Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-30 / 153. szám
4, A szünet előtt Az iskola udvarán csend van, mint a fészek körül, ha elszállnak belőle a fecskék. Minden iskola ilyen most, hogy vége a tanításnak, s a zajongó gyereksereg — mely zsivajával néha a fél utcát felverte — elvonult. Furcsa ez a csend az iskola körül lakóknak, furcsa még Pintér Józsefnek is, a madocsai általános iskola igazgatójának. Pedig 1934. óta, de sokszor mentek már nyári szünetre a diákok, s azóta minden évben sokan mentek el úgy is, hogy ősszel nem jöttek vissza a padok közé, és mint diákokkal, nem találkozott velük ... De ni! Még sincs egészen csend; diákok szállingóznak be egyenként a kapun, kezükben az értesítővel, hogy beiratkozzanak a következő tanévre. A régi diákok maguk jönnek, az elsőosztályosok pedig szüleikkel. Az igazgató ott ül az osztály utolsó előtti padjában s figyeli a beírást, a sorbaálló diákokat, majdnem mindegyikhez van egy szava. Aztán egy asszonnyal beszélget, aki méltatlankodik, hogy fiának ismételnie kell a harmadik osztályt. Nehéz megértetni a szülőkkel — azokkal, akik nem kísérik figyelemmel gyermekük évközbeni munkáját, — hogy miért kell megismételniük az osztályt... — Hány diák volt az elmúlt tanévben? — kérdezzük. — Kettőszázkilencvenhat, — hangzik a felelet — de most, körülbelül háromszáznegyven beiratkozásra számítunk. Bajos dolog ez így, tudja, mert kevés a termünk, mindösze öt, s az első osztályt meg kell osztani, mert hetvenen lesznek körülbelül. S ha minden termet lefoglalnánk a délutáni tanítással is, akkor nem tudnánk úttörőfoglalkozásit meg egyéb megbeszélést tartani helyiség hiányában. Egy kislány lépegett el mellettünk, kezében a bizonyítványával s beáll a sorba. — Mutasd a bizonyítványodat — szólítja meg az igazgató. És Kis Eszter odaadja kitűnő bizonyítványát. — Hányadik osztályba mész? — Másodikba. — Mit csinálsz a nyáron? — Olvasok, szeretek olvasni, meg játszani, — és már siet is, hogy ki ne maradjon a sorból, s gondolatban a nagy hajasbabát öltözteti, amit még tavaly kapott ajándékba. B. G. Évzáró színielőadás Szekszárdon A tolnai II. sz. általános iskola jól sikerült műsoros estet rendezett a közelmúltban, melynek keretében előadták a „Falusi iskola’’ gyermekoperát, a „Hóíehérke és a hét törpe” című mesejátékot és a „Vidám farsang” című bohózatot. A megnyilvánuló érdeklődésre való tekintettel ötször ismételték meg az előadást telt ház előtt. A honvédség azzal a kéréssel fordult az iskolához, hogy mégegyszer adják elő, ezt a kérést azonban az iskolaév befejezése miatt nem teljesíthették. A betanítás és a rendezés munkáját Ádám Janka tanárnő irányításával, a minden dicséretet megérdemlő pedagógus kollektíva végezte. „Ahol nem lehet csinálni semmit“ „Gyömkön nem lehet csinálni semmit” — szokták mondani nemcsak a kultúrmunkások, hanem a társadalmi szervek vezetői is. Igaz, nehéz, de lehet. Ezt bizonyítja, hogy a járási tanács DISZ-szervezete és szakszervezete, miután betanulta Soós György „Pettyes” című vígjátékát, az elmúlt 2 hónap alatt Gyönkön 3, a járás községeiben 9 előadásban mutatta be, s mindenütt nagy sikerrel. Legutóbb vasárnap este a Bonyhád-tudományi Haladás Tsz látta vendégül a csoportot. A nagysikerű előadás után, — miközben gyakran felzúgott a megérdemelt taps , a tanács dolgozói együtt táncoltak, szórakoztam éjfélig a szövetkezet dolgozóival. Néhány szót az előadásról: A jó összmunkáért, lelkesedésért dicséret illeti az egész csoportot, a csoport vezetőjét Farkas Henriket, aki fáradságot nem kímélve