Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-23 / 225. szám
1956. SZEPTEMBER 23. TOLNAI NAPLÓ Egy helyi kezdeményezés viszontagságai Irigylésre méltó az a szívós munka, amellyel a németkéri tanács megépíttette az azóta már működő téglaégetőt. Tavasszal kezdtek hozzá, s a kiadásokat a községfejlesztési alapból erre szánt 25 000 forinttal fedezték. Helyet készítettek a jövendő téglaégetőnek, szántókat építettek, különböző szerszámokat, lapátokat, ásókat, talicskákat vásároltak, fuvaroztak és addig nem volt nyugalom, amíg meg nem indulhatott a téglaégetés. Mindenki örült, különösen amikor látták, hogy a vállalkozás sikerrel jár. Nem kell Paksról, 13 kilométerről szekerezni a téglát, lesz helyben is elég. 147 állami ház javításához, járdáképítéséhez kell a községnek az anyag. Az egyéni gazdák is soHr lkat vásárolnak, s a faluban* előbb-utóbb nagyobb építkezések* lesznek, hiszen négy tsz és öt* termelőszövetkezeti csoport v .n.p Az első széria égetett tégla után is jelentkezett a vidék is. Dunaföldvárról, Kajdacsról, Cecéről érkeztek igénylések. A németkéri tanácsot azonban két okból nem elégítették ki ezko! a sikerek. Egyrészt azért, mert ha több téglát égetnének, az is elfogyna, másrészt, mert a tábori égetés nem kifizetődő, még 550 forintos ár mellett sem. Sok, a selejttégla, ami emeli a használható anyag árát. Ezért határoztak úgy, hogy tovább fejlesztik az üzemet, körkemencet és kéményt építenek. Mikor azért megszületett, még nem sejtette, mennyi akadállyal találkoznak, mert talán hozzá sem kezdtek volna, hiszen azóta elkezdődött az utazgatások tárgyalások időszaka: pénzt kell szerezni az építkezéshez. A járási tanács hitelkerete kimerült, így jól nem tudtak adni a németkéri tanácsnak csak elismerést és igéretet, ami ugyan jól esik, de körkemencét nem lehet belőle építeni. Sebaj, ha a pénz nem jön a tanácshoz, menjen a téglaégetőt a pénzhez. Jó terv, lássuk a megvalósítást. A Ságvári Tsz átvette volna a téglaégetőt, ha nem feltétel, hogy a téglát csak 460 forintos áron a környező tsz-eknek kell kiutalni. Gondolkozott a földművesszövetkezet is az átvételen, de végül visszalépett. Mit volt mit tenni, a tanács újra kezdte a pénzhajszát. A járási községgazdálkodási osztály tudna egy módot — körülbelül egy hónap múlva, ha valamelyik járásnak maradna pénze, talán sikerülne megkapni és a német kölieknek adni, — de ez nagyon bizonytalan. Végre a sok huzavona után a Megyei Tanács Tervosztálya biztatót mondott. Kaphatnak az építkezésre beruházási hitelt, csak készítsék el a költségvetést. Pénz tehát lenne, de nem kell azt hinni, hogy Németkéren már épül a körkemence. Nem épül, és valószínűleg nem is fogják építeni egyhamar. A beruházási hitel egyik kikötése ugyanis, hogy a munkát csak KTSZ végezheti el. Olyan építőipari KTSZ-re viszont még nem akadt a németkéri tanács, amelyik elvállalta volna, mivel a kisipari szövetkezetek hosszú időre el vannak látva munkával. Maradt tehát minden a régiben, s csak az a kérdés, mit tesz a németkéri tanács ezután. Két lehetőség áll előttük: vagy lemondanak a tétilaégető építéséről, vagy megszegik az építkezést gátló rendelkezéseket — ha tudják. Értékes kezdeményezés a németkéri, megvan az alapja, mivel a föld jó, sőt még a tüzelőanyaggal is