Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-21 / 94. szám

y s 1957. ÁPRILIS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Még egy adalék a pedagógus Gyakran elnézem azokat a fiatal lá­­nyokat és fiúkat, akik nemrég még az iskola eminensei voltak. Kétségek támadnak még sokszor, ismerik ezek egyáltalán a nemes­­ hivatás tiszta tuda­tát? Sokszor talán úgy érezzük, hogy nagyon hiányzik belőlük a belső tarta­lom, a lelkesítő és minden akadályt le­­küzdő akaraterő. Tény, be kell valla­nunk, hogy sok mindent, amiért még apáink keservesen megküzdöttek — ők, hogy úgy mondjam, teljesen ,,készen’" kapták és nem tudják azt megbecsülni, kellőképpen értékelni. Hazafias nevelés Hozzászólásaikban talán többen érin­tették a hazafias nevelés problémáit. A tár­a fontosságánál fogva — úgy gon­dolom, érdemes itt egy kicsit időzni. Ha­­zafiság — most, amikor leírom, döbbe­nek csak rá, hogy az utóbbi években mennyire elkoptattuk ezt a fogalmunkat. Mennyit pu­ffogta­ttunk b­ele, hányszor hivatkoztunk rá, amikor magunk is érez­tük, hogy erőltetett esetekben nem al­kalomszerű, de mivel a kézikönyvek, útmutatók így írták elő, hát így csi­náltuk. A realizmus nagy mestere, Gorkij írta az Anya című regényében: „Ha nem tisztán ég szívünkben a láng, ellepi a korom”. Azt hiszem, nagyon találó ez a klasszikus megállapítás a mi esetünkre is. Hiszen, ha úgy utólag elgondoljuk, hogy kikre és mikor aggattuk a „nagy hazafi” jelzőket, a szégyen éget­és pirít bennünket. Nem vagyok hivatott, hogy itt, ilyen körülmények között társadal­munkat bíráljam, de minden vonatko­zásban tökéletesnek és kifogástalannak tartani éppen olyan nagy hiba lenne, mintha azt mondanánk, hogy rossz volt. Voltak hibák, amelyek nagyon kiütköz­tek a nevelés területén is. Hadd idézzek a Népszabadság egyik cikkéből, amely a közelmúltban jelent meg Dobozy Imre tollából. „Beszélhet valaki lélekzet fogytáig a negyvennyolcas szabadságharcról, ha közben eltörli március 15. ünnepét.” Ezek a szavak világosan mutatnak rá az el­múlt évek hibás politikájára. Mi a nem­zetközi internacionalizmus jegyében kí­vánunk tanítani. Nagyra becsüljük min­den nép hőseit, de nem válunk érdemte­lenné a mi hőseinkkel szemben sem. Tisztelettel adózunk emléküknek, az el­lenségeink sem nevezhetnek sovinisztá­nak bennünket. Az igaz hazafiság nélkülözhetetlen elem egy nemzet összetartó erejéhez. De vigyáznunk kell, mert ha sokat han­goskodunk, úgy járunk vele, mint a köznapra fogott ünnepi ruhánkkal, fol­tok esnek rá és elkopik. Nem szabad, hogy veszítsen bármit is tartalmából és szuggesztív erejéből. Az iskola és a szülői ház kollektív nevelésünk eredményeit sok esetben károsan befolyásolták anonim tényezők is. A tájékozatlan és fogékony gyermeki lelkeket súlyosan megméte­lyezték káros hatású klikkek. Be kell lát­nunk, hogy nincs meg a harmónia az iskola és a szülői ház között sem. Eredményeket csak úgy érhetünk el, ha megvan az összhang. Az iskola által nyújtott ismeretek csak teóriák maradnak, ha otthon a gyermek éppen az ellenke­zőjét látja annak, amit mi tanítunk. Nincs finomabb műszer a gyermeki léleknél. A legkisebb ellentmondást is megérzi és kétségek támadnak benne. A gyermek m­ég nem öntudatos individuum, a fel­nőttektől igyekszik ellesni mozdulatai­kat, szokásaikat és cselekedeteiket. Sok családban mutatkoznak kóros je­lenségek. Néhol a szülők