Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-04 / 30. szám

lstil. FEBRUÁR 4. TOLNAI NAPLÓ i Értekezleten beszélte meg az elkövetkezendő feladatokat a gyönki járási Hazafias Népfrontbizottság A gyönki járási Hazafias Népfrontbizottság értekezletet tartott a községi népfrontbizott­sági elnökök részvételével. Szabó János elvtárs, járási Ha­zafias Népfrontbizottság elnöke mondott beszámolót. Értékelte a járás népfront-mozgalmának eredményeit. Különösen olyan szempontból, hogy mit tettek az őszi vetések és az állammal szembeni kötelezettség teljesí­tése érdekében. Dicséretben ré­szesítette azokat a népfrontbi­zottsági tagokat, akik nemcsak egyéni példamutatásukkal, ha­nem a község valamennyi dol­gozójának mozgósításával se­­­­gítették pártunk célkitűzései­nek megvalósítását. A beszámoló igen sokat fog­lalkozott a községpolitikai ter­vek megvalósításával, amely­ben nagy részük volt a köz­ségi népfrontbizottságoknak, mert ők szervezték a társa­dalmi munka jelentős részét. Foglalkozott azzal is a beszá­moló, hogy a népfrontbizottsá­gok hogyan kapcsolódtak bele a békemozgalomba. Az ezzel kapcsolatos tevékenységük fő­leg az ismeretterjesztő előadá­sok szervezése volt. A DISZ munkájával kapcso­latban elmondta, hogy igyekez­tek a Szülők körében olyan han­gulatot teremteni, hogy fiaikat és leányaikat küldjék a Dísz­be és maguk is részt vegyenek a rendezvényeken. A­ beszámoló az eredmények mellett megmutatta a hiányos­ságokat is. Megemlítette, hogy a népfrontbizottságok még kö­zel sem tevékenykedtek az ere­jükhöz és a lehetőségekhez mér­ten megfelelően, a soron lévő feladatok sikere érdekében. A népfrontbizottsági elnökök nem tudták mozgásba hozni a bizott­ságok egészét és azt sem, hogy rendszeres összejöveteleken megtárgyalják a feladatokat. Megszabta a tennivalókat is a beszámoló: At társadalmi munka szervezé­se és a nemzetközi békeharc eredményeit ismertető előadá­sok mellett különböző szak­tanfolyamok szervezésében kell tevékenykedniök és segíteni az őszi vetések gon­dozását és a tavaszi munkákra való jó felkészülést. Ezen kí­vül még szélesebb körűen kell foglalkozni a DISZ-szervezetek segítségével és a különböző szervek akcióinak támogatásá­val. Az értekezleten mintegy 11 népfrontbizottsági tag szólalt fel. Valamennyien egyetértet­tek a beszámolóval és azt ki­egészítették saját községük ta­pasztalataival. Több népfront­bizottsági tag arról beszélt, hogy községük adósságmente­sen kezdte az idei évet, és eb­ben nagy szerepe volt a Haza­fias Népfrontbizottságnak. Szá­­razdról Bus Pál Hazafis Nép­frontbizottsági elnök elmondot­ta, hogy mennyire fontos egy­­egy feladat megoldásánál a teendőket megbeszélni a nép­fr­ontbizottság tagjaival. Szá­­razdon ilyen módszerrel dolgoz­tak a békekölcsön jegyzés so­rán és az őszi munkák elvégzé­sénél. Elhatározták, hogy köve­tik Miszla község példáját a község szépítésében, a házak r­endbehozása terén. Igen jó hozzászólása volt Oláh Mihály pálfai népfrontbi­zottsági elnöknek, aki elmon­dotta, hogy a békekölcsönjegyzés min­dig nehéz munka volt Pál­­fán, de az elmúlt ősszel hét­szeresére sokszorozódott a jegyzők száma az elmúlt évi­hez viszonyítva és ebben je­lentős szerepe volt a népfront bizottsági tagok tevékenysé­gének. A község villanyt ka­pott és ehhez mintegy 150 000 forint értékű társadalmi mun­kával járultak hozzá.