Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-23 / 46. szám
4 Paprikabál Bogyiszlói! Megválasztották a „Legszebb paprikáslányt 1957“-re A Kalocsavidéki Fűszerpaprika Vállalat bogyiszlói telepén február 16.án este 6 órai kezdettel tartották meg a hagyományos évzáró paprikabált. Vígság keretében mondtak búcsút az ipartelep dolgozói az 1956. évi fűszerpaprika begyűjtési és feldolgozási évadnak. Az ünnepség kezdetére hirtelen zivatar támadt. Ennek ellenére a dolgozók és a meghívottak nem törődve az időjárás kellemetlenségeivel nagy mulatni vágyással, jókedvvel lepték el a helyiség termeit. A jól megszervezett rendezőgárdának ugyancsak ügyeskednie kellett, hogy a vendégsereget kellő módon elhelyezhesse. Minden talpalatnyi hely el volt foglalva, mire elérkezett a mulatság kezdete. Bándi Zoltán telepvezető köszöntőjében üdvözölte a megjelenteket, s néhány szóval ismertette a házi mulatság jelentőségét. Beszélt az 1956. év nehézségeiről, csapásairól, mely a paprikatelepet, a termést és a feldolgozást súlyosan érintette. Köszönetet mondott a dolgozóknak helytállásukért, melyet a nehéz napokban tanúsítottak, s melynek eredményeként a nehézségek ellenére eredményesen zárhatták az évet. Elismeréssel nyilatkozott a továbbiakban a kalocsai központ segítségéről, amely mindig segítséget adott, amikor a telep nehéz körülmények között volt. — Szerettük volna, ha velünk együtt részt vettek volna ezen az ünnepségen — mondotta. De távollétükben is köszönetet mondunk Végvári István igazgató elvtársnak, aki szaktudásával, s irányító munkájával sokszor pihenőidejét is feláldozva sietett a telep segítségére akkor, amikor valamilyen komolyabb nehézséget kellett megoldani. Köszönetünket fejezzük ki a községi tanácsnak és mindazoknak, akik a telep munkáját a múlt évben segítették, mondotta, majd befejezésül további segítséget kért a következő évi munkáihoz. A bevezető után a paprikatelep színjátszó csoportja két egyfelvonásos jelenetet adott elő, amelyet a jelenlévők hatalmas tapsviharral köszöntek meg. A szereplők, kivétel nélkül, tudásuk legjavát adták, s különösen jól átélték szerepüket Szabó Lajosné, Magyari, Rozika, Deák Erzsike, Jóföldi Julianna és Illés Erzsike. A férfi szereplők is művészi élményt nyújtottak játékukkal. A színdarab betanításáért Rész Antal helybeli pedagógust illeti a dicséret, aki fáradt. Ságot nem kímélve, nagy odaadással foglalkozott a paprikatelep kultúrcsoportjával. A műsor után a vendégsereg asztalhoz ült. A finom pörkölt Kunfi Lászlóné, Fehér Mihályné, Hangya Mária és Szenteményi szakácsművészetét dicsérte. A vacsora után kitűnő bor és cigányzene mellett virágos jókedvben ropta a táncot öreg és fiatal egyaránt. A szünetekben változatos és ötletes műsorral kedveskedtek a telep dolgozói. Az egyik szünetben többek között szépségverseny volt, s a „Legszebb paprikáslány 1957. Bogyiszló’’ címet elismerő oklevéllel és szép ajándékkal Virág Kataka nyerte el szavazattöbbséggel. A bogyiszlói évzáró vígság jó bor, jó zene és jó hangulat mellett kivilágos virradatig tartott. B. Z. HÍREK — Értesítjük olvasóinkat, hogy vasárnaptól kezdve folytatásokban közöljük Kazakevics: Csillag című kisregényét. — Országgyűlési képviselőnk Sebestyén István február 26-án, kedden este 6 órakor kisgyűlést tart Pusztahencsén. — Svédországot, amelynek gazdasági élete nagymértékben az olajtól függ, jobban sújtotta a Szuezi-csatorna lezárása, mint bármely más európai országot. Svédország nyersanyagbehozatala máris öt