Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-16 / 140. szám

1957. JÚNIUS 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Kölcsönt ad, betétet kezel, biztosítási ügyeket intéz tagjainak a dunaföldvári takarékszövetkezet Az egyik ház homlokzatán nagy, sötétkék tábla vonja magára a fi­gyelmet Dunaföldváron. Rajta mes­­­­szire virít a fehér betűkből álló fel­írás: „Dunaföldvár és Vidéke Ta­karékszövetkezet“. Bent az irodában Fekete Imre, a szövetkezet elnöke tevékenykedik, majd félbeszakítva munkáját, kész­ségesen beszél eddigi működésükről. Kissé dicsekedve így kezdi: — Az országban mi alakítottunk először takarékszövetkezetet. Tavaly október elején alakultunk meg, de működésünket félbeszakították az ellenforradalmi események és így csak az év elejétől kezdve beszélhe­tünk tényleges munkáról. Kik a tagjai a szövetkezetnek? — Főleg parasztemberek, de van kisiparos és más foglalkozású tagunk is. Jelenleg 300 olyan tagunk van, aki befizette a részjegy árát. EGY RÉSZJEGY ÉRTÉKE SZÁZ FORINT így összejött 30 ezer forintunk. Az Országos Takarékpénztártól kaptunk 60 ezer forint hitelt és szépen nő a takarékbetét-állományunk is: janu­­­ár végén 12 ezer forint, márciusban már több mint 40 ezer forint volt a betét összege, jelenleg pedig csaknem eléri a 60 ezer forintot. A tagok megtakarított pénzének összegyűjtésén és kezelésén kívül milyen tevékenységet folytat még a szövetkezet? — Termelési kölcsönt adunk a ta­goknak és megkezdtük a biztosítási ügyletek kötését is. A tagok főleg a termelési kölcsön nyújtásában érzik a szövetkezés előnyeit. Az elnök okmányokat szed elő, amelyek mutatják egy-egy pénzköl­csönzési ügylet lefolyását. Az egyik­ből kitűnik, hogy Süki István hely­beli gazda szerződéses hizlalásra kö­tött le sertéseket, de a hizlalást nem tudta befejezni, mert közben elfo­gyott a takarmánya. Kölcsönt kért tehát a szövetkezettől és kapott is. Április elején vett fel bizonyos ös­­­szeget. (Számszerűleg nem írhatjuk, hogy mennyit, mert ezt a szövetkezet titkosan kezeli, ugyanúgy, mint a ta­karékbetéteket.) Július 10-én járt volna le a hitel, de Süki István má­jus 25-én, amint átvették tőle a hí­zott sertéseket már vissza is fizette a kölcsönt. Révész János szintén HIZLALÁSRA vett fel KÖLCSÖNT és mikor visszafizette, nyomban ta­karékbetétet is helyezett el. — Erősítsük a szövetkezetét — mondotta —, mert ha megszorulunk pénz dolgában, nagyon jól jön a se­gítség! Tóth István lovat vásárolt, többen gazdasági felszerelésüket egészítet­ték ki, vagy vetőmagot vásároltak a kölcsönvett összegből és több más módon jut kifejezésre az a segítség, amit a takarékszövetkezet a tagjai­nak nyújt. A községben LELKES HÍVEI VANNAK a takarékszövetkezetnek, mint Bog­nár János, az elnökhelyettes, Végh Pál és Balázs Mihály, akik már az alakulás előtt is zászlóvivői voltak az ügynek. Most is igyekeznek új tagokat toborozni, megmutatva, meg­ismertetve velük a szövetkezésnek ezt az egyik legegyszerűbb lépcső­fokát, amelyben a tagok tapasztala­tokat szerezhetnek a szövetkezeti életről. Az indulásban sokat segített a föld­művesszövetkezet is. Helyiséget bo­csátott a takarékszövetkezet rendel­kezésére és gondoskodott a berende­zések egy részéről. Általában igyek­szik egyengetni az útját ennek a ter­melést és a szövetkezeti mozgalmat előbbre vivő kezdeményezésnek. — Az ország más vidékeiről is jönnek hozzánk látogatók — mondja búcsúzóul az elnök — és leveleket is kapunk, amelyekben kérdezik: ho­gyan kell megalakítani az ilyen szö­vetkezetet. Mi szívesen válaszolunk ezekre a kérdésekre. Elmondjuk, vagy megírjuk tapasztalatainkat. De van erre központilag kidolgozott min.t alapszabály is, amely a Magyar Köz­löny 1956. évi október hó 5-én meg­jelent számában található. Az ér­deklődők bátran fogjanak hozzá, hi­szen régi igazság az, hogy