Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-21 / 94. szám
y s 1957. ÁPRILIS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Még egy adalék a pedagógus Gyakran elnézem azokat a fiatal lányokat és fiúkat, akik nemrég még az iskola eminensei voltak. Kétségek támadnak még sokszor, ismerik ezek egyáltalán a nemes hivatás tiszta tudatát? Sokszor talán úgy érezzük, hogy nagyon hiányzik belőlük a belső tartalom, a lelkesítő és minden akadályt leküzdő akaraterő. Tény, be kell vallanunk, hogy sok mindent, amiért még apáink keservesen megküzdöttek — ők, hogy úgy mondjam, teljesen ,,készen’" kapták és nem tudják azt megbecsülni, kellőképpen értékelni. Hazafias nevelés Hozzászólásaikban talán többen érintették a hazafias nevelés problémáit. A tára fontosságánál fogva — úgy gondolom, érdemes itt egy kicsit időzni. Hazafiság — most, amikor leírom, döbbenek csak rá, hogy az utóbbi években mennyire elkoptattuk ezt a fogalmunkat. Mennyit puffogtattunk bele, hányszor hivatkoztunk rá, amikor magunk is éreztük, hogy erőltetett esetekben nem alkalomszerű, de mivel a kézikönyvek, útmutatók így írták elő, hát így csináltuk. A realizmus nagy mestere, Gorkij írta az Anya című regényében: „Ha nem tisztán ég szívünkben a láng, ellepi a korom”. Azt hiszem, nagyon találó ez a klasszikus megállapítás a mi esetünkre is. Hiszen, ha úgy utólag elgondoljuk, hogy kikre és mikor aggattuk a „nagy hazafi” jelzőket, a szégyen égetés pirít bennünket. Nem vagyok hivatott, hogy itt, ilyen körülmények között társadalmunkat bíráljam, de minden vonatkozásban tökéletesnek és kifogástalannak tartani éppen olyan nagy hiba lenne, mintha azt mondanánk, hogy rossz volt. Voltak hibák, amelyek nagyon kiütköztek a nevelés területén is. Hadd idézzek a Népszabadság egyik cikkéből, amely a közelmúltban jelent meg Dobozy Imre tollából. „Beszélhet valaki lélekzet fogytáig a negyvennyolcas szabadságharcról, ha közben eltörli március 15. ünnepét.” Ezek a szavak világosan mutatnak rá az elmúlt évek hibás politikájára. Mi a nemzetközi internacionalizmus jegyében kívánunk tanítani. Nagyra becsüljük minden nép hőseit, de nem válunk érdemtelenné a mi hőseinkkel szemben sem. Tisztelettel adózunk emléküknek, az ellenségeink sem nevezhetnek sovinisztának bennünket. Az igaz hazafiság nélkülözhetetlen elem egy nemzet összetartó erejéhez. De vigyáznunk kell, mert ha sokat hangoskodunk, úgy járunk vele, mint a köznapra fogott ünnepi ruhánkkal, foltok esnek rá és elkopik. Nem szabad, hogy veszítsen bármit is tartalmából és szuggesztív erejéből. Az iskola és a szülői ház kollektív nevelésünk eredményeit sok esetben károsan befolyásolták anonim tényezők is. A tájékozatlan és fogékony gyermeki lelkeket súlyosan megmételyezték káros hatású klikkek. Be kell látnunk, hogy nincs meg a harmónia az iskola és a szülői ház között sem. Eredményeket csak úgy érhetünk el, ha megvan az összhang. Az iskola által nyújtott ismeretek csak teóriák maradnak, ha otthon a gyermek éppen az ellenkezőjét látja annak, amit mi tanítunk. Nincs finomabb műszer a gyermeki léleknél. A legkisebb ellentmondást is megérzi és kétségek támadnak benne. A gyermek még nem öntudatos individuum, a felnőttektől igyekszik ellesni mozdulataikat, szokásaikat és cselekedeteiket. Sok családban mutatkoznak kóros jelenségek. Néhol a szülők részrehajlók, szeszélyesek, melyeket