Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-15 / 13. szám

1956. JANUÁR 15. FIATALOK A TERMELÉS FRONTJÁN Pauli Mária Ifjúmunkás, a Tolnai Textilgyárban dolgo­zik, mint szövőnő. Három hónapja kezdett el nyolc gépen dolgozni, de így is egyike azoknak, akik a legjobb eredmé­nyeket érik el a minőségi munka terén. A legutóbbi fizetés­kor csak minőségi prémiumként több, mint kétszáz forintot kapott. A múlt évben megkapta a „Szakma kiváló dolgo­zója“ kitüntetést és a vele járó, félhavi fizetésnek megfelelő pénzjutalmat. A feltételeket azóta is teljesíti, így ez évben újra el akarja nyerni e kitüntetést. Hallottuk, ... hogy a Paksi Konzerv­gyár DISZ-szervezete szerve­zésében a fiatalok a múlt va­sárnap felutaztak Budapestre. Megnézték a Hadtörténeti és a Mezőgazdasági Múzeumot, a Busch-cirkusz egyik előadását és kirándultak a János­­hegyre. * ... hogy Szőcs Márta a Ma­jori Vasüzem fiatal mosoga­tója naponta 10 liter tejet ta­karít meg a kannák gondos kicsurgatásával. Ebből a tej­­mennyiségből körülbelül 40 deka vajat lehet gyártani. * . .. hogy Kollár Erzsébet, a Tolnai Selyemfonógyár egyik legjobb főzőnője. Alig 15 éves, ■ nem régóta van a gyárban és olyan ügyes, szorgalmas, fia­tal, hogy még az idősebb fő­zők is példát vehetnének róla. TOLNAI NAPLÓ Horváth Józsefet megbecsülik a tsz-ben — Nézzük csak a Horváth­­család jövedelmét. Hárman dolgoztak a termelőszövetke­zetben és 40 700 forint értékű részesedést vittek haza. Meg kell hagyni, dolgoztak egész éven keresztül — magyarázza Máté Lajos elvtárs, a sárpi­lisi Szabadság Termelőszö­vetkezet könyvelője. — Jóska, csak egyedül 20 000 forintot keresett — szólnak közbe. — Hány éves ez a Horváth Jóska és mióta van a tsz­­ben? — Az alakulás óta. Mikor a Sarló Kalapács 1951-ben megalakult, akkor lépett be szüleivel együtt, most 21 éves. Amióta a szövetkezet­ben vannak, 28 000 forintért vettek házat Decsen. Nagyon szorgalmas, becsületes, józan­életű fiú. Rövid ideig raktá­ros volt a szövetkezetben, egyébként fogatos, amióta csak itt dolgozik. Akár a ta­vaszi munkáknál, akár a be­­hordásnál, cséplésnél, minde­nütt a legnagyobb szorgalom­mal dolgozott. Az egész tag­ság szereti és becsüli szorgal­máért. Meglátszik rajta, hogy DISZ-tag, s hogy egy év óta tagja a pártnak. Most, hogy a DISZ-titkár nemrégiben el­ment a tsz-ből, szó van arról, hogy őt választják meg a DISZ-szervezet élére. így beszélnek a termelőszö­vetkezetben Horváth József­ről, aki csak 21 éves, de olyan becsülete van, mint az idősebb, sok élettapasztalattal rendelkező tagoknak. Igaz, velük együtt dolgozik a szö­vetkezet fennállása óta az egyre nagyobbá váló közös­ség jobb életéért Egy ötszörös élüzem két ifjúmunkása Az egyik műhelyben egy ha­talmas fűrészgépen dolgozik Kovács Teréz. Úgy kezeli a rá­bízott gépóriást, mint egy kar­mester a zenekarát. Gyors és pontos munkát végez, szinte centiméter pontossággal he­lyezi el a munkadarabokat. Ha az ember megfigyeli mun­káját, látja gyorsaságát, nem csodálkozik, hogy gépe felett 140 százalék hirdeti teljesítmé­nyét. A fatéren úgy sorakoznak a talpfákból kirakott kockák egymás mellett, mintha mér­nöki rajz után centiméterrel mérték volna be telepítési helyüket. Ez a terület Gyugyi Vendel 17 éves ifjúmunkás bi­rodalma, aki — saját szavai­val élve — „kincstári alak­zatba“ rendezi el a talpfákat. Most azért harcol Kovács Teréz is, meg Gyugyi Vendel is, hogy üzemük ebben a ne­gyedévben hatodszor is kapu­jára tűzhesse az Élüzem jel­vényt. E. P. A Dombóvári MÁV Fate­lítő üzem már ötször