dolgozott a darab betanításán. A szereplők közül különösen kitűnt Péti Lajos a tanács egyik instruktora. A Pettyes szerepét őszinte átéléssel formálta meg, és alakítását a közönség eddig minden előadáson ütemes tapssal jutalmazott. Dicséretet érdemel még külön Sárközi Emil, Kálló Zsiga alakításáért. Azt a kedves, rokonszenves öreg embert mutatta be a közönségnek, akit Soós György elképzel. Pozitív szerepén talán egy árnyalatot homályosított az, hogy a kulákot játszó Bódis István szinte mégegyszer akkora testével, ideges mozgásával és túlzott arcjátékával majdnem „lehengerelte az öreget”, Hollós hadnagy szerepében Wolf Henrik is igen jó volt. A női szereplők közül Forrás Jolán Kálló Erzsije emelkedett ki. A többi szereplőt is mind dicséret illeti, akik a munkájuk mellett nagy feladatot oldottak meg, mégpedig jól, mert a közönség olyan érzéssel távozott, hogy „jó volt, megérte!’’ Buzdítsa ez a siker a gyönki kultúrgárdát további jó munkára. HORVÁTH GYÖRGY kultúrotthon ig. h. TOLNAI NAPLÓ Az MDP Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Nyomdáért felel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. Idájává. Várható időjárás szombat estig: Változó felhőzet, sok helyen eső, zivatar. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 10—13, legmagasabb 18—21 fok. MOZI Garay Filmszínház június 28-tól július 1-ig: Döntő pillanat. Jugoszláv film. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 8 és fél 9 órakor. Kert-mozi: június 29-től július 1-ig. Halhatatlan melódiák. Olasz film. TOLNAI NAPLÓ £ satomuFTIR JÚNIUS 30 Szombat Pál 1866 június 30-án született Perlmutter Izsák festőművész. Tíz évvel ezelőtt hajtották végre az első atombomba kísérletet a bikini szigetcsoporton. 1905 június 30-án zajlott le az első dunántúli aratósztrájk. HIRE — Ma este Bátaszéken mutatja be a bonyhádi járási művelődési ház művészegyüttese Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét. • — Ma este nyitják meg Tengelicen a földművesszövetkezet új sörkert helyiségét. A sörkertet a szövetkezet dolgozói társadalmi munkával készítették. — Ezer forint értékű könyvjutalmat osztottak ki a zombai iskolások között a tanévzáró ünnepélyen. — Elkészítették a jereváni filmstúdióban A vihar ösvényén című szovjet filmet. A film egy néger fiú és fehér leány szerelmét ábrázolja, Abrahams délafrikai író regénye alapján. — A Dunaföldvári Kendergyár tűzoltósága június 26-án tartotta az 1955—56-os oktatási év záróvizsgáját. A záróvizsga alkalmából a gyár hivatásos tűzoltói kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségükről tettek tanúbizonyságot. — Megjelent Arkus István: Egy bolygón kell élnünk... című írása az Országos Béketanács kiadásában. A füzet színes ismertetést nyújt a szovjet vezetők angliai látogatásáról, ennek kapcsán megmutatja azokat az erőket, amelyek a különböző rendszerű országok békés együttélésének megvalósulását segítik elő. — A Szovexportfilm 1956 november második felében rendezik meg a Csehszlovák Filmhetet a Szovjetunióban. Bemutatják a Husz János, a Páncélos dandár, Angyallal a hegyekben című filmeket. A negyedik filmről még nem döntöttek. — Négy tantermes általános iskola épül még ebben az évben Kurdon. Erre a célra a község egy nem használt épületét használják fel. Szabadtéri színpadot épít Kurd község lakossága társadalmi munkával. Augusztus 20-án történik a felavatása és ekkor mutatják be az erre az alkalomra betanult színművet is a község színjátszói. Apróhirdetések BALATON rendszerű fürdőkályha és 250-es Puch S. 4-es motor eladó. Szekszárd, Bercsényi u. 5. Eladó ház Szekszárdon, Mátyás király u. 31. alatt, valamint Alkotmány u. 47. alatt. Érdeklődni mindkettőről Alkotmány u. 47. sz. alatt lehet Bóvári Lajosnál. Gépkocsira keresünk erős fizikumú rakodómunkásokat. Tatarozó Vállalat, Szekszárd. — A Pincehelyi Kórház szakképzett szakácsnőt keres. Jelentkezés a kórház gondnokánál.