Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)

1956-05-27 / 124. szám

1956. MÁJUS 27. Paksi gazdák a mezőgazdaság fejlesztéséért Községeinkben a dolgozó parasztok százai vitatták meg esténként a népgazdaság fej­lesztéséről szóló második öt­éves terv irányelvtervezetét. A viták során számos új javaslat született, amelyek későbbi valóra váltásával a dolgozó parasztok hozzájárulhatnak a termésátlagok növeléséhez, a második ötéves tervben megha­tározott célkitűzések valóra vál­­tásához. Az elhangzott javas­latok mind azt célozzák, hogy dolgozó parasztjaink figyelme­sen tanulmányozzák az irány­elv-tervezetet, hogy szívügyük­nek tekintik a mezőgazdaság fejlesztését. Pakson eddig négyszer tartot­tak kisgyűlést, amelyen mint­egy 60—65 gazda vitatta meg a második ötéves terv irányelv tervezetét és tett javaslatot. Feil Ferenc 12 holdas egyéni gazda, a termelési bizottság el­nöke, Ledneczky József 8 hol­das dolgozó paraszt és még többen a gazdák közül javasol­ták, hogy a Vörös Malom, a Vizes dűlő, Cseresznyés- és Csámpa-puszta határában lévő mintegy 300—400 hold erősen vizenyős területről engedjék le a vizet. Körülbelül 10—12 év­vel ezelőtt ezek a területek művelhető szántóföldek voltak. A kanális tisztításával azon­ban nem törődtek azelőtt sem, de a felszabadulás után sem. Ezt a kérdést meg lehet ol­dani, ezek a területek újra termővé válhatnak, ha az el­iszaposodott kanálist, csatorná­kat, árkokat újra és rendszere­sen tisztítják . A paksi gazdák javaslata még a Paks—gerjeni védgát­­töltés lekövezése. Az utóbbi évek alatt ez a töltésszakasz erősen megrongálódott, amiért a vízügyi igazgatóság az utat lezáratta. Ezáltal körülményes­sé vált az ott elterülő 3000— 4000 hold terület megművelése, mert a gazdák 6 kilométeres kerülővel tudják csak földjei­ket megközelíteni. Az elhangzott javaslatok kö­zött szerepel továbbá az is, hogy a több mint 150 holdra tehető műveletlen, gazdátlan szőlőterületet ismét hasznosít­sák. Ezekről a kisebb-nagyobb szőlőparcellákról 1949-1950- ben mondtak le. Ezután senki sem törődött a szőlők művelé­sével, így nagyrészt kipusztul­tak. A gazdáknak az a javasla­tuk, hogy vágják ki a szőlőt és helyébe vagy telepítsenek újat, vagy pedig hagyják meg szántóföldnek. Számtalan jó javaslat szüle­tett a kisgyűléseken, amelyek megvalósításával a mezőgazda­ság fejlesztése terén Pakson is szebb eredményeket érnek el a második ötéves tervben. TOLNAI NAPLÓ Példamutató tanácstagok jól dolgoznak, szép eredmé­nyeket érnek el községeink egyéni gazdái. Munkájukban valamennyien arra törekednek, hogy a soron következő mező­­gazdasági munkákat időben el­végezzék, hogy eleget tegyenek a legfontosabb, az állampolgári kötelezettség teljesítésének. Különösen községeink tanács­tagjaira mondható, hogy lelki­­ismeretesen dolgoznak, példát mutatnak, de emellett törőd­nek dolgozó paraszttársaikkal is. Györköny községben 40 ta­nácstag van, akiknek többsége dolgozó paraszt. A tanácselnök, Szöllősi­ Júlia elvtársnő szá­molt be arról, hogy Scherczel János 6, Boros József 9, Binder Gáspár 6 holdas dolgozó pa­raszt tanácstagok egész évi sertésbeadásukon