Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-08 / 211. szám
Miért magasak Bonyhádon a piaci árak? Meglepő az a tény, hogy Bonyhádon magasabbak a piaci árak, mint a megye vagy az ország különböző részein. És nemcsak egyes időszakokban van így hanem egész éven keresztül. Bonyhádon például még hat forint volt egy kis paprika ára, Budapesten pedig már három forintért lehetett vásárolni. Mi az oka a nagy árkülönbségnek? Részben az a magyarázat, hogy Bonyhád és környéke lakossága — bányavidékről van szó — igen jól keres, éppen ezért megfizetik az árakat. Ez mindenesetre a legelső indok, — de nem a leglényegesebb indok. Nyilvánvaló dolg, hogy mindenki annyiért kénytelen megvásárolni a szükséges élelmiszert amennyiért megkapja. Ha a konyhád dolgozók, a nagymányoki bányászok olcsóbban kapnák meg az élelmiszert, bizonyára nem mondanák, hogy „én pedig öblít akarok érte adni”. Másutt kelehát keresni a magasabb piaci árak főokát, és meg is lehet találni. A magsabb árak oka nem annyira a jó kereset, mint inkább a kevés felhozatal. Végig kell csak menni a piacon. Az árusok nagy többsége magánárus, magántermelő. A szocialista szektorokat, a termelőszövetkezeteket, a földművesszövetkezeteket alig lehet felfedezni. Nem is csoda. Kertészettel csak a bonyhádi tér nevőszövetkezetek foglalkoznak, a több környékbeli tsz — habár lehetőség volna r — nem foglalkozik kertészettel. Tavaly a cikói termelőszövetkezet még vitt be árut a kertészetéből, azonban az ellenorradalom hatására feloszlott ez a szövetkezet. A piacot így főleg a magánkertészek uralják, a termelőszövetkezetek elhozatala kevés. A földművesszövetkezetekkel is hasonló a helyzet. Egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben foglalkoznak felvásárlással, pedig éppen az árszabályozásban jutna nagy szerep a földművesszövetkezeteknek. Ugyanis nagymennyiségű áru piacra viteével, olcsóbb árakkal befolyásolhatnák a piac alakulását. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét eszik. Nem arra törekednek, hogy nagyömegű árut olcsóbban vigyenek piacra, hanem kevesebbet, de drágábban. Intőbb árufelesleg jelentkezik náluk, de nem hajlandók leszállítani az árakat. A kertészeti termelő és felvásárló szövetkezet például nem hajlandó három forinton alul adni a paradicsomot. Azzal érvelnek, nem baj, ha megmarad,egalább feldolgozzák maguk és télen hozzák forgalomba magasabb áron. Vagy ittvan a váraljai termelőszövetkezet esete,mely ezreket fizetett rá a spekulációra egyszerre érett be nagymennyiségű korai káposzta, akkor, amikor még három érint volt kilója. Ahelyett, hogy az egész mennyiséget egyszerre piacra dobák volna, három forintnál valamivel olcsóbb áron — mérsékelték volna a náci árat — ők is három forintért kezdők árusítani kisebb mennyiségekben Aztán hirtelen leesett a káposzta ára — amikor mindenhonnan nagy mennyiségben került piacra, a termelőszövetkezet s kénytelen volt a káposzta zömét egyérintős áron „elpotyázni”. Ha előreátóbbak, nem lett volna olyan ráfizetésük. (És most ,bizonyára azt mondják, nem kifizető a káposztatermelés.) A magasabb árakra magyarázatot ad részben az, hogy a járás területén csak kis mennyiségben terem gyümölcs. A járás mintegy 60 000 holdat kitevő termőterületéből csupán 1200 hold a szőlő, többnyire az is direkt termő, almát a magánárusokon kívül csak az istvánmajori termelőszövetkezet visz piacra. Holott éppen a bonyhádi járás az, ahol a legtöbb az olyan terület, amely alig alkalmas szántóföldi művelésre, kifizetőbb lenne, ha azon gyümölcsös lenne. Erről azonban megfeledkeznek a termelőszövetkezetek. A földművesszövetkezetek tevékenysége a