Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-23 / 225. szám

1956. SZEPTEMBER 23. TOLNAI NAPLÓ Egy helyi kezdeményezés viszontagságai Irigylésre méltó az a szívós munka, amellyel a németkéri ta­nács megépíttette az azóta már működő téglaégetőt. Tavasszal kezdtek hozzá, s a kiadásokat a községfejlesztési alapból erre szánt 25 000 forinttal fedezték. Helyet készítettek a jövendő tég­­laégetőnek, szántókat építettek, különböző szerszámokat, lapáto­kat, ásókat, talicskákat vásárol­tak, fuvaroztak és addig nem volt nyugalom, amíg meg nem indulhatott a téglaégetés. Mindenki örült, különösen amikor látták, hogy a vállalko­zás sikerrel jár. Nem kell Paks­ról, 13 kilométerről szekerezni a­ téglát, lesz helyben is elég. 147­­ állami ház javításához, járdák­­­építéséhez kell a községnek az­­ anyag. Az egyéni gazdák is soHr lkat vásárolnak, s a faluban­* előbb-utóbb nagyobb építkezések* lesznek, hiszen négy tsz és öt* termelőszövetkezeti csoport v .n.p Az első széria égetett tégla után i­s jelentkezett a vidék is. Dunaföld­­­­várról, Kajdacsról, Cecéről ér­keztek igénylések. A németkéri tanácsot azonban­ két okból nem elégítették ki e­zko! a sikerek. Egyrészt azért, mert­­ ha több téglát égetnének, az is­ elfogyna, másrészt, mert a tá­bori égetés nem kifizetődő, még 550 forintos ár mellett sem. Sok, a selejttégla, ami emeli a hasz­nálható anyag árát. Ezért hatá­roztak úgy, hogy tovább fejlesz­­­tik az üzemet, körkemencet és­ kéményt építenek. Mikor a­zér­t megszületett, még nem sejtette, mennyi akadállyal találkoznak, mert talán hozzá sem kezdtek volna, hiszen azóta elkezdődött az utazgatások tárgyalások id­ő­szaka: pénzt kell szerezni az épít­kezéshez. A járási tanács hitel­kerete kimerült, így jó­l nem tudtak adni a németkéri ta­nácsnak csak elismerést és igé­­­retet, ami ugyan jól esik, de kör­kemencét nem lehet belőle épí­teni. Sebaj, ha a pénz nem jön a­ tanácshoz, menjen a téglaégetőt a pénzhez. Jó terv, lássuk a meg­­­valósítást. A Ságvári Tsz átvette volna a téglaégetőt, ha nem fel­tétel, hogy a téglát csak 460 forintos áron a környező tsz-ek­­nek kell kiutalni. Gondolkozott a földművesszövetkezet is az átvé­telen, de végül visszalépett. Mit volt mit tenni, a tanács újra kezdte a pénzhajszát. A járási községgazdálkodási osztály tud­na egy módot — körülbelül egy hónap múlva, ha valamelyik já­rásnak maradna pénze, talán si­kerülne megkapni és a német­ kölieknek adni, — de ez nagyon bizonytalan. Végre a sok huza­vona után a Megyei Tanács Terv­osztálya biztatót mondott. Kap­hatnak az építkezésre beruházási hitelt, csak készítsék el a költ­ségvetést. Pénz tehát lenne, de nem kell azt hinni, hogy Németkéren már épül a körkemence. Nem épül, és valószínűleg nem is fogják építeni egyhamar. A beruházási hitel egyik kikötése ugyanis, hogy a munkát csak KTSZ vé­gezheti el. Olyan építőipari KTSZ-re viszont még nem akadt a németkéri tanács, amelyik el­vállalta volna, mivel a kisipari szövetkezetek hosszú időre el vannak látva munkával. Maradt tehát minden a régiben, s csak az a kérdés, mit tesz a német­kéri tanács ezután. Két lehetőség áll előttük: vagy lemondanak a tétilaégető építésé­ről, vagy megszegik az építke­zést gátló rendelkezéseket — ha tudják. Értékes kezdeménye­zés a németkéri, megvan az alapja, mivel a föld jó, sőt még