Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-08 / 211. szám

Miért magasak Bonyhádon a piaci árak? Meglepő az a tény, hogy Bonyhádon magasabbak a piaci árak, mint a megye vagy az ország különböző részein. És nemcsak egyes időszakokban van így hanem egész éven keresztül. Bonyhádon például még hat forint volt egy kis paprika ára, Budapesten pedig már há­rom forintért lehetett vásárolni. Mi az oka a nagy árkülönbségnek? Részben az a magyarázat, hogy Bony­hád és környéke lakossága — bánya­vidékről van szó — igen jól keres, ép­pen ezért megfizetik az árakat. Ez min­denesetre a legelső indok, — de nem a leglényegesebb indok. Nyilvánvaló do­lg, hogy mindenki annyiért kénytelen megvásárolni a szükséges élelmiszert amennyiért megkapja. Ha a konyhád dolgozók, a nagymányoki bányászok ol­csóbban kapnák meg az élelmiszert, bi­­zonyára nem mondanák, hogy „én pedig öblít­­­ akarok érte adni”. Másutt kel­­ehát keresni a magasabb piaci árak fő­­okát, és­­ meg is lehet találni. A magsabb árak oka nem annyira a jó kereset, mint inkább a kevés felhozatal. Végig kell csak menni a piacon. Az áru­sok nagy többsége magán­árus, magán­termelő. A szocialista szektorokat, a ter­melőszövetkezeteket, a földművesszövet­kezeteket alig lehet felfedezni. Nem is csoda. Kertészettel csak a bonyhádi tér nevőszövet­kezetek foglalkoznak, a több­ környékbeli tsz — habár lehetőség volna r­ — nem foglalkozik kertészettel. Ta­valy a cikói termelőszövetkezet még vitt be árut a kertészetéből, azonban az ellen­­orradalom hatására feloszlott ez a szö­vetkezet. A piacot így főleg a magán­­kertészek uralják, a termelőszövetkezetek elhozatala kevés. A földművesszövetkezetekkel is ha­­sonló a helyzet. Egyáltalán nem, vagy csak kis mér­tékben foglalkoznak felvásárlással, pedig éppen az árszabályozásban jutna nagy szerep a földművesszö­­vetkezeteknek. Ugyanis nagymennyiségű áru piacra vite­­ével, olcsóbb árakkal befolyásolhatnák a piac alakulásá­t. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét eszik. Nem arra­­ törekednek, hogy nagy­­ömegű árut olcsóbban vigyenek piacra, hanem kevesebbet, de drágábban. In­tőbb árufelesleg jelentkezik náluk, de nem hajlandók leszállítani az árakat. A kertészeti termelő és felvásárló szövetkezet például nem hajlandó három forinton alul adni a para­dicsomot. Azzal érvelnek, nem baj, ha megmarad,­egalább feldolgozzák maguk és télen hoz­zák forgalomba magasabb áron. Vagy itt­van a váraljai termelőszövetkezet esete,­­mely ezreket fizetett rá a spekulációra egyszerre érett be nagymennyiségű ko­­rai káposzta, akkor, amikor még három érint volt kilója. Ahelyett, hogy az egész mennyiséget egyszerre piacra dob­­ák volna, három forintnál valamivel olcsóbb áron — mérsékelték volna a náci árat — ők is három forintért kezd­ők árusítani kisebb mennyiségekben Aztán hirtelen leesett a káposzta ára — amikor mindenhonnan nagy mennyiség­ben került piacra,­ a termel­őszövetkezet s kénytelen volt a káposzta zömét egy­­érintős áron „elpotyázni”. Ha előre­­átóbbak, nem lett volna olyan ráfize­tésük. (És most ,bizonyára azt mondják, nem kifizető a káposztatermelés.) A magasabb árakra magyarázatot ad részben az, hogy a járás területén csak kis mennyiségben terem gyümölcs. A já­rás mintegy 60 000 holdat kitevő termő­­területéből csupán 1200 hold a szőlő, többnyire az is direkt termő, almát a magánárusokon kívül csak az istván­­m­ajori termelőszövetkezet visz piacra. Holott éppen a bonyhádi járás az, ahol a legtöbb az olyan terület, amely alig alkalmas szántóföldi mű­velésre, kifizetőbb lenne, ha azon gyümölcsös lenne. Erről azonban megfeledkeznek a termelőszövetke­zetek. A földművesszövetkezetek tevékeny­sége a