Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-15 / 64. szám

Gyásazgyűlés a moszkvai repülőtéren Varsóba szállították I­ierut holttestét Moszkva (TASZSZ). A mosz­kvai központi repülőtéren szer­dán délelőtt 10 óra 30 perckor gyászgyűlésen búcsúztatták Boleslaw Bierutot. A moszkvai dolgozók tízezrei jelentek meg a repülőtéren, hogy búcsút vegyenek Boleslaw Bieruttól. A gyászgyűlést J. Furceva, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának titkára nyitotta meg. A gyűlésen N. A.­­Bu­ganyin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, Sz. Orlov, a moszkvai Lenin-kerület pártbi­zottságának titkára, Z. Blazse­­nov mozdonyvezető és A. Za­­wadzki, a Lengyel Népköztár­saság Államtanácsának elnöke, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. Kolák homlokzatán Boleslaw Bierut feketekeretes arcképe látható. A főváros ipari üzemeiben, tanintézeteiben és építkezésein gyászgyűléseket tartanak. A dolgozók kifejezik a súlyos vesz­teség miatti fájdalmukat és hangsúlyozzák, hogy egységesen tömörülnek a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsá­ga és a kormánya körül. Moszkva búcsi&zik Bieruttól Moszkva (TASZSZ). Nincs többé Boleslaw Bierut, a len­gyel nép nagy fia. Ez a hír a vi­­lág minden részében mély szo­morúsággal töltötte el a bé­kéért, a demokrácia és a szocia­lizmus nagy ügyéért harcoló milliók szívét. Ennek az ügynek áldozta egész életét Boleslaw Bierut is utolsó leheletéig. ... A Szakszervezetek Házá­nak oszlopcsarnoka gyászba bo­­rult, fekete fátyol vonja be a csillárok kristályait, a falakat borító zászlókat, a Szovjetunió vörös zászlaját, a 16 szövetséges szovjet köztársaság zászlóit, Lengyelország állami lobogóját. A avat­áron virágerdőtől kö­rülvéve emelkedik a vörös ko­porsó, amelyben Bierut alussza örök álmát. A Puskin­ utcában, a Szak­­szervezetek Háza felé végelát­hatatlan sorban gyülekeznek a moszkvaiak, hogy búcsút ve­gyenek az elhunyttól, akinek élete ragyogó példa a marxiz­mus—leninizmus halhatatlan eszméinek szolgálatára. Délután három óra. Megnyíl­nak a Szakszervezetek Házá­nak kapui. Az oszlopcsarnok­­ban hatalmas áradatban vonul át ■ tömeg. A ravatalnál három percen­k>—• ■,­:v.k egymást a díszőr­ségek. Szovjet katonák állnak őrs g­i. annak a hadseregnek katonái, amely vállvetve har­colt a lengyel hadsereg dicső katonáival és felszabadította Lengyelországot a hitleri zsar­nokság alól. Rengeteg koszorút hoznak a terembe. A ravatalhoz egy élő virágból álló koszorút helyez­nek, vörös selyem szalagján arany betűkkel ez a felirat: „A Lengy­­el Egyesült Munkáspárt ...'t vezetőjének, az új Lengyelország harcosának, a Szovjetunió hű barátjának, Bo­ Ichan Bierut elvtársnak az SZKP Központi Bizottságától.’’ Koszorút helyeznek el a Szov­­jetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Szovjetunió­ Mi­nisztertanácsa, az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának Elnök­sége és Minisztertanácsa, vala­mint a népi demokratikus or­szágok diplomáciai képviselői részéről. Délután három óra múlt 10 perccel. A díszőrségben N. A. Bulganyin, K. J. Vorosilov, L. M. Kaganovics, G. M. Malen­kov, A. I. Mikojan, V. M. Mo­lotov, M. G. Pervuhin, M. Z. S­­aburov, M. A. Szuszlov, G. K. Zsukov, L. I. Brezsnyev, D. T. Sepilov, J. A. Furceva­, A. B. Arisztov, N. I. Beljajev, P. N. Poszpjelov és az elhúnyt küzdő társai, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai: J. Berman és F. Mazur állnak a ravatal mellett. Az oszlopcsarnokba újabb és újabb koszorúkat hoznak .