Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-29 / 229. szám
1957 szeptember 29. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG flz MSZMP Szekszárd városi alapszervezeteinek munkája a júniusi párthatározat megvalósításáért A júniusi Országos Pártértekezlet határozata hosszabb időre megszabta számunkra a legfontosabb feladatokat. A megyei és városi pártaktívák után városunk pártszervezetei tagggyűléseken vitatták meg a határozatból adódó feladatokat. Taggyűléseink általában helyesen foglalkoztak a határozat fontosságával, jelentős mértékben elősegítették a határozat megismerését. Az előző taggyűléshez viszonyítva a vita is élénkebb volt és nagymértékben sikerült elérni azt, hogy pártszervezeteink a belső szervezési teendők mellett az egyéb fontos pártfeladatok megoldására is szólították a tagságot. Számos pártszervezet hozzálátott sok fontos feladat megoldásához. Ha nézzük üzertii pártszervezeteinket, akkor láthatjuk azt, hogy FOGLALKOZNAK GAZDASÁGI PROBLÉMÁVAL. Például a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat üzemi pártszervezete rendszeresen beszámoltatja az egyes kommunista gazdasági vezetőket. Már az augusztusi taggyűlésen konkrétan foglalkoztak olyan kérdéssel, mint a szállítás, anyaggazdálkodás, munkafegyelem, vagy téliesítés. Ha azt vesszük figyelembe, hogy ennél a pártszervezetnél a tél és tavasz folyamán csak belső szervezési problémával foglalkoztak, akkor itt a munka sokat javult. Vagy a téglagyári pártszervezet beszámoltatta a gazdasági vezetőt a folyó munkáról és nem véletlen az, hogy a nyersgyártási tervteljesítés terén jó eredmények vannak. Emellett üzemi pártszervezeteink sokat foglalkoznak a párt erősítésével, amit bizonyít az, hogy az elmúlt két-három hónap alatt felvett tag- és tagjelöltek 90-— 95 százaléka fizikai munkás. A SZÁMSZERŰ NÖVEKEDÉS a munkásoknál különösen eredményes, ha azt vesszük, hogy például a téglagyárnál az elmúlt két évben nem volt hat fizikai munkás belépő a pártba. Ezek a pártszervezetek sokat foglalkoznak az ifjúsági szervezet, a KISZ munkájával, egyelőre ezen a téren méginkább a szervezés a fő feladat. Itt különösen a Vasipari Vállalat üzemi pártszervezete végez lelkiismeretes munkát, ha azt vesszük, hogy ennél a vállalatnál éveken keresztül el volt hanyagolva a politikai munka, akkor most csak azt mondhatjuk, hogy van mit pótolni. Nagyon helyes az ifjúsággal való törődés, és mind a gazdaságvezetés, mind a pártvezetés, az időt és anyagit nem sajnálva ,ezen a téren sokat tesz a fiatalok neveléséért, kulturális és sporttéren is. A Vasiparinál ez különösen fontos, mert e vállalatnál dolgozik a legtöbb fiatal, akik a párt mellett egyre szilárdabban kiállnak. A párthatározat foglalkozik A PÁRT TÖMEGKAPCSOLATÁVAL. E téren különösen egyes területi pártszervezeteknek van mit tenni. Ez nem jelenti azt, hogy ez nem feladata valamennyi kommunistának. Nagyon jó irányban haladunk a dolgozó parasztokkal való kapcsolat megjavítása terén. Példa erre az Alkotmányünnepi munkás-paraszt találkozó, a szüreti bál ünnepsége, a gazdakörök látogatása. Azért vetem fel először a dolgozó parasztokkal való kapcsolatot, mert ezen a téren sokat mulasztottunk Szekszárdon az ellenforradalom előtt. Területi pártszervezeteink többet foglalkoznak olyan problémával, amely a dolgozó tömegeket is közelebbről érdekli. Itt különösen a belvárosi pártszervezet eredményes .Számos olyan javaslat hangzott