Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-28 / 50. szám
M. V/Uil jr». „Bíznak bennünk az emberek” A tavaszias napfényben fürdő hatalmas domb oldalában ingre vetkőzött emberek lapátolják le a földet. A közel ötven méteres bevágásban csak apró hangyáknak tűnnek az emberek, amint lapátjukkal, csákányukkal fogyasztják a földet. Mert kell a föld. Kell, mert sok téglára van szükség. S a téglát csak jó földből lehet készíteni. Erről beszél lassú, megfontolt szavaival Ledneczki János a gyár vezető égetője. Szavai nyomán kirajzolódik a gyár élete munkája, gondjuk, terveik. A mindennapi termelés, a dolgozók ezernyi apró ügyet, sok munkát jelentenek Ledneczki elvtársnak. Sokat, mert újból ő a párttitkár. És ha valakinek valamilyen gondja van, megy a titkárhoz. Az pedig a sokéves munkásmozgalmi tapasztalatával megpróbál orvosságot keresni a bajokra. A legtöbb esetben mindig sikerül is az ügyeket elintézni. Bíznak a dolgozók a pártban, bíznak talán még jobban, mint évekkel ezelőtt. Most már nem lehet úgy lemérni ezt a bizalmat, mint az elmúlt években. A párt alapszervezet nem a régi megcsontosodott bürokratikus módszerrel dolgozik s talán ez az új, ez a legjobb módszer. Nem számoltatják be a gyár vezetőjét a munkáról. Nem kérik számon azt sem, hogy a béralappal hogyan gazdálkodnak. Nagyobb lett a bizalom az emberek között és ez így van jól, így, mert most sokkal jobban termelnek. Még csak három tagja van az alapszervezetnek. Hárman, de valamennyien régi, harcos kommunisták Olyanok akik 1945-ben először mentek a párt zászlaja alá és hirdették a párt igazát, célját. Most is ezt teszik. Szavuk eljut minden dolgozóhoz. És ez érezteti hatását. Nem egy esetben maga a művezető is a kommunistákhoz fordul segítségért. Azért mert nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek vagy azért-e, mert a pártot képviselik? Én nem tudom. De a tény az, hogy a párt képviselőihez, a kommunistákhoz fordulnak problémáikkal. Azt mondják a paksi elvtársak, nem lesznek annyian párttagok, mint a múltban voltak. — Nem is baj ez — mondja ifj. Hám József — nem baj, de biztos hogy most még erősebbek leszünk. Mi régi párttagok kitartottunk a legbonyolultabb helyzetben is. És a jövőben is számíthat ránk a párt. — Nemcsak a párt — szól közbe Ledneczki elvtárs, — a dolgozók, társaink is számíthatnak ránk. Azután arról beszélgetünk, hogy több kiadvány kellene, ami ismerteti az októberi eseményeket. Olyan brosúrákra talán most is telne, amelyikek segítenék az alapszervezetek, a kommunisták munkáját. Nem elég csupán az, hogy a sajtóból agitálunk. Kevés ez. Nagyon kevés, a mostani sok kérdésre. Sajnos, nem egy esetben kell a paksi elvtársaknak emiatt naponta többször is összejönni és együtt megbeszélni, hogy egy-egy kérdésre milyen választ kell adni. De látják már ők is, hogy lassan alakul azért a helyzet. Lassan, a rend szíjlordulásával, az ellenforradalmi erők megsemmisítésével Türelmetlenek, jogosan türelmetlenek, nincsenek megelégedve saját munkájukkal. Azt mondják, hogy sokkal többet is tudnának tenni a pártért, a népi demokrácia ügyéért. Csak az kellene ehhez, hogy velük is foglalkozzanak még többet, mint eddig. Elindult három párttag, mögöttük még nem indultak el a dolgozók tömegei a párt soraiba, de ott állnak mellettük a dolgozók és bíznak bennük. Bíznak mert szavaik nyomán megértik, nem a régi MDP módszerekkel dolgoznak a kommunisták. S amikor a munkástanács ülésre jön össze, nem felejtik el meghívni az MSZMP képviselőjét sem. Megkérdezik, mi a véleményük egyes kérdésekben. S hallgatnak véleményükre, mert nem az egyén, hanem már a párt véleményét vélik felismerni a kommunisták szavában. Sokat szeretnek beszélni a paksi kommunisták munkájukról, a nehézségekről és a hibák kijavításáról. Sokat és szenvedélyesen vitatkoznak és ez kell most. Vitában, harcban erősödjön tovább alapszervezetük. Amikor megkérdezem Ledneczki elvtársat melyik munkájuk tetszik legjobban, azt mondja: — Bíznak bennünk az emberek, ez a legnagyobb eredményünk, s