Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-29 / 229. szám

1957 szeptember 29. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG flz MSZMP Szekszárd városi alapszervezeteinek munkája a júniusi párthatározat megvalósításáért A júniusi Országos Pártértekezlet hatá­rozata hosszabb időre megszabta szá­munkra a legfontosabb feladatokat. A megyei és városi pártaktívák után városunk pártszervezetei tagggyűléseken vitatták meg a határozatból adódó fel­adatokat. Taggyűléseink általában helyesen fog­lalkoztak a határozat fontosságával, je­lentős mértékben elősegítették a hatá­rozat megismerését. Az előző taggyűléshez viszonyítva a vita is élénkebb volt és nagymértékben sikerült elérni azt, hogy pártszerveze­teink a belső szervezési teendők mellett az egyéb fontos pártfeladatok megoldá­sára is szólították a tagságot. Számos pártszervezet hozzálátott sok fontos feladat megoldásához. Ha nézzük üzertii pártszervezeteinket, akkor láthat­juk azt, hogy FOGLAL­KOZNAK GAZDASÁGI PROBLÉMÁVAL. Például a Tolna megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat üzemi pártszervezete rend­szeresen beszámoltatja az egyes kommu­nista gazdasági vezetőket. Már az augusztusi taggyűlésen konkré­tan foglalkoztak olyan kérdéssel, mint a szállítás, anyaggazdálkodás, munkafegye­lem, vagy téliesítés. Ha azt vesszük fi­gyelembe, hogy ennél a pártszervezetnél a tél és tavasz folyamán csak belső szer­vezési problémával foglalkoztak, akkor itt a munka sokat javult. Vagy a téglagyári pártszervezet beszá­moltatta a gazdasági vezetőt a folyó mun­káról és nem véletlen az, hogy a nyers­gyártási tervteljesítés terén jó eredmé­nyek vannak. Emellett üzemi pártszervezeteink sokat foglalkoznak a párt erősítésével, amit bi­zonyít az, hogy az elmúlt két-három hó­nap alatt felvett tag- és tagjelöltek 90-— 95 százaléka fizikai munkás. A SZÁMSZERŰ NÖVEKEDÉS a mun­kásoknál különösen eredményes, ha azt vesszük, hogy például a­ téglagyárnál az elmúlt két évben nem volt hat fizikai munkás belépő a pártba. Ezek a párt­­szervezetek sokat foglalkoznak az ifjú­sági szervezet, a KISZ munkájával, egyelőre ezen a téren mé­ginkább a szer­vezés a fő feladat. Itt különösen a Vasipari Vállalat üzemi pártszervezete végez lelkiismeretes mun­kát, ha azt vesszük, hogy ennél a válla­latnál éveken keresztül el volt hanya­golva a politikai munka, akkor most csak azt mondhatjuk, hogy van mit pó­tolni. Nagyon helyes az ifjúsággal való törődés, és mind a gazdaságvezetés, mind a pártvezetés, az időt és anyagit nem sajnálva ,ezen a téren sokat tesz a fiata­lok neveléséért, kulturális és sporttéren is. A Vasiparinál ez különösen fontos, mert e vállalatnál dolgozik a legtöbb fia­tal, akik a párt mellett egyre szilárdab­ban kiállnak. A párthatározat foglalkozik A PÁRT TÖMEGKAPCSOLATÁVAL. E téren különösen egyes területi párt­­szervezeteknek van mit tenni. Ez nem jelenti azt, hogy ez nem feladata vala­mennyi kommunistának. Nagyon jó irányban haladunk a dol­gozó parasztokkal való kapcsolat meg­javítása terén. Példa erre az Alkotmány­ünnepi munkás-paraszt találkozó, a szü­reti bál ünnepsége, a gazdakörök látoga­tása. Azért vetem fel először a dolgozó pa­rasztokkal való kapcsolatot, mert ezen a téren sokat mulasztottunk Szekszár­­don az ellenforradalom előtt. Területi pártszervezeteink többet foglalkoznak olyan problémával, amely a dolgozó tö­megeket is közelebbről érdekli. Itt különösen a belvárosi pártszervezet eredményes­ .Számos olyan javaslat hangzott el, amelynek megvalósítása hasz­nos. Például üzlethálózatbővítés, társa­dalmi munkavállalás egyes utcák javítá­sánál, iskolák segítése a nevelés terén. Mindezek­ elősegítik azt, hogy a dolgo­zók problémájának megoldása azonos a párt munkájával. A példák azt igazolják, hogy meg­kezdtük a párthatározat végrehajtását és sok tekintetben értünk is el eredménye­ket. MI A HIBA EZEN A TÉREN? Még számos pártszervezet konkrétan nem dolgozta fel a határozatból adódó feladatokat. És itt különösen a területi és hivatali pártszervezetek részéről kell előre menni. Nem arról van szó, hogy nem értették meg a határozat fontossá­gát, de nem találták meg a gyakorlati módszereket az egyes feladatok meg­oldásához. A népboltnál például Greif elvtárs a taggyűlésen jogosan vetette fel, hogy fel kell dolgozni a párthatározatot konkrétan a terület sajátosságának meg­felelően. Ugyanakkor felveti azt is, hogy a téves nézetek ellen fel kell lépni, ezen nézeteket vallókat meggyőzni helytelen álláspontjukról. Az eddig megtartott pártnapok igazol­ják ,hogy a dolgozók részéről számos probléma van, amit meg kell oldani. A hiba az, hogy a pártszervezetek meg­szokták, hogy felülről adnak szemponto­kat a munkához. Észre sem veszik, hogy a körülöttük folyó NAPI ÉLET HOZZA MAGÁVAL A PROBLÉMÁT, csak azokat kellő politikai érzékkel kell megoldani. Másik hiba az, hogy fontos elvi politi­kai kérdéseket nem vitatnak meg. Emlé­kezzünk csak vissza, hogy ez év első fe­lében a taggyűlések vitái sok belső prob­léma megoldásához adtak segítséget. És ez azért volt így, mert a párttagság se­gítsége párosult a pártvezetés akaratá­val, jó politikai ismeretével. Ezért párt­­szervezeteink most többet kell, hogy fog­lalkozzanak olyan kérdéssel, mint a szek­­táns baloldali téves nézet, illetve gya­korlat , valamint a revizionizmus gya­korlati megnyilvánulása. E­gy-egy taggyűlésen a pártszervezet dolgozza fel az ilyen nézet elleni harc gyakorlati tennivalóit. Nem arról van szó, hogy most három hónapig harc A SZEKTÁNSSÁG ÉS A REVIZIO­NIZMUS ELLEN, azonban a mindennapi munkában ezen a téren többet kell tenni és van is mit tenni. Helyes, ha a pártvezetőségek a hatá­rozat végrehajtásánál a helyi sajátossá­got figyelembe véve, a fontossági sorren­det betartják. Például egy üzemi párt­­szervezet nem a hároméves mezőgazda­­sági tervet tárgyalja meg, hanem az adott párt- és gazdasági feladatokat és annak megvalósítására mozgósít. Nagyon fontos, hogy az adott területen a párt­szervezet egy időre előre szabja meg a munkát, ez persze ne legyen sablonos, azonban ezzel elkerüljük a kapkodást, és főleg a tétlenséget. A most folyó tag­gyűléseken fel kell mérni, hogy mit tet­tünk a határozat megjelenése óta annak végrehajtásáért, és konkrétan fel kell a tagságot készíteni arra, hogy elsősorban a kommunisták jó munkája lesz a bizto­síték, hogy maradéktalanul, eredménye­sen végrehajtsuk a júniusi pártértekezlet határozatát. " Gera Imre Engem a párt hívott... Hetvenhét év egy ember életében hosszú-hosszú idő. Különösen hosszú egy olyannál, mint Orbán János elv­társ, aki a tolnai pártszervezet tagja és saját szavaival élve: „Már akkor ott­voltam a kommunisták között, amikor csak öten voltunk”. A Horthy-időszak­­ban bizony nem volt könnyű helyzete az olyannak, mint ő, aki már a Tanács­­köztársaság dicső napjaiban is ott állt a nép mellett. A direktóriumi tagság nem a legjobb ajánlólevél volt a hu­szonöt éves elnyomás alatt. S ma, idős kora