Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-16 / 140. szám
1957. JÚNIUS 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Kölcsönt ad, betétet kezel, biztosítási ügyeket intéz tagjainak a dunaföldvári takarékszövetkezet Az egyik ház homlokzatán nagy, sötétkék tábla vonja magára a figyelmet Dunaföldváron. Rajta messzire virít a fehér betűkből álló felírás: „Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet“. Bent az irodában Fekete Imre, a szövetkezet elnöke tevékenykedik, majd félbeszakítva munkáját, készségesen beszél eddigi működésükről. Kissé dicsekedve így kezdi: — Az országban mi alakítottunk először takarékszövetkezetet. Tavaly október elején alakultunk meg, de működésünket félbeszakították az ellenforradalmi események és így csak az év elejétől kezdve beszélhetünk tényleges munkáról. Kik a tagjai a szövetkezetnek? — Főleg parasztemberek, de van kisiparos és más foglalkozású tagunk is. Jelenleg 300 olyan tagunk van, aki befizette a részjegy árát. EGY RÉSZJEGY ÉRTÉKE SZÁZ FORINT így összejött 30 ezer forintunk. Az Országos Takarékpénztártól kaptunk 60 ezer forint hitelt és szépen nő a takarékbetét-állományunk is: január végén 12 ezer forint, márciusban már több mint 40 ezer forint volt a betét összege, jelenleg pedig csaknem eléri a 60 ezer forintot. A tagok megtakarított pénzének összegyűjtésén és kezelésén kívül milyen tevékenységet folytat még a szövetkezet? — Termelési kölcsönt adunk a tagoknak és megkezdtük a biztosítási ügyletek kötését is. A tagok főleg a termelési kölcsön nyújtásában érzik a szövetkezés előnyeit. Az elnök okmányokat szed elő, amelyek mutatják egy-egy pénzkölcsönzési ügylet lefolyását. Az egyikből kitűnik, hogy Süki István helybeli gazda szerződéses hizlalásra kötött le sertéseket, de a hizlalást nem tudta befejezni, mert közben elfogyott a takarmánya. Kölcsönt kért tehát a szövetkezettől és kapott is. Április elején vett fel bizonyos összeget. (Számszerűleg nem írhatjuk, hogy mennyit, mert ezt a szövetkezet titkosan kezeli, ugyanúgy, mint a takarékbetéteket.) Július 10-én járt volna le a hitel, de Süki István május 25-én, amint átvették tőle a hízott sertéseket már vissza is fizette a kölcsönt. Révész János szintén HIZLALÁSRA vett fel KÖLCSÖNT és mikor visszafizette, nyomban takarékbetétet is helyezett el. — Erősítsük a szövetkezetét — mondotta —, mert ha megszorulunk pénz dolgában, nagyon jól jön a segítség! Tóth István lovat vásárolt, többen gazdasági felszerelésüket egészítették ki, vagy vetőmagot vásároltak a kölcsönvett összegből és több más módon jut kifejezésre az a segítség, amit a takarékszövetkezet a tagjainak nyújt. A községben LELKES HÍVEI VANNAK a takarékszövetkezetnek, mint Bognár János, az elnökhelyettes, Végh Pál és Balázs Mihály, akik már az alakulás előtt is zászlóvivői voltak az ügynek. Most is igyekeznek új tagokat toborozni, megmutatva, megismertetve velük a szövetkezésnek ezt az egyik legegyszerűbb lépcsőfokát, amelyben a tagok tapasztalatokat szerezhetnek a szövetkezeti életről. Az indulásban sokat segített a földművesszövetkezet is. Helyiséget bocsátott a takarékszövetkezet rendelkezésére és gondoskodott a berendezések egy részéről. Általában igyekszik egyengetni az útját ennek a termelést és a szövetkezeti mozgalmat előbbre vivő kezdeményezésnek. — Az ország más vidékeiről is jönnek hozzánk látogatók — mondja búcsúzóul az elnök — és leveleket is kapunk, amelyekben kérdezik: hogyan kell megalakítani az ilyen szövetkezetet. Mi szívesen válaszolunk ezekre a kérdésekre. Elmondjuk, vagy megírjuk tapasztalatainkat. De van erre központilag kidolgozott min.t alapszabály is, amely a Magyar Közlöny 1956. évi október hó 5-én megjelent számában található. Az érdeklődők bátran fogjanak hozzá, hiszen régi igazság az, hogy