tudnának takarékoskodni a helyi készletek felhasználásával. Pénz van, szükséges is az építkezés, mégsem lenne egyetlen út és mód a kivitelezésre? Mert ha nincs lehetőség a terv megvalósítására, az előbb-utóbb meg nem engedett módszerek felhasználására készteti a tanácsot — amire máris gondoltak —, vagy megbuktat egy olyan kezdeményezést, amely igen sokat jelent egy község fejlődésében és megoldaná a környék építőanyagellátását. Kedvezőbbek lettek a hitelfeltételek Jóleső érzéssel olvastam a legújabb minisztertanácsi határozatot a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejlesztéséről. Ilyen részletes alapos és a termelőszövetkezeteket, a közös gazdálkodást ennyire segítő határozatot még nemigen olvastam. Minden egyes pontja választ ad sok kérdésünkre. A mi szövetkezetünket leginkább az a rész érdekli, amely a közép- és hosszúlejáratú hitelek rendezésére vonatkozik. Sajnos, ami az épületeinket illeti, nem vagyunk olyan előnyös helyzetben, mint egyes tsz-ek. Mi ugyanis nem kaptunk készen egyetlen nagyobb vagy korszerűbb épületet sem. Mindent magunknak, saját erőből kellett és kell ezután is építeni. Most, hogy a középlejáratú hiteleket 25 év alatt kell kifizetni, 1 százalékos kamatra, gyorsabb ütemben foghatunk az építkezéshez. Még ebben az esztendőben sertésfiaztatót és dohánypajtát építünk, jövőre pedig egy 50 férőhelyes lóistállót 7—800 férőhelyes juhhodályt, 150 férőhelyes sertéshizlalda és gabonaraktár építését tervezzük.Ezekről a tervekről bátran beszélhetek, mert igen bízom ezért, mert az eddigi jelekből úgy látom, hogy a tagság is nagyon akarja. Eddig, ha építkezésekről, vagy gépvásárlásról volt szó, előfordult, hogy a tagok közül többen ellenezték. Azt mondták, kevesebb lesz az osztalék és bizony ebben sok igazság volt. Ha hitelt vettünk fel, egész évben számítgattuk, mennyit kell visszafizetni, mi marad tartaléknak és mi jut a munkaegységre. Igaz, most is kell számítani a törlesztésre, de egy évre sokkal kevesebb visszafizetés jut, mint eddig. Most kiszámítottuk, hogy ebben az évben 80.000 forinttal kevesebbet kell visszafizetni az államnak. A pénz egy részét már el is költöttük. Néhány hete egy teherautót vásároltunk 125.000 forintért és 50.000 forintot már ebből a pénzből vettünk el. De olvastam a határozatban azt is, hogy ezután már Zetort is vásárolhatunk. Régi vágyunk egy univerzális traktor. Ha vehetnénk ilyet, az sokat lendítene gazdaságunkon. Mindjárt vásárolnánk hozzá pótkocsit is és különböző munkagépeket. Például fűkaszát, kapálógépet, rendsodrót, kultivátort. Elmondta: UHRIN VENDEL a dunakömlődi Szabadság Tsz elnöke. (Megjelent a Szabad Föld legutóbbi számában.) ! Egy holdról 90 mázsa paprika »! A németkéri termelőszövetkezetek az idén először termesztettek keszthelyi fajta paprikát. Különösen az Új Élet és a Ságvári Termelőszövetkezetekben sikerült a paprikaszüret. Kísérletiképpen egyelőre két-két holdon is ültettek keszthelyi paprikát és az i'új Élet Termelőszövetkezetben egy holdon 90 mázsa paprika | (termett. ]i A paprikát a termelőszövetkezetek a Paksi Konzervgyárnak is szállítják, ahol azt feldolgozzák.A termelőszövetkezeteken kívül az egyéni dolgozó parasztság köerében is nagy az érdeklődés a , a keszthelyi paprika Iránt és többen igényt tartanak a paprika imagra. 