részrehajlók, szeszélyesek, melyeket gyermekeik is fel­vesznek önkénytelenül is. Amikor aztán élete új fázisához érkezik a gyermek, iskolába kerül, sok nehézségbe ütközik, de a pedagógusnak is nagy problémát jelent. Néhol a hibák egészen mélyen rejlenek. Nem is beszélve arról, ha egy gyermek szülei megromlott házasságá­nak töviseit hordja szívében. Rövid gyakorlati tapasztalataimból hadd említsek egy jellemző példát. A mi­nap egy nyitott ablak előtt sétáltam el. Nem szokásom és nem­ természetem a hallgatózás, de mivel iskolai dolgokról esett szó anya és fia között, meg kellett állnom néhány pillanatra. Elöljáróban el­mondok még annyit, hogy az illető csa­ládnál él még a nagymama, akit ugyan már szívesebben tudnának a másvilágon. A fiatal asszony ezt nem is takargatja a nagymama előtt, sőt igen brutálisan bánik vele. A gyermek most az anyja fejére ol­vasta, hogy milyen durván bánik a nagy­­matanával, pedig ma éppen arról beszélt a tanító bácsi, hogy az idősebbeket sze­retni és tisztelni kell. Sok hálával tarto­zunk nekik. — Ezt mondta, fiam? Hát csak hadd mondja, azt azért fizetik! — így a szülő. Ez a nő megfeledkezik arról, hogy ő is megöregedhet és a nagymama sorsára juthat. Mert ha így cselekszik, mit vár­hat akkor a gyermekétől? Az ilyen szülő hamar szétrombolja gyermeke erkölcsi nimbuszát. Felvetődik a kérdés: ugyan van-e egyáltalán? Esetleg ami az isko­­lában és másutt ráragadt. De lehet itt már elvágni a meghasonlás lehetőségét? Pedig a gyermekben t­negvan a ragasz­kodás, a jó és szép cselekedetekhez, vitához Az iskola és a szülők együttműködé­sét szolgálnák a szülői értekezletek. Saj­nos, ez is igen sablonossá vált. Igen ke­vesen jelentek meg és mindig ugyan­azokat az arcokat látni. Akinek a gyer­mekével probléma van, akivel bőven akadna megbeszélni való, azok soha nem jönnek el. Ilyen esetekben egyedül a családlátogatás vezethet eredményre. Néhány szülőnek igen furcsa nézetei vannak az iskolai fegyelemről. A kis El­lenőrző könyvecske köztudomásúlag azért van, hogy abba mindig bejegyezzük a tan­u­ló feleletét. Otthon ezt alá kell íratni, hogy a szülők is tájékoztatva le­gyenek gyermekük tanulmányi eredmé­nyéről. Egyik beszekundázott gyerek kéri az anyját, hogy írja alá a könyvecs­két. A pedagógus természetesen úgy gon­dolja, hogy ilyenkor következik némi kis szülői dorgatórium is, néhol egy-két atyai pofon. Jelen esetben a szülő így jár el. — Majd, ha lesz több egyesed is, akkor aláírom. Többen viszont azzal vigasztalják gyer­meküket, hogy ők sem voltak jó ta­nulók és mégis ember lett belőlük. Arról persze megint elfeledkeznek, hogy a fej­lődő társadalom, az új életkörülmények nagyobb követelményekkel lépnek fel ve­lük szemben is. Égetően fontos egy erkölcsi­ norma kodifikálása. Az élet nagy kérdéseiben feleletet váró serdülő gyermekek bizony nem is tudják, hogy sokszor kinek is higyjenek? Igazságkereső vágyukkal megpróbálnak ugyan eligazodni és tájé­kozódni, de ehhez nagy segítséget nyújt­hatnánk, ha szilárd alapokat biztosíta­nánk. Egy vitális iskolai élethez nem­csak egy pedagógiai vákuum szükséges, mert ezenkívül van még sok olyan té­­nyező, amely gyakrabban erősebbnek bizonyul az iskola nevelésénél is. Célunk, hogy sokoldalú, harmonikus embert neveljünk, akik értékes tagjai lesznek a társadalomnak. Olyan embert kell formálnunk, akik nem riadnak vis­­­sza a nehézségektől sem, kitartók