kívül eleget tettek félévi baromfi, illetve egész évi soványbaromfi-be­­adásuknak. A gazdák az április 4-i ver­senyből is kivették részüket, de vállalást tettek augusztus 20-a tiszteletére is. A 17 gazda közül Pál Gyula 8 holdas dol­gozó paraszt tanácstag vállalta augusztus 20-a tiszteletére, hogy ez időpontig teljesíti egész évi sertés, tojás és baromfi­beadását. Vállalását már telje­sítette. Példáját többen követ­ték s vállalásuknak határidő előtt eleget tettek. Jó munkával viszonozzák... Nagyon sokat változott a magyar falu képe az elmúlt 10 év alatt. Megyénknek szinte valamennyi községe hatalmas átalakuláson ment keresztül az elmúlt évek alatt. A falu ki­alakítása, az ott lakó dolgozó emberek életének szebbé tétele nem fejeződött be, napjaink­ban is tart, mert mindannyian így akarják, hogy boldog ha­zában még boldogabb emberek éljenek, dolgozzanak. Sokat fejlődött, változott az élet a paksi járás egyik kis községében, Bikácson is. 1952. előtt nem élvezhették a vil­lanyt, amelyet 1952-ben vezet­tek be, és ma már arról beszél­nek, hogy a villanyhálózatot bővíteni fogják. Még ebben az évben villanyt kapnak a Kos­suth Lajos és Micsurin utcák lakói. De bevezetik a villanyt a Petőfi Tsz portájára is. 1952- ben filmszínházat, 1953-ban bölcsődét, tavaly pedig kul­­túrotthont, mélyfuratú kutat, 600 méter hosszúságú betonjár­dát kapott a község lakossága. Az építkezések, a község ki­alakítása folyatódik az idei évben a községfejlesztési terv keretében. Eddig elkészült már az autóbuszgarázs, mellette egy legényszállás a gépkocsi, vezető részére, ami mintegy 26 000 forintba került. Kilenc­ezer forint költséggel hoztak rendbe egy lakást, melyben ed­dig senki sem lakott. Azonkí­vül 100 méter hosszúságban utat is javítottak már. Sok mindent kaptak a biká­­csiak, és munkájukban, az ál­lampolgári kötelezettségük tel­jesítésében igyekszenek meg­hálálni azt. A bikácsi egyéni gazdák és termelőszövetkezetek tagjai élenjárnak a mezőgazda­­sági munkában határukban nincsen megműveletlen terület. A gazdák közül sokan, közöt­tük Csányi Szilveszter 6 hol­das gazda befejezte már a ku­korica első kapálását. Szépek az eredmények a begyűjtésben is. Az első negyedév valamen­­­nyi cikkféleségét túlteljesítet­ték. Jól működik a begyűjtési állandó bizottság. Elnöke Magyar Lajos 6 holdas gazda nemcsak személyesen mutat példát, hanem törődik a többi gazdával, elbeszélget a hátra­lékosokkal is. Jurdán István 8, Schmidt Pál 10 és Kovács Jó­zsef 7 holdas egyéni gazdák késlekedtek a tojás- és baromfi beadásuk teljesítésével. A be­szélgetés után mindhárman ele­­get tettek kötelezettségüknek. Nagyon sok példa van arra, hogyan akarják a bikácsiak viszonozni azt, amit községük, s ezzel ők is az államtól eddig kaptak. Az öreg Bognár Józsefet mindenki mogorva, magának­­való embernek tartotta a falu­ban.