százalékkal többe kerül, mintt azelőtt és a kormánynak a költségvetésbe beállított 100 millió dolláros többlete deficitté vált. — A karhatalmi szervek több bűnözőt vettek őrizetbe ellenforradalmi, népellenes cselekményeik miatt a dombóvári járásban tartott ellenőrzések során. Több őrizetbe vett személynél fegyvert is találtak. — Újszerű motort szerkesztettek Leningrádban. A villamosmotor az elektromos áramot nem elektromágneses úton alakítja át mechanikai energiává, hanem felhasználja az ionok mozgását a pozitív pólustól a negatív pólus felé. Az új motort eddig azonosító ventillátorként alkalmazták. Az ipari tanulók toborzása újra megindult a megyében. Jelenleg építőipari tanulókat keresnek. Jelentkezni lehet március 25-ig. — Pariban befejeződött a földrendezés első szakasza, a termelőszövetkezetből kilépett 22 tagnak kimérték a földeket. — Egy év alatt két ikerpárnak adott életet a 17 éves André Frochon asszony, egy St. Hommer-i (Franciaország) mezőgazdasági dolgozó felesége. Az első ikerpár 1956. januárjában, a második 1957. januárjában született. A paksi munkaközvetítő irodában az elmúlt hónapban 39 személy érdeklődött állandó munkaalkalmak iránt. Ezek közül tízet mezőgazdasági üzemekbe és KTSZ-ekbe helyeztek el, a többiek kijelentették, hogy egyenlőre csak érdeklődnek, még nem állnak munkába. — Jelmezbált rendez a megyei tanács február 3-án délután 5 órai kezdettel a megyei tanács klubhelyiségében. — Elkészült a robot-írógép (írja a Daily Express), amely feltalálói szerint majdnem tökéletes. A levelet mikrofonba kell bediktálni és a gép leírja. Az elírási hibaarány jelenleg 2 százalékos. Bölcs megoldás — Bölcskén Régóta sérelmezik a bölcskeiek, hogy bár az ő falujuk sokkal nagyobb Madocsánál, mégis Madocsán lakik a körzeti állatorvos, nem az eredeti székhelyén: náluk. Ennek az az oka, hogy az állatorvos ott telepedett le, ahol lakást kapott. Most végre megoldódik a dolog, csak azt nem lehet tudni, hogy véglegesen-e. A bölcskeiek ugyanis átalakítanak egy lakást az állatorvosnak s ezentúl nem Madocsáról jár át az orvos Bölcskére, hanem fordítva. Egy haszna azonban kétségtelenül van ennek, mert így Madocsán megüresedik egy lakás. Válasz a mázai mozdonyvezetőknek Levélben keresték fel szerkesztőségünket a mázai bánya mozdonyvezetői. Arra kérnek választ, hogy jár-e fizetés arra a munkaidőre, amit műszakkezdés előtt a mozdonyok előkészítésével töltenek el. Válaszunk: Azokon a munkahelyeken, ahol szokássá vált és a körülmények szükségessé teszik, hogy a dolgozó a tényleges munkaidő kezdése előtt megjelenjen munkahelyén, az eltöltött időért fizetés jár. Nem jár fizetés az esetben, ha a gépápolási idővel együtt a heti munkában töltött órák száma 48. Kérelmükkel forduljanak a munkástanácshoz, vagy a vállalati egyeztető bizottsághoz, ahol kérésüket el fogják intézni, a munka törvénykönyv utasításai szerint. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG NB II-es mérkőzés lesz vasárnap Szekszárdon A Szekszárdi SC folytatja előkészületeit a március 17-én meginduló bajnoki küzdelmekre. Éppen ezért vasárnapra már igen komoly ellenfelet kötött le, az ugyancsak az NB II-be jutott Bajai Építők személyében. A bajai csapat is felkészülése elején tart, amelyet mutat az elmúlt vasárnap elszenvedett veresége is. Ezekből az idény eleji vereségekből azonban nem lehet következtetni a csapat igazi formájára. A vendégcsapat játékát már az elmúlt esztendőben megcsodálhattuk és akkor az volt a vélemény, hogy az