szövetke­zésben rejlik az erő. T. S. (A Szabad Föld június 16-i szá­mából.) A HÉT HUMORA MEGKÜLÖNBÖZTETÉS — Vannak fivérei? — Igen, három bátyám van. Kettő él, a harmadik nős. PRECÍZ VÁLASZ — Hány kilogrammot nyomott, ami­kor legkövérebb volt életében? — kérdi az orvos betegétől. — Százhetvenet. — És amikor legsoványabb volt? — Három kilogrammot és 200 grammot. INDOKOLT HÁLA — Nagyon hálás vagyok a munká­jáért, kedves doktor úr. — De hiszen én sohasem kezeltem önt. — Ez igaz, de kezelte a nagybátyá­mat, akinek egyedüli örököse vagyok. ÉLETMŰVÉSZET — Apa, leckét kell írnom az élet­művészetről. Mi az, hogy életművészet? — Minél gyorsabban törtetni előre, hogy minél korábban nyugalomba vo­nulhassunk .. . NYELVTANÓRÁN — Ki tud még egy kötőszót? Nos, Marika? — Eljegyzés. HANGVERSENYEN — Kérem, a hangverseny már tíz perce megkezdődött. Nagyon csendesen tessék bemenni. — Miért? Már mindenki alszik? ÉTTEREMBEN — Hát ez botrányos! Pincér! Egy gombot találtam a levesemben! — Csak egy gombot? Már azt hit­tem, a szakácsnő műfogsora került meg... CSAK FINOMAN Müller igazgatóék sokat adnak arra, hogy művelt cselédlányuk legyen. Egyik nap éppen a desszertnél tartanak ebédkor, amikor csöngetnek. A lány nyit ajtót. — Itthon vannak az uraságok? — kérdi a látogató. Mire a lány: — Igen. Éppen des­szertálnak. 5 Akik az új forma keresése közben eltévesztették a célt A felsőnyéki Petőfi Termelőszövetke­zetről azt mondják a járás és a me­gye vezetői, hogy annak a gazdál­kodásnak, amelyet itt folytatnak, nincs szocialista jellege, de még nagyüzemi formája sem. Inkább hasonlít egy föld­bérlő társasághoz, mint mezőgazdasági termelőszövetkezethez. De hogy min­denki tisztán lássa, mi is a helyzet a tsz-ben , bemutatjuk. A felsőnyéki Petőfiben 17 tag 126 hold földön gazdálkodik. Mindössze hat tehénből és négy lóból áll a tsz állat­­állománya. A tagok „részért” dolgoz­nak a szövetkezetben, így­ az aratásnál minden tizedik keresztet az kapja, aki learatta. Ami pedig ezután marad, ab­ból mindenki érdem szerint kap. Ki­­sebb-nagyobb eltéréssel hasonló alapon végzik a többi munkát is. Hogy kikből áll a tsz? Fiatal, erőteljes, becsületes emberekből, akik az októberi esmények előtt is tsz-tagok voltak. Ezt a Petőfit az idén szervezték, s nekiálltak keresni a gazdálkodás új formáját. Az ellen nem is volna senkinek ki­fogása, hogy a tsz-ben a gazdálkodás új formáit keresik. De csak akkor, ha itt a cél az, hogy virágzó, szociálisuj jellegű mezőgazdaság legyen. Hogy ilyen lesz-e a felsőnyéki Petőfi? Azt most néhány hónap után nehéz lenne megállapítani. De vannak tények, ame­lyek arra engednek következtetni, hogy megálljt kell parancsolni az ilyen gaz­dálkodásnak. Hat tehén, négy ló — mi ez 126 holdhoz? Semmi! Ez arra figyelmeztet, hogy nem lesz trágya, nem lesz tej, nem lesz disznó, s így ter­mészetesen a tsz-tagok jövedelme is ke­vesebb lesz. S hogy következetesek le­gyünk, évről évre kevesebb lesz, mert a föld tápértéke fogy, utánpótlás meg nem lesz. No meg a részes művelés. Mi virágzó termelőszövetkezeteket aka­runk, olyanokat, amelyeket a tagok ma­gukénak vallanak. Nem akarunk másfél évtizeddel visszakanyarodni. Nem akar­juk, hogy a tsz-tagok úgy dolgozzanak saját gazdaságukban, mint hajdan tet­ték apáik az uraság földjén. Mi azt akarjuk, hogy a nehéz fizikai munkát, az olyat, mint az aratás, az ember he­lyett a gép végezze el, neveljenek sok állatot a gazdaságban, sokágú legyen a gazdálkodás, s mindenki részesedjen mindenféléből, még akkor is, ha nem vett részt történetesen annak a mun­kájában. Azt akarjuk, hogy a végzett munka alapján egyformán kapjon min­denki búzát, kukoricát, burgonyát és így tovább. A másik az állattenyésztés problémá­ja. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy pillanatnyilag van-e mód arra, hogy fejlessze állatállományát a Petőfi? Van! A tamási járásban ugyanis, az ellen­­forradalmi események következtében sok állatot hurcoltak el jogtalanul a termelőszövetkezetekből. Ezeket most mindenütt visszavitték. Jócskán van­nak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy az állatot visszaviszik a tsz-be, ők vi­szont egyénileg gazdálkodnak. Ezért mód lett volna arra, hogy a járási ta­nácson keresztül a felsőnyéki Petőfi kapjon 14 növendékmarhát és egy ser­téstörzset. Viszautasították azzal, hogy nincs takarmány. Ez az érvelés nem elfogadható. A növendékek és a disz­nók nagyon szépen meglettek volna zöldtakarmányon addig, míg nem lesz árpa­, zab, borsó, új széna és így to­vább. Node erőszakkal nem lehet senki istállójába se bekötni az üszőt, becsukni a süldőt. Ez itt a helyzet. . . A felsőnyéki Petőfi Tsz esete nagyon tanulságos. Azt javasoljuk az illetéke­seknek, hogy ha majd annak eldönté­sére kerül sor, hogy melyik tsz-ben van alapja a nagyüzemi, szocialista jellegű gazdálkodásnak, a felsőnyékire külön gondot fordítsanak. A tsz-nek pedig azt javasoljuk, hogy addig tanulmányoz­zák, hogyan kell kinézni napjainkban egy termelőszövetkezetnek, és tanulják meg jól a termelőszövetkezeti alapsza­bályt, próbáljanak meg annak alapján gazdálkodni. ■WWW. ■ .wwwmwwnimwmwwnltHm Több, mint egy millió forintos kár... Egymillióhárom ezernyolcszázhatvan­hét forint kár érte megyénk földműves- szövetkezeteit az ellenforradalom ideje alatt. Mivel az ellenforradalmárok a sza­bad rablás ,,engedélyezésével” akartak maguknak népszerűséget szerezni, a leg­­nagyobb kár az üzletek kifosztásából keletkezett. Sok veszteség érte a földműves­szövetkezeteket azáltal is, hogy egyes „ellenforradalmi bűnözők”, akik földműves­szövetkezeti alkalmazásban voltak, nagymennyiségű pénzösszegeket sikkasztottak, mielőtt Nyugatra disszidáltak volna. A legnagyobb kár a paksi, a dunaföldvári, a bonyhádi, az őcsényi, az aparhanti, a kisvejkei és az ozorai földművesszövet­­kezetet érte. Disszidálni akart, de elkapták a határ­őrök, mielőtt átléphette volna a határt Jugoszlávia felé. Az eset nem volt újdon­ság, mert akkoriban tombolt legjobban a disszidálási láz. A meglepő inkább az volt, amikor bent az őrsön megkérdezték tőle, hogy mi a foglalkozása. — Micsoda . . . Tanuló vagyok. Negye­dik gimnazista. — Tehát még nem esett túl az érett­ségin sem? — Nem, még az érettségi előtt vagyok. Az örsön többen voltak, de szinte min­denki kételkedett a gimnazista szavaiban. Senki sem akarta elhinni, hogy­ létezik olyan diák, aki néhány hónappal az érett­ségi előtt otthagyja az iskolát. — Talán baj van a tanulmányokkal? — Nem mondhatnám. A bizonyítvá­nyom mindig jó és közepes volt. — Ezek szerint nincs is ok, ami miatt disszidálni akart? — Hogy nincs ok? — mondja és für­készően körülnéz, mintha azt kémlelné, hogy kik hallgatják és beszélhet-e bizal­masan. — Nekem nem csak érettségi ok­levél kell, hanem megélhetés is. Biztos megélhetés . .. Érdemes egy olyan or­szágban érettségizni, ahol az ember vagy el tud helyezkedni egy megfelelő helyre, vagy nem, vagy tud rendesen keresni, vagy bagóért dolgozik? Olyan határozott hangon beszélt, mint­ha már legalább öt évig munka nélkül lett volna, oklevéllel a zsebében, pedig tulajdonképpen még meg sem ízlelte az életet. Az egyik katona próbál vele vi­tatkozni: — Mit gondol, Nyugaton talán minden fenékig tejfel, ott talán minden­kinek kolbászból van a kerítése, és nincs az embereknek gondja-baja. Már az első mondatok után lesír róla, hogy unja az egészet, közömbösen piszkálja a körmét és kis idő múlva nyersen visszavág: — Nekem beszélnek? Tudom én, mi a dörgés nálunk, ismerem azoknak a sor­sát, akik előttem érettségiztek. Sehogy sem tudtam megérteni, miért nem érzi jól magát itthon ez a diák. Azt nem is próbáltuk, nem is tudtuk volna neki bebizonyítani, hogy