Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-26 / 175. szám
Világ proletárjai egyesüljetek ! TOLNAK ! NAPLÓ MPP TQIHA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS jAPTA XIII. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1956 JÚLIUS 26. Befejezéshez közeledik az aratás megyénkben A megye termelőszövetkezeteinek és egyéni gazdáinak több mint 100 000 holdról kell, illetve kellett learatni a kenyérgabonát. Az időjárás miatt késve, július első hetében tudták csak megkezdeni az aratást. Azóta olyan lendülettel dolgoztak a gépállomások kombájnvezetői és aratógépkezelői, a termelőszövetkezetek tagjai és az egyéni gazdák, hogy nem egészen három hét alatt úgyszólván teljesen befejeződött az aratás. A megyei szakemberek becslése szerint július 24-ig, a zab kivételével, körülbelül 90 százalékát aratták le a gabonáknak. A gépállomások mintegy 14 000 hold gépi aratást végeztek el a termelőszövetkezetekben, s ha hozzászámítjuk azt, amit a termelőszövetkezeti tagok kézzel arattak, az körülbelül 25 000 hold gabona aratását teszi ki. A termelőszövetkezetekben azonban van még némi aratnivaló. Különösen a dombóvári járás több tsz-ében megy lassan a munka. A kocsolai Vörös Csillagban, a gyulaji Új Barázdában és még egy-két nagyobb tsz-ben körülbelül 1000 hold búza aratnivaló van még a dombóvári járásban. Elszórtan akad még másik járásokban is aratnivaló a termelőszövetkezetek határában. De ez igen kevés. Ha így megy a munka, a termelőszövetkezetek is, meg az egyéni gazdák is végeznek az aratással egy-két nap múlva. Megkezdték Szekszárdon az augusztus 20-i Ünnepi Vásár előkészületeit Augusztus 19-én és 20-án az idén is megrendezik Szekszárdon a kétnapos ünnepi vásárt, amelynek előkészületeit már megkezdték. Az idei vásár, a jelek szerint, jóval gazdagabb lesz, mint az elmúlt években volt, s közel 50 millió forint értékű árucikk között válogathatnak a vásárlók. A két napra a vásár rendezősége mintegy 50 000 látogatót vár Szekszárdra. Az ünnepi vásár Tolna megye kulturális életének is jelentős eseménye lesz. A megye 10 legjobb falusi művészeti együttese lép fel a vásár szabadtéri színpadán, s az országos hírű népi együttesek mellett több termelőszövetkezet és állami gazdaság művészei is fellépnek. A Simontornyai Bőrgyár, a Paksi Konzervgyár táncosain kívül Szekszárdra látogatnak a nagymányoki bányászzenészek, valamint a legjobb állami gazdasági tánccsoport, az alsóleperdi együttes is. Elindították az első zöldborsó konzerv exportszállítmányt a Paksi Konzervgyárból A hónap elején befejezték a zöldborsó feldolgozását a Paksi Konzervgyárban. A gyár közel kétszeresére teljesítette üveges zöldborsó gyártási tervét. A gyártott üveges zöldborsó jelentős részét exportálják, az elkövetkező két héten belül tíz vagont szállítanak belőle a Német Demokratikus Köztársaságba. Az első vagon üveges zöldborsót ma indították útnak a paksi vasútállomásról a Német Demokratikus Köztársaságba. Jól sikerült a Gyönki Mezőgazdasági Kiállítás A kiállításon különösen nagy sikert aratott a szakadáti Aranykalász Termelőszövetkezet a kiállított 7 hízó bikájával. Az eladásra hizlalt fiatal bikákért előreláthatólag mintegy 60—70 000 forintot kap majd a termelőszövetkezet. A kiállított bikák első díját az egyéniek közül Muth Henrikné 7 holdas gyönki gazda bikája nyerte, a tehenek első díját pedig Genszler Andrásné szakadáti gazda tehene. A termelőszövetkezetek tehenészete közül a gyönki Petőfi Tsz tehenészete volt a legérdemesebb az első díjra. Sok egyéni gazda és szakember gyönyörködött az Alsópéli Állami Gazdaság tehenészetén, baromfiállományán és lovain. A körzeti kiállításon sikeres takarmány kezelési és gépi bemutatót is tartottak, délután divatbemutató színes műsor, zene és tombola tarkította az egésznapos kiállítás műsorát. A kiállítás sikerére vall, hogy