk, csak nem sok van, az a baj. Ezért kell az állat. Megjött az agronómusunk, menyünk be az irodába — határoznak. Fiatalember Eicher József, ő is a tavalyi évben került ide. De, ahogy a tagok mondják, érti a dolgát. — Ez évben máskép lesz — közli. — Időben elvetettünk, a szántás is kész, szépek a vetések. A műtrágyát megrendeltük, mind a ’50 hold gabonát fejtrágyázzuk — a többiek rábólintanak, ők is így gondolják. Már javítják a kocsikat, szerszámokat, a gépállomás is segít. Hanem az idén munkaszervezetek is lesznek. Csak úgy mehet jól a munka. Most a télen megoldjuk ezt is. Egy növénytermesztési brigád, négy munkacsapat, rábírnak a munkára. Igaz? — Igaz, ha mindenki dolgozik — teszi hozzá Biletz Péter, mert ő a brigádvezető. — Dolgozunk, mert magunknak dolgozunk, aki meg nem nézi a közöst, azt meg kell regulázni. Tudja meg, itt is van fegyelem, no meg becsület, mert az kő! Igaz, Bazsai bácsi? Úgy van, csak nem engedni, mert megisszuk a lovit. Már pedig az idén boldogulni akarunk, vagyunk hozzá elegen, meg jönnek is még a faluból. * Már jó délutánba járt az idő, amikor szétszéledt a közel húsz ember. Azzal búcsúzunk egymástól, hogy az idei évben olyan munkát végeznek, hogy az újság is írhat róluk. Én megelőztem az eredményeket. Érzem, hogy ennyi becsületes ember akarata, közös munkája csak sikert hozhat. PETRITS FERENC. Valamikor az 1700-as években történt. Úttalan utakon fáradt lovacskák poroszkáltak, húzva a ponyvákkal letakart szekereket. A szekerek lakói félve nézték a mögöttük elmaradó tájat, a gazos és minden gyomnövénnyel buján benőtt barna földeket. Útjuk végére érve, letelepedtek, — hogy hangyaszorgalmukkal megműveljék, termővé tegyék a földet. A birtok, Dőry László, majd utóbb Dőry Ádám tulajdona volt. Lassan múltak az évek, a föld nem maradt adós, a jobbágyok munkája révén gazdagodott, hatalmasodott a Dőry-birtok. Egy emberöltő múltán, amikor felépült az új kastély, elkészült a gyönyörű park, külföldi vendégek jöttek Dőry Ádám és felesége, Éva látogatására. Ők uralták akkor a környéket, húzták a hasznot, amelyet a jobbágyokat követő cselédek teremtettek meg. A gyönyörű kastélyban hétszámra folyt a mulatozás. Igen találó volt az egyik vendég megjegyzése: „Úgy élnek ők itt, mint a paradicsomban”, s a gazda pedig Ádám és Éva. — így kapta a Dőry-puszta a Paradicsom elnevezést. Valóban paradicsom volt az a maguk számára, ahol élték világukat, míg a cselédek, akiknek legnagyobb részük volt abban, hogy a ,Paradicsomban’ élhettek, éhbérért húzták az igát. Paradicsom-puszta ma is megvan, sőt, áll még az öreg kastély is, amelynek hosszú folyosói, a magas termeknek titulálható szobák kellemetlen hűvösséget árasztanak, a hatalmas vaskapu még barátságtalanabbá teszi az épületet. A kastély úgy látszik nem változott az idők folyamán, mégis van változás, mert amíg azelőtt cselédember nem léphette át a kastély küszöbét, addig most szobáiban élnek, terveket szőnekkovácsolnak az egykori cselédek, a ma boldog emberei. Erről beszél az ott megalakult Béke Tsz brigád vezetője: Mocsári János — Három éves korom óta ismerem a pusztát, itt nevelkedtem, itt dolgoztam valamikor napi 80 filléres, később 1 pengős bérért. Azokat az időket nem lehet elfelejteni, az emlékezetből nem lehet kitörölni. Hajtottak bennünket kora reggeltől késő estig. — Nyáron már a hajnali 2 óra talpon talált, ilyenkor