Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-31 / 178. szám

1957 JULIUS 31. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Van mit védeniük • • • Az ellenforradalom előszeretettel szapulta népi demokráciánk eddigi eredményeit és a meglévő hibákat igyekezett felnagyítani, óriásivá da­gasztani. Kétségtelen történtek hi­bák, de az eredményekhez képest, reálisan nézve a dolgokat, nem olyan számottevőek, mint ahogy azt beál­lították. Először is elvitathatatlan tény hogy proletárhatalom volt és van nálunk. Amit pedig az ellenforrada­lom akart, az a kapitalizmus restau­rálása. E két, egymástól alapvetően különböző megállapítás az elmúlt napokban, egyik beszélgetés alkal­mával, mondhatni aprópénzre vál­tódott. Egy ember életútján lehetett lemérni a különbségeket. Beszélgető­társam Bozsó János, a kistormási tanács elnöke. Élettörté­nete nem különös, részben megegye­zik a többi, a régi úri Magyarország „hárommillió koldusainak” nyomo­rúságos tengődésével. Talán ebből néhány részletet idéz­zünk. Aki ismeri az akkori körülmé­nyeket, jól tudja, milyen élet­elt nézhetett az ötéves korában, test­véreivel együtt apa nélkül maradt Bozsó János. Tizenötéves koráig csak bírta, de ekkor a szükség vándor­botot ad kezébe. Pestre megy, s itt éli. 18 éves korában 1919. Az elsők között jelentkezik vörös katonának, eljegyezte magát egyúttal egy életre a munkásmozgalommal. Csak rövid ideig mosolyog rá a szebb, boldogabb élet ígérete, mert vérbefojtják a Tanácsköztársaságot. És ezután következett az igazi szen­vedés. A román burzsoázia meg­szálló csapatai verik véresre, s éle­tét csak a véletlen menti meg. Ezután már mint megbélyegzett szerepel mindenütt, s tapasztalja milyen nagy az ország. Mint kubi­kost, bányászt, részesaratót, hol er­re, hol arra veti a sors. Még a kato­naságnál is mint megbélyegzett munkásszázadhoz kerül Tiszabőről, ide a megyébe Kölesd környékére. Az itteni ismeretségét veszi fi­gyelembe, amikor a felszabadulás után a megyébe Kistormásra települ, húsz hasonló sorsú családdal együtt. Még előbb azonban, mint a föld­igénylő bizottság elnöke, Tiszabőn az „évszázados pert” segít eldönteni. A báró Oroszdi Fülöpné közel 1300 holdját felosztva, végre jogos örök­ségükhöz jutottak a nincstelenek. De a kevés igaerő, a hiányos felsze­relés nehezítette a dolgukat, s ezért települtek át ide. Már ott is, de itt is a pártban, a kommunisták közt található az első perctől fogva. Fáradhatatlanul dol­gozik a közért, családjáért egyaránt. Mindezeket látható elismerésképpen választotta a falu tanácselnöknek. Az ellenforradalom alatt, amikor olyan sokan zavarba voltak, Bozsó elvtárs már látta: Nincs valami itt rendben. Meg akarják választani a nemzeti bizottság elnökének is. Nem vállalja: „Nem óhajtok benne részt­­venni, mert tisztában vagyok vele, mi a tanács és mi a nemzeti bizott­ság” — mondja. Amikor felszólítják, adja át a tanácsházát, a kulcsokat, iratokat, nem adja. „Majd csak fe­lelős személyeknek” — érvel. Ez a bátorság, és elvhűség biztat­ta, erősítette a többi kommunistá­kat is. Végeredményben neki kö­szönhető, hogy rendzavarás, „leszá­molások” nem történtek ebben az időben. Dupla őrség került a terme­lőszövetkezethez, a földművesszö­vetkezethez a nép vagyonának őr­zésére. Természetesen azzal tisztában van hogy a szovjet csapatok segítsége nélkül újra az 1919 utáni idők is­métlődtek volna meg. Újra a ván­dorbot jutott volna az ő és a hozzá hasonló emberek kezébe, már aki megmaradt volna. Ezért lépett fiával együtt a mun­kásőrségbe. Van mit védeniük, s készek is rá. Egy mondatot idézek csak elbeszéléséből, fiával kapcsolat­ban, mely világosan kifejezi mi lett volna a hazafias jelszavakat hirdető ellenforradalmárok győzelme ese­tén. Fia ugyanis most