Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-12 / 37. szám

195«. FEBRUÁR 12. TOLNAI NAPLÓ PART ÉS PARTÉPÍTÉS Hogyan szívlelte meg a taggyűléseken kapott bírálatot a Paksi JB?r eg^igi Kmm A vezetőségválasztó taggyű­léseken szinte mindenütt hang­zottak el bírálatok a felsőbb pártszervek, főleg a járási pártbizottságok munkájáról. Ezek a bírálatok különösen megszívlelendők, mert leg­többjük azzal a szándékkal hangzott el, hogy segítse a pártapparátus munkájának megjavulását, segítse a jó munkamódszerek kialakítá­sát és a hibák kijavítását. Nem lehet tehát figyelmen kí­vül hagyni ezeket a jószándé­kú bírálatokat. Ahhoz, hogy a w. pártmunka eredményes le­gyen feltétlenül figyelembe kell venni a mindennapi párt­munka során a­­ taggyűléseken elhangzott bírálatokat, javas­latokat. A paksi járásban is igen sok ilyen irányú bírálat hang­zott el. Főleg azért bírálták a járási pártbizottság munkamódsze­reit, hogy még mindig nem kielégítő a helyszíni segít­ség: ■ ha meglátogatnak egy-egy alapszervezetet, rendszerint nem jutnak tovább a titkárnál, az egyszerű párttagokkal ke­veset foglalkoznak, sőt még a vezetőségi tagokkal is ritkán beszélgetnek. Bizonyos mér­tékben ez a módszer is gátolta az egyes pártvezetőségeknél a kollektív munka kialakulását. Mindezek után érdemes meg­nézni, hogy a járási pártbizott­ság hogyan reagált ezekre a bírálatokra, javaslatokra. Min­denekelőtt meg kell állapítani, a JB. egyetért ezekkel a fel­vetésekkel és az a vélemé­nye, hogy valóban hiányzott sok esetben a kellő helyszíni segítség és rendszerint csak a titkárokkal foglalkoztak. A bírálattal egyetérteni azon­ban még nem minden, ha azt nem követi azonnal a tett. A Paksi JB.-nél is valahogyan úgy néz ki ez az „egyetértés“, hogy elismerik a hibát, de ed­dig még vajmi keveset tettek annak kijavításáért. A bírála­tok nyomában nyilván foko­zott segítséget kellett volna adniok, főleg az új pártvezető­­­ségeknek, megtanítani őket a helyes munkamódszerekre. Ez­zel szemben keveset tettek az új pártvezetőségek — különö­sen ahol sok az újonnan meg­választott elvtárs — munkájá­nak segítése érdekében. Úgy tervezik, hogy szerve­zetten ehhez akkor fognak hozzá, ha befejeződtek a ve­zetőségválasztások. Az helyes, hogy jelenleg első­sorban a vezetőségválasztások­kal törődnek, de ezzel egyidő­­ben már rendszeresebben kel­lene foglalkozni az új vezető­ségekkel is, mert azok várják a támogatást, a hasznos taná­csokat — és ezt így kívánná meg a taggyűléseken kapott bírálatok „megszívlelése“ is. A­­ járási pártbizottságnak szép tervei vannak az új párt­vezetőségek munkájának se­gítésével kapcsolatban. Elhatározták, hogy tájérte­kezleteket tartanak, ame­lyekre meghívják az egyes reszortfelelősöket, tervük­ben szerepel az is, hogy a JB munkatársainak kötelessé­gükké teszik, hogy ne csak a titkárokkal foglalkozzanak, hanem főleg az illetékes re­­szortfelelősökkel és így se­gítik, hogy a pártvezetőség­nek minden egyes tagja ak­tívan bekapcsolódjon a párt­munkába. Mindez helyes kezdeménye­zés, csak az a baj, hogy egye­lőre még csak terv. Ha nem fognak hozzá sürgősen — a ve­zetőségválasztó taggyűlésekkel egyidőben — ezeknek az­ elgon­dolásoknak a megvalósításá­hoz, fennáll annak a veszélye, hogy az új vezetőségek nem megfelelő módon látnak mun­kához és ha ez fordul elő, ak­kor mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a bírálatot csak formálisan fogadták el. A bí­rálat elfogadása mindenekelőtt tetteket követel, a Paksi JB. sok értékes bírálatot kapott, most tehát itt is tetteknek kell következniök. A LESZERELT KATONA I p­app János 1954. őszén szerelt le a­­ katonaságtól. Nem sokkal utána az alsónyéki tanács egy levelet kapott Papp János csapattestétől. Ebben a levélben az állt, hogy ez a 25 éves magas, barna fia­talember a honvédségnél dícséretreméltó kulturális munkát végzett, s bízzák meg őt otthon is hasonló feladatokkal, bizo­nyos, hogy nem csalódnak benne. Nem is csalódtak. Amikor hazakerült, nagy lel­kesedéssel látott munkádhoz a DISZ-ben, nem „húzódozott’, nem vallotta magát öregnek — mint sok leszerelt katona teszi, ha a DISZ-be hívják — hanem szíves-lélekkel kezdett tevékenykedni a fiatalok között. Nemrégen a járási DISZ bizottsá­­­­gon találkoztam vele. Rell János elvtárs­sal, a járási DISZ-titkárral beszélgetett,­­ s beszélgetésükből néha hangfoszlányok ütötték meg a fülemet. — Leszerelt katona — figyeltem fel többször erre a kifejezésre. Fogalom ez a két szó a DISZ-ben. — Mindenütt egyik legfontosabb dolognak tartják, hogy a katonaviselt fiatalokat megnyerjék az ifjúsági szervezet szá­mára. Ők már befejezték a fiatalemberek nevelő iskoláját, a katonaságot, s férfias komolyságukra — amely mellett jól meg­fér a fiatalos lelkesedés is — nagy szük­ség van a DISZ-ben. — Ez a fiatalember is leszerelt ka­tona tehát — ötlött agyamba a gondolat. őzben a beszélgetés elcsendesült, s a fiatalember gondterhelt arccal kezdett válogatni a műsorfüzetek és szín­darabos könyvek között. Megnézegette őket, beléjük lapozott, egyiket, másikat félretette. Nyilván ezeket választotta ki. Beszélgetni kezdtünk. Megtudtam mi járatban van, amit egyébként abból is gondoltam, hogy a műsorfüzetek között turkált. — Visszahoztam néhány műsorfüze­tet, s most szeretnék újakat elvinni, — mondta és tovább nézegette a keze ügyé­be akadó könyveket. — DISZ-titkár? — kérdeztem. — Nem. Kultúrfelelős vagyok. A Világ­szabadság Termelőszövetkezet DISZ szervezetében. — Mióta tsz-tag? — Karácsonykor léptem be, s újév óta dolgozom a tsz-ben. Alighogy belép­tem, a tsz DISZ-szervezetében kultúrfele­­lősnek választottak. Most kezd fejlődni, erősödni a mi DISZ-szervezetünk. Sze­retnénk mostanában egy nagyobb szín­darabot megtanulni, azt előadnánk a kör­nyéken, s a bevételből sportfelszerelést vennénk. Van a tsz-ben jónéhány, fiatal házasember, vagyunk vagy öten legény­emberek is, egész jó futballcsapatot tud­nánk alakítani, így tervezzük. Most még csak a kezdetnél tartunk, 11-én lesz az első előadásunk. S valóra válnak ezek a tervek? Lel­kesednek értük a fiatalok? — Még az öregebbek is. Közülük is többen szerepelnek. Kincses bácsi már lehet vagy 65 éves és ő játssza a „Ki szép, ki jó’’-ban az öreg vasúti bakteri. Ott van a próbákon minden este. Szóval nagy a lelkesedés és ennek alapján biz­tosan merem állítani, hogy jó kis együt­test tudunk alakítani. — Mennem kell — állt fel hirtelen, s összeszedte a kiválogatott könyveket. — Hova? — A Megyei Könyvtárba megyek, ott is veszek ki majd vagy két könyvet. Megnéztem a műsorfüzeteket, ame­lyeket kiválasztott: Pavlenko: Boldogság, Benedek András: Csudakarikás és egy „A város peremén” című füzetecske, me­lyet József Attila születésének 50. évfor­dulójára állítottak össze. V­­iszontlátásra­­ nyújtotta a kezét. Elköszönt, s elment a fiatalember, a falu kulturális életének, szebbre, jobb­ra törekvésének egyik képviselője, a le­szerelt katona, BODÓ ISTVÁN. I 3 (A február 5-i számunkban riportot közöltünk a re­­gölyi Új Korszak Termelőszövetkezet megalakulásáról. M­­ost erről közlünk néhány képet.) Hanáki Péter az új tsz elnöke a szövetkezetről mesél otthon a feleségének és leányának, Gizikének. Farkas János elvtárs, a köz­ség függetlenített párttitkára, a tsz-agitáció irányítója, szer­vezője