Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-30 / 153. szám

► Világ *1 • i • , a­­ Tolnai­­ Egyetemi Könyvtár 3>ÉGSZ­­ AZ MDP TOLNAHEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A HEGYEI T A H­ÁG SIA­PIA 1 XIII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR SZOMBAT, 1956 JÚNIUS 30. Thomas Mann özvegyének levele dr. Antal Lászlóhoz Katia Mann, Thomas Mann­nak, a világhírű írónak az özvegye rendkívül meleghan­gú, szívélyes levélben mon­dott köszönetet dr. Antal László szekszárdi írónak a Dunántúl című folyóiratban megjelent Thomas Mann­­tanulmányáért. Egyben an­nak a reményének adott ki­fejezést, hogy a reprezentatív írás a közeljövőben német nyelven is megjelenik. Az első érettségizők ötéves találkozója Tamásiban Tamásiban 1947-ben léte­sült általános gimnázium, 1951-ben került sor az első érettségi vizsgára. Az iskola tanulói az érettségi után szét­szóródtak úgyszólván az egész országba. Egy részük már el­végezte egyetemi tanulmá­nyait, tanári s egyéb pályán dolgozik. Más részük a terme­lő munkában vesz részt, né­­hányan még jelenleg is ta­nulmányaikat végzik orvosi és más egyetemeken. Holnap, vasárnap rendezik meg ötéves találkozójukat az 1951-ben végzett diákok — az első találkozót az iskola fennállása óta. A találkozó­nak egész napos műsora lesz, amelyről nem hiányoznak a hagyományos sportversenyek sem. Felelevenítik a régi ki­rándulások emlékeit is a va­daskerti Vas Gereben-fához. A találkozó résztvevői beszámol­nak arról is, hogyan tudták hasznosítani az iskolában ta­nultakat az elmúlt öt év alatt. A találkozó műsorát tréfás jelenetek, közös szórakozás zárja be. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Az Esztergomi Bányagépészeti Technikum diákjai Tolnán Szinte napról-napra válto­zik az épülő új tolnai város­rész látképe a Mözs felé ve­zető út jobboldalán. Ahol teg­nap még az alapot ásták, ma már emelkednek a falak, cse­­repezik azt a házat, amelyik­nek tegnap még csak a fö­démgerendáit rakták fel. — Gyorsan épül, alakul az új városrész, ahol az árvízkáro­sultak új otthonai lesznek. Derekasan kiveszik részü­ket az újjáépítési munkából az Esztergomi Bányagépésze­ti Technikum diákjai. A múlt hét elején jöttek el Tolnára, — száztízen — hogy taná­raikkal együtt segítsenek azoknak, akiknek lakóházát elpusztította az ár. Amikor a diákok közt — még otthon — először vetődött föl a gondo­lat, hogy eljönnek Tolnára, még csak arról volt szó, hogy osztálytársuk, a tolnai Zentai István szüleinek rombadőlt házát építik fel. Most pedig már tizenhat ház falai emel­kednek — nagyrészt az ő ke­zük munkája nyomán — a magasba, köztük több már­ fedél alatt is van. Nemcsak alapásást, szállí­tást, habarcskeverést és tég­lahordást is végeztek, hanem közülük többen szinte „meg­tanulták“ a kőműves szakmát is. Ahol kevés a szakember , mint például Sárvári Má­ria házánál, ahol csak egy kő­műves dolgozott, a fiúk beáll­tak falazni is. A diákok közül sokan most végezték a negyedik osztályt, ők már végleges munkahe­lyükre mennek Tolnáról. A többiek pedig azokba a bá­nyákba, üzemekbe, ahol a nyári szakmai gyakorlati időt töltik el. Budapesti középiskolások Domboriban Harminchat lakóház épül Dombori-pusztán a faddi Sza­badság Földje