Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-15 / 39. szám

TOLNA MEGYEi II. évfolyam, 39. szám. ÁRA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1957. FEBRUÁR 15. Március 1-ig minden volt termelőszövetkezeti tag részére ki kell jelölni azt a földterületet, amelyen ebben az évben gazdálkodhat. A Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak a mezőgazdasági ingatlanok tu­lajdon és használati viszonyainak rendezéséről szóló törvényerejű ren­delete többek között kimondta, hogy a folyamatos termelés érdekében az 1956—57. gazdasági évben minden termelő részére annak a törvénye­sen kiadott földterületnek zavarta­lan használatát kell biztosítani, amellyel a rendelet hatálybalépése­kor gazdálkodott, illetve amelyet a termelőszövetkezetből történő kilé­pése esetén részére kijelöltek, vagy 1957 március 1-ig kijelölnek. Ez azt jelenti, hogy Március 1-ig a volt termelőszö­vetkezeti tagoknak ki kell jelöl­ni, melyik földterületen kezdhe­tik meg az ez évi termelőmun­kát. Ezzel kapcsolatban illetékes helyen felhívják a figyelmet arra, hogy a termelőszövetkezetekből kilépettek vagy a feloszlott termelőszövetkezet­nek volt tagjai részére történő emlí­tett földkijelölés nem jelenti az illető volt tag esetében a rendelet kiadása előtt keletkezett tulajdoni és haszná­lati jogviták végleges rendezését. Erre csak február 28 után kerül majd sor, mint arról a rendelet későbbi szakaszai intézkednek. Eddig kell ugyanis a föld fekvése szerint illeté­kes községi tanácsokhoz az erre vo­natkozó kérelmeket beadni. Ezt a két feladatot nem szabad összekeverni, most március 1-ig az 1956—57. évre kell kijelölni a volt termelőszövetkezeti tagok r­észére a földterületeket. Természetesen törekedni kell arra, hogy az illető lehetőleg már azt a földet kapja, amely részére a tulajdoni és használati viszonyok későbbi rendezése so­rán végleg kiadható lesz. De, ahol ez most nem lehetséges, ott végleges rendezéstől függetlenül az ez évi használatra kell kijelölni a területet, még­pedig feltétlenül már­cius 1-ig. Ez most a községi tanácsok legsürgősebb feladata, annál is in­kább mert alig két hét van már csak hátra a kiszabott határidőig. De a termelés érdekei is megköve­telik, hogy a volt termelőszövetke­zeti tagok a kijelölt földön mielőbb hozzákezdhessenek a tavaszi munká­hoz. Éppen ezért kívánatos, hogy a já­rási tanácsok minden segítséget megadjanak a községi tanácsoknak abban, hogy március 1-ig minden községben megtörténjék a volt ter­melőszövetkezeti tagok ez évben használandó területének kijelölése. MTI. Lengyel segély érkezett Szekszárdra A lengyel szakszervezetek nagy­mennyiségű árut küldtek a magyar szakszervezetek megsegítésére. Szerdán este érkezett meg Szek­­szárdra hat nagy láda értékes ru­házati cikk a lengyel segélyből. A ládák tartalmát, gyermekhol­mikat, cipőket, harisnyákat és egyéb ruházati, használati cikke­ket a MEDOSZ osztja szét a szak­­szervezeti tagok között. Elsősorban a sokgyermekes és támogatásra szoruló szakszervezeti tagok része­sülnek segélybe, továbbá azok, akik évek óta következetes munká­sai a szakszervezeti mozgalomnak. Hazai ipar dolgozza fel a tolnai selyemgubó hulladékot Nagy gondot okozott a selyem­gyári dolgozóknak és műszaki veze­tőknek a hulladék felhasználása. A gyakorlat az volt évekig, hogy hulladékot ládákba csomagol­ták és külföldre —­ Svájcba — szállították. A különböző országokban működő selyemfonógyárak, mind ide küldik a gubónak azt a részét, amelyről már a fonalat nem tudják leválasz­tani és itt a megfelelő gépi beren­dezéssel még hasznosítani tudják a milliókat érő