Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-02 / 282. szám

1956 DECEMBER 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Egy meggondolatlan kaland előzményei — Neve? Életkora? — Müller Ádám .Húsz éves. — Miért akart Nyugatra szökni? — Mert ott jobb a megélhetés. — A fegyverekkel mi volt a szán­­n­ékuk? — Hát. . . Talán magunk sem tud­juk. A rendőrségi kihallgatás során hangzottak el e kérdések és feleletek. Müller fogdában van és így inkább a szülőket kerestük fel, hogy mit szól­nak fiúk kalandjához. Apja, tolnai pék, munkában meg­öregedett ember. Éjjel-nappal dolgo­­zik, hogy legyen valami látszatja mun­kájának. Hirtelen azt sem tudja, hogy mit válaszoljon. Bánkódik a fia után és amint mondja, olyan szívesen le­keverne neki még most is egy nyak­levest, ha tudná, hogy az kigyógyítja ebből a betegségéből. Dehát egy húsz éves embert már nem lehet pofonnal észhez téríteni. — Ez ilyen természetű volt kiskorá­tól fogva — bizonygatja az apa. — örökké a kalandos könyveket bújta és szófogadatlan gyerek lett belőle. Míg kisebb volt, megvertem, az sem hasz­nált, ha szépen beszéltem vele, annak sem volt foganatja. Igen, nem használt neki semmi és az okok kutatásánál feltétlenül a leg­nagyobbról, a családi tragédiáról kell beszélni, még ha netalán­tán régi se­beket is szaggatunk fel vele. A szülők elváltak egymástól, a nyolcéves ,,Adi” — amint a gyereket nevezték — anya nélkül maradt. Az apa megnősült, az új feleségnek is volt egy fia, egykorú „Adi"-val. A mostoha anyáról nem mond senki rosszat, nem tett különb­séget a gyerekek között. A két gye­rek között azonban ég és föld a kü­lönbség: az anya fia csendes, szolid, takarékos, igyekvő, hallgat az okos szóra, az apa fia pedig olyan senkitől sem függő, inkább a baráti társaság felé orientálódó, konokfejű. Ez pedig — akárhogyan is latolgatjuk a kér­dést — nem magyarázható más­ al, csak a családi tragédiával, amiinek hatása később még élesebben bonta­kozik ki. Az apa is dédelgeti, mert szereti, és így inkább elnéz néha még a hibái felett is. Az anya, aki Szek­szárdon él, szintén ezt teszi, így a gyereknek lassan két otthona lesz, de egyikhez sem tartozik szilárdan, egyik­től sem függ. Ha az egyik helyen va­lami nem tetszik, megy a másikhoz, ha pénz, ellátás kell, oda megy, ahol jobban megkapja. Így aztán a ser­­dülő években, amikor legnagyobb szükség van a szülők bölcs szavaira , inkább a társaság, a baráti kör ve­szi a szárnyaira és beleviszi néha a jóba, legtöbbször pedig a rosszba. A két gyerek együtt kerül Pestre szakmát tanulni. Az anya fia rendesen hazajár a szülőkhöz, tanul, megtakarít minden fillérjét, „Adi” azonban csak a pesti dáridózásnak él. Annyira bele­éli magát a mulatozásba, hogy a tél kellős középért kénytelen eladni téli­kabátját. Kitanulja a kazánkovács szakmát a Láng Gépgyárban, de meg­kezdi a munkahelyek és a „szakmák” váltogatását. Igaz, akkoriban nem sokat keresett, de másutt sem igen járt jobban. A munkakönyvbe bele­kerül kétszer is, hogy „önkényesen távozott”. Hazakerül Tolnára, az apa könyörög neki, hogy maradjon mel­lette, segítsen neki a pékségben, de a gyerek hallani sem akar erről. In­kább elmegy a Sertéstenyésztő Válla­lathoz és hol dolgozik, hol nem. Az apa szerint pénteken, szombaton mun­ka helyett rendszerint a társaság után járt. Sokszor napokig nem is tudta hogy hol van. A nyáron egyszer eltűnt két hétre. Az apa azt gondolta, hogy dolgozik, míg egyszer közölték vele, hogy fiát megfogták orvhalászaton. A szövetkezet halastavából szedte ki a többkilós anyahalakat és abból élt. Az apa, hogy ne csukják le a fiát, in­kább kifizette