­­ Sokan nem is kö­szöntek már neki, mert a kö­szönést sem mindig fogadta el. Nem tudták, nem tudhatták róla, hogy nagyot hall, mert te­lepes község lévén, nemrég óta ismerik egymást az emberek. Kocsmába meg soha nem jár az öreg Bognár, ahol kedvenc té­maként kerül nyilvánosságra mindenki katonaélménye. Bog­nár Józsi bácsi süketsége pedig katonai eredetű, az első világ­háborúból hozta. Mondhatni örömmel hozta, már nem a sü­ketségnek örült, hanem annak, hogy ennyivel megúszta. Otthon, a családja körében, vagy ha vendége van, nem an­­­nyira szófukar, nem hiszik róla sokan, — különösen, ha egy-két pohár bor megoldja a nyelvét. Mert ha kocsmába nem is jár, azért a bort szereti és amíg szőleje terméséből tart, addig vizet szinte csak mosdás­ra használja. Na, azért részeg­nek nem részeg sosem, a fele­sége az egyik kezének ujjain meg tudná számlálni, hogy hányszor látta az urát kapa­tosan. A falubéliek legtöbbje csak annyit tud az öreg Bognár Jó­zsefről és családjáról, amen­­­nyit kívülről lát. Látják az em­berek, hogy időben indul reg­gel földjére az egylovas kocsi­ján, hogy a felesége is több­nyire vele megy, mert noha öt gyerekük van, mégis egyedül maradtak, mint a szedett fa. A gyerekek mind másfelé keresték a boldogulásukat és Bognár Józsi bácsi nem állt elhatáro­zásuk útjába. Két lányát más faluba vitték menyecskének, legény fia a gépek után bolon­dult, soffőr lett. A két kisebb pedig — mivel okos, jó tanuló mindkettő — most gimnázium­ba jár. Ők csak vendégek ott­hon jóformán, csupán a nyári vakációban tudnak segíteni va­lamit, így a 10 hold föld mun­kája éven át az öreg Bognárra, meg a feleségére vár. Azt látják a faluban, hogy birkóznak is ezzel a munkával derekasan. Az adó, meg a beadás körül nincs semmi hiba. Hívták Bognár Józsi bácsit a tsz-be is már, de a népnevelők nem sokra mentek vele. — Mi lesz abból a tsz-ből, ahol egy suszter az elnök, meg sok ott a lusta ember. Mindig 8 óra után mentek ki a földekre — hallgattatta el érveivel a népnevelőket, akik erre való­ban nem tudtak mit válaszolni, mert hiszen sok igazság volt abban, amit az öreg Bognár mondott. Nem is háborgatták ezután egy ideig. Ha nem is beszéltek Bognár Józsi bácsinak állandóan a tsz-ről, azért ő tudomást szer­zett az idővel ott végbemenő változásokról. Hallotta, hogy a közgyűlés több tagot kizárt a dologtalan, összeférhetetlenek közül, meg aztán új elnököt vá­lasztottak. Egyik nyári hajnal­ban pedig, amikor az istálló­ba indult, látta ám, hogy a tszcs-sek csapatosan indulnak ki aratni. — Na, mit szólsz hozzá anyja? A Dózsa Népe már megy dolgozni — kérdezi félig­­meddig tréfás hangon a felesé­gétől, de ugyanúgy magától is. Mert ő sem tudta, hogy tulaj­donképpen mit szóljon a tsz-ben esett változásokhoz. Nem beszél róla senkinek, de magában so­kat füstölög a belépés gondo­latán. Afelől már nincs kétsé­ge, hogy érdemes közéjük áll­ni, megmutatják a gabonaföl­dek, meg a sokat ígérő gyomta­­lan kukoricások és sok minden egyéb, amit Bognár József kí­vülről is észrevett. Érzi emel­lett a kettejük állandó, megfe­szített munkájának, ha nem is eredménytelenséget, mert azt nem lehet mondani, inkább nehézkességét, túlhajszoltsá­gát. Most meg valami más tartja vissza a belépéstől... a saját lelkiismerete. Egy idő óta egyre gyakrabban érez valami fojtó szorítást a mellében. — Mintha egy jeges kéz markolná meg a szívét és ilyenkor bár­mit csinál, meg kell