gyümölcsellátást tekintve, megint majdnem a semmivel egyenlő. Kisvejkén például nagyon sok az őszibarack. A gazdák viszont nem tudnak mit csinálni vele, egynek-egynek nincs annyi, hogy megérné beszállítani Bonyhádra. Helyben nem tudják értékesíteni, a földművesszövetkezet viszont — még ezután kezdi meg a felvásárlást , amikor már egyébként is alacsony lesz az ára. Gyakorlatilag ennyiből áll a földművesszövetkezet piaci árszabályozó tevékenysége. Kevés gyümölcs terem a járás területén, de a földművesszövetkezetek még ezzel sem tudnak megfelelően gazdálkodni, kereskedni. Ezért van az, hogy a bonyhádi piaci árak magasabbak, mint a megye, az ország más vidékein. B. I. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Befejeződött és nyomozás a Tamási Erdőgazdaságban garázdálkodó bűnszövetkezet ügyében Tizenhét terhelt előállításával befejeződött a Tamási Erdőgazdaságban folytatott nyomozás. Ez a bűnszövetkezet több mint 200 000 forint kárt okozott a népgazdaságnak. A BŰNSZÖVETKEZET VEZETŐJE az erdőgazdaság agronómusa, Halmos Péter, aki alárendelt dolgozóit 1955 nyara óta arra kényszerített, hogy a lakására szállítsanak terményeket. Kudari János brigádvezető készségesen telt elege az utasításnak, mivel tudta, ha a vezető lop, akkor ő maga is ezt teheti minden veszély nélkül, így Halmos lakására különböző ürügyekkel 50—60 mázsa terményt szállítottak a gazdaság vagyonából. Halmos azonban gavallér volt és nem volt szűkmarkú a gazdaság kárára. Botos István fogatos a szállításért két zsák árpát, Végh Ferenc fogatos egy zsák árpát kapott ajándékba, a hallgatás díjaként. Halmos látva a könnyű pénzszerzés lehetőségét, a gazdaság lovait elcserélte ismerősei lovaival és azokat selejtezte ki, mint a gazdaságét. Ezzel igen jól jártak az ismerősök, de az erdőgazdaságnak több mint tízezer forint kárt okozott. Halmos szövetkezett Siégli Béla üzérkedő ingyenélővel és azzal elmentek az Alsóleperdi Állami Gazdaságba, természetesen az erdőgazdaság kocsijával, vásároltak az erdőgazdaság részére öt hízót. A hízókat azonban továbbadták a mási termelőszövetikezetnek magasabbon és így minden munkaköltség nélküll80 forinton osztozkodhattak. Halmos agronómus ITT SEGÍTŐTÁRSA, KUDARI JÁNOS brigádvezető, az ellenforradalom alatt mint nemzetőr tevékenykedett. Részt vett rendőrtisztek letartóztatásában, de nemeledkezett meg a becsületes párttagok és pártvezetők figyeléséről és felügyeletről sem. Halmos kiszolgálása mélátt ő maga sem feledkezett megrról, hogy ott lopja az erdőgazdaág vagyonát, ahol csak tudja. „Áldásos’ működése során mintegy 30 mázsa kukoicát, árpát, zabot lopott és adott el ezenkívül egy kocsit és lószerszámot il lopott és eladott. Márkus Gyula volt bőrkereskedő örömmel társult velünk, mert ő maga is hátrarophatott, nem kellett félnie az ellenőréstől. Otthon cipészmesterséget folytaott és ehhez természetesen az anya ot az erdőgazdaság raktárából biztosiotta. Nyers szarvasbőröket vitt el a rakárból és azt Szöllősi János Pári i zugmárral készíttette ki. A zugtímár jól elesett, lakásán 630 kvadrát kikészítettőrt találtak, ami mind az erdőgazdaságból, illetve üzérek által, engedély nélkül vágott állatok bőréből származott. Márus a raktárból ellátta a barátokat mindennel, ami csak kellett nekik. Lepedő, takaró, nem számított. Márkus ágyában is tíz takaró volt, hogy puhább legyen. HA ILYEN VOLT A VEZETÉS, nem csodálkozunk azon, hogy Mikuska Jenő erdész a saját földjeit is az erdőgazdaság által fizetett munkásokkal műveltette. „ Olyan barátokat, akikkel volt valami „üzlete”, úgy honorálta, hogy családtagjaikat is felvette a fizetési jegyzékbe, anélkül, hogy azok