gyermekeik is felvesznek önkénytelenül is. Amikor aztán élete új fázisához érkezik a gyermek, iskolába kerül, sok nehézségbe ütközik, de a pedagógusnak is nagy problémát jelent. Néhol a hibák egészen mélyen rejlenek. Nem is beszélve arról, ha egy gyermek szülei megromlott házasságának töviseit hordja szívében. Rövid gyakorlati tapasztalataimból hadd említsek egy jellemző példát. A minap egy nyitott ablak előtt sétáltam el. Nem szokásom és nem természetem a hallgatózás, de mivel iskolai dolgokról esett szó anya és fia között, meg kellett állnom néhány pillanatra. Elöljáróban elmondok még annyit, hogy az illető családnál él még a nagymama, akit ugyan már szívesebben tudnának a másvilágon. A fiatal asszony ezt nem is takargatja a nagymama előtt, sőt igen brutálisan bánik vele. A gyermek most az anyja fejére olvasta, hogy milyen durván bánik a nagymatanával, pedig ma éppen arról beszélt a tanító bácsi, hogy az idősebbeket szeretni és tisztelni kell. Sok hálával tartozunk nekik. — Ezt mondta, fiam? Hát csak hadd mondja, azt azért fizetik! — így a szülő. Ez a nő megfeledkezik arról, hogy ő is megöregedhet és a nagymama sorsára juthat. Mert ha így cselekszik, mit várhat akkor a gyermekétől? Az ilyen szülő hamar szétrombolja gyermeke erkölcsi nimbuszát. Felvetődik a kérdés: ugyan van-e egyáltalán? Esetleg ami az iskolában és másutt ráragadt. De lehet itt már elvágni a meghasonlás lehetőségét? Pedig a gyermekben tnegvan a ragaszkodás, a jó és szép cselekedetekhez, vitához Az iskola és a szülők együttműködését szolgálnák a szülői értekezletek. Sajnos, ez is igen sablonossá vált. Igen kevesen jelentek meg és mindig ugyanazokat az arcokat látni. Akinek a gyermekével probléma van, akivel bőven akadna megbeszélni való, azok soha nem jönnek el. Ilyen esetekben egyedül a családlátogatás vezethet eredményre. Néhány szülőnek igen furcsa nézetei vannak az iskolai fegyelemről. A kis Ellenőrző könyvecske köztudomásúlag azért van, hogy abba mindig bejegyezzük a tanuló feleletét. Otthon ezt alá kell íratni, hogy a szülők is tájékoztatva legyenek gyermekük tanulmányi eredményéről. Egyik beszekundázott gyerek kéri az anyját, hogy írja alá a könyvecskét. A pedagógus természetesen úgy gondolja, hogy ilyenkor következik némi kis szülői dorgatórium is, néhol egy-két atyai pofon. Jelen esetben a szülő így jár el. — Majd, ha lesz több egyesed is, akkor aláírom. Többen viszont azzal vigasztalják gyermeküket, hogy ők sem voltak jó tanulók és mégis ember lett belőlük. Arról persze megint elfeledkeznek, hogy a fejlődő társadalom, az új életkörülmények nagyobb követelményekkel lépnek fel velük szemben is. Égetően fontos egy erkölcsi norma kodifikálása. Az élet nagy kérdéseiben feleletet váró serdülő gyermekek bizony nem is tudják, hogy sokszor kinek is higyjenek? Igazságkereső vágyukkal megpróbálnak ugyan eligazodni és tájékozódni, de ehhez nagy segítséget nyújthatnánk, ha szilárd alapokat biztosítanánk. Egy vitális iskolai élethez nemcsak egy pedagógiai vákuum szükséges, mert ezenkívül van még sok olyan tényező, amely gyakrabban erősebbnek bizonyul az iskola nevelésénél is. Célunk, hogy sokoldalú, harmonikus embert neveljünk, akik értékes tagjai lesznek a társadalomnak. Olyan embert kell formálnunk, akik nem riadnak vissza a nehézségektől sem, kitartók akkor is, ha nehéz megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Olyan embereket, akik magukkal szemben is olyan szigorúak, mint mások hibáinak megítélésében, akiket holmi kalandvágy, de még az idegen talmi ragyogása sem téríthet el hazánk életétől. Tanúsítsanak több emberi humanitást, belátást és együttérzést embertársaik iránt. Tudják, hogy mivel tartoznak a szülőknek, barátaiknak és a hazának. Egymást segítő közös akarattal kell nekilátnunk nevelésünk nagy ügyéhez. Azért fáradozunk, azért küzdünk, hogy szebb, örömtelibb és emberibb legyen az élet. Hamar Imre Felismerték a AZ ELLENFORRADALMÁROK abban az időben előszeretettel hirdették, hogy a munkásság velük van. Az igazság azonban az, hogy bár voltak megtévesztettek sokan, de velük nem az igazi munkások voltak, csak a nemkívánatos elemek legszélsőségesebbjei. A tapasztalatra alapítom ezt, amelyet például a Tamási Téglagyárban is szereztem. Egy ember itt a sok közül Palkovics Ferenc, de szava és tetteik bőségesen bizonyítanak. — Egybeforrt itt a munkásság — mondja, amint a ringen beszélgetek vele. — így aztán váltig üzengettek, telefonáltak a faluból, hogy álljanak le, tartsanak össze velük, mármint az ellenforradalmárokkal, ők összetartottak, de magukban készen arra, hogy megvédik a gyárukat. Igen, erre is el kellett készülni, mert később már fenyegetőztek is, hogy kimennek hozzájuk, amiért dolgoznak. — De nem mertek bejönni hozzánk — emlékezik vissza Palkovics elvtárs. De jó helyre is mentek volna. A ring volt a főhadiszállás és készenlétben álltak a súlyos vasdarabok, a tűztereket fedő kupakok. — Ezek a deknik is el voltak készítve — mutat rá a kémény melletti üregeket fedő lemezekre. S még elgondolni is rossz a sorsát azoknak, akik a tűztengerbe be kettő közüi kerültek volna, amelyben még tán a föld is megolvad ... NAGYON ÉRTHETŐ, hogy csak a fenyegetőzésig jutottak az ellenforradalmárok. De ha egy kicsit körülnéz itt az ember, mindjárt rájön arra is, miért tartott össze a munkásság. Ezt így fogalmazza meg beszélgető társam: „Felismertük a múltat és a jelent, vagyis a kettő közötti különbséget."* Beszédes példáját láthatom itt e különbségnek. Egy csomó föld és kőhalom, valamikor égető kemence is volt, jelenti a múltat, amely négyet család nyomortanyája volt. Előtte két szoba, konyhás, fürdőszobás lakások, ez a jelen. De van itt egyéb is, amely igazolja, hogy a hibák ellenére is a gyár ma a dolgozóké, s a cél az ő életük állandó javítása. Meg is érdemlik, hisz egy-egy munkahelyen a hőség, a megfeszített munka szinte valóságos hősöket kíván. MI VOLT A MÚLT? — A tulajdonos — mondja Palkovics elvtárs, aki már 15 éve itt dolgozik — nem adott semmit sem. A szerszámokat, lapátot, talicskát és egyebeket a munkásnak kellett hoznia. Ma ezt mind az üzem adja s mellé munkaruhát szappant, s védőételként télen teát, nyáron szódavizet, különbséget... Ide tartozik az is, hogy a tőkés is igyekezett az önköltséget csökkenteni. De hogyan? Természetesen a munkás bőrére. És milyen módon és arányban, csak elhűltem hallatára. — Kint a vetőnél és a kemencénél hallom a példát — 1050 darab tégla számított egy ezernek, így aztán tíz és tízezer téglához jutott a tőkés, ingyen. Itt a ringen sem dolgozhatott akárki azelőtt, nagy protekció kellett az égetéshez, s leginkább Olaszországból hozták az égető munkásokat. Ma csak tudás, szorgalom, becsületes munka kell hozzá. MINDEZEKEN keresztül ismerték fel a különbséget a múlt és jelen között az itteniek, köztük Palkovics elvtárs is. Ezért nem hagyták magukat megfélemlíteni s valamennyien elmondhatják azt, amit Palkovics Ferenc: „Sose ijedtem meg, sose curikkoltam.