Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-02 / 181. szám

4. Mádéfalvi veszedelem A BONYHÁDI pedagógusok és a szülői munkaközösség szín­­játszó együttese sikersorozatá­nak egyik állomásaként Zom­­bán is bemutatta Földi István „Mádéfalvi veszedelem" című történelmi színművét a kul­túrotthon udvarán felállított sza­badtéri színpadon. Az előadást nemcsak Zombán hanem a szomszédos községekben, Ké­tyen, Felsőnánán is nagy érdek­lődés előzte meg, s az összese­­reglett közel 1000 nézőnek va­lóban nem mindennapi élmény­ben volt része. FÖLDI ISTVÁN a „siculici­­dum” eléggé ismeretlen törté­netét sűrítve 5 felvonásos szín­művébe. Művét időszerűvé teszi a bukovinai székelység idetele­pítésének és ittélésének valósá­ga. Nemcsak a színműirodalom, hanem a magyar történetírás is tartozik nekünk a Habsburg önkényuralom e fejezetének fel­­dolgozásával. Földi István tör­­lesztett ebből a tartozásból. — Több, mint egy évtizede élnek közöttünk, Tolnában, Baranyá­ban a hazájukból távozni kény­szerült székely testvéreink anél­kül, hogy hontalanná válásuk történetét igazán megismertük volna. Földi István színdarabja sok tanulságot és okulást tarto­­gat elsősorban azok számára, akik még nem tudják elfogulat­lanul látni a székelység életét. A színmű cselekménye a történeti események időrendjében fut, s éppen ez biztosítja benne a drámai feszültség növekedését az utolsó jelenetig. A feszültség kétszer is tetőpontot ér (Borsai halála és az éjszakai öldöklés), de csak akkor oldódik fel, ami­kor az üldözöttek búcsúzó éneke felhangzik a moldvai bojár szál­lásán. Új élet kezdődik a Bor­­saiak, a Barabások, a Csórja Boldizsárok, a Baconi Istvánok számára, akik akkor még nem is sejtik, hogy ez az új élet késő utódainak újabb drámák és kálváriák induló állomását je­lenti ... A SZÍNMŰ SZEREPLŐI egy­­től-egyik jó alakítást nyújtot­tak. Patinás, ízes beszédük, kor­hű jelmezük tökéletesen ér­vényre juttatta az író valóság­­ábrázolását. Ezt támogatja a technikai megoldás is. a színpa­di berendezés, a székely házak, a havasi szállások díszlete, a téli hóvihar illúziója stb. Kiemelkedő volt a Szakács Antal játéka Borsai Nagy István szerepében, aki nemcsak mint főszereplő, de mint rendező is, megadta az előadás lendületét. Várbeli szé­kely öregcselédet alakított Zsig­­mond Kálmán. Zamatos rigmu­saival, megható hűségével sok kacajt és könnyet váltott ki a nézőkből. Erőss Józsefné nagy átéléssel játszotta meg Borsainé szerepét, Sántha Lázár pedig Baconi István strázsamester ro­konszenves alakját tette élethű­vé. Jól fogta föl a két császári tiszt szerepét Várda Aladár és Ambrus Lukács, míg a lázadó székely vezetők törhetetlenségét Réther Vilmos, Enyedi Gergely, Borsos Ágoston és Csíki Kálmán elevenítették meg. Szűcs Béla a háromszéki fiskális nem kön­­­nyű jellemét igyekezett megját­szani, Bányai Gáspár, mint sebesült székely, jóízű beszédé­vel és játékával tűnt ki. Fe­renc János és Vári János szé­kely huszárok tánca érdemel elismerést, s a két gyermeksze­replő, Várszegi Etelka és Sövér Antal természetes egyszerűsé­gükkel nyerték meg a közönség tetszését. A többi szereplő is si­keresen illeszkedett be az együt­­tesbe ,amelynek minden tagja szívvel lélekkel, teljes odaadás­sal játszott. A ZOMBAI BEMUTATÓ a színmű tizenkettedik előadása volt. A bonyhádi székely kultúr­­csoport további előadásokat ter­­vez Tolna és Baranya városai­ban, falvaiban, hogy a ,,Madé­falvi veszedelem’’ történelmi tanulságával erősítse a székely­ség nemzeti öntudatát, más­részt a darab mai mondanivaló­jával közelebb hozza egymáshoz az összetelepült, vagy telepített népcsoportokat. De Tolna—Ba­ranya határán túl is szükség volna tudatosítani a „siculici­­dium” történetének eszmei tar­talmát a nemzeti közvélemény­­ben s ezért Földi István szín­műve odakívánkozik nagyváro­saink színpadára. (B. B.) Bírósági hírek Müller Anna 20 éves hajadon aki bejelentett állandó lakással nem rendelkezik és már két ízben volt közveszélyes munkakerülés miatt büntetve, szabadulását kö­vető 10 nap múlva Dombóváron állás nélkül csavargók, a vasút­állomáson a késő esti órákban útitáskáját 1200 forint értékű Papp József dombóvári tűzoltó ruhaneművel és 300 forint kész­pénzzel együtt ellopta. A vasút területén elkövetett lopás miatt a dombóvári járásbíróság 8 hó­napi börtönbüntetésre ítélte. * Szőlősi Gyuláné, a dombóvári 5. számú földművesszövekezeti bolt vezetője 16.581 forintot sik­kasztott el, melyből 14.000 forin­tot készpénzben, a többit pedig olyan módon, hogy az üzlet áru­ját fogyasztotta, rokonainak, is­merőseinek árut hitelbe adott ki. Hiánya fedezésére a palacko­zott szeszesitalt megbontotta, azokat vízzel felöntötte és két­­féle rumot készített, melyet azonos áron adott el. Tizenegy forintos szalámit 20 forintért adta. Súlyosan vétett a közegész­ség ellen is és az üzlethelyiség takarításáról nem gondoskodott. A bíróság folytatólagosan elkö­vetett sikkasztás, csalás, ár­drágító üzérkedés és közegész­ség elleni bűntett miatt 2 évi börtönre ítélte, valamint köte­lezte a kár megtérítésére. TOLNAI NAPLÓ Rendőrségi hír V. K. kiskorú paksi lakost Kiss József egyízben ittas álla­potban felpofozta. V. K. akkor elhatározta, hogy ezt a sérelmet megtorolja Kiss Józsefen. Mi­nap megfigyelte, hogy Kiss Jó­zsef a Dunaparton a vasútállo­más felé tart, utána lopózott, majd hátulról kővel fejbedobta. Kiss József összeesett, eszméle­tét vesztette. Ekkor V. K. az 5 méteres átereszről lelökte. Kiss József koponyalapi törést szen­­vedett és meghalt. A tettest a rendőrség elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte. Két nap Pálfán az Állami Egészségügyi Otthonban A vajtai állomásról autóval vitetnek be az otthonba mint a TTIT előadóját. Kelédi Ferenc igazgató mosolyogva fo­gad. Másfélévi tartozásomat ro­vom le ezzel a látogatással, hogy előadást tartsak Tolna me­­gye történetéről. A zsúfolásig megtöltött kultúrteremben lekö­ti figyelmemet a gyönyörű szí­nes kis freskó, amelyet a nevelői kar, élén az igazgatóval festett. Művészi munka, aminek a foly­tatása a pálfai pártszervezet kultúrtermében fog következni, mint mondja Erdődi Sándor bácsi. A fiatalok körém gyűl­nek és nagy tájékozottságot árulva el, érdeklődnek a megye történetének egyes apró moz­zanatáról. Éjfél, és a társaság még mindig együtt. A DISZ-fia­­talok bejelentették igényüket a József Attila olvasómozgalomra. Sándor bácsi gyertyát fog. Vé­gig látogatjuk az intézmény gondozottjait, a 120 beteg gye­reket, kik hófehér ágyban, ápo­lónői felügyelet mellett