Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-01 / 1. szám
©GGOO0OGOO0CX3GX3OGG0OO0OOQOOGX3GOOO0GX3GOGO0OOOOOOO 5OO0OGOO g U É K 3OOOOOOGOOOOOOOGOOOOOOO0OGGOGO0GGGO0OGOOO0OOOOGGOOOO0OOO MUNKÁSTANA CSOK ELETÉBŐL Jóraton halad a fagytormási Állami Gazdasági munkástanácsa l Fritz Antal, a Nagytormási Állami Gazdaság munkástanácsának az elnöke, szerény ember, nemcsak, hogy dicsekedni nem szeret, de még arról is óvatosan mond valamit, ami erénye, ami jó pont lehet javára, jelen esetben a munkástanács javára is. Nemigen akar például arról beszélni, hogy mit tett eddig a munkástanács, mondván, olyan fiatal még, hogy igazán nem tehetett említésre méltót. Hogy fiatal a munkástanács, az igaz. Az is tény, hogy sokat nem tett még. De mégis kell beszélni arról, hogy mit csinált, milyen úton haladt. Ha az ember az előbbit nézi, megállapíthatja, hogy jó úton halad a Nagytormási Állami Gazdaság munkástanácsa. Először is azért, mert a gazdaság vezetőségével szoros kapcsolatot tart, mindent, még a legapróbb részleteket is közösen beszélik meg. Ami pedig azt illeti, hogy milyen konkrét intézkedést tett eddig a munkástanács, arról a következőket lehet elmondani: A gazdaság vezetőségével közösen megállapodtak abban, hogy eladnak 13 pár lovat, mert ezt a jelenlegi nagyüzemben nélkülözni tudják, s ezen keresztül alacsonyabb lesz a termelés önköltsége. Persze azért nagyon helyesen, arról gondoskodott a munkástanács és a gazdaság vezetősége, hogy most a télvíz idején a fenti intézkedésből kifolyólag családos emberek ne kerüljenek ki az utcára. Itt személy szerint bírálták el az embereket, csak azokat küldték el, akiknek más megélhetési forrásuk is van, ezenkívül négy vontatót a téli forgaomból teljesen kikapcsoltak és — lágyon helyesen — a természetbeni prémium ügyében is a közelmúltban intézkedett a munkástanács, ötszáz mázsa kukoricát osztottak ki egyenlő irányban, mintegy 300 olyan dolgozónak, aki közvetlen, vagy közvetve részt vett a kukorica termelésében. Legutóbb tegnap este tartott ülést a •Nagytormási Állami Gazdaság munkkástanácsa. Itt az egyik napirendi pont volt a traktorosok téli foglalkoztatása. A munkástanács úgy döntött, a traktorosokat bevonják a gépjavításba, hogy annak idején egyetlenraktoros se mondhassa: — „Azért rossz a gépem, mert nem javították rá, csak beolajozták.“ Masitz József munkástanácstag. Dombóvári Kendergyár Dolgozni kell, hogy jobban éljünk Sok vihart megértem már, sok új évet kezdtem. A mostani talán mégis más lesz, mint ezideig. A hasznossága mellett sok kár is érte az országot, a dolgozókat, az októberi események után. Sok, nagyon sok nap telt el úgy, hogy nem tudtunk úgy dolgozni, ahogyan szerettünk volna. Pedig a munka az életet jelenti. Különösen most, amikor annyit kell pótolnunk. Új módon kell termelni, nagyobb önállósággal, mint eddig és sokkal nagyobb felelősséggel. Nemcsak rajtunk, a munkástanács tagjain, hanem minden dolgozón múlik, hogy egy év múlva hogyan tekinthetünk vissza. Én bízom abban, hogy sok újat hoz az új esztendő. Rajtunk múlik, hogy megvalósítsuk azt, amit már elkezdtünk. Rajtunk múlik, hogy megvalósítsuk követeléseinket. Ehhez pedig dolgozni kell. Az elvem, hogy munka nélkül nincs élet. Csak az kell, hogy engedjenek bennünket úgy dolgozni, ahogyan mi, szakemberek látjuk a legjobbnak. Akkor biztos nem lesz hiba. Igaz, nehéz év lesz az 1957-es. Nehéz, mert nyersanyaggal nem vagyunk úgy ellátva, mint az más években volt. A