erre büszkék is vagyunk. Elbúcsúzik tőlem ,elindul a regálázók felé, amint az országútról visszanézek a hegyoldalban már ott látom a párt egyszerű katonáját, féltérdre ereszkedve az egyik padkán és úgy magyaráz valamit a földet lapátoló dolgozónak (ACS) éred a pártmunka is. rr Őszinte beszélgetés két éve lesz nyáron, hogy Dalmandon megalakult a Szabadság Termelőszövetkezet. A hír és a tagok munkájának későbbi eredménye nagy ,,port” vert fel, s többen nagy jövőt jósoltak neki. Ám közbejött október, s a tagság másképpen határozott. Azon a kora délutánon, amikor többedmagával a volt tsz sertéstenyésztőjénél, Szili Józsefnél jártunk sok mindenről szó esett. Szili bácsi bizalmatlan volt először, lassan vontatottan indult a beszélgetés, de azután később, mi csak hallgattunk és Jóska bácsi beszélt. — Akárhogyan is veszi az ember, de jó volt a közösben. Szépen kerestünk, s azután a munkában sem kellett megszakadni. Nekem 700 munkaegységem volt, s merem mondani, hogy 3 év alatt nem tudom kivenni a földből azt és annyit, amit és amennyit a tsz-ben egy év alatt kaptam. — Most megint egyéni paraszt vagyok, visszakaptam hiánytalanul a 10 hold földet, de mit csináljak vele? — Miért? — Igaerőm nincs, az üszőt nem foghatom járomba, mert idő előtt tönkremegy, meg azután az asszonnyal együtt mi sem vagyunk fiatalemberek már. Kénytelen leszek a 10 holdból 7 holdat bérbeadni és a hármat megművelni, mert erőmből csak erre futja, hiába drága dolog a fuvar. Ha sikerül a termés, ha az Isten is úgy akarja, ahogyan én, akkor az őszre talán tudok venni egy lovat. Keserves lesz az indulás, keserves lesz megint mindent elölről kezdeni. Ejh, majd lesz valahogy — mondotta és előszedte az asztal alól a megjelölt karókat és elbúcsúzván, a határba indult, akkor mérték ki a lucernaföldet. Idős Pálinkás János az ,,egykori” juhász az udvaron foglalatoskodott és mivel ő azon a véleményen van, hogy ami a szívén, az a száján, bíztatás nélkül elkezdte: — Feloszlottunk, mert az ,,okosak” így akarták, persze lenne néhány ember, aki megint összefogna, de a járás szerint kevés 10 ember a tsz alakításhoz. Több ember azt mondja, hogyan művelnénk meg a földet, hiszen kevesen lennénk és hogyan műveljük meg így — válaszoltam én, hiszen most mindegyőnk egyedül lesz. — Megélünk azért így is, szó se róla, de én becsületszavamra mondom, ha itt alakultsz én leszek az első, aki belép. TI ri • Három a kislány és tervei: a jó J Csárdáskirályban Sok jót hallottunk a Tolnai Központi Művészegyüttes Schubert: Három a kislány című operett előadásáról, s kíváncsian vártuk már, hogy mi is láthassuk. Sajnos, az előadás hétfőn elmaradt, a kultúrházban folyó munkálatok miatt, de amint értesültünk, nem kell lemondanunk az előadástól várható kellemes estéről, mert az együttes be fogja mutatni a darabot Szekszárdon március hónapban, ha elkészül a kultúrház villanyvezetékhálózata. Raksányi Vilmos rendezőt ritkán lehet otthon a lakásán megtalálni, mert mindig akad dolga a faluban amit rendes, kenyérkereső munkája mellett szabad idejében kell elvégeznie. Mint beszélgetésünk során kiderült, az operettet Tolnán már ötször mutatták be telt ház előtt, s egy alkalommal játszották vidéken. Bátaszéken szintén hasonló érddeklődés mellett. Hétfőn tartottak volna előadást Szekszárdon, s ezenkívül szerepelt a tervükben egy bonyhádi és egy mohácsi bemutató is. Az együttesben a legtöbb szereplő már régebb óta játszik, s sokan közülük együtt szerepeltek a Mélyek a gyökerek, a Mágnás Miska, a Szabad szél, és most a Három a kislány című darabokban, s ez az összeszokottság sok tekintetben titka az előadás sikerének. A sikert segíti elő a darab jó zenei kísérete, melyet a kultúrotthon szimfonikus zenekara szolgáltat Ferenc József karnagy vezetésével. És a szereplők? ... Természetes, hogy az ismert sikert a szereplők játéka alapozza meg, s a taps, mely a közönség érzését tolmácsolja a jó alakításokért, nekik szól... Amikor a szereplőkről beszélünk, egy kérése van a rendezőnek. Az, hogy ha neveket