Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-23 / 19. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Földművelésügyi Minisztérium közleménye a tenyészbika nevelési szerződési feltételek újbóli szabályozásáról A földművelésügyi miniszter a pénzügyminiszterrel és az Országos Tervhivatal elnökével egyetértésben újból szabályozta a tenyészbika ne­velési szerződés feltételeit. A rendel­kezés mindenekelőtt kimondja, hogy a szarvasmarhatenyésztés minőségi fejlesztése érdekében a szerződéses bikanevelés rend­szerét a mezőgazdasági termelő­­szövetkezeteknél és egyénileg dolgozó parasztoknál 1957. évben is fenn kell tartani. A rendelkezés a múlthoz viszonyít­va lényegesen több kedvezményt nyújt az akcióban részvevő termelő­­szövetkezeteknek és egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztoknak. A földművelésügyi miniszter a te­nyészbikanevelési szerződés lebonyo­lításával továbbra is a tenyész állat­­forgalmi gazdasági irodát bízta meg. A tenyész állatforgalmi gazdasági iroda 1957. január 1-től kezdődően a termelőszövetkezetekkel és az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztok­kal a minőségi bikaborjakra az aláb­bi feltételek mellett köthet szerző­dést. Nevelési előlegként háromezer forintot kell fizetni, nyolcszáz, ezer és ezerkétszáz forintos rész­­letekbeji. Az előleget a vételárból le kell von­ni, a bika selejtezés esetén pedig a tenyésztő tartozik azt visszafizetni. A tenyésztők részére a nevelési előleg második és harmadik részleté­nek folyósításával egyidejűleg 100—100 kiló, összesen 200 kiló olajpogácsadarát kell szabad­piaci áron juttatni. A rendelkezés az 1957. év január hó 1-től szerződéssel lekötött tenyész­bikák átvételi árát az alábbiak sze­rint állapítja meg: Elitrekord 35 forint, elit 29 fo­rint, I. oszt. 23, II. oszt. 18, III. oszt. 15. Az átvételi árak élősúly kilogram­­­monkint értendők és minőségi osztá­lyok szerint az alsó határértéket je­lentik. A szerződések alapján felnevelt és az államnak eladott tenyészbikák után a vételáron felül a termelőszö­vetkezeteknek és az egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztoknak az ed­dig érvényben lévő tíz százalékos ne­velési prémiumot továbbra is ki kell fizetni. Az IBUSZ megkezdte a nyugati országokba szóló látogató útlevél kérelmek intézését Az IBUSZ útlevélosztálya (Bulcsu u. 19.) hétfőn megkezdte a nyugati orszá­gokba szóló látogató útlevélkérelmekhez szükséges nyomtatványok kiosztását, il­letve a kérelmek átvételét. Mivel az első napon többszázan jelentkeztek, az IBUSZ úgy oldja meg a torlódások el­kerülését, hogy naponta 200 sorszámot ad ki a jelentkezőknek. Ezáltal lehető­ség nyílik arra, hogy a megállapított napon reggel fél kilenctől délután három óráig­­— az arra a napra beosztott min­den jelentkező ügyét elintézik. Az út­levélosztály csak a tájékoztatóban meg­jelölt feltételeknek megfelelő, olvasha­tóan és teljesen kitöltött, felszerelt ké­relmekkel foglalkozik érdemben. Vidéken közvetlenül a megyei rendőr­­kapitányságok útlevél csoportjainál je­lentkezzenek az útlevélkérelmezők. Az IBUSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a Belügyminisztériumba már be­adott kérelmek elintézéséről kizárólag a Belügyminisztérium ad felvilágosítást. A kivándorló útlevelekhez szükséges nyomtatványt a tájékoztatóval együtt az IBUSZ valamennyi budapesti fiókiro­dája árusítja, a kérelmet azonban köz­vetlenül a Belügyminisztériumba kell beküldeni. Őszig nyolc és félmillió