Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-15 / 63. szám
TOLNA , J y * LETÁRJAI EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LA II. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1957. MÁRCIUS 15. r Március 15 eszméinek örököse a szocialista Magyarország Kállai Gyula elvtárs beszéde az operaházi díszünnepségen A díszünnepség elnökségében foglalt helyet Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, az MSZMP központi bizottságának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a kormány első elnökhelyettese is. A Himnusz hangjai után Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepséget majd Kállai Gyula művelődési miniszter az MSZMP központi bizottságának titkára, az MSZMP intéző bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. Ünnepeljük a magyar nép forradalmi lendületét, s vezetőiknek, a lánglelkű férfiaknak a bátorságát, amellyel új alapokra akarták fektetni a nemzet életét. Velünk együtt ünnepli ezt a napot a szocialista béketábor, az egész haladó emberiség. — Különösen velünk van e napon a baráti Szovjetunió, amely másodízben mentette meg e nap forradalmi emlékét a fasizmus szennyétől. Közel egy évszázadon át azonban a hivatalos Magyarország, amikor 1848- ra emlékezett, nem forradalmi demokratikus örökségét nem a nép forradalmi lendületét és elszántságát, s vezetőinek bátorságát és a néphez való hűségét ünnepelte. A tőkés és földesúri Magyarország, ha szavakban hódolt is negyvennyolc emléke előtt, lényegében meggyalázta negyvennyolc minden forradalmi demokratikus tettét, vezetőinek tiszteletreméltó emlékét. Ma tizenkettedszer ünnepljük ezt a napot hivatalosan is történelmi szerepének s forradalmi jelentőségének megfelelően. Ma az ország vezető és kormányzó tényezőjévé emelkedett nép bátran és szabadon mondhatja ki 1848 forradalmi gondolatait, igazi célkitűzéseit, vonhatja le s alkalmazhatja az 1848—49-es forradalom és szabadságharc élő tanulságait korunkra, s szembesítheti a több, mint száz esztendővel ezelőtti korszak forradalmi demokratikus törekvéseit korunk haladó szocialista törekvéseivel és célkitűzéseivel. Az a körülmény azonban, hogy még csak alig egy évtizede idézhetjük szabadon március igazi forradalmi szellemét, természetesen nem azt jelenti, hogy 1848 forradalmi eszméi közel száz évig a Hamupipőke álmát aludták és csak 1945-ben ébredtek új életre hamvaikból. Ez természetesen nem így van. A magyar nép nagyszerű erőfeszítései, sajnos, 1848—49-ben a külső és belső reakció egyesített csapásai következtében elbuktak. E keserű tényből azonban nem az következik, mintha Világosnál 1848—49 forradalmi és szabadságharcos eszméi is kapituláltak vagy éppen sírba szálltak volna. Éppen ellenkezőleg, a magyar nép, amelynek égető nemzeti és demokratikus követeléseit fejezték ki, soha sem nyugodott bele a vereségbe, hanem szentül őrizte szívében a nagy forradalmi örökséget. Az elmúlt század fejlődésének egyik legjellemzőbb vonása, hogy a kifejlődő, megizmosodó osztállyá szerveződő munkásosztály vált a társadalmi haladás vezető osztályává. Saját társadalmi felszabadulásáért és az egész dolgozó nép felszabadításáért küzdve 48 forradalmi örökségének is fő letéteményese lett. S a forradalmi munkásosztály megtanulta, hogy Magyarországon dolgozó nép hatalmáért, az ország nemzeti függetlenségéért és szabadságáért folyó harcnak egyik fő kiindulópontja: 1848. így vált 1848 forradalmi demokratikus lobogója a tőkés földbirtokos uralom megdöntéséért folyó küzdelem forradalmi zászlójává. A hazánkban nemrég lezajlott ellenforradalmi felkelés 1848 tiszta zászlaját sárral mocskolta be- Kölcsön vették 1848—49 hőseinek neveit, harci jelszavait, jelmezeit, hogy ebben a hagyományoktól megszentelt álruhában, s ezen a kölcsönzött nyelven játsszák el a magyar történelem új jelenetét. Az ellenforradalmat elkeresztelték nemzeti forradalomnak, a burzsoá nacionalizmust és a szovjetellenességet nemzeti kommunizmusnak. A munkásosztály érdekvédelmét hangoztatták, de