sok hozzá nem értő „utasításainak1’ eredménye éreztetni fogja majd a hatását. Érezni fogjuk, hogy nem lehet majd az idén úgy megoldani az áztatást, a kenderipar alapműveletét mint az idén, mert ez megbosszulta magát. Nem fogunk törekedni a nagy mennyiségek kiáztatására, inkább a minőséget vesszük figyelembe, hisz ekkor is tudunk annyit áztatni, hogy zavartalan lesz a kender feldolgozása. Az új évben jobban akarunk dolgozni, lehetőségünk megvan ehhez és a munkástanács él ezekkel a lehetőségekkel. Müller Ferenc munkástanács elnök, Tolnai Pamutfonó Vállalat Olcsón, jót és sokat — versenyképesen Sajnos, az 1957-es év programját üzemünk munkástanácsa teljes egészében még nem ismeri. Csupán csak annyit tudok, hogy a jövő évben ,‘s hasonló munkát fogunk végezni, mint az elmúlt évben. A munkástanács vezetésével azonban már dolgoztunk ki programot, hogy január 1-től a mostani termékek 70 százaléka mellett 30 százalékban új termékeket állítunk elő. Sokat várok az új évtől. Most kell bebizonyítanunk életrevalóságunkat, azt, hogy a munkástanácsok az üzemelő gazdái tudnak lenni. Bár a múltban univerzális üzem volt gyárunk, akkor gazdaságosabb volt a termelés, de bízok abban, hogy a közeljövőben sem lesz deficites termelésünk. Sőt, terveink vannak, hogy a környékbeli igények figyelembevételével fogunk bizonyos termékek előállításához. Bízom abban, hogy az új évben az üzemek, így a mi üzemünk önállósága is, véglegesen megoldódik, s akkor tudunk majd eredményeket felmutatni. Sajnos, a mostani kötöttség még sok tekintetben akadályozza az egészséges munkát. Azt akarjuk, hogy kereskedelmileg és pénzügyileg is önállóak legyünk. Csak így tudjuk megvalósítani a munkástanács tervét, hogy a jövő évben a könnyűipar szükségletét ki tudjuk elégíteni. Olcsón akarunk termelni, ehhez a lehetőség megvan. Jó árut akarunk gyártani, rendelkezünk megfelelő gyakorlattal és jó gépekkel, és sokat akarunk termelni. Ez érdeke minden dolgozónknak. És versenyképesen. Ez utóbbihoz is megvan minden lehetőség. A távolabbi jövőre pedig az a tervünk, hogy Tolnán akarunk egy kikészítő üzemrészt felépíteni, ahol 2—300 dolgozót tudnánk foglalkoztatni. Kérésünk csupán annyi a jövő év munkájához: adjanak elég energiát, hogy három műszakban tudjunk termelni. Felemelték az 1957. évi tervet a Paksi Konzervgyárban ►*•► [UNK] [UNK] az £ csökken £ A Paksi Konzervgyárban energiakorlátozás miatt tett ütemben folyik a termelőmunka. £ Főkép olyan munkákat végeznek, amik nem igényel villanyáramot, így különböző savanyúságokat szerelnek ki £ hordókból üvegekbe, vegyesízt készítjenek elő exportszállításra. Készülnek a gyárban a tavasszal megindulok borsófeldolgozási idényre. Már javában folyik az új, korszerű borsó-vonal szerelése, amelynél nagymértékben ► kiküszöbölik a fizikai munkát, részcben automatizálnak egyes munkamű [UNK]veleteket A gépsor nem csak az 1956-os idényben működött borsó-vonalnál lesz korszerűbb, hanem az eredetileg tervezettnél is. ► Az elmúlt napokban ülést tartott a gyár munkástanácsa. Az 1957. évi tervet vitatták meg és fogadták el az ülésen. Két gyártmánynál alakult csak ki komolyabb vita; a szilvapulpnál és a vegyesíznél. A munkástanács néhány tagja, akik e cikkeknél dolgoztak úgy vélték, hogy többet is tudnának gyártani, mint amennyit az ismertetett terv számukra előírt, csak a gyár kereskedelmi osztálya biztosítsa azok értékesítését. A kereskedelmi osztály munkástanácstagja vállalta az értékesítést