tűzte ki kapujára a csillogó Élüzem jelvényt. Az elmúlt évben de­cember 20-ra befejezték éves tervüket. A szép eredmények­ben nagy részük van azoknak a fiatal munkásoknak, akik a Dombóvári MÁV Fatelítő te­lepén dolgoznak. Ismerkedjünk meg Kovács Teréz és Gyugyi Vendel ifjúmunkásokkal. Hi lenne ha ... ... Dombóváron a földművesszövetkezet 2. számú italboltjá­ban Kopcsik Isván kimérő nem dobálná vissza vendégeinek az 5 filléreseket: „ez nem pénz“ jeligével? A pénz megbecsülésére és nem lebecsülésére nevelné dolgozótársait. ... Bonyhádon a Vendéglátóipari Vállalat konyhájának az ablakát beüvegeztetné Fehér András üzemvezető elvtárs? Nem gondolna senki arra, hogy Fehér elvtársnak kö­zömbös a konyhában dolgozók egészsége. ... Szekszárdon a Nyomtatványellátó Vállalatnál lehetne kapni a vasúti szállításokhoz szükséges nyomtatványokat? Örülne neki a vasút és a szállító vállalatok, nem lenne zavar, vita és lemaradás a szállításoknál. ... Szekszárdon a 89-es számú Rádió és Villamossági boltban Bóta Jánosné közvetlenebb lenne a vevőkhöz? Szeretnék a vevők és nem panaszkodnának rá a „Mi lenne ha...“ rovatnál. Vasárnapi jegyzetek Kétezer forint Tizenkét éves koromban, amennyire vissza tudok emlé­kezni, csak nagyon zavaros és megbízhatatlan fogalmaim vol­tak a pénzről. Néhány fillér, amennyiért egy kiflit adtak, valószínűtlen kincsnek tűnt, egy zöldszínű tízpengős pedig egyenest csodának, amelyért — úgy képzeltem — mindent meg lehet venni. Zsuzsi, aki most tizenkét éves, sokkal tájé­kozottabb s összehasonlítva az én gyerekkorommal, pontosan ismeri nemcsak a pénz értékét, hanem azt is, hogyan lehet a pénzt megtakarítani. Igaz, hogy én ennyi idős koromban már bőven hallottam ilyen szavakat, mint „váltó“ vagy „ke­zes“, amiről Zsuzsinak fogalma sincs, ő viszont pontosan tudja, mi az a takarékkönyv és mi az a betét, amiről pedig annak idején nekem nem volt fogalmam. Ez pedig, semmi kétség, mégis csak hasznosabb tudomány. Zsuzsi így beszél: — Most tizenkét éves vagyok. A felnőttek legyintenek és azt mondják, gyerek. Jó, jó, de ők is voltak egyszer gyere­kek és én is leszek egyszer felnőtt. Ha egy lány felnő, akkor rendszerint férjhez is megy. De ha mondjuk az érettségi után tovább tanul, mint én is szeretnék, akkor is pénzre van szük­sége. Hát tessék ide nézni, én ezt gondoltam ki. Ezzel elém tesz egy összehajtott fehér nyomtatványt, óvatosan kinyitja, ott, ahol azt olvashatom le, hogy mire van szüksége egy tizennyolc éves lánynak. Magam is csodálkozom, valóban, nem is gondoltam eddig rá, hogy ennyi mindenre van szüksége. Mert kell neki egy kosztüm, ami 700 forint, egy nylon esőkabát is elengedhetetlen, amit 180 forintért lehet megvenni. Egy nyári ruha 120 forint, cipő 210 forint s mindez a nylonharisnyával, fürdőruhával s az egyéb szüksé­ges kellékekkel együtt, amelyekből a púderszelence és a rúzs sem hiányzik, összesen 2000 forintot tesz ki. — Ez bizony sok pénz, Zsuzsi — mondom neki, amit egyetlen fejbólintással azonnal el is ismer. Azonban rögtön fordít is egyet a fehér nyomtatványon, mert a következő olda­lon olvasható a titok nyitja, hogy miként lehet megszerezni ezt a kétezer forintot. Bevallom, én először a Totóra gondol­tam, amely forgatag szerencséjével egy tizenkét éves lányra is rámosolyoghat, aki már most készül arra, hogy tizennyolc éves lesz. A megfejtés azonban sokkal egyszerűbb s szó sincs benne a szerencséről. Zsuzsi így fogalmazta meg nekem: — Ifjúsági takarékbetétet kell váltani. Apu már alá is írta az OTP-nek a nyilatkozatot. Annyiból