együttes jobb játékerőt képvisel, mint a Bástya. Azóta a két szekszárdi csapat egyesülése révén ez a különbség kiegyenlítődött és így minden remény megvan arra, hogy a közönség már kora tavasszal is komoly iramú, lendületes játékú mérkőzésben gyönyörködhessék. A mérkőzésre vasárnap délután 3 órai kezdettel kerül sor a városi sporttelepen. Az SZSC másik, szintén Igen Jó Játékerőt képviselő együttese ugyanakkor Hidasra látogat el, hogy visszaadja a bányászok elmúlt vasárnapi látogatását. Visszaemlékezve a bányászok vasárnapi lendületes játékára, ennek az együttesnek már igen díszére válnék az is, ha döntetlen eredményt sikerülne elérnie. fl Délnyugatmagyarországi Labdarúgók szövetségének közleménye A Délnyugati Labdarúgó Szövetség 1957. február 25-én, hétfőn délután 5 órakor hivatalos helyiségében (Pécs, Széchenyi tér 1., félemelet — Városi Tanács —) az összes labdarúgó sportköri vezetők részére tájékoztatót tart. Felkérjük vidéki sportudósítóinkat, hogy a vasárnap sorra kerülő sporteseményekről rövid levélben szíveskedjenek tájékoztatni a sportrovatot. A levelet kérjük még vasárnap, vagy legkésőbb hétfőn postára adni. — Sportrovatvezető. * Apróhirdetések KÖZSÉGI tanácsok, földművesszövetkezetek! Értesítjük, hogy rézműves részlegünk készít: pálinkafőző üstöket, finomító üstöket, hűtőkígyókat, csöveket és tartályokat vörösrézből, vagy alumíniumból. Vállalja régi, elavult szeszfőzdék korszerűsítését, átalakítását, tervek készítését. Hőgyészi Vegyesipari Termelő Szövetkezet. Szombat-vasárnapi sportműsor Szombat: Délelőtt 9 órakor: A középiskolás férfi kosárlabdabajnokság négy elődöntő mérkőzése a szombat reggel 9 óra előtt megejtendő sorsolás szerint. Indulnak: szekszárdi ált. gimn., szekszárdi kg. technikum, bonyhádi ált. gimn., bonyhádi kg. •technikum, tamási ált. gimn., paksi kg. techn., dombóvári ált. gimn., dombóvári tanítóképző. — Színhely: az ált. gimn. tornaterme. Délután 5 órakor: A középdöntőbe jutott négy csapat küzdelme a döntőbe jutásért. Vasárnap: Délelőtt 9 órakor: A megyei középiskolás kosárlabdabajnokság döntő küzdelmei. Mérkőzés a 3—4. helyért. 10 órakor: Mérkőzés a megyei bajnokságért. 11 órakor: Eredményhirdetés. (Színhely az ált. gimn. tornaterme.) Délután 3 órakor: Bajai Építők—Szekszárdi SC. Az NB II. két újoncának bemutatkozó mérkőzése a városi sporttelepen. Délelőtt 11 órakor: A Tolna megyei Labdarúgó Játékvezetők közgyűlése a Megyei Tanács épületében. Az 1956. évi megyei labdarúgóbajnokságról 6. Dunaföldvári Honvéd Mint ahogyan az elmúlt évi bajnokságban a Tolnai VL szolgáltatta a kellemes meglepetést, úgy nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Dunaföldvári Honvéd szereplése szolgáltatta a kellemetlen meglepetést. A csapat a tavaszi bajnokságban jól rajtolt. Vereséget ugyan egyszer sem szenvedett, de nem volt még egy csapat, amely annyi döntetlen eredménnyel dicsekedhetett volna, mint a dunaföldváriak. Ezek között a döntetlenek között természetesen voltak ,,dicsőséges” döntetlenek, de voltak olyanok is, amelyek inkább az ellenfél számára voltak hízelgők. A 6. fordulóban még csak egyetlen győzelme volt a csapatnak, öt mérkőzése döntetlenül végződött. Igaz ugyan, hogy egyik pontot legalább minden mérkőzésen megszerezte a csapat. Hozzátartozik a féleredményes szerepléshez természetesen az is, hogy a csapat pályája az árvíz miatt sokáig víz alatt volt úgyannyira, hogy az első hazai mérkőzését is például Pakson kényszerült a csapat lejátszani. Később is csak az