Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-07 / 158. szám
19., JÚLIUS 7. Takarékosság a termelők terhére az Aparhant és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnél Múlt hónap 27-én a nagyvejkei földművesszövetkezetben a parasztság részéről nagy felháborodással találkoztunk. A felháborodás oka az volt, hogy sajtóban a termelők tájékoztatva lettek a meggy felvásárlási áráról, amely 2.80 Ft/kg-ként. Ezzel szemben Nagyvejken 2.60 Ft/kg lett kidobolva, mint felvásárlási ár. Juhász Zsófia szövetkezeti felvásárló tájékoztatása szerint az aparhanti körzeti szövetkezeti irodától 2.60 forintos felvásárlási árat kapott és a dobolási szöveget ennek az árnak megfelelően készítette el. Mivel a valóságról meg akartunk győződni, így átmentünk az aparhanti körzeti földművesszövetkezeti irodához, de sajnos, itt nem sokat tudtunk meg, habár a munkaidő 8 órakor kezdődik, de az irodában még fél 9 órakor sem tudtunk bejutni, mivel az ügyvezető Bonyhádra utazott és az iroda kulcsait magával vitte. Ilyen esetekben a szövetkezetnél nincs, aki képviselje a dolgozó parasztság, a tagság érdekeit. A munkafegyelem területén mutatkozó nagyfokú lazaság rányomja a bélyegét az egész szövetkezeti munkára, a jelenlegi meggyfelvásárlásra is. A nagyvejkei dolgozó parasztoknak igazuk van és jogos a felháborodásuk, amiért a központ által kiadott 2.80 forintos ár helyett, csak 2.60 forintot fizettek a meggyért. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a környező községekben a termelők a rendes hivatalos árat megkapják, addig Nagyvejkén métermázsánként 20 forinttal megrövidítik a termelőket. Ez hátráltatja a felvásárlást és nem teszi érdekeltté a termelőket a meggyszedésben, habár minden szem meggy leszedése, felvásárlása, komoly népgazdasági érdek. Jó lesz, ha a szövetkezet vezetősége gondolkozik és sürgősen intézkedik, hogy egyes személyek a szövetkezeten belül ne másítsák meg a központ által kiadott meggyfelvásárlási árat, hanem a 280 forintot fizessék ki kg-ként. A szövetkezet ne a termelőkön takarékoskodjon, hanem a jobb munkaszervezéssel, a munkaidő jobb kihasználásával és a munkafegyelem megszilárdításával, mert csak ez viszi előbbre a szövetkezet ügyét, a dolgozó parasztság bizalmát a szövetkezettel szemben. A fenti eset egyben figyelmeztető mindazon földművesszövetkezetek felé, ahol esetleg hasonló eset előfordult, vagy még jelenleg is fennáll. A meggy felvásárlása megyénkben Megyei viszonylatban jelenleg igen jól halad a cigánymeggy felvásárlása. Ezt a fontos nyersanyagot a földművesszövetkezetek vásárolják meg a dolgozó parasztoktól 2.80 Ft-os áron. A meggy, felvásárlási ára megfelelő, elég magas. Ennek és a nagyfokú szervezésnek, valamint a bő termésnek köszönhető a már felvásárolt meggy mennyisége. A jelenleg felvásárolt cigánymeggyet főleg a Paksi Konzervgyárba szállítják feldolgozás céljára. Ezenkívül szállítanak még a kecskeméti, szegedi, budapesti konzervgyárakba is. A felvásárlás munkája jól halad, de fennáll a megtorpanás veszélye, ugyanis az aratási idő befolyásolhatja a meggyszedés folyamatosságát. Ha ezt a kiesést el akarják kerülni a földművesszövetkezetek és ha azt akarják, hogy minden szem meggy feldolgozásra kerüljön, akkor feltétlenül be kell vezetni az egész megye területén az egy-két helyen igen jól bevált módszert. Egykét fmsz — igen helyesen oldotta meg a meggy felvásárlását, úgyhogy diákokkal szedetik a meggyet egyegy felügyelő tanár részvételével, így a dolgozó parasztság elvégezheti sürgős munkáját és a meggy is az utolsó szemig bekerülhet a feldolgozó üzemekbe. Ha figyelembe veszik a földművesszövetkezetek a fent említett igen jó megoldást ,akkor biztosra vehetjük azt, hogy ez évben a felvásárolt mennyiségben rekord mutatkozik. A méhészet fejlesztéséért A magyar méhészek nagy tábora az utóbbi két évben nem