tagadták a munkásosztály vezető szerepét, szocialista forradalmároknak is nevezték magukat, de megtagadták a proletárdiktatúrát. Az ellenforradalom e tragikomikus szerepe eljátszásához az előretolt osztagokat elsősorban azokból az úgynevezett kommunistákból toborozta ,akik a Rákosi-féle vezetési módszerek ellenzékének tüntették fel magukat, a valóságban viszont már hosszú idő óta párt, és Szovjetunióellenes frakciót képeztek a párton belül. Rajtuk kívül az ellenforradalom főleg a magyar értelmiség szervezeteiben, az írószövetségben, az újságírószövetségben a Kossuth-klubban és a Petőfi-körben igyekezett lábát megvetni. A pártonkívüli ellenzék szellemi vezetői és fő segítőtársai így elsősorban egyes írók, újságírók fiatal értelmiségiek egyetemi hallgatók voltak. Ezek az elemek a hibás pártvezetés elleni támadásukat gyors ütemben kiszélesítették az egész párt, a népi demokrácia ,a szocializmus és a Szovjetunió ellen s bemocskolták a népi demokrácia minden vívmányát. Közülük számosan a szocializmus hívének adták ki magukat, s ugyanakkor az ellenforradalmi erőkkel vagy nyílt szövetségre lépve, vagy az ellenforradalom nyomásának engedve, letértek a munkásosztály, a dolgozó nép álláspontjáról, elárulták a forradalom ügyét s az ellenforradalmi érdekek szolgálatába szegődtek. Sajnálatos dolog, hogy Losonciék és Háy Gyuláék pártellenes és államellenes agitációjuk során „a demokratizmus” jelszavával, s a 48-as jelszavakkal rútul visszaélve, sok jószándékú, becsületes, néphez és nemzetéhez hű embert is megtévesztettek, különösen az értelmiség és az ifjúság körében. A 48-as jelszavak és kosztümök ellenére elárulták 1848 forradalmi örökségét is, becsapták a jószándékú emberek nem kis részét. Nem most vetődik fel a magyar társadalmi és osztályharcokban a kérdés: Kik március 15 igazi örökösei? Szerintünk az igazi örökösök azok, akik március 15 valódi szellemében cselekszenek, akik Kossuthnak, Petőfinek, Táncsicsnak nemcsak a nevét, hanem a szellemét is idézik, akik 1848—49 példáját, útmutatásait és történelmi tanulságait a változott történelmi viszonyok között továbbfejlesztik, akik a régi forradalmi hagyományokat a fejlődés új hagyományaival gazdagítják. A március 15-éhez való viszonyt és ennek jellegét mindenkor az határozza meg, hogy az egyes társadalmi osztályok, rétegek és törekvések képviselői milyen viszonyban állanak a nemzet előtt álló időszerű feladatokkal. Akik a jelenkor haladó, forradalmi mozgalmaival szemben pozitív álláspontot foglalnak el, pozitív álláspontot képviselnek a 48-as forradalmi örökség kérdésében is, és megfordítva: haladásellenes, forradalomellenes reakciós erők soha, semmilyen körülmények között nem lehetnek forradalmi hagyományok igazi örökösei. Az örökség csak a haladó osztályok forradalmi képviselőit illeti meg. A 67-es kiegyezés után, azt követően, hogy a magyar földesurak és tőkés szövetségeseik a nemzeti függetlenség, az állami önállóság követeléséről lemondva kiegyeztek a Habsburg monarchiával, csakhamar új mozgalom indult meg hazánkban: a munkásság szocialista mozgalma. A századforduló idején szervezetileg is megerősödve jelent meg az új osztály a magyar politikai élet színterén: az ipari munkásság. Ez az osztály a politikai porondra való lépésével új irányt szabott a társadalmi fejlődésnek. A szocializmus eszméi, amelyről 48-as átalakulás forradalmi demokratái, a világszabadság énekese, Petőfi és a vörös republikánus Táncsics álmodoztak, testet öltöttek, s az utópiák világából a történelem napirendjére kerültek. Ez azt jelentette, hogy volt már gazdája, történelmi örököse 1848 forradalmi hagyatékának is, s a porondra lépő ipari munkásságban a falu szegényei is megtalálták az addig hiányzó szövetségest, a vezető erőt a nagybirtokos uralom elleni harcukban. Az ipari munkásság első politikai fellépésétől kezdve újra felharsant 1848 csatakiáltása: Le a Habsburg uralommal! Le a nagybirtokkal! E történelmi feladat 1848-as és századvégi megfogalmazása között azonban két