alus­­­szák álmukat. A pavlovi nerviz­­mus feltételes reflexeire építik az itteni gyógykezelést olyan si­kerrel, hogy ez a szelektáló hely az egész ország gyógype­dagógiai intézeteinek továbbít innen, azzal a céllal, hogy a szocializmusunk építésének mun­kabíró felnőtteket adjon majd. Háromtól tizennyolc éves gyer­mekek nevelése folyik itt az elő­készítőkben. Külön európai szen­­záció volt, hosszú évek során át, az a 22 éves, 80 centiméter hosszú láb és kéz kontraktúrák­­kal szenvedő egyén, aki egy vé­letlen baleset folytán hunyt el egy más intézetben. Az ápoltak ellátása mintaszerű, de nem is csoda, mert az intézet minden dolgozója a legnagyobb egyet­értésben igyekszik itt munkájá­nak legjavát adni a cél érdeké­ben. László Sándor, Horváth Lajos, Viola Lajos és Zámbó György május 1-i felajánlására bontott anyagból új sertésólakat készítettek, hogy a moslékból az intézet élelmezésének a javítá­sára, sertéshízlalás útján még jobban feljavítsák. Az intézmény a legmodernebb intézete ma az országnak, központ, fűtés, ha­talmas hűtőszekrény, állandó fürdő stb., stb. Nem csoda te­hát, hogy eddig, a folyó évben, több, mint 200, javarészben szakember, köztük sok idegen, külföldi is meglátogatta az otthont. Halász István párttitkár személyesen keresi fel ismétel­ten ,hogy problémáikban segít­séget nyújtson. De segítő­kész­ségét Badar Lajosné, területi szakszervezeti titkár is a leg­­messzebbmenően érvényesíti. Neki köszönhető az, hogy az ápoló intézet a kórház jellegét elvesztve, családi nevelést tudott biztosítani annak az eddig ezer gyermekápoltnak, akiknek a jö­­­vőjét illetve biztosították. Dr. Si­mon Ödön érdemes orvos, lelki­ismeretes orvosi segítséget nyújt szükség esetén. Nagy kár, hogy 600 méter belső bekötő út híján az intézet a közlekedéstől rossz idő­ben teljesen elzárt. Ez a kollek­tíva legnagyobb gondja és fo­gadják is erősen, hogy kétkezi munkával is hozzásegítenének, még a szabad idejük feláldozá­­sával is, a bekötőút elkészülté­nek, ha valami csoda folytán az erre a célra ismételten beállí­tott összeg a tervből végre va­lósággá válna. Tódor. MOZI Garay Filmszínház. Augusz­tus 2—6-ig: Halálugrás. Nyu­gatnémet cirkusz film. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Kertmozi. Augusztus 3—5- ig: A nagy kísértés. Nyugatné­met filmdráma. Előadások kezdete: este 9 órakor. I­d­őj­ár­ás Várható időjárás csütörtö­kön: Változó felhőzet, több he­lyen eső, mérsékelt délnyugati nyugatira forduló szél. A nap­pali felmelegedés, főként a Du­nántúlon fokozódik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 13—16, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—28. 1956 AUGUSZTUS 2. SPORT Augusztus a megyei II. osztályú Mint az MTSB közölte, több sportkör kérésének ele­get téve — a nagy mezőgaz­dasági munkákra való tekintet­­­tel — a megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság kezdési 26-án indul labdarúgóbajnokság időpontját augusztus 26-ra halasztotta. • e­seménymotor 1891 au­gusztus 2-án (65 éve) volt a Bolgár Kommunista Párt alakuló kongresszusa a Buzsudzsa csúcson. 