nálunk minden a legnagyobb rendben megy és nincs sok esetben nehézségük az okleve­les embereknek, de ebből a beszédből még­sem tudtam megérteni, miért indult el a határ felé. Valami különöset, valami titokzatosat sejtettünk, amiről mi nem tudunk, s amit ő nem mond el. Ezért aztán kezdtünk kutatni az el nem mon­dott okok után. Felkerestük a szüleit. Apja gyári munkás. Művezető. Már körülbelül húsz éve dolgozik ugyanebben a gyárban. Hat elemije van csak neki, de mégis az egyik legjobb művezetőnek tartják. Jól keres. Az anyja otthon dol­gozik a háztartásban. Amikor megkér­deztük, hogy mit szól fia tervéhez, dis­­­szidálásához, a legnagyobb meglepetésre nem fakad sírva, nem panaszkodik, mint ilyenkor tették a többi anyák, akik azt sem tudták, hogyan fejezzék ki bánatu­kat fiúk miatt. Pedig csak ez az egy gyerekük van. — Az ő dolga, hogy mit csinál. Be­érhetett már a feje lágya. Én különben sem szólnék bele az ő dolgaiba, mert éppen eleget veszekedtem miatta az urammal. Még egy kanna vízért sem tud­tam elküldeni. Az apa fülig pirul, amikor fiáról esik szó. Elvezet egy külön kis szobácskába. Amint mondja, nem akar a dolgozó tár­sai előtt erről az ügyről beszélni, mert ők még nem is tudják, hogy a gyerek disszidálni akart, és kinevetnék, ha meg­tudnák, hogy pont az ő fia elégedetlen a sorsával, amikor egyes gyerek, úgy járatják, mint egy kis herceget és ké­nyelmében azt sem tudja, hogy mit csi­náljon. Nekem is csak úgy beszélt a do­logról, hogy megígértette velem, nem írom meg a nevét . Az anyja az oka mindennek. Én egész nap dolgozom itt bent az üzemben. Estéimet meg majdnem mindig valami társadalmi munkával töltöm már évek óta. A gyerekkel nem tudtam foglalkozni, de nem is gondoltam, hogy ez lesz a következmény. Az anyja meg — tudja, milyenek az asszonyok — mindent rá­hagyott, azt csinált mellette a gyerek, amit éppen akart. Nem lett rendre szok­tatva. Mire észrevettem, már nagy „va­gány” volt a fiam, minden rosszat csi­nált, csak éppen nem tanult, pedig jó feje van, és nem dolgozott otthon a ház körül sem semmit. Az anyja eleinte nem is követelt tőle semmit, megcsinálta in­kább maga és később, amikor már pa­rancsolt volna neki valamit, meg sem hallgatta. Amikor ezt észrevettem, el­kezdődött a veszekedés a feleségemmel — a gyerek miatt, — hogy miért en­gedi annyira szabadjára. Azt mondtam, hogy az istenit, szégyent hozol a fe­jemre, megbecsültek mindig a munkám után, belőled meg csavargó lesz? Pró­báltam szép szóval, próbáltam szigorral, de nem lehettem állandóan mellette, az anyja meg akkor mér nem bírt vele, így aztán a gyerekben kifejlődött min­den rossz, csak éppen az a tudat nem, hogy a megélhetésért meg is kell dol­gozni, a pénzt meg is kell becsülni, és ha valakiben nincs igyekezet, hiába van oklevele, nem lesz belőle semmi. Min­den kénye-kedve megvolt itthon, talán jobban is, mint kellett volna, és úgy gon­dolom, éppen emiatt ijedt meg az élettől. Később már próbáltuk arra rászoktatni, hogy itthon rendszeresen dolgozzék vala­mit, azt is akartam, hogy szünidőben jöjjön be ide az üzembe dolgozni, de későn volt, mindenütt csak szégyent val­lottam vele és akkor már nem tudtam vele megértetni, hogy ha felnőtt lesz, neki is meg kell küzdenie a megélhe­tésért. Az apa szavai után kezdtem megérteni, hogy ő miért nem lát hazánkban pers­pektívát, „biztos” jövőt. Nem érti, hogy szorgalom, munka, törekvés kell az élet­hez, nem érti, hogy­ a családi elkényez­­tetettség nem lehet meg a társadalom­ban. Csak a kényelmet tanulta meg, a munkát nem, anyja még azzal sem bíz­hatta meg, hogy hasogasson gyűjtést a tűzrakáshoz. Ezért aztán nem látott más „jövőt” maga előtt, mint azt, hogy ván­dorbotot vesz a kezébe és keres egy olyan országot, ahol nincs tövis az élet­ben. (Folytatjuk) Boda Ferenc Az út kezdetén Érettségi, gond, jövő

Next