lényegbevágó különbség is volt. Az egyik az volt, az ipari munkásság megjelenésével már nem egyszerűen 1848 két fő feladatának — az ország függetlenségének s a jobbágyság felszabadításának — nagy történelmi problémájáról volt szó, hanem azoknak az új feladatoknak megoldásáról, amelyek a kapitalista fejlődés következtében jelentkeztek társadalmi és politikai életünkben. Az új követelések, az új történelmi feladatok jelentkezése természetesen új értelmet adott a régi követeléseknek is, így 1848 forradalmi örökségének is. Másik lényegbevágó különbség pedig az volt, hogy az ipari munkássággal nem egyszerűen egy új osztály, hanem olyan osztály jelent meg a színen, amely az eddigi osztályokkal szemben a társadalmi haladás élenjáró osztályát képezte, különösen azután, hogy létrejött az osztály új típusú forradalmi élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ettől az időtől kezdve: 1. 1848 igazi forradalmi örököse a munkásosztály és ennek forradalmi pártja lett; 2. 1848 most már társadalmi és politikai fejlődésünknek nemcsak egyik fő kiinduló pontja volt, hanem a munkásosztály vezetésével a társadalmi és politikai megújhodásért folyó harc egész problémakörének szerves és elidegeníthetetlen része, az új történelmi feladatok megvalósításának feltétele is. A kommunista párt, megalakulásától kezdve, tehát csaknem negyven esztendeje, őrizte leghívebben márciusi hagyományokat, s küzdött a forradalmi örökség megvalósítás (Folytatás a 2. oldalon.) W 1848 szellemében 1848 március 15-én valami új kezdődött, valami olyan, ami kimondhatatlanul megfélemlítette „rosszul”” az arisztokráciát, olyan valami történt, amelynek igazsága csaknem egy évszázadon át rettegésben tartotta a magyar uralkodó osztályt, s ami bekerült hazánk történetének legfényesebb lapjaira 1848 előtt a feudális urak megszokták, hogy hosszú országgyűlésre Pozsonyba utazzanak és ott vitatkozzanak, de lényegében semmi érdembeli dolgot ne tegyenek hazánk függetlensége, népünk haladása ügyében. Pedig amikről vitáztak, ugyancsak égetően fontos dolgok voltak. Sehogy sem született meg a társadalmi haladás által felvetett kérdésekre a megoldás. 8—10 órás obstrukciókat tartottak, érveltek, magyarázkodtak, hogy miért nem lehet megtenni valamit akkor, amikor annak megoldását az egész nemzet sürgette, követelte. A pozsonyi diétán (országgyűlésen) az arisztokratákon, feudális nagybirtokosokon kívül részt vett a középnemesség. A középnemesek egy része felismerte és harcolt bizonyos kérdések megoldásáért, így például a jobbágyfelszabadításért. Ezzel akarva-akaratlanul is a társadalmi haladást szolgálták. Munkájukat — bár értek el eredményeket — nem sok siker koronázta. A sikerhez új, forradalmibb erő kellett. És ezek a forradalmi erők meg voltak — igaz nem Pozsonyban, de Pesten, maga a pesti nép. A forradalom szele, amely megrázkódtatta abban az évben Olaszországot, Franciaországot, Németországot, 1848. március 15-én érkezett meg. A pesti nép ezen a napon megcsinálta a maga forradalmát, amely aztán kihatott az egész szabadságharcra, és függetlenségi harcra. Sajtószabadság, politikai foglyok kiszabadítása — közöttük Táncsics Mihály — a 12 pont követelése és jóváhagyása és ki tudná felsorolni mindazt, amit ezen a napon tett a pesti nép az egész ország, a fejlődés érdekében. A pesti plebejusforradalom szilárd bázist adott a haladást szolgálni akaró középnemeseknek. A pesti nép, a márciusi ifjak megértették: ahhoz, hogy Magyarország tovább fejlődhessen, le kell ráznia az osztrák igát, szabad országnak kell lennie, a történelem szemétdombjára kell dobnia az osztrák gyarmatosítókat. Ennek felismerésén a középnemesség egy kis része a pesti nép hatására túltette magát osztálykorlátain és kész volt később egészen a trónfosztásig is elmenni a forradalmi néppel és fegyverrel megvédeni kivivőtt jogainkat. Hazánk történetének ez egyik legdicsőbb fejezetét minden idők uralkodó osztályai igyekeztek meghamisitani. Ferenc József kora kezdte el a szégyenteljes