egyenetlen teljesítmények folytatódtak. Máza és őcsény ellen győzelem, a D. Törekvés ellen 4:0 arányú fölényes győzelem, hogy azután Szekszárdon az Építők ellen döntetlenül mérkőzzenek, pontot veszítsen a sereghajtó bátaszékiek ellen. Előbb azonban fényes diadal Simontornyán és egy keserves győzelem a mindjobban feljövő tolnaiak ellen. A tavaszi idényben tehát a csapat megőrizte veretlenségét és ebben egyedülálló volt a megye csapatai között. Az együttes a 3. helyen végzett 6 győzelemmel és 7 döntetlennel. Sajnos, ősszel már nem folytatódott a jó szereplés. Az edző hiába sürgette a felkészülést, a parancsnokság nem sokat törődött a csapattal. Bonyhád ellen 2:2-es hazai döntetlennel kezdtek s Mázán is csak döntetlenre tellett a csapat erejéből. Ekkor már 6 győzelme és 9 döntetlenje volt a sportkörnek, de a bajnokság kiegyensúlyozott volta miatt még mindig az élen volt. Mindössze két ponttal volt az Sz. Bástya mögött. Ezután elmaradt a Bátaszék elleni mérkőzés, majd bekövetkezett az első vereség, mégpedig a dombóvári lelkes honvédcsapattól. Fogarassy edző a mérkőzés után lemondott és utána már nem lehetett megállítani az együttest a lejtő útján. A Bástya Dunaföldvárról is hazavitte a bajnoki pontokat, aztán a Dózsa ellen elszenvedett 5:1-es vereség jelentette a mélypontot. A Paks elleni győzelem, a Nagymányokon elért döntetlen, az őcsényiekkel szemben elért hét gól még jelentett egy kis fellángolást, hogy azután a Dombóvári Törekvés visszafizesse a dunaföldvári 4:0-ás vereséget. Ezután már csak egy gólnélküli döntetlenre futotta az Sz. Építők ellen, majd a tolnai vereség és Simontornyával szemben elért ugyancsak gólnélküli döntetlen már csak arra volt elegendő, hogy a csapat a 6. helyen végezzen. A csapat mindössze 20 játékost szerepeltetett. Közülük is a zöm a mérkőzések többségében szerepelt. A csapat zömét igen jó képességű játékosok alkották, akik helyes irányítás mellett igazán majd csak az őszi fordulóra forrtak volna össze. Kár viszont, hogy a Honvéd a 12 000 lakosú Dunaföldvár fiataljait kiszorította. Az újonnan alakult Dunaföldvári SE, amelybe a Honvéd beolvadt, minden bizonnyal a község legszélesebb rétegeire támaszkodik majd és méltóan fog szerepelni. Nézzünk szembe bátran a tényekkel (Az 1956. évi legjobb atlétikai eredmények ismertetése) Férfi súlylökés: 1956. évi erőlista: Ha az elmúlt évi és az idei listát egybevetjük, azt állapíthatjuk meg hogy mindössze négy olyan versenyző szerepel a legjobb tíz között, akinek a nevével már az elmúlt esztendőben is találkoztunk. Közülük Doszpod András, a Tolnai VL igen tehetséges, de nem eléggé szorgalmas versenyzője fejlődött a legtöbbet. Elmúlt évi eredménye még csak 10.57 volt. A sokoldalú Seres is fejlődött, de már nem mutatkozott meg fejlődés a Szekszárdra került Jámbornál, aki szinte minden edzés nélkül érte el tavalyi eredményét. A gyönki Hermann azonban sajnálatos módon visszafejlődött tavalyi eredményéhez képest. A listavezető Kunnál sem észlelünk fejlődést, ő az elmúlt esztendőben a középiskola elvégzése után visszakerült Paksról Duunaföldvárra. Munkaviszonya részben indokolja fejlődésképtelenségét Ugyanis éjjeli műszakban dolgozott és így ez a munkabeosztás nem tette számára lehetővé a rendszeres felkészülést. Még így is a megye legjobbjának mutatkozott. Hozzátartozik a dologhoz az is, hogy nem is Dunaföldvárott, hanem Dunapentelén dolgozott. A falusi szpartákiád is több versenyző nevét vetette fel, így pl. a Tolnanémedi-szentpéteriszőlőhegyi