a büntetést. A múltkoriban is eltűnt, de külö­nösebben nem lepődtek meg a szülők — nem az első eset az ilyen. Amikor már a rendőrség kezére került, akkor tudták meg, hogy külföldre akart szökni. Azóta az apa, amikor éjsza­kánként dagasztja a kenyeret, a nagy magányban töpreng gyermeke sorsa felett, és kénytelen-kelletlen be kell ismernie, hogy nem tudott olyan jó embert gyúrni a fiából, mint amilyen nagyszerű kenyeret tud dagasztani... Hiba lenne azonban mindent a szü­lők rovására írni. Minden emberben van egy bizonyos kalandvágy, szeret­ne külföldet látni. Az ilyen törekvé­sek éveken keresztül béklyókba voltak kötve, így bizonyos mértékig ennek a reakciója is volt az, hogy az első kí­nálkozó alkalomkor valósággal kitört egyes emberekből a világjáró szenve­dély, elvakították őket a mesés „ígé­retek” és nem számoltak a kaland részleteivel, azzal, hogy külföldön sem minden arany, ami fénylik. Müller Ádámnál is fennforgott ez a körül­mény is és végül fegyveres kalandor lett belőle, egy fegyveres társaság ve­zetője, — míg a rendőrség kezére nem került. Annak ellenére ,hogy legutóbb legényember létére már 1600 forintot keresett, és mivel a szülőknél meg­volt az ellátása, azt teljes egé­sében ruházatra és szórakozásra fordíthatta. Hogy mi lesz a sorsa, nem tudni. Nem főbenjáró bűnöző. Minden bi­zonnyal figyelembe veszik majd ügyé­nél a körülményeket és lehetővé te­szik számára, hogy becsületes életet kezdjen. Emberi életet, olyat, ami­lyenre eddig sikertelenül intette­­z édesapja... Boda Ferenc A Paksi Téglagyárban... Nagy a sürgés forgás a kemence körül, egyre sűrűbben lehet hallani a kalapácsok hangját, amint az az üllőn lévő vasra ver, itt-ott fel fel­villan a szikra is ... dolgoznak a Paksi Téglagyárban. A hegyoldalon ott vannak a munkások, fejtik a föl­det. Regáloznak. Kell a nyersanyag a jövő tavasszal meginduló nyers­gyártáshoz. Hiába, a téglagyártás mégis csak idényjellegű. A kemence teteje az 1944-es ostrom utáni kép­hez hasonlít: egy része lebontva, má­sik része is megtépázva várja az ácsokat, hogy lebontsák. Újjáépítik a tetőt is. A több évtized alatt tönkre­ment rossz tető helyett — amelyet csak állandóan javítgattak — beton­vázas tetőszerkezetet építenek, amely korszerűbb szellőzést tesz lehetővé. Látszik a nyoma az új kemencekam­rák építésének is. A kép tehát, amely az első körültekintéskor fo­gad arról tanúskodik, hogy a Paksi Téglagyárban a kedvezőtlen időjárás ellenére is teljes kapacitással meg­indult az élet, a termelés.­ A munkástanács tagjaival beszél­getek. Elmondják, amikor a Buda­pesti Munkástanács felhívását hallot­ták, azonnal felvették a munkát, megkezdték a termelést. De elmond­ják azt is, hogy az üzemben egy per­cig sem állt le a munka, mert rész­ben a karbantartást végezték, részben pedig részleges termelés is folyt. A vasúti rakodón nagymennyiségű szenet láthat a járókelő. Van elegendő szén ahhoz, hogy a kazlakban lévő nyersanyagot kiégessék. Itt nem küz­denek szénhiánnyal, mint megyénk számos üzemében. A kemence csak­nem teljesen zavartalan termelése biztosítva van­ „Még akad olyan szén is — mondják a munkástanács tagjai —, amit három évvel ezelőtt szállítottak ide. Persze nem nagy mennyiségben.” Rövid számítás után kiderül, hogy a telepen nem kevesebb mint 1 250 000 darab­­ félkésztermék van, amelyet még a tél folyamán égetnek ki. Ez igen jelentős, csaknem 42 családi ház építésének téglaszük­ségletét fedezi. Van szén, van fél­készáru , füstölhet a kémény még hosszú ideig. A kemence partoldali részében „ta­vaszi” kép fogad. A sztrájk ideje alatt az égetők mindent megtettek, amit