áll az egész, hogy tizennyolc éves koromig minden hónapban befizet 24 forin­tot. S amikor megvan az érettségim, bemegyek a bankba s kétezer forintot adnak a kezembe. Hát ez csak egyszerű? — kérdezi Zsuzsi nagyon komolyan. Semmi kétség, valóban na­gyon egyszerű. Cs. L. Új típusú cipők készülnek Tizenhét féle újtípusú cipőt hoz forgalomba az I. negyed­évben a Divat Cipőgyár. A ser­dülő lánykák számára például speciális könnyű lakkcipők gyártása indult meg: egyelőre 3000 párt adnak át a kereske­delemnek. Az üzem a válasz­ték bővítése érdekében át­tér az egyes típusok kisebb so­rozatgyártására. Eddig 10 000 pár volt az alsó határ, ezentúl még 2000 párra szóló meg­rendelést is elfogadnak. Janu­ár első két hetében ötféle ci­pőt készítettek az üzem dol­gozói. Aki a magyar vidéket járja, megszokta már, hogy mindenfelé építkezéseket, új épüle­teket lát. Magasfeszültségű távvezetékek szelik keresztül-kasul az országot, új gyárak, új váro­sok, új falvak, utcasorok születnek. Gerjenben­­ külön utcájuk van már az állami gazdaság dolgozóinak, a rácegresi Illyés Gyula Tsz tag­jainak új házai szinte egy külön kis falut tesz­nek ki. Ha házépítésről van szó, mindenkinek az jut eszébe, hogy házat épít magának a tsz-tag, egyéni gazda, mert több éven keresztül jó jöve­delme volt, összegyűjtötte a házravalót. Keve­set lehet hallani gyári munkásokról, mint ház­építőkről. „Gyári munkás” — akinek a múlt­ban a „foglalkozás”­rovatban ezt írták a neve mellé, ez azt jelentette, hogy az illető nem lakatos, vagy kőműves hanem olyan munkás, aki nem tanult szakmát, gyárba ment dolgozni, ahol legjobb esetben megtanulta egy-két gép kezelését, de legtöbbnyire a legegyszerűbb munkákat végezte. A gyári munkás bére is a legnyomorúságosabb volt. Ki gondolhatott volna a múltban a Paksi Konzervgyár dolgozói közül arra, hogy házat építsen? — Pakson általában saját házukban laktak az emberek. Azonban a gyári munká­sok többségének nem volt saját háza, lakbérre kellett költeni a nyomorúságos fizetés egy ré­szét is. Volt idő — az 1934—36-os években, amikor a nő dolgozó órabére 5—6—7 fillér volt. 1941-ben például a legmagasabb női munkás órabér (a betanított munkásoké 22 fillér volt, a férfiaké 31 fillér). A gyár — a felszabadulás előtti ,tíz esz­tendő alatt — egynéhány munkással dolgozó szeszfőzdéből, az ország egyik legnagyobb, hat­száz munkást foglalkoztató szárítóüzemévé fej­lődött. „Megkereste” a tőkésnek a bővítéshez szükséges százezreket, milliókat. A dolgozók közül azonban senki sem jutott odáig, hogy házat építhetett volna magának. Most pedig? — Épül a gyár is, az elmúlt években korszerű konyhát, ebédlőt, öltözőt, fürdőt kaptak a gyár dolgozói, jelenleg több,­­mint kétmillió forintos költséggel átépítik­ az egész üzem tetőszerkezetét, világos, egészséges munkahely váltja fel a régi,­ alacsony, rossz­levegőjű, sötét üzemet. De nemcsak ez tűnik szemébe annak, aki a Konzervgyár környékén jár. A gyárral szemben, a régi vásártéren új, még vakolatlan épületek emelkednek a ma­gasba, karéjban ölelik körül az üzemi bölcsőde épületét. Szinte új városrész épül itt, a ház­sorok benyúlnak a kishegyre, a szántóföldek­­ közé. Amint a gyárban megtudtam, az új házak­nak több, mint fele konzervgyári dolgozóké. — Sokan már beköltöztek, mások pár hónap múlva költöznek az új otthonba. Egy névsort mutatnak a gyárban, az új háztulajdonosok névsorát. Harminckét kon­zervgyári munkás, tisztviselő, művezető épített, vagy épít új házat magának. Minden tizedik dolgozónak új háza van. Ékes