gyümölcsellátás­t tekintve, megint majdnem a semmivel egyenlő. Kisvejkén például nagyon sok az őszibarack. A gazdák viszont nem tudnak mit csinálni vele, egynek-egynek nincs annyi, hogy megérné beszállítani Bonyhádra. Hely­ben nem tudják értékesíten­i, a földmű­vesszövetkezet viszont — még ezután kezdi meg a felvásárlást , amikor már egyébként is alacsony lesz az ára. Gya­korlatilag ennyiből áll a földművesszö­vetkezet piaci árszabályozó tevékeny­sége. Kevés gyümölcs terem a járás te­rületén, de a földművesszövetkezetek még ezzel sem tudnak megfelelően gaz­dálkodni, kereskedni. Ezért van az, hogy a bonyhádi piaci árak magasabbak, mint a megye, az or­szág más vidékein. B. I. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Befejeződött és nyomozás a Tamási Erdőgazdaságban garázdálkodó bűnszövetkezet ügyében Tizenhét terhelt előállításával befeje­ződött a Tamási Erdőgazdaságban folyta­tott nyomozás. Ez a bűnszövetkezet több mint 200 000 forint kárt okozott a nép­gazdaságnak. A BŰNSZÖVETKEZET VEZETŐJE az erdőgazdaság agronómusa, Halmos Pé­ter, aki alárendelt dolgozóit 1955 nyara óta arra kényszerített, hogy a lakására szállítsanak terményeket. Kudari János brigádvezető készségesen telt elege az utasításnak, mivel tudta, ha a vezető lop, akkor ő maga is ezt teheti minden ve­szély nélkül, így Halmos lakására kü­lönböző ürügyekkel 50—60 mázsa ter­ményt szállítottak a gazdaság vagyoná­ból. Halmos azonban gavallér volt és nem volt szűkmarkú a gazdaság kárára. Botos István fogatos a szállításért két zsák árpát, Végh Ferenc fogatos egy zsák árpát kapott ajándékba, a hallgatás díja­ként. Halmos látva a könnyű pénzszerzés lehetőségét, a gazdaság lovait elcserélte ismerősei lovaival és azokat selejtezte ki, mint a gazdaságét. Ezzel igen jól jártak az ismerősök, de az erdőgazdaságnak több mint tízezer forint kárt okozott. Halmos szövetkezett Siégli Béla üzér­kedő ingyenélővel és azzal elmentek az Alsóleperdi Állami Gazdaságba, termé­szetesen az erdőgazdaság kocsijával, vá­sároltak az erdőgazdaság részére öt hí­zót. A hízókat azonban továbbadták­­ a mási termelőszöveti­kezetnek magasabb­­on és így minden munkaköltség nélkül­l80 forinton osztozkodhattak. Halmos agronómus ITT SEGÍTŐTÁRSA, KUDARI JÁNOS brigádvezető, az ellenforradalom alatt mint nemzetőr tevékenykedett. Részt vett rendőrtisztek letartóztatásában, de nem­eledkezett meg a becsületes párttagok és pártvezetők figyeléséről és felügyele­tről sem. Halmos kiszolgálása mél­átt ő maga sem feledkezett meg­rról, hogy ott lopja az erdőgazda­­ág vagyonát, ahol csak tudja. „Áldásos’ működése során mintegy 30 mázsa kuko­­icát, árpát, zabot lopott és adott el ezenkívül egy kocsit és lószerszámot i­­l lopott és eladott. Márkus Gyula volt bőrkereskedő öröm­mel társult velünk, mert ő maga is hátrar­ophatott, nem kellett félnie az ellenőr­­éstől. Ot­thon cipészmesterséget folyta­­ott és ehhez természetesen az anya ot az erdőgazdaság raktárából biztosi­otta. Nyers szarvasbőröket vitt el a rak­árból és azt Szöllősi János Pári­ i zug­­márral készíttette ki. A zugtímár jó­l elesett, lakásán 630 kvadrát kikészítet­tőrt találtak, ami mind az erdőgazdaság­ból, illetve üzérek által, engedély nélkü­l vágott állatok bőréből származott. Már­­us a raktárból ellátta a barátokat min­d­ennel, ami csak kellett nekik. Lepedő, takaró, nem számított. Márkus ágyában is tíz takaró volt, hogy puhább legyen. HA ILYEN VOLT A VEZETÉS, nem csodálkozunk azon, hogy Mikuska Jenő erdész a saját földjeit is az erdő­­gazdaság által fizetett munkásokkal mű­­veltette. „ Olyan barátokat, akikkel volt valami „üzlete”, úgy honorálta, hogy családtagjaikat is felvette a fizetési jegy­zékbe, anélkül, hogy