hamisítást — főleg a kiegyezés jelentőségének hangoztatásával akarta homályba burkolni 48-at. A Horthy-korszak 25 éves ellenforradalmi tevékenysége aztán már teljes egészében kiforgatta valódi mivoltából 1848-at. Arról egyetlen szót sem szóltak — saját érdekükben —, hogy 1848-ban népi forradalom volt, hogy ez a forradalom a kizsákmányolók és az idegen elnyomók ellen lépett fel. Csupán arról beszéltek, hogy március idusán szabaddá tették a nyomdát és kiszabadították Táncsics Mihályt. Arról természetesen ismét hallgattak, hogy Táncsics többek között azért került életében többször is börtönbe, mert földet követelt a felszabadított, de valójában rabszolgává tett jobbágyoknak, akik kénytelenek voltak most már „szabadon’“ engedni kihasználni saját munkaerejüket. 1348 eszméinek igazi örökösei — ezt a történelem már számtalanszor bebizonyította — a kommunisták, akik megvalósították azokat az eszméket, amelyeket 1848 nem tudott megoldani. Alig volt annyi ideje az 1848-as forradalomnak, a független szabad hazánknak, hogy valamennyire is rendezze dolgait, máris itt voltak az osztrák zsoldosok, hogy hosszú csatákban eltiporják a magyar szabadságot és vele együtt a magyar népet. Sok diadalt aratott a magyar nép a csatatereken is, de a rettenetes túlerővel nem bírtak. Sok tennivaló volt, amit meg kellett valósítani. És megvalósításának legjobb harcosai maguk a kommunisták voltak. Egyrészt igyekezett megvalósítani 1919-ben a Tanácsköztársaság, de neki is mint 1848- ban erejét a fegyveres harcra kellett összpontosítania. Az elnyomás időszakában is a kommunisták őrizték 48 igazi emlékét. 1942 március 15-én ők voltak azok, akik dacolva a Horthy ellenforradalmával, készek voltak az igazi Petőfit, Kossuthot Táncsicsot ünnepelni, akik valóban az igazi népi forradalmat ünnepelték. A rendőrség legkegyetlenebb terrorja nem tudta megakadályozni a kommunistákat abban, hogy a német igát nyögő, igazságtalan háborúban résztvevő országokban nyíltan meg ne mondják: nem az volt 1848, aminek az uralkodó osztály tette, nem tudták megakadályozni, hogy ki ne mondják: szabadság, függetlenség, béke kell a magyar népnek. 1945-ben aztán lehetőség nyílt arra, hogy maradéktalanul megoldjuk azokat a követeléseket, amelyek egysége csaknem egy évszázadot ért meg. Megvalósult a szabad sajtó, a vallásszabadság a törvényelőtti egyenlőség. Megvalósult Táncsics régi álma. Földet kaptak a nincstelen, agrárproletárok és kisparasztok. De akkor, amikor ezeket a követeléseket megvalósítottuk, tovább is mentünk és tovább megyünk. Megszüntetjük a kizsákmányolást, megvalósítjuk az osztálynélküli társadalmat és elindultunk — a gazdasági hibák ellenére is — Petőfi által megénekelt Kánaán felé. Az ellenforradalom a múlt év végén meggyalázta 1848 eszméit, azokat az eszméket, amelyek a múlt században a társadalmi haladást szolgálták és a gyarmati iga alól felszabaduló népek haladását még ma is szolgálják. Az ellenforradalom ezeket az eszméket meghamisítva arra akarta felhasználni, hogy ellenforradalmi terrort valósítson meg, hogy visszaállítsa a feudális nagybirtokokat — amelyeknek részbeni felosztásáért Táncsics harcolt már, — hogy visszaállítsa a mágnások világát, amely ellen már Petőfi felvette a harcot. Az ellenforradalom — néhány napos uralma alatt — ízelítőt adott abból, hogyan tartja tiszteletben legszebb haladó hagyományainkat. Ma, 1957. március 15-én a forradalmi, a társadalmi haladásért küzdő Márciust ünnepeljük. Azt a Márciust köszöntjük, amely évszázadok óta első alkalommal merte nyíltan követelni hazánk függetlenségét, szabadságát, a magyar nép jogait. Azt a Petőfit ünnepeljük, aki ezeknek az eszméknek megvalósításáért harcolt és áldozta életét, azt a Kossuthot, aki átlépve osztály korlátait kész volt kimondani a trónfosztást, azt a Táncsicsot, aki egész munkás életében a parasztságért, a földosztásért harcolt. De egyúttal ünnepeljük azokat is, akik az elmúlt ellenforradalmi időszakban készek voltak harcolni Március meghamisítóival szemben.