új tankönyv! Megkezdték az általános iskolai tankönyvek felülvizsgálását A Művelődési Minisztérium és a Tankönyvkiadó Vállalat megkezdte az általános iskolai tankönyvek felül­vizsgálását. Az I—IV. osztályos köny­veket — kisebb módosítással — már előkészítették az­ újranyomásra. Is­meretes hogy ezeket a tankönyveket szeptember óta használják az általá­nos iskolák alsó osztályaiban, s peda­gógusok egyöntetű véleménye szerint beváltak, így a felülvizsgálat után ismét jól használhatók a megfelelő javításokkal. Az V—VIII. osztályos tankönyveket átnézik. A munkálato­kat már meg is kezdték. Az általános iskola felső tagozatá­ban az V—VIII. osztályban új köny­vek lesznek magyar irodalomból, ma­gyar nyelvtanból — V—VI. osztály — történelemből földrajzból és az ed­digi növénytan-állattan helyett új „természetrajz” könyveket írnak. — Megjelennek szeptemberre a fakul­tatív nyelvoktatás igényeinek meg­felelően az angol, német, francia tan­könyvek is. — Ebben az iskolai év­ben a hátralevő időben tankönyvek helyett a kiadó füzetekben adja fo­lyamatosan az anyagot. — Az V— VIII. osztályban a régi könyvek kö­zül csak az orosz, számtan- mértan, fizika és kémia könyvek és a VII— VIII. osztályos nyelvtanok maradnak használatban. A gimnáziumban már nem lesz igen nagymérvű a változás. Ott nem oly régiek a tankönyvek, s így nem oly súlyosak a hibák. De a történe­lem tankönyvek itt is újak lesznek. Az első osztályos, az ókori történelem könyv keveset változik, de a II. és III. osztályban új lesz a tankönyv, egy kötetben az egyetemes és a ma­gyar történelem. A IV. osztályban a múlt évben átdolgozott magyar tör­ténelem változatlan marad, az egye­temes történelem helyett újat írnak. Új lesz még a gimnáziumban a II. és III. osztályos földrajz a IV. osz­tályos fizika és a IV. osztályos ábrá­zoló geometria is. Az tanítóképzőkben és az óvónő­képzőkben igen égető kérdéssé vált már az utóbbi években is a peda­gógia tanítása. Ebben az évben mind­két iskolatípusban megoldják a kér­dést, részint kitűnő szakemberek ál­tal készített új könyvekkel, részint átdolgozásokkal. A technikumok számára új köny­vet ad ki a kiadó történelemből mindegyik osztály, magyarból az I- és II. osztály, fizikából a III. osztály tanulóinak. A többi tankönyvben is kijavítják a legkirívóbb hibákat. A Tankönyvkiadó elkezdi ebben az évben a magyar nyelvű általános isko­lák után a nemzetiségi iskolák új tankönyveinek az elkészítését is. A német nemzetiségi iskolák szá­mára a tavaly elkezdett középiskolai tankönyvek készítését is folytatják, pótolva ezzel a múlt hiányosságait. Válasz Dombóvárra A Népújság január 15-i számá­ban arról írtunk, hogy a Dombóvári Fatelítő Vállalatnál „A szén pótlásá­ra jó megoldást találtak. Az olajtar­tályokat már több éve nem tudták ki­takarítani ... a sok éve lerakodott olaj­szemetet, földet, iszapot kitűnően fel tudják használni fűtésre, salak és korom keverésével.’’ E cikkünkre válasz érkezett Dombóvárról és meg­állapítják a cikk nem volt helyes, téves információt kaptunk. Arról is írnak, hogy az üzemben minden dol­gozó tudja, hogy nincs tüzelőjük. Ha a cikket figyelmesen elolvassuk, meg­állapíthatják ők is, hogy abban egy szó sincs arról, hogy van elegendő tüzelő és a fenti módszert csak szük­ségmegoldásként említettük meg. — Abban viszont igazuk van, hogy ezzel a tüzelőanyaggal termelni nem tud­nak — ezt a cikkben is megírtuk — csak a vízellátást tudják biztosítani. — ÁCS — HÍREK — Rendőrségi felhívás: Jelentkez­zen sértettkénti kihallgatás végett a legközelebbi rendőrségen az a fiatal­­asszony, akitől a szekszárdi autóbusz­­megállónál a Bonyhád felé induló autóbusz mellett egy cigány fiatal­ember ellopta a pénztárcáját, 1957. január 10-én délelőtt. Bár sértett a pénztárcáját visszakapta a helyszí­nen, feltétlen szükséges kihallgatása a tettes elleni nyomozás befejezésé­hez. Szekszárdi Rendőrkapitányság. — A Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet munkatársai most is sok olyan eljáráson dolgoznak, amely iparunk színvonalát emeli. Emellett van egy új elgondolásuk is: külföldi bérmunkát akarnak vállalni. — A Megyei Tanács Végrehajtó­bizottsága január 23-án 9 órakor ülést tart. Ezen több időszerű kérdést és a tanácsok legközelebbi feladatait tárgyalják meg. — A rögtönítélő katonai bíróság Székesfehérvárott január 19-én ha­lálra ítélte Nagy Lajos 23 éves és Szedeli János 29 éves réparakó mun­kásokat, akik Mezőkomáromban ja­nuár 12-én agyonverték Pál József gazdálkodót. A rögtönítélő bíróság az elítéltek kegyelmi kérvényét el­utasította, az ítéletet végrehajtotta. — Elmaradt a zenészek szakszer­vezetének szekszárdi alakuló ülése. Az új időpontot lapunk egy későbbi számában közöljük. — Kilencven keve mákot lopott Meszlényi József németkéri lakos a Kanácsi Állami Gazdaságból. A tet­test elfogták és megindították ellene az eljárást. — A Uölesdi földművesszövetkezet szeszfőzdéje megkezdte a törköly ki­főzését. Ezt megelőzően 400 mázsa cefréből 30 hektoliter szilvapálinkát főztek. — Magyar menekült után kutat egy württembergi kereskedő, aki 5— 6 héttel ezelőtt egy karácsonyi zász­lat vett a magyar­országi menekült­től. A kereskedő népi faragásnak nézte a jászlat és 200 márkát adott érte. Csak később állapította meg, hogy a jászol kései gótikus faragás, amelynek értéke jónéhány ezer márka. Fontos h­atározatot hozott a KPDSZ elnöksége A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgo­zók Szabad Szakszervezetének Elnök­sége fontos, a szakszervezeti alap- és középszervek önállóságát növelő hatá­rozatot hozott a tagdíjbevételek 40 szá­zalékával ■— progresszivitás alapján — az alapszervek (vállalati, földművesszö­vetkezeti, szakszervezeti bizottságok), 26 százalékával pedig a megyei bizottságok rendelkeznek. Ezentúl eddig a tagdíjak kisebb hányada maradt az alap- és kö­zépszerveknél, a nagyobb a központnál, most megfordult ez az arány. A szakszervezeti demokráciában na­gyobb önállóságot jelent az is, hogy a határozat az alapszervek hatáskörébe utalja a segélyezés ügyét. Maga a tag­ság dönt ezentúl arról is, hogy függetle­nített funkcionáriust állít-e be szakszer­vezeti munkára. Vejtíyan újból T ® T © szelvényt! 1957. JANUÁR 23. SPORT Nézzünk szembe bátran a tényekkel­­ (Az 1956. évi legjobb atlétikai eredmények ismertetése) X. közlemény: A női versenyszámok ismertetése után a férfi rövidtávfutással folytat­ 1. Török József, Dombóvár 11.4 2. Németh Antal Sz. Dózsa 11.7 3. Garamvölgyi László Bátaszék 11.7 4. Szeleczky M. Sz. Dózsa 11.7 5. Seres Mihály, Sz. Dózsa 11.8 6. Galambosi László, Sz. Dózsa 11.8 7. Lázár Csaba, Sz. Dózsa 11.9 8. Straub János, Tamási 11.9 9. Pulai János, Tamási 12.0 10. Breutigan Konrád, Sz. Dózsa 12.0 Az elmúlt esztendő is azt mutatta, hogy rövidtávfutásban nem tudunk fejlődni. Ha az átlagok alakulására tekintünk, látnunk kell az egyhely­­ben topogást. Érdekessége ennek az összeállításnak az, hogy most már évek óta Dombóvárról kerülnek ki e versenyszámnak