állni, meg várni míg a szorítás elmúlik. — Ha addig nem álltam be, amíg egészséges voltam, most menjek, amikor már nem bí­rom úgy a munkát? — mondo­gatta feleségének, akivel most már többször esett szó közöt­tük a belépésről, hiszen már szinte az egész falu bent volt a szövetkezetben. ősszel még egyedül ve­tett el a csillogó szőrű, szeretet­tel ápolt sárgájával. A telet fa­munkával, ezzel, azzal húzta ki, de tavaszra azért végkép eldöntötte, hogy belép. — Aláírtam — nyitotta a fe­leségére a konyhaajtót egy csorgó ereszű márciusi napon. — Hátha így gondoltad apja, akkor jó — néz fel a tűzhely mellől az asszony, aki hozzá­szokott már, hogy kevés szóból is értsen. — így gondoltam — ereszke­dik le a konyhaszékre Józsi bácsi és kurta, bütykös ujjai­val hátrasimogatja homlokáról deresedő haját.­­ — Azt nem mondhatják, hogy a nyomorúság hajtott a szövetkezetbe, hiszen a veté­seim szépek, a földek mind jók, gondozottak, egy csomó felsze­relést is viszek be, meg a ló is nemsokára megellik. Én meg dolgozok majd, hiszen eddig is azt csináltam — mondja el a saját maga megnyugtatására olyan sokszor végiggondolt ér­veket. — Te is kijársz majd az asszonyokkal palántáini, ka­pálni. Az asszonynak nincs ellenve­tése. Hogyne járna ki, hiszen eddig is ott volt minden do­logban az urával. Ezután még talán könnyebben is lesz. * A közös munkában lassan megismerték az öreg Bognárt és megváltozott róla a közvéle­mény. Nem is mogorva, barát­ságtalan, inkább csöndes, ko­moly ember. Jó dolgos, aki munka közben nem sokat be­szél. Bognár Józsi bácsi valóban nagy buzgalommal dolgozott és gondosan titkolta betegségét. De mégsem maradt sokáig ti­tokban a dolog. A belépést kö­vető első aratáskor történt, amikor az öreg is kaszát fogott a többiekkel, hogy segítsenek a gépnek, minél előbb asz­tag­ban, majd zsákban legyen a termés. Józsi bácsi a korához képest még jó kaszásnak bizo­nyult. Nem olyan hevesen, nagy lendülettel kaszált, mint a fiatalok, hanem tempósan terítette a rendet és olyan szé­pen, hogy a lányok, asszonyok szerették a markot szedni utána. Egyszer a rend közepén meg­áll. Marokszedője először azt hiszi, hogy tenni akar, vagy az izzadtságot letörölni, de amikor az utolsó marokkal beéri ka­szását, ijedten sikkant egyet, mert Józsi bácsi hamuszínű arccal, furcsán kimeredő szem­mel támaszkodik a kaszanyél­re. Hamarosan többen is körül­veszik, majd leültetik, vizet itatnak vele. Végre enged a jeges szorítás, Józsi bácsi meg­könnyebbülten lélegzik fel. A brigádvezető hangját hallja, amely nem tiszteletlen ugyan, de igen határozott és ellent­mondást nem tűrő. — Józsi bácsi, most haza­megy és délután nem jön vis­­­sza, hanem elmegy az orvos­hoz. A többiek helyeselnek, úgy van, menjen orvoshoz. Józsi bácsi először ellenkezni akar, hogy hagyják őt, nem elő­ször történt ez vele, majd el­múlik, meg hogy az aratás... rendes ember ilyenkor nem be­tegeskedhet. De aztán még­sem mondja, mert valahogy na­gyon jól esik ez a törődés, hogy mindenki a javát akarja, a fél­bemaradt munkánál is fonto­sabbnak tartják az ő egészsé­gét. Vállára veszi hát a ka­szát és csendes köszönéssel