Termelőszövet­kezet tagjai részére, az árvíz által rombadöntött házak he­lyett. Két budapesti közép­iskola, a II. kerületi Rákóczi gimnázium és a XVIII. kerü­leti Steinmetz gimnázium 120 tanulója kedden kezdte meg a munkát az országút mellett épülő új lakóházakon. Nemes vetélkedés folyik a tizennégy brigád között, hogy a naponta értékelt versenyben ki lesz az első, melyik brigád „házánál“ emelkednek gyor­sabban a falak, hol biztosítják legjobban a kőművesek, ácsok részére az anyagot. Az első helyezés, egyben a két ver­senyzászló tulajdonosa nap­­ról-napra változik. Az első napon például, kedden este, komoly bírálatot kapott Pén­zes Tibor brigádja. Nem vet­ték komolyan a brigád tag­jai­­ munkát, a kőművesek sokat panaszkodtak, hogy nem kapják állandóan, rendszere­sen az anyagot. Nem ková­­csolódott még össze a brigád, széthúzás volt a brigádban. Másnap aztán megemberelték magukat a fiúk és szerda este már ők kapták meg a ver­senyzászlót. Elismerés a termelési eredményekért Elég tekintélyes területen termelnek kendert megyénk­ben az állami gazdaságok, ter­melőszövetkezetek, egyéni dolgozó parasztok. A múlt év­ben igen jó volt a kenderter­més, nemcsak a termelőszö­vetkezetekben, állami gazda­ságokban, hanem az egyéni gazdáknál is. A múlt évi terméseredmé­nyek felülvizsgálata után most a földművelésügyi mi­niszter dicséretben részesí­tett három dolgozó parasz­tot, mert a magkender terme­lésben a megyei átlagon fe­lüli eredményt értek el. Már- Legyen állandó a dalm­­and­i gépállomás segítsége ^ ton János és Kremó József döbröközi, Bakonyi János sza­kályi dolgozó paraszt a dicsé­retben részesített három gazda. Egy nagyon érdekes, de ta­nulságos telefonbeszélgetés­nek voltunk a fültanúi a na­pokban a dombóvári Rákóczi Tsz irodájában. A beszélgetés során megtudtuk azt, hogy Gyarmati János elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke azért kereste telefonon a gép­állomás főagronómusát, mi­ért nem adnak gépi segítséget az aratáshoz, miért akarnak lemondani a szerződésben meghatározott terület aratá­sáról. A tényállás a követ­kező: A dombóvári Rákóczi Tsz tagsága ez évben 40 hold kalá­szos aratására kötött szerző­dést. A gépállomás a 19 hold kombájnaratást kihúzta az­zal, hogy sok a terület és nem képesek az aratást vál­lalni. A további 21 hold terü­let aratógéppel történő aratá­sára pedig azt mondták, hogy ez nem olyan nagy terület, ezért nem érdemes a gépnek a termelőszövetkezet terüle­tére jönni. A termelőszövetkezet tagsá­gának, és elnökének jogos a felháborodása. Ugyanis 200 hold kalászos vár leara­­tásra. Ebből 60 holdat tud­nának gépi erővel learatni, de csak azért kötöttek 40 holdra szerződést, mivel a gépállomás többet nem vál­lalt, de van az elmúlt év­ről olyan tapasztalata is a tagságnak, hogy a szerződés­ben vállalt kötelezettséget sem teljesíti. Nagyon sok erőt kíván a 200 hold learatása, behordása, elcséplése. Nem beszélve arról, hogy 95 hold kukoricájuk második kapálá­sát is végezniük kell. Éppen ezért kereste telefonon a tsz elnöke a gépállomást, hogy azok ne vonják vissza szavu­kat és küldjenek kombájnt, hogy a már beérett őszi árpán megkezdhessék az aratást. Szükségük van erre, de nem­csak azért, mert szalmahiá­nyuk van, hanem