hernyóselymet. Még nem tudják megoldani azt, hogy a hernyóselyem fonása közben keletkező minden hulladékot feldol­gozzanak, egy részét a Kábel- és Mű­anyaggyárnak szállítják. A fonásból visszamaradó gubót és a macsonát pedig külföldre szállítják Tolnáról. Sok deviza forint megtakarítást je­lentenek ezek a szállítmányok. A fonodai hulladékot még a Tol­nai Selyemfonógyárban előkészítő munkaműveleteken vezetik át és az­után szállítják csak a kábelgyárnak. Ott pedig, nagyszilárdságú mű­anyagot, selyembakelitet készí­tenek. Érdekessége ennek a gyártmánynak, hogy a selyem­bakelitből hő- és saválló al­katrészeket tudnak készítene­. Egyes részeit pedig különleges mű­szerek készítéséhez használják fel. Azt tervezik a Tolnai Selyem­fonó Vállalatnál, hogy a közeljövő­ben kiszélesítik a fonodai hulladék hazai feldolgozásának lehetőségeit. Kísérleteket folytatnak, hogy a gu­bót és a macsonát is fel tudják va­lami műanyag keverésével hasz­nálni. Méhészeti továbbképző tanfolyam indul Március 15-én a lengyeli mezőgazda­sági szakiskolán méhészeti tovább­képző tanfolyam indul. A tanfolyam öt hónapig tart. A hallgatók a szakiskolán teljes ellátást és szállást kapnak. Jelentkezni lehet 17—45 éves korig. Az iskola címe: Mezőgazdasági szak­iskola, Lengyel, Tolna megye. Vasút,­állomás: Kurd-Csibrák. Rendelet a növényvédelmi igazgatás szervezetének egyszerűsítéséről A földművelésügyi miniszternek a növényvédelmi igazgatás szervezeté­­nek egyszerűsítéséről most kiadott rendelete értelmében a növényvéde­­lem szervezésére, irányítására és fel­ügyeletére „Földmívelésügyi Minisz­térium Növényvédelmi Szolgálata” el­nevezésű szervet kell létrehozni, amelynek igazgatóját a miniszter ne­­vezi ki. A m­egyei növényvédő állo­mások a növényvédelmi szolgálat me­­gyei végrehajtó szervei lesznek. — Felsőnyéken a Vörös Csillag ter­melőszövetkezet tagjai közül többen kiváltak és új termelőszövetkezetet alakítottak. Az új szövetkezet Petőfi néven alakult meg és 14 család mintegy 140 hold földön gazdálko­dik. — Egy milánói zongorakészítő olyan zongorát konstruált, amelynek hangját csak a zongorázó hallja. A zongora hangját fejhallgatón lehet hallani, így a zongorajáték még azo­kat sem zavarja, akik ugyanabban a helyiségben tartózkodnak. Csehszlovákiába, NDK-ba és Nyugat-Németországba is szállítják a paksi befőttet Régi hagyománya van már a Paksi Konzervgyárban a kiváló ízű és sok­fajta befőtt készítésének. Most ezek­ben a napokban, amikor már a sze­zon végén járnak, ilyenkor van az egész évi munka gyümölcsének „ara­tása.“ A gyümölcsérések idején, a be­szállított gyümölcsöt teljesen nem tudják feldolgozni, csak ilyenkor a téli hónapokban adják meg az utolsó kezelést, az utolsó formát egy-egy árunak. Több országgal állnak kereskedel­mi kapcsolatban. Naponta érkeznek megrendelé­sek külföldről, de különösen a hazai nagykereskedelmi vállala­tok fordulnak meg gyakran gép­kocsijaikkal a gyárban. Nagy a kereslet a savanyú­ árukból, a különböző szilva befőttekből és főzelékekből. A belföldi igényeket ki tudják elé­gíteni. Még egy kereskedelmi válla­lat sem ment el a gyárból üres kéz­zel. És emellett szállítanak sokat külföldre is. Ausztriába különlegesen készí­tett meggybort exportálnak. Az „Obi" nevezetű meggybor való­színűleg pótolni tudja az osztrák sört, vagy lehet, hogy jobb annál, mert nagy mennyiségben kértek eb­ből a 18 maligánfokos borból. A gyárban a kereskedelmi osztály dolgozói intézik az áruk szállítását. Hollósi László, az osztály vezetője, több évtizede ezt a munkát végzi, és közmegelégedésre. Nem jön a szál­lítmányok után visszajelentés, hogy