télen pedig reggel 5 órakor az ökrösfogattal már Bonyhád felé döcögtünk, fáért mentünk az ófalusi erdőbe. — Igaz, barátságtalan a kastély, de mi abban és a hozzánk tartozó 407 hold földben otthon érezzük magunkat. Sokat dolgozunk, de már magunknak, a haszon a miénk lesz. Elődjeink létrehozták a Paradicsom-pusztát, jutalmul csak a munka jutott nekik, de az unokák, már élvezhetik a Paradicsom igaz gyümölcsét, amelyet csak mi tudunk értékelni. Ma a pusztán lakó 50 család közül talán kettőnek nincs rádiója és talán négynek tehene. Az egészségtelen földes lakásokat lepadlózták. Az új konyha- és hálószobabútorok, a telekamra, padlás mind-mind azt bizonyítják, — hogy itt gyökeresen megváltozott minden. — Az elmúlt évben szorgalmas munkáik eredményeként 1430 mázsa búza, 23.40 mázsa őszi árpa, 32 mázsa kukorica, 167 mázsa burgonya, 320 mázsa takarmányrépa termett egy holdon. — Szépek ezek az eredmények, amelyek még szebbek lesznek igyekvő munkánk által. A tagok elégedettek, magam is az vagyok. — Harmadmagammal dolgozom a tsz-ben és a teljesített munkaegységekre 40 mázsa búzát, 14 mázsa kukoricát, 63 mázsa takarmányrépát, 39 mázsa burgonyát, 60 kiló cukrot és készpénzben zárszámadáskor 6300 forintot kaptam. Pedig én nem is dolgoztam egész év folyamán, mert katona voltam. Tavaly még nem volt tehenem, ma már az is van, vettem konyhabútort, a tavasszal pedig még kerül szobabútorra, de lepadlóztatom a szobát is. Komoly eredmények, tervek ezek ,amelyek hosszú-hosszú évek után megvalósultak. Mocsári János és a többi tag fiatalos erővel végzi, folytatja a munkát, hogy az idén még gazdagabb termést takarítsanak be. Szép ígéret erre a még november elején elvetett gyönyörűen zöldelő őszi búza. A fiatalokon kívül fiatalos lendülettel dolgoznak az idősebbek: még Ilona néni is Varga Istvánná, a tíz szeretett Ilona nénije 64 éves kora ellenére fürgén tevékenykedik, dolgozik, így a múlt évben is 178 munkaegységet gyűjtött össze. Vele is beszélgettünk a termelőszövetkezetről és arról, hogy szereti-e ezt a közösséget. —Én is ezen a pusztán nevelkedtem és öregedtem meg. Már felváltottam a hetedik „tízest”, mégis azon gondolkodom, hogy milyen munkát kaphatok a tsz-ben, hogy nekem is hasznomat vegyék. Az elmúlt nyáron a kertészetben dolgoztam, nem egy esetben előfordult, hogy mikor a fogatosok munkába indultak, én már jó darab megkapált területet hagytam magam után. — Amikor a kertészetben nem volt már munka, megkérdeztem az elnököt, hogy ezután mit fogok csinálni. Barátságosan, szíves szóval nyugtatott meg, mondva: „Nem kell félni Ilona néni, mindig tudunk mi magának munkát biztosítani. Körüláshatja például a kis gyümölcsfákat, utána meg válogatja a krumplit, de magára vár a zsákfoltozás is.” Három hónap óta pedig burgonyát főzök a sertésállomány részére. Idős kora ellenére jelentősnek mondható az a munkaegység, amelyet összegyűjtött Ilona néni. De jövőre több, legalább 220—230 munkaegysége lesz, mert csak 72 munkaegységet kap évente a tejesedények elmosásáért. — Minden rendben is lenne —mondotta Ilona néni búcsúzóul — egészségem van, dolgozni szeretek, a tsz biztosítja számomra a gondtalan életet, csak egy baj van, hogy eljárt felettem az idő. Szeretnék fiatalabb lenni, hogy tovább dolgozhatnék, többet tehetnék termelőszövetkezetünkért. — y — a — PARADE € SOM*PUS £ IA Látogatás a zombai Béke Tsz-ben