Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-13 / 163. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Magyarország dolgozói visszavágtak a reakció erőinek JV. Sz. Hruscsov beszéde a prágai ,,CDK-Sztalingrád 66 gyárban Prága (TASZSZ). A Prágában tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség látogatást tett a prágai „CDKSztálingrád” vállalatnál, Csehszlovákia egyik legnagyobb gépgyárában. A beszélgetés során az egybegyűltek felkérték Hruscsovot, mondjon néhány szót. Hruscsov elvtárs teljesítette kérésüket. Az alábbiakban közöljük Hruscsov elvtárs beszédét. Kedves Elvtársak, prágai gyári és és üzemi munkások és munkásnők, mérnökök, technikusok és alkalmazottak! A szovjet párt- és kormányküldöttség immár harmadik napja tartózkodik a vendégszerető Csehszlovákiában. Amióta csak a határt átléptük ,azóta mindenütt melegen fogadtak bennünket. A csehszlovák dolgozók úgy fogadták a szovjet küldöttségünket, mint ahogyan meghitt családi körben fogadják a kedves testvért. Megismerkedtünk nagyszerű gyárakkal jártunk néhány főbb üzemegységben, beszélgettünk munkásokkal ,mérnökökkel, az önök vezetőivel. Nagyon jól tudjuk, hogy az önök üdvözlő szavaiból áradó szeretet és mélységes megbecsülés országunk munkásosztályának összes dolgozóinak, a győztes szocializmus nagy országának szól, amelynek küldöttei és szolgái vagyunk. Elvtársiak! Az önök országa Európa szívében van. Évszázadokon át pusztító hadjáratok célpontjai voltak. Az önök népe azonban a betolakodóik több évszázados uralma ellenére sem hagyta abba a nemzeti becsületért vívott harcát. A nép szívében mindig ott égett a szabadság szent tüze, az a magasztos hit, hogy Csehszlovákia szabad és független lesz. Ma az új, szocialista Csehszlovákiában bámulatos egységbe olvadnak össze a nép nagy történelmi hagyományai a szocializmusért vívott harc nagyszerű hagyományaival. Csehszlovákia munkásosztálya a belső és külső elnyomókkal vívott harcban létrehozta a forradalmi pártját — a harcos Csehszlovák Kommunista Pártot. Népük nagy fia, Klement Gottwald az ellenséggel vívott fáradhatatlan harcban edzette és kovácsolta a Csehszlovák Kommunisták Pártját. Országuk dolgozói a párt kipróbált vezetésével, 1945-ben nagyszerű győzelmet harcoltak ki. Megszületett Csehszlovákia új népi demokratikus rendszere. A munkások, a dolgozó parasztok és az értemiségiek, akik minden gazdagság, az összes javak megteremtői, országuk teljes jogú urai lettek. Mi, szovjet kommunisták jól ismerjük a Csehszlovák Kommunista Pártot, amely a burzsoá Csehszlovákia fennállása éveiben tántoríthatatlanul harcolt a kapitalista elnyomás ellen, a második világháború éveiben tehetséges szervezője és irányítója volt a csehszlovák dolgozók forradalmi antifasiszta harcának, s a háború befejezése óta szervezője és vezetője a szocialista építésnek. A szocializmus felépítéséért folyó harc élén küzdő Csehszlovák Kommunista Párt mindig határozottan védelmezte és védelmezi a marxista —leninista elveket, megsemmisítően lesújtott és lesújt a revizionistákra, óvja a marxizmust—leninizmus nagy eszméinek tisztaságát, bátran alkotó szellemben, köztársasága fejlődési adottságaira figyelve, alkalmazza ezeket az eszméket. Nekünk előre nem látott nehézségek közepette, egymagunkban kellett építenünk a szocializmust, rengeteg akadályt leküzdve útunkon tömérdek ellenség rohamát kellett elhárítanunk. A Szovjetunió több, mint negyedszázadon át az egyetlen szocialista ország volt. De a lenini párt, a kommunisták pártja vezette szovjet nép becsülettel okoskodók, akik azt mondják, hogy ezt, meg ezt, nem jól csináltuk, hogy ebben meg ebben a kérdésben hibáztunk. Oroszország munkásosztálya dolgozói Lenint, a kommunista pártot követték, s mi felderítetlen utakon haladtunk a szocializmus felé. Ilyen nagy munkában természetesen nehéz elkerülni a hibákat és fogyatékosságokat. A szovjet nép hatalmas szocialista államot épített, s ma szilárdan, magabiztosan halad