ellenére is, fiatalos hévvel jelenti ki, öklét energikusan — mintha egy­­egy ellenséget ütne —, lóbálja maga előtt: „Engem nem tudtak elcsábítani egyik párthoz sem. Örökké ezt vallot­tam — már­mint a kommunista elvet, azt is vallom ezután is”. — Csak — teszi hozzá szomorkásan — jó volna most fiatalnak lenni. — S ömlik, árad szavaiból a múlt, az el­nyomás emlékezete. — Az apám, a nagyapám küzdött itt a Festetichek, a báró B­a­rgek igájában, cselédsorsban — sorolja. — Magamnak is már tizenegy éves koromban ki kellett maradnom az iskolából. Ostoros gyereknek szegődtet­­tek az urasághoz .. . Télen volt a leg­keservesebb, amikor a dombori útra tíz krajcárért napjára, gallyat nyesni küldtek bennünket. — Vasárnapot akkoriban csak úgy ismertem, hogy az anyám megmosatta velem a lábam, s elküldött templomba. Az uraság erre is figyelt.­­ És milyen volt a helyzet, mikor beteg lett az em­ber? A saját kérdésére mindjárt felel is. — Ha egy pár napig beteg volt az ember, már szóltak: „Mit gondolsz,­­ meddig lehet heverni? Ha fel nem kelsz, Mehetsz, amerre látsz”. Meggyőződéssel mondja ezután: „Ezt akarták visszahozni az elmúlt év ok­tóberében is. Tudom én jól, hisz egy­szer már tizenkilenc után átéltem a fehérterrort.” Majd kesernyésen teszi hozzá: „Féltem a mai fiatalokat, olyan hamar el lehetett őket fordítani. A Pe­­tőfi-könyveket kiszórták az utcára, s közbe a Talpra magyart szavalták”. Most mérgesen üt néhányat a levegőbe, míg folytatja: „Azt kellett volna kiál­­taniok, hogy ,,Talpra munkás, talpra, itt a ti bőrötökre megy a bűnös játék.” — De meg volt itt zavarva más is .. Mindig vitatkoznom kell — mondja. r— Az egyik ismerősöm is ott volt a fel­vonuláson. Mikor kérdeztem tőle: Mit akartál, hisz együtt cselédeskedtünk, s a felszabadulás után nyolc hold földet kaptál. Csak annyit tudott válaszolni, hogy nem így gondolta ő az októberi eseményeket. A zűrzavar idején, és ma is, mindig ott van a pártszervezetben, ha hívják, ha nem. Miért? Hívja valaki ... De ki? Erről így beszél, mert maga is meg­kérdezte az elvtársaktól, amikor arról volt szó, hogy minden kommunistának csatasorba kell állni most. ..Ki hívott engem elvtársak?” Nem tudott vála­szolni senki, mert nem hívták, hisz olyan természetes, hogy ott volt. Maga válaszolta meg: „Engem a párt hívott, s én megyek, míg élek, míg bírok.” Lehet tanulnunk belőle, s kell is. Ahogy így beszélgetek az idős har­cossal, eszembe jut a pártszervezet problémája az ifjúság nevelésével kap­csolatban. Nehezen akar kialakulni a KISZ-szervezet tevékenysége, hallom a pártszervezet titkárától. Miért nem használják fel az ilyen idős elvtársak gazdag tapasztalatait a fiatalok nevelé­sében? — kérdezem. — Nem gondol­tunk rá, hangzik a válasz. Úgy vélem ,gondolni kell rá. S Orbán elvtárs szívesen elmondaná élményeit a fiataloknak. Hasznos volna ez, hisz, Orbán elvtárs szavai szerint sokan úgy gondolják, akkor volt „aranykor” a fiatalságnak. Nos, az ő és a hozzá ha­sonló milliók tapasztalata alaposan megváltoztatja ezt az „aranykort”. Újra csak ismétli a fiatalokkal kap­csolatban: „Féltem őket, s szeretném megmagyarázni nekik, hogy nem akkor, hanem most inkább „aranykor” van a fiatalok számára is. S az idős harcos a 77 évével másra is gondol, pedig otthon három nemze­dék gondjával, bajával, örömével, bá­natával osztozik. Együtt laknak ugyanis a gyerekekkel, unokákkal, dédunokák­kal. Ide már csak erőt, egészséget kell kívánnom, a többit Orbán elvtárs meg­teszi. (i—e) 