Molnárét, vagy a bonyhádi Szigetét. Ezek azonban már régi versenyzők és csak a falusi szpartákiád kedvéért álltak ismét a körbe. Sajnos, fejlődésről ez esztendőben sem számolhatunk be. Bizony az eredmények igen soványak. Pedig a súlylökés hatalmas mértékben fejlődik. Valaha 16 méteres dobással is még jól meg lehetett élni az olimpia döntőjében, azonban azóta a világrekord már 19 méter fölött van. Van tehát bőven teendő a lemaradás csökkentéséért, amely azonban az utóbbi években Tolna megyei viszonylatban nemhogy csökkenne, de mindinkább nő. Végül még egynéhány szót a tolnai Doszpodról, aki egyetlen versenyen indult az elmúlt esztendőben. Az ő tehetsége olyan talentum, amely nem elásásra, hanem kamatoztatásra való. Bízunk benne, hogy a következő esztendőre jobban kamatoztatja ezt a tudását. 1951: Sipos, Dombóvár 1952: Zag, Bonyhád 1953: Zag, Bonyhád 1954: Kiss, Gyönk 1955: Kun, Paks 1956: Kun, Dunaföldvár 1. Kun János, Dunaföldvár 11.71 2. Doszpod András, Tolna 11 32 3. Hermann Lajos, Gyönk 11.29 4. Molnár Gyula, Szentpéterihegy 11.25 5. Seres Mihály, Sz. Dózsa 11.04 6. Vajk Béla, Iregszemcse 10.85 7. Jámbor Endre, Sz. Dózsa 10.83 8. Görbei János, Sz. Dózsa 10.71 9. Sziget József, Bonyhád 10.58 10. Bazsonyi Rudolf, Kurd 10.55 Hármas ötös Tizes át 1 ae 12.40 11.66 11.39 10.75 11.57 11.47 11.31 10.97 12.64 11.73 11.52 10.96 12.06 11.54 11.22 10.82 11.80 11.43 11.08 10.82 11.71 11.44 11.33 11.01 KADARKA és francia szőlőoltványok, gyökeres vadvesszők elsőrendű minőségben, árjegyzék áron. Szépséghibásak féláron Kiss Bertalannál, Abasár. SZEKISZÁRDON (Hosszúvölgyben) 3000 öl szőlő, ugyanott 800 öl szántó egytagban, nagy lakható cserepes tanyával, felszereléssel, gazdálkodásra alkalmas, eladó. DIcenty. Posta Szekszárd. ÖNÁLLÓAN dolgozó villanymotortekercselő szakembert azonnal felvesz a Tolna megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat. Szekszárd, Garay tér 14. ZONGORA, kisebb hibákkal, eladó. Érdeklődni Kovácsnál, Nagydorog, Rákóczi F. u. 13. AGYTOLLTISZTÍTÁS, párna-, dunnatöltés. Vidékre postán szállítok: Puruczki Antalné, Pécs, Nagy Flórián út 16. RADIO és egyéb híradástechnikai cikkek javítását vállalom. Szekeres Gyula, Szekszárd, Rákóczi u. 9. SZEKSZÁRD belterületén gazdálkodásra alkalmas ház nagy udvarral, eladó. Érdeklődni lehet: Csankó Klára, Babits u. 3. Csak szombat és vasárnapi GYÁRAK, ■ U ÁLLAMI GAZDASÁGOK, | Ifrfl | ÉS TSZCS K " CS E /V Nem érdemes kiselejtezni a rossz gumicsizmákat, mert 7500 forintért kicseréljük 1-M vízmentes és egészségügyi szempontból teljesen megfelelő gumicsizmába. A rossz, hibás gumicsizmákat kérjükA címünkre vasúton (Budapest, Nyugatipályaudvar) elküldeni. 1 30 napon belm szállítunk helyetteA javított Iregenerált) gumicsizmát!V i Rossz csizmát rendelés nélkül is átveszünk (magas áron) a MÉH-en keresztül. Továbbá szállítunk még 1200 forintért új talp, sarok és bélelt előrangu minőségi csizmát. A seletét javára írjuk. S fívárosi XIV., Kézműipari Vállalat Műanyag részlege Budapest. 11., Kinglrla Kt. 133 Telefon:96 —836 1957. FEH RULB K. MOZI — Garay Filmszínház február 21—>■ 24-ig. Halló, itt Gabriella. Magyarul beszélő humoros olasz film. Kezdések: Vásár- és ünnepnap 3, 5 és este 7 órakor. Hétköznap: 5 és 7 órakor. Pénztárnyitás: Vásár, és ünnepnap: délelőtt 9—12-ig és délután 2-től. Hétköznap: délelőtt fél 11—12-ig, délután 4 órától. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 2010, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21