a kommunizmus építésének útján. Kedves Elvtársak! Most, amikor a világon létrejött a szocializmus hatalmas tábora, a népi demokratikus országok dolgozói jóval könnyebben megoldhatják országaikban az új élet építésének történelmi feladatát, mert a szocialista tábor országai, mint testvérek, segítik egymást. Csehszlovákia népei állhatatos és önfeláldozó harcot vívtak nemzeti és társadalmi szabadságukért, a fasizmus ellen, s mi segítettük őket ebben a harcban. Önöknek is, nekünk is úgy kell építenünk az új társadalmat, hogy állandó támadásokra és ellenséges akciókra kell számítanunk az imperialista erők részéről, amelyek a legkülönbözőbb módszereket alkalmazzák, hogy gátolják a szocialista építést. Nemrégiben Magyarországon az ellenforradalmi erők, aktív külső támogatással, megkísérelték a népi demokratikus rend megdöntését, hogy a magyar népet ismét a kapitalista kizsákmányolás és elnyomás formába döntsék. Magyarország dolgozói azonban a testvérnépek segítségével méltó módon visszavágtak a reakció erőinek. Csehszlovákia munkásosztálya, dolgozói, a magyarországi események idején nagyfokú politikai öntudatról tettek bizonyságot. Testvéri támogatásban részesítették a Magyar Népköztársaság munkásosztályát, dolgozó népét. A magyarországi forradalmi erők igaz ügyének támogatása a proletárinternacionalizmus konkrét megnyilvánulása Csehszlovákia dolgozói a szocialista tábor valamennyi országa részéről. A magyarországi eseményekről határozott tanulságokat vontunk le. Először is fokoznunk kell forradalmi éberségünket, másodszor még szorosabb egységbe kell tömörítenünk a szocialista tábor erőit. Harmadszor határozottan és bátran ki kell küszöbölnünk munkánkból a hibákat és a fogyatékosságokat.* Prága (MTI). A TASZSZ jelenti: A szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai meglátogattak egy mezőgazdasági szövetkezetet Prága környékén. A küldöttséget a Csehszlovák Kommunista Párt és a kormány * Prága (MTI), Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, valamint a Csehszlovák Köztársaság elnöke és kormánya a prágai kastélyban fogadást rendezett a szovjet párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A fogadáson többek között megjelent: N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, továbbá a A magyarországi események azt mutatták: ha gyengül a munkásosztály diktatúrája, nagy veszélybe kerülhetnek a dolgozók szocialista vívmányai. Csak a szocializmus ellenségei tarthatják elavultnak a proletáriátus diktatúrájáról szóló lenini tanítást. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy amíg létezik a kapitalista rendszer, addig az imperialista reakció erői aknamunkát folytatnak a szocialista országok ellen. Pártunk és országunk életében nagy jelentőségűek az SZKP Központi Bizottsága júniusi ülésének határozatai. Mint tudják, ez az ülés elítélte Malenkov, Kaganovics és Molotov pártellenes csoportjának frakciós tevékenységét. Malenkov, Kaganovics és Molotov a bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseiben szembehelyezkedett a párt lenini vonalával. Valamennyi testvéri kommunista és munkáspártban élénk visszhangra, mély megértésre és egyhangú támogatásra találtak a júniusi ülés határozatai. A burzsoá sajtó most különböző találgatásokba bocsátkozik: vajon milyen lesz a Szovjetunió politikája az SZKP Központi Bizottságának júniusi ülése után. Ez értelmetlen kérdés, hogy mi lesz a jól ismeretes. Még nagyobb állhatatossággal követjük azt az irányvonalat, amelyet a kommunista párt XX. Kongresszusa jelölt meg a bel- és külpolitikában. Ez a mi utunk és senki sem térít le róla. A szocialista tábor erősödésének, a népek békéjéért és biztonságáért vívott harcnak fontos tényezője a napról napra erősödő csehszlovák— szovjet barátság, országaink kölcsönös támogatáson és testvéri együttműködésen alapuló, mind szélesebb és sokoldalúbb testvéri együttműködése. Ellenségeink semmiféle mesterkedése nem ingathatja meg ezt