Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-26 / 122. szám

I Nagymányoki Bányász— Simontornyai BTC 1:1 (0:1) Nagymányok, 300 néző. Vezette: Schwara Nagy várakozással tekintettek a nagy­­mányokiak a döntő fontosságú mérkőzés elé. A lelkes közönség azonban csaló­dottan hagyta el a küzdőteret, mert Nagymányok csapata felét sem nyújtotta annak, amire képes. Simontornya nagy becsvággyal ve­tette bele magát a küzdelembe, viszont Nagymányok hibát hibára halmozva, kényelmesen és unottan futballozott. Már a 10. percben Simontornya meg­szerezte a vezetést, egy baloldali táma­dásból Baum váratlan lövése a felső kapufa éléről vágódott a hálóba, 1:0. Továbbra is Simontornya volt veszélyes, Nagymányok csak elvétve jutott el a kapuig. A II. félidőben nagyobb erőbe­dobással igyekezett Nagymányok, de az SBTC-védelem jól állt a lábán és min­dent hárított. Most nagy volt a nagy­­mányoki nyomás, de mégis Simontornya volt a veszélyesebb. A gyengén mű­ködő mányoki védelmet csak Veres sok­­szor önfeláldozó védései akadályozták meg a góltól. A 21. percben született meg az egyenlítés sarokrúgásból, melyet Wéber I. fejelt az SBTC hálójába. Nagy­mányok ezután kétségbeesetten igyeke­zett a győzelemért, de hasztalan volt minden kísérlet, mert támadásaik nem voltak meggyőzőek. Végeredményben Simontornya jobban rászolgált volna a győzelemre. Bírálat: Az SBTC jó benyomást kel­tett Sportszerűen küzdöttek, helyen­­kint gyorsan és ötletesen játszottak és nem az ő hibájuk volt, hogy nem győz­tek. Nagymányok viszont a kezdeti fö­lényeskedésüket az ellenfél lebecsülésé­vel való beállítottságukat már később a kétségbeesésükkel akarták ellen­súlyozni, de már késő volt. Jók: Ferenci, Pados (a mezőny leg­jobbja), Kondor, illetve veres és Csor­dás. M. A községi szpartakiád-versenyek új határnapja: június 2. A Falusi Szpartakiád országos rendező-bizottságának határozatai A falusi szpartakiád országos rendező bizottsága május 22-én, szerdán, ülést tartott, amelyen megtárgyalta az ifjú­sági szervezetek előkészületeit, az or­szágos döntő lebonyolítását, s meghall­gatta Szolnok megye rendező bizottsá­­gának beszámolóját az előkészületekkel kapcsolatban. Az országos rendező bizottság hatá­rozatot hozott, hogy a több helyről ér­kezett kérésnek eleget téve, hozzájárul a községi versenyek időpontjának meg­változtatásához s ezek végső határnap­­jául június 2-át jelölte meg. Ennek meg­felelően a járási és megyei döntők idő­pontját is módosítani lehet, a területi és országos döntők időpontja azonban nem változik. Tudomásul vette az országos rendező bizottság, hogy a moszkvai VIT-re a falusi szpártákiádon győztes női röp­labda csapat (8 játékos, 1 vezető, s a legjobb járási szpártákiád szervező), a varsói III. nemzeti falusi ifjúsági sport­­versenyre pedig 10—15 atléta utazik el. Tudomásul vették még azt is, hogy a torna és röplabda területi döntőit Mis­­kolcon, Kecskeméten, Pécsett, Balaton­­füreden és Gödöllőn rendezik meg. Dunaszentgyörgy már bajnok a III. osztályú bajnokságban A III. osztályú bajnokság paksi és szekszárdi csoportjában az elmúlt for­duló után sem változott a helyzet. Duna­szentgyörgy ismét győzött és így a paksi csoportban megszerezte a bajnok­ságot, a szekszárdi csoportban azonban a decsiek visszaesése miatt rendkívül szoros a küzdelem. Az elmúlt forduló eredményeiről és a bajnokság állásáról az alábbiakban számolunk be: Paksi csoport Dunaszentgyörgy—Németkér 4:2, Ten­­gelic—Bikács 3:1, Alsóhídvég—Kajmád 3:1. (Meglepetés az eddig gyengén sze­repelt alsóhídvégiek győzelme a máso­dik helyezett Kajmád ellen. Kajmád vesége révén a harmadik helyre esett vissza.) 