Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-29 / 25. szám

1956. JANUÁR 29. TOLNAI NAPLÓ Többre megyünk így... Egyesült a két bölcskei tsz — — Jó két órája tart már a köz­gyűlés a bölcskei kultúrotthon­­ban. A terem közepén végig­nyúló hosszú asztal mellett ott ül az Új Világ Tsz tagsága. Néhányuknak nem jut már hely az asztal mellett — 4—5 idősebb néni a kályha melletti lócán foglal helyet. Az asztal mellett sorban gonc­­ba merült­ arcokat lehet látni. Gelencsér Sándor előtt­­ egy füzetféle fekszik „A bölcs­kei Uj Világ mezőgazdasági szövetkezet 1955—56. évi terme­lési terve.“ Ebben lapozgat néha, ezt forgatja kezében, már­­ ahogy épp a közgyűlés menete alakul — nem tudni még, ők maradnak-e többség­ben, vagy az ellentétes tábor. Ö MÁR ELMONDTA •a maga mondanivalóját, elgondo­lásait, hogyan és mit akar meg­valósítani az augusztus 20-án alakult új tíz ez év folyamán. Szó esett arról, hogy állatállo­mányt fognak venni, építkezni fognak, új tagokat hoznak majd a közös munkába. Úgy látszott azonban jónéhány ar­con, nem nagyon lelkesednek ezekért az elgondolásokért. Hogyan? Hát nem akarják ezek az emberek, hogy több le­gyen nekik, s jobb életük le­gyen? Miért választották ak­kor a termelőszövetkezetet? Az asztal közepén ülő őszhajú, ősz­­bajuszú bácsi mereven néz­­maga elé, látszik rajta, azt la­tolgatja, hogyan is döntsön. Ge­lencsér Sándornak adjon iga­zat, vagy a többieknek? De ni csak! Klárik elvtárs ül mellet­te, a Vörös Október Tsz elnöke. A sarokban ülők között ott lát­ni Badics Sándort, a brigádve­zetőt is. Az elnökkel szemben pedig éppen a párttitkár ül. Mit keresnek ők a Vörös Októ­berből, az Új Világ közgyűlé­sén? — Már pedig én azt mondom, hogy EGYESÜLNÜNK KELL A VÖRÖS OKTÓBERREL — áll fel egy fiatalasszony az asztal sarkán­­— sokkal többre megyünk mint így, ha tovább­­ra is együtt maradunk. — Te ne szólj közbe, nem vagy csoporttag — vág közbe a kályha mellől az egyik öreg­asszony.­­ — Mért ne szólhatnék bele — kontráz vissza — a férjem tag és én is a tsz-ben dolgozom. Mivel a férjem nincs itt, azt mondom el, amit ő mondana Az emberekben levő feszült­ség hirtelen kirobban, a kez­dődő vitatkozás jó indító ok volt. ■— Nem megyünk a Vörös Októberhez — sipít közbe egy hang. — Tudna-e az új világ segítséget adni a Gombásék­­nak, meg Harmatéknak, ott legalább megvan a szociális alap — szól a másik. — Nincs állatállományunk, miből tel­jesítenénk a beadást? — Hang­zavar, mint a forgószél, kava­rog a teremben és amilyen hir­telen jött, úgy el is tűnik s végül egy hang sincs, mindenki vár, hogyan folyik tovább a gyűlés. Ekkor áll fel az őszhajú, ősz­­bajuszú Mihalovics Pál. Az idős, tapasztalt emberek nyu­godtságával kezd beszélni. —­­Én is amellett vagyok, hogy csatlakozzunk a Vörös Október­hez. Mondjuk meg azt is, hogy nálunk nem megfelelő a vezetés és nem látom azokat az embe­reket, akiket meg lehetne vá­lasztani, mert erre egyikünk sem alkalmas. Nézzük a mun­kákat. Vannak olyanok, akik­nek még egy munkaegységük sincs, és ők kaptak fát. Kér­dezem, hova vezet ez? Az alap­szabály megsértéséhez. Ha nem ragaszkodunk az alapszabály­hoz, soha nem jutunk előbbre. Pedig Gelencsér elvtárs azt ígérte, hogy felel a dolgokért. Nem szükséges az, hogy két tsz legyen Bölcskén, hogy meg­osszuk az erőnket. Legyünk