3 VASÁRNAP DÉLUTÁN BORBÍRÓ még meg sem várta, hogy Cserhalmi letegye ballonkabátját, máris borsot akart törni orra alá. — Na, ma aztán biztosan én győzök­­— legalábbis a vitában. Olyan értesülé­seim vannak, hogy párjukat ritkítják. — Majd meglátjuk — válaszolt Cser­halmi. Leültek egymással szemben a sakk­asztalnál. Cserhalmi a fehér bábukat ve­zette ezúttal a táblán, Borbírónak — nem kis bosszúságára — a feketék jutottak. Babonás ember ő, s azt tartja, hogy ami­kor a feketével játszik, csak szerencsével nyerheti a partit kollégája ellenében. — Nos, aztán mik azok az értesülések — kérdezte Cserhalmi, miután megtették az első nyitólépéseket. — Hát idefigyelj. A román kormány felhívást intézett a balkáni országok­ kor­mányaihoz, hogy kössenek megnem­támadási szerződést egymással. Nem sok eredménnyel járt ez a felhívás. Biztosan csak propaganda céljából tették az egé­szet. — Felfogás dolga. Van, aki propagan­dának veszi, így beszélnek erről Nyu­gaton is. De aztán miért propaganda ez? — Ne add az ártatlant! Ti kommu­nisták, el akarjátok terelni a fontos kér­désekről a figyelmet! — Milyen fontos kérdésekről? — A magyar ügyről, meg aztán. .. mit tudom én?! — Na hallod, egy hét alatt aztán ugyancsak telebeszélték a fejedet. A ro­mán kormány azért javasolt megnem­támadási szerződést a balkáni államok között, hogy a világnak ezen a pontján nyugodtan, békében éljenek, dolgozzanak az emberek. A békéért és nem a propa­gandáért hangzott el a javaslat. — DE HA NEM propaganda lenne, akkor elfogadnák a törökök is, meg a görögök is, mert ott is békében akarnak élni az emberek.­­— Ez igaz. Ezért keltett oly nagy visszhangot a felhívás a balkáni államok dolgozói körében. Csakhogy a török meg a görög kormány nem tehet semmit a NATO ellen. Pedig ha a NATO valóban a béke védelmére jött létre, akkor üd­vözölnie kellett volna a felhívást és siet­nének megkötni a balkáni megnemtáma­dási szerződést. De nem a békés egymás mellett élés elvét segíti a NATO, hanem támadó szándékkal jött létre. Ezt persze nem mondják, mert nem mondhatják ki nyíltan. Ezért kénytelenek Nyugaton propagandáról beszélni. — Nem ért el vele semmit a román kormány?­­— Az igaz, hogy nem kötötték meg a javasolt szerződést, de a török, meg a görög dolgozók előtt ismét lelepleződött kormányuk nem éppen békés szándéka. — És mi van Kínával? Még most sem ismeri el az Egyesült Államok, aztán még az ENSZ-be se akarják felvenni. — Ezzel a kínai kérdéssel is úgy jár­tak megint az amerikaiak, mint ahogy Varga járta meg. — Hogyan volt az? — kérdezi Bor­bíró. — Minden körülmények között át akart jutni egy félméter vastag falon. Hiába figyelmeztették szomszédai arra, hogy ez lehetetlen — mégis nekilátott Nekiment egyszer, kétszer, ötször — se­hogy sem sikerült, összecsődült az egész utca — mindenki rajta nevetett. MÁRPEDIG itt át lehet menni, nincs itt semmi — mondogatta —, a fején pe­dig egyre nőttek a daganatok — bizony*­ságul arra, hogy mégis csak volt ott va­lami . .. Borbírónak nem volt szerencséje. Nem­csak a vitában, de a sakktáblán is alul­maradt a küzdelemben. Fiatalos összefogással... A kismányoki EPOSZ szervezet a közelmúltban úgy határozott, hogy KISZ-szervezetté alakul át. Titkár­nak az EPOSZ szervezet volt elnö­két, Ferenc Antalt választották meg. A fiatalok, hogy megfelelő helyiség­hez jussanak, ahol a szervezeti éle­tet élhetnek, úgy határoztak: vasár­nap és munkaidő után társadalmi munkával tatarozzák a község kul­­túrotthonát. A