Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-27 / 74. szám
4 II. Rákóczi FerencSPORT születésének 280. évfordulójára „Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk .. (Petőfi) ■ így ír a szabadság lánglelkű dalosa Rákócziról. Ezek a sorok jutnak eszembe, amikor lapozom a történelmet, s megállok a magyar nemzet dicső korszakánál, Rákóczi szabadságharcánál. Rákóczi Ferenc 1676 március 27-én, 280 évvel ezelőtt született Borsiban. Ősei közül sokan harcoltak a Habsburgok ellen. Nagyapja, Zrínyi Péter részt vett a Wesselényi-féle függetlenségi mozgalomban. Édesanyja, Zrínyi Ilona, Munkács várát védte. A gyermek Rákóczi Munkács várában édesanyja oldalán tanulta meg a hazaszeretetet és azt, hogyan kell gyűlölni az ellenséget. A Thököly-féle kuruc háborúk bukása után Zrínyi Ilona gyermekeivel a császár fogságába került. A kis Rákóczi Kollonits érsek gyámsága alá került, aki jezsuita iskolába vitte, hogy kiirtsák lelkéből azt, hogy magyar. Azt akarta elérni, hogy Rákóczi is hűséges szolgája legyen a császárnak. Később g vagyonából is ki akarták forgatni. Ez a személyi sérelem, de a hazájából érkező hírek is és a szülői ház nevelése — győzött. Az lett Rákóczi, mint ősei, akik gyűlölték a zsarnokot, — az elnyomót. Egyre inkább rádöbbent arra, hogy az udvar gyarmatosító politikája hova vezet. Barátja, Bercsényi Miklós kérésére hazatért Magyarországra és a vele való beszélgetés során egyre inkább érlelődött benne a terv, hogyan lépjen fel az udvarral szemben? Először is külföldi szövetségest keresett és talált XIV. Lajosban. De leveleit elfogták és őt a császár a bécsújhelyi börtönbe záratta. A halálos ítélet elől csak nehezen tudott Lengyelországba menekülni. Itt keresték fel 1703. tavaszán a felkelő jobbágyok. Rákóczi meghallotta hazája hívó hangját, Bercsényi és Esze Tamás kérésére élére állt a „szegény legényekének, s 1703. június 7-én elindult a magyar határ felé, miután politikai programját, a híres „kiáltványéban megfogalmazta. A II. Rákóczi Ferenc nevével szorosan összefüggő kuruc szabadságharc megindult. A felkelés központi alakja emlékirataiban az egész mozgalom történetét megírta: „Memoireséjában a felkelést előidéző okokat és a bukás okait is megvizsgálja. Világosan rámutat a nép elégületlenségére, a jobbágyok elnyomott helyzetére és gyűlöletére a nemesség iránt, a nemességnek a harcok folyamán is — a köz és az egész mozgalom kárára — saját érdekeit érvényesítő törekvéseire. Világosan látja, hogy az eddigi főnemesek a harcokból azért rendelik vissza jobbágyaikat, mert Rákóczi személyében egy nemzeti abszolutista uralkodói hatalom kialakulásától tartanak. Felismeri az 1706-os gazdasági és társadalmi válságot. A mozgalom kudarcához vezető folyamatot azonban megállítani nem tudta. A szabadsághős természetesen sokat elmélkedik a szabadságról. Az Isten kegyelméből való abszolutizmus korában ki merte mondani, hogy a nép egyhangú megegyezésén alapuló törvények ésszerűbbek, mint azok, amelyeket egy ember tekintélye kényszerít rá a közre. Rákóczi miután látta, hogy a nyugati uralkodókban csalódik, 1707-ben még Varsóban szövetséget kötött I. Péter orosz cárral. De a szabadságharc ügye elbukott. I. Péter nem tudott segíteni, nem rajta múlott. Rákóczi búcsúzott hazájától. A kurucok megint egy rab ország szegénylegényei lettek. Rákóczi ügye elbukott, de legendás alakja még sokáig élt a magyar nép szívében. Sokáig várták vissza a vezérlő fejedelmet. Várták azt az időt, amikor a gazdátlanul maradt zászlókat ismét a kezükbe ragadhatják. A kuruc-kor történelme, amely amellett, hogy irodalmunk örökértékű alkotásait is magában foglalja, fényt vet arra a korra, amelyben Rákóczi élt, amiért küzdött. A szabadság vezére nem a múlté, hanem a miénk, akik