listavezetői annak ellenére, hogy a dombóvári atlétikai élet egyáltalán nincsen azon a szín­vonalon, amelyen lennie kellene a megye legnagyobb községét és annak két nagy középiskoláját figyelembe­­véve. Török nem érdemtelenül került a lista élére. Benne kétségkívül legin­kább megvoltak azok a képességek, amelyek valakit kimagasló képességű sprinterré avattak. Sajnos Török nem bajvívó típus, aki hajlandó lett volna vállalni azokat az áldozatokat, ame­lyek nélkül valaki nem lehet kima­gasló eredményt elért versenyző, így nem egyszer az asztaliteniszt többre becsülte az atlétikánál. A válogató versenyre való meghívást sem fo­gadta el és így a megye nélkülözni volt kénytelen a három megye válo­gatott viadalán. Akkor tehát, amikor megállapítjuk azt, hogy kétségkívül juk az 1956. évi legjobb atlétikai eredmények ismertetését. Mai szá­munkban a 100 méteres síkfutás eredményeivel foglalkozunk. ő volt az elmúlt esztendőben a megye legyorsabb rövidtávfutója, sajnálattal állapítjuk meg azt is, hogy adottságait egyáltalán nem kamatoztatta úgy, ahogyan tehetsége megkövetelte volna. Németh az év folyamán többször sérüléssel küzdött. Emellett munka­­beosztása sem tette lehetővé számá­ra a rendszeres felkészülést. De baj volt a szorgalmával is. Ennek tud­ható be, hogy ő is képességei alatt szerepelt az elmúlt évben. Pedig te­hetségéhez kétség nem férhet. Garamvölgyi is kevés 100-as ver­senyben vett részt már csak azért is, mert az év nagy részében, mint bajai diák és nem mint a Bátaszéki Törek­vés versenyzője versenyzett. Emiatt aztán tavalyhoz képest vissza is esett. Szeleczky szorgalmával is sok baj volt. Ő is sokszor minden indoko­lás nélkül maradt távol egyes ver­senyekről. Seres tehetségére jellemző, hogy összetett versenyző létére is a vágtá­zók között is előkelő helyet tudott a maga számára kiharcolni. A fiatalok közül a serdülő Lázár indult jól, de sajnos nála is sérülés gátolta tehetsége gyorsabb kibonta­kozását. Feltétlenül szólnunk kell végül a tamási versenyzőkről is. Úgy hisszük, hogy Szászi testnevelő tanár munká­jának gyümölcse kezd megérni Ta­másiban. Ha tovább is ilyen szorga­lommal dolgozik, feltétlenül ki fogja majd emelni a tamási versenyzőket, az ismeretlenség homályából. (Folytatjuk.) 1951: Pék, Dombóvár 1952: Pék, Dombóvár 1953: Alexits, Dombóvár 1954: Kiss, Gyönk 1955: Schuszter, Dombóvár 1956: Török, Dombóvár Hármas ötös Tizes 11.2 11.63 11.74 11.86 11.6 11.66 11.72 11.88 11.4 11.50 11.66 11.78 11.7 11.73 11.76 11.80 11.4 11.43 11.52 11.66 11.4 11.60 11.66 11.79 Az 1956. évi megyei labdarúgó bajnokságról III. közlemény Egészen eltérő képet kapunk a me­gyei labdarúgó bajnokság csapatainak eredményeiről, ha a hazai és a vidéki mérkőzéseket külön-külön vizsgáljuk. Otthonában az elmúlt esztendőben egyedül Nagymányok nem vesztett pon­tot. Hozzátartozik azonban az igazság­hoz az, hogy a zöld gyepen Simon­­tornya győzött Nagymányokon, de a zöldasztal mellett mégis Nagymányok kapta a bajnoki pontokat. Nem szenve­dett vereséget saját pályáján a bajnok­ságot nyert Szekszárdi Bástya sem. De a hazai mérkőzéseket tekintve jól sze­repelt a D. Törekvés is, amennyiben mindössze a Bonyhád elleni mérkőzését vesztette el. A vesztett pontok tekinte­tében jobban ál, mint a Szekszárdi Bás­tya, amelynek három döntetlenje is volt Szekszárdon. Tolna, Simontornya és Dunaföldvár következik ezután a rang­sorban. Az előbbi két-két, Dunaföldvár pedig egyetlen vereséget szenvedett ott­honában. Igaz