azok dolgoztak volna valamit. Simon János erdész már merészebb üzleteket kötött: 145 ürméter ipari fát adott el az erdőgazdaság fájából és mint­egy 145 000 forinttal károsította meg a népgazdaságot. Hogy az üzlet burkoltab­ban menjen, bevont abba két közbirto­­kossági elnököt is, természetesen azok ré­szére is megfelelő pénzadományt biztosí­tott a hallgatás díja fejében. Simon Bar­­kóczi István Pári-i üzemegységvezetőnek 16 000 forintot ajándékozott. Rosenberg Jakab kocsolai erdész 9000 forintot ka­pott „szolgálatai” jutalmául. Lux Barna volt igazgatót, mert elnézte e bűnös tetteket, így akart népszerű lenni. A díszes társaság vezetői a bör­tönben, míg a többiek szabadlábon vár­ják a méltán megérdemelt büntetésüket. Bízunk abban, hogy a nép bírósága sem lesz „szűkmarkú” velük szemben. P. G. 1957 szeptember 8. Három nevelő a nevelés új vonásairól éhány nappal ezelőtt vala­mennyi iskolában megkezdő­dött az új tanév. A szokásos év eleji nehézségeken túl nem kis gondot okoz úgyszólván valamennyi nevelőnek: hogyan emeljék még jobban az is­kolai oktatás színvonalát, melyek azok az eszközök, amelyekkel leg­eredményesebben lehet igaz hazasze­retetre, saját népe és minden dolgozó iránti szeretetre nevelni a gyermeket. Ebben a gondban a pedagógusokkal osztozik az egész társadalom. Gyer­mekeink gondolkodásmódja — ha szabad kis túlzással azt mondanom: világnézete — nemcsak iskolai kér­dés, hanem társadalmi ügy. Éreztük ezt akkor, amikor az ellenforradalom mételye nem kerülte el fiatatalsá­­gunk lelkét sem. A jelenlegi állapot ismeretes, a célt is látja minden ne­velő, de a módszerek, az eszközök, a hogyan*’ még nem egészen tiszta, az még sokszor vitatott. Ezért kerestünk választ ezekre a kérdések­re, amikor megkérdeztük három ne­velő véleményét. Bárd Flórián, a Megyei Tanács Mű­velődési Osztályának helyettes veze­tője az oktatási vezető szemével nézi a feladatokat, elvi síkon azonnal rendszerezi a tennivalókat. — Az első feladat, hogy a gyer­mekkel szülőföldjén keresztül szeret­tessük meg hazáját. Minden tanuló ismerkedjék meg községének történe­tével, földrajzával, életével. A második: kellő átéléssel, helyes szemlélettel tanítani a történelmet és a természettudományos tárgyakat. harmadik feladat: a példamu­tatás. Az iskolák egyes osztá­lyai eddig is választottak névadót: például „Kölcsey-osztály“, de a névadóról néhány életrajzi adaton kívül nem sokat tudtak. Megismer­tetjük a gyermekeket a névadó életé­vel, munkájával, jellemével, felfogá­sával. És úgy neveljük őket, hogy lássák: Ezek a nagy emberek fárad­ságos munka és harc árán érték el sikereiket, nem hullott készen ölük­be az eredmény. Undi Károly szekszárdi gimnáziumi tanár a pedagógusmunka egyik leg­nagyobb nehézségéről beszél: „Két erő küzd a gyermek felfogásáért, gondolkodásmódjáért. Az egyik az iskolai nevelés, amely — ha akad­nak is néha hibák benne — szocia­lista szellemű, a másik a szülői ház, a társaság, egyszóval az iskolán kívüli társadalom. Ami hatás erről a részről éri a gyermeket, nem mindig egy­értelmű, sokszor szögesen szemben­áll az iskolai neveléssel. Ami naci­­­onalista, soviniszta megnyilvánulás történik a gyermekek részéről, annak gyökereit az esetek túlnyomó többsé­gében az iskolán kívül lehet megta­lálni.