*’ Épp ezért elsőként jelentkeztek a gyárból a karhatalomba s a munkásőrségbe is képviseltették magukat. Egy közöttük Palkovics elvtárs munkásőr is, aki szabadidejéből szívesen áldozza a kiképzésre azt a néhány órát. Ő maga csak ennyit mond búcsúzóul: „Tudom, hogy kötelességem." (i—e) 3 A parasztok véleménye és LENIN A szovjet korszakban elég gyakran volt alkalmam találkozni Vlagyimir Bjiccsel, különösen a „Rednota” című újság ügyeivel kapcsolatban. Vlagyimir Iljics nagyon szeretett munkásokkal és parasztokkal beszélgetni. Az egyszerű munkás és az egyszerű paraszt véleményének, hangulatának megismerését épp olyan fontosnak tartotta, mint azt, hogy ismerje a Központi Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa tagjainak véleményét. Negyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja írta egyik levelében, hogy Vlagyimir Iljics egy kicsit részrehajló volt a munkásokkal szemben, velük különösen szívesen beszélt vágyairól, s különösen sokra tartotta véleményüket Vlagyimir Iljics akkor is mindig talált időt arra, hogy elbeszélgessen egy-egy parasztküldöttel, falusi pártmunkással, a parasztújság szerkesztőjével, amikor a fontos állami és pártmunka emberfeletti terheket rótt rá. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított azoknak a leveleknek, amelyeket a szerkesztőség a parasztolvasóktól kapott. — Hiszen ezek az igazi emberi dokumentumok! Hiszen ilyesmit egyetlen előadásban sem hallhattok! így beszélt Vlagyimir Iljics, amikor mint a „Rednota” szerkesztője, elmentem hozzá és megmutattam neki a parasztok leveleit. Hosszan, figyelmesen hallgatta, milyen az élete, mi a gondja-baja a falunak. — Nos, mit mutat a mi „paraszti barométerünk” ? Rendszerint így kezdődött a beszélgetésünk: Vlagyimir Iljics a Rednotát nevezte paraszti barométernek. Különösen jól emlékszem egyik beszélgetésünkre, amely 1920—1921 telén folyt le. Rendkívül súlyos idők jártak: akkor ért véget a polgárháború, s a dolgozók rengeteg áldozatot hoztak, rengeteget nélkülöztek. A parasztgazdaság hallatlanul leromlott. A parasztságon nyugtalanság, visszafojtott elégedetlenség lett úrrá. A legállhatatosabb, a leghaladóbb érzelmű parasztokat is kétségek gyötörték. A Bednotát valósággal elárasztották faluról panaszos és tiltakozó leveleikkel. A szerkesztőség, hogy „szabad folyást engedjen” az érzelmeknek, fogta magát, és leközölte az egyik legélesebb hangú levelet, amely tele volt vádakkal a Szovjethatalom ellen. Erre aztán megindult a levelek áradata a Szovjethatalom védelmében. Az újság hasábjain heves vita indult Elmentem Vlagyimir Iljicshez, hogy megbeszéljem vele a dolgot. Ezúttal a beszélgetés különösen hosszúra nyúlt. Vlagyimir Iljics minden egyes pontnál valósággal elhalmozott kérdéseivel. S minden egyes levélnél okvetlenül megkérdezte : — Ki írta? Kulák? Szegényparaszt? Középparaszt? Olykor válaszoltam, olykor tanácstalanul tártam szét a kezemet, ki tudja? A levélíró szociális származása nem mindig derült ki a levélből. A beszélgetés azzal végződött, hogy Lenin meghagyta: készítsek részletes