1. Dunaszentgy.8 7 1 — 34­ 5 15 2. Tengelic8 5 1 2 18:17 11 3. Kajmád8 4 2 2 19:16 10 4. Alsóhídvég6 2 — 4 8:204 5. Bikács8 1 1 6 14:233 6. Németkér 6 — 1 5 8:201 Szekszárdi csoport Középtengelic—Gerjen 2:6, Mözs— Bogyiszló 4:4. 1. Decső 4_ 2 19:108 2. Tolna II.7 3 2 224:198 3. Gerjen7 3 2 222:198 4. Mözs6 2 3 113:127 5. Sióagárd6 2 2 2­14:126 6. Bogyiszló7 2 1 4­15:175 7. Középtengelic7 1 2 410:284 A tamási járási labdarúgóbajnokság II. forduló 4. Koppányszántó 73 2 2­6: 78 5. Regöly II. 83 1 4 9:187 1. Szakály8 6 1 1 18:9 13 6. Magyarkeszi 72 1 4 20:235 2. Fürgéd7 5 2 — 13:6 12 7. Üjireg 72 — 5 7: 84 3. Nagyszokály8 4 1 3 13:9­9 8. Felsőnyék 8 1— 7 6:122 Sportszerűségből Iregszemcse jól vizsgázott Vasárnap a döbröközi csapatnak e­lenére, hogy nem lettek volna kötelesek órakor Iregszemcsén kellett volna baj- a szabályok szerint lejátszani a mérkő­­noki mérkőzést játszani. Négy óra 30 rész, kifutottak a pályára, hogy össze­­perckor a játékvezető kijelentette, hogy mérjék tudásukat. Végeredményben a a várakozási idő letelt, a mérkőzést hazai iregszemcsei csapat vereséget Iregszemcse csapata nyerte meg. Közben szenvedett Döbrököztől. A vezetőséget a sportpályán együttmaradtak a játéko­­s és a játékosokat nem bántotta a vere­sok és a szurkolók, hogy majd egy­ed­­i­ség, mert, mint mondották, a sportsze­­zést tartanak. Közben egy óra késéssel a hűség azt kívánta, hogy ne a zöld megérkezett Döbrököz. Az iregszemcsei­­ asztal mellett, hanem a zöld gyepen dől­­csapat vezetősége és játékosai annak el-­­ jön el a mérkőzés sorsa. A Sportrovat üzen Szentgyörgyi sporttársnak, Magyar­­keszi. A művelődésügyi osztály csak tornatermek felszerelését tudja biztosí­­tani, a tanulók felszerelését (cipő, ru­házat, stb.) a tanulóknak kell megvenni. A Megyei Sporthivatal viszont a falusi sportkörök részére a megyében 70 000 forint értékű támogatást ad részben készpénzben, részben szerelésben. A juttatások a járási sportfelügyelők ja­vaslata alapján történnek. * Győri sporttársnnk, Nagyszokoly: A tavalyi falusi labdarúgó kupa kiírást a járási TSB helytelenül végezte el, mert kilátásba helyezte a győztesnek a labda­rúgó felszerelést akkor, amikor erre anyagi fedezete a járási TSB-nek nem volt, így természetesen jogos panaszán a Megyei Sporthivatal nem tud segíteni. Az anyagi támogatásra vonatkozóan ugyanaz a helyzet, amit Magyarkeszi­­nek üzentünk. * Király sporttársnak, Tamási: Eltiltott labdarúgójátékosok ügyében érdeklőd­tünk Lépő sporttársnál, aki közölte, hogy ez az ügy kizárólag a labdarúgó­­szövetségre tartozik, ő nem akar bele­avatkozni — és ezen keresztül megsér­teni — a szövetség munkájába. A szö­vetség hétfői ülésén ügyükben eljárunk. * Kérjük valamennyi levelezőinket, sporttudósítóinkat, hogy a szpartákiá­­dokról, labdarúgó mérkőzésekről és egyéb sporteseményekről szóló