rossz volt az áruk minősége, vagy hogy a szállítás közben összetörtek az üvegek. Nehezen tudják megmondani azt, hogy hányféle árut exportálnak. Sok kimutatás közül nehéz kiválasztani a leglényegesebbet, amelyből a leg­többet szállították már el. Szilvaízt nagyobb tételben szállí­tottak Csehszlovákiába és a Né­met Demokratikus Köztársa­ságba. Szilva­befőttet és aszalt szilvát a Csehszlovák Köztársa­ságba szállítanak. A zöldfőzelé­kek után különösen Nyugat-Né­­metországból érdeklődnek. Már eddig nagyobb mennyiségben szállítottak zöldborsót, és a gyár hír­nevét öregbíti a híres paksi savanyú uborka is, ebből már több vagonnal küldtek külföldre is. A belföldi ke­reskedelmi szervek pedig a negyed­éves tervek szerint szállítják el az árukat. Nincs hiány konzervárukból a hazai üzletekben sem és a gyárban lévő tartalék biztosíték arra, hogy állandóan el tudják az üzleteket látni ízletes befőttel, főzelékkon­­zervvel. vagonnyi csomag érkezik tengerentúlról Jugoszlávia, Rijeka kikötőjébe futott az a hajó, amely Ameriká­ból és Kanadából Magyarországra feladott csomagokat hozza. A tizen­két vagonnyi küldeményben mint­egy 10—12 ezer csomag van ezek­ért, amennyiben a megengedett mennyiségű ruhaneműket, vagy élelmiszereket tartalmazzák, nem kell vámot fizetni. Akinek tenge­rentúli rokonai azt írták, hogy ajándékot adnak fel számára, most már nyugodtan várjon, a jövő hé­ten már Magyarországon lesznek a postaküldemények és a vámkezelés után megkezdik a kézbesítést. A vámkezelést végző személyzetet harminc fővel megerősítették,, hogy a tengerentúlról és az euró­pai országokból most érkező cso­magok — amelyek száma naponta mintegy hatezret tesz ki —, mi­nél rövidebb idő­ alatt eljussanak a címzettekhez. Búcsúznak az öregek... A VENDÉGLÁTÓK már együtt van­nak. A gyár igazgatója, a munkástanács elnöke, a szakszervezet és a pártszerve­zet vezetői. Az asztalok megterítve, a konyhában készül a vacsora. A vendégek — nem sokáig váratnak magukra. Pontosan hatkor érkezik meg — szinte egyszerre — mind a húsz. Ugyanúgy, mint húsz, harminc, negy­ven éven keresztül. Megszokták a pon­tosságot, most sem akarnak késni, öre­gek. Olyan emberek, akik életük java­részét a gyárban töltötték, együtt voltak jóban, rosszban, most búcsúznak a gyártól, munkatársaiktól, egymástól, nyugdíjba mennek. Vidámak, mert gond­talan öregkor vár rájuk, de szomo­rúak is, mert azért mégis fáj otthagyni a gyárat. Legtöbbjüknek már fehér a haja, a bajusza, de van, akinek még egy ősz szál sincs a haja között. — Jól megkopaszodtál! — mondja egyikük Gráf Józsefnek. — Még csak most kezd nőni a hajam — vág vissza Józsi bácsi. Itt van köztük az örökvidám Ritzel Márton, aki a legfiatalabb a nyugdíjba vonulók közt, — 58 éves — de a „leg­öregebb“­ zománcgyári munkás. Tizen­nyolc éves korában lépett a gyárba és negyven esztendőt töltött az égető­kemence mellett. És az ünnepeltek közt van a nyolcvan éves Scheidler Péter bácsi is. Romos Ferenc főkönyvelő és Tóth Antal, az öreg kommunista, aki negyvenötben, most is elsőnek kezdte meg az üzemben a párt szervezését és ma köszönt le, — de csak azért, mert nyugdíjba megy — a pártszervezet el­nöki tisztségéről. ÖSSZECSENDÜLNEK a poharak. Ne­m előkészített, papírra leírt ünnepi beszédek hangzanak el, minden szó szív­ből jön. Mauth elvtárs, a munkástanács elnöke, pillanatra zavarba jön. Pohár­köszöntőjében először — nyilván meg­szokásból — „sok sikert” kíván az ün­nepelteknek, de aztán elharapja a szót és „jó egészség”-re, „nyugodt pihenés”-re­ változtatja a jókívánságokat. Mintha sikerekben már nem is lehetne részük az