István, Kovács György, Horváth József és még vagy húszan már az új házban laknak. Hollós László, Andráska Lajos és a töbiek háza pedig rövide­sen elkészül. Régi ismerőseim a házépítők, elhatároz­tam, meglátogatom őket. Sáraiék új háza a dombon van. A ház­helyet már néhány éve megkapták, meglátszik ez a kerten, amely szépen be van ültetve gyü­mölcsfákkal, veteményekkel. A ház is már majdnem készen van. Sárai Szabó Dánielné, a gyár egyik legrégibb dolgozója — már nem­csak a gyermekeiről, lányairól beszél büszkén, akik közül kettő Székesfehérváron, egy Sziget­­­szentmiklóson, a másik Dunaharasztiban dol­gozik. (Nyolc gyermeket nevelt fel gyári mun­kás keresetéből.), hanem az új házról is, ami rövidesen otthonuk lesz. Hollósiéknál vakolnak. A „házigazda”, Hollós László a gyár legrégibb tisztviselője, maltert kever, vizet hord, ,kiszolgálja” a kő­művest. — „El sem tudod képzelni, mennyi­­ munka van egy ház építésénél — mondja. — De az a fő, hogy hamarosan készen lesz.” Mu­tatja az erős beton alapokat, a szobák, a kony­ha, a fürdőszoba helyét. Andráska Lajos — 26 éves fiatalember, az új ház küszöbén barkácsol valamit. Szóhoz sem enged jutni addig, míg nem húzok egy jót a demizsonból. (Ebben a bortermelő községben el sem lehet képzelni ilyen nagy munkát, mint a házépítés, anélkül, hogy ne legyen kéznél a borosüveg.) — Mit csinálsz? — Házat építek. — Tudod, tavaly nősül­tem, nem kaptam lakást, hát elhatároztam, építek magamnak egyet, igaziból meg akarok „házasodni”. Csak így. Nem kapott lakást (sajnos, Pak­son és másutt is sok fiatal házasnak ez a leg­nagyobb problémája), hozzáfog, felépít magá­nak egy újat. Ő tervezte a házat, feleségével együtt ásta az alapot, felfalazta, most az asztalos munkát csinálja. Az asztalos szakmát tanulta, de a gyárban kádármunkát végez (rokonszakma), ért a kőművesmunkához is, hiszen több évig dolgozott nagy építkezéseken, Kazincbarcikán is kőművesek mellett. Csak az ácsmunkához volt szüksége szakemberre. Huszonkilencezer forint állami kölcsönt kapott, eddig tizenkilenc­­ezret használt fel belőle. Nem is vesz fel töb­bet, mondja ,annál hamarabb ér végére az adósságnak. — Csak már tavasz lenne! — mondja. — Mert a tavaszt már itt töltjük, az új házban. Hangéknál elkészült a tetőszerkezet, csere­­peznek. Itt az egész rokonság. Lányok, asszo­nyok, férfiak ülnek­­ a létrán és adogatják föl a cserepet. „Húsvétkor már itt lakunk’’ —, mondja a házigazda, Haag János, aki ládaszö­gező a gyárban. Persze, el kell mondani azt is, hogy a házi­gazdával a gyárban is találkoztam, éppen a fegyelmi bizottság előtt. Fizetéses szabadságán kívül tizenhat nap fizetés nélküli szabadságot is kapott, de ezt is megtoldotta egy héttel, igazo­latlanul hiányzott. Próbálják meggyőzni, nem is eredménytelenül, hogy úgy is beoszthatta volna a munkát, mint Sárainé, aki szintén há­zat épít és egy napot sem hiányzott. A gyár ja­vaslatára kapta az állami kölcsönt, azért tud az állam kölcsönt adni, mert a gyárak teljesí­tik terveiket, tehát nem szép tőle, hogy éppen ő akadályozza a tervteljesítést. Fogadkozik is, hogy meglátják, elvtársak, most már én leszek a legrendesebb, legfegyel­­mezettebb dolgozó a gyárban. Építkeznek a konzervgyáriak. Nemcsak új gyárat építenek maguknak, hanem új házakat is, a gyárral szemben épülő új városrész hirdeti az egykor elnyomott, kizsákmányolt gyári mun­kások megváltozott életét. JANTNER JÁNOS: a házépítők Az utolsó téglákat rakják a helyükre, kész a kémény is Andráskáék új házán. Cserepezik a Haag-család házát.

Next