Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-22 / 223. szám

«QI; & MŰVELŐDÉS Hogyan segíthet a társadalom az iskolának? ]Művelődésügyünk óriási fejlődésern ment át a felszabadulás óta. Az állandóan fejlődő általános iskolai oktatás és nevelésnek természetesen sok-sok feltétele van, melyeket az eredményes munka végzéséhez biztosítanunk kell. (Pl. „képzett nevelők, állandó tanterv, tudományos és módszeres tankönyv stb.) Ezen feltételek mellett a legfontosabb a tárgyi feltételek biztosítása. Itt még van bőven tennivaló, különösen a tanteremhiány felszámolásában. Gondos, előrelátó pedagógusok, szülők, párt és állami vezetők tudatában vannak, hogy jelenlegi gazdasági helyzetünkben nem várhatjuk minden probléma azonnali megoldását államunktól. Gyönyörű példákat lehet felsorakoztatni, hogy mire képes a közösség, ha kívánságukat meghallgatják és lelkes, ügybuzgó, hivatásukat szerető vezetők a feladatok megoldásában az élre állnak. Hosszú oldalakon keresztül lehetne a példákat sorolni, de vegyük csak az utóbbi évek társadalmi megmozdulásai közül a nagyobbakat. Tolnán 110 ezer, Decsen 60 ezer forint értékben és Fácánkerten az elmúlt tanévben községpolitikai tervből új óvodát építettek. Ezekben a községekben a vezetők és szülők felismerték, hogy mily nagy jelentőségű, ha gyermekeik óvodába járnak. Nemcsak azért szükséges a kicsiny gyermek óvodába járatása, mert míg a gyermek biztos helyen van, addig az édesanya nyugodtan végezheti termelő vagy háztartási munkáját, hanem a művelt ember nevelésében is nagy szerepe van. Nemcsak felügyelet alatt vannak a gyermekek, szakavatott pedagógusok oktatnak, nevelnek az óvodában. És mennyire örül az a tanító, aki óvodában járt gyermekeket kap az első osztályba. Könnyebb, eredményesebb a munkája , de a szülő boldogságát is növeli, ha kicsiny , gyermeke jó bizonyítvánnyal tér haza, meg az óvodai nevelés eredménye az is, hogy iskolai tanulmányai során a gyermek könnyebben boldogul. A pörbölyi szülők és nevelők már 1955-ben felismerték ezt és lépéseket tettek, hogy nekik is legyen óvodájuk. lelkes támogatókra akadtak Vida János ig.-tanító és Klement István tanácstag személyében, aki tanácstagi megbízatásának magaslatán állva, választóinak bizalmát szolgálva felvetette tanácsülésen választói kívánságát és maga jó példát mutatva, munkafelajánlást is tett. Ilyen kezdet után csatlakozott a szülőkön kívül a helyi DISZ-szervezet, az állami gazdaság üzemegysége is. A lelkesedést és az ebben rejlő erőt felismerte ifj. Horváth József VB. elnök és Paksi Béni VB. titkár, nem késlekedtek, nem halogatták az ügyet, hanem amint a tanácsülés jóváhagyta, máris megkezdték a fellelhető helyi anyag összegyűjtését és beépítették a községpolitikai tervbe. Terméskövet, téglát, faanyagot szállítottak a szülők társadalmi munkával az építés színhelyére. Már jórészben együtt volt az anyag, amikor 1956-ban az árvízvédelmi munkálatokat vezető Garamvölgyi Mátyás építő technikus, a megyei tanács dolgozója társadalmi munkában megtervezte az előszobás, foglalkoztató termes, összkomfortos nevelői lakásos óvodát. TV megindult az építkezés. A helység apraja-nagyja szorgosan munkálkodott, DISZ-tagok ásták az alapokat, Klement János saját kis fűrészén 860 folyóméter lécet fűrészelt a tetőzetre, az ág. és szülők fogatai szorgoskodtak, a kőművesek mellett önkéntes segédmunkások segítettek. Marci József ág. üzemegység vezető is állandóan rajta tartotta a szemét a munkálatokon, nehogy leálljon. Vida János igazgató-tanító, Paksi Béni VB. titkárral állandóan szervezett, gondoskodtak anyagról, munkaerőről. Az 1955-ös békekölcsön jegyzés túlteljesítéséért kapott a község jutalmat, ezt az összeget is erre fordították, anyagot vásároltak belőle. Az állam is adott támogatást a járási oktatási osztályon keresztül, 15 000 forint erejéig. Elkészült az épület. Van még ugyan tennivaló, de a hiányzó munkák befejezéséhez (külső vakolás, stb.) még ad az állam 10—15 ezer forintot, meg vadonatúj bútort, melynek jó részét már meg is kapták. Augusztus 15-től üzemel is az óvoda. .A napokban hoztak az SZMK tagjai 460 forint értékű játékot a kicsinyeknek. Büszkén mutogatják a pörbölyiek új óvodájukat. Gondtalan gyermekek, bájos leánykák, fiúcskák zsivalya ad életet a példaadó szervezés és munkából épült „második otthonnak’1. És milyen boldog gyermek, szülő, nevelő és tanács egyaránt! Büszke tekintettel szemlélik művüket. Jogosan! !E zek a dolgozók még többre is képesek. Legközelebbi célkitűzésük a villany bevezetésének megvalósítása. Bizonyosan meg is lesz! De szolgáljon példaként a többi község dolgozóinak és nevelőinek is. Mennyi, de mennyi elfekvő, úgynevezett fellelhető anyag van, amelyet könnyűszerrel össze lehet gyűjteni és évről évre