*’ Az elvi meghatározások fontossá­gát nem lehet elvitatni, ez nyújt a munkához alapot, de a nevelés vég­eredményben a módszerekben, a for­mákban ölt testet. A módszerekről szól Kern József, paksi általános is­kolai tanár. — A szülőföld megismer­tetése nálunk nem kis nehézségekbe ütközött. Az iskolákban tanító peda­gógusok többsége nem paksi. Az el­múlt években elmulasztottuk velük m­egismertetni a községet. Most elő­ször ők ismerkednek meg Pakssal, aztán majd tökéletesebben tudják továbbadni a tanulóknak. M­ár a múlt évben is szerveztünk kirándulásokat, az idén még gyakrabban rendezünk. Először Paks környékére, aztán hazánk más tá­jaira. A szomszédos népek életének meg­ismertetésére, megszerettetésére igen jól fel tudjuk használni a hajósgye­rekek élményeit, akik nyári szüne­tekben elkísérik szüleiket a szomszé­dos országokba. Az új tankönyvek lényegesen job­bak, mint a régiek. A tankönyvek örökérvényű, sarkalatos igazságokat tartalmaznak, nem szükséges minden áron való, erőszakolt aktualizálás. Bízzák ránk, nevelőkre, hogy az álta­lános tanításokat a mai életre vonat­koztassuk, mint ahogy azt meg is tesszük. Röviden — közhasználatú szóval élve, — dióhéjban ez az, amit a há­rom nevelő, akik a pedagógia más­más posztján végzik munkájukat, el­mondott. Nem lenne helyes a szak­emberek véleményéhez bármit is hoz­zátenni, értékelni, vagy valamiféle összefoglalást tenni. Csak annyit mondhatok, mintegy jelentésképpen. Sok emberrel beszéltem, a felsorolta­kon kívül is, és azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett „konszolidálódási folyamat”’ már a múlté, legfeljebb elvétve akad csak „vitás kérdés“, a nevelők figyelme teljesen a tanítás felé fordult és soha ennyi felelősség­gel nem keresték az alaposabb, a színvonalasabb oktatás módszereit. pedagógusok zömükben ráta­láltak a helyes útra, de azok a hatások, amelyek az iskolán kívül érik a gyermekeket, sokszor percek alatt képesek lerombolni hosszú hó­napok munkáját. Megszüntetni az is­kolai nevelés és az iskolán kívüli ne­velés kettősségét, az már csak rész­ben a pedagógusok feladata, ez már az egész társadalom ügye. Le­tényei György IV. A puszta asszonyai ilyenkor tíz őrs után, már rendszerint nagyon izgatottak. Kö­zeledik az ebédvivés ideje és az asszo­­nyoknak legalább annyira törvény pon­­tos időre megjelenni a kukoricaföldön vagy a kaszálóknál, mint ahogyan férje íróknak kötelessége pontosan felkeli hajnalban és kimenni az istállóba etetni 3k ugyan nincsenek szerződve papíron se könnyen kiadják az útlevelét annak a kéresnek, amelyiknek a felesége nem érkezik meg pontosan az ebéddel éz amiatt később akar megállni ebédelni [gy aztán a feleség megbecsülése is nem utolsósorban attól függ, hogy pontosan érkezik-e az ebéddel. Az asszonyok ilyen kortájt még attól is óvakodnak, hogy egymással szóba álljanak és megvitas­sák a legfrisebb pletykát. Ezért aztán Sütvény-pusztai asszonyoknak sem kel­lett egyéb, mint hogy egy furcsa jöve­vény tartóztassa fel őket a nagy kapko­dásban. — Hordja el magát innen, mert mind­járt a fejéhez repítem ezt a cseréptálat Vigye a verseit az urakhoz, ne minke traktáljon ilyen bolondságokkal. Így fogadták a jövevényt az egyik kö­zös konyha ebédfőzői, dehát az kicsi sem látszott sértődöttl­nek a „barátságos’ fogadtatás után. Sőt, türelmesen meg­várta, míg az aszonyok haragja egy kicsit elcsitul. Közben körülfogta a puszta ifjú nemzedéke, a házak körül őgyelgi rongyos ruhájú, vagy éppen meztelen apróságok sokasága. Csak ezután szólt: Az idei alma Nagyon férges, Mondja asszonyom — Miért oly mérges? Az asszonyok kezében egy pillanatra „megállít a főzőkanál” és mindjárt arra gondoltak, hogy ez azért nem lehet egy akárki, mert „egyből micsoda rímeket faragott”. A jövevény — Nagy Kovács István — mindig ezt a pillanatot szokta kihasználni, mert azt már tapasztalta, hogy addig hiába is olvas fel verseiből, amíg csak valami csavargónak, kérege­­tőnek tekintik, s most is, mielőtt még az ebédfőzők szólhattak volna, rákezdett egyik hír­versére: % Tizenhárom éves leány Itt Sütvény pusztában Az ördöggel volt Nagy-nagy