­­ Jelentősen megszilárdult az ál­lampolgári fegyelem és noha tavaly csak 98 százalékra tel­jesítették a község lakói az ál­lampolgári kötelezettséget, de az idén úgy tevékenykedünk, hogy hiánytalanul meglegyen a 100 százalék. Foglalkozott azzal is, hogy mint tanító, milyen se­gítséget ad a DISZ munka megjavításához. Préger István elvtárs, a Si­­montornyai Bőrgyár dolgozója a községi Hazafias Népfrontbi­zottság elnöke elmondotta, hogy tavaly a község fejleszté­sére 12 pontban tettek javasla­tot és ebből 11-et meg is való­sítottak. Arról is beszélt Préger elvtárs, hogy az ipari munkásság milyen lelkesedéssel dolgozik tervei teljesítéséért, de azt várják, hogy a parasztság is még na­gyobb mértékben ki­vegye ré­szét az országépítés nagy munkájából. Amint mondotta, a falusi nép­frontbizottságoknak az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy erre mozgósítsák a község la­kosságát. Kiss János kalaznói népfront bizottsági elnök sokat foglalko­zott a fiatalság nevelésével. El­mondotta, hogy a népfrontbi­zottság tagjai sokat beszélget­nek a szülőkkel, gyermekeik helyes neveléséről. Szabados Ferenc a Borjád Hangos-pusztai tsz elnöke fel­szólalásában beszámolt terme­lőszövetkezetük fejlődéséről és megmutatta, hogyan küzdötték le a nehézségeket, hogyan tud­tak nagyobb eredményeket el­érni, mint az egyéni dolgozó parasztok. 1954-ben munkaegy­ségenként 27,5 forintot tudtak osztani, de az elmúlt gazdasági évben már 47,50 forint volt az egy munkaegység értéke. Jö­vedelmük nagy részét az állat­­tenyésztés adta. A sertéstenyé­szet például mintegy 250 000 forint hasznot hozott. Beszélt arról is, hogy a szép jövedelem nyomán milyen nagy jólétben élnek a tsz tagjai. Felszólalt az értekezleten Gyuricza István elvtárs, a Gyönki Járási Pártbizottság másodtitkára. Megköszönte a népfrontbizottságok tagjainak azt a lelkes munkáját, amit tet­tek a községeik előtt álló fel­adatok végrehajtásáért. Amint mondotta: Hőgyészen, Gyönkön, Pálfán, Simontornyán és más helye­ken a Hazafias Népfrontbi­zottság megtalálta azt a mód­szert, amellyel eredményesen tudja segíteni az előrehala­dást. Beszélt arról is, hogy ma már nem tapasztalhatók azok a jobb oldali nézetek, mint március előtt, amelyek szerint a DISZ-t egyes helyeken igyekeztek be­olvasztani a népfrontba és a Hazafias Népfront nem egy helyen igyekezett a párt és a tanács fölé kerekedni. Helyes gyakorlat alakult ki, helyes úton jár a Hazafias Népfront, mert az irányító szerveket kéz a kézben segíti a közös felada­tok elvégzésében. Gyuricza elvtárs részletesen foglalkozott a feladatokkal. El­mondotta, mit kell tenni a me­zőgazdasági termelés 3 százalék­kal való növelése érdekében a Hazafias Népfrontbizottságok­nak. A legfontosabb feladat a példamutatás és a felvilágo­sító szó. — A n­épfrontbizottsági tagok fontos feladata, hogy támogas­sák a termelőszövetkezeti moz­galmat.­­Az önkéntesség elvé­nek betartása mellett minden egyes népfrontbizottsági tag­nak be kell kapcsolódnia e fel­adat végrehajtásába. A Haza­fias Népfront azért jött létre, hogy megerősítse a népi nem­zeti egységet. Ez pedig elvá­laszthatatlan a tsz-mozgalom­­tól, mert a kollektív gazdálko­dásban van a legnagyobb erő. Eszenyi Antal Pártunk tagja Két év múlt már, hogy Gérai Lajos, a Paksi Tégla­gyárban dolgozik, s ezalatt a két év alatt egy napot, sőt, egy percet sem hiányzott a munkából. Reggel 10 perccel a munkaidő előtt mindig ott van, hogy 7 órakor pontosan m­egkezdhesse a munkát. Alacsony, keménykötésű,­­ barna férfi, 36 éves. Behordó volt sokáig, most a bányászok között dolgozik. A behordók­­nál brigádvezető volt. Brigád­jában bizony nem mindenki dolgozott szívvel-lélekkel. — Miért ne lehetnék én párt­­— kérdezte Egner Jánost és Ramadi Gyulát, akik nem nagy szorgalommal dolgoztak. — Ha többre jutunk, többet keresünk — mondta nekik. Ő lelkiismeretesen dolgo­zott, igyekezett s nem állta meg szó nélkül, ha mások ké­­nyelmeskedtek. Ezért néha meg is nehezteltek rá, de ké­sőbb belátták, hogy igaza van. Szeretett volna párttag