*.. Moszkvában leszáll az est. A ravatal előtt már tízezrek vo­nultak el, de a várakozók sora nem fogy, sőt, egyre növekszik, már egészen a Puskin-térig nyúlik. Az emberek órákig áll­nak, annyira fűti őket a vágy, hogy leróják kegyeletüket a testvéri lengyel nép nagy fia, a Szovjetunió hű barátja előtt. A gyászzene hangjai összefonód­nak a csendes végeláthatatlan emberáradat lépteinek neszé­vel. A ravatalnál moszkvai mun­kások, pártmunkások a taná­csok dolgozói, komszomolisták, marsallok és tábornokok, len­gyel tisztek állnak díszőrséget. Díszőrséget állnak A. N. Koszi­gin, V. A. Kucserenko, V. A. Malisev, I. F. Teroszjan, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettesei, M. A. Jasznov, A. A. Andrejev, Dolo­res Ibárrur­, a népi demokrati­kus országok nagykövetségének munkatársai. A Lengyel Egyesült Mun­káspártnak a gyászszertartásra érkezett küldöttsége koszorúkat helyez el a ravatalnál. 18 óra 05 perc. Ismét N. A. Bulganyin K. J. Vorosilov, L. M. Kaganovics, G. M. Malen­kov, A. I. Mikojan, V. M. Molo­tov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, G. K. Zsukov, L. I. Brezsnyev, D. T. Sepilov, J. A. Furceva, A. B. Arisztov, N. I. Beljajev P. N. Poszpjelov áll díszőrséget. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja és a szovjet kormány veze­tőivel együtt áll díszőrséget Bierut ravatalánál J. Berman, J. Cyrankiewicz, F. Mazur, E. Ochab, a Zawadzki és a lengyel küldöttség többi tagja. Több, mint százezer moszkvai dolgozó vonul keresztül az osz­lopcsarnokon és búcsúzott Bo­leslaw Bieruttól, a lengyel nép nagy fiától. A lengyel nép gyászolja Beleslesor Bierutot Varsó (TASZSZ). Az egész lengyel nép mélységesen gyá­szolja Boleslaw Bierut elvtár­sat, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkárát, a kommunista és munkásmozgalom kipróbált harcosát. Kora reggel az ország minden részében eljuttatta a rádió a súlyos veszteség hí­rét. A sziléziai bányászok és a balti partvidék hajóépítői, a lub­lini gépkocsiipari munkások és a czenstochowai kohászok, a póznai vajdaság földművelői és a távoli Gorai falvak lakói, az 5ij. népi Lengyelország­­ egész munkásosztálya, dolgozó pa­rasztsága, értelmisége és ifjúsá­ga mélységes fájdalommal fo­gadta a hírt. Bierut elvtársnak, a­ nagytehetségű államférfiúnak és közéleti férfiúnak nevével összefűződtek azok a győzel­mek, amelyeket a lengyel nép az óriási arányú átalakító mun­­kában, a szocialista Lengyel­­ország építésében aratott. Varsó, a népi Lengyelország fővárosa gyászban van. Félár­­bócra eresztett lobogó leng a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának, a Len­gyel Népköztársaság Miniszter­­tanácsának és Nemzetgyűlésé­nek épületén, a kormányintéz­mények és társadalmi szervek épületein. Az állami­ épületek, a gyárak, üzemek, főiskolák, is­ TOLNA! NA 8» I. ö Szovjet kormányküldöttség utazik Varsóba Boleslaw Bierut Temetésére Moszkva (TASZSZ). Bolesla­w Bierut elvtársnak, a­ Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának te­metésére szovjet kormány­kül­döttség utazik Varsóba. A kor­mányküldöttség a következő elvtársakból áll: N. Sz. Hrus­csov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja, az SZKP Központi Bizottságának első titkára (a küldöttség veze­tője), M. A. Jasznov, az OSZSZSZK Minisztertanácsá­nak elnöke, N. T. Kalcsenko, az Ukrán SZSZK Minisztertaná­csának elnöke, V. I. Kozlov, a Bjelorusz SZSZK Legfels­ő Ta­nácsa Elnökségének elnöke J. I. Paleckisz, a Litván SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, I. Sz. Konyev, a Szov­jetunió marsallja, N. I. Bobrov­­nyikov, a moszkvai városi ta­nács elnöke, V. L. Vasziljev­­szkaja írónő, P. K. Pont mar varsói­ szovjet nagykövet. Opyoni zárójelentés Boleslaw Bierut elv­társ betegségéről és halálának okáról Moszkva (TASZSZ). Boleslaw Bierut elvtárs ez év február végén influenzában és tüdő­­gyulladásban megbetegedett.