mezőgazdász a gépállomáson: „Húzta, vagy tolta volna a talicskát ő is, mint valami­kor az apja.” (i—e) m­mö könnyek... Ott volt az új világ születésénél... Két évig harcolt az orosz nép vilá­got rengető forradalmában. Aztán ,amikor meghallotta, hogy hazájában, Magyarországon is megmozdult a nép az úri világ ellen, sietett haza, sok tízezer fogolytársával együtt. Nagy munka várt itthon a Lenin eszméit magával hozó Újbányai Fe­­rencre. A reakció ezerfejű szörnye­tege a munkás állam megbuktatásán munkálkodott. A harcokban edzett fiatal kőművesből, Újbányai Ferenc­­ből, a pesti járás vádbiztosa lett. — „Hideg ész, forró szív, tiszta kéz” — sokat hallotta az orosz csekisták szá­jából Dzerzsinszkijnek, a nagy forra­dalmárnak rövid, de velős útmutatá­sát a munkastílussal kapcsolatban s ő igyekezett e hármas jelszó szelle­mében cselekedni. Amikor a munkások hatalmát az urak idegen hatalmak segítségével vérbefojtották, neki is menekülni kellett. Bécs felé vette az irányt. A veszprémi erdőknél tovább nem tu­dott menni... Találkozott az erdők­ben bujkáló kommunistákkal, akik elmondták neki, hogy lezárták a nyugati határt is, lehetetlen átjutni rajta. Évekig bujkált az erdőkben, ké­sőbb egy öreg néni viskójában húzó­dott meg. Amikor harmadszor is ki­adta Horthy az amnesztia rendele­tet, csak akkor adott magáról élet­jelt. A csendőrség számtalan esetben meghurcolta, a „módosabb” gazdák nem adtak neki munkát. „Dögöljön éhen a Vörösbányai Ferkó“ — mon­dogatták. Aztán felvirradt a felszabadulás napja. A gyönyörű, feledhetetlen 1944 december 3-ának vasárnapja, amelyről Újbányai Ferenc 25 éven keresztül álmodott. A harmadik na­pon már megalakították a Kommu­nista Pártot Dunaföldváron. S ahogy múlt az idő, Újbányai Feri bácsi egyre jobban öregedett, a fiatalok közül egyre többen feled­keztek meg az idős veteránról. Ta­valy az októberi ellenforradalmat megelőző hónapokban, amikor a pár­ton belül sokakon a megalkuvás mel­lett a régi harcosok semmibevevésé­nek szelleme is úrrá lett, a 76 éves Újbányai Ferenc bácsi, mivel már senki sem adott neki öregségére kő­műves munkát, bement a tanácshoz. A tanácshoz fordult, de nem nyug­díj végett, hanem munkáért. Az is­kolák, óvodák, középületek tatarozá­sa egész éven át folyik. Helyet kért a tatarozó brigádban, dolgozni, épí­teni akart, mert aki élni akar, ha megöregszik, s nincs nyugdíja annak dolgozni kell... Nem adtak neki munkát. Azóta nem megy hozzájuk. Nem akar tér­­denállva könyörögni. Nem panasz­kodik. Pedig lelketlen, rideg embe­rek nagyon megbántották. Hozzám is kissé bizalmatlan volt, mikor be­szélgetni kezdtünk... S barázdás, ráncos, öreg, széltől cserzett bőrű ar­cán végiggördült két könnycsepp... Úgy éreztem, mintha égettek volna ezek a könnyek ... H. T. A paksi Dunán..* Zavaros, piszkos színe van most a Dunának. Árad. A víz tükre felett fecskék siklanak, rovarokra vadász­nak. Egy uszályhajó alakját láthatja az ember a távolban, a hajó távolo­dik, egyre kisebbnek látszik és végül eltűnik a messzeségben. A parton halászok csoportosulnak. A Halász Termelőszövetkezet tag­jai. Letelt az ebédszünet, indulnak megint a vízre ... Miközben hosszúszárú gumicsiz­májukat igazgatják, Szepesi Imre bánatosan jegyzi meg „ma megint ke­veset fogunk.“ A mellette álló hóri­­horgas ember legyint egyet, aztán hozzáteszi — „ilyen a halászélet, ha a Dunán dagály van, akkor az ne­künk aszályt jelent.1’ Elhelyezkednek a „Harcsa I.