el­indul a kékvirágú katáng­­kóróval szegett úton hazafelé. * Az öreg orvos kopogtat, hall­gat, hümmöget egy ideig, az­után leteszi szemüvegét és ko­molyan mondja: — Ez bizony komoly, szervi szívbaj. Magának Bognár bácsi nem lenne szabad semmit sem dolgozni. — Nem!? — hökken meg Józsi bácsi. — Az nem lehet doktor úr! — Ennek a bajnak pedig ez a legfőbb orvossága — mondja ki az orvos a szentenciát. Józsi bácsi a feleségének is, meg az érdeklődőknek is csak annyit mondott, hogy egy kicsit kímélnie kell magát, azt mond­ta az orvos és írt valami or­vosságot. Az orvosságokat be is szedte, de dolgozott tovább, úgy, mint eddig. Nagyot né­zett hát, amikor a legközelebbi tsz közgyűlésen az elnök elő­adta a tagságnak az ő baját, úgy, ahogy az orvos is mondta és javasolta, hogy válasszák meg csősznek. A tagság egy­hangúlag megszavazta. Józsi bácsi ekkor úgy érezte, hogy igen-igen fojtogatja valami a torkát és összefolyik előtte a nagy terem képe. Attól kezdve hajnalonként kisétál a mezőre, a szőlő­hegyekbe, őrzi lelkiismeretesen a tsz szilvafáit, terményeit, sző­lejét, diófáit, az évszaknak megfelelően aszerint, ami ép­pen érik. Azért pedig, hogy szüret táján gyakrabban sétál a háztájiba beszámított kicsi szőleje felé, az vesse rá az első követ, aki 40 évi egyéni gaz­dálkodás, majd 2 évi tsz-tag­­ság után nem ugyanezt tenné. KÁDÁR KATA: Az öreg Bognár... 5 Emeljük a tanácsülések színvonalát A tanácstag joga, hogy vá­lasztóinak képviseletében részt vegyen a tanács egész műkö­désében. — olvashatják a ta­nácstagok az 1954-es tanácsvá­­lasztás után kiadott tájékozta­tóban. Sokszor olvasták, tanul­mányozták tanácstagjaink ezt azóta, mert hisz nyilvánvalóan arra törekszenek, hogy minél jobban megfeleljenek válasz­tóik bizalmának, s eredménye­sebben munkálkodhassanak. De elég volt-e csupán ennyi, hogy tanácstagjaink megismer­­jék bonyolult, szerteágazó fel­adataikat, s hogy valóban jó munkát tudjanak végezni. Nyil­vánvalóan nem, mert ezt meg is kell valósítani a gyakorlat­ban. De hogyan? Kérdezi még most is, másfél évvel a tanács­választás után — igen sok ta­nácstagunk — és joggal. Mert „hiába megyünk el a tanács­ülésekre, hiába mondjuk el vá­lasztóink jogos panaszait, kí­vánságait, észrevételeit, hiába bírálunk, ha az ott süket fülek­re talál és sok esetben ezekre még választ sem kapunk.“ A tanácsülés, természetesen nem tudja betölteni feladatát, amelynek nyoma marad a köz­ség arculatán, a termelőmun­kában, az állampolgári fegye­lemnél és — a lakosságtól a fe­lettes szervek felé özönlő pa­naszok sokaságán. Erre az a hivatalos megál­lapítás, hogy rossz a tanács tömegkapcsolata, ami a végre­hajtóbizottság nem megfelelő tevékenységéből, irányításából ered. A felettes tanács végre­hajtóbizottsága tehát rendele­teket, utasításokat ad ki, javas­­latot tesz a vezetők jövőbeni magatartására, munkájára vo­natkozóan. Az e téren elköve­tett hibákat csak a munkamód­szerek gyökeres megváltoztatá­­sával és kitartó, hosszú mun­kával lehet kijavítani. A tanácsok munkáját vizs­gálva, azt állapíthatjuk meg, hogy a hibák oka a rossz veze­tés és a helytelen irányítás. Sebtében