a tüzelőanyaggal is tudnának ta­karékoskodni a helyi készletek felhasználásával. Pénz van, szük­séges is az építkezés, még­sem lenne egyetlen út és mód a ki­vitelezésre? Mert ha nincs lehe­tőség a terv megvalósítására, az előbb­-utóbb meg nem engedett módszerek felhasználására kész­teti a tanácsot — amire máris gondoltak —, vagy megbuktat egy olyan kezdeményezést, amely igen sokat jelent egy község fej­lődésében és megoldaná a kör­­nyék építőanyagellátását. ­ Kedvezőbbek lettek a hitelfeltételek Jóleső érzéssel olvastam a legújabb minisztertanácsi határozatot a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejleszté­séről. Ilyen részletes alapos és a termelőszövetkezeteket, a közös gazdálkodást ennyire segítő határozatot még nemigen olvastam. Minden egyes pontja választ ad sok kérdésünkre. A mi szövetkezetünket leginkább az a rész érdekli, amely a közép- és hosszúlejáratú hitelek rendezésére vonatkozik. Sajnos, ami az épületeinket illeti, nem vagyunk olyan elő­nyös helyzetben, mint egyes tsz-ek. Mi ugyanis nem kaptunk készen egyetlen nagyobb vagy korszerűbb épületet sem. Min­dent magunknak, saját erőből kellett és kell ezután is építeni. Most, hogy a középlejáratú hiteleket 25 év alatt kell kifi­­zetni, 1 százalékos kamatra, gyorsabb ütemben foghatunk az építkezéshez. Még ebben az esztendőben sertésfiaztatót és dohánypajtát építünk, jövőre pedig egy 50 férőhelyes lóistál­lót 7—800 férőhelyes juhhodályt, 150 férőhelyes sertéshizlalda és gabonaraktár építését tervezzük.­­Ezekről a tervekről bátran beszélhetek, mert igen bízom ezért, mert az eddigi jelekből úgy látom, hogy a tagság is nagyon akarja. Eddig, ha építkezésekről, vagy gépvásárlásról volt szó, előfordult, hogy a tagok közül többen ellenezték. Azt mondták, kevesebb lesz az osztalék és bizony ebben sok igaz­ság volt. Ha hitelt vettünk fel, egész évben számítgattuk, mennyit kell visszafizetni, mi marad tartaléknak és mi jut a munkaegységre. Igaz, most is kell számítani a törlesztésre, de egy évre sokkal kevesebb visszafizetés jut, mint eddig. Most kiszámítottuk, hogy ebben az évben 80.000 forinttal kevesebbet kell visszafizetni az államnak. A pénz egy részét már el is költöttük. Néhány hete egy teherautót vásároltunk 125.000 forintért és 50.000 forintot már ebből a pénzből vettünk el. De olvastam a határozatban azt is, hogy ezután már Zetort is vásárolhatunk. Régi vágyunk egy univerzális trak­tor. Ha vehetnénk ilyet, az sokat lendítene gazdaságunkon. Mindjárt vásárolnánk hozzá pótkocsit is és különböző munka­gépeket. Például fűkaszát, kapálógépet, rendsodrót, kulti­­vátort. Elmondta: UHRIN VENDEL a dunakömlődi Szabadság Tsz elnöke. (Megjelent a Szabad Föld legutóbbi számában.) ! Egy holdról 90 mázsa­­ paprika »! A németkéri termelőszövetke­­­zetek az idén először termesztet­­­tek keszthelyi fajta paprikát. Különösen az Új Élet és a Ság­­vári Termelőszövetkezetekben si­­­került a paprikaszüret. Kísérlet­­­iképpen egyelőre két-két holdon is ültettek keszthelyi paprikát és az i'új Élet Termelőszövetkezetben egy holdon 90 mázsa paprika | (termett. ]i A paprikát a termelőszövetke­­zetek a Paksi Konzervgyárnak is szállítják, ahol azt feldolgozzák.­­A termelőszövetkezeteken kívül­­ az egyéni dolgozó parasztság kö­­erében is nagy az­­ érdeklődés a , a keszthelyi paprika Iránt és töb­­­ben igényt tartanak a paprika imagra. 