tudott jó eredményt elérni. Ez év kezdetén bíztak a jobb eredményben, de sajnos, minden felkészülés mellett még olyan eredményt sem értek el, mint az elmúlt két esztendőben. A gyenge mézhozamot nem a méhész, vagy a méhecskék döntötték el, hanem a kedvezőtlen időjárás. A legjobb és legértékesebb legelő, az akác, nem mézelt kedvezően, ami számokban azt jelenti, hogy megyénkben mintegy 12 vagon mézbegyűjtés helyett kb. hat-nyolc vagonra számítunk. A szervezetten működő méhészek gondoskodtak legelő létesítéséről is, pl. a tolnanémedi méhészcsoport tagjai az fmsz és helyi tanács segítségével mintegy 25 kh egybefüggő tartalékterületen Facéliát vetettek el. A tanács a tartalékterület biztosításában adott segítséget, az fmsz pedig a terület szántását előlegezte. Ilyen kezdeményezések születtek Nagyszékelyben, Bátaszéken és más községekben is. A megye fmsz-einek Versenymozgalma A simontornyai fmsz által kezdeményezett versenyfelhíváshoz csatlakozott többek között a németkéri fmsz. is A németkéri fmsz. vállalta a tagszervezési terv 15 százalékos túlteljesítését, a részjegybefizetési tervüket ugyancsak 15 százalékkal növelik. Egyidejűleg párosi versenyre hívták a bölcskei fmsz-et. Ugyancsak a simontornyai fmsz. verseny felhívásához csatlakozott a Bonyhád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet és versenyre hívta a szekszárdi fmsz-t. Ezenkívül a bonyhádi fmsz. tagszövetkezetei egymással is versenyeznek részjegy és tagszervezési terv teljesítéséért. Naponta több ezer csomó friss vegyes zöldséget, káposztát, karfiolt, uborkát, paprikát szállít a bonyhádi szövetkezet az északmecseki bányavidékre. — Magyari Mártonná zöldségmosás közben. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Kreling Henrikné munkacsapata kapál a Bonyhád és Vidéke Szövetkezet 8 holdas táblájában. Láttuk hallottuk ... hogy a nagydorogi földművesszövetkezet Újsor utcai 4. sz. vegyesboltjában Földesi József boltvezető az előre csomagolt áruknál kg-ként mintegy 4,5 dekával kevesebbet mért. Ezzel nagyban megkárosította a nagydorogi fmsz. tagságát és így meg nem engedett jövedelemhez jutott. Mindezek mellett az üzlet külső és belső rendje nem megfelelő, az áru kezelése rossz és tisztasága kifogásolható. Mit szól mindezekhez a nagydorogi fmsz. igazgatósága és ügyvezetője? Mit tesznek a hibák kijavítása érdekében?• ... hogy a kisvejkei fmsz Szakszervezeti Bizottsága jól működik. Gondoskodtak a dolgozók egészségi és munkavédelmi felszereléséről. Pl. a szikvízüzem kezelőjét ellátták védőálarccal, kesztyűvel, köténnyel, csizmával és egyéb szükséges felszerelésekkel. Az üzletekben megfelelő víztartályokat helyeztek el. A szövetkezet 14 dolgozója közül 13 szakszervezeti tag.* ... hogy a mucsfai földművesszövetkezet a kötelezően előírt 2.80 forint meggyfelvásárlási ár helyett 2.40 forintért vásárolja a dolgozó parasztoktól a meggyet. Miért nem tartják be a kötelező árakat? Miért károsítják meg a termelőket? * ... hogy Kisvejkén régebben az igazgatóság nem érezte magáénak a szövetkezetét és nem ellenőrizték az egységeket kellőképpen. Ma már Kisvejkén megszűnt ez az állapot, mert Nagy Antal revizor előadást tartott a szövetkezet vezetőséginek az fmsz pénzügyi helyzetéről és rámutatott a vagyonvédelem fontosságára. Azóta állandóan ellenőrzik az üzleteket és munkájukban eredmény mutatkozik. . .. hogy a gyönki fmsz-nél minden szövetkezeti dolgozó szakszervezeti ;ág és újból életre keltik a kultúrcsoportot, mely az őszi megyei kultúvversenyen is részt akar venni. • .. hogy a gyönki fmsz-en belül jól működő méhész szakcsoport található. A szövetkezet anyagilag és erkölcsileg segíti a saját kebelén belül működő szakcsoportot. Eddig egy viaszprést vásároltak a szakcsoportnak kb. 1700 forintos értékben. A szakcsoport tagjai ezt az összeget visszafizetik a szövetkezetnek az ívvégi