5. Befejezték a cukorrépaszedést, vetik a búzát a dombóvári Vörös Sugár Tsz-ben Koczka János elvtárs, a dombóvári Vörös Sugár Termelőszövetkezet elnöke telefonon jelentette szerkesztőségünknek: " Befejeztük 30 holdon a káposztarepce, 50 holdon az őszi árpa, 10 holdon a bíborhere és 20 holdon az őszi takarmánykeverék vetését. Ezenkívül felszedtük 20 holdon a cukorrépát, 6 holdon a burgonyát és learattuk, beszállítottuk 20 hold kendertermésünket la. Befejeztük 12 holdon a napraforgó szedését és cséplését. A felsorolt munkákon kívül megkezdtük a búza vetését la. A Borforgalmi Vállalat felkészült a szőlő s a borok átvételére A Borforgalmi Vállalat jól felkészült az idei szüretre és a beadási borok átvételére. A begyűjtési hivatalokkal és tanácsokkal együttműködve, úgy szervezi meg az átvételeket, hogy a múlt évihez hasonló torlódás sehol nem lesz. Dunaföldváron és Pakson, ahol a borbeadás egy része a szőlőben kerül átvételre, egy-egy Bulgáriából exportált, nagyteljesítményű, folyton működő préssel bonyolítják le a szőlő feldolgozását. Ez a gép egyszerre darál, présel és a törkölyt is önműködően dobja ki magából. Egy ilyen géppel 24 óra alatt csaknem 1000 mázsa szőlő dolgozható fel. A borbeadás teljesítésére minden termelő írásbeli felszólítást kap a begyűjtési megbízottól, amely időpontban köteles borát (szőlőt, mustot) a kijelölt átvevőhelyre beszállítani. A borbeadási kötelezettséget az idén is 11,5 százalékos borral kell teljesíteni, ennél gyengébb borból több, erősebb borból kevesebb litert kell beadni. Az átvételre kerülő bor azonban 10 százaléknál gyengébb nem lehet. Azoknak a bortermelőknek, akiknek vegyesen van oltvány- és direkttermő szőlőjük, a beültetett terület arányában kell a beadást teljesíteni. Tolna megye területén Dunaföldvár és Bölcske községekben szőlővel, Báta, Bátaszék, Bikács, Alsónána, Alsónyék, Györköny, Kajdacs, Nagydorog, Mórágy, Sárpilis, Sárszentlőrinc, Puszta, hencse és Várdomb községekben musttal kell a borbeadási kötelezettségüket teljesíteni. A többi községek borbeadási kötelezettsége borban van elrendelve. Tiszta répát a cukorgyárnak A cukorrépa szennyező anyaga nemcsak a rátapadó föld, hanem a különféle gyom és kő is. Földtől, részben a termelő gazda megtisztítja a répát, hogy az átvételi állomáson kisebb legyen a levonás. A föld további részét a gyárban, mosás útján távolítják el. Sokkal veszedelmesebb szené nyező anyag a gyom és a kő. A cukorgyár fel van ugyan szerelve gyom- és kőfogóval, azonban ezek a gépek nem végeznek tökéletes munkát. A fás-rostú gyomnövények a szeletelőkések közé kerülnek, fás voltuknál fogva gyorsan tompítják a kések élét és ilyenkor a kések nem a megkívánt hosszú szeleteket vágják a répából, hanem darálják. Ezzel romlik a cukor kivonásának lehetősége , a termelő pedig akár nyers, akár szárított állapotban, nem szép szálas szeletet, hanem morzsalékosat kap, száraz állapotban az ilyen szeletnek nincs meg a normális vízfelvevő képessége. A gyomosan szállított répa feldolgozása tehát káros a népgazdaság számára , de külön, még a termelő is hátrányát szenvedi. A nagyobb kövek a cukorgyár berendezéseit rongálják, a kisebbek eljutnak a szeletelő késekhez, azokat nemcsak kicsorbítják, hanem össze is törik, ez