csak lehetett, hogy a közkemen­cében a tűz ki ne aludjon. Ez sikerült is addig, amíg a második sztrájkhul­lám el nem ért az üzemhez. Kárba veszett a fáradozás. A kamra elsöté­tedett. Ismét be kellett gyújtaniok, amint szaknyelven mondjuk „kony­hát” csináltak és ismét begyújtottak. A „konyhában” hétfőn gyújtottak be s holnap már kihordhatják a kemen­céből a frissen égetett téglát. A kemencében — a Duna felőli ol­dalon — ugyancsak különös dolgot láthat a szakmában jártas látogató. A rakodó tömör, sűrű falat rak, a ki­hordók pedig ritkarakású falat bon­tanak. Hamarosan megtudjuk a rész­leteket erre vonatkozóan is. Az ok­tóberi események előtt még a ritka­­rakásos rendszerrel dolgoztak, de most, hogy beköszöntött a hideg, té­lies idő, a munkástanács, valamint a telep vezetőjének határozata szerint áttérnek a sűrű lakású módszerre. Ezt részben egészségügyi, részben technikai okok teszik szükségessé. Ugyanis a gyors égetés következté­ben a kemence nem hűl le eléggé, a munkásoknak a forró levegőn kellene néhány percig tartózkodniok, utána pedig a szabadba kellene menniök. Ez néhány perc alatt mintegy 30—40 Celsius fok hőmérsékleti ingadozást jelentene, ami feltétlenül ártalmas az egészségre. A műszaki feltételek sincsenek biztosítva: nincs nappal ipari áram, amelynek segítségével működtethet­nék a felvonót. Márpedig a kemence és a rakterület közötti 6 méter szint­­különbözetet másként nem tudják le­küzdeni. Jelenleg a helyzet a követ­kező: a kemence közvetlen közelébe hordhatják ki a téglát és a salakot is. De a hely egyre szűkül. Szükségük volna a rendszeres áramellátásra. A gépházban és a műhelyben gyor­san halad a téli gépjavítás. Most kell biztosítani, hogy a következő terme­lési idényben biztonságosan, zavarta­lanul működjenek a gépek. A munka tehát nagy általánosság­ban zavartalanul megy, de azért gon­dok is vannak, és nem is csekély. Ilyen például a védőruha problé­mája. Elenyészően kevés melegru­hájuk van, pedig a hideg, havat seprő szél sokszor csontig hasít. Nincs elég „pufajka“ —­ ahogy mondják — pedig szükség lenne rá. Több gumi­csizma vagy más lábbeli is kellene, mert a gyár jellegéből adódóan — na meg a nedves időjárás miatt is — itt bőségesen van sár. Az üzemi munkástanács elnöksége e problémák megoldása érdekében tárgyalásokat kezdett a Tolna megyei Téglagyári Egyesüléssel. Ezt nem lehet megol­dani az üzem keretén belül. De van olyan dolog is, amely joggal bos­­­szantja a dolgozókat és meg lehet ol­dani a saját hatáskörükön belül. Az éjszakai munkát végző kihordókra gondolunk. Nappal a munkások meg­kapják a meleg teát, de azokra, akik éjjel dolgoznak, senki sem gondol. Pedig nekik is jól esne, ha néha-néha meleg italt fogyaszthatnának. Nem nagy dolog, könnyen megoldható. Ez tehát a helyzet a Paksi Tégla­gyárban. Folyik a termelés, némi ne­hézséget okoz az áramhiány. Az üzem dolgozói — bár nem értenek minden­ben egyet a kormánnyal — bíznak abban, hogy a rend helyreállítása után, s ha a munka zavartalan lesz az egész országban szót értenek min­denben. Rendet, termelést akarnak, s szót érteni a kormánnyal, ezért nem hallgatnak azokra, akik még ma is a munka felvétele ellen szónokolnak. K. Balog János 24 film áll jelenleg a filmszínházak rendelkezésére A város és megye lakossága szóra­koztatásának biztosítása érdekében minden lehetőt elkövet a Moziüzemi Vállalat. A vállalattól a napokban vol­tak Budapesten és Pécsett, hogy fil­met szerezzenek a megye filmszínházai számára. Mint értesültünk, mindkét út sikerrel járt. Jelenleg a normál géppel vetítő mozik rendelkezésére 11, a keskenyekére pedig 13 film áll. Va­­lamieninyi most műsorra tűzött film már eddig is megnyerte a közönség tetszését. Ezek között szerepel a Me­nekülés Franciaországba, a Traviata, a Papa, mama, feleségem, meg én, a Papa, mama, ő, meg én, a Fekete ház, az özönvíz előtt, az Egy nyáron át táncolt, a Verdi, stb. Szekszárdon jelenleg a Mágnás Miska című ma­gyar film van műsoron. A filmszínházak mindenütt a dél­utáni, vagy koraesti órákban játsza­nak, hogy játékuk időpontja ne üt­közzön a kijárási tilalomba. 