dolgoztak volna valamit. Simon János erdész már merészebb üzleteket kötött: 145 ürméter ipari fát adott el az erdőgazdaság fájából és mintegy 145 000 forinttal károsította meg a népgazdaságot. Hogy az üzlet burkoltabban menjen, bevont abba két közbirtokossági elnököt is, természetesen azok részére is megfelelő pénzadományt biztosított a hallgatás díja fejében. Simon Barkóczi István Pári-i üzemegységvezetőnek 16 000 forintot ajándékozott. Rosenberg Jakab kocsolai erdész 9000 forintot kapott „szolgálatai” jutalmául. Lux Barna volt igazgatót, mert elnézte e bűnös tetteket, így akart népszerű lenni. A díszes társaság vezetői a börtönben, míg a többiek szabadlábon várják a méltán megérdemelt büntetésüket. Bízunk abban, hogy a nép bírósága sem lesz „szűkmarkú” velük szemben. P. G. 1957 szeptember 8. Három nevelő a nevelés új vonásairól éhány nappal ezelőtt valamennyi iskolában megkezdődött az új tanév. A szokásos év eleji nehézségeken túl nem kis gondot okoz úgyszólván valamennyi nevelőnek: hogyan emeljék még jobban az iskolai oktatás színvonalát, melyek azok az eszközök, amelyekkel legeredményesebben lehet igaz hazaszeretetre, saját népe és minden dolgozó iránti szeretetre nevelni a gyermeket. Ebben a gondban a pedagógusokkal osztozik az egész társadalom. Gyermekeink gondolkodásmódja — ha szabad kis túlzással azt mondanom: világnézete — nemcsak iskolai kérdés, hanem társadalmi ügy. Éreztük ezt akkor, amikor az ellenforradalom mételye nem kerülte el fiatatalságunk lelkét sem. A jelenlegi állapot ismeretes, a célt is látja minden nevelő, de a módszerek, az eszközök, a hogyan*’ még nem egészen tiszta, az még sokszor vitatott. Ezért kerestünk választ ezekre a kérdésekre, amikor megkérdeztük három nevelő véleményét. Bárd Flórián, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának helyettes vezetője az oktatási vezető szemével nézi a feladatokat, elvi síkon azonnal rendszerezi a tennivalókat. — Az első feladat, hogy a gyermekkel szülőföldjén keresztül szerettessük meg hazáját. Minden tanuló ismerkedjék meg községének történetével, földrajzával, életével. A második: kellő átéléssel, helyes szemlélettel tanítani a történelmet és a természettudományos tárgyakat. harmadik feladat: a példamutatás. Az iskolák egyes osztályai eddig is választottak névadót: például „Kölcsey-osztály“, de a névadóról néhány életrajzi adaton kívül nem sokat tudtak. Megismertetjük a gyermekeket a névadó életével, munkájával, jellemével, felfogásával. És úgy neveljük őket, hogy lássák: Ezek a nagy emberek fáradságos munka és harc árán érték el sikereiket, nem hullott készen ölükbe az eredmény. Undi Károly szekszárdi gimnáziumi tanár a pedagógusmunka egyik legnagyobb nehézségéről beszél: „Két erő küzd a gyermek felfogásáért, gondolkodásmódjáért. Az egyik az iskolai nevelés, amely — ha akadnak is néha hibák benne — szocialista szellemű, a másik a szülői ház, a társaság, egyszóval az iskolán kívüli társadalom. Ami hatás erről a részről éri a gyermeket, nem mindig egyértelmű, sokszor szögesen szembenáll az iskolai neveléssel. Ami nacionalista, soviniszta megnyilvánulás történik a gyermekek részéről, annak gyökereit az esetek túlnyomó többségében az iskolán kívül lehet megtalálni.