összeállított, felüle­tes beszámolók — amelyeket gyakran lehet hallani — sem­miesetre sem kötik le a tanács­tagok érdeklődését. Úgyszin­tén, az általános frázisokat tar­­talmazó határozati javaslatok sem alkalmasak arra, hogy a tanácstagokat bekpcsolják a tanácsok munkájába, a község ügyeinek intézésébe. Sok ta­pasztalatot lehetne felsorolni, amelyek mind azt igazolják, hogy a tanácsülés előkészíté­sén igen sok múlik. A tanács­tagok ugyanis elvárják, hogy alapos és szakszerű beszámo­lókat, tájékoztatást kapjanak, hogy azok ne csak általánosan foglalkozzanak a feladatokkal, hanem úgy, ahogyan a helyi viszonyok megkövetelik. Mit várhatunk az olyan tanács­ülésektől, amelyeken a tanács­tagságnak semmi szerepe nincs mint az, hogy kénytelen végig­hallgatni semmitmondó be­számolókat, egyáltalán nem érezhető, hogy az a falu dolgo­zóinak a legfőbb fóruma, az államhatom helyi szerve, amely dönt a dolgozók ezreinek mindennapos munkájával, éle­tével kapcsolatos kérdésekben. A havonta megismétlődő ta­nácsüléseknek mindenkor egy­­egy fontos eseménynek kell lenni a falu életében, tehát arra ennek megfelelően kell felkészülni a végrehajtó bizott­ságnak, a tanácstagságnak, de az egész lakosságnak. Amen­­­nyiben nem tudja kiváltani a tanácsülés az érdeklődést a lakosság — elsősorban a ta­nácstagok körében — fokról­­fokra romlik annak színvonala, nem tud nagyobb eredmények elérésének lendítőkereke lenni, nem lesz képes a falu lakossá­gának mozgósítására. A tamási járásban már tör­téntek lépések ezeknek a hiá­nyosságoknak kiküszöbölésére, a tanácsülések színvonalának emelésére. Az elmúlt héten például Tamásiban minta-ta­nácsülést tartottak. Ennek az volt a célja egyrészt, hogy bi­­zonyítsa, lehet alapos előké­szítő munkával valóban szín­vonalas tanácsülést tartani, másrészt, hogy a környező köz­ségekből résztvevő tanácsi ve­zetők hasznos tapasztalatokat szerezzenek. A végrehajtó bizottság az El­nöki Tanács 1954. évi 17. ha­tározatának minden rendelke­zését betartotta, a VB.-tagok felkeresték és személyesen hív­ták meg a tanácstagokat. A napirendi előterjesztések kol­lektívan, érdeklődést keltően lettek kidolgozva. A kiküldött határozati javaslatok alapo­sak, körültekintők, elősegítik a tanácsra háruló feladatok meg­oldását. Kardos Ferenc VB elnök nem mulasztotta el azt sem, hogy az előző tanácsülésen a tanácstagok részéről elhang­­zott panaszok kivizsgálásáról is beszámoljon, s azokra a vá­laszt megadja. A tanácsülés külsőségében is érzékeltette, milyen fontos esemény törté­nik. Minden tanácstagnak — a választókerületek sorrend­jében, a kerület számának, a tanácstag nevének feltüntetésé­vel — az ízlésesen díszített asz­talok mellett, külön helye volt. Ezzel is külön kiemelték a ta­nácstagság szerepét. A vendé­gek nem a tanácstagok között, hanem külön fenntartott he­lyen foglaltak helyet. Maga az ülés levezetése, a tanácstagok bekapcsolódása a vitába sok­kal jobb és élénkebb volt, mint más alkalmakkor. Az ülés be­fejezése után mindenki azzal távozott, hogy ilyen tanácsülé­sen érdemes volt résztvenni. Bérdi Lajos szervezési csoportvezető, Tamási JT.

Next