több mint 5000 látogatója volt, s a gyönki földművesszövetkezet friss pecsenyéje mellett a legnagyobb sikert az ízes, finom halászlé aratta. A határozat végrehajtásához tudásunk legjavát adjuk Tolnanémedi község kommunista termelőszövetkezeti tagjai nagy megelégedéssel fogadták a Központi Vezetőség július 18-i határozatát. — Mély megelégedéssel tölt el bennünket az a tudat, melyet a Központi Vezetőség határozata a pártmunkában a jövő perspektívájaként megszabott. Pártmunkánknak a várt erősödése érdekében most új formát adunk, s érezzük, hogy a határozat alapján ezt végre is tudjuk hajtani. Azonban bárki lenne is, aki ezt a helyzetet fel akarná használni a párt egységének gyengítésére, arra a nép szabadsága iránti hűség, harcos fegyverével fogunk lesújtani. Büszkék vagyunk arra, hogy pártunk minden esetben tagsága és az egész nép előtt feltárja az elkövetett hibákat és azzal egyidőben megjelöli, mit kell tenni azok kiküszöbölésére. Ehhez természetesen mi — a dolgozókkal állandóan közvetlen foglalkozók — kommunista tudásunk legjavát fogjuk adni további munkánkban. JANKÓ JÁNOS VB elnök. Több mint 100 előadást tart a TTIT A TTIT Tolna megyei szervezetének politikai szakosztálya megbeszélte azokat a feladatokat, amelyeket a Központi Vezetőség határozata és a második ötéves terv jelent a szakosztálynak. Tolna megyében az évelső felében 43 előadást tartott a politikai szakosztály, s ezeken több mint 3000 hallgató vett részt. A szakosztályi tagok most úgy határoztak, hogy a közeljövőben 57 előadást tartanak a megye különböző részein a Központi Vezetőség határozatával kapcsolatban. Ugyanakkor a politikai szakosztály megbeszélte a filozófiai szakosztály tagjaival, hogy a szakosztály második félévi 48 előadását is kapcsolják egybe az új párthatározat ismertetésével. r------------------------------------------------------------------------------------------- Irányelvek a magyar népgazdaság fejlesztésének második ötéves tervéhez (2-4. o.) _____________________________________________________________ Jelentés a kombájnosok versenyéről Az aratás már a befejező szakaszában van, a kombájnosok versenye egyre érdekesebben alakul. A gépállomási kombájnosok versenyét a learatott holdak mennyisége alapján értékelik. Ezek szerint az ötven gépállomási kombájnos versenyében Török Sándor, a nagydorogi gépállomás kombájnosa az első, aki közel 200 holdról aratta le és csépelte el eddig a gabonát. Tibai Sándor szedresi kombájnos, aki a 200 holdas mozgalmat kezdeményezte, jelenleg a második, még csak 170 holdnál tart. Az állami gazdaságok kombájnosainak versenyét aszerint értékelik, hány mázsa gabonát csépeltek el. Itt Falb József juhér kombájnos vezet a versenyben 2403 mázsa, második Fejő Ferenc biritói kombájnos 2293 mázsa, harmadik a sárközi Pilisi István 1985 mázsa teljesítménnyel. A szekszárdi Béke Tsz példát mutatott Elsőnek szállította búzáját a beadási kötelezettsége teljesítésére Élénk sürgés-forgás van a szekszárdi malomban, zászlókkal, drapériákkal díszítették az épületet, láthatóan valami ünnepélyes alkalomra készültek. A szekszárdi Béke Termelőszövetkezet szállította be elsőnek a városba búzáját a beadási kötelezettség teljesítésére. Farkas elvtárs, a Terményforgalmi Vállalat igazgatója köszöntötte a kötelezettségét példamutatóan teljesítő szövetkezet jelenlévő tagjait, majd Kiss l Antal, a termelőszövetkezet elnöke tett ígéretet arra, hogy továbbra is öregbítik a termelői szövetkezet hírnevét. Miközben a teli zsákokat hordják be, a Terményforgalmi Vállalat női tánccsoportja tánccal köszönti szórakoztatja a jelenlevőket. Lekerül a vontatóról az utolsó zsák is, összeadják az eredményeket — 96 mázsa búzát szállított be a termelőszövetkezet — 150 mázsa a beadási kötelezettségünk, a többit is behozzuk még ma — mondja Kiss elvtárs, a tsz elnöke. — De