vitában. — Hát hogyan, maga még ezt is tud­ja? — álmélkodtak az asszonyok, és egyre jobban érdekelte őket ez a jöve­vény. — Figyeljenek csakp Erre vártam én Rózsám hát régen, És­­ most parancsolom. Fogadj szót szépen. Rózsabimbó könyörög: Oh, tiszthelyettes úr. Szívembe tőrt miért szúr? Azért, mert maga úr? Az asszonyok mintha azt is elfelejtet­ték volna, hogy nemsokára indul az ebé­des menet, csak álltak, hallgatták. Lát­hatóan meghatotta őket. — Tényleg így volt — szólt az egyik. — Szegény kislány még könyörgött is annak az utálatos tiszthelyettesnek. Volt szíve ennek a szerencsétlen tizenhárom éves leánynak az életét tönkre tenni. Ezek azt sem tudják már, hogy jómód­jukban mit csináljanak a szegény néppel. — Szegénynek az anyja azt mondta, hogy kútba ugrik, mert nem bírja a nagy szégyent — így a másik. ■— De azt hallotta-e, hogy a leány szülei a törvényszékre vitték a dolgot? Azt mondták, hogy még ha koldulni mennek, mert mindenüket eladják, akkor is megbosszulják azt a sátánfajzatot. Ed­digre talán már le is csukták, mert nem látni itt kint a pusztán. A költő versben válaszol: Puszták népe bárd alá ítélte a tiszt nyakát. De nem így ítélt A zsarnok bíróság. — Szent isten, ne hagyj el, csak nem így történt? — De bíz így, maguk nem is hallot­ták? Még csak a haja szála sem gör­bült meg a törvényszéken. Az asszonyok összecsapták a kezüket, nem tudtak miit szólni az álmélkodásról s csak mire befejeződött a vers, akkor jutott némelyik szóhoz: — Hát van isten az égben? Ilyen gyalázatért sem büntetik meg a tiszteket? a Az uram a múltkor csak káromkodott a é] méltóságos asszony előtt és mindjárt be­ a hívatták az irodába. Azt mondta neki a n­­őintéző, hogy ha még egyszer ilyet mer­t mondani a méltóságos asszony előtt — v il­iteti a csendőrökkel. Hát micsoda vi­­ág ez? — Micsoda világ? — a versfaragó a­ ?sak nézett maga elé és vagy háromszor elismételte, hogy „micsoda világ”. — Olyan világ ez, hogy ha a szegény­­ iib­er a törvényre megy panaszt tenni, esetleg meghallgatják, de mégis a tiszt­­i uraknak lesz igazuk, amíg a tiszti urak léteznek. Ennek is az lett a vége, hogy a bíró kijelentette: „Bűnösség nem áll fenn, mert a leány volt a kezdeménye­ző”. Hát van olyan bolond a világon, aki ilyet képes elhinni egy tizenhárom­­ éres leányról? Azt hiszik, hogy a puszták­­ emberei most már gondolkodni sem tud­­nak.. .­ De figyeljék csak a verset: Fakad még üde forrás Szemétdombok helyén ... A többi konyhákból már kiabálnak az­­ asszonyok, hogy „Indulás”. Ennek a konyhának az asszonyai is gyors kapko­­­­dásba kezdenek, hogy ha már elidőztek ezzel az idegennel, legalább a puszta szé­­­­lén érjék utól a többit. Kapkodtak, fü­­s­­toltak, a költőnek pedig csak ennyit is mondtak: t< —.Ha van ideje, várjon meg bennün­­k­ kell, Irügyen egy kis főtt ételt, ha nem a veti meg a konyhánkat. ezt Boda Ferenc : A munkásélet krónikása Döbrököx— Kanada—Döbrököx (Folytatjuk) Kézre került a bölcskei féltékeny­ségi gyilkosság tettese Halálos végű féltékenységi dráma végére tett pontot a rendőrség nyo­mozása. Ez év július 25-én Bölcske községben Szijj Jánosnét a hajnali órákban lakása előtt vértócsában fekve találták meg a szomszédok. A kihívott orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az áldozaton 18 sebet találtak. A nyomzás megállapí­totta, hogy Szijjnét komasszonya, Monori Istvánná baltával és vas­lapáttal verte agyon. A komaasszony szerelmi viszonyt folytatott az el­hunyt férjével, Szijj Jánossal és tet­tét azért követte el, hogy a feleség­től megszabadulva, összekerülhessen a férfival. A tettest a rendőrség őrizetbe vette és annak kiderítésére, hogy nem tör­tént-e felbujtás, a nyomozás még folyik.

Next