3 A bőrösök között... A dolgozók által választott mun­kástanácsok a nép tulajdonát képező javak tényleges gazdái, a termelés igazi gazdasági irányítói. E szervek létrejötte a legfőbb kifejezője az üzemi demokrácia gyakorlati meg­valósításának. Még a felkelés kellős közepén, ok­tóber 28-án alakították meg az ideig­lenes üzemi munkástanácsot. Ha hi­vatalos ünneplésre kerülne a sor, ak­kor a napokban kellett volna tartani e fontos üzemi szerv hónapfordulójá­nak ünneplését. Nem sok idő egy hó­nap. De elég arra, hogy e választott szerv életrevalóságát a munkáján ke­resztül bebizonyítsa. Amikor az intéz­kedések sorát tették, amikor csak­nem minden nap összeülnek, hogy megtárgyalják a gyár előtt álló fel­adatokat. Amikor arról tárgyalnak, hogy mi az ország érdeke és isméte­lik követeléseiket, véleményt monda­nak, csak azt lehet következtetni, hogy jól választottak a gyár dolgo­zói, amikor a végleges munkásta­nácsba azokat a legjobb dolgozókat delegálták, akik jelenleg is érdekeiket képviselik, akik hallatják szavukat érdekükben. Minden felső utasítás nélkül, és különleges szempontok el­hagyásával demokratikusan válasz­tották meg a 43 tagú munkástaná­csot. Most e szerv és a gyár megbí­zott igazgatójának közreműködésével vezeti és irányítja a termelést. Bár nem sok tennivalójuk van e téren, hisz energia és anyaghiánnyal küz­denek. Csupán arra szorítkoznak, hogy a romlásnak indult, vagy a rom­landó árukat olyan kezelés alá ve­gyék, hogy azt a további pusztulás­tól megmentsék. A kezdet kezdetén, amikor először választották meg a dolgozók a mun­kástanácsot, akkor még követtek el olyan hibát, amit a később megje­lenő minisztertanácsi határozat kija­vított. Most a végleges tanácsban már nem szerepel az igazgató, a főköny­velő, s a főmérnök. Az először meg­választottak többségét megerősítet­ték bizalmi állásukban. A dolgozók úgy határoztak, hogy maradjanak to­vábbra is a munkástanácsban, kép­viseljék érdekeiket úgy, ahogy szí­vük, munkásvérük diktálja. Jól mű­ködik a munkástanács, s most mégis fel kell vetni néhány dolgot, melyek foglalkoztatják a gyár dolgozóit. Tel­jes a tájékozatlanság. Nem tudják, hogy s mint kell tovább folytatni a megkezdett, egészséges folyamatot. A dolgozók többsége, s a munkástanács nem mindenben ért egyet a kormán­­nyal. S ez köti le idejük nagy részét. Ezen problémáznak, de egyetértenek a fő irányvonallal, azzal, hogy végre rendnek és fegyelemnek kell lenni. Azzal is egyetértenek, hogy a nehéz gazdasági helyzetből az egyetlen ki­vezető út csupán az, hogy dolgozni kell. Termelni kell a közszükségleti cikkeket, hogy az infláció veszélyét elhárítsuk, hogy meginduljon a még most is bénultnak mondható gazda­sági élet. A gyár vezetőinek az a nézete, hogy nem elsőrendű fontosságú a termelés beindítása. Azt mondják, van bőven alapanyag a cipőiparban, de meg­győződtünk arról, hogy ez nem így van. A Bonyhádi Cipőgyártól kül­döttség járt a napokban Simontor­­nyán, hogy bőrt kérjenek. Kell az alapanyag a cipőgyáraknak. Az utób­bi hónap vásárlási lázában megcsap­pantak az állam készletei, s ezt pó­tolni, a dolgozók igényeit kielégíteni csak