el, amelynek megvalósítása hasznos. Például üzlethálózatbővítés, társadalmi munkavállalás egyes utcák javításánál, iskolák segítése a nevelés terén. Mindezek elősegítik azt, hogy a dolgozók problémájának megoldása azonos a párt munkájával. A példák azt igazolják, hogy megkezdtük a párthatározat végrehajtását és sok tekintetben értünk is el eredményeket. MI A HIBA EZEN A TÉREN? Még számos pártszervezet konkrétan nem dolgozta fel a határozatból adódó feladatokat. És itt különösen a területi és hivatali pártszervezetek részéről kell előre menni. Nem arról van szó, hogy nem értették meg a határozat fontosságát, de nem találták meg a gyakorlati módszereket az egyes feladatok megoldásához. A népboltnál például Greif elvtárs a taggyűlésen jogosan vetette fel, hogy fel kell dolgozni a párthatározatot konkrétan a terület sajátosságának megfelelően. Ugyanakkor felveti azt is, hogy a téves nézetek ellen fel kell lépni, ezen nézeteket vallókat meggyőzni helytelen álláspontjukról. Az eddig megtartott pártnapok igazolják ,hogy a dolgozók részéről számos probléma van, amit meg kell oldani. A hiba az, hogy a pártszervezetek megszokták, hogy felülről adnak szempontokat a munkához. Észre sem veszik, hogy a körülöttük folyó NAPI ÉLET HOZZA MAGÁVAL A PROBLÉMÁT, csak azokat kellő politikai érzékkel kell megoldani. Másik hiba az, hogy fontos elvi politikai kérdéseket nem vitatnak meg. Emlékezzünk csak vissza, hogy ez év első felében a taggyűlések vitái sok belső probléma megoldásához adtak segítséget. És ez azért volt így, mert a párttagság segítsége párosult a pártvezetés akaratával, jó politikai ismeretével. Ezért pártszervezeteink most többet kell, hogy foglalkozzanak olyan kérdéssel, mint a szektáns baloldali téves nézet, illetve gyakorlat , valamint a revizionizmus gyakorlati megnyilvánulása. Egy-egy taggyűlésen a pártszervezet dolgozza fel az ilyen nézet elleni harc gyakorlati tennivalóit. Nem arról van szó, hogy most három hónapig harc A SZEKTÁNSSÁG ÉS A REVIZIONIZMUS ELLEN, azonban a mindennapi munkában ezen a téren többet kell tenni és van is mit tenni. Helyes, ha a pártvezetőségek a határozat végrehajtásánál a helyi sajátosságot figyelembe véve, a fontossági sorrendet betartják. Például egy üzemi pártszervezet nem a hároméves mezőgazdasági tervet tárgyalja meg, hanem az adott párt- és gazdasági feladatokat és annak megvalósítására mozgósít. Nagyon fontos, hogy az adott területen a pártszervezet egy időre előre szabja meg a munkát, ez persze ne legyen sablonos, azonban ezzel elkerüljük a kapkodást, és főleg a tétlenséget. A most folyó taggyűléseken fel kell mérni, hogy mit tettünk a határozat megjelenése óta annak végrehajtásáért, és konkrétan fel kell a tagságot készíteni arra, hogy elsősorban a kommunisták jó munkája lesz a biztosíték, hogy maradéktalanul, eredményesen végrehajtsuk a júniusi pártértekezlet határozatát. " Gera Imre Engem a párt hívott... Hetvenhét év egy ember életében hosszú-hosszú idő. Különösen hosszú egy olyannál, mint Orbán János elvtárs, aki a tolnai pártszervezet tagja és saját szavaival élve: „Már akkor ottvoltam a kommunisták között, amikor csak öten voltunk”. A Horthy-időszakban bizony nem volt könnyű helyzete az olyannak, mint ő, aki már a Tanácsköztársaság dicső napjaiban is ott állt a nép mellett. A direktóriumi tagság nem a legjobb ajánlólevél volt a huszonöt éves elnyomás alatt. S ma, idős kora ellenére is, fiatalos