Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-10 / 85. szám
4 KOREAI LEVÉL III. ... Az időszámítás utáni első évszázadokban Koreában kezdett a feudalizmus kialakulni: a legfejlettebb népcsoportok nemzetközösséget alakítottak, így alakult ki a Kakulvo, Pekpe, délkeleten pedig a Scilla közösség. Az V. században az említett közösségek között állandó háborúk dúltak. A VII. században a Scilla népcsoport egyesült a kínai Than-dinasztiával és ismét háborút kezdett. 663-ban a Pekce-törzset, 668-ban pedig a Kakult semmisítették meg, így ez a törzs majdnem az egész félszigetet uralma alá kerítette. A háborúk befejezése után nagy fellendülés mutatkozott a gazdasági életben, mely maga után vonta a kulturális felemelkedést is. — Ebben az időben a gazdasági alapot a föld feudális tulajdona képezte. A gazdasági hanyatlás a IX. században kezdődött meg, — amikor a parasztokat hatalmas adókkal sújtották, s ez a parasztság teljes elszegényedéséhez vezetett. A földesurak az uralkodóház ellen fordultak, támogatta őket a budhista egyház. Az ország több feudális nagybirtokká szakadt szét. A földesurak szembenálltak egymással. 918-ban Korea, középső részén kialakult a Koreo-királyság s ez 935-ben a Scilla-királyságot is meghódította. (Korea magas hegyet, szép vizet jelent.) Vagon király sok földet adományozott a buddhista kolostorok számára, ezzel komoly tényezővé emelte őket. A X. század végétől sűrűen törtek észak-keletről rablóbandák a királyságra, de Kang Kan Can, a hős tábornok vezetése alatt álló népi erők az ellenséget teljesen felszámolták. A XI. század második felében a háborúk hatására igen megromlott az ország gazdasági helyzete. A király és a hűbérurak embertelenül elnyomták a parasztokat. 1231-ben a mongolok betörtek az országba, 1232-ben azonban az együttes népi ellenállás kiűzte őket. A hűbérurak a nép harcait nem támogatták, így a mongolok ismételt támadása 1235-ben győzelemmel végződött. A mongolokat csak 1369- ben a kínai Min-dinasztia segítségével sikerült kiverni. 1388-ban pedig Korea háborút kezd a Min-dinasztiával. (Folytatjuk.) Megjelent a „Filozófiai Értesítő" második száma Megjelent a Filozófiai Értesítő című dokumentációs folyóirat 2. száma. A folyóirat „Az ideológiai harc problémái az értelmiség körében” címmel közli H. Lefebvre és R. Garaudy vitáját. Gak: „A társadalmi és az egyéni érdekek, és egybehangolásuk a szocializmusban” című cikkét, Kopnyin: „A kísérlet és szerepe a tudományos megismerésben” című tanulmányát. A lap további cikkeket közöl a mikrofizika, a biológiai fajfogalom és a kibernetika filozófiai kérdéseiről. Közzéteszi Bessenyei György kiadatlan filozófiai művének második részét. A szovjet, csehszlovák és angol filozófiai tudomány helyzetéről szóló beszámolók egészítik ki a lapot. A lap előfizethető a 10/920— 70 .sz .csekkszámlán. Előfizetés félévre 12.— Ft, egy évre 24.— forint. Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Villany és Épületszerelő Vállalat felvesz villanyszerelő szakmunkásokat és olyan ifjúmunkásokat, akik villanyszerelő szakmában szeretnének elhelyezkedni.________________ A sióagárdi Legeltetési Bizottság JUHPÁSZTORT keres azonnali felvételre. ZETOR vezetőket keres a Fácánkerti Növényvédő Állomás azonnali felvételre. Ha BONYHÁDON jár feltétlenül győződjön meg a Földművesszövetkezet Textilszaküzlete konfekció, textil, cipő, divatáru osztályának bőséges áruválasztékáról. Továbbá a Földművesszövetkezet maradékboltja leértékelt árubőségéről. A tagok vásárlásaik után visszatérítést kapnak. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 2010 Kiadóhivatal telefonszáma: 2011 A szerkesztőség és kiadóhivatal eíme: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső Könyvfalakban is megjelenik az SZDP XX. kongresszusának anyaga A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa iránt hazánkban is nagy volt az érdeklődés, ami e nagy esemény után sem csökkent: százezrek olvassák és tanulmányozzák a kongresszus anyagát, rövidesen pedig minden oktatási formában is megvitatják. Ezért a kongresszus anyagából N. Sz. Hruscsov: A Központi Bizottság beszámolója az SZKP XX. Kongresszusának és N. A. Bulganyin: Irányelvek a hatodik ötéves tervhez címen két füzetalakú kiadvány már meg is jelent. Hamarosan könyvalakban is forgalomba kerül a kongresszus anyagának jelentős része: a könyv a beszámolókat, a Központi Bizottság elnökségi tagjainak beszédeit, az irányelveket és a határozatokat tartalmazza. Félvászonkötésben, mintegy 700 oldal terjedelemben 25 forintos áron jelenik meg. ^SEMÉLYWTÉR ÁPRILIS | 1944 április . sp. i 10-én (12 éve) B fit K 3 Szovjet Hadsereg csapatai B ® felszabadították Odesszát. 1941 április 4-én (15 éve) alapították meg a Grúz SZSZK Tudományos Akadémiáját. Kedd Zsolt MOZI Garay Filmszínház: Április 9— 11-ig, hétfőtől—szerdáig: SCOTT KAPITÁNY. Angol játékfilm a Déli-Sark meghódításáról. Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor Hétköznap fél 6 és 8 órakor. ÉRTESÍTÉS Az Építőipari Szövetkezet Vezetősége értesíti a város lakosságát, hogy a lakosság szélesebb körű ellátása érdekében vállal komplett kislakás építést, valamint tatarozási és felújítási javítási munkálatokat. Építő részlegeink kisebb munkálatokra is kimennek s a lakosság igényeit úgy minőségben, mint menyiségben támogatni óhajtjuk. Építő részlegeink a következők: kőműves, ács, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, bádogos, asztalos, üveges, festő és mázoló, valamint rendelkezünk mezőgazdasági részleggel is kovács, bognár. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy újonnan megalakult szövetkezetünkön belül dekorációs és grafikai részleg is működik. Mindennemű díszítést, s ezzel kapcsolatos munkát vállalunk. Kérjük a lakosság szíves támogatását vagyunk Szövetkezeti üdvözlettel. Építőipari Szövetkezet Vezetősége Szekszárd. Időjárás Várható időjárás kedden estig: a hőmérséklet emelkedik, kevesebb felhő, időnként élénk nyugati-északnyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 0—plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 9—12 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet: 4—7 fok között. TOLNAI NAPLÓ HÍREK — Az őcsényi kultúrcsoport a közelmúltban mutatta be nagy sikerrel Szigligeti Ede „Cigány“ című színművét, s az előadás teljes bevételét, 1022 forintot az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel. — Az Állami Faluszínház e hónapban, április 21-én tartja első előadását megyénkben. Ekkor a „Vándormadarak“ című operettet mutatják be Őcsényben. Ebben az évben a Kínai Népköztársaság filmgyárai 36 játékfilmet készítenek, ezek közül 10 a falusi élettel foglalkozik. Ezenkívül 36 népszerűtudományos, 72 dokumentumfilm és 72 híradó készül, valamint 72 külföldi játékfilmet szinkronizálnak. Az értényi általános iskola tanulói pénzgyűjtésen kívül ruhagyűjtő hetet is rendeztek. Ezen a héten mintegy 78 darab különféle ruhaneműt gyűjtöttek össze, melyből 32 kis csomagot készítettek. 