szervezet titkárán kí­vül még Baricz László, Illés Fábián, Szentes József, Kovács István és Gergely Lajos vettek részt legaktí­vabban a tatarozási munkákban. A fiatalok szeptember 24-én elké­szítették a munkatervüket, amely­nek megvalósításában nagy segítsé­get nyújt majd Sebestyén László pedagógus, a szervezet vezetőségi tagja is. Emlékezés... AMIKOR kimaradtam az iskolából — 1938-at írtak akkor —, azonnal kenyér­­kereset után kellett néznem. Apám be­vonult és csaknem végigharcolta a má­sodik világháborút. Kilencen voltunk testvérek és kellett a kenyér. — így kezdte elmondani kalandos történetét Tóth János — Jegenyésben dolgoztam, a Bezerédj uraságnál, majd Tengelicen, a Csapó nagyságos úrhoz kerültem. 1944- ben a Vilmos-majorba küldött dolgozni hetedmagammal. Ezért a kihelyezésért a megállapodás szerint naponta külön já­randóságként egy liter tejet kellett volna kapnunk. — Az intéző azonban nem tartotta be a megállapodást. Ekkor három napig nem dolgoztam. Hivatott. Felszólított, hogy vegyem fel a munkát. Nem tehetem mindaddig — mondtam neki —, amíg a kikötött bért meg nem kapom. Végül rá­döntöttem az íróasztalt és otthagytam. Kommunistának, munkakerülőnek neve­zett. AMINT hazafelé ballagtam, már út­közben a Mosóházi úton­­ találkoztam a csendőrökkel, akiknek telefonon szólt az intéző. Megpofoztak, puskatussal ver­tek és ott hagytak az úton. Alig telt el huszonnégy óra — munkaszolgálatra Csepelre hívtak be a nyilasok, egy üzembe. A NYILASOK rémuralma azonban nem tartott sokáig. A szovjet csapatok előretörtek. Leszerelték még 1944 októ­berében az üzemet. Minket, munkaszol­gálatosokat is, kivittek Németországba. Azt mondották, ha a gyárat ismét üzembe helyezzük, jöhetünk vissza. Nem lőhettünk vissza. Meg kellett várni a háború végét. 1944 decemberétől 1945 májusáig Da­­rhauban voltam lágerben. Láttam és rész­ben a kiszabadításunk után a lakosság elmondta, mi minden történt ott körülöt­tünk. Egy alkalommal — alkonyat volt — láttam, amikor a hullákat szállították. Egy alkalommal jártam a kivégző kam­rákban is. Előtte volt az úgynevezett fürdőszoba, ahol a kivégzendők „meg­­fürödtek”. Majd átküldték őket a szom­széd épületbe, ahol — mint mondották ■— „megtörülközhetnek”. Onnan nem jött vissza senki élve. AMERIKAI fogságba kerültem 1945- ben. Élelmiszert szállítottunk. Egy al­kalommal — mert éhségemben elloptam egy láda narancsot — megetették velem az egészet. Tábori kórházba kerültem. Hosszas gyógykezelés után épültem csak fel, majd a többi hadifogollyal együtt úgynevezett kondíciójavításon vettünk részt. 1946 március 30-án értem haza. Itt már más világ volt, mint amikor el­indultam. Apám, az egykori cseléd, új­gazda lett. Igaz, amikor hazaértem, nem volt még iga­z s az igáért a kulákoknál kellett robotolnom. De ez is megszűnt. A magunk gazdája lettünk. Csak ritkán jutnak eszembe vitéz Laskay Ferenc nyilas vezérőrnagy gaztettei, aki a kez­det kezdetétől parancsnokunk volt. Ő nem jött vissza velünk. Jól tudja, miért... * AZ ELLENFORRADALOM a tőkés rendet akarta visszaállítani hazánkban. Azt akarta, hogy a földhözjuttatottak is­mét földnélküliek, kiszolgáltatottak legye­nek minden úri bitangnak. Az ENSZ rendkívüli közgyűlése nem akarta mindezt elismerni. Ne ismerje el, azt tesz, amit akar, de annyi bizonyos, hogy ebben az országban nem lesznek többet a tőkések a hatalom birtokosai. Itt most és mindörökre a dolgozó nép fogja irányítani sorsát. Elmondotta: Tóth János Szekszárd

Next