5. Befejezték a cukorrépaszedést, vetik a búzát a dombóvári Vörös Sugár Tsz-ben Koczka János elvtárs, a domb­óvári Vörös Sugár Termelőszö­vetkezet elnöke telefonon jelen­tette szerkesztőségünknek: " Befejeztük 30 holdon a káposztarepce, 50 holdon az őszi árpa, 10 holdon a bíbor­here és 20 holdon az őszi ta­karmánykeverék vetését. Ezen­kívül felszedtük 20 holdon a cukorrépát, 6 holdon a burgo­nyát és learattuk, beszállítottuk 20 hold kendertermésünket la. Befejeztük 12 holdon a napra­forgó szedését és cséplését. A felsorolt munkákon kívül megkezdtük a búza vetését la. A Bor­forgalmi Vállalat felkészült a szőlő s a borok átvételére A Borforgalmi Vállalat jól felkészült az idei szüretre és a beadási borok átvételére. A be­gyűjtési hivatalokkal és taná­csokkal együttműködve, úgy szervezi meg az átvételeket, hogy a múlt évihez hasonló torlódás sehol nem lesz. Dunaföldváron és Pakson, ahol a borbeadás egy része a szőlőben kerül átvételre, egy-egy Bulgáriából exportált, nagyteljesítményű, folyton mű­ködő préssel bonyolítják le a szőlő feldolgozását. Ez a gép egyszerre darál, présel és a tör­kölyt is önműködően dobja ki magából. Egy ilyen géppel 24 óra alatt csaknem 1000 mázsa szőlő dolgozható fel. A borbeadás teljesítésére min­den termelő írásbeli felszólítást kap a begyűjtési megbízottól, amely időpontban köteles borát (szőlőt, mustot) a kijelölt átvevő­­helyre beszállítani. A borbeadási kötelezettséget az idén is 11,5 százalékos bor­ral kell teljesíteni, ennél gyen­gébb borból több, erősebb bor­ból kevesebb litert kell beadni. Az átvételre kerülő bor azonban 10 százaléknál gyengébb nem lehet. Azoknak a bortermelőknek, akiknek vegyesen van oltvány- és direkttermő szőlőjük, a beül­tetett terület arányában kell a beadást teljesíteni. Tolna megye területén Duna­­földvár és Bölcske községekben szőlővel, Báta, Bátaszék, Bikács, Alsónána, Alsónyék, Györköny, Kajdacs, Nagydorog, Mórágy, Sárpilis, Sárszentlőrinc, Puszta, hencse és Várdomb községekben musttal kell a borbeadási kötele­­zettségüket teljesíteni. A többi községek borbeadási kötelezett­sége borban van elrendelve. Tiszta répát a cukorgyárnak A cukorrépa szennyező anyaga nemcsak a rátapadó föld, hanem a különféle gyom és kő is. Föld­től, részben a termelő gazda megtisztítja a répát, hogy az át­vételi állomáson kisebb legyen a levonás. A föld további részét a gyárban, mosás útján távolít­­ják el. Sokkal veszedelmesebb szen­é nyező anyag a gyom és a kő. A cukorgyár fel van ugyan sze­relve gyom- és kőfogóval, azon­ban ezek a gépek nem végeznek tökéletes munkát. A fás-rostú gyomnövények a szeletelőkések közé kerülnek, fás voltuknál fogva gyorsan tompít­ják a kések élét és ilyenkor a kések nem a megkívánt hosszú szeleteket vágják a répából, ha­nem darálják. Ezzel romlik a cukor kivonásának lehetősége , a termelő pedig akár nyers, akár szárított állapotban, nem szép szálas szeletet, hanem morzsalé­­kosat kap, száraz állapotban az ilyen szeletnek nincs meg a nor­mális vízfelvevő képessége. A gyomosan szállított répa feldolgozása tehát káros a nép­gazdaság számára , de külön, még a termelő is hátrányát szen­vedi. A nagyobb kövek a cukorgyár berendezéseit rongálják, a kiseb­­bek eljutnak a szeletelő kések­hez, azokat nemcsak kicsorbít­ják, hanem