len­ni. Nem volt szerénytelen, de így érezte, hogy munkája, tö­rekvése után megérdemli ezt a kitüntetést. Meg is kérdezte Ledneczki János elvtárstól, a pár­tszervezet titkárától: ’ — Miért ne lehetnék én párt­tag Ledneczki elvtárs? Dolgo­zom én úgy, mint akárki. — talán kicsit sértette is­ hogy őt­ még nem hívták a pártba. — Mióta is dolgozol már itt? — gondolkodott el Led­­neczki elvtárs. — Másfél éve. — Akkor add be a felvételi kérelmet, a többi majd kide­rül a taggyűlésen. Ez a tavaszon történt. A taggyűlésen, amelyen a kérelmet tárgyalták, helyesel­ték a párttagok, hogy Gutai Lajos közéjük jön. Miért ne? Jól dolgozik, kötelességtudó, lehet rá számítani. Itt a helye, így gondolkodtak, s egyhan­gúlag elfogadták párttagjelölt­nek. Eltelt egy félév, miközben Gutai elvtárs fáradhatatlanul dolgozott, s teljesítette köte­lességét. És a decemberi tag­gyűlés már a párttagsági ké­relmét tárgyalta. És most, délután 4 órakor, amikor a bányászok a napi munkától kicsit fáradtan le­jönnek a dombról, ahonnan egész nap lapátolják a földet padkáról-padkára — most Gutai Lajos az irodába tart. Nem ül azonnal kerékpárjára, hogy villámgyorsan hazahajt­son Dunakömlődre. Még dolga van. Az irodában leül az asz­tal mellé, előtte pénz és egy nyitott lajstrom, amelybe — hosszúszárú, egyenletes be­tűkkel beírja a párttagok ne­vét, s azt, hogy milyen tagbé­lyeget vásároltak. Kicsit szo­katlan még a munka, néha még Farkasdi Sándor elvtárs­tól — a telep kommunista ve­zetőjétől — kell megkérdez­nie, melyik rovatba mit írjon. Most végzi először ezt a mun­kát, új még neki, de menni fog. Igen. Gutai Lajos elvtársat a vezetőségválasztó taggyűlé­sen vezetőségi taggá válasz­tották a Paksi Téglagyár kom­munistái. Helyreigazítás Lapunk 3-i számában a 3-as oldalon közölt, Vezetőségvá­lasztó taggyűlésről. .. írott cik­künk címében szedési hiba tör­tént. Ugyanis nem bikácsi, ha­nem csibráki Viharsarok Tsz­­ről van szó. A 3 Újság és olvasó.. • — A levelezők — m­inden ember szereti előszámolni barátait, jó ismerőseit, akikre örömben és gondban egyformán számíthat. így van ezzel az újságíró is... Az olvasókkal találkozni, hall­gatni bírálatukat, javaslataikat, nagy élmény... Jól eső ér­zés, amikor egy pillanatra vagy néhány órára belép a szer­kesztőségbe személyesen maga az olvasó és ilyenkor szavak­kal is ki kell mondani — százak és ezrek gondja a lap mun­kája. A szerkesztőségbe érkező levelek — a munkás és paraszt levelezők száma, az újság iránti bizalom és szeretet igazi mércéje. A Tolnai Napló naponta eljut a megye minden ré­szébe és a lap szerkesztőségébe naponta húszasával, har­mincasával érkeznek a levelek. Az elmúlt esztendőben több mint öt és félezer levelet írtak olvasóink, ezek közül négyzáz olvasónk rendszeresen tudósítja a szerkesztőséget. Már a számok is elgondolkoztatók. Micsoda erő, milyen „nagy“ szerkesztőség ez a vidéki lap, amelynek négyszáz külső munkatársa van... És minél többen írják a lapot, az annál jobb. Hiszen a levelező nemcsak olvasója a lapnak, hanem munkatársa, sok esetben irányítója is. A Magyar Sajtó Napján találkoztak a lap munkatársai a levelezőkkel. Ezen a baráti találkozón a levelezők sok szeretettel szóltak a lap munkájáról és még a hibákról is annyi aggódással, féltő gonddal szóltak , mint jó gazdához illik. Különböző társadalmi állású, foglalkozású emberek a lap levelezői. A lap munkájáról mégis egyformán alkotott vé­leményt a tanácselnök, a tanító, a bőrgyári tisztviselő, a nép­­bolt alkalmazott, a tsz-elnök és a hatvanhét esztendős egy­szerű dunaföldvári parasztasszony, Tamás néni. Érdemes még egyszer idézni Tamás néni szavait: — Én sohasem gondoltam, hogy egyszerű parasztasszony létemre egyszer