hévvel jelenti ki, öklét energikusan — mintha egyegy ellenséget ütne —, lóbálja maga előtt: „Engem nem tudtak elcsábítani egyik párthoz sem. Örökké ezt vallottam — mármint a kommunista elvet, azt is vallom ezután is”. — Csak — teszi hozzá szomorkásan — jó volna most fiatalnak lenni. — S ömlik, árad szavaiból a múlt, az elnyomás emlékezete. — Az apám, a nagyapám küzdött itt a Festetichek, a báró Bargek igájában, cselédsorsban — sorolja. — Magamnak is már tizenegy éves koromban ki kellett maradnom az iskolából. Ostoros gyereknek szegődtettek az urasághoz .. . Télen volt a legkeservesebb, amikor a dombori útra tíz krajcárért napjára, gallyat nyesni küldtek bennünket. — Vasárnapot akkoriban csak úgy ismertem, hogy az anyám megmosatta velem a lábam, s elküldött templomba. Az uraság erre is figyelt. És milyen volt a helyzet, mikor beteg lett az ember? A saját kérdésére mindjárt felel is. — Ha egy pár napig beteg volt az ember, már szóltak: „Mit gondolsz, meddig lehet heverni? Ha fel nem kelsz, Mehetsz, amerre látsz”. Meggyőződéssel mondja ezután: „Ezt akarták visszahozni az elmúlt év októberében is. Tudom én jól, hisz egyszer már tizenkilenc után átéltem a fehérterrort.” Majd kesernyésen teszi hozzá: „Féltem a mai fiatalokat, olyan hamar el lehetett őket fordítani. A Petőfi-könyveket kiszórták az utcára, s közbe a Talpra magyart szavalták”. Most mérgesen üt néhányat a levegőbe, míg folytatja: „Azt kellett volna kiáltaniok, hogy ,,Talpra munkás, talpra, itt a ti bőrötökre megy a bűnös játék.” — De meg volt itt zavarva más is .. Mindig vitatkoznom kell — mondja. r— Az egyik ismerősöm is ott volt a felvonuláson. Mikor kérdeztem tőle: Mit akartál, hisz együtt cselédeskedtünk, s a felszabadulás után nyolc hold földet kaptál. Csak annyit tudott válaszolni, hogy nem így gondolta ő az októberi eseményeket. A zűrzavar idején, és ma is, mindig ott van a pártszervezetben, ha hívják, ha nem. Miért? Hívja valaki ... De ki? Erről így beszél, mert maga is megkérdezte az elvtársaktól, amikor arról volt szó, hogy minden kommunistának csatasorba kell állni most. ..Ki hívott engem elvtársak?” Nem tudott válaszolni senki, mert nem hívták, hisz olyan természetes, hogy ott volt. Maga válaszolta meg: „Engem a párt hívott, s én megyek, míg élek, míg bírok.” Lehet tanulnunk belőle, s kell is. Ahogy így beszélgetek az idős harcossal, eszembe jut a pártszervezet problémája az ifjúság nevelésével kapcsolatban. Nehezen akar kialakulni a KISZ-szervezet tevékenysége, hallom a pártszervezet titkárától. Miért nem használják fel az ilyen idős elvtársak gazdag tapasztalatait a fiatalok nevelésében? — kérdezem. — Nem gondoltunk rá, hangzik a válasz. Úgy vélem ,gondolni kell rá. S Orbán elvtárs szívesen elmondaná élményeit a fiataloknak. Hasznos volna ez, hisz, Orbán elvtárs szavai szerint sokan úgy gondolják, akkor volt „aranykor” a fiatalságnak. Nos, az ő és a hozzá hasonló milliók tapasztalata alaposan megváltoztatja ezt az „aranykort”. Újra csak ismétli a fiatalokkal kapcsolatban: „Féltem őket, s szeretném megmagyarázni nekik, hogy nem akkor, hanem most inkább „aranykor” van a fiatalok számára is. S az idős harcos a 77 évével másra is gondol, pedig otthon három nemzedék gondjával, bajával, örömével, bánatával osztozik. Együtt laknak ugyanis a gyerekekkel, unokákkal, dédunokákkal. Ide már csak erőt, egészséget kell kívánnom, a többit Orbán elvtárs megteszi. (i—e) 3 VASÁRNAP