______________ A SZEKSZÁRDI VASIPARI VÁLLALAT autó, motorkerékpár, kerékpár fényezést, autókárpitozást vállal. T SPOR Vasárnap tartja szakszervezeti sportünnepélyét a Szpartakusz SE A Szpartakusz SE Tolna megyei elnöksége, valamint a Szekszárdi Szpartakusz Sportkör július 1-én, vasárnap délelőtt 9 órakor tartja szpartakiádját a szekszárdi sporttelepen. A szpartakiádon részt vehetnek a szövetkezeti és a magán kisipari dolgozók, akik III. osztálynál magasabb minősítést abban a sportágban nem értek el. Versenyszámak: (női) 100, 400 m, gránátdobás, súlylökés, távolugrás, magasugrás, 4x100 m-es váltó, 10 km-es kerékpárverseny közhasználatú gépen. Férfi: 100 m, 800 m, magasugrás, távolugrás, súlylökés, gránátdobás, 4x100 m váltó, 20 km-es kerékpárverseny közhasználatú gépen, röplabda • Nevezni a sportkörnél, vagy a helyszínen lehet. KOSÁRLABDA HÍRADÓ A június 24-én lejátszott mérkőzések eerdményei: Szekszárdi Dózsa—Nagydorogi Traktor (női) 87:30 (38: 12). Vezette: Péterfalvi, Asztalos. Szekszárdi Dózsa—Nagydorogi Traktor (férfi) 40:29 (20:17). Vezette: Péterfalvi, Asztalos. Dombóvári Bástya—Szekszárdi Vörös Meteor (férfi) 100:70 (45:31). Vezette: Barcs II., Gyulai. Szekszárdi Bástya—Bonyhádi Szpartakusz (női) 121:62 (62:30). Vezette: Fogarassy I., Fogarassy II. A bajnokság állása a lejátszott mérkőzések után: Székesfehérvárott játssza mérkőzését vasárnap megyénk ifjúsági válogatottja A megyei ifjúsági labdarúgó válogatott második mérkőzését játssza vasárnap Székesfehérvárott. Eredetileg Sztálinvárosba, majd később Siófokra volt a mérkőzés kijelölve, azonban az OTSB csütörtökö este megváltoztatta a mérkőzés lejátszásának helyét és ezúttal Székesfehérvárt jelölte ki. Az ifjúsági válogatott csütörtök délután erős erőnléti edzést tartott Ludas Béla edző irányítása mellett. A vasárnapi ellenfél ellen, mely Északpest ifjúsági válogatottja lesz, a következő összeállításban szerepel a csapat: Khier—Tamás, Csordás, Bosnyák—Weiszenburger, Honti—Szabó, Fláding, Oláh, Barócsai, Péter. Tartalékok: Moravek, Völgyesi, Kláb és Gadó II. Érdekességek a megyei labdarugó bajnokságról A hat bajnokjelöltnek egymás elleni eredményeit állítottuk szembe egymással. Mindjárt szembetűnt, hogy míg a csapatok zöme csak 2 mérkőzést játszott vidéken, 3 mérkőzés otthon került megrendezésre, addig Simontornya az 5 mérkőzésből 4-et hazai pályán játszott le. Még így is a 6. helyen végzett, így arra kell számítanunk, hogy ősszel kiesik majd a csapat az első helyért folyó közdelemből. A többi esélyes közül Nagymányok áll valamivel rosszabbul, mint a többi, mert 3 nehéz mérkőzése lesz vidéken és csak 2 otthonában. Érdekessége az összeállítás-Meglepetés a D. Törekvés gyenge helyezése, melyhez nagyban hozzájárul saját pályáján Bonyhádtól elszenvedett veresége is. Dunaföldvárt az segítette annak, hogy a listavezető Szekszárdi Bástya az egymás ellen elért eredményeket figyelembe véve csak a 4. helyen van. Megelőzte 2 ponttal Dunaföldvár és Nagymányok. — (Nagymányok egy mérkőzéssel többet játszott otthonában), valamint egy ponttal Simontornya is. Mindent egybevetve, ebből az összeállításból az tűnik ki, hogy az első helyért folyó harcban a legtöbb esélye a szekszárdi, a dunaföldvári és a nagymányoki együttesnek van. Csak az egymás elleni eredményeket figyelembe véve az esélyesek között az alábbi sorrend alakult ki: első helyhez, hogy simontornyai mérkőzését is megnyerte és a másik két vidéki mérkőzésén is legalább döntetlen eredményt ért el. (Folytatjuk.) 