írásbeli jelentést a parasztleveleikről, idézetekkel együtt. Több, mint félszáz levelet válogattam össze, amelyekben főleg az egész terményfölösleg kötelező beszolgáltatásáról és a parasztság nehéz helyzetéről volt szó, valamennyit alaposan áttanulmányoztam és jelentést írtam róluk Vlagyimir Iljicsnek. S csakhamar meggyőződtem róla, hogy a parasztlevelek feldolgozása nem volt hiábavaló. Amikor Leninnek a X. kongresszuson tartott beszámolóját hallgattam, amelyben bejelentette, hogy az egész terményfölösleg kötelező beszolgáltatását a terményadó fogja felváltani, sokszor észrevettem, hogy Vlagyimir Iljics felhasználta a parasztlevelek anyagát. Attól kezdve Vlagyimir Iljics rendszeresen jelentést kért a parasztlevelekről a Rednota szerkesztőségétől. Megőriztem egy Vlagyimir Iljics gyöngybetűivel teleírt kis cédulát. Szó szerint ez olvasható rajta: „1922. I. 26. Karpinszkij elvtárs! Nem írán meg nekem röviden (legfeljebb 2—3 oldalon), hány levél érkezik parasztoktól a »Bednota« szerkesztőségébe? Mi fontos (különösen fontos) és új van ezekben a levelekben? A hangulat? A legaktuálisabb kérdések? Nem kaphatnék kéthavonként ilyen leveleket? (legközelebb 1922. III. 15-én). a) a levelek átlagos száma b) hangulat c) a legfontosabb időszerű kérdések. Komm, üdvözlettel Lenin.” 1922 márciusában Vlagyimir Iljics kérésemre küldött egy cikket a Bednota megindulásának negyedik évfordulójára. A cikkhez külön cédulát mellékelt, amelyre — betegségére utalva — ezt írta: „A Bednota megalapításának negyedik évfordulójára így semmi értelmeset nem tudtam írni. Ha a mellékelt cikk megfelel, közölje, ha nem felel meg, dobja a papírkosárba, az lesz a legjobb. Lenin”. Odabenn a szerkesztőségben mindnyájan elképedtünk, amikor elolvastuk ezeket a sorokat. A szerzők általában — csaknem kivétel nélkül — hajlamosak arra, hogy cikküket kiváló műnek tekintsék, amelyet feltétlenül „a legközelebbi számban“ kell közölni, s kizárólag „vezető helyen”. Bgen szerény íróval, aki maga tanácsolja, hogy művét legjobb, ha a papírkosárba dobjuk — be kell vallanom — egész szerkesztői munkám során sohasem találkoztam. Vlagyimir Iljics cikke a Rednota 1922 március 26-i számában jelent meg. Ezt írta benne: „A munkások és parasztok szövetsége — ezt adta nekünk a Szovjethatalom. Ez a Szovjethatalom ereje. Ez sikereink és végleges győzelmünk záloga”. V. A. Karpinszkij Hogyan ünnepelünk május 1-én? A 13. szabad május 1. megünneplését előkészítő bizottság a napokban ülést tartott, ahol elkészítették az ünnepség tervezetét. A tervezet szerint május elsején reggel zenés ébresztő lesz, majd délelőtt ünnepi felvonulás — amelyen az elmúlt évekhez hasonlóan az üzemek, vállalatok saját termelőeszközeikkel, járműveikkel stb. jelennek meg. A felvonulók élén a megye vezetői haladnak majd. Délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés lesz a Béla téren. Délután a szokásos vidám, szórakoztató sport- és kultúrműsort nézheti meg Szekszárd lakossága. Három órakor a sporttelepen futball mérkőzést és atlétikai bemutatót terveznek. Délután négy órakor a Béla téren lévő tribünön megkezdődik a kultúrműsor, amelyet este szabadtéri tánc követ. A Városi Kultúrházban este ugyancsak vidám műsort terveznek. A nap jelentős eseménye közé tartozik, hogy délelőtt a nagygyűlés előtt a szekszárdi munkásőrség is zászlót bont.