“ ne­vet viselő, hosszú, görbeorrú, ké­nyelmetlennek látszó ladikban. Feil Ferenc sokat kínlódik a motorral... Nem akar indulni. A többiek vicce­lődnek ... „Nem a motor a hibás, ha­nem a kezelője” — kiáltják neki. Végre mégis csak felbőg a 750 köb­centiméteres nagymotor. A „propel­ler“ belefúr a vízbe, a ladikot el­lökik a parttól és megindulnak az ár­ral szembe. Bent járnak már a Duna közepén, amikor bontogatni kezdik a hatalmas méretű hálót. Mikor a kivetett háló alámerül, egy darabig várnak, aztán hatan rugaszkodnak neki, hogy kihúzzák. „Ilyenkor, mikor kevés benne a hal, nehezebb kihúzni, mert fáj az ember szíve a rossz fogás miatt“ — mondja félig viccelődve Szepesi Imre bácsi. A többiek bólogatnak. Keve­set beszélnek munka közben. A ha­lásznép kevésbeszédű, ha meg rossz kedve van, akkor végkép eláll a szava. Na, de örökké nem fog áradni. S ha kedvező lesz az idő a halászatra, akkor lesz majd fogás is bőven. Koch Terikétől a szövetkezet fiatal pénztárosától azt hallottam, hogy volt úgy is, hogy egy hét alatt 1200 forintot kerestek a szövetkezet halá­szai .. . (h—P—t) 3 HIE EK — Mérei János fácánkerti dolgozó paraszt 18 mázsa gabonát adott el az államnak. Tóth György öt mázsa búzát, Kovács József öt mázsa ro­zsot adott el felesleges gabonájából. — Minden községben, minden nyá­ron számtalan esetben megtörtént, hogy a nyári tűzfigyelő szolgálatra beosztott személyek nem jelentek meg. Ennek megszüntetésére vezetett be egy megállapodást a kocsolai ta­nács, a gazdák véleménye alapján. Aki nem akar részt venni a tűzfigyelő szolgálatban, annak 25 forint meg­váltást kell fizetni, a szolgálatot viszont a község önkéntes tűzoltói látják el, akik a megváltásból be­folyt összegekből erre az időre fize­tést kapnak.­­ Öt éve fekszik eszméletlenül kórházban. A minap volt öt eszten­deje annak, hogy az akkoriban öt­éves Beverly Missiont egy gépkocsi­baleset után eszméletlenül bevitték egy newyorki kórházba. A kislány azóta sem tért magához. — A dombóvári Vasipari KTSZ az elmúlt héten tíz ipari tanulót vett fel. A tanulók közül egy érettségi­zett, a motorszerelő szakmában he­lyezkedett el. — Egy év alatt mintegy 6000 mázsa kenderpozdorja halmozódott fel a Furkópusztai Kendergyárban. Bárki tetszés szerinti mennyiségben vásárolhat belőle, mivel kitűnő tü­zelőanyag. Tavaly például nagy ke­resletnek örvendett a bátaszékiek kö­zött.­­ Még e nyár folyamán megindít­ják az első légiforgalmi szolgálatot London és San Francisco között az északi sarkon át. Az út körülbelül 18—20 óra hosszú lesz. A gépek, amelyek hetenként négyszer indul­nak Londonból San Franciscóba, öt­ször Los Angelesbe, közvetlenül az északi sark felett repülnek át. — Ma este mutatja be Szekszár­­don a megye több községében már sikert aratott „Marica grófnő1’ című Kálmán-nagyoperettet, a Magyar Játékszín. — Bonyhádon a községi MSZMP vezetősége a múlt héten megvizs­gálta, milyen a községben a párt­sajtó olvasottsága. A sajtóolvasás megjavítása céljából bizottságot szer­veztek, amelynek feladata lesz, hogy a községben levő vállalatoknál, szer­veknél agitációs munkát végezzenek, minél több olvasója legyen a párt­sajtónak a község lakossága körében TANÁCSAINK ÉLETÉBŐL Dalmandon, a legutóbbi tanácsülé­sen nagy vita folyt arról, mire for­dítsák a községfejlesztési járulék cí­mén befolyt összeget. A tanácstagság két különböző vé­leményen volt s meg kell mondani, mind a két állásfoglalás helyes volt és jó célt, vagyis a község közügyét szolgálta. Az egyik csoport vélemé­nye az volt, hogy a napközit és az óvodát kellene megépíteni, miután ez még hiányzik a községből. A másik csoport viszont azt hangoztatta, hogy a hiányzó villanyhálózat bekötését és a község gyalogjárdáit kell rendbe tenni. A tanácsülés résztvevői a vé­gén közös nevezőre jutottak és az utóbbi mellett (már­mint a villany­­hálózat bekötése és a község gya­logjárdáinak renbehozatala mellett) döntöttek s végül megállapodtak ab­ban, hogy nem hagyják sokáig hú­zódni a napközi és az óvoda építését sem, mert erre is nagy szüksége van a falu lakosságának. Községünkben