­­ Március 12-re virradó éjjel he­veny szívérgyengeségi roham lépett fel , koszorúér-keringési zavarral (szívizom-infarktus)'. Március 12-én 23 óra 35 perc­kor a szívműködés megszűnése következtében beállott a halál. A szívműködés megszűnését — mint a kórbonctani vizsgálat megmutatta — a tüdőartéria fokozódó trombózisa okozta. N. Vaszilenko, a Szovjetunió Or­vostudományi Akadémiájá­nak tagja; Mieczeslaw Feigin professzor a Lengyel Népköztársaság Egész­ségügyi Minisztériuma gyógy­intézetének főbelgyógyásza; A. SztrUkov professzor, a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának levelező tagj­a; N. V. Scsanova, az orvostu­do­­mányok kandidátusa; A. Markov professzor, a Szovjetunió Egészségügyi Mi­­nisztériuma IV. osztagaiak vezetője. 1956. március 13. I Magyar Cslgazok Pártja XSzpsüti Vezetősíp, az Elnöki tanács és a Minisztertanács részvéttávirata A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának, V­a­r­s­ó Mély fájdalommal értesültünk Boleszlaw Bierut elvtárs­nak, a lengyel nép hű fiának, az újjászületett Lengyelország kiemelkedő személyiségének, a szocializmusért, a népek béké­jéért, a társadalmi haladásért folyó nagy küzdelem bátor har­cosának elhúnytáról. Az egész magyar dolgozó nép mélyen együttérez Lengyel­­ország testvéri népével, osztozik mély gyászában és őszinte részvétét fejezi ki a szocializmus építésén, a nép felemelkedé­sén olyan lankadatlanul munkálkodó nagy lengyel hazafi ha­lála alkalmából. A magyar nép kegyelettel megőrzi Bierut elvtárs emlékét és még szorosabbra fűzi a barátság és a testvéri szövetség el­­téphetetlen szálait a lengyel néppel, a szocializmus és a béke ügyének győzelméért folytatott küzdelemben. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1956. MÁRCIUS 15. Az MDP Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1956 március 12—13-án kibővített ülést tartott. A Központi Veze­tőség ülésén Rákosi Mátyás elvtárs, a Központi Vezetőség első titkára tartott beszámolót a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusáról. A beszámolót széleskörű vita követte. A Központi Vezetőség a beszámolót, valamint az előter­jesztett határozati javaslatot egyhangúlag jóváhagyta. Vincent Auriol nyilatkozata Moszkvából való elutazásakor Moszkva (TASZSZ). Vin­cent Auriol, a Francia Köz­­társaság volt elnöke, a kiváló francia közéleti személyiség, aka K. J. Vorosilovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökének vendégeként tar­tózkodott a Szovjetunióban, feleségével együtt­ március 13-án repülőgépen hazautazott Moszkvából. Vincent Auriol két hetet töltött a Szovjetunióban. Moszkvából való elutazása előtt a repülőtéren a sajtó kép­viselőinek többek között ki­jelentette: — Igen érdekeltek az ipari haladás és a technikai vív­mányok példái, amelyeket a Szovjetunióban tett látogatá­som során láttam. Ennek a haladásnak a gyorsasága nagy hatással volt rám, annál is inkább, mert a Szovjetunió­nak e területen nagy elmara­dottságot kellett leküzdenie, ezenkívül, akárcsak nekünk, meg kellett birkóznia a pusz­tító háború által okozott ne­hézségekkel. — Nem vagyok technikai szakember s azonkívül nem sok időt töltöttem a Szovjet­unióban, ezért nem merem összevetni azokat az eredmé­nyeket, amelyeket országaink gazdasági téren elértek. De az volt a benyomásom, hogy van­nak olyan téríttetők, amelyeken a Szovjetunió előttünk jár és vannak területek, amelyeken nálunk tapasztalhatjuk a na­gyobb fejlődést. Teljesen világos, hogy mind­ez az országaink közötti mű­szaki csere javára szól. Nagy hatással voltak rám a Moszkvai Állami Egyetem és a műszaki főiskolák diákjai, a középiskolai tanulók. Különö­sen kellemes