azért is, hogy az állatállományuk ré­szére árpát tudjanak biztosí­tani. Mindenképpen helytelen a gépállomásnak az az eljárása, hogy egyszer biztosítják a tagságot a gépi aratásról, másodszor pedig visszavonják szavukat. Nem vitás, hogy elég komoly szóharcba ke­rült, amíg a tagsággal meg­tudták szerettetni a gépi mun­kát, amíg megértették velük, hogy mennyivel jobb és töké­letesebb munkát végez a gép. A tsz tagjai máskép véleked­nek, már saját maguk rájöt­tek arra, hogy komoly segítőtársa az ember­nek. Ezért arra is gondolniuk kell a dalmandi gépállomá­son, hogy a tsz tagjai még jobban szeressék a gépet, s ne veszítsék el bizalmukat a gépállomással szemben. A telefonbeszélgetés végén Speciál János elvtárs, a gépál­lomás főagronómusa ígéretet tett arra, ha a helybeli Vörös Sugár Termelőszövetkezetnél megkezdik az aratást, akkor levágják a Rákóczi Tsz ár­páját is. Ezután csak arra kérik a tagok a gépállomás vezetőit, hogy ne hitegessék őket, s adják meg a kért és várt segítséget. ff Pelenka-bál Tolnán A tolnai és a bogyiszlói ár­vízkárosultak gyermekei ré­szére Tolnán létrehozott böl­­csőde vezetősége ma este „Pe­lenka bált” rendez a Textil­ Jgyár kultúrotthonában. A­­­­ táncmulatsággal egybekötött műsoros esten a Budapesti Ál­­­­lami Operaház művészei lép­tnek fel, Rácz Zsuzsa és Pető László balettáncosok, valamint Vincze János és Kiszely La­jos operaénekesek.­­ A műsoros est teljes bevé­telét a bölcsőde fejlesztésére fordítják, úgy tervezik, hogy ez az összeg lesz az alap a majdani állandó jellegű tol­nai bölcsőde létrehozásához. A RATU­NK Munkába állt a kombájn a szedres­ Petőfi földjén Egyre több helyről érkezik hír arról, hogy megkezdődött az év legnagyobb, legnehe­zebb munkája, az aratás. A hét elején még az állami gaz­daságokban ind­ult meg egy­két­­ kombájn, most mást a termelőszövetkezetek táb­láin is munkába álltak a gé­pek. A szedresi Petőfi Termelő­­szövetkezetben már javá­ban folyik az árpa aratása. A Szedresi Gépállomás kombáj­­nosa, Kemenesi János teg­nap reggel kezdte meg a min­degy 25 holdat kitevő árpa­tábla aratását gépével. A munka, bizony lassan halad, a felázott talajon lassan tud dolgozni a kombájn , azért mégis gyorsabban halad az aratás, mint kézierővel. A termelőszövetkezet 1 tagsá­g azért kézierővel is a­nak olyan helyek, am­­­i tud dolgozni a kombájnul#­ost mintegy tíz holdat aratnak le, az árpavetés többi része még nem érett be teljesen, csak hétfőn tudják folytatni. íj. : Addig sem tétlenkedik a szövetkezet tagsága , kazal­ba hordják a már felgyújtott szénát, úgy határoztak, még vasárnap is dolgoznak. A nö­vényápolásnál kézi erővel már az utolsó simításokat végzik az aratás előtt, közben folyik már a kukorica harmadik gé­pi kapálása. Hmhtcsk a bátasséki Búzakalász Tsz-ben is Az elmúlt napokban, hetek­ben nagy szorgalommal dol­gozott a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet tagsága. — Volt mit tenni a kertészet­ben, a szőlőben, kint a földe­ken. Igyekeztek azért, hogy az aratásig lehetőleg rendbe te­gyenek mindent. Azért előreláthatóan, az aratás nagy részét a gépállo­más gépeire bízták, hogy bár­hogyan adódik is a helyzet, ne menjen egyik munka a má­sik rovására. Ez be is iga­zolódott, most, hogy beérett