szabadon élünk, s építjük új hazánkat! Arról a Rákócziról emlékezünk, aki kibontotta „Pro libertate“ zászlaját s aki mellett ott volt az egész magyar nép ... Horváth Imre Takarékoskodnak megyénk úttörői A Tolna megyei pajtások ernyedetlen szorgalommal takarékoskodnak, így érték el, hogy a megyében több, mint 637.000 forint értékű takarékbélyeg kelt el. A kislétszámú iskolák sorában a legkitartóbban a Kisdorog-Juhépusztai tanyai iskola növendékei takarékoskodtak, náluk fejenként 154.50 forint az egy főre eső átlag. Utánuk a harciak következnek 134.62 forintos betétjükkel, jók még a Csurgó pusztaiak, ahol 69.90 és a Gyapa pusztaiak, ahol 49.12 forint az egy főre eső átlagbetét. A középlétszámú iskolák közül most is a dombóvári II. vegyesiskola vezet, ahol egyegy pajtás 47.38 forintot tett félre. Utánuk a fácánkertiek dicsekedhetnek szép eredménnyel 39.41 forintos átlaggal, jók még a gyönkiek 33.27, a szakályiak 31.63 és a nagymányoki bányászgyerekek 29.43 forintos megtakarításukkal. A nagylétszámú iskolák közül országosan legjobb a dombóvári Zrínyi Ilonáról elnevezett leányiskola, mert itt egy-egy növendék 99.07 forintot takarított meg nyári kirándulásokra. BALOGH JOLÁN. Több termelés érdekében már most szerezd be fKŰtid^ad^üledégletedet a Földművesszövetkezet boltjaiban. Műtrágyát beszerezheted a dombóvári járás körzeti Földművesszövetkezeti Boltokban. Felhívjuk a terményutalvánnyal rendelkező gazdák figyelmét, hogy nitrogén műtrágya igényüket haladéktalanul közöljék a Földművesszövetkezetekkel, hogy igényüket soron kívül biztosíthassuk. Eseménynaptár 1895 március 27-én számolt be William Ramsay az angol Kémiai Társaságban arról, hogy sikerült cleveit nevű ásványnak kénsavval való kezelésével héliumot előállítani. A héliumot 1868-ban Lockyer fedezte föl először a Napban, s mivel az új elem a Nap izzó légkörében mutatkozott, a Nap görög nevéről (Héliosz) nevezték el héliumnak. A hélium a nemes gázok csoportjába tartozó elem, atomsúlya 4,00. Közönséges körülmények között színtelen gáz; valamennyi gáz közül a legnehezebben cseppfolyósítható , semmiféle más elemmel nem egyesül, vegyülete nincs. A többi nemes gázzal együtt kis mennyiségben a levegőnek is alkatrésze (100 liter levegőben 0,5 köbcenti hélium van). Mivel a hélium az elemek sorrendjében a hidrogén után a második, a hidrogénatom után a héliumatom a legegyszerűbb. Két pozitív töltésű magból és két elektronból áll. (Színképe mégis jóval bonyolultabb, mint a hidrogénatomé, és csak a legújabb atommechanika segédeszközeivel, matematikai számításokkal értelmezhető). Kis sűrűségénél fogva a héliumnak nagy a felhajtóereje a levegőben, ezért — s mert a hidrogénnel ellentétben nem gyúlékony — léghajók töltésére alkalmas. MÁRCIUS 27 Kedd Hajnalka MOZI Garay Filmszínház: Március 27 — 28. kedd:—szerda. A LEHA ASSZONY. Csehov elbeszélése nyomán készült színes szovjet film. Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor Hétköznap fél 8 és 8 órakor. ZETOR vezetőket keres a Fácánkerti Növényvédő Állomás azonnali felvételre. FELVESZÜNK jól képzett lakatos szakmunkásokat. Cím: Tolnamegyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szekszárd, Kesetyüsi út. TOLNAI NAPLÓ HÍREK —Bartók hangversenyre készülnek a zombai úttörők. Az est folyamán előadnak tánc-, énekszámokat és rövid színdarabokat is. — Nyolc gyermekruhát is gyűjtöttek a murgai úttörők az 1000 forinton kívül és ezeket a ruhákat is az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel. — 275 forinttal járultak az árvízkárosultak megsegítéséhez a kurdi úttörők. — Műsoros estet rendeztek március 24-én este a pálfai úttörők, amelynek tiszta bevételét a már előzőleg összegyűjtött 250 forinttal együtt az árvízkárosultaknak ajánlották