volt látnom a francia nép iránti forró rokon­­szenv megnyilvánulását. Ezért úgy gondolom, hogy a diákok és az előadók cseréje e téren igen hasznos szerepet tölthet be. Az ilyen érintkezések ki­bővítésével mindkét ország csak nyerhet. Erről a napokban beszéltem a hivatalos szenté­lyekkel. Azt mondottam, elő kell segíteni, hogy minél több francia utazzék a Szovjetunió­ba és minél több szovjet állam­polgár látogasson el Franciaor­szágba. Szállítható kukorica-malom Harkovban újfajta szállítható kisméretű kukorica-malmot­­ szerkesztettek és készítettek, amely naponta 20 tonna kuko­ricát őröl. A malom több­­ gép­csoportból áll. Ezek egyike le­választja a kukoricaszemeket a csutkáról és különböző nagy­ságúra őrli őket. Valamennyi munkafolyamatot teljesen gé­pesítették. A malmot két ember kezeli. A képen: Az új szállítható malom. (Fotó J. Jaszenov.) V. III. FEJEZET. Bálintéknál sokan jöttek ös­­­sze ezen az estén. A szomszé­dokon kívül még ott voltak a rokonok, meg egy-k­ét legény is, Bálint barátai. Három leány ült az asztal körül, Ilonka, Mada­rász Vilma ,meg Szabó Irén. A háziasszony már a harmadik halom tollat vette az asztalra. Hamar fogyott, mert sokan vol­tak a kerek asztal körül. A legények bementek a má­sik szobába és kártyáztak, csak a nevetésük halla­tszott ki néha, amikor valamelyik sokat vesz­tett, mert pénzre kárytáztak. Huszonegyeztek ... A szoba aj­taja ritkán nyílott, csak akkor, ha Bálint az üres korsóval a pincébe indult, hogy borz­zon a jóivó társaságnak. hoz­ A három lányon kívül ,még négy asszony ült a kerek asztal mellett. Az anyák és a házias­­­szony. A család feje, a kályha mellett a sarokba húzódva poré kelt, öreg volt már, ő nem szólt bele se az asszonyok pletyká­jába, se a legények játékába... Be se ment a másik szobába. Bentről most hangos kacagás hallatszott ki, s Ilonka hátán végigfutott a hideg, amikor rá­ismert Bálint hangjára. Bor­zasztó. Nehéznek érezte a szí­vét, amikor arra gondolt, hogy ez a legény ülne vele egy asz­talhoz és ő főzne, és hogy meg kellene csókolni... Nem tehe­ (ELBESZÉLÉS) tett róla, pedig Bálint nem volt csúnya legény. Nem is úgy nem tetszett Ilonkának, hogy talán csúnya lett volna, de nem tudta vol­e megértetni magát. Bálint mindig bolondságokat beszélt, olyanokat, hogy ő elpirult, s amit ő mondott, mindig kine­vette. Sanyi egészen más volt. És ő szívesebben gondolt­ rá, mint Bálintra. Folyton azon járt az esze, hogy r­ilyen boldogan is élnének ők ketten Sándorral. Most is arra gondolt, hogy ha úgy külön mehetnének lakni, mi­lyen boldogan is­ élnének ők ket­ten. És a keze megállt, elfeled­kezve arról, hogy nem­­ egyedül van, nézte a tollat a kezében, amit éppen megfosztott pelyhé­­től és mosolygott, mintha a fiú szemébe nézne.­­— Mi az, kislányom? — szólí­totta meg az anyja kedvesen, de a könyökével keményen ol­­dalbalökte, mert nem illik így szomorkodni ennyi asszony előtt. — Talán szerelmes, — mond­ta hangosan nevetve az egyik asszony. — Nem is csoda, — felelt rá a másik, — hisz itt van a szom­széd‘szobában a legény, akiért a szíve melegszik. Igaz-e, Ilon­kám? Ilonka nem felelt, csak a fe­jét hajtotta lejebb, hogy ne ve­gyék észre a keserű mosolyt, ami önkénytelenül is a szája köré lopódzott. — Hát amikor én leány vol­tam, — szólt közbe a házias­­­szony, — akkor még nem ilyen világ volt, mint most. Akkor még a leánynak nem volt sza­bad a legényre nézni se, amíg ki nem kérték. Aztán is csak félszemel. Nem ám, mint most ,hogy már együtt járnak, sétálnak az utcán, meg a mo­ziba. Jó lett volna. Az anyám le is ütötte volna a derekamat. Igaz-e, Aptyuk? — Ühüm ... de azért meg­­megtapogattalak a kiskapunál. Buni Gézíi:­­Mentáidét

Next