említünk, akkor valamennyi szereplő nevét említsük meg, mert megérdemlik valamennyien, még ha alakításuk nem is mozog egy szinten. A darab három kedves nőalakját Halász Erzsi, Dobos Ica és Szabadfi Mária alakítják. Tantos Editnek, a Bajza-testvéreknek, Zsidó Katalinnak és Nobl Magdolnának hasonló sikere van előadásról előadásra az előbbiekhez. A férfi szereplők közül igen tetszetős alakítást nyújt Nagy Barna gimnáziumi tanár, Bánhegyi János, Steinbach Ferenc, Mozbacher Ferenc, Wolf György, Jagka Sándor és Bertalan István. Jól sikerültek a kisebb szerepek is, melyeket Isgum Ödön, Rubold Ödön, Pirgi Károly, Raksányi Vilmos, Hideg János és Hideg István alakítanak. A darabnak van öt gyermekszereplője: Szőnyi Gitta, Dalman Ági, Tibor Csilla, Z. Nagy Katalin és Gáldy Katalin És még egy név, akinek minden előadásnál az egyik legfontosabb szerep jut: a súgó, Pokulár Károly. A Központi Művész Együttesről beszéltünk, s valóban ilyen jelleget ölt az együttes, mert benne megtalálhatók a Textilgyár, a Selyemgyár szereplői, vannak benne dolgozó parasztok, diákok tanárok. Tervek? Az év hátralévő részére szép tervet tűzött ki maga elé az együttes. Tervezik egy bohózat bemutatását, a Mozgófényképét, még ez évben megtanulják és bemutatják Shaw: Egy pohár víz című színművét, Lehár Ferenc: Mosoly országa című operettjét, a Víg özvegy-et, felújítják a Szabad szelet és Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét. Az utóbbit az együttes idős szereplőinek kívánságára, mert ők azt mondják, hogy helyüket át akarják adni a fiataloknak és ezzel a darabbal szeretnének búcsúzni a közönségtől. Buni Géza az EPOSZ-szervezetek életéből A szekszárdi járásban februárban — eddigi értesüléseink szerint — három újabb EPOSZ-szervezet alakult, s ezzel a járás területén nyolcra emelkedett a szervezetek száma. A nyolc szervezetben csaknem 450 fiatal tevékenykedik nagy szorgalommal. A szervezetek taglétszáma állandóan emelkedik. Például Mözsön, az alakuló ülésen még csak 62 fiatal vett részt, jelenleg csaknem százra emelkedett a taglétszám. Az EPOSZ-szervezetek munkáját nagyban elősegítik a fiatalokat szerető, értük felelősséget érző pedagógusok. Sióagárdon, Várdombon, Decsen a nevelők segítségével szép tervet készítettek a fiatalok, és azt részben már meg is valósították. A Tancz-házaspár, Taiszné, Somogyvári Ottó példaképül állhat sok pedagógusnak — többek között az alsónánaiaknak. Az alsónánaiak ugyanis mereven elzárkóztak az ifjúsági szervezet segítésétől. * A szervezetekben természetesen sok szó esik bálról, összejövetelekről, teadélutánokról, kultúrműsorról, sportról. Most farsang van, a fiatalok táncolni szeretnének. Ezt tükrözi csaknem valamennyi szervezet terve is. Csaknem valamennyi szervezet tervbe vette álarcos bál rendezését. A mözsiek túl akarnak tenni valamennyi EPOSZ-szervezeten. Ők kétnapos farsangi műsort terveztek. Az álarcos bálon kívül tombola, kultúrműsor és más egyéb szórakozási lehetőség is műsoron lesz. A rendezvény tiszta bevételét az EPOSZ-szervezet helyisége felszerelésének kiegészítésére fordítják. * A fácánkerti fiatalok nemcsak szórakozni akarnak — mert többek között ők is rendeznek bálákat —, hanem például a lányok arra is gondolnak, hogy most kell megtanulniok a szabás-varrás művészetét. Ezért elhatározták, hogy ilyen tanfolyamot is szerveznek. A szervezet tagjai saját maguk határozzák meg, hány tagú vezetőséget választanak, és milyen tisztségeket biztosítanak a vezetőségnek. A vezetőségek általában öt-héttagúak, de van kilenctagú is. Csaknem minden szervezet vezetőségében — eltérően a DISZ vezetőségi funkcióktól — háznagyot, teremfelelőst, stb-t lehet találni. Ezt a funkciót azért hozták létre, mert arra gondoltak, hogy az EPOSZ-helyiséget rendben kell tartaniok, felszereléseire vigyázni kell, s a termet elő kell készíteni minden rendezvényre. De a háznagy szerepe nemcsak erre korlátozódik. Olyan joggal is felruházták a háznagyokat, teremfelelősöket, hogy ha adott esetben valamelyik fiatal helytelenül