össze is törik, ez is­mét kár a népgazdaságnak. Ezért a cukorgyár dolgozói arra kérik a cukorrépatermelőket, hogy szállítsanak tiszta répát a cukorgyárnak. Kaposvári Cukorgyár SZÁMOMRA mindig jóleső érzés az okos, nyugodt beszédet hallgatni. Ha négy-öt magyar összehajol, az első félóra egymás gondolatát tapogató szavai után kibújik az igazi, a gond. Az embert ma érdeklő száz és száz kérdés. Beszélhetünk-e őszintén? Szót érthet-e egy­mással végre a két Magyarország — a hiva­talos és a nem „hivatalos”? Még csak az első hónapjait éljük annak a tisztultabb szellem­nek, amely hosszú vajúdás után végre a nyár elején kapott végleges polgárjogot nálunk. Nem vagyok híve a merev elhatárolásoknak, nem is szeretem azokat az embereket, akik akár korlátoltságból, akár egyéb okokból mes­­terséges válaszfalakat keresnek ott is, ahol nincsenek ilyen válaszfalak, mégis a kétféle Magyarország említése indokolt és jogos még a jelen helyzetben is. Nehéz sokkal nehezebb a hibákat kijaví­tani, mint azokat elkövetni... különösen akkor, ha a falu népe úgy látja még mindig, hogy ez a „javítgatás” meglehetősen nehezen döcög, és bizony csak nagy vargabetűkkel kanyarog előre. Értsünk szót egymással. Mit akar a parasztság? EZ AZ AKARAT talán csak egy kérdésnél egységes — az adó és a begyűjtési terhek csök­kentésénél . •­ Egyébként a mezőgazdaság fej­lesztésénél számos különálló véleményre oszlik a paraszti nézet. Most erről a különböző néze­tekről szeretnék beszélni. Termelőszövetkezet, egyéni gazdaság, vagy esetleg más eddig nálunk még kevésbé ismert szövetkezeti formák megvalósítása? Az elmúlt évek erőszakos szövetkezetpoli­tikája, a százalékos kimutatásokra törekvő, meg nem alapozott csoportfejlesztés meglehe­tősen erős ellenszenvet váltott ki a parasztság jelentős részénél. Hogy miért? Farkas Péter dombóvári 15 fonldas gazda szavaival kell erre vála­szolnom. — Alapító tagja és két éven keresztül elnöke voltam a Rákóczi-csoportnak. Amikor megalakítottuk a szövetkezésben a paraszti összefogás erejét kerestük. Úgy gondoltuk, hogy az állam támogatásával eredményeseb­ben boldogulunk... Mi történt? Jött is a támogatás esőstől... Budapesttől Szekszárdon keresztül Dombóvárig megmozdult minden író­asztal, hogy minket „támogasson”. A tagság szavazott és az íróasztal választott. Megszab­tak mindent, mit csinálhatunk és mit nem, mit vessünk, hova búzát, a gyapotot, a pitypangot és a fészkes fenét. Az önállóságot kivették a parasztemberek kezéből. Az önállóságunk csak a papíron szerepelt — nem ilyennek ígérte Lenin a szövetkezetét... Magam is úgy lettem vele, csak az első kínálkozó alkalmat vártam, hogy megszabadulhatok tőle. Ki is bújtam a hámból amikor Nagy Imre egy ki­csit megeresztette a gyeplőt. Ha nem keresném a dolgok mélyebb össze­függéseit, ezek után azt mondhatnám, hogy ez az okosbeszédű gazda a szövetkezés ellensége. Nem úgy van... Bognár László és Buda Ist­ván társaságában ez az ember járta néhány héttel ezelőtt házról-házra az utcát és a szö­vetkezetről beszélt az embereknek, hívta, biz­tatta őket — fogjanak össze, szövetkezzenek. DOMBÓVÁROTT és az országban másutt is, meglehetősen újszerű szövetkezést hir­dettek. A Földművesszövetkezetek Járási Köz­pontja segítette őket és senki más. A júliusi párthatározat szelleme úgy alakult itt, hogy