és az egyik legjobb agi­tátor. Farkas elvtársnak a felesége is rendszeresen tevékenykedik, főleg az asszonyokkal beszél­get. Horváth Antal elvtárs, a köz­ségi­ alapszervezet titkára az elsők között lépett a tsz-be. Horváth Gyula elvtárs, az elnök vőtársa, aki maga is aláírta a belépési nyilatkoza­tot. TUBA ANDRÁS tizenhat éves kora óta a maga embere, mert akkor maradt árván. Apját a fe­hérek meggyilkolták, mert 19-­­ ben kommunista volt... Akkor még nem tudta, hogy miért volt apja kommunista és miért kellett meghalnia, de eb­ben, az akkor még fiatal legény­kében ösztönösen is élt a bosszú­vágy apja gyilkosai iránt. Akkor kezdett benne az ösztön tudatos­sá válni, amikor ő is, sok milió sorstársával együtt, ette a kese­rű élet keserű kenyerét. Erős fi­zikumú ember volt, nem félt a munkától. Nyáron ahhoz a csép­lőgéphez szegődött el, amelyik­­­nél a legnagyobb munkaerőre volt szükség. Amikor a részmé­rés volt, szomorúan tapasztalták, hogy annyit sem kerestek, amennyit a kisebb gépek mun­kásai később rájöttek arra is hogy­­ miért: a kulák tulajdonos a sa­ját padlására hordatta a részt míg a munkások dolgoztak és mire részmérésre került a sor, a munkásoknak jutott és nem is. Először tétován belenyugod­tak, de aztán egy ismeretlen, idegen ember azt tanácsolta ne­kik, hogy fogjanak össze, erő­sebbek lesznek a kőnél is, össze­fogtak és ha maguk nem is tud­­­­ták megváltoztatni a társadal­mat, évről-évre újabb sikereket tudtak kiharcolni maguknak. Tuba András mindig ott volt azok között, akik szót mertek emelni a munkások érdekében.­­ Az évek múltán kezdte érezni, hogy milyen magasztos dolog az emberek érdekeiért harcolni, egyre inkább kezdte megérteni apját, aki életével fizetett mind­ezért. Az ösztönös bosszúvágy­ból fokozatosan tudatos harc lett. Apja emlékét inkább szí­vébe zárta és­ feltett szándéka volt, hogy annak példáján halad az életben: ő is kitartóan küzd az emberek érdekeiért. 1945-BEN az elsők között lé­pett a pártba. Noha időközben elszálltak feje felett az évek, fia­talos lendülettel dolgozott, úgyis mint földhöz juttatott új gazda és úgy is, mint a párt tag­ja. Amikor a párt egy-egy akciót indított, Tuba ott harcolt mindig az első sorokban. Később meg­választották párttitkárnak a ma­docsai kommunisták. Nappal kint a szántóföldön dolgozott a 7—8 holdon, este, sokszor pedig még éjjel is, a párt ügyeit in­tézte. Az egyik legkövetkezete­sebb kommunista volt, aki nyíl­tan és bátran kiállt a községben amellett, hogy letörjék a kulákok szarvát. Megalakult a községben a ter­melőszövetkezet, később híre ment a tagok eredményes mun­kájának. Tuba András egy ideig csak szemlélője volt neki. Beszé­déből az tűnt ki, hogy „egyet ért” a párt politikájával a szö­vetkezeti mozgalom terén is, an­nál is inkább, mert saját tapasz­talataibó­l tudta, hogy a közös­ségben, az összefogásban milyen nagy erő rejlik — csak éppen nem lépett be, valamiféle vára­kozó álláspontra helyezkedett. Továbbra is kitartóan dolgozott, mint párttitkár, de ha a szövet­kezetről jött elő a szó, megszó­lalt benne a kommunistának, a párttitkárnak a hangja, de meg­szólalt az egyéni paraszté is, az új gazdáé, aki örült a 7 holdas birtoknak és azon több-kevesebb sikerrel termelt, így olyan hely­zetbe került, mint az ablakráma: se kint nem volt, de bent sem. Tábori László elvtárs, a köz­ség függetlenített párttitkára he­lyesen látta meg, hogy erről a kérdésről is kell Tuba elvtárssal beszélgetni, úgy is mint párttag­gal, párttitkárral és úgy is, mint egyéni dolgozó paraszttal, mert ilyen esetben is meggyőzésre van szükség és még a párttago­kat sem lehet tanácstalanul