és így született meg a határozat: Szilvapulpból, ami nem is volt beállítva az eredeti tervbe, tizenöt vagonnyit gyártanak, vegyesízből pedig harminc vagonnal emelik meg a tervet. A gyár első negyedévi munkája részben már biztosítva van. A munkástanács érintkezésbe lépett a pécsi szénbányákkal és sikerült beszerezni egy uszály szenet. Az uszály már meg is érkezett, már megkezdték kirakását. Az első negyedévi szénszükséglet így biztosítva van. A zavartalan munkához már csak az kell, hogy megjavuljon az áramellátás. p- OH ! Akik munkával köszöntik az új évet ! Diófa tri Imre, a mentő soffőr Harminc éve fogja a volánt. Hogy hány újesztendőt köszöntött már munkával, közvetlen a mentőben? Ezt, sajnos, nem tudjuk, amint munkatársai mondják, már jónéhányat. De az 1957-es újesztendőt is munkával köszönti. Az újév első éjszakáján tehát, akinek múlhatatlanul szüksége lesz a mentők segítségére, az bízhat, hívja nyugodtan helyből a 004-es, vidékről pedig a 21—63-as számú telefonszámot, jelentkezik az őrsvezető és megy a mentő, melyet az újesztendő első éjszakáján jól lehet éppen Diófási Imre, a tapasztalt mentősoffőr vezet. Kívánjuk az idős mentősoffőrnek, hogy még soksok újévet érjen meg erőben, egészségben, s hasonló jókat kívánunk a többi mentősnek is az újesztendőben. Dr. Bőhrer Győző, az orvos Amint közvetlen munkatársa mondja, ő fiatal orvos, alig egy esztendeje van a szekszárdi kórház belgyógyászatán. Ő tart ügyeletet Szilveszter éjszakáján. Ú Úgy mondja az orvos, hogy ez az éjszaka általában nem olyan forgalmas a kórház belgyógyászatán mint egy másik szürke hétköznapon. De akit kórházba kell szállítani, az legyen nyugodt ekkor is, legyen biztos abban, hogy míg mások mulatnak, szórakoznak, vidáman várják az új évet, az orvos, a többi között dr. Bőhrer Győző is fehér1 köppenyben a posztján áll, szolgálatot teljesítve várja az új évet, mely reméljük,, számára is boldogabb lesz, mint a Leposa Béla, a vasutas Lehet akármilyen nagy ünnep, az utas, akinek menni kell megy. Sokszor el is felejti, hogy nem utolsó 1 sorban a vasutasoknak köszönheti, hogy eljuthatott oda, ahova akar. No, de a vasutas, aki 24 órán át szolgálatot teljesít, az nem igen gondol arra, hogy az utasok az új év első éjszakáján őrá is gondoljanak. De biztosan jóleső érzéssel fogadná ebben az újesztendőben a szekszárdi állomáson szolgálatot teljesítő 3 Leposa Béla a vonatot fogadó, majd továbbító forgalmista is, ha az első 3 vonatról leszálló utas az üdvözlése után boldog újévet kívánna neki is. * Kérjük az utast, tegye meg ezt a csekélységet, mert Leposa Béla a többi derék vasutassal együtt megérdemli. 3 Málinger Erzsébet, a telefonközpontos ! Hogy hányszor szidták őt igazságtalanul, annak csak a jó isten a megmondhatója. De ő ezzel mit sem törődik, ott ül Szilveszter éjszakáján is a központban és kötelesség tudóan kapcsol. Tehát, ha valaki nem tán telefonon keresztül akarja hívni 3 helybeli ismerősét, hogy boldog új 3 évet kívánjon neki, az nyugodtan hívja az ismert számot, a központ 3 kapcsol. Aki pedig vidéki ismerősének akar telefonon keresztül boldog újévet kívánni, hívja a 001-et. Má!«linger Erzsébet, a központos, soakunk által ismert barátságos hangon jelentkezik. S ha már kedves 3 telefonáló azzal a szándékkal nyúl a készülékéhez hogy telefonon kij vánjon boldog újévet ismerősének, a mikor ,a központ jelentkezik, a központosnak is boldog újévet ki 3 vánjon. 