tudósí­­tásaikat lehetőleg hétfőn, legkésőbb ked­den, adják postára. TOLNA MEGYEI NEPÚJSAG Értesítjük olvasóinkat,­­ hogy az április 16, 18, 20, 21,24, 25, 27, 30, a május 7, 8, 9,10-i Tolna megyei Népújság lap­példányaiból, melyben a gyer­mekszépségverseny van, még kapható a kiadóhivatalban HÍREK — Ügyeletes orvos: Vasárnap, má­jus 26-án dr. Scherer Sándor, la­kása: Beloiannisz u. 27. Telefon: 26—88. * — Kölesden már felkészültek a cséplésre. A községi tanács négy cséplőcsapatot megszervezett és már csak egynek az összeállítása van vissza, hogy teljes legyen a létszám a cséplőgépeknél.* — A Szovjetunióban 700 orvos, biológus, vegyész és gyógyszerész közreműködésével orvosi lexikon szerkesztésén dolgoznak. A lexikon az orvostudomány több mint 300 szakágát öleli majd fel és 100 ezer szakkifejezést ismertet. * — A népfrontbizottság tevékenyen működik a tamási járásban. Egyik javaslatuk az volt, hogy a tiszti klubban óvodát létesítsenek. Ez meg­valósult, s az óvodában mintegy 60 kisgyereket helyeztek el. * — Rab József fővárosi énekes jú­nius 15-én, szombaton magyarnóta estet tart a bonyhádi járási kultúr­­otthonban.* — A newyorki gyermekek bátor­ság-vizsgáló játékot találtak ki. A játékban az egyik fiú a falhoz áll és a többiek késsel dobálják körül, hogy meddig bírja ezt arcrándulás nélkül. A játék a napokban halálos szerencsétlenséggel végződött. Egy rosszul dobott kés keresztülhatolt a 14 éves Gary Chapman szívén. A rendőrség megállapítása: szerencsét­lenség. * — Az őcsényi földművesszövetke­zet boltjai az elmúlt év első negye­dében 186 000 forintos forgalmat bo­nyolítottak le. Ebben az esztendő­ben jelentékenyen növekedett a föld­művesszövetkezet haszna, mivel az I. negyedévben 268 000 forintra emel­kedett a forgalom. •­­ Száz közül egy. A Bátaszékről induló személyvonatok­­ pontosságá­ra jellemző, hogy áprilisban 100 vo­nat közül egy, március hónapban pe­dig ugyancsak 100 közül csak kettő késett pár percet. Jó lenne egy olyan módszert kitalálni, amelynek a segítségével télen is hasonló si­kerrel küzdenének a vasutasok a vonatkésések ellen. * — Fernandes, a világhírű francia komikus jelenleg a Don Quijote c. film egyik főszerepét játssza, de amint a felvételek befejeződnek, máris új filmhez kezd, melynek címe „A 12 szék.“ A forgatókönyvet a hr­onló című, világszerte ismert szovjet regény nyomán készítették, a felvételeket pedig Franciaország­ban, Németországban, Angliában, Olaszországban és S­panyolországba­n készítik.* — Eljárást indítottak Szekszár­d­on egy 17 éves fiatalember ellen, többrendbeli liliomtiprás bűntette miatt. * — A tervek szerint megvalósítják a szabadtéri filmvetítést is a Tolnai Építők Munkásotthonban. * — Naponta 80—100 pár bányász gumicsizmát készít Mecseki László és hattagú brigádja, akik a Duna­­földvári Cipész KTSZ tagjai. Hol lesznek vásárok? Május 26 vasárnap, országos állat- és kirakodóvásár: Igál, Földeák. Má­jus 27, hétfő: Decs, Dunaszekcső, Lepsény, Nagydorog, Veszprém. Má­jus 28, kedd: Kiskunlacháza, Tamási, Zalaszentlászló. 