1940 augusztus 2-án (16 éve) alakult meg a Moldva SZSZK. Ez úton értesíti az MTSB a sportköröket, hogy labdarúgó körlevelet technikai akadály miatt ezen a héten nem ad ki. 1919 augusztus 2-án (37 éve) gyilkolták meg Szamuelly Ti­bort. 1921 augusztus 2-án halt meg Caruso E. olasz tenorista. HÍREK — A Házi­ipari és Népi Ipar­­művészeti Szövetkezet Orszá­gos Szövetsége és a Népi Ipar­­művészeti Tanács a balatoni ünnepi hetek alkalmával 1956. július 29-től augusztus 12-ig Dunántúli Népművészeti Kiál­lítást rendez Fonyódon a já­rási tanács nagytermében. Be­mutatásra kerülnek a dunán­túli szövetkezetek népművészei­nek alkotásai. — Baranya és sárközi szőttesek, somogyi hímzések, dunántúli fa, csőm, szaru faragások. — A Bonyhádi Járási Ta­nács VB. Mezőgazdasági Osz­tálya 1956 augusztus 5-én (va­sárnap) járási mezőgazdasági kiállítást rendez. A kiállításon bemutatásra kerül a járás tüz­­einek és egyéni termelőinek a növénytermesztés és állatte­nyésztés terén elért eredmé­nyei, egyúttal a jelenleg hasz­nálatban lévő mezőgazdasági gépekből gépbemutatót rendez­nek. A kiállítás színhelye a bonyhádi vásártér. Megnyitás reggel 9 órakor. — Az elmúlt félévben me­gyénkben ismét jelentősen nö­vekedett a takarékoskodó dol­gozók száma és a megtakarí­tások összege. Különösen meg­mutatkozik ez a növekedés, ha az 1956 június 30-i adatokat összehasonlítjuk a múlt év de­cember 31-i adatokkal. —­­Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt félévben 45 száza­lékkal emelkedett az az ös­­­szeg, amit a dolgozók kamato­zó és nyereménybetétkönyvek­ben, ifjúsági takarékbetétben, KST betétben és egyéb taka­rékossági formában helyeztek el a Takarékpénztárban.­­ Augusztus 19-én a paksi kultúrház központi művész­­együttese Bonyhádon bemutat­ja a Tanítónő című színmű­vet. Apróhirdetéseit CUKRÁSZKÉSZÍTMÉNYEK megrendelhetők ,alkalmi torták szeletekben is a Tamási Föld­művesszövetkezet cukrászdájá­ból. Hegesztő dinamót veszünk kb. 45 q fűrészport eladunk. Felveszünk négyütemű motor­hoz értő vontatást és segéd­munkásokat. Cím: Tolna me­gyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Szekszárd, Keselyűsi út. Jókarban lévő férfi kerék­pár eladó. Szekszárd, Arany János u. 16. Olvasd, terjeszd a Tolnai Naplé!! Az MTSB meghívásos atlétikai versenyét a válogatott keret és az országos szpartakiád döntőjére készülő válogatottak részvételével tar­totta. Tikkasztó meleg és eléggé erős déli szél tette lehetetlenné kiugró eredmények elérését, de így is néhány figyelemreméltó eredmény született. — Eredmé­nyek: NŐK, 100 m: 1. Bicskei Sz. Dózsa 13.2, 2. Kurcsi Alsónána 15.4, 3. Rózsahegyi Bátaszék 16.3. A Szél­ ellen is jól futott Bicskei, Kurcsit viszont nagyon zavarta az ellenszél. Távolugrás: 1. Kocsis Varsád 370, 2. Csentő Bátaszék 360. Gyenge eredmények. Súlylökés: 1. Márkus Tenge­­lic-Szőlőhegy 828. Márkus ja­vulóban van. Gránátvetés: 1. Márkus Ten­­gelic-Szőlőhegy 47.50. FÉRFIAK: 400 m: 1. Sárer Bátaszék 56.2, 2. Lázár Sz. Dózsa 58.7, 3. Csegezi Mórágy 58.8, 4. Gáti Kölesd 59.3. Sárer fölényesen nyert. Lázár is nagyszerűen ment első komoly 400-as verse­nyén és egyéni csúcsot ért el. A szpartakiádra készülők is meg­­állták helyüket. 800 m: 1. Csegezi Mórágy 2:17.1. 2. Szabados Bátaszék 2:18.8. 