most már igyunk is ennek örömére — hívja a jelenlévőket. Egy nagy tálcán szendvics, egy láda sör kerül elő, s az első poharat a példamutató termelő szövetkezetre köszöntik. Az MDP KV első titkára fogadta az NDK nagykövetét Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára július 25- én, szerdán fogadta Rudolf Helmert, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetét. Az MDP KV első titkára fogadta az Albán Népköztársaság nagykövetét Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára július 25- én, szerdán fogadta Piro Kocit, az Albán Népköztársaság távozó magyarországi nagykövetét. Egy kiváló kombájnos A gépállomási kombájnosok megyei versenyében az elsők között van Pancza Ferenc, a tevéli gépállomás kombájn vezetője. Jó munkájával segíti a gépállomás körzetében levő termelőszövetkezeteket, hogy mielőbb betakaríthassák gabonájukat. A zombai Vörös Csillag Termelőszövetkezet legelőször a beadási kötelezettségét teljesítette abból a búzából, amelyet Pancza Ferenc aratott le gépével. Eredményes munkaverseny a Nagytormási Állami Gazdaságban A Nagytormási Állami Gazdaságban a május végén megtartott üzemi értekezleteken lelkes munkaversenyt indítottak a gazdaság dolgozói. A Béketanya női növényápoló brigádja kihívta a nagytormásiakat, s ezen felbuzdulva a tehenészek, majd a növendék állatgondozók is versenyre hívták ki egymást. A gazdaság vezetői és üzemi bizottsága támogatta a munkaversenyt és az elmúlt napokban értékelte az eredményeket. A növényápolásban a nagytormásiak lettek az elsők. Fekete András munkacsapata a verseny időszaka alatt 188,6 százalékos eredménnyel dolgozott. Eredményes munkájukért 1200 forint jutalmat kaptak a gazdaság vezetőségétől. A tehenészetben is eredményes volt a munkaverseny. Míg eddig csak egy istálló termelt a gazdaságban napi 500 literen felüli tejet, a verseny eredményeként egy kivételével mindenhol 500 liter fölé emelkedett a napi tejhozam. A tanyatormási I-es istállóban a verseny időszaka alatt 102 literrel emelkedett a tejhozam, ezért a tanyatormásiak kerültek az élre a versenyben. A növendékállatgondozók versenyében Szabó Jánosné lett az első. Azonkívül, hogy a munkaversenyben élenjáróknak pénzjutalmat adtak, a gazdaság vezetősége lehetővé tette, hogy az üzemegységek legjobb dolgozói részt vegyenek egy közös balatoni kiránduláson is. A paksi gazdák példája A bölcskei és a madocsai egyéni gazdák is megalakították a géphasználati szövetkezetüket. A Központi Vezetőség határozata, amely kimondja, hogy hatékonyan kell támogatni a földművesszövetkezeti mozgalmat és ennek keretében az egyszerű géphasználati, gyümölcs, zöldség, méhész és borjú nevelő, stb., stb. termelési társulásokat, szakcsoportokat... — igen jelentősen növelte az egyénileg gazdálkodó parasztok kezdeményezési kedvét, gazdaságuk fejlesztésére, termelésük növelésére. Tolna megyében először a paksi egyéni gazdák hívták magukra fel Tolna megye és az egész ország figyelmét is, amikor vasárnap az országban elsőnek megalakították a géphasználati szövetkezésüket. Két nap telt el azóta s a Központi Vezetőség határozatának szellemében újabb két géphasználati csoport alakult megyénkben. Bölcskén Süveges Mátyás 13 holdas és Horváth Mihály 3 holdas egyéni gazda kezdeményezésére összesen 29 egyéni gazda társult a géphasználati szövetkezés keretében és még hétfőn este megkötötték szerződésüket a bölcskei gépállomással. Kedd reggel érkezett jelentés a Tolna megyei gépállomások igazgatóságához Madocsáról is, ahonnan ugyancsak közel 20 egyéni gazda géphasználatra való közös társulását jelentették. A géphasználati társulásokat a gépállomások mellett különösen a helyi földművesszövetkezetek segítik. A községi földművesszövetkezetek vállalták, a géphasználatra társult egyéni gazdák és a gépállomások közötti állandó kapcsolat fenntartását.