21 csomagot már el is küldtek az Iregszemcsén tartózkodó árvízkárosult gyermekek részére, körülbelül 45 darab ruhaneművel. Minden kis csomaghoz levelet mellékeltek a tanulók, melyben kifejezték együttérzésüket a károsult tanulókkal. — A Magyar—Szovjet Barátsági Hónap keretében a pincehelyi általános iskola tanulói ifjúsági baráti hetet rendeztek. A barátsági hét megnyitó ünnepségén mintegy 170 tanuló vett részt és gyönyörködött az ünnepség után rendezett bábszínházi előadásban. Ez alkalommal adták át a MSZT ifjúsági rejtvénypályázatának díjait Pál Irma VIII. osztályos, Krézler Erzsébet, Érfalvi Stefánia és Deák Anna VII. osztályos tanulóknak. — Az elmúlt vasárnap a dombóvári fiúkollégium tanulói Tolnán és Faddon részt vettek a romeltakarítási munkálatokban. — Új magyar film készül Hazafiak címen. Jelenleg a film tárgyalási jelenetét forgatják, amelyen a császári erőszak törvénysértően halálra ítéli a magyar szabadság és függetlenség harcosait. A pincehelyi általános iskola tanulói nagy szorgalommal készülnek a „Jávorfácska“ című mesejáték bemutatására. Az előadás bevételéből magnetofont akarnak vásárolni az iskola részére. — Átlagban 220 forintot ajánlottak fel a Bonyhád—tudományi úttörők az árvízkárosultak segélyezésére. — A várongi úttörők a Hófehérke című mesejátékot adták elő, melynek bevételét, 207 forintot és a pajtások összegyűjtött 205 forintját is befizették az „Úttörők az árvízkárosultakért“ csekkszámlára. — Táncmulatságot rendezett április 1-én az MSZT tamási helyi szervezete, melynek bevételét, 1200 forintot, az árvízkárosultaknak juttatta el. — A pincehelyi földművesszövetkezet dolgozói termelési értekezleten határozták el, hogy fizetésük 6 százalékát ajánlják fel az árvízkárosultaknak, de a dolgozók közül többen, például Göttlinger, Krémer, Horváth és Krániczné kartársak ezenkívül még 100 forintot ajánlottak fel. SPORT : Szekszárdi Bástya nyerte a rangadót Bonyhádon A megyei labdarúgóbajnokság 4. fordulója orkánszerű, fagyos szélben került lejátszásra. A kellemetlen idő komoly feladat elé állította a játékosokat, örvendetes tényként kell megállapítanunk azt, hogy csapataink nagyobb részben sikeresen birkóztak meg ezzel a nehézséggel és meglepetésre általában szél ellen szerepeltek jobban. A legnagyobb érdeklődés természetesen a Bástya bonyhádi szereplését kísérte. A mérkőzésen hatalmas küzdelem alakult ki, s bár csak egyetlen góllal, de a Bástyának sikerült Bonyhádról is elhoznia a bajnoki pontokat. Jól szerepelt ebben a fordulóban is a Dombóvári Törekvés (Őcsényt győzte le könnyedén), valamint a Dunaföldvári Honvéd is (a Sz. Dózsa felett aratott biztos győzelmével). Meglepetésnek számít a paksiak Igna veresége Tolnával szemben. Döntetlen eredménye is akadt a fordulónak. Szekszárdon az Építők Nagymányok ellen, Bátaszéken pedig a B. Törekvés Simontornya ellen ért el döntetlen eredményt. Mázán a Bányász ismét nem tudott győzni otthonában ezúttal a D. Honvéd ellen. Részletes eredmények a következők: Bátaszéki Törekvés—Simontornyai V. L. 2:2, Szekszárdi Építők— Nagymányoki Bányász 2:2, Bonyhádi Vasas —Szekszárdi Bástya 0:1, Dunaföldvári Honvéd— Szekszárdi Dózsa 3:1, Tolnai V. L. — Paksi Kinizsi 4:1, Dombóvári Törekvés—Őcsényi S. K. 5:1, Mázai Bányász—Dombóvári Honvéd 0:0. A forduló után kezd széthúzódó soron következő vasárnapi forduló párosítása: Paks—Dunaföldvár, Sz. Dózsa—Bonyhád, Sz. Bástya—Máza, D. Honvéd—Bátani a mezőny. A Bástya ugrott az élre és a következő fordulóban további változásokkal kell számolni, hiszen Mára Szekszárdon a Bástya ellen, Bonyhád pedig a Dózsa ellen játszik Szekszárdon.. Meglepő, hogy Nagymányok és Simontornya idén milyen gyenge rajtot vett. Kénytelenek megelégedni jelenleg a 10. és a 11. hellyel. szék: Nagymányok—Tolna, Őcsény — Sz. Építők, Simontornya—D. Törekvés. A 4. forduló után a bajnokság állása a következő: 1.Sz. Bástya4 3 1 _ 11:47 2.Mázai Bányász4 2 2 — 7:26 3.Dombóvári Törekvés4 3 — 1 12:66 4.Bonyhádi Vasas4 2 1 1 11:65 5.Dunaföldvári Honvéd4 1 3 — 9:75 6.Szekszárdi Építők4 2 1 19:85 7.Paksi Kinizsi4 2 — 2 5:54 8.Szekszárdi Dózsa4 2 — 2 7:84 9.Tolnai Vörös Lobogó4 1 1 2 7:73 10.Nagymányoki Bányász4 1 1 2 7:83 11.Simontornyai V. L.4 1 1 2 6:73 12.Dombóvári Honvéd4 — 2 2 6:112 13.Őcsényi S. K.4 1 — 3 4:142 14.Bátaszéki Törekvés4 — 1 3 6:141 Szekszárdi Bástya—Bonyhádi Vasas 1:0 (0:0) Bonyhád, 800 néző. Vezette: Sutyor (Pécs). Sz. Bástya: Ludas—Diófási, Zádori Tárnoki—Kunszabó, Baka — Oláh, Domonkos, Benács, Lázár, Cser. B. Vasas: Kovács—Szabó, Horváth, Tóth—Sterb, Forró—Flading, Losonczy, Endrődi, Hóman, Hóbor. A vendégek széllel szemben kezdenek. Az első támadást Kunszabó beadásából Oláh vezeti, de Szabó ment. Néhány percig a Bástya támad. Később Szabó 18 méteres szabadrúgása megy fölé. Mindkét oldalról nagy a csapkodás, sok a pontatlan leadás. A 20. percben Losonczy lő fölé, öt percre rá Benács labdája süvít el a kapu mellett. Endrődi jobb alsó sarokba tartó lövését Ludas vetődéssel védi. A csatárok ritkán lőnek kapura és lövéseik erőtlenek. A II. félidő elején a hazaiak sorozatos támadásokat indítanak, de a kapu előtt nem boldogulnak. A mérkőzés e részében a bonyhádi csatárok nem tudták kihasználni a gólhelyzeteket. Sőt, a 11. percben Kunszabó beadásával Benács elfut és gólt lő, 1:0. Továbbra is támad a hazai csapat, de Endrődi és Hóbor nem találják fel magukat. A vendégek támadásai veszélyesebbek, de a bonyhádi védelem jól zár. A mérkőzés mezőnyjátékkal ér véget. Bírálat: A mérkőzés, amelyre az erős szél, erősen rányomta bélyegét, lanyha iramú, tervszerűtlen csapkodás volt. A vendégek jobban használták ki a széladta előnyt, ennek köszönhetik győzelmüket. Jók: Kunszabó, Oláh, Cser, illetve Tóth, Forró, Arató Tolnai Vörös Lobogó—Paksi Kinizsi 4:1 (1:1) Tolna, 1500 néző. Vezette: Pogány. Tolna: Ezer—Schäffler, Straubinger, Bizony I.—Joósz, Bizony II.—Vass, Bajza, Széles, Pruzsina, Berek. Paks: Rapp—Horváth, Darnai, Sztanó—Hauszman, Vida—Czobor, Bencsik, Somodi, Fetter, Váczi. Erős iramban kezdődik a mérkőzés, és a 6. percben Vass nagy helyzetben fölé lő. Tolna támad többet és Rappnak többször lábról kell leszednie a labdát. A 15. percben a vendégcsapatnak adódik helyzete, de Somodi beadását Bencsik mellé lövi. Kiegyensúlyozott lesz a játék, mindkét részről szép támadások futnak végig a pályán. A 25. percben a paksi csapat Bencsik révén megszerzi a vezetést. A gól fellelkesül a vendég csapatot, sokat támad, de a tolnai védelem biztosan tisztáz. A 36. percben Bizony I. előre tör és erős lövését Rapp csak nehezen védi. Egy perc múlva Vass labdáját Berek hatalmas lövéssel küldi a kapuba, 1:1. Nem sokkal később Berek újra jó helyzetbe kerül, de Rapp bravúrosan ment. A 40. percben Darnai szabadrúgását védi Ezer, majd Somodi lövése száll mellé. A