3 3 ff Hozzászólás „Mi legyen a mezőgazdasági szakemberekkel“ c. cikkhez A közelmúltban cikket olvastam a Tolna megyei Népújságban arról, mi lesz a mezőgazdasági szakemberekkel. Szeretnék én is hozzászólni, mivel mezőgazdasági szakember vagyok, s nem mindenben értek egyet a cikkbeni elgondolásokkal. Különösen nem értek egyet a szakszervezet azon javaslatával — ahogy az a cikkben írva volt —, hogy falura a tanácsok mellé helyezzenek el mezőgazdasági szakembereket, akik majd irányítani fogják a falusi parasztságot. Ez véleményem szerint csak az adminisztrációt szaporítaná, amelyre volt már példa. Én azt hiszem, a falu parasztsága megelégelte azokat az intézkedéseket, amikor dobszó útján utasították arra, mikor vessen, arasson, mit dolgozzon, stb. Az ilyenfajta mezőgazdasági apostolokból már elég volt. Véleményem szerint nem lenne helyes kényszerrel való alkalmazásuk, mert a józanul gondolkodó parasztember azt nézi, hogy az illető szakember, aki most irányítani akarja, mit csinált eddig. Bebizonyította-e már tudását a gyakorlatban, mert ha nem, nem hisz neki. Nem az a nép embere, a paraztság gondolkodásmódja szerint, aki a legtöbbet tudja követelni a nép nevében mástól, hanem az, aki a legtöbbet teszi a népért a maga emberségéből. Jöhetnek a mezőgazdasági szakemberek a falura, de csak a termelő munkába jöjjenek, ott mutassanak jó példát, ott mutassák meg, hogyan kell szakszerűbben, jobban és olcsóbban termelni. A jövőben nem aktatáskás kell a falura és nem az íróasztal mellől kell gazdálkodni. A szántóföldeken és a mezőgazdaság minden ágában kell nekünk, szakembereknek példát mutatni, a legjobb eredményeket elérni, mert csak így tudjuk parasztságunkat a maradiság felhagyására, a mezőgazdaság fejlesztésére megnyerni. Nagy körültekintéssel kell kiválasztani azokat a mezőgazdasági szakembereket, akik majd az irányítást végzik, s természetesen csak a legnagyobb tudás és a gyakorlat lehet a mérőléc. A talán jóindulatú, de gyakorlatlan, tapasztalatlan szakemberek irányításáért már nagyon drága tandíjat fizettünk, s a nehéz sorsú magyar nép nem járhat a próbálgatások útján. Nekünk komoly eredményeket kell felmutatnunk, kapkodás és tévelygések nélkül kell előre haladnunk, ha ez lépésről-lépésre történik is A tagságáért aggódó szakszervezet részére pedig volna egy szerény indítványom. Nézzen körül, hogy mezőgazdasági szakembert igénylő, irányító munkát kik végeznek. Rendelkeznek-e az illetők a megfelelő mezőgazdasági képzettséggel? Véleményem szerint a mai napig is akad mezőgazdasági körzeti irányító, akinek például mészáros segédlevele van, de sorolhatnám tovább is. Helytelen és szégyenletes ez a jelenben, de veszedelmes lenne ennek az állapotnak fenntartása a jövő miatt is, mert az ilyen mezőgazdasági „szakemberek“ juttatták a magyar mezőgazdaságot oda, ahol jelenleg van. Hibát követtünk el, és ha hibát követtünk el, akkor azt ki is kell javítani. Éppen ezért az igazi, becsületes szakembereknek előre kell jutniuk. Mindenkinek munkára, s a munkája után kenyérre van szüksége, de feltétlenül helyes, ha megnézzük kit, milyen munkaterületre állítunk, mert csak így tudjuk népünk, országunk jobb létét biztosítani. Pusztahegyi S. így indul egy ember az új évnek Ismét öregebbek lettünk egy évvel, és milyen évvel. Olyannal, amelyből bizony sok-sok keserves emlékünk marad, de túl rajta új biztató jövő kontúrjai bontakoznak ki. Teljes egészében a megújhodás éltető erejét nem mindenki tudja megérteni, de a kezdeti