szövetkezésben rejlik az erő. T. S. (A Szabad Föld június 16-i számából.) A HÉT HUMORA MEGKÜLÖNBÖZTETÉS — Vannak fivérei? — Igen, három bátyám van. Kettő él, a harmadik nős. PRECÍZ VÁLASZ — Hány kilogrammot nyomott, amikor legkövérebb volt életében? — kérdi az orvos betegétől. — Százhetvenet. — És amikor legsoványabb volt? — Három kilogrammot és 200 grammot. INDOKOLT HÁLA — Nagyon hálás vagyok a munkájáért, kedves doktor úr. — De hiszen én sohasem kezeltem önt. — Ez igaz, de kezelte a nagybátyámat, akinek egyedüli örököse vagyok. ÉLETMŰVÉSZET — Apa, leckét kell írnom az életművészetről. Mi az, hogy életművészet? — Minél gyorsabban törtetni előre, hogy minél korábban nyugalomba vonulhassunk .. . NYELVTANÓRÁN — Ki tud még egy kötőszót? Nos, Marika? — Eljegyzés. HANGVERSENYEN — Kérem, a hangverseny már tíz perce megkezdődött. Nagyon csendesen tessék bemenni. — Miért? Már mindenki alszik? ÉTTEREMBEN — Hát ez botrányos! Pincér! Egy gombot találtam a levesemben! — Csak egy gombot? Már azt hittem, a szakácsnő műfogsora került meg... CSAK FINOMAN Müller igazgatóék sokat adnak arra, hogy művelt cselédlányuk legyen. Egyik nap éppen a desszertnél tartanak ebédkor, amikor csöngetnek. A lány nyit ajtót. — Itthon vannak az uraságok? — kérdi a látogató. Mire a lány: — Igen. Éppen desszertálnak. 5 Akik az új forma keresése közben eltévesztették a célt A felsőnyéki Petőfi Termelőszövetkezetről azt mondják a járás és a megye vezetői, hogy annak a gazdálkodásnak, amelyet itt folytatnak, nincs szocialista jellege, de még nagyüzemi formája sem. Inkább hasonlít egy földbérlő társasághoz, mint mezőgazdasági termelőszövetkezethez. De hogy mindenki tisztán lássa, mi is a helyzet a tsz-ben , bemutatjuk. A felsőnyéki Petőfiben 17 tag 126 hold földön gazdálkodik. Mindössze hat tehénből és négy lóból áll a tsz állatállománya. A tagok „részért” dolgoznak a szövetkezetben, így az aratásnál minden tizedik keresztet az kapja, aki learatta. Ami pedig ezután marad, abból mindenki érdem szerint kap. Kisebb-nagyobb eltéréssel hasonló alapon végzik a többi munkát is. Hogy kikből áll a tsz? Fiatal, erőteljes, becsületes emberekből, akik az októberi esmények előtt is tsz-tagok voltak. Ezt a Petőfit az idén szervezték, s nekiálltak keresni a gazdálkodás új formáját. Az ellen nem is volna senkinek kifogása, hogy a tsz-ben a gazdálkodás új formáit keresik. De csak akkor, ha itt a cél az, hogy virágzó, szociálisuj jellegű mezőgazdaság legyen. Hogy ilyen lesz-e a felsőnyéki Petőfi? Azt most néhány hónap után nehéz lenne megállapítani. De vannak tények, amelyek arra engednek következtetni, hogy megálljt kell parancsolni az ilyen gazdálkodásnak. Hat tehén, négy ló — mi ez 126 holdhoz? Semmi! Ez arra figyelmeztet, hogy nem lesz trágya, nem lesz tej, nem lesz disznó, s így természetesen a tsz-tagok jövedelme is kevesebb lesz. S hogy következetesek legyünk, évről évre kevesebb lesz, mert a föld tápértéke fogy, utánpótlás meg nem lesz. No meg a részes művelés. Mi virágzó termelőszövetkezeteket akarunk, olyanokat, amelyeket a tagok magukénak vallanak. Nem akarunk másfél évtizeddel visszakanyarodni. Nem akarjuk, hogy a tsz-tagok úgy dolgozzanak saját gazdaságukban, mint hajdan tették apáik az uraság földjén. Mi azt akarjuk, hogy a nehéz fizikai munkát, az olyat, mint az aratás, az ember helyett a gép végezze el, neveljenek sok állatot a gazdaságban, sokágú legyen a gazdálkodás, s mindenki részesedjen mindenféléből, még akkor is, ha nem vett részt történetesen annak a munkájában. Azt akarjuk, hogy a végzett munka alapján egyformán kapjon mindenki búzát, kukoricát, burgonyát és így tovább. A másik az állattenyésztés problémája. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy pillanatnyilag van-e mód arra, hogy fejlessze állatállományát a Petőfi? Van! A tamási járásban ugyanis, az ellenforradalmi események következtében sok állatot hurcoltak el jogtalanul a termelőszövetkezetekből. Ezeket most mindenütt visszavitték. Jócskán vannak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy az állatot visszaviszik a tsz-be, ők viszont egyénileg gazdálkodnak. Ezért mód lett volna arra, hogy a járási tanácson keresztül a felsőnyéki Petőfi kapjon 14 növendékmarhát és egy sertéstörzset. Viszautasították azzal, hogy nincs takarmány. Ez az érvelés nem elfogadható. A növendékek és a disznók nagyon szépen meglettek volna zöldtakarmányon addig, míg nem lesz árpa, zab, borsó, új széna és így tovább. Node erőszakkal nem lehet senki istállójába se bekötni az üszőt, becsukni a süldőt. Ez itt a helyzet. . . A felsőnyéki Petőfi Tsz esete nagyon tanulságos. Azt javasoljuk az illetékeseknek, hogy ha majd annak eldöntésére kerül sor, hogy melyik tsz-ben van alapja a nagyüzemi, szocialista jellegű gazdálkodásnak, a felsőnyékire külön gondot fordítsanak. A tsz-nek pedig azt javasoljuk, hogy addig tanulmányozzák, hogyan kell kinézni napjainkban egy termelőszövetkezetnek, és tanulják meg jól a termelőszövetkezeti alapszabályt, próbáljanak meg annak alapján gazdálkodni. ■WWW. ■ .wwwmwwnimwmwwnltHm Több, mint egy millió forintos kár... Egymillióhárom ezernyolcszázhatvanhét forint kár érte megyénk földműves- szövetkezeteit az ellenforradalom ideje alatt. Mivel az ellenforradalmárok a szabad rablás ,,engedélyezésével” akartak maguknak népszerűséget szerezni, a legnagyobb kár az üzletek kifosztásából keletkezett. Sok veszteség érte a földművesszövetkezeteket azáltal is, hogy egyes „ellenforradalmi bűnözők”, akik földművesszövetkezeti alkalmazásban voltak, nagymennyiségű pénzösszegeket sikkasztottak, mielőtt Nyugatra disszidáltak volna. A legnagyobb kár a paksi, a dunaföldvári, a bonyhádi, az őcsényi, az aparhanti, a kisvejkei és az ozorai földművesszövetkezetet érte. Disszidálni akart, de elkapták a határőrök, mielőtt átléphette volna a határt Jugoszlávia felé. Az eset nem volt újdonság, mert akkoriban tombolt legjobban a disszidálási láz. A meglepő inkább az volt, amikor bent az őrsön megkérdezték tőle, hogy mi a foglalkozása. — Micsoda . . . Tanuló vagyok. Negyedik gimnazista. — Tehát még nem esett túl az érettségin sem? — Nem, még az érettségi előtt vagyok. Az örsön többen voltak, de szinte mindenki kételkedett a gimnazista szavaiban. Senki sem akarta elhinni, hogy létezik olyan diák, aki néhány hónappal az érettségi előtt otthagyja az iskolát. — Talán baj van a tanulmányokkal? — Nem mondhatnám. A bizonyítványom mindig jó és közepes volt. — Ezek szerint nincs is ok, ami miatt disszidálni akart? — Hogy nincs ok? — mondja és fürkészően körülnéz, mintha azt kémlelné, hogy kik hallgatják és beszélhet-e bizalmasan. — Nekem nem csak érettségi oklevél kell, hanem megélhetés is. Biztos megélhetés . .. Érdemes egy olyan országban érettségizni, ahol az ember vagy el tud helyezkedni egy megfelelő helyre, vagy nem, vagy tud rendesen keresni, vagy bagóért dolgozik? Olyan határozott hangon beszélt, mintha már legalább öt évig munka nélkül lett volna, oklevéllel a zsebében, pedig tulajdonképpen még meg sem ízlelte az életet. Az egyik katona próbál vele vitatkozni: — Mit gondol, Nyugaton talán minden fenékig tejfel, ott talán mindenkinek kolbászból van a kerítése, és nincs az embereknek gondja-baja. Már az első mondatok után lesír róla, hogy unja az egészet, közömbösen piszkálja a körmét és kis idő múlva nyersen visszavág: — Nekem beszélnek? Tudom én, mi a dörgés nálunk, ismerem azoknak a sorsát, akik előttem érettségiztek. Sehogy sem tudtam megérteni, miért nem érzi jól magát itthon ez a diák. Azt nem is próbáltuk, nem is tudtuk volna neki