*’ Az elvi meghatározások fontosságát nem lehet elvitatni, ez nyújt a munkához alapot, de a nevelés végeredményben a módszerekben, a formákban ölt testet. A módszerekről szól Kern József, paksi általános iskolai tanár. — A szülőföld megismertetése nálunk nem kis nehézségekbe ütközött. Az iskolákban tanító pedagógusok többsége nem paksi. Az elmúlt években elmulasztottuk velük megismertetni a községet. Most először ők ismerkednek meg Pakssal, aztán majd tökéletesebben tudják továbbadni a tanulóknak. Már a múlt évben is szerveztünk kirándulásokat, az idén még gyakrabban rendezünk. Először Paks környékére, aztán hazánk más tájaira. A szomszédos népek életének megismertetésére, megszerettetésére igen jól fel tudjuk használni a hajósgyerekek élményeit, akik nyári szünetekben elkísérik szüleiket a szomszédos országokba. Az új tankönyvek lényegesen jobbak, mint a régiek. A tankönyvek örökérvényű, sarkalatos igazságokat tartalmaznak, nem szükséges minden áron való, erőszakolt aktualizálás. Bízzák ránk, nevelőkre, hogy az általános tanításokat a mai életre vonatkoztassuk, mint ahogy azt meg is tesszük. Röviden — közhasználatú szóval élve, — dióhéjban ez az, amit a három nevelő, akik a pedagógia másmás posztján végzik munkájukat, elmondott. Nem lenne helyes a szakemberek véleményéhez bármit is hozzátenni, értékelni, vagy valamiféle összefoglalást tenni. Csak annyit mondhatok, mintegy jelentésképpen. Sok emberrel beszéltem, a felsoroltakon kívül is, és azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett „konszolidálódási folyamat”’ már a múlté, legfeljebb elvétve akad csak „vitás kérdés“, a nevelők figyelme teljesen a tanítás felé fordult és soha ennyi felelősséggel nem keresték az alaposabb, a színvonalasabb oktatás módszereit. pedagógusok zömükben rátaláltak a helyes útra, de azok a hatások, amelyek az iskolán kívül érik a gyermekeket, sokszor percek alatt képesek lerombolni hosszú hónapok munkáját. Megszüntetni az iskolai nevelés és az iskolán kívüli nevelés kettősségét, az már csak részben a pedagógusok feladata, ez már az egész társadalom ügye. Letényei György IV. A puszta asszonyai ilyenkor tíz őrs után, már rendszerint nagyon izgatottak. Közeledik az ebédvivés ideje és az asszonyoknak legalább annyira törvény pontos időre megjelenni a kukoricaföldön vagy a kaszálóknál, mint ahogyan férje íróknak kötelessége pontosan felkeli hajnalban és kimenni az istállóba etetni 3k ugyan nincsenek szerződve papíron se könnyen kiadják az útlevelét annak a kéresnek, amelyiknek a felesége nem érkezik meg pontosan az ebéddel éz amiatt később akar megállni ebédelni [gy aztán a feleség megbecsülése is nem utolsósorban attól függ, hogy pontosan érkezik-e az ebéddel. Az asszonyok ilyen kortájt még attól is óvakodnak, hogy egymással szóba álljanak és megvitassák a legfrisebb pletykát. Ezért aztán Sütvény-pusztai asszonyoknak sem kellett egyéb, mint hogy egy furcsa jövevény tartóztassa fel őket a nagy kapkodásban. — Hordja el magát innen, mert mindjárt a fejéhez repítem ezt a cseréptálat Vigye a verseit az urakhoz, ne minke traktáljon ilyen bolondságokkal. Így fogadták a jövevényt az egyik közös konyha ebédfőzői, dehát az kicsi sem látszott sértődöttlnek a „barátságos’ fogadtatás után. Sőt, türelmesen megvárta, míg az aszonyok haragja egy kicsit elcsitul. Közben körülfogta a puszta ifjú nemzedéke, a házak körül őgyelgi rongyos ruhájú, vagy éppen meztelen apróságok sokasága. Csak ezután szólt: Az idei alma Nagyon férges, Mondja asszonyom — Miért oly mérges? Az asszonyok kezében egy pillanatra „megállít a főzőkanál” és mindjárt arra gondoltak, hogy ez azért nem lehet egy akárki, mert „egyből micsoda rímeket faragott”. A jövevény — Nagy Kovács István — mindig ezt a pillanatot szokta kihasználni, mert azt már tapasztalta, hogy addig hiába is olvas fel verseiből, amíg csak valami csavargónak, kéregetőnek tekintik, s most is, mielőtt még az ebédfőzők szólhattak volna, rákezdett egyik hírversére: % Tizenhárom éves leány Itt Sütvény pusztában Az ördöggel volt