még egy újság is megkérdezi, kíváncsi lehet a véle­ményemre, és hogy én újságba írok... Pedig annak idején csak három hónapot jártam iskolába. írni a 14-es háború alatt tanultam meg, a magam erejéből, hogy levelezhessek a férjemmel, aki katona volt. A felszabadulás után, amikor minden olyan nagyot változott, egyszer megkérdeztek engem is, hogy milyennek szeretném látni az életet — az újat? — szépnek — válaszoltam. Az is lett, mert amikor megala­kult nálunk Alkotmány néven a termelőszövetkezet, közéjük álltam. Öt esztendővel ezelőtt, magam sem tudom miért, de szükségét éreztem, hogy elolvassam az újságot. Pótolni sze­rettem volna mindazt, amitől az én mostoha életem fiatalsá­gomban elzárt... Azt láttam én az újságban, hogy írnak, sokat írnak a dolgozó emberekről, a termelőszövetkezetekről, csak rólunk nem jelenik meg soha semmi hír. A tagok ma­guk is szerették volna, kérdezgették is — a mi Tsz-ünkról sohasem írnak? — Hogyan írnának, tagtársak, ha mi sem írunk. — Mi nem tudunk írni... tudja mit? Irjon maga Mari néni. — Én írjak egy szerkesztőségnek? Mit írhatok, talán azok a szerkesztők még az írásom sem tudnák elol­vasni. De addig, addig, míg egyszer rászántam magam. Elol­vasták, írtak rólunk, segítettek és azóta rendszeresen leve­lezem a lappal. Csak egy nagy hiba van még, sokan nem értik, hogy ha a párt lapjában mi a magunk munkáját bírál­juk, azt azért tesszük, hogy segítsünk, hogy tovább fejlődjön az a szép élet, ami megnyílott előttünk. Mert igaz ugyan, lassan már hetven esztendős leszek, de a szövetkezetben ta­­­aly is volt 247 munkaegységem és nemrég adtam az egyik unokámnak 12 000 forintot, házépítésre, így szóltak, beszéltek, a megjelent levelezők. Különösen sok szó esett a termelőszövetkezetek fejlesztéséről és az ifjú­ság hazafias neveléséről. Élmény, sokat segítő találkozás volt ez az összejövetel, s jól eső érzés gyakran előszámlálni olvasó „barátaink“, „külső munkatársaink“ egyre szaporodó, népes táborát. Szamos Rudolf ÍGY KELL GAZDÁLKODNUNK NEKÜNK IS... — Bátai látogatók Fácánkerten — Vidám utasokkal robog a „fakarusz’’, mintegy órai út van már mögöttük. A téli reg­gel eléggé csípős volt, előkerül néha a „melegítő”, a forralt bor a hőpalackból, s a borosüveg. Az utasok bátaiak, nagyobb részben a Vörös Zászló és az újonnan alakult Rákóczi Ter­melőszövetkezet új tagjai, de ott látni köztük id. Vincze Já­nost, Katona Józsefet és még több egyéni dolgozó parasztot is. Útjuk végcélja Fácánkert, a Vörös Hajnal Tsz. Hallották hírét a jól működő termelőszö­vetkezetnek, gondolták, elmen­nek hozzájuk tapasztalatokat szerezni. Elhívták magukkal azokat az egyéni gazdákat is, akik már a belépés gondolatát forgatják fejükben. :— Gyertek el, nézzétek meg, hogyan gaz­dálkodik egy jó tsz. Ha elszán­játok magatokat a belépésre, nagyobb lesz a közös gazdálko­dásban a tapasztalatotok, ho­gyan lehet nagyobb jövedelem­hez jutni. Már itt is van Fácánkert — néhány perc még és a látoga­tók a tsz irodájában topognak a jól fűtött kályha körül. Ba­rátságos a fogadtatás. — Elő­ször is, úgy gondolom az lesz a legjobb, ha röviden ismertetem termelőszövetkezetünk fejlődé­sét — kezdi Loboda István, a Vörös Hajnal munkaérdemren­­des elnöke. — 1950-ben hat rossz lóval látott a tsz a gazdál­kodáshoz, 167 hold bevitt és 100 hold tartalékföldön, az is szét volt szórva néhány holdas dara­bokban. A látogatók nagy figyelem­mel hallgatják a tsz történetét, azokat a nehézségeket, amelyek árán idáig eljutott a tagság. — Jött a Nagy Imre-politika 1953-ben — beszél Loboda elv­társ. — Egyik közgyűlésen 15 tag jelentette ki, hogy kilép. A tagság zöme azonban nem hát­rált meg a nehézségek elől, vé­­gülis csak ketten léptek