a harcokban vívott barátságot. őszinte szívvel csatlakozunk Novotny elvtársnak annak idején Szverdlovszkban, az uráli gépgyár dolgozóinak gyűlésén mondott szavaihoz: „örülünk, hogy semmiféle elvi nézeteltérés nincs közöttünk és soha nem lesz elvi nézeteltérés közöttünk, szocialista országok között”. Éljen a Szovjetunió, Csehszlovákia és a szocialista tábor valamennyi országa népeinek megbonthatatlan testvéri barátsága vezetői kísérték. A szovjet vendégek megtekintették a szövetkezet gazdaságát, jártak a földeken és beszélgettek a szövetkezeti parasztokkal. Azután nagygyűlést tartottak, amelyen Hruscsov beszédet mondott. szovjet küldöttség többi tagjai, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárai, a kormány tagjai, a nemzetgyűlés képviselői, a Nemzeti Fronthoz tartozó szervezetek és pártok képviselői és más neves személyiségek. A fogadáson megjelentek a prágai diplomáciai testület tagjai. Antonin Zapotocky elnök és N. Sz. Hruscsov, a szovjet küldöttség vezetője, pohárköszöntőt mondott. Gegesi Kiss Pált tiszteletbeli tagjává választotta a Szovjetunió Gyermekgyógyász Tudományos Társasága A Szovjetunió Gyermekgyógyász Tudományos Társasága június 28-tól július 3-ig Leningrádban tartotta hetedik összszövetségi kongresszusát. A magyar gyermekgyógyászok közül Gegesi Kiss Pál akadémikus, a budapesti I. számú gyermekgyógyászati klinika igazgató-professzora és dr. Csapó József, az orvosi tudományok kandidátusa, a László-kórház főorvosa vett részt a kongresszuson. Gegesi Kiss Pál a kongresszuson előadást tartott azokról a szív- és vérkerin kiállta a próbát. Akadnak olyan gési zavarokról, amelyek a csecsemőkori heveny fertőző betegségekkel kapcsolatosan jönnek létre, a szekcióülésen pedig a csecsemő- és gyermekkori psziché működésének kialakulásáról. Mindkét előadás élénk érdeklődést váltott ki. A záróülésen a Szovjetunió Gyermekgyógyász Tudományos Társasága ezúttal első ízben, külföldi tiszteletbeli tagokat választott, összesen nyolc külföldi tudóst ért ez a megtiszteltetés, köztük a magyar orvostudomány részéről Gegesi Kiss Pál akadémikust választották a Tudományos Társaság tiszteletbeli tagjává. (MTI) 1957 JÚLIUS 13. A londoni leszerelési értekezlet ülése London (AFP). A londoni leszerelési értekezlet csütörtökön délután nyugodtabb hangnemben folytatta munkáját. Stassen, az Egyesült Államok képviselője igyekezett megindokolni a nukleáris kísérletek tízhónapos felfüggesztésére vonatkozó javaslatát. Hangsúlyozta, hogy ez az időszak elegendő a leszerelés második fejezetének előkészítéséhez és ugyanakkor a legkevesebb kockázatot rejti magában arra az esetre, ha nem jutnak megállapodásra. Zorin hangoztatta, hogy ezeket az érveket az általa javasolt két-három éves időszakra is lehet vonatkoztatni, de hozzáfűzte, hogy tanulmányozni fogja Stassen nyilatkozatát. Az Egyesült Államok küldötte ezután hangsúlyozta, kormánya nagy fontosságot tulajdonít az első fázis meghatározásának. Zorin egy megjegyzésére válaszolva, utalt arra, hogy a fegyverkezési hajsza megszüntetésének legújabb módja hogy minél előbb megérkezzenek a második szakaszhoz, a nukleáris fegyvergyártás beszüntetéséhez. Ezután Jules Moch rövid felszólalásban közölte, hogy véleménye Stassenével azonos. Az Egyesült Államok képviselője a leszerelési albizottság pénteki ülésén a távirányított lövedékekről és a felügyeleti övezeteikről tartott beszédet. A gyermekbénulásos megbetegedésekkel foglalkozó nemzetközi értekezlet ülése Genf (AFP). A gyermekbénulásos megbetegedésekkel foglalkozó nemzetközi értekezleten dr. Frank Horsefall, a newyorki Rockefeller Intézet megbízottjai beszámolójában a vírusok szaporodásának problémájával foglalkozott. Rámutatott, hogy a kísértetek főképpen a megfertőzött sejtekre és nem magukra a vírusokra, illetve a vírusokat tartalmazó sejtekre vonatkoznak. Dr. Horsefall hangoztatta hogy bár az eddigi megfigyelések is nagy fontosságúak, nem oldják meg azt a problémát, hogy