ismét kár a népgazdaságnak. Ezért a cukorgyár dolgozói arra kérik a cukorrépatermelőket, hogy szállítsanak tiszta répát a cukorgyárnak. Kaposvári Cukorgyár SZÁMOMRA mindig jóleső érzés az okos, nyugodt beszédet hallgatni. Ha négy-öt magyar összehajol, az első félóra egymás gondolatát tapogató szavai után kibújik az igazi, a gond. Az embert ma érdeklő száz és száz kérdés. Beszélhetünk-e őszintén? Szót érthet-e egymással végre a két Magyarország — a hivatalos és a nem „hivatalos”? Még csak az első hónapjait éljük annak a tisztultabb szellemnek, amely hosszú vajúdás után végre a nyár elején kapott végleges polgárjogot nálunk. Nem vagyok híve a merev elhatárolásoknak, nem is szeretem azokat az embereket, akik akár korlátoltságból, akár egyéb okokból mesterséges válaszfalakat keresnek ott is, ahol nincsenek ilyen válaszfalak, mégis a kétféle Magyarország említése indokolt és jogos még a jelen helyzetben is. Nehéz sokkal nehezebb a hibákat kijavítani, mint azokat elkövetni... különösen akkor, ha a falu népe úgy látja még mindig, hogy ez a „javítgatás” meglehetősen nehezen döcög, és bizony csak nagy vargabetűkkel kanyarog előre. Értsünk szót egymással. Mit akar a parasztság? EZ AZ AKARAT talán csak egy kérdésnél egységes — az adó és a begyűjtési terhek csökkentésénél . • Egyébként a mezőgazdaság fejlesztésénél számos különálló véleményre oszlik a paraszti nézet. Most erről a különböző nézetekről szeretnék beszélni. Termelőszövetkezet, egyéni gazdaság, vagy esetleg más eddig nálunk még kevésbé ismert szövetkezeti formák megvalósítása? Az elmúlt évek erőszakos szövetkezetpolitikája, a százalékos kimutatásokra törekvő, meg nem alapozott csoportfejlesztés meglehetősen erős ellenszenvet váltott ki a parasztság jelentős részénél. Hogy miért? Farkas Péter dombóvári 15 fonldas gazda szavaival kell erre válaszolnom. — Alapító tagja és két éven keresztül elnöke voltam a Rákóczi-csoportnak. Amikor megalakítottuk a szövetkezésben a paraszti összefogás erejét kerestük. Úgy gondoltuk, hogy az állam támogatásával eredményesebben boldogulunk... Mi történt? Jött is a támogatás esőstől... Budapesttől Szekszárdon keresztül Dombóvárig megmozdult minden íróasztal, hogy minket „támogasson”. A tagság szavazott és az íróasztal választott. Megszabtak mindent, mit csinálhatunk és mit nem, mit vessünk, hova búzát, a gyapotot, a pitypangot és a fészkes fenét. Az önállóságot kivették a parasztemberek kezéből. Az önállóságunk csak a papíron szerepelt — nem ilyennek ígérte Lenin a szövetkezetét... Magam is úgy lettem vele, csak az első kínálkozó alkalmat vártam, hogy megszabadulhatok tőle. Ki is bújtam a hámból amikor Nagy Imre egy kicsit megeresztette a gyeplőt. Ha nem keresném a dolgok mélyebb összefüggéseit, ezek után azt mondhatnám, hogy ez az okosbeszédű gazda a szövetkezés ellensége. Nem úgy van... Bognár László és Buda István társaságában ez az ember járta néhány héttel ezelőtt házról-házra az utcát és a szövetkezetről beszélt az embereknek, hívta, biztatta őket — fogjanak össze, szövetkezzenek. DOMBÓVÁROTT és az országban másutt is, meglehetősen újszerű szövetkezést hirdettek. A Földművesszövetkezetek Járási Központja segítette őket és senki más. A júliusi párthatározat szelleme úgy alakult itt, hogy azok, akik