ki, vi­szont felvettünk négy új tagot. Elmondom még a múlt évi ered­ményeket, — és sorolja fel, ho­gyan fizetett a dohány, a gabo­na, milyen bevételük volt az állattenyésztésből. — Nézzük most a tagság jö­vedelmét — folytatja Károlyi József április 1-én kezdett dol­gozni. Hét hónap alatt 285 munkaegységet ért el, összes részesedésének értéke 17­ 351 fo­rint, ami 2478 forintos havi át­lagnak felel meg. — Erre bi­zony felszisszennek a látogatók. — Az elszámolás után megkér­tük a tolnai földművesszövet­­kezetet, rakodjon­ le itt a tsz-ben egy napra. Az egy nap alatt 105 ezer forint értékű árut vásárol­tak a szövetkezet tagjai. — Ez már igen — jegyzik meg töb­ben is a látogatók közül. — Most már elértük azt, hogy a szövetkezeti vagyonban látja a tagság a jövedelem fő forrá­sát. Ebben az évben, ha csak 100 százalékig teljesítjük ter­vünket, 51.35 forint lesz egy munkaegység értéke, ebből 31 forint lesz a készpénzrészese­dés, fejezi be Loboda elvtárs. — Ezek után átmehetünk az istállókba és megnézhetjük a jószágállományt, a magtárat. Az istállóban kisebb csopor­tokra szakadoztak, megállnak egy-egy tehénnél, kérdezgetik a jószággondozókat. Szabó Fe­renc, aki nemrég lépett be a Vörös Zászló Tsz-be, megjegyzi — ahol ilyen istállók, ilyen le­hetőségek vannak, könnyen le­het boldogulni. — Nem olyan könnyű, amilyennek látszik — válaszol a Vörös Hajnal elnöke. — Nekünk az összes takar­mányt a szántóföldön kell meg­termelnünk, mert egyetlen hold legelőnk, kaszálónk nincs, s azért tudunk mégis ilyen nagy jószágállományt tartani, mert a takarmánygabona helyett hí­zott sertéssel teljesítjük a be­adási kötelezettséget. A sertés­­fiaztatónál is csak elismerést lehet hallani a bátaiaktól. — Habár most csak az üveg­házban van látnivaló, nézzük meg a kertészetet is — hangzik a javaslat. — Látják, ez az üvegház és ez a kis darab ker­tészet valami 60.000 forintot ho­zott a tsz-nek — magyarázza Bóvári Sándor, a szövetkezet juhásza, Sükösdi Sándornak, meg a többieknek. — Azért ju­tott annyi pénz a tagságnak, mert kihasználtuk, amit csak lehet. — A határban úgy sincs most látnivaló — folytassuk tovább a beszélgetést ebédelés közben — indítványozza Loboda elvtárs. Ízletes báránygulyás az ebéd, egy kis bor is akad mellé, mi­közben folyik a beszélgetés. — Holczman József arról beszél, hogy járt már itt annak idején, amikor a Vörös Hajnal megala­kult, s őszintén szólva nem szá­mított ilyen fejlődésre. — Rácz József az iránt érdeklődik, ho­gyan járnak el azokkal szem­ben, akik nem dolgoznak rend­szeresen. Van kérdeznivalója, megállapítása bőven Szabó Fe­rencnek és a többieknek is. A legtöbben azt állapítják meg, összehasonlítást téve, hogy a bátai tsz-eknek különösen a jó­szágállományban van javítani­valójuk, azt kell fejleszteniök, hogy eredményesebben gazdál­­kodhassanak. — Hasonlítsuk össze — mondja Lukács József — nálunk a Vörös Zászlóban 130 tag van és 160 darab sertés, itt 70 tag van és 200 darab ser­tés. Nem véletlen tehát, hogy jóval több pénzt tudtak kioszta­ni a tagság között, mint mi. Hasonlítsuk össze a földet. — A bátai föld jobb, mint a fácán­kerti, mégsem értünk el olyan terméseredményeket, mint ők. Csupán azért, mert a trágya itt nem trágyatelepen halmozódik fel éveken keresztül, hanem rendszeresen kihordják a föl­dekre. A látottakat a mi tag­jainknak is meg kell szívlelni, akkor ezeket az eredményeket el tudjuk érni mi is, sőt azt is, hogy egy-két év múlva a fácán­kertiek jöjjenek hozzánk láto­gatóba. Hazafelé az autóbuszon is a látottakról folyt a szóbeszéd. A bátaiak azzal a megállapítással, azzal az elhatározással mentek hazafelé, hogy „mi is így aka­runk gazdálkodni a következő idők során.’’

Next