1. Dunaföldvár 2. Nagymányok 3. Simontornya 4. Sz. Bástya 5. Bonyhád 6. D. Törekvés 5 2 3 — 15:77 5 3 1 1 16:107 5 3 — 2 9:116 5 2 1 2 10:85 5 11 3 7:133 5 1 — 4 3:112 A gyönki KS röplabda csapat nyerte a helyi rangadót Június 25-én, délután került sor a gyönki röplabda rangadóra, amikor a Gyönki Községi Sportkör és a Gyönki Dózsa röplabdások játszottak. Nagyszámú közönség előtt játszották a mérkőzést. A községi sportkör csapata három tartalékkal állt ki, s az első szettet a Dózsa csapata nyerte meg. A második szettben a községi sportkör csapata bizonyult jobbnak és végeredményben a Dózsa felett 3:1 arányú győzelmet aratott. Dicséretet érdemel a Dózsa csapat is, mely nagy győzniakarással küzdötte végig a mérkőzést. 1956 JÚNIUS 30. Segédoktatói, oktatói , edzőképző tanfolyamot rendez az OTSB Mint a Megyei TSB közölte, az Országos Testnevelési és Sportbizottság az 1956—57- es oktatási tanévben megindítja a szakoktatók képzését szolgáló edzőképző iskolát. Jelentkezhet minden oktató és szakoktató sportágakra való tekintet nélkül, aki minősítéssel és hároméves gyakorlattal rendelkezik.* Az OTSB az 1956—57-es oktatási évre asztalitenisz, birkózás, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, ökölvívás, röplabda, sí és tenisz sportágakban oktatói tanfolyamot rendez.* Ugyancsak az OTSB rendezésében az 1956—57-es évben segédoktatói tanfolyam kerül megrendezésre atlétika, kézilabda, labdarúgás, lövészet, sí, röplabda, torna és teke sportágakban. * A fenti iskolára, illetve tanfolyamokra való jelentkezéshez részletes tájékoztatót, valamennyi járási, illetve megyei TSB ad. Tolnai VL-Fadd 1:0 (0:0) Fadd, 300 néző. Vezette: Benke. Szép, napsütéses időben került lejátszásra a barátságos mérkőzés. Az első negyedóra után Tolna szép helycserés támadásokat vezetett, de a faddi védelem Puskással az élen, mindent hárított. A faddi csatársor, különösen a balszárny révén többször nehéz helyzetbe hozta a tolnai védelmet, ahol a legjobb embernek bizonyult. Az első félidő gól nélkül telt el. A II. félidőben tovább élénkült a játék. A 15. percben Nagy átjátssza a tolnai védelmet és amikor a kapussal áll szemben, lövése mellé száll. Újra Tolna kerül támadásba és a 30. percben a leállt faddi védelem mellett a tolnaiak megszerezték a vezetést, egyben a győzelmet jelentő gólt. Paksi Kinizsi-Bp. Bástya (Oktatási Minisztérium) 2:1 (1:0) Paks, 1000 néző. Vezette: Magyar A Paksi Kinizsi a barátságos mérkőzésre több ifjúsági játékost szerepeltetett és a vezetőség már most azon fáradozik, hogy az őszi fordulóra megfiatalított csapattal tudjon szerepelni. A vendégcsapat kezd és formás támadásokat vezet, a csatársor azonban mindent túlkombinál, s így a Kinizsi védelem tisztázni tud. Negyedóra után feljön a hazai csapat és veszélyes támadásokat vezet. A 30. percben Somodi megszerzi a hazaiaknak a vezetést, 1:0. A II. félidő elején újból a vendégcsapat támad többet, szép összjátékot lát a közönség, de eredményt nem tudnak elérni. A 18. percben Pintér lefutja az ellenfél védelmét és gólt lő, 2:0. 15 perc múlva egy Bástya támadás végén egy lövés a kapufáról pattan vissza, melyet a vendégek a hálóba juttatnak 2:1. Bírálat: A Paksi Kinizsi megfiatalított csapata szépen szerepelt. MOHAI ISTVÁN