viselkedik, a figyelmeztetés után eltávolíthatja a rémtetlenkedet. * Nem vet jó fényt a Bogyiszlói Sportkörre az, amit hallottunk róla. A Sportkör haragban van az EPOSZ-szal, és igyekszik anak munkája elé gátat vetni. A Sportkör sportbálat akart rendezni, de mivel csak az EPOSZ-szervezetek kaphatnak engedélyt ilyen rendezvényre, átvedlettek „eposszá”. Természetesen rájöttek a turpisságra, megvonták tőlük az engedélyt és valóban az eposzosok rendezhették meg a régen tervbe vett bálát. Nem erkölcsös dolog ez. A sportvezetők beláthatnák végre: sokkal többet érne, ha a fiatalokkal együtt és nem ellen dolgoznának. A Sortkör és az EPOSZ közös munkája az egész község javát szolgálná. Március 4-én új műsorszerkezet lép életbe a rádióban A rádió március 4-től új műsorszerkezetet léptet életbe, amely a hallgatók kívánságainak megfelelően az eddiginél kedvezőbb műsorelosztást tesz lehetővé. A Kossuth rádió műsorideje naponta harminc perccel, a Petőfi adóé pedig három órával meghosszabbodik. Megváltozik több híradás időpontja: A húsz órai hírek beolvadnak az ugyancsak ekkor kezdődő, napról-napra című riportműsorba s tizenhat tizennyolc és huszonkét és nulla óra harminc perckor lesz ezenkívül híradás, a délutáni és az esti órákban. A szimfonikus hangversenyek általában 21 órakor kezdődnek, főleg hétfőn és pénteken lesz közvetítés. Minden pénteken heti hangverseny-kalauzban ismerteti a rádió a következő héten műsorra kerülő zeneműveket, s ismét sugározza a hét zenés kalendáriumot. A leghallgatottabb ifjúsági műsorokat 15 óra körül csoportosították, de gondoltak azokra a gyermekekre is, akik délelőtt vannak otthon és délután járnak iskolába. Minden negyedik szerdán a Kossuth-adó százperces szórakoztató ifjúsági műsort sugároz. Képzőművészeti előadássorozat is indul, s növekszik a nőknek szóló műsorok száma. A hangjátékok, színházi és operaelőadások közvetítésének időpontjaira vonatkozóan is több változást tartalmaz az új műsorrend, Jól sikerült a sióagárdi általános iskola farsangi teaestje A sióagárdi általános iskola nevelői, a szülőkkel karöltve febr. 16-án jól sikerült teaestet rendeztek. Kora délután már vidám iskolások serege sürgött-forgott a kultúrház körül. Hamarosan megkezdődött a tánc. Este hét órára már zsúfolásig megteltek a termek, majd rövid időre elhallgatott a zene, az iskolások műsora következett. Műsor után tea, majd a jelmezesek bevonulása következett. . A felnőttek sem panaszkodhattak, mert a jó zene mellett a fázósabbak tea, a táncban kimelegedettek pedig hűsítő italok között válogathattak. Finom süteményekben, krémesekben, tortákban sem volt hiány, mert a szülők erről is gondoskodtak. Nagy sikerrel mutatkozott be a tolnai II. számú általános iskola zenekara. Jó játékokkal és kedves magatartásukkal mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek kedvenceivé váltak. Az est sikere anyagiakban is megmutatkozott, mert több mint 1600 forint tiszta bevétele maradt meg az iskolának, amiből az iskolai felszereléseket bővítik ki. BIMNYII MEGYEI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT pécsi nagyszabású lakásépítkezéseire felvételre keres kőműves, víz-, villany-, fűtésszerelő, faiam, festő és mázoló, burkoló szakmunkásokat kubikosokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat. Szervezett munkahelyeinken jó kereseti lehetőségeket, jól felszerelt szállást, napi háromszori étkezést 7.10 forintos térítésért nyújtunk, illetve biztosítunk. Családfenntartók részére napi 6.— forintos különélési díjat fizetünk a 10 százalékos idénypótlékon kívül. Havonként hazautazást 24 ledolgozott munkanap esetében, valamint a felvétellel járó útiköltségét megtérítjük. Csoportos jelentkezés esetén 100 kilométeres körzeten belül — a megállapodás szerint — kéthetenkénti hazautazást (MÁVAUT gépkocsival) ugyancsak biztosítjuk. A csoportos utaztatásnak feltétele az, hogy a létszám 30—40 főt kitegyen. Védőöltözetet, illetve szociális felszerelést biztosítunk.Jelvételie fztenik&Stúlepiel: PÉCS, RákÓCZI-Új 56 : .