a termelés beindításával lehet. A bőrgyáriak igazságot akarnak, azt akarják, hogy többé soha ne ve­­zessék félre őket. De még meg se kí­séreljék ezt, ‘­iert már elegük volt ebből. Akarnak a gyárban szakszer­vezeti életet is. De az legyen valóban szabad szakszervezet, képviselje ér­dekeiket. Óhajtják, hogy induljon meg a szakszervezeti élet, de mind­­ezideig semmi nem történt ez irány­ban. Tiszta szakszervezeti választáso­kat követelnek, olyat, hogy a bőr­ipari szakszervezet élére azok kerül­jenek, akik a munkások érdekeit vé­dik. Azt mondják a simontornyai szak­társak, hogy nem, vagy csak nagyon keveset írtunk a munkástanácsok, a dolgozók követeléseiről. Legelőször is hadd szögezzük le, minden erőnkkel támogatjuk a munkástanácsokat. Új demokratikus eszközökkel, sajátos magyar utakon haladó szocialista ha­zánk társadalmának fiatal szerveze­teit látjuk bennük. Segíteni kívánunk abban, hogy csakugyan azzá válja­nak. De nem vagyunk hívei a szó­­cséplésnek. Tudja már minden férfi és nő, hogy mit akar a dolgozó nép, tudja a kormány is. Tudják azt, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de azt is, hogy ebből a nehéz helyzetből ben­nünket csak a munka, a termelés,­­ a két kezünk munkája az, ami kivezet­het. A szovjet csapatok is elhagyják hazánk területét. Ez sem csupán si­­montornyai ügy. Országos, az egész nép ügye ez. De rendnek és fegye­lemnek kell lenni. Meg kell teremteni a dolgozó néphez hű karhatalmat. Ezzel is elejét kell venni a rablásnak, fosztogatásoknak, a még itt-ott puf­­fogtató fegyveres bandákat is fel kell számolni. Ehhez is erő kell. Szerve­zett munkára és közbiztonságra van szükség, s ez most van kialakulóban. Helyes efelett vitatkozni, ez szüksé­ges. Higgjék el simontornyai szaktár­sak, nem akarunk a Rákosi-korszak hibáiba esni. A népet, a kormányt képviseljük, szabad, független Ma­gyarországot akarunk. Nem lesz bán­­tódása annak, aki véleményét meg­mondja. De lesz annak, aki a munka felvétele ellen lázít, aki népi hatal­munk megdöntésére tesz kísérletet. Aki lövöldözéssel, rablással zavarja a rendet. Építsék jövőjüket még jobb munkával, vitatkozzanak, beszélges­senek a kormány politikájáról s dolgozzanak! Ezt akarják otthon családtagjaik, a rokonok, az ismerő­sök. Szebb, s boldogabb jövő megte­remtésén fáradozunk, és fáradozása­inkat siker fogja koronázni. Sok mú­lik rajtunk, a munkástanácsokon. Ezért kell úgy dolgoznunk, hogy megvalósuljanak követeléseink, hogy szabad, független országban éljünk. ■ Rendes ütemben folyik a munka a postán Egyre többen fordulnak meg a posta szekszárdi épületében. Egyre többen akarnak levelet küldeni roko­naiknak, ismerőseiknek. S amióta meg­kezdődött a táviratok felvétele is, szinte naponta ugrásszerűen emelke­dik az ügyfelek száma. Birtalan József, a postahivatal ve­zetője elmondja, hogy a posta mun­kája már a megszokott, egyenletes ütemben megy. Tájékoztatásul el­mondja, hogy az elmúlt hetekben igen nagy mértékben megnövekedett a pénzforgalom, ami a nagyarányú fel­­vásárlási lázból következik. Ez a for­galom örvendetesen csökkenő tenden­ciát mutat, s nagy általánosságo­n szólva a felvásárlási láz előtti szintre csökkent. A levélforgalom gyér, az érkező le­velek többségét még október végén és november elején írták. De egyre több azért az olyan levelek száma, amelyek az elmúlt napokban íródtak. Ez min­denesetre a javuló közlekedés, a mun­ka beindulásának a jele. Ami a távirati munkát illeti, igen megnövekedett, ha a szokásos átlagot vesszük figyelembe, szinte megkétsze­­reződött. A levélírás helyett inkább a táviratot választják most a dolgozók.

Next