ugyan, hogy Dunaföld­­várnak még öt olyan mérkőzése volt Dunaföldváron, amelyen csak az egyik pontot tudta otthon tartani. Az idegenben lejátszott mérkőzéseket tekintve, a bonyhádiak szerepeltek a legjobban. A­ megszerezhető 26 pont közül 17-et szereztek meg a bonyhádi labdarúgók, tehát a megszerezhető bajnoki pontoknak a 65%-át. Utánuk a Szekszárdi Bástya és a D Törekvés sze­repelt 37, illetve 53 százalékos teljesít­ménnyel. Tolna eszerint az összeállítás szerint is a negyedik helyet foglalja el. Jól szerepelt még Dunaföldvár, Máza és Simontornya is. Meglepő, hogy esze­rint az öszeállítás szerint Nagymányok csak a 8. h­elyet foglalja el, bizonysá­gául annak, hogy a fiatal játékosok a vidéki mérkőzések hevében gyakran el­vesztették higgadtságukat. Egyetlen vi­déki mérkőzést sem nyert meg Öcsény, de még pontot sem szerzett. Egyetlen vidéki győzelemre futotta erejéből a D. Honvédnak, a Sz. Dózsának és Báta­­széknek. Különösen a Szekszárdi Dó­zsa igen gyenge vidéki szereplése meg­lepetés. Az elmúlt bajnokságban a leggyak­rabban előfordult eredmény a 2:0, a 2:1, az 1:0, a 4:0 és a 3:0 volt. A 2:0 pl. nem kevesebb, mint 22 alkalommal adódott. A 2:1 is húszszor fordult elő. A legtöbbször előforduló győzelmek 0-ás győzelmek, annak bizonyságául, hogy az első gól rendszerin­t elveszi a gólt kapott csapatnak a küzdőképessé­gét. A győzelmeknek több, mint a fele volt egy- és kétgólos. Ebből pedig arra kell következtetnünk, hogy az idén ki­egyensúlyozottabb volt a bajnokság, mint az elmúlt esztendőben. Viszonylag kevésszer, ötször fordult elő a 4:2 és 5:2. A legnagyobb győzel­met a D. Törekvés aratta a másik vas­utascsapat, a Bátaszéki Törekvés felett, 12:0 arányban. A Nagymányok—Báta­szék mérkőzés 11:1 arányban végző­dött. Több kétszámjegyű győzelem nem is volt. Az elmúlt bajnoki forduló őszi és ta­vaszi fordulójában aránylag egyenletes volt a góltermés. A tavaszi fordulóban 354, az ősziben 362 gólt rúgtak a csa­tárok. A mérkőzésátlag tehát 3.93 volt. Az adott gólok tekintetében a bajnok­ságban résztvett csapatok között érde­kes sorrend alakul ki, amelynek során a bajnok kénytelen volt megelégedni a negyedik hellyel: 1. Nagymányok 85,2. 2. D. Törekvés 78,3. 3. Bonyhád 68,4. 4. Sz. Bástya 64. A kapott gólok tekin­tetében azonban már messze a Sz. Bás­tya van az első helyen. De jó védelem­mel rendelkezett az egyébként nyolca­dik helyen végzett Paksi Kinizsi is. — 1. Sz. Bástya 22, 2. D. Törekvés 34,3, 3. Bonyhád 35,4, 4. Paks 37. (Folytatjuk) Apróh­irdetések A TOLNA MEGYEI Tejipari Vállalat, Szekszárd, ezúton is közli a megye földművesszövetkezeti boltjaival és nép­boltjaival, hogy adagolt vajat, valamint Pannónia,­ trappista, vidámi, óvári, kö­ményes, hóvirág és dobozos sajtokat korlátlan mennyiségben tud szállítani. Rendelések telefonon vagy írásban kö­zölhetők. Tolna megyei Tejipari Válla­lat, Szekszárd, Széchenyi u. 37 — 39. Te­lefon: 21-69, 21-28. AZ ALSÓLEPERDI Állami Gazdaság folyó hó 29-én, délelőtt 10 órakor csikó­árverést tart a dalmandi lókórháznál. Eladásra kerülnek választottól 3 éves korú csikók. A csikókért természetben kor szerint 1,5, illetőleg 4 mázsa csöves­tengerit kell leadni a gazdaság mag­tárába. ELADÓ egy alig használt, cseh gyárt­mányú gyermek sportkocsi eladó. Ér­deklődni: Szekszárd, Bálint-köz 18. szám alatt. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 23-15, 23-16 Felelős kiadó: az MSZ­MP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Ál

Next