a vírus különböző alkotó elemei hogyan egyesülnek és miként alkotnak egy újabb sejt megfertőzésére alkalmas fertőző sejtrészecskét. Dr. Kenneth Smith Cambridgej tudós a lappangós állapotban lévő vírusokról tartott előadást. kis hírek FILMEZNEK A VATIKÁNBAN A vatikáni hatóságok első ízben adtak engedélyt arra, hogy szuverén területük egy részét háttérként használják fel egy hivatásos színészekkel készülő, egész estét betöltő játékfilm felvételeinek elkészítésénél. A „Róma hét dombja” című olasz—amerikai produkciót a Titanus Film és a Metro-Goldwyn- Mayer filmvállalatok közösen készítik. A filmesek a Szent Péter téren, jóformán közvetlenül XII. Pius pápa hálószoba-ablakai alatt „ütötték fel sátrukat” és már el is kezdték a film forgatását. NAGYVILÁGBÓL DOHÁNYOSOK, VIGYÁZAT! Ha valakinek fel kell feküdnie a műtőasztalra, legalább egy héttel előtte hagyjon fel a dohányzással. Ezt a tanácsot adták az egyik newyorki nemzetközi sebészeti tanácskozáson, ahol megállapították, hogy dohányosoknál gyakori a komplikáció sebészeti beavatkozások alkalmával, s az ilyen emberek nehezebben viselik el a műtét utáni megrázkódtatást. ESEMÉNYEK SOROKBAN Párizs (Reuter): Körülbelül huszonötezer felkelő harcol Algériában a franciák ellen tizenötezer fegyverrel, s felszerelésük tavaly erősen megjavult — jelenti egy francia parlamenti bizottság. A háromtagú bizottság az algériai helyzet tanulmányozása alapján kiadott jelentésében azt állítja, hogy a felkelők havonta két-háromszáz fegyvert kapnak Marokkóból és ötszázat Tuniszból. A tuniszi kormány „leplezetlenül segíti a lázadásokat” — mondja a jelentés. * Szuhumi (MTI). A TASZSZ jelenti: A Szovjetunióban vendégeskedő Edvard Kardelj és Alekszander Rankovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese, Jovan Veszelinov, a szerb nemzetgyűlés elnöke és Otmar Kreacsics, a honvédelmi államtitkár helyettese, július 11-én este feleségével Szuhumiba érkezett. A vendégek megtekintették a várost, a füvészkertet és néhány kolhozt. * Kairó (AFP). A belga hírügynökség tudósítójának jelentése szerint Nehru pénteken egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy hamarosan rendeződik az angol—egyiptomi viszony. Nehru elmondotta, hogy a Nasszerrel folytatott megbeszélése során szóbahozta az angol—egyiptomi kapcsolatok kérdését és azt hiszi, hogy a két ország a diplomáciai kapcsolatokat is felveszi.* Jugoszlávia több városában a filmszínházak műsorukra tűzték az „Egy pikoló világos” című magyar játékfilmet. A filmet sikerrel játsszák Horvátországban és a Vajdaságban. A legközelebbi napokban Belgrádban is bemutatják. A „Borba” rövid ismertetést közöl a filmről. ♦ Pugwash (Új-Skócia): — Az Egyesült Államok, Kanada, a Szovjetunió, Japán, Kína, Franciaország, Ausztrália, Ausztria és Lengyelország huszonnégy atomtudósa négynapos értekezletet tartott Pugwashban, Új- Skócia egyik kisvárosában. Az értekezletről kiadott közlemény bevezetőjében hangsúlyozza: „A világnak mindörökre el kell törölnie a háborút, vagy példátlan katasztrófára kell felkészülnie.” A tudósok felhívása, amely nemcsak általános leszerelést követel, hanem minden fegyveres konfliktus megszüntetését, átveszi Einstein halála előtt mondott utolsó figyelmeztetését és nyomatékosan követeli az atomkísérletek beszüntetéstét. Az értekezletet Lord Bertrand Russel javasolta, ő betegsége miatt nem tudott résztvenni rajta. * Az IBUSZ által szervezett aldunai társasutazás keretében a Deák Ferenc gőzös fedélzetén mintegy 140 főnyi magyar kirándulócsoport érkezett Belgrádba. A csoport tagjai egy napot töltöttek a jugoszláv fővárosban, majd tovább folytatták útjukat. * Párizs (AFP). A kairói rádió diplomáciai hírmagyarázója utalt Nehru és Nasszer megbeszélésére, amelyen többek között szó volt London és Kairó viszonyának normalizálásáról. A hírmagyarázó hangsúlyozta: " Egyiptom az egyenlőség elve alapján óhajtja megújítani szívélyes kapcsolatait Nagy-Britanniával!”