egy tsz-ben, SOKKAL EREDMÉNYESEBB LESZ A MUNKÁNK Csend lesz megint, amely úgy tűnik, mint lélegzetvétel a végső összecsapás előtt. A já­rási mezőgazdasági osztályveze­tő, Lakos József elérkezettnek látja az időt a döntésre. — Nem érdemes tovább szaporí­tani a szót. El kell dönteni a tagságnak, együtt akarnak ma­radni tovább, vagy Csatlakoz­nak a Vörös Októberhez? Azt ajánlom, egyenként kérdezzünk meg mindenkit, melyiket vá­lasztja. Nézze valaki a tagnév­sort. Egymás után olvassák a neve­l­et. — Mellette, mellette. VÉGÜL ÚGY DÖNT A TAGSÁG túlnyomó része, hogy egyesül a Vörös Októberrel. A többség úgy találta, ők is jobban jár­nak, meg a tsz-mozgalom is többet nyer, ha egyesül a két tsz, a kívülállók még erősebb­nek, még meggyőzőbbnek lát­ják majd a Vörös Október Ter­melőszövetkezetet. Bognár lól kijavított gépekkel várjuk a tavaszt Elmondta: Wiedemann István gépcsoportvezető. A Nagytormási Állami Gazda­ságban későn, december 1-vel kezdtük meg a téli gépjavítást. Bár a gazdaságban időben befe­jeztük az őszi mélyszántást, de három traktorral társgazdaság­nak segítettünk, hogy ott is mi­előbb befejeződjön a mélyszán­tás, tehát részben ennek tudha­tó be, hogy a téli gépjavítást nem kezdtük meg időben. Le­maradás azonban nincs,­ mert a megalakított két javítóbrigád va­lamennyi tagja szorgalmasan, lelkiismeretesen dolgozott, hogy a lemaradást behozzák. Az igazgatósághoz tartozó 12 állami gazdaság közül, annak ellenére, hogy később kezdtük a gépjavítást, gazdaságunk kez­dettől fogva tartotta és tartja az első helyet. A legutóbbi értéke­lés alapján 142 százalékos telje­sítéssel állunk az élen, míg a mögöttünk lévő második helye­zett hőgyészi gazdaság 116 szá­zalékos teljesítést ért el. Valamennyien, a traktorosok, a műhelyvezető, gépcsoport­vezető azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy gépeken mi­nőségben is a legjobb munkát végezzék. Ezzen a téren nincs is baj, amit bizonyít a tavalyi pél­da is. Az elmúlt évben jó minő­­ségben végeztük a gépek javí­tását, évközben nem volt komo­lyabb hiba a gépeken. Ez bizo­nyítja, hogy időben végeztünk a mélyszántással, sőt erőnkből tellett arra is, hogy társgazda­ságunknak segítsünk. Az idei téli gépjavításon is a­­ legjobb minőségre törekszünk, állandóan a szerelők között járva, menet közben is nézzük, vizsgáljuk, hogyan végzik a munkát, minő­ségileg megfelel-e. Hogy a gépjavításban az ed­diginél is még szebb eredmé­nyeket tudjunk elérni, úgy hatá­roztunk, hogy az a szerelő és az a traktoros, aki határidőre, jó minőségben befejezi munkáját, prémiumban­­ részesül. A szere­lők 3 havi átlagfizetésüknek 35, a traktorosok pedig 25 százalé­kát kapják prémiumként. De gondolunk már arra is, hogy ha a gépekkel megkezdjük a tavaszi mezőgazdasági mun­kát, biztosítjuk azzal is a tava­szi munka végzésének zavarta­lanságát, hogy a gazdaság vala­mennyi üzemegységében kikül­dünk egy szerelőt, hogy az eset­leges hibán azonnal segítsen. * 100 hold szakaszos legelőt létesít a kétyi Alkotmány Tsz A kétyi Alkotmány Termelő­­szövetkezetben különösen a szarvasmarhatenyésztés fejlesz­tése terén tűztek ki célul ko­moly nagy feladatokat. Év végé­re 105 db-ra növelik a szarvas­marhaállományukat. A szemes és szálastakarmány készletek biztosítása mellett a jó legelő­ről is