1957 MÁJUS 26. Földjét szorgalmasan művelte. Mindenre gondolt, csak éppen a jégbiz­tosításra nem. Egy napon sötét vi­harfelhők gyülekez­tek, és a lezúduló jég néhány perc alatt elpusztította egész évi munkájá­nak gyümölcsét. Előrelátó gazda nem hagyja termését jégbiztosítás nélkül! Építő-, Fa- és Építőipari Dolgozók! Meleg szeretettel köszöntünk Benne­teket és harcos üdvözletünket küld­jük az Építők Napja alkalmából. Kí­vánjuk, hogy a nemzetközi proleta­riátus harcához méltóan a jövőben is azon dolgozzatok, hogy hazánk erős és virágzó ország legyen a szocializ­must építő országok táborában. Magyar Építő-, Fa- és Építőipari Dolgozók Szakszervezetének Tolna megyei Bizottsága, Szekszárd HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szekszárd, Mártírok­ tere 15—17 Hirdetési díjszabás : Apróhirdetés hét­köznap szavankint 1 forint, vasárnap 2 forint, az első szó duplának szá­mít. Szövegoldali kere­tes hirdetés hasá­bonkint, milliméte­renkint 2.50 fo­rint, vasárnap 3 forint. Vidékiek a hirdetés szövegét és az érte járó díjat postán is beküldhetik a kiadóba. Figyelem! Hogyan kaphatja meg legkönnyebben Totó és Lottó nyereményét? 1. A TOTÓ—LOTTÓ kiren­deltségeinél vásárolt szelvé­nyeinek igazoló és fogadási részét — amennyiben nevé­nek feltüntetése nélkül játszik — bélyegeztesse le a gyűjtő­ládába való bedobása előtt, így nyereményét ugyanott ve­heti fel. 2. A bizományosoknál (posta, dohánybolt, stb.) vásárolt szel­vényeire olvashatóan, esetleg nyomtatott betűkkel írja fel nevét és pontos címét. Ezek nyereményeit 5000 forint ös­­­szegig közvetlenül postán küldjük el. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. APEOHIRDETÉSEK 1 db 8-as, 1 db 10-es harisnya síkkötő­gép üzemképes, eladó: Váradi Miklós­­né, Tolna, Árpád út 27 Jó kereseti lehetőség segéd­munkásoknak! Építőiparban: Várpalotán és Komlón. Bányában, Komlón. Bővebb felvilágosítást adnak a tanácsok. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS vasárnap estig: Változó felhőzet, többfelé záporeső, zivatar, időnként élénkebb északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet délen kissé csökken. Várható legalacsonyabb hőmérsék­let 9—12, legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 17—20 fok kö­zött. Garay Filmszínház műsora: Május 23-tól 27-ig Érdekes olasz film ELŐADÁSOK KEZDETE: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 óra­kor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Pénztárnyitás: Vasárnap délután 3 órakor. Hét­köznap: délután 5 órakor. A délelőtti pénztárnyitás változatlan. Vennék egy SIHI-berendezést világítási, esetleg üzemi árammal, egy lovasig. Komplett is lehet. Leírást, árat Domb­­óvár, Kölcsey utca 34.____________ Eladó 1 db keveset használt” 10 LE Ganz villanymotor. Sebestyén Ferenc. Tengelic._________________________________ Sportkocsi sürgősen eladó. Szekszárd, Mészáros Lázár utca 13., földszint.__ Eladó 731 n­ői szőlő tanyával, Rövid­völgyben. Molnár, Szekszárd, Csokonay utca 9.____________________________________ A szekszárdi vágóhíd a­­ jéggyártást megkezdte, jeget reggel 6—8 óra kö­zött közületeknek és magánosoknak ki­ad. A jégbárcát a pénztári órákban (8—12-ig) lehet váltani. Jeget csak bárca ellenében ad ki a jéggyár. Egy tömb ára 3, illetőleg 6 forint. Folyóiratok, nyomtatványok, könyvkör­észeti munkák ízléses kivitelben készülnek SZEKSZÁRDI NYOMDÁBAN TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next