második félidő tolnai támadásokkal indul, Joósz beadását Széles mellé fejeli, majd Váci lövését védi Ezer. Az 5. percben Somodi szabadrúgását Ezer kiüti, de utána Váci lövése emberbe akad. A másik oldalon Rapp tisztázza Bizony I. 35 méteres szabadrúgását. A 7. percben Fetter megrágja Bajzát, amiért a kiállítás sorsára jut. Fokozódik az iram, mindkét részről több vészérve« belépés történik. A tolnai csapat átcsoportosít és Joósz a csatársorba megy. A hazaiak több szögletet érnek el, de eredménytelenül Változatos támadások következnek mindkét részről. A 35. percben Bizony II. lövése kapufáról Széles elé kerül, aki nem hibáz, 2:1. Két perc múlva Joósz egyéni játék után a léc alá lő, 3:1. A gól után változatos játék alakul ki, majd a végeredményt a 40. percben Bizony I. állítja be, amikor 30 méteres bombája védhetetlenül köt ki a bal alsó sarokban, 4:1. Végig erős iramú, élvezetes játékot láthatott a közönség. A második félidőben a 10 fővel játszó paksi csapattal szemben Tolna felülkerekedett és biztosan nyert. A paksi csapat kezdettől végig szépen és jól játszott, azonban a csatársora nem bírt a tolnai védelemmel. Jók: Joósz, Schaffer, Bizonyl., Bizony II., illetve Darnai, Papp, Bencsik. Pogány játékvezető a mérkőzést jól vezette. Az 5-ös számú Sportrejtvény helyes megfejtése: X, X, 2, 1, 1, X, 1, 1, 2, 2. 1956 ÁPRILIS 10. Dunaföldvári Honvéd- Szekszárdi Dózsa 3:1 (1:0) Dunaföldvár, 800 néző. Vezette: Ignácz (Fejér megye). Dunaföldvár: Kovacsics—Putz, Erdélyi, Dunai—Fogarassi, Palkó —Horváth, Nichter, Szilas, Szabó, Kiss. Sz. Dózsa: Gajdos—Szloszár, Ihász, Nagy—Pólón, Vigh—Kázmér, Kacsányi, Majnay, Bátor, Erdélyi. Dunaföldvár több változtatást hajtott végre eddigi összeállításán. Dózsa viszont Felföldit volt kénytelen nélkülözni. Erős északi szél ellen kezdett a vendégcsapat. Ennek ellenére az első támadásokat a Dózsa jobbszárnya vezette. Dunainak Kázmért kell szerelnie. A túlsó oldalon az 5. percben meleg helyzet alakul ki a Dózsa kapuja előtt, de a Dózsa védelem felszabadít. Ezután a Honvéd támadásai következnek. Erdélyi hosszú labdát küld a jobbszélre, mely Horváth lábán irányt változtatva jut Gajdos kapujába, 1:0. A gól után is a Honvéd csatársor lendül támadásba, de a vendégcsapat védelme jól hárít. Mindkét csapatnak akad ugyan még a félidő vége előtt helyzete, de az eredmény már nem változik. A II. félidőben a hazai csapat szél ellen is több támadást vezet. A 13. percben szögletet rúg a Honvéd, de a Dózsa védelem a lábak között is tisztázni tud. A 16. percben születik meg a második hazai gól. Fogarassi kiugratja Kisst, akit a Dózsa védelem szabálytalanul szerel. A büntetőt Szab bő értékesíti, 2:0. A 20. percben úgy szépít a Dózsa, hogy Vigh szabadrúgása Kovacsics lábáról Bátori elé kerül, akinek lövése most már a hazai kapuba jut, 2:1. Mindkét csapat erősít a gól után. Különösen a hazai együttes vezet néhány pontos adogatásos támadást. A 35. percben Szabó—Kiss a labda útja és Kiss beállítja a végeredményét, 3:1. A viharos erősségű szél mindkét csapatot erősen zavarta. Ennek volt tulajdonítható, hogy az átadások nagy része pontatlan volt. A Honvéd lényegesen többet támadott, helyzeteit is jobban használta ki, s ennek alapján a győzelmet megérdemelte. Jók: Erdélyi, Szabó, Kiss, illetve a Dózsa teljes közvetlen védelme. Az ifjúsági mérkőzést a hazai együttes 9:0 arányban nyerte meg. Kovács Gyula nto N v>e ®co Scop a . VI NW> 0N 5. SZ. rtrejtvény