gondoskodnak a tagok. A 100 holdon szakaszos legelőt lé­tesítenek, melyet már a léte­sítésekor szakaszokra osztják és ezért a magvetéssel egyidő­­ben a szakaszhatárokon a fa­csemetéket is elültetik. Kétezer darab amerikai dió, ezer darab szil, ezer darab hárs, ezer da­rab japánakác, ötszáz darab olajfűz, háromezer darab ka­nadai nyár, ezer darab fehér kőris és ezer darab erdei ju­har kerül elültetésre. S Kosos erővel Nem országos hírű, a járásban sem a legjobbak között emlegetik a koppányszántói Új Barázda Tsz-t. Mégis, vala­miben talán túlnő a legjobbakon. Senki nem tud olyan lel­kesedéssel, bizakodással beszélni a gazdálkodásról, olyan szeretettel a jószágról, mint ők. Ezért érzem magam otthon ezek között a derűs, bizakodó emberek között. Az egyik sem nem őszi, sem nem téli napon is együtt voltak jónéhányan. A határban még nincs munka, de a gaz­daságban mindig akad tennivaló. Meg aztán jól esik szót érteni, hogy is lesz ebben az esztendőben. Megnézték a veté­seket. Rendet tesznek az udvarban, beszélgetnek erről-arról. Aztán az ólaknál, istállónál kötnek ki. Új mangalica-törzset kaptak, ezt vigyázzák féltő gonddal. A sertésgondozó ki is tett magáért, tiszta az ól, a karám, mert szigorú bírálóbizott­ság a tagság. Nem mindig volt így, de a saját kárukon tanul­ták meg, csak közös akarattal, becsületes munkával mennek valamire. Most is az első kérdés — időben kaptak a malacok? Ez a tizenkilenc törzskönyvezett mangalica az indulás a sertés­­tenyésztés fejlesztéséhez. — Nincs ilyenfajta a községben ... ha sikerül, az év végére lesz belőle vagy kétszáz... — ma­gyaráz Orbán Gábor és a többiek rábólintanak, nem is lehet máskép. A tehénistállóba új állatok kerülnek az idén. Nagy­hozamú, sok tejet adó bonyhádi fajták, mert a tej sok pénzt hoz, a­­ rágnia is kell. Meg aztán rendes gondozás­t néznek szigorúan az állatgondozóra. — Úgy lesz, bólint az, nagy érték a szarvasmarha, meg kell becsülni. Takarmány van, a második gödör silót meg se kezdtük ... Jószagú ez a siló... — morzsolgatja a keze közt Harman János, az egyik alapító tag. Az udvaron új kút, víztartállyal, de nem működik, rossz a motor. Sokba került, aztán mégse jó ... Jobban jövünk ki, ha magunk csináljuk, csak úgy vödrösnek. Megfelelt volna nagyon is... de hát a régi vezetőink... és legyint. — Rá­szedtek bennünket néhányszor, de úgy kell nekünk, minek hagytuk, nem néztünk a körmükre eléggé. De az idén más­kép lesz. Új elnökünk van... rendes ember, meg aztán mi is jobban összefogunk. Közösen gazdálkodunk, közösen dön­tünk ... így jó lesz biztos. — Ezt Biletz Péter mondotta, aki most kezdi az új életet, mert 36 társával együtt az ősszel lépett a közösbe, ő is felelős a közösért, érzi is ezt. Ha nincs dolga, akkor is itt van, valahogy jobb itt együtt. — Az idén kibővítjük a téglaégetőt, lesz tégla, saját erő­ből építünk. Olcsóbb, meg vagyunk hozzá elegen, hozzáértés is van. Itt a kocsiszínt építjük... — mutat a nagy udvar egyik sarkába — már simítják a földet. A héten kihordjuk a trágyát is, szarvasba rakjuk, csak nem sok van, az a baj. Ezért kell az állat. Megjött az agronómusunk, me­nyünk be az irodába — határoznak. Fiatalember Eicher József, ő is a tavalyi évben került ide. De, ahogy a tagok mondják, érti a dolgát. — Ez évben máskép lesz — közli. — Időben