DÉLUTÁN BORBÍRÓ még meg sem várta, hogy Cserhalmi letegye ballonkabátját, máris borsot akart törni orra alá. — Na, ma aztán biztosan én győzök— legalábbis a vitában. Olyan értesüléseim vannak, hogy párjukat ritkítják. — Majd meglátjuk — válaszolt Cserhalmi. Leültek egymással szemben a sakkasztalnál. Cserhalmi a fehér bábukat vezette ezúttal a táblán, Borbírónak — nem kis bosszúságára — a feketék jutottak. Babonás ember ő, s azt tartja, hogy amikor a feketével játszik, csak szerencsével nyerheti a partit kollégája ellenében. — Nos, aztán mik azok az értesülések — kérdezte Cserhalmi, miután megtették az első nyitólépéseket. — Hát idefigyelj. A román kormány felhívást intézett a balkáni országok kormányaihoz, hogy kössenek megnemtámadási szerződést egymással. Nem sok eredménnyel járt ez a felhívás. Biztosan csak propaganda céljából tették az egészet. — Felfogás dolga. Van, aki propagandának veszi, így beszélnek erről Nyugaton is. De aztán miért propaganda ez? — Ne add az ártatlant! Ti kommunisták, el akarjátok terelni a fontos kérdésekről a figyelmet! — Milyen fontos kérdésekről? — A magyar ügyről, meg aztán. .. mit tudom én?! — Na hallod, egy hét alatt aztán ugyancsak telebeszélték a fejedet. A román kormány azért javasolt megnemtámadási szerződést a balkáni államok között, hogy a világnak ezen a pontján nyugodtan, békében éljenek, dolgozzanak az emberek. A békéért és nem a propagandáért hangzott el a javaslat. — DE HA NEM propaganda lenne, akkor elfogadnák a törökök is, meg a görögök is, mert ott is békében akarnak élni az emberek.— Ez igaz. Ezért keltett oly nagy visszhangot a felhívás a balkáni államok dolgozói körében. Csakhogy a török meg a görög kormány nem tehet semmit a NATO ellen. Pedig ha a NATO valóban a béke védelmére jött létre, akkor üdvözölnie kellett volna a felhívást és sietnének megkötni a balkáni megnemtámadási szerződést. De nem a békés egymás mellett élés elvét segíti a NATO, hanem támadó szándékkal jött létre. Ezt persze nem mondják, mert nem mondhatják ki nyíltan. Ezért kénytelenek Nyugaton propagandáról beszélni. — Nem ért el vele semmit a román kormány?— Az igaz, hogy nem kötötték meg a javasolt szerződést, de a török, meg a görög dolgozók előtt ismét lelepleződött kormányuk nem éppen békés szándéka. — És mi van Kínával? Még most sem ismeri el az Egyesült Államok, aztán még az ENSZ-be se akarják felvenni. — Ezzel a kínai kérdéssel is úgy jártak megint az amerikaiak, mint ahogy Varga járta meg. — Hogyan volt az? — kérdezi Borbíró. — Minden körülmények között át akart jutni egy félméter vastag falon. Hiába figyelmeztették szomszédai arra, hogy ez lehetetlen — mégis nekilátott Nekiment egyszer, kétszer, ötször — sehogy sem sikerült, összecsődült az egész utca — mindenki rajta nevetett. MÁRPEDIG itt át lehet menni, nincs itt semmi — mondogatta —, a fején pedig egyre nőttek a daganatok — bizony*ságul arra, hogy mégis csak volt ott valami . .. Borbírónak nem volt szerencséje. Nemcsak a vitában, de a sakktáblán is alulmaradt a küzdelemben. Fiatalos összefogással... A kismányoki EPOSZ szervezet a közelmúltban úgy határozott, hogy KISZ-szervezetté alakul át. Titkárnak az EPOSZ szervezet volt elnökét, Ferenc Antalt választották meg. A fiatalok, hogy megfelelő helyiséghez jussanak, ahol a szervezeti életet élhetnek, úgy határoztak: vasárnap és munkaidő után társadalmi munkával tatarozzák a község kultúrotthonát. A