a tsz-ről hallani sem akartak, maguk kezdtek spekulálni a szövetkezésről... és olyan emberek segítettek nekik akiket évek óta jól ismertek és akiktől a jótanácsot szívesen fogadták. (Bertus Ferenc, Kovács András és Zsilé József a szövetkezeti szövetség járási vezetői). Még az újságokban meg sem jelent az egyszerű társulások alakításának lehetőségéről szóló hír, a dombóvári parasztok már egy háromoldalas saját maguk szerkesztette működési szabályzatot vittek a Földművesszövetkezetek Járási Központjába. — Ezt lehet-e? így alakulhatunk-e? ... Meghallgat-e végre minket is a kormány, amikor a saját dolgunkról akarunk határozni? — Ezek voltak a leggyakrabban felmerülő kérdések. A földművesszövetkezeti mozgalom, amelyet tíz évvel ezelőtt maguk a parasztok indítottak el, az elmúlt időben is megőrizte a parasztság bizalmát... és minden egyéb mellett ez a legnagyobb eredménye ennek a mozgalomnak. A bizalom vezette őket most a földművesszövetkezethez. A VÁLASZ egyértelmű igen volt. Lehet végre olyan szövetkezetet is alapítani, amely a parasztoknak legjobban megfelel... és a szövetkezeti mozgalom megyei és országos vezetőinek egyöntetűen az a véleménye, hogy íróasztal mellől nem lehet szövetkezeti mozgalmat szervezni... Bízzuk a parasztokra azös összefogás alapjainak kialakítását. Sajnos, ezt igen sok állami és pártvezető még ma sem akarja megérteni — pedig a szövetkezeti mozgalomnak maguk a parasztok a legjobb agitátorai. Bizonyítja ezt az a tény is hogy a dombóvári parasztok saját maguk jártak házrólházra, mutatva a maguk szerkesztette alapszabályt. Nem kellett itt sok beszéd — olvasd és nézd ... így megfelel-e? Jöttek is esőstől. A járási központ helyisége estéről estére a parasztok klubja lett. A parasztok jöttek, ám a dombóvári járási tanács mezőgazdasági osztályát hiába hívták, nekik mindig egyéb fontos elfoglaltságuk volt, nem értek rá a parasztok új szövetkezetével foglalkozni ... Szerencsére a merev szellembe megrögzött néhány funkcionárius ellenére is megalakult az új szövetkezet. És nekünk támogatni kell ezt, támogatnunk kell minden olyan paraszti kezdeményezést, amely a mezőgazdaság fejlődését a szociálisig összefogást erősíti. Még szerencse, hogy a földművesszövetkezet lelkes vezetői a parasztok mellé álltak és — bár sajnos — tanács nélkül és bizonyos értelemben még ellenére is, de megalakult az új szövetkezet. EZ AZ ERŐS, az egészséges kezdeményezés hiszen közös földterületre, közös állatállományra, közös művelésre és értékesítésre szövetkeztek a dombóvári parasztok... és nagyon igazuk van, amikor azt mondják, — minden jótanácsot szívesen veszünk, de azt nem engedhetjük, hogy megmásíthatatlan szóval bárki belebeszéljen szövetkezetünk belső életébe, elkormányozzuk mi magunkat... és mi nem akarjuk, hogy a gróf autója helyett most mások autói csapjanak port a szemünk közé. MEGSZÍVLELHETNÉK ezt azok a funkcionáriusok, akik még ma is úgy gondolják a mezőgazdaság szocialista átszervezését, hogy minden erővel csak a meglévő szövetkezeti formát erőltetik. Az új lépcső is odavezet a különbség csak annyi, hogy ezt az újat kedvvel és nagy igyekezettel csinálják a parasztok — és ez nagyon fontos, talán mindennél a legfontosabb. SZAMOS RUDOLF Paraszti sorsok, paraszti gondok — Dombóvár —