elvetettünk, a szántás is kész, szépek a vetések. A műtrágyát megrendeltük, mind a ’50 hold gabonát fejtrágyázzuk — a többiek rábólintanak, ők is így gondolják. Már javítják a kocsikat, szerszámokat, a gép­állomás is segít. Hanem az idén munkaszervezetek is lesznek. Csak úgy mehet jól a munka. Most a télen megoldjuk ezt is. Egy nö­vénytermesztési brigád, négy munkacsapat, rábírnak a mun­kára. Igaz? — Igaz, ha mindenki dolgozik — teszi hozzá Biletz Péter, mert ő a brigádvezető. — Dolgozunk, mert ma­gunknak dolgozunk, aki meg nem nézi a közöst, azt meg kell regulázni. Tudja meg, itt is van fegyelem, no meg becsület, mert az kő! Igaz, Bazsai bácsi? Úgy van, csak nem engedni, mert megisszuk a lovit. Már pedig az idén boldogulni aka­runk, vagyunk hozzá elegen, meg jönnek is még a faluból. * Már jó délutánba járt az idő, amikor szétszéledt a közel húsz ember. Azzal búcsúzunk egymástól, hogy az idei évben olyan munkát végeznek, hogy az újság is írhat róluk. Én megelőztem az eredményeket. Érzem, hogy ennyi becsületes ember akarata, közös munkája csak sikert hozhat. PETRITS FERENC. Valamikor az 1700-as évek­ben történt. Úttalan utakon fáradt lovacskák poroszkál­­tak, húzva a ponyvákkal leta­kart szekereket. A szekerek lakói félve nézték a mögöttük elmaradó tájat, a gazos és minden gyomnövénnyel buján benőtt barna földeket. Útjuk végére érve, letelepedtek, — hogy hangyaszorgalmukkal megműveljék, termővé te­gyék a földet. A birtok, Dőry László, majd utóbb Dőry Ádám tulajdona volt. Lassan múltak az évek, a föld nem maradt adós, a jobbágyok munkája révén gazdagodott, hatalmasodott a Dőry-birtok. Egy emberöltő múltán, ami­kor felépült az új kastély, el­készült a gyönyörű park, kül­földi vendégek jöttek Dőry Ádám és felesége, Éva látoga­tására. Ők uralták akkor a környéket, húzták a hasznot, amelyet a jobbágyokat követő cselédek teremtettek meg. A gyönyörű kastélyban hétszám­ra folyt a mulatozás. Igen ta­láló volt az egyik vendég meg­jegyzése: „Úgy élnek ők itt, mint a paradicsomban”, s a gazda pedig Ádám és Éva. — így kapta a Dőry-puszta a Pa­radicsom elnevezést. Valóban paradicsom volt az a maguk számára, ahol élték világu­kat, míg a cselédek, akiknek legnagyobb részük volt abban, hogy a ,Paradicsomban’ élhet­tek, éhbérért húzták az igát. Paradicsom-puszta ma is megvan, sőt, áll még az öreg kastély is, amelynek hosszú folyosói, a magas termeknek titulálható szobák kellemet­len hűvösséget árasztanak, a hatalmas vaskapu még barát­ságtalanabbá teszi az épüle­tet. A kastély úgy látszik nem változott az idők folya­mán, mégis van változás,­­ mert amíg azelőtt cselédem­ber nem léphette át a kastély küszöbét, addig most szobái­ban élnek, terveket szőnek­­kovácsolnak az egykori cse­lédek, a ma boldog emberei. Erről beszél az ott megalakult Béke Tsz brigád vezetője: Mocsári János — Három éves korom óta ismerem a pusztát, itt nevel­kedtem, itt dolgoztam valami­kor napi 80 filléres, később 1 pengős bérért. Azokat az idő­ket nem lehet elfelejteni, az emlékezetből nem lehet ki­törölni. Hajtottak bennünket kora reggeltől késő estig. — Nyáron már a hajnali 2 óra talpon talált, ilyenkor télen pedig reggel 5 órakor az ök­rösfogattal már Bonyhád felé döcögtünk, fáért mentünk az ófalusi erdőbe. — Igaz, barátságtalan a kas­tély, de