bebizonyítani, hogy nálunk minden a legnagyobb rendben megy és nincs sok esetben nehézségük az okleveles embereknek, de ebből a beszédből mégsem tudtam megérteni, miért indult el a határ felé. Valami különöset, valami titokzatosat sejtettünk, amiről mi nem tudunk, s amit ő nem mond el. Ezért aztán kezdtünk kutatni az el nem mondott okok után. Felkerestük a szüleit. Apja gyári munkás. Művezető. Már körülbelül húsz éve dolgozik ugyanebben a gyárban. Hat elemije van csak neki, de mégis az egyik legjobb művezetőnek tartják. Jól keres. Az anyja otthon dolgozik a háztartásban. Amikor megkérdeztük, hogy mit szól fia tervéhez, disszidálásához, a legnagyobb meglepetésre nem fakad sírva, nem panaszkodik, mint ilyenkor tették a többi anyák, akik azt sem tudták, hogyan fejezzék ki bánatukat fiúk miatt. Pedig csak ez az egy gyerekük van. — Az ő dolga, hogy mit csinál. Beérhetett már a feje lágya. Én különben sem szólnék bele az ő dolgaiba, mert éppen eleget veszekedtem miatta az urammal. Még egy kanna vízért sem tudtam elküldeni. Az apa fülig pirul, amikor fiáról esik szó. Elvezet egy külön kis szobácskába. Amint mondja, nem akar a dolgozó társai előtt erről az ügyről beszélni, mert ők még nem is tudják, hogy a gyerek disszidálni akart, és kinevetnék, ha megtudnák, hogy pont az ő fia elégedetlen a sorsával, amikor egyes gyerek, úgy járatják, mint egy kis herceget és kényelmében azt sem tudja, hogy mit csináljon. Nekem is csak úgy beszélt a dologról, hogy megígértette velem, nem írom meg a nevét . Az anyja az oka mindennek. Én egész nap dolgozom itt bent az üzemben. Estéimet meg majdnem mindig valami társadalmi munkával töltöm már évek óta. A gyerekkel nem tudtam foglalkozni, de nem is gondoltam, hogy ez lesz a következmény. Az anyja meg — tudja, milyenek az asszonyok — mindent ráhagyott, azt csinált mellette a gyerek, amit éppen akart. Nem lett rendre szoktatva. Mire észrevettem, már nagy „vagány” volt a fiam, minden rosszat csinált, csak éppen nem tanult, pedig jó feje van, és nem dolgozott otthon a ház körül sem semmit. Az anyja eleinte nem is követelt tőle semmit, megcsinálta inkább maga és később, amikor már parancsolt volna neki valamit, meg sem hallgatta. Amikor ezt észrevettem, elkezdődött a veszekedés a feleségemmel — a gyerek miatt, — hogy miért engedi annyira szabadjára. Azt mondtam, hogy az istenit, szégyent hozol a fejemre, megbecsültek mindig a munkám után, belőled meg csavargó lesz? Próbáltam szép szóval, próbáltam szigorral, de nem lehettem állandóan mellette, az anyja meg akkor mér nem bírt vele, így aztán a gyerekben kifejlődött minden rossz, csak éppen az a tudat nem, hogy a megélhetésért meg is kell dolgozni, a pénzt meg is kell becsülni, és ha valakiben nincs igyekezet, hiába van oklevele, nem lesz belőle semmi. Minden kénye-kedve megvolt itthon, talán jobban is, mint kellett volna, és úgy gondolom, éppen emiatt ijedt meg az élettől. Később már próbáltuk arra rászoktatni, hogy itthon rendszeresen dolgozzék valamit, azt is akartam, hogy szünidőben jöjjön be ide az üzembe dolgozni, de későn volt, mindenütt csak szégyent vallottam vele és akkor már nem tudtam vele megértetni, hogy ha felnőtt lesz, neki is meg kell küzdenie a megélhetésért. Az apa szavai után kezdtem megérteni, hogy ő miért nem lát hazánkban perspektívát, „biztos” jövőt. Nem érti, hogy szorgalom, munka, törekvés kell az élethez, nem érti, hogy a családi elkényeztetettség nem lehet meg a társadalomban. Csak a kényelmet tanulta meg, a munkát nem, anyja még azzal sem bízhatta meg, hogy hasogasson gyűjtést a tűzrakáshoz. Ezért aztán nem látott más „jövőt” maga előtt, mint azt, hogy vándorbotot vesz a kezébe és keres egy olyan országot, ahol nincs tövis az életben. (Folytatjuk) Boda Ferenc Az út kezdetén Érettségi, gond, jövő