az őszi árpa, s megkezdődött az aratás. Csütörtökön dél­után állt munkába a várdom­bi gépállomás kombájnja és péntek délig mintegy 10 hol­dat aratott le. Az elmúlt esős napok miatt lassan haladhat a munka, a laza talajon ne­hezen halad­­ kombájn, de mégis folyik az aratás. Aratják az árpát kézierő­vel is, igaz, csak azokon a területeken, amelyekre a kom­bájn nem tud rámenni. Nyolc­tíz fő végzi csupán az árpa­­aratást, a többieknek van dol­ga a kertészetben, a szőlőben. A sok eső miatti peronoszpó­­raveszély, a gyomosodás, a kö­tözés sok munkát követel, egyszóval nehezen boldogulna a munkákkal a tagság a gé­pek segítsége nélkül. Egy ze­­tor jelenleg is a kukorica ka­pálását végzi. Hamarosan a búza aratására is sor kerül a termelőszövetkezetben — amint az árpaaratás befejeződött A búzából is, az árpából is, a tavalyinál jobb termésre szá­mít a szövetkezet tagsága. A paksi határban is beérett az őszi ár­pa­ A héten megindult az aratás a paksi határban. Jónéhány dolgozó paraszt hozzálátott ár­­patermésének learatásához. — Legelőször Krézer János aratta 1­500 öl, Zalakovics János 800 öl és Hanoi József 1200 öl őszi árpáját.­ Tegnap a Vörös Sugár Ter­melőszövetkezet harminc hol­das árpatáblájában a duna­­szentgyörgyi gépállomás kom­bájnja is munkához látott. Az eddigi becslések szerint a ta­valyi átlagnál egy-két má­zsával nagyobb termést ad az őszi gabona, öröm az aratás a tsz. tagságnak, az egyéni gazdáknak. Az aratás mellett jól halad­nak a többi munkák is a köz­ségben. Az egyéni gazdák kö­zül többen már harmadszor kapálják a kukoricájukat, a szőlőt pedig ötödször perme­tezték, nehogy a peronoszpóra komolyabb károkat okozzon. Ha nem fordul rosszabbra az idő, hamarosan befejeződik az őszi árpa aratása a paksi ha­tárban. A nagykónyi Új Élet Tsz megelőzte versenytársát Az évek során már hagyo­mányossá vált az iregszemcsei Uj Élet és a nagykónyi Uj Élet Termelőszövetkezetek kö­­zött a verseny. A két termelő­­szövetkezet az éves verseny­szerződés szerint minden sze­zonmunka befejezése után ér­tékeli az eredményeket. A nagykónyi Új Élet Tsz június 26-án megnézte versenytársa területét és a termelési terv­ből kiindulva a versenyszer­ződés alapján pontokban álla­pította meg a munkák érté­kelését. A két termelőszövetkezet­nek egyenlő nagyságú 450— 450 hold területe van, egy­forma a vetéstervük és mind­két tsz-ben egyenlő a tag­létszám. A versenybizottság megállapította, hogy az ireg­szemcsei Uj Élet Tsz ugyanak­­kora területről több pillangós takarmányt takarított be, mint versenytársa. Az állattenyész­tés területén viszont a nagy­kónyi Uj Élet Termelőszövet­kezet vezet, mivel nagyobb a tehénállománya és 202 sertés­sel több van mint az ireg­szemcsei tsz-ben. A növény­ápolási munkában és a mun­kafegyelemben a nagykónyi Uj Élet Tsz mindössze annyi­val vezet, hogy itt a DISZ fia­talok lelkesebben, jobban dol­goznak, mint az iregszemcsei Uj Élet Tsz-ben. A bizottság a versenyszer­ződés alapján az iregszemcsei Uj Élet Termelőszövetkezet munkáját 7.75 pontra, a nagy­kónyi Uj Élet Tsz munkáját pedig 10.7 pontra értékelte, így a termelési versenyben ed­dig a nagykónyiak vezetnek. A következő versenykiértékelés a betakarítás és a cséplési mun­kák után lesz.

Next