mi abban és a hoz­zánk tartozó 407 hold földben otthon érezzük magunkat. So­kat dolgozunk, de már ma­gunknak, a haszon a miénk lesz. Elődjeink létrehozták a Paradicsom-pusztát, jutalmul csak a munka jutott nekik, de az unokák, már élvezhetik a Paradicsom igaz gyümölcsét, amelyet csak mi tudunk érté­kelni. Ma a pusztán lakó 50 család közül talán kettőnek nincs rádiója és talán négy­nek tehene. Az egészségtelen földes lakásokat lepadlózták. Az új konyha- és hálószoba­bútorok, a tele­kamra, padlás mind-mind azt bizonyítják, — hogy itt gyökeresen meg­változott minden. — Az elmúlt évben szorgal­mas munkáik eredménye­ként 14­30 mázsa búza, 23.40 mázsa őszi árpa, 32 mázsa kukorica, 167 mázsa burgo­nya, 320 mázsa takarmány­­répa termett egy holdon. — Szépek ezek az eredmények, amelyek még szebbek lesznek igyekvő munkánk által. A ta­gok elégedettek, magam is az vagyok. — Harmadmagammal dolgozom a tsz-ben és a tel­jesített munkaegységekre 40­­ mázsa búzát, 14 mázsa kuko­ricát, 63 mázsa takarmányré­pát, 39 mázsa burgonyát, 60 kiló cukrot és készpénzben zárszámadáskor 6300 forintot kaptam. Pedig én nem is dol­goztam egész év folyamán, mert katona voltam. Tavaly még nem volt tehenem, ma már az is van, vettem konyha­bútort, a tavasszal pedig még kerül szobabútorra, de lepad­­lóztatom a szobát is. Komoly eredmények, tervek ezek ,amelyek hosszú-hosszú évek után megvalósultak. Mocsári János és a többi tag fiatalos erővel végzi, foly­tatja a munkát, hogy az idén még gazdagabb termést taka­rítsanak be. Szép ígéret erre a még november elején elve­tett gyönyörűen zöldelő őszi búza. A fiatalokon kívül fia­talos lendülettel dolgoznak az idősebbek: még Ilona néni is Varga Istvánná, a tíz szere­tett Ilona nénije 64­ éves kora ellenére fürgén tevékenyke­dik, dolgozik, így a múlt év­ben is 178 munkaegységet gyűjtött össze. Vele is beszél­gettünk a termelőszövetkezet­ről és arról, hogy szereti-e ezt a közösséget. —Én is ezen a pusztán ne­velkedtem és öregedtem meg. Már felváltottam a hetedik „tízest”, mégis azon gondol­kodom, hogy milyen munkát kaphatok a tsz-ben, hogy ne­kem is hasznomat vegyék. Az elmúlt nyáron a kertészetben dolgoztam, nem egy esetben előfordult, hogy mikor a foga­tosok munkába indultak, én már jó darab megkapált terü­letet hagytam magam után. — Amikor a kertészetben nem volt már munka, megkérdez­tem az elnököt, hogy ezután mit fogok csinálni. Barátsá­gosan, szíves szóval nyugta­tott meg, mondva: „Nem kell félni Ilona néni, mindig tu­dunk mi magának munkát biztosítani. Körüláshatja pél­dául a kis gyümölcsfákat,­­ utána meg válogatja a krump­lit, de magára vár a zsákfol­tozás is.” Három hónap óta pedig burgonyát főzök a ser­tésállomány részére. Idős kora ellenére jelentős­nek mondható az a munka­egység, amelyet összegyűjtött Ilona néni. De jövőre több, legalább 220—230 munkaegy­sége lesz, mert csak 72 mun­kaegységet kap évente a tejes­edények elmosásáért. — Minden rendben is lenne —mondotta Ilona néni búcsú­zóul — egészségem van, dol­gozni szeretek, a tsz biztosítja számomra a gondtalan életet, csak egy baj van, hogy eljárt felettem az idő. Szeretnék fia­talabb lenni, hogy tovább dol­gozhatnék, többet tehetnék termelőszövetkezetünkért. — y — a — PARADE € SOM*PUS £ IA Látogatás a zombai Béke Tsz-ben

Next