záráskor. A szakcsoporton belül nőst tisztújító ülés volt és ez alkalommal ír elnöknek Hegyi Sándort választották. • .. hogy a hőgyészi fmsz. tagszervezési munkáját jól végzi. Eddig 51 agot 4892 forinttal szerveztek be a msz-i tagság közé. A jó tagszervezési munkát nagymértékben elősegíette a tavalyi vásárlási visszatérítés kép eredménye. Pl. Vető Gyula 329 forintot kapott, Gyasok János raktáros pedig 726 forintot. A helyi CTSZ, mely szintén tagja a fmszlek, visszatérítés címén 1314 forinot kapott. Ezek a számok is mutaták azt, hogy érdemes szövetkezeti ágnak lenni. A szövetkezet aktívan égíti a méhész szakcsoportot. Eddig kölcsönképpen 2000 forintért felszedéseket vásároltak a szakcsoport számára. A szövetkezet saját gépkocsijával szállította a méhészeket vándoroltatás alkalmával. A szakcsoport jól működik, a mézhozam elég jónak mondható úgy, hogy szeptember 10-ig teljesíteni tudják az előirányzott 60 q mézszerződéskötési tervüket. A szakcsoporton belül szervezett élet folyik, rendszeres megbeszéléseket tartanak. • .. . hogy a gerjeni fmsz a terményfelvásárlásra alaposan felkészült. A raktár takarítását, fertőtlenítését mintaszerűen elvégezték. A terményátvétel technikai lebonyolításának feltételei biztosítva vannak. A terményfelvásárló szakmai felkészültségét a MEK a Terményforgalmi Vállalattal karöltve egyhetes tanfolyammal biztosította.• ... hogy a bátaszéki, szedresi és nagydorogi fmsz, az idei szálastakarmány felvásárlásra gondosan előkészült. Az új áru megjelenésekor a vásárlást így gyors ütemben megkezdték, sőt árujuk egy részét értékesítették is Földművesszövetkezeti HÍREK A szekszárdi Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti központ kertészetet létesített Szekszárd város külterületén. A kertészet hivatva van arra, hogy elősegítse városunk friss, jó és olcsó zöldségféleségekkel való ellátását. A kertészet annak ellenére, hogy későn indult, máris szép eredményt ért el. A kertészet termékeit a szekszárdi földművesszövetkezet boltján keresztül értékesíti. Eddig szállítótak zöldpaprikát, káposztát, uborcát és karfiolt, a jövő héten pedig paradicsomot szállítanak a szekszárdi dolgozók számára. Ma tartja a tamási földművesszövetkezet Nemzetközi Szövetkezeti Nap ünnepségét. Az ünnepi műsor délután 3 órakor sportműsorral kezdődik. A Budapesti Vasutas labdarúgócsapatának ifi csapata játszik 5 barátságos mérkőzést a tamási fmsz. 1 ifjúsági labdarúgó csapatával. Este 18 órakor a szövetkezet 3. sz. vendéglőjének kerthelyiségében tartják az ünnepi ülést. Utána színvonalas kultúrműsor lesz, majd táncmulatság következik.* i Ugyancsak ma tartja ünnepségét , a gyönki földművesszövetkezet a helyi KTSZ-el és tsz-el közösen. Az ünnepséget a Szociális Otthon kerthelyiségében tartják, ahol kultúr- , műsor és árubemutató teszi színessé az ünnepélyt. s fl szekszárdi fmsz. zöldségboltjában Ha valaki a Széchenyi utcában jár, feltétlenül megakad, a szeme a földművesszövetkezet zöldségboltján. Az üzlet belső rendje nem éppen kifogástalan. A kirakatban van ugyan rá de nem ízlésesen elhelyezve és incs rajta ár feltüntetve. Ma déllőtt az üzletben voltam és láttam asalódott emberek tömegét. Hogy mi hozta a vásárlók csalódottságát? Elmondhatom: az üzletben ugyanis elég skféle cikket árulnak. Zöldbabtól a posztán keresztül egészen a leggyig mindenfélét. Nos, éppen ez meggy okoz csalódást a vásárlóközött, mert igaz, elég szép, de sajos, az is igaz, hogy 8.— forint azra. Ezúton kérdezem a földművesszerkezet vezetőségét, miért volt 8.— t az üvegmeggy ára július 4-én. Maélután szintén arra jártam, most az élet zárva volt. Ez nem is jelentenemmi bajt. A baj ott kezdődik, hogy incs az üzleten feltüntetve a nyitvairtási idő és így azok a dolgozók, kik vásárolni szeretnének az üzletin, csak egymástól kérdezhetik, ogy vajon mikor nyit az üzlet? K. Sz. «