szervezet titkárán kívül még Baricz László, Illés Fábián, Szentes József, Kovács István és Gergely Lajos vettek részt legaktívabban a tatarozási munkákban. A fiatalok szeptember 24-én elkészítették a munkatervüket, amelynek megvalósításában nagy segítséget nyújt majd Sebestyén László pedagógus, a szervezet vezetőségi tagja is. Emlékezés... AMIKOR kimaradtam az iskolából — 1938-at írtak akkor —, azonnal kenyérkereset után kellett néznem. Apám bevonult és csaknem végigharcolta a második világháborút. Kilencen voltunk testvérek és kellett a kenyér. — így kezdte elmondani kalandos történetét Tóth János — Jegenyésben dolgoztam, a Bezerédj uraságnál, majd Tengelicen, a Csapó nagyságos úrhoz kerültem. 1944- ben a Vilmos-majorba küldött dolgozni hetedmagammal. Ezért a kihelyezésért a megállapodás szerint naponta külön járandóságként egy liter tejet kellett volna kapnunk. — Az intéző azonban nem tartotta be a megállapodást. Ekkor három napig nem dolgoztam. Hivatott. Felszólított, hogy vegyem fel a munkát. Nem tehetem mindaddig — mondtam neki —, amíg a kikötött bért meg nem kapom. Végül rádöntöttem az íróasztalt és otthagytam. Kommunistának, munkakerülőnek nevezett. AMINT hazafelé ballagtam, már útközben a Mosóházi úton találkoztam a csendőrökkel, akiknek telefonon szólt az intéző. Megpofoztak, puskatussal vertek és ott hagytak az úton. Alig telt el huszonnégy óra — munkaszolgálatra Csepelre hívtak be a nyilasok, egy üzembe. A NYILASOK rémuralma azonban nem tartott sokáig. A szovjet csapatok előretörtek. Leszerelték még 1944 októberében az üzemet. Minket, munkaszolgálatosokat is, kivittek Németországba. Azt mondották, ha a gyárat ismét üzembe helyezzük, jöhetünk vissza. Nem lőhettünk vissza. Meg kellett várni a háború végét. 1944 decemberétől 1945 májusáig Darhauban voltam lágerben. Láttam és részben a kiszabadításunk után a lakosság elmondta, mi minden történt ott körülöttünk. Egy alkalommal — alkonyat volt — láttam, amikor a hullákat szállították. Egy alkalommal jártam a kivégző kamrákban is. Előtte volt az úgynevezett fürdőszoba, ahol a kivégzendők „megfürödtek”. Majd átküldték őket a szomszéd épületbe, ahol — mint mondották ■— „megtörülközhetnek”. Onnan nem jött vissza senki élve. AMERIKAI fogságba kerültem 1945- ben. Élelmiszert szállítottunk. Egy alkalommal — mert éhségemben elloptam egy láda narancsot — megetették velem az egészet. Tábori kórházba kerültem. Hosszas gyógykezelés után épültem csak fel, majd a többi hadifogollyal együtt úgynevezett kondíciójavításon vettünk részt. 1946 március 30-án értem haza. Itt már más világ volt, mint amikor elindultam. Apám, az egykori cseléd, újgazda lett. Igaz, amikor hazaértem, nem volt még igaz s az igáért a kulákoknál kellett robotolnom. De ez is megszűnt. A magunk gazdája lettünk. Csak ritkán jutnak eszembe vitéz Laskay Ferenc nyilas vezérőrnagy gaztettei, aki a kezdet kezdetétől parancsnokunk volt. Ő nem jött vissza velünk. Jól tudja, miért... * AZ ELLENFORRADALOM a tőkés rendet akarta visszaállítani hazánkban. Azt akarta, hogy a földhözjuttatottak ismét földnélküliek, kiszolgáltatottak legyenek minden úri bitangnak. Az ENSZ rendkívüli közgyűlése nem akarta mindezt elismerni. Ne ismerje el, azt tesz, amit akar, de annyi bizonyos, hogy ebben az országban nem lesznek többet a tőkések a hatalom birtokosai. Itt most és mindörökre a dolgozó nép fogja irányítani sorsát. Elmondotta: Tóth János Szekszárd