tervek, tevékenységek mögött csak az látszik, hogy egyre inkább, egyre erőteljesebben ez az egészséges törekvés kezd uralkodóvá válni. Ez volt az érzésem, amikor az év utolsó napjaiban az egyik a parhanti gazdával, Sebestyén Antallal arról beszélgettem, mit vár az új esztendőtől, hogyan kívánja életét az új lehetőségeknek megfelelően berendezni. Mint ilyenkor lenni szokott, a múlt kerül először szóba és Sebestyén Antal sorolja is. Ebből bontakozik ki egy ember sok nehézséggel, küzködéssel teli életútja a cselédségtől, a családalapítás, az önálló gazdálkodás nehézségein keresztül a tsz-tagságig, majd napjainkig, amikor ismét új tervek megvalósítása előtt áll. És milyen életerő, dolgozni akarás van szavaiban, e sorok megközelítőleg sem tudják visszaadni. Nem ezt mutatja-, hogy továbbra is megmarad a föld mellett. A tsz-ből is jóformán csak azért lépett ki, mert a többség úgy akarta — oszoljon fel a tsz. — Én csak egyedül nem maradhattam benne — teszi hozzá. A föld mellett tehát megmarad, most már a beadás eltörlésével könnyebb lesz. — Bizony nagy teher is volt az — mondja. — Tavaly is, mielőtt hat hónapig a tsz-ben dolgoztam, 22 mázsa búzát, a tehenet, az üszőt, egy sertést le kellett adnom, de a felsrófolt pénzadó is nyomorgatott. Mit tehettem mást, még a bányában is dolgoztam. Nem mondom, nagyon nehéz volt. Ahogy leszálltam a bányász autóról, ettem ki a határba, utána újra a lichtre. Ezt meguntam, hisz látszatja sem volt meg, ahogy kellett volna. A következő szavaiból azt veszem ki, hogy ezek régi dolgok, mivel nem érdemes foglalkozni, s így inkább a jövő évi terveiről kérdezem. Erre az a válasz, hogy a föld mellett visszatér újra a bányához is. Van ebben a számításban egy kicsi a bizonytalanságból, egy kicsi a családért — négy gyerek, a legnagyobb hat éves és a feleség — való aggódásból s egy kicsi abból is, hogy végre, ha több munka után is, biztos talajt érezzen a lába alatt. Bizonytalankodik, hátha visszajön a begyűjtés, hátha nem fizetődik ki, ahogy számítgatja. No és a kezdés is nehéz. Most vett egy lovat, de még mennyi minden kell. A bányászfizetés segít majd talpraállni. Ehhez kapcsolódik a családért való aggódás. — Az asszony, a gyerek úgyis beteges. Legutóbb is legalább 18—20 ezer forintba került volna a kezelésük, ha nincs az SZTK. Nem meri vállalni a felelősséget, hátha a kezdés nehézségei mellett még egy ilyen csapás sújtja, akkor mi lesz SZTK nélkül. Mindehhez kapcsolódik az a törekvés, hogy egy megfelelő gazdaságot alakítson ki magának. — Hogyan fogja ezt bírni? — kérdezem. — Nézze én ezt már próbáltam, ment... Meg aztán 34 éves vagyok, addig kell igyekezni, míg az ember fiatal... Nem igaz? — Ez örök igazság, erre nem tudok mást válaszolni, mint bólintok. — De nem érzi ezt meg a gazdaság? — érdeklődöm tovább. — Nem hiszem — válaszolja. — Most is meg tudom én termelni a 2 és fél—3 hold földön a 40 mázsa búzát, mint egyéni koromban, pedig akkor is dolgoztam bányában. — Azt már csak úgy mellékesen említi meg, hogy 200 ölrel több, mint 40 mázsa cukorrépát takarított be. I [UNK]t indul hát »egy ember az új évnek. Képzeletemben úgy látom, egy gyorsvonatra akar felszállni, már kezében a jegy is. A mostanában szerzett ló passzusa. Hiszek benne, hogy el is éri célját, ismerve a székely emberek többségénél meglévő hallatlan munkabírást, egészséges paraszti furfangot. Sok sikert s még több bizalmat kedves barátom az elkövetkező évhez. Boldog új évet. (i—e)