fel. — Fizetésük 5 százalékával segítik az árvízkárosultakat a Tolna megyei Gyógyszertár Vállalat dolgozói. — Kiállítást és ezzel egybekötve eredményes könyvnapot rendezett a cikói kultúrotthon kézimunka szakköre, a szakköri foglalkozásokon készített munkákból. — A kaliforniai egyetem egyik bizottsága kiszámította, hogy az Egyesült Államokban 17 millió ember évente még 2000 dollárt sem keresi meg, holott a hivatalosan megállapított létminimum évi 4000 dollár. — Jól sikerült a tamási járásban a magyar—szovjet diákok hete megrendezése. A járás területén szakköröket indítottak be,és versenyeket szerveztek. Például a pincehelyi szervezet egész Izetes műsorprogramot állított össze. A Finn békemozgalom országos kongresszusa május végére összehívta mindazokat a szervezeteket, közéleti személyeket, amelyek, illetve • akik érdekeltek a leszerelésért vívott harcban. Az értekezletet különböző társadalmi rétegekhez és foglalkozási ágakhoz tartozók részére ,rendezett kisgyűlések előzik meg. ERSZÉNY 600 Ftt-al hétfőn este a Garay tér és a Hármas-híd között elveszett. Becsületes megtaláló adja le a kiadóhivatalban. 1956 MÁRCIUS 27. Az első forduló meglepetése : Nagymányok vereséget szenvedett Őcsénytől Vasárnap, szeles, hűvös időben elkezdődött a megyei labdarúgóbajnokság. Már az első forduló több meglepetést hozott, melyből a legnagyobb a Nagymányok őcsényi veresége és a Dunaföldvár—Dombóvári Honvéd döntetlenje. Szekszárdon a Bástya csapata jó játékkal is csak a második félidő 28. percében tudott gólt rúgni a lelkesen játszó Tolnának. Az Építők az első félidőben jól játszottak a Dózsa ellen és ezzel sikerült legyőzni a riválist. Bonyhád biztosan győzött az újonc Bátaszék ellen. Dombóvárott nehéz mérkőzés volt, melyet végül is a Törekvés 1 góllal nyert meg Paks ellen. Részletes eredmények: Mátai Bányász—Simontornyai Vörös Lobogó 4:0, Bonyhádi Vasas—Bátaszéki Törekvés 6:2, Dunaföldvári Honvéd—Dombóvári Honvéd 2:2, Szekszárdi Bástya—Tolnai Vörös Lobogó 2:0, Dombóvári Törekvés— Paksi Kinizsi 1:0, őcsény— Nagymányok 2:0, Szekszárdi Építők—Szekszárdi Dózsa 2:1. A bajnokság állása az első forduló után: 1. Márai Bány. 11----4:0 2 2-3 Őcsény 11----2:0 2 2 3. Sz. Bástya 1 1----2:0 2 4. Dvári Tér. 1 1----1:0 2 5. Bonyhád 11----6:2 2 6. Sz. Építők 11----2:1 2 7-8. Dr. Honv. 1— 1 — 2:2 1 7 8. Dvári lív. 1— 1 — 2:2 1 9. Sz. Dózsa 1---------1 1:3 — 10. Eszéki Tér. 1---------1 2:6 — II. Paksi Kin. 1---------1 0:1 — 12-13. Mányok 1----1 0:2 — 12-13. Tolnai VL 1-------1 0:2-14 Szornyai VL 1-------1 0:4 — Szekszárdi Bástya-Tolnai Vörös Lobogó 2 0 (0:0) Szekszárd, 800 néző. Vezette: Hammer (Baja). # Bástya: Ludas—Diófási, Zádori, Kaszabó—Gabi, Baka—Oláh, Domonkos, Benács, Lázár, Cser. Tolna, Ezer—Schaffer, Straubinger. Bizony I.—Bagoly, Bizony II. — Vass, Bajza, Joósz, Szauter, Főfai. A Bástya kezd széllel szemben. Mindkét csapat részéről eredménytelen mezőnyjáték folyik. Az első lövést a 16. percben Baka küldi, de az fölészáll. A Bástya igyekszik laposan, tervszerűen játszani, azonban ez sem vezet eredményre a jól védekező Tolnával szemben. A Bástya támad többet, de a csatársor eredménytelen. Oláh többször lesre fut. A 40. percben Domonkos lövését Ezer leüti azt Cser kapura fejeli, de a szél megakadályozza, hogy a labda a gólvonalon túljusson. A másik kapunál Vass közeli lövése megy mellé. Ezután a hazai csatársor egy tízméteres közvetett szabadrúgást ügyetlenkedik el.A II. félidőben tovább erősödik a hazai csapat nyomása, de a mezőnyben szépen játszó csatársor a kapu előtt tehetetlen. A 15. percben Bizony I. 16 méterről megeresztett szabadrúgása a sorfalról Joósz elé pattan, akinek lövése a léc fölött zúg el. Ezekben a percekben Tolna jól játszik, majd fokozatosan visszaesik. A 2Q. percben a Bástya lehetne eredményes ha nem lenne önző Oláh. A 28. percben érik góllá a hazaiak fölénye, amikor Benács fejese a kapufáról a hálóba jut, 1:0. 