azok, akik a tsz-ről hallani sem akartak, ma­guk kezdtek spekulálni a szövetkezésről... és olyan emberek segítettek nekik akiket évek óta jól ismertek és akiktől a jótanácsot szíve­sen fogadták. (Bertus Ferenc, Kovács András és Zsilé József a szövetkezeti szövetség járási vezetői). Még az újságokban meg sem jelent az egyszerű társulások alakításának lehetőségéről szóló hír, a dombóvári parasztok már egy há­romoldalas saját maguk szerkesztette műkö­dési szabályzatot vittek a Földművesszövetke­zetek Járási Központjába. — Ezt lehet-e? így alakulhatunk-e? ... Meghallgat-e végre minket is a kormány, ami­kor a saját dolgunkról akarunk határozni? — Ezek voltak a leggyakrabban felmerülő kérdé­sek. A földművesszövetkezeti mozgalom, ame­lyet tíz évvel ezelőtt maguk a parasztok indí­tottak el, az elmúlt időben is megőrizte a pa­rasztság bizalmát... és minden egyéb mellett ez a legnagyobb eredménye ennek a mozga­lomnak. A bizalom vezette őket most a föld­művesszövetkezethez. A VÁLASZ egyértelmű igen volt. Lehet végre olyan szövetkezetet is alapítani, amely a parasztoknak legjobban megfelel... és a szövetkezeti mozgalom megyei és országos vezetőinek egyöntetűen az a véleménye, hogy íróasztal mellől nem lehet szövetkezeti moz­galmat szervezni... Bízzuk a parasztokra a­zös összefogás alapjainak kialakítását. Sajnos, ezt igen sok állami és pártvezető még ma sem akarja megérteni — pedig a szö­vetkezeti mozgalomnak maguk a parasztok a legjobb agitátorai. Bizonyítja ezt az a tény is hogy a domb­óvári parasztok saját maguk jártak házról­házra, mutatva a maguk szerkesztette alapsza­bályt. Nem kellett itt sok beszéd — olvasd és nézd ... így megfelel-e? Jöttek is esőstől. A járási központ helyi­sége estéről estére a parasztok klubja lett. A parasztok jöttek, ám a dombóvári járási tanács mezőgazdasági osztályát hiába hívták, nekik mindig egyéb fontos elfoglaltságuk volt, nem értek rá a parasztok új szövetkezetével foglal­kozni ... Szerencsére a merev szellembe meg­rögzött néhány funkcionárius ellenére is meg­alakult az új szövetkezet.­­ És nekünk támogatni kell ezt, támogat­nunk kell minden olyan paraszti kezdeménye­zést, amely a mezőgazdaság fejlődését a szo­ciálisig összefogást erősíti. Még szerencse, hogy a földművesszövetkezet lelkes vezetői a parasztok mellé álltak és — bár sajnos — tanács nélkül és bizonyos értelemben még elle­nére is, de megalakult az új szövetkezet. EZ AZ ERŐS, az egészséges kezdeménye­zés hiszen közös földterületre, közös állat­­állományra, közös művelésre és értékesítésre szövetkeztek a dombóvári parasztok... és nagyon igazuk van, amikor azt mondják, — minden jótanácsot szívesen veszünk, de azt nem engedhetjük, hogy megmásíthatatlan szó­val bárki belebeszéljen szövetkezetünk belső életébe, elkormányozzuk mi magunkat... és mi nem akarjuk, hogy a gróf autója helyett most mások autói csapjanak port a szemünk közé. MEGSZÍVLELHETNÉK ezt azok a funk­cionáriusok, akik még ma is úgy gondolják a mezőgazdaság szocialista átszervezését, hogy minden erővel csak a meglévő szövetkezeti formát erőltetik. Az új lépcső is odavezet a különbség csak annyi, hogy ezt az újat kedvvel és nagy igyekezettel csinálják a parasztok — és ez nagyon fontos, talán mindennél a leg­fontosabb. SZAMOS RUDOLF Paraszti sorsok, paraszti gondok — Dombóvár —

Next