akkor is, ha nehéz megpróbáltatásokat kell ki­­állniuk. Olyan embereket, akik maguk­kal szemben is olyan szigorúak, mint má­sok hibáinak megítélésében, akiket holmi kalandvágy, de még az idegen talmi ra­gyogása sem téríthet el hazánk életétől. Tanúsítsanak több emberi humanitást, belátást és együttérzést embertársaik iránt. Tudják, hogy mivel tartoznak a szülőknek, barátaiknak és a hazának. Egymást segítő közös akarattal kell nekilátnunk nevelésünk nagy ügyéhez. Azért fáradozunk, azért küzdünk, hogy szebb, örömtelibb és emberibb legyen az élet. Hamar Imre Felismerték a AZ ELLENFORRADALMÁROK abban az időben előszeretettel hir­dették, hogy a munkásság velük van. Az igazság azonban az, hogy bár voltak megtévesztettek sokan, de velük nem az igazi munkások vol­tak, csak a nemkívánatos elemek legszélsőségesebbjei. A tapasztalatra alapítom ezt, amelyet például a Ta­mási Téglagyárban is szereztem. Egy ember itt a sok közül Palko­­vics Ferenc, de szava és tetteik bősé­gesen bizonyítanak. — Egybeforrt itt a munkásság — mondja, amint a ringen beszélgetek vele. — így aztán váltig üzengettek, telefonáltak a faluból, hogy álljanak le, tartsanak össze velük, már­mint az ellenfor­radalmárokkal, ők összetartottak, de magukban készen arra, hogy meg­védik a gyárukat. Igen, erre is el kellett készülni, mert később már fenyegetőztek is, hogy kimennek hozzájuk, amiért dolgoznak. — De nem mertek bejönni hozzánk — em­lékezik vissza Palkovics elvtárs. De jó helyre is mentek volna. A ring volt a főhadiszállás és készenlétben álltak a súlyos vasdarabok, a tűzte­­reket fedő kupakok. — Ezek a dek­­nik is el voltak készítve — mutat rá a kémény melletti üregeket fedő le­mezekre. S még elgondolni is rossz a sorsát azoknak, akik a tűztengerbe be kettő közüi kerültek volna, amelyben még tán a föld is megolvad ... NAGYON ÉRTHETŐ, hogy csak a fenyegetőzésig jutottak az ellen­forradalmárok. De ha egy kicsit kö­rülnéz itt az ember, mindjárt rájön arra is, miért tartott össze a mun­kásság. Ezt így fogalmazza meg be­szélgető társam: „Felismertük a múltat és a jelent, vagyis a kettő kö­zötti különbséget."* Beszédes példáját láthatom itt e különbségnek. Egy csomó föld és kő­halom, valamikor égető kemence is volt, jelenti a múltat, amely négy­et család nyomortanyája volt. Előtte két szoba, konyhás, fürdőszobás la­kások, ez a jelen. De van itt egyéb is, amely igazol­ja, hogy a hibák ellenére is a gyár ma a dolgozóké, s a cél az ő életük állandó javítása. Meg is érdemlik, hisz egy-egy munkahelyen a hőség, a megfeszített munka szinte valósá­gos hősöket kíván. MI VOLT A MÚLT? — A tulaj­donos — mondja Palkovics elvtárs, aki már 15 éve itt dolgozik — nem adott semmit sem. A szerszámokat, lapátot, talicskát és egyebeket a munkásnak kellett hoznia. Ma ezt mind az üzem adja s mellé munka­ruhát szappant, s védőételként télen teát, nyáron szódavizet, különbséget... Ide tartozik az is, hogy a tőkés is igyekezett az önköltséget csökken­teni. De hogyan? Természetesen a munkás bőrére. És milyen módon és arányban, csak elhűltem hallatára. — Kint a vetőnél és a kemencénél hallom a példát — 1050 darab tégla számított egy ezernek, így aztán tíz és tízezer téglához jutott a tőkés, ingyen. Itt a ringen sem dolgozhatott akárki azelőtt, nagy protekció kellett az égetéshez, s leginkább Olaszor­szágból hozták az égető munkásokat. Ma csak tudás, szorgalom, becsületes munka kell hozzá. MINDEZEKEN keresztül ismerték fel a különbséget a múlt és jelen kö­zött az itteniek, köztük Palkovics elvtárs is. Ezért nem hagyták ma­gukat megfélemlíteni s valamen­­­nyien elmondhatják azt, amit Pal­kovics Ferenc: „Sose ijedtem meg, sose curikkoltam.