Nagy-nagy vitában. — Hát hogyan, maga még ezt is tudja? — álmélkodtak az asszonyok, és egyre jobban érdekelte őket ez a jövevény. — Figyeljenek csakp Erre vártam én Rózsám hát régen, És most parancsolom. Fogadj szót szépen. Rózsabimbó könyörög: Oh, tiszthelyettes úr. Szívembe tőrt miért szúr? Azért, mert maga úr? Az asszonyok mintha azt is elfelejtették volna, hogy nemsokára indul az ebédes menet, csak álltak, hallgatták. Láthatóan meghatotta őket. — Tényleg így volt — szólt az egyik. — Szegény kislány még könyörgött is annak az utálatos tiszthelyettesnek. Volt szíve ennek a szerencsétlen tizenhárom éves leánynak az életét tönkre tenni. Ezek azt sem tudják már, hogy jómódjukban mit csináljanak a szegény néppel. — Szegénynek az anyja azt mondta, hogy kútba ugrik, mert nem bírja a nagy szégyent — így a másik. ■— De azt hallotta-e, hogy a leány szülei a törvényszékre vitték a dolgot? Azt mondták, hogy még ha koldulni mennek, mert mindenüket eladják, akkor is megbosszulják azt a sátánfajzatot. Eddigre talán már le is csukták, mert nem látni itt kint a pusztán. A költő versben válaszol: Puszták népe bárd alá ítélte a tiszt nyakát. De nem így ítélt A zsarnok bíróság. — Szent isten, ne hagyj el, csak nem így történt? — De bíz így, maguk nem is hallották? Még csak a haja szála sem görbült meg a törvényszéken. Az asszonyok összecsapták a kezüket, nem tudtak miit szólni az álmélkodásról s csak mire befejeződött a vers, akkor jutott némelyik szóhoz: — Hát van isten az égben? Ilyen gyalázatért sem büntetik meg a tiszteket? a Az uram a múltkor csak káromkodott a é] méltóságos asszony előtt és mindjárt be a hívatták az irodába. Azt mondta neki a nőintéző, hogy ha még egyszer ilyet mert mondani a méltóságos asszony előtt — v iliteti a csendőrökkel. Hát micsoda viág ez? — Micsoda világ? — a versfaragó a ?sak nézett maga elé és vagy háromszor elismételte, hogy „micsoda világ”. — Olyan világ ez, hogy ha a szegény iiber a törvényre megy panaszt tenni, esetleg meghallgatják, de mégis a tiszti uraknak lesz igazuk, amíg a tiszti urak léteznek. Ennek is az lett a vége, hogy a bíró kijelentette: „Bűnösség nem áll fenn, mert a leány volt a kezdeményező”. Hát van olyan bolond a világon, aki ilyet képes elhinni egy tizenhárom éres leányról? Azt hiszik, hogy a puszták emberei most már gondolkodni sem tudnak.. . De figyeljék csak a verset: Fakad még üde forrás Szemétdombok helyén ... A többi konyhákból már kiabálnak az asszonyok, hogy „Indulás”. Ennek a konyhának az asszonyai is gyors kapkodásba kezdenek, hogy ha már elidőztek ezzel az idegennel, legalább a puszta szélén érjék utól a többit. Kapkodtak, füstoltak, a költőnek pedig csak ennyit is mondtak: t< —.Ha van ideje, várjon meg bennünk kell, Irügyen egy kis főtt ételt, ha nem a veti meg a konyhánkat. ezt Boda Ferenc : A munkásélet krónikása Döbrököx— Kanada—Döbrököx (Folytatjuk) Kézre került a bölcskei féltékenységi gyilkosság tettese Halálos végű féltékenységi dráma végére tett pontot a rendőrség nyomozása. Ez év július 25-én Bölcske községben Szijj Jánosnét a hajnali órákban lakása előtt vértócsában fekve találták meg a szomszédok. A kihívott orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az áldozaton 18 sebet találtak. A nyomzás megállapította, hogy Szijjnét komasszonya, Monori Istvánná baltával és vaslapáttal verte agyon. A komaasszony szerelmi viszonyt folytatott az elhunyt férjével, Szijj Jánossal és tettét azért követte el, hogy a feleségtől megszabadulva, összekerülhessen a férfival. A tettest a rendőrség őrizetbe vette és annak kiderítésére, hogy nem történt-e felbujtás, a nyomozás még folyik.