öregeknek. Pedig részt kérnek még majd a sike­rekből is. „Ne szakadjanak el a gyártól, mindig szívesen látott vendégek lesznek nálunk” — mondotta Csatári elvtárs, a gyár igazgatója. — Az elvtársak az el­múlt években, évtizedekben sokat tettek a gyár felemelkedéséért, nemcsak saját munkájukkal, hanem azzal is, hogy sok fiatalt tanítottak meg a különböző mun­kafogásokra és a munka szeretetére. Jöj­jenek el ezután is és csak szóljanak bát­ran, ha valahol hibát látnak, mondják el észrevételeiket, javaslataikat.” Nagy István könnyes szemmel búcsú­zik mindannyiuk nevében a gyártól, a munkatársaktól. — Tartsanak meg jó emlékezetükben bennünket, mint ahogy mi is mindig szívesen emlékezünk majd a gyárban el­töltött szép időkre. EMELKEDIK­­ A HANGULAT , fel­­elevenednek a régi emlékek. Tóth elv­társ a régi harcokról, sztrájkokról me­sél. Gráf bácsi arról, hogyan éltek, dol­goztak valamikor. Milyen volt a gyár a felszabadulás előtti időkben. Amikor a „mosdó” a kútnál, az „étkezde” az árokparton, az eperfák alatt, az „öltöző” a falba vert szögeken, munkavédelmi, egészségvédelmi berendezés pedig sehol sem volt. Legkedvesebb emlékei Nagy bácsinak, a portásnak vannak: — Hej, de sok minden történt a ti­zennyolc év alatt, míg én portás vol­tam — mondja. — Ha a gyárba került egy fiatal lány, mindig figyeltem, egye­dül jön-e munkába. Először mindig egye­dül jött, különösen, ha éjszakai műsza­kos volt. Aztán már a sarokig kísérte el a legény. Később már együtt jöttek a kapuig. Aztán már szólni kellett, hogy „siessetek, mert két perc múlva tíz óra, nehogy a művezető szóljon a késésért!” Azután hamarosan a legény is bekerült a gyárba. Először külön műszakban dol­goztak, majd később egyidőben jöttek mind a ketten. Ilyenkor már mindig azt lestem, amikor munkába jöttek, van-e gyűrű az ujjakon. Az érzésem nem csalt, megláttam a gyűrűt is. A gyárban elsőnek gratuláltam a jegyeseknek. Ha­marosan összeházasodtak. Akkor már arra voltam kíváncsi, útban van-e már a gyerek. Amikor a lány, vagyis a fiatal­­asszony a szülőotthonba került, mindig engem kértek meg, telefonáljak, van-e Omvii eredmény. Telefonáltam én kérés nélkül is. Az új apának is én gratulál­hattam először. DE NEMCSAK SZÉP EMLÉKEI van­nak az öreg portásnak. — Mintha ma lenne, ú­gy emlékszem 1944. október 15-re. Délben Horthy a rádióban bemondta a fegyverletételt, az első dolgom az volt, hogy bezártam a kaput. Tíz perc múlva már jött egy sza­kasz német katona, be akartak jönni a gyárba. Én nem nyitottam kaput, ha­nem telefonálni akartam. Erre beugrál­tak a kerítésen, kiszakították a telefon­­kagylót a kezemből — azt hitték, a magyar katonaságnak akarok telefonálni — egy hajszálon múlt, hogy nem lőttek agyon. NAGY BÁCSI szolgálatban volt no­vember 30-án is, amikor Bonyhád fel­szabadult. A katonaság három ágyút állított fel a gyárban, a katonák paran­csot kaptak a tüzelésre. — Ha ezek lőni kezdenek, az oroszok rommá lövik a gyárat — ez forgott a fejében. — Gyors elhatározással felsza­ladt az irodába, kikapcsolta a telefon­­központot. A katonák nem tudtak tele­fonálni, azt hitték, a harcok miatt szak­­kadt meg a vonal. Pillanatok alatt ágyús­tól, autóstól elhagyták a gyárat. Mindenki jól érzi magát, de különösen a vendégek, az öregek. Hol vígan, hol szomorúan szól a nóta. De a vezetőség még egy meglepetést tartogat. A „staf­­firungot”. Nem engedik üres kézzel nyugdíjba menni az öregeket. Mindenki kap egy nagy csomagot. Zománcedénye* két. „Aztán sokáig használják, sok csirke főjjön ezekben az edényekben” — adja át a jól megérdemelt jutalmakat Mauth elvtárs. JANTNER JÁNOS

Next