*’ Épp ezért elsőként jelentkeztek a gyárból a karhatalomba s a munkás­őrségbe is képviseltették magukat. Egy közöttük Palkovics elvtárs mun­kásőr is, aki szabadidejéből szívesen áldozza a kiképzésre azt a néhány órát. Ő maga csak ennyit mond bú­csúzóul: „Tudom, hogy kötelessé­gem." (i—e) 3 A parasztok véleménye és LENIN A szovjet korszakban elég gyakran volt alkalmam találkozni Vlagyimir Bjiccsel, különösen a „Rednota” című újság ügyeivel kapcsolatban. Vlagyimir Iljics nagyon szeretett mun­kásokkal és parasztokkal beszélgetni. Az egyszerű munkás és az egyszerű paraszt véleményének, hangulatának megisme­rését épp olyan fontosnak tartotta, mint azt, hogy ismerje a Központi Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa tagjainak vé­leményét. Negyezsda Konsztantyinovna Krup­­szkaja írta egyik levelében, hogy Vla­gyimir Iljics egy kicsit részrehajló volt a munkásokkal szemben, velük különö­sen szívesen beszélt vágyairól, s különö­sen sokra tartotta véleményüket Vlagyimir Iljics akkor is mindig talált időt arra, hogy elbeszélgessen egy-egy parasztküldöttel, falusi pártmunkással, a parasztújság szerkesztőjével, amikor a fontos állami és pártmunka emberfeletti terheket rótt rá. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdoní­tott azoknak a leveleknek, amelyeket a szerkesztőség a paraszt­olvasóktól kapott. — Hiszen ezek az igazi emberi do­kumentumok! Hiszen ilyesmit egyetlen előadásban sem hallhattok! így beszélt Vlagyimir Iljics, amikor mint a „Rednota” szerkesztője, elmentem hozzá és megmutattam neki a parasztok leveleit. Hosszan, figyelmesen hallgatta, milyen az élete, mi a gondja-baja a fa­lunak. — Nos, mit mutat a mi „paraszti barométerünk” ? Rendszerint így kezdődött a beszélge­tésünk: Vlagyimir Iljics a Rednotát ne­vezte paraszti barométernek. Különösen jól emlékszem egyik be­szélgetésünkre, amely 1920—1921 telén folyt le. Rendkívül súlyos idők jártak: akkor ért véget a polgárháború, s a dolgozók rengeteg áldozatot hoztak, ren­geteget nélkülöztek. A parasztgazdaság hallatlanul leromlott. A parasztságon nyugtalanság, visszafojtott elégedetlenség lett úrrá. A legállhatatosabb, a leghala­dóbb érzelmű parasztokat is kétségek gyötörték. A Bednotát valósággal elárasz­tották faluról panaszos és tiltakozó le­veleikkel. A szerkesztőség, hogy „szabad folyást engedjen” az érzelmeknek, fogta magát, és leközölte az egyik legélesebb hangú levelet, amely tele volt vádakkal a Szovjethatalom ellen. Erre aztán meg­indult a levelek áradata­­ a Szovjet­hatalom védelmében. Az újság hasáb­jain heves vita indult Elmentem Vlagyimir Iljicshez, hogy megbeszéljem vele a dolgot. Ezúttal a beszélgetés különösen hosszúra nyúlt. Vlagyimir Iljics minden egyes pontnál valósággal elhalmozott kérdéseivel. S minden egyes levélnél okvetlenül meg­kérdezte : — Ki írta? Kulák? Szegényparaszt? Középparaszt? Olykor válaszoltam, olykor tanácsta­lanul tártam szét a kezemet, ki tudja? A levélíró szociális származása nem min­dig derült ki a levélből. A beszélgetés azzal végződött, hogy Lenin meghagyta: készítsek részletes