4 perc múlva Domonkos 20 méteres lapos szabadrúgása köt ki Ezer kapujában, 2:0. Említést érdemel még a hátralévő időből Benács kapufája. Teke versenybírói vizsga Dombóváron A Dombóvári Járási TBS mellett működő Társadalmi Sportszövetség és a Dombóvári Szpartakusz Sportkör teke versenybírói tanfolyamot rendezett. A tanfolyamnak 10 hallgatója volt. Mivel Tolna megyében és a dombóvári járásban nem volt aki a tanfolyamot levezesse, így a Somogy megyei teketársadalmi szövetség elnöke Somlai László vezette le. Március 19-én az OTSB hozzájárulásával a Somogy megyei vizsgabizottság előtt vizsgázott a 10 részvevő. Valamennyien jól felkészültek a szó és írásbeli vizsgára. A 2-es számú sportrejtvény helyes megfejtése: 1, 1, X, 1, 1, 1*, 1, 2, 1, 2. Szekszárdi Építők-Szekszárdi Dózsa 2:1 (2:1) Szekszárd, 800 néző. Vezette: Völgyesi. Építők: Greilich—Klézli, Kiss, Bencze—Bandi, Elekes—Gyetvai, Fülöp, Várnai, Zsoldos, Robi. Dózsa: Kaiser—Pólón, Ihász, Schlarb—Felföldi, Vigh—Kontár, Majnár, Kázmér, Kacsányi Bátor. Az Építők lép fel támadólag, bár széllel szemben játszik. Több veszélyes támadás után a 14. percben Gyetvai szerzi meg a vezető gólt. 1:0. Tíz perc múlva Várnai kerül jó helyzetbe, de Kaiser jó érzékkel szedi le lábáról a labdát. Két perc múlva Robi lövését kell ártalmatlanná tenni. Lassan feljön a Dózsa és a szél segítségével bár, de átveszi a játék irányítását. Formás támadásokat vezetnek, de az Építők védelme hárítani tud. A 33. percben újabb gólt ér el az Építők. A jó formában levő Rohi elé teljesen feleslegesen fut ki Kaiser, Rohi elgurítja mellette a labdát, mely éppen, hogy csak átjut a gólvonalon (nagy kapushiba). A gól nem töri le a Dózsát, tovább támad és ebben az időszakban szép játékot láthat a közönség. A 42. percben sorozatos Dózsa támadások után egy sarokrúgásból beszálló labda mellé üt Greilich és az az egyik játékos hátáról a hálóba jut, 2:1. A második félidőben a szél segítségével az Építők lesz kezdeményező, de a csatárai egymás után hagyják ki a helyzeteket. A 17. percben Zsoldos lövése megy el a kapufa mellett, majd egy perc múlva Elekesnek kell menteni a gólvonalról. A 23. percben tizenegyeshez jut a Dózsa, de Bátori a büntetőt mellé lövi. A Dózsának több jó támadása fut végig a pályán, de a kapu előtt a csatársor kihagyja a helyzeteket, de éppen így kihagyja a Dózsa kapujánál az Építők csatársora is. A 40. percben az Építők rúghatnak büntetőt, de Fülöp lövését Kaiser védeni tudja. időjárás Várható időjárás kedden estig: Felhős, az évszakhoz képest* hűvös idő. Több helyen kisebb havazás, havaseső, eső. Mérsékelt, helyenkint élénkebb délkeleti szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: —2— plusz 2, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5—9 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 0,plusz 14 fok között. Apróhirdetések SZOMBATON, azaz március 24- én a tolnai Béke étterem udvarában lévő kerékpáromról az aktatáskámat ellopták. Kérem az illetőt, hogy legalább a számára értéktelen, de számomra nagyon is értékes iratokat címemre: Láng József Tolna, Béri Balogh utca 45, vagy a Tolnai Földművesszövetkezet részére küldje meg. Ha BONYHÁDON jár feltétlenül győződjön meg a Földművesszövetkezet Textilszaküzlete konfekció, textil, cipő, divatáru osztályának bőséges áruválasztékáról. Továbbá a Földművesszövetkezet maradékboltja leértékelt árubőségéről. A tagok vásárlásaik után visszatérítést kapnak. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: ÖO-lCl Kiadóhivatal telefonszáma: 2011 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odeoka Rezsői