ma­gukra hagyni. A KÖZSÉGI pártvezetőségvá­­lasztó taggyűlésen a beszámoló és a hozzászólók is sokat foglal­­koztak a termelőszövetkezeti problémákkal. Többen hangsú­lyozták, hogy ez a munka a kom­munistákra hárul: nekik kell az első agitátoroknak lenniök és a párt elvárja tőlük azt is, hogy példát mutassanak. Tuba András csak ült, hallgatott, talán egy kicsit zavarban is volt, hogy őt, mint párttitkárt az első ember­nek tartották mindig a faluban és eddig hiába volt minden párt­munkának irányítója, szervező­je, most még csak nem is szól­hat, mert azt mondanák rá vizet prédikál és bort iszik ... Dönteni azonban most sem döntött. Amikor felszólalt egészen más problémáról beszélt. Talán az­­ asszony haragjától tar­tott, talán a fiai miatt... Amikor Tábori elvtárs négy­­szemközt beszélgetett vele, ki­derült, hogy még neki is van jó­néhány vitás kérdése a szövetke­zetről, mert az, hogy kívülről lát­ja az Igazság­béliek életét, még nem minden. Nem tudta mi lesz a vetésekkel, a felszántott föld­del. Egy egész sor ilyen problé­mára kellett választ adni, mint „egyéni gazdának”. Mint „párt­titkárral” is kellett beszélgetni. Nem volt nehéz a fonál megta­lálása, mert Tuba András maga kezdett beszélni a régi életéről, apjáról, aki még az életét is feláldozta a párt ügyéért. Maga mondta el, hogy milyen büszke apja példájára és ő is azt igye­kezett követni. — Most nem olyan körülmé­nyek között dolgoznak a kom­munisták, mint akkor, — mondta neki Tábori elvtárs — de a siker érdekében követke­zetességre most is éppen olyan szükség van, mint akkor. Vajon hogyan követed apád példáját, ha nem vagy következetes har­cosa a pártnak? Tuba Andrást, mint párttit­kárt mélyen elgondolkoztatta ez, mint dolgozó parasztot pe­dig azok az érvek, amelyek fél­reérthetetlenül a szövetkezés mellett szólnak és az egyik be­szélgetés végén — ki tudná megmondani hányadik volt — azt mondta: — Beszélek a családdal, gyere el hozzám néhány nap múlva... MOST ISMÉT együtt ül a két párttitkár Tubáék lakásán, ott van Tubáné is. Beszélnek, vi­tatkoznak. Még mindig akad probléma, de Tuba András sza­­ván érződik, hogy több éjszaka nem aludt, nem hagyták nyug­ton a szövetkezeti gondolatok. Tábori elvtárs most is megfon­toltan, nyugodtan érvel. Kétszer is meggondolja, amit kimond, nagyon kell vigyáznia, nem le­het megsérteni a szövetkezeti belépés önkéntességét sem, — ugyanakkor a döntést nem lehet a spontanitásra sem bízni és Tuba Andrással, mint kommu­nistával, mint párttitkárral is kell beszélni... Tuba András egyszer meg­könnyebbülten feláll­ és ki­mondja a nagy „szót”: — No, hadd nézzem azt a nyi­latkozatot ... Tábori elvtárs előveszi a dí­szes nyomtatványt, az asztalra teszi, melléje ül Tuba. Mielőtt írna, odaszól az asszonynak, hogy hozzon be egy üveg bort, mert erre koccintani is kell, de megjegyzi: — De azt is megmondom, hogy nincs egy fillért érő hát­­­ralékom sem az állammal szem­­­ben, sőt, már hízik az a coca is, amit a tavasszal kellene bead­nom.­­ Ezzel írni kezd: Tuba András, a neve után kitölti az egyes rubrikákat, azt, hogy 7 hold földet visz a közösbe, be­viszi a lovát, amelyet 7 hóna­pos kora óta nevelt, beviszi a szerszámokat, a szőlőt — és alá­írta. AZ ASSZONY bort tesz az asztalra, majd egy kerek ke­nyeret saját sütésűt és friss kolbászt, hogy jobban essék a koccintás — a nagy elhatározás egészségére. Tuba András nem igen eszik, a bort is csak az illendőség ked­­­véért issza ki, mert úgy számol, hogy estére már meglátogat egy két gazdát. Most már ő is megy tsz-agitációra, végrehajtani a taggyűlés h­­álózatát. BODA FERENC: Választott a falu első embere

Next