írásbeli jelentést a parasztleveleikről, idé­zetekkel együtt. Több, mint félszáz levelet válogattam össze, amelyekben főleg az egész ter­ményfölösleg kötelező beszolgáltatásáról és a parasztság nehéz helyzetéről volt szó, valamennyit alaposan áttanulmá­nyoztam és jelentést írtam róluk Vla­gyimir Iljicsnek. S csakhamar meggyő­ződtem róla, hogy a parasztlevelek fel­dolgozása nem volt hiábavaló. Amikor Leninnek a X. kongresszuson tartott be­számolóját hallgattam, amelyben beje­lentette, hogy az egész terményfölösleg kötelező beszolgáltatását a terményadó fogja felváltani, sokszor észrevettem, hogy Vlagyimir Iljics felhasználta a pa­rasztlevelek anyagát. Attól kezdve Vlagyimir Iljics rendsze­resen jelentést kért a parasztlevelekről a Rednota szerkesztőségétől. Megőriztem egy Vlagyimir Iljics gyöngybetűivel tele­írt kis cédulát. Szó szerint ez olvasható rajta: „1922. I. 26. Karpinszkij elvtárs! Nem írán meg nekem röviden (legfel­jebb 2—3 oldalon), hány levél érkezik parasztoktól a »Bednota« szerkesztősé­gébe? Mi fontos (különösen fontos) és új van ezekben a levelekben? A hangulat? A legaktuálisabb kérdések? Nem kaphatnék kéthavonként ilyen leveleket? (legközelebb 1922. III. 15-én). a) a levelek átlagos száma b) hangulat c) a legfontosabb időszerű kérdések. Komm, üdvözlettel Lenin.” 1922 márciusában Vlagyimir Iljics ké­résemre küldött egy cikket a Bednota megindulásának negyedik évfordulójára. A cikkhez külön cédulát mellékelt, amelyre — betegségére utalva — ezt írta: „A Bednota megalapításának negye­dik évfordulójára így semmi értelmeset nem tudtam írni. Ha a mellékelt cikk megfelel, közölje, ha nem felel meg, dobja a papírkosárba, az lesz a legjobb. Lenin”. Odabenn a szerkesztőségben mindnyá­jan elképedtünk, amikor elolvastuk eze­ket a sorokat. A szerzők általában — csaknem kivétel nélkül — hajlamosak arra, hogy cikküket kiváló műnek te­kintsék, amelyet feltétlenül „a legköze­lebbi számban“ kell közölni, s kizárólag „vezető helyen”. Bgen szerény íróval, aki maga tanácsolja, hogy művét leg­jobb, ha a papírkosárba dobjuk — be kell vallanom — egész szerkesztői mun­kám során sohasem találkoztam. Vlagyimir Iljics cikke a Rednota 1922 március 26-i számában jelent meg. Ezt írta benne: „A munkások és parasztok szövetsége — ezt adta nekünk a Szovjethatalom. Ez a Szovjethatalom ereje. Ez sikereink és végleges győzelmünk záloga”. V. A. Karpinszkij Hogyan ünnepelünk május 1-én? A 13. szabad május 1. megünneplését előkészítő bizottság a napok­ban ülést tartott, ahol elkészítették az ünnepség tervezetét. A tervezet szerint május elsején reggel zenés ébresztő lesz, majd délelőtt ünnepi felvonulás — amelyen az elmúlt évekhez hasonlóan az üzemek, válla­latok saját termelőeszközeikkel, járműveikkel stb. jelennek meg. A fel­vonulók élén a megye vezetői haladnak majd. Délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés lesz a Béla téren. Délután a szokásos vidám, szórakoztató sport- és kultúrműsort néz­heti meg Szekszárd lakossága. Három órakor a sporttelepen futball mérkőzést és atlétikai bemutatót terveznek. Délután négy órakor a Béla téren lévő tribünön megkezdődik a kultúrműsor, amelyet este szabadtéri tánc követ. A Városi Kultúrházban este ugyancsak vidám műsort ter­veznek. A nap jelentős eseménye közé tartozik, hogy délelőtt a nagygyűlés előtt a szekszárdi munkásőrség is zászlót bont.

Next