tehát a községfej­lesztési hozzájárulás ténylegesen a közös ügyet szolgálja. Schiffer József vb. elnök, Dalmand. * Hőgyész községben az elmúlt hét péntekjén a fiatalok összejövetelt tartottak s az MSZMP és a községi tanács segítségével létrehozták a KISZ-szervezetet. Az összejövetel nagy sikerrel járt, mert 32 fiatal lépett a KISZ-szerve­­zetbe. A fiatalok gazdag programot dolgoztak ki, így többek között terv­be vették egy ifjúsági futball és röplabda csapat megalakítását. Kul­turális tervükben szerepel a tánc­csoport és a zongora szakkör további fejlesztése is, ezek ugyanis már ko­rábban is működtek. A község vezetői a megalakuló gyáfi­lésen ígéretet tettek arra, hogy min­den segítséget megadnak a KISZ- szervezetnek, hogy méltó legyen a Kommunista Ifjúsági Szövetség ne­vére. A fiataloknak már biztosítot­tunk is egy szép, otthonos helyiséget, ahol jól érezhetik magukat, ahol rádió, könyvtár és ping-pong áll rendelkezésükre. Trick Ferenc Hőgyész község vb. elnöke. Negyvenkét év a zsákok között Munkakönyv. Bejegyzések, számok adatok. Egy ember munkájának tükre. Az első munkakönyvét 1909- ben kapta König István. Tizenkétéves legényke, kő­művesek mellett dolgozott, ekkor állították ki az első munkakönyvét. S azóta dolgozik. Hat évig kőműves­­kedett, s 1915. december 13-tól a Bátaszéki Malomban dolgozik. Most is fiatalosan mozgatja a zsákokat, szinte nem is venni észre, hogy négy évtizedet töltött a ma­lomban. Pedig hosszú idő ez. A malom igazgatójával, a molnárokkal beszéltünk először arról, milyen ember König István. Rendes ember, mondja az igazgató, jó munkásember, teszi hozzá a főmolnár. Beszélgetünk König bácsival az elmúlt negyven évről. Arról, mi minden történt a malomban az elmúlt évtizedek alatt. Beszél, beszél, s közben egymásután tölti meg a zsákokat liszttel. 85 kilót tölt minden zsákba, naponta 118—125 zsákot tölt meg, köt be és ad ki. — Amióta itt dolgozom már egyszer leégett a ma­lom, 1921 január hatodikán. — Még a napra is emlék­szik. Nagy tűz volt, de a tulajdonos felépíttette újból, néhány hetes állás után megkezdték az őrlést. A negy­venkét év alatt nem változtatott munkahelyet, ő az első a munkában. Még nem volt hét óra, de már a malomajtóban várta, hogy megkezdhesse a munkát. Műszak után pedig még egy-egy órát ottmarad, mert másnap üzemképes, tiszta gépekkel kell kezdeni a munkát. Szokás talán, de mi fiatalok szeretünk érdeklődni a múltról, hogyan s mit dolgoztak akkor. Havibéresek voltunk — meséli König bácsi — hetenként 75 órát kellett dolgozni, és minden vasárnap három órát be kellett jönni, dolgozni kellett, ha nem volt munka akkor is itt kellett lenni. És úgy volt a vasárnapi szün­nap is, hogy már hétfőn nulla órakor kezdtünk, az már nem volt vasárnap, s hétköznap meg muszály dol­gozni. Előfordult olyan is, hogy a malomtulajdonos zsellérei vámőrlését vasárnap végeztette el. Ilyenkor nem számított az, hogy vasárnap van, a lényeg csak az volt, hogy hétközben lisztcsere miatt ne kelljen­­ zsellérnek bejönni ezért Bátaszékre a környékbeli pusztákról. Négy malomtulajdonost és az államosítás óta há­rom malomigazgatót élt már túl. 1956 március 17 nevezetes nap König bácsi életé­ben. Felhívatták Budapestre az Országházba. A kupola­teremben adták át négy évtizedes munkája, munkás­A kormány vezetőivel poharazgattunk — így em­lékezik vissza nagy napra — azt mondták, hogy jó egészségben dolgozzunk tovább, megfogadtuk amit mondtak, egészségem jó, munka meg van, így ráérek még nyugdíjba menni. Kevés az olyan ember, aki azzal büszkélkedhet, hogy négy évtizedet megszakítás nélkül egy helyen dolgozhatott le. Ezek közé a kevesek közé tartozik König István a Bátaszéki Malom molnára. — áts — mozgalmi tevékenysége jutalmaként a munkaérdem­érmet.

Next