1500 m: 1. Rács Sz. Dózsa 4:25.2. Rács csúcskísérlete a tikkasztó déli szélben nem sike­rült. Egyedül ez is becsületes teljesítmény volt. Magasugrás: 1. Szily Sz. Dó­zsa 170, 2. Görbei Sz. Dózsa 165, 3. Greifenstein Kölesd 155. Szily betegeskedés után magasan vit­te a 170-et, de 175-ön már nem volt kísérlete. A Bulgáriából hazatért Görbei is megállta a helyét. Távolugrás: 1. Garamvölgyi Bátaszék 600, 2. Kovalcsik Fadd 538. Kissé még laza az új távol ugrópálya. Súlylökés: 1. Sziget Bonyhád 10.30, 2. Schaffer Dunaföldvár 10.22, 3. Görbei Sz. Dózsa 10.01. Jó küzdelem. Mindhár­man formájuknak megfelelően szerepeltek, örvendetes volt a dunaföldvári Schaffer indulása. Diszkosz: 1. Schaffer Duna­földvár 31.74. Totó tanácsadás Ae I-es oszlopban közöljük az OTP Szekszárdi Fiókjához szerda estig beérkezett, legtöbbet előforduló tippeket, a II.-ban a Tolnai Napló, a III.-ban a Sportfogadás, a IV.-ben a Szabad Ifjúság, és a V.-ben a Népsport tippjé­t. 1. II. III. iy. V.1 Bp. Szikra— VI. Kistext 11x2 122 «2 x22 T Szállítók Bp. Spartakus­­ 122 12 21 1x2 x23 Budafoki Építők—Gödöllői Dózsa 11xx 1 X­x21 1 X4 §7. Gázművek—V. Dinamó 1 11 X1 1 X fx 1 X5 Autótaxi — Gyárépitők 11221 1x1 1 1 P. Vasas—CS Traktorgyár 11 XX 121 1 X­x127 XX. ker Bástya—Bástya VTSK­ 1x22 x1 121 1 Xe V. Turbó—VL. Textilfestő x222 X1 1 X­1x2 x19 Törekvés FW -V. MÁVAG 2222 12 x22 <0 Iparterv—V. Láng-gépgyár 111x2 2 2 2 11 VI. Csillaghegy—Cs. Szikra 1xx2 1 X1 1 1 X­12 Bőrellátó—EMERGE 1x22 x2 21 x21x2 A pótmérkőzéseken a pályaválasztók esélyesek. Hatalmas tömegeket mozgatott meg az általános iskolások atlétikai postaversenye A Megyei Tanács Oktatási osztálya az Oktatásügyi Minisztérium kezdeményezé­sére ez évben is megren­dezte a sportkörrel nem ren­delkező általános iskolások atlétikai postaversenyét. A postaverseny hatalmas tömege­ket mozgatott meg és ennek megfelelően javultak a tavalyi eredmények is. A futószámok­ban született eredményeket fenn­tartással kell fogadnunk, mert faluhelyen általában óra nem áll rendelkezésre, s ugyanakkor a gyakorlat is hiányzik ahhoz, hogy valós eredmények szület­hessenek. Az idei verseny megmutatta, hogy általános is­kolás tanulóifjúságunknál meg kell kezdenünk az alapok lera­kását és pótolnunk kell azt, amit iskolarendszerünk átalakulása sportéletünk szempontjából je­lentett. Pintér Márfa új 800-as megyei csúcsa A Bp. Dózsa—Bástya VTSK versenyén az OTSB meghívására részt vett Pintér Márta a Szek­szárdi Dózsa középtávfutó ver­senyzője is. A válogatóver­senyre 800 méteres síkfutásban került sor. Igen gyenge első kör után Czeller, a Bp. Szikra ver­senyzője az egyenesbe fordulás­­kor előnyt szerzett vele szem­ben és ezt az előnyét megtar­totta a célig. Pintér Márta így is nagyszerű új megyei csúcs­­eredményt ért el. 1. Czeller Bp. Szikra 2:24.5, 2. Pintér Sz. Dó­­zsa 2:25.6, 3. Kosa Győri Vasas 2:30.2. Tavaly óta 800 m-es csú­csunk több, mint 10 másodper­cet javult. Íme Szilasi Sz. Bás­tya 2:36.8 (1955), Pintér Sz. Dózsa 2:35.8 (1956), Pintér Sz. Dózsa 2:31.0 (1956), Pintér Sz. Dózsa 2:25.6 (1956). Az új csúcs a pontértéktáblázat szerint 753 pontot ér. Ez tehát az idei leg­jobb második női eredményünk. TOLNAI NAPLÓ Az MDP Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A szerkesztőség és kiadóhivatal címe:: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő­ postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Nyomdáért felel: Odenka Rezső. Telefon: 21—21. JC 'V

Next