összerakosgatva egy-egy oktatási intézményt bővíteni tanteremmel, vagy korszerűsíteni. Legdrágább kincsünk a gyermek! Előre hát pedagógusok, tanácsok, szülők, hogy gyermekeink munkahelyét (iskola, óvoda) olyanná tegyük, amilyent megérdemelnek. Teremtsük meg a tanulmányi munka jó alapfeltételeit, hogy gyermekeink okos, gondolkodni tudó és művelt építői lehessenek szocializmust építő magyar házunknak. TORNA MEGYEI NÉPÚJSÁG -nnríYYvyrnwYlíYYyf, 1957 szeptember 22. lUátía UimiíaH^ap-jai 909 A Megyei Tanács kitiltja a megyéből az engedély nélküli színtársulatokat Tolna megyének nincs állandó színháza, a Faluszínház pedig — ami kívánatos lenne — nem tudja kielégíteni az egyre növekvő színházi igényeket. Ezért lett Tolna megye a különböző kóbor színtársulatok egyik legjobb vadászterülete: alig múlik el hét, hogy valamilyen alkalmi együttes szervezője ne kopogna be a megyei tanács művelődési osztályához, hogy a legkápráztatóbb ígérgetésekkel működési engedélyt kérjen. A bajt fokozza, hogy ezek a szervezők nem egyszer más megyékből, esetleg a művelődési minisztériumtól is hoznak ajánló levelet. Ha pedig ilyen nincs, akkor felmutatják a sokat ígérő falragaszt, amely jobbnál jobb nevekkel hirdet „két és félórás kacagást”, vagy „felejthetetlen színházi élményt”. A megyei tanács művelődési osztálya, kicsit talán könnyelműen, eleinte hitelt adott az ajánlóleveleknek, a beígért műsornak, s kiadta az engedélyt. Az ellenőrzések során azonban kiderült, hogy a legtöbb esetben közönséges SZÉLHÁMOSSÁGRÓL VAN SZÓ ... Még jelenleg is négy alkalmi színészi együttes járja a megyét s a tanács csak a községek tiltakozásából — sajnos, mindig utólag — tudja meg egyáltalán nem dicsőséges dolgaikat. Itt van mindjárt az úgynevezett „Fővárosi vidám fiatalok” együteese. Műsorukat az Országos Filharmónia is engedélyezte, persze azt, amit Pesten bemutattak és nem azt, amivel most Sióagárdon szerepeltek. Az engedélyezést kérő falragaszon ugyanis ismert és megbecsült színészek nevei vannak, de mire Tolna megyébe értek a „vidám fiatalok”, erősen megfogyatkoztak, s előregyártott plakátjukon leragasztották a névsort is- Az öttagú vándor társulat Szekszárdon két alkalmi zenészt vett maga mellé s a megyei tanács megtévesztésével kapottt engedély alapján járják a megyét. Működésükre jellemző, hogy legutóbb Sióagárdon a közönség visszakövetelte a pénzét! Nem sokkal jobb A MAGYAR JÁTÉKSZÍN elnevezésű alkalmi együttes sem. Előadásai primitívek, még csak egy díszletet sem tudnak felállítani s a falragaszokon hirdetett zenekart egyetlen harmonikás jelenti. Arról nem is beszélve, hogy a Játékszín előadásai után a hat-hét tagú társulat tagjai rendszerint összevesznek, sőt nem egyszer verekedésre is sor kerül, mert nem tudnak elosztozni a bevételen. Néhány együttesnek neve sincs, ezek mint a Néma levente együttese, vagy a Nótás kapitány csoportja szerepelnek, darabjuk címét választva névadóul. Külön gondot okoz a megyei tanácsnak, hogy a kötelezően benyújtott műsortervet egyszerűen nem tartják be, a kicsikart engedéllyel össze-vissza járják a megyét, s bottal üthetni a nyomukat. Persze az is baj, hogy a hivatásos, jó névnek örvendő együttesek sem mindig járnak elől valami jó példával. Éppenséggel nem nevezhető erkölcsös dolognak az, amit A HOLÉCZY-EGYÜTTES vitt véghez Bonyhádon. Egy nap három előadást tartottak, amelynek bevétele meghaladta a 20 ezer forintot. Estére viszont az egész együttes annyira leitta magát, hogy egy részük színpadra sem tudott lépni, a tökrészeg zongorista pedig előadás közben — bármilyen szokatlan is — lehányta a zongorát. Erre aztán a Nótás kapitány együttese joggal mondhatja: ja, ha a Holéczyéknek szabad... Persze a Holéczyéknek sem lenne szabad, s a megyei tanács művelődési osztálya most végre KEMÉNY KÉZZEL RENDET TEREMT Thália hivatlan papjai között. — Ellenőrzéseink során — mondja Molnár György, a művészeti előadó —, pontos képet kaptunk arról, milyen káros munkát végeztek a különböző kóbor társulatok. Szerencsére még a színházi szezon elején vagyunk, ki tudjuk javítani a hibákat. Legfontosabb teendőnk az, hogy véget vessünk minden olyan társulat garázdálkodásának, amely akár művészi, akár erkölcsi szempontból kifogás alá esik. A négy-öt tagú magánvállalkozásoknak, amelyek nem egyszer egészen kétes elemekből tevődnek össze, egyáltalán nem adunk engedélyt! A célunk az, hogy a falunak minél magasabbrendű művészetet nyújtsunk és semmiképp sem fogjuk megengedni, hogy olyan kisebb-nagyobb truppok házaljanak a megyében, amelyeknek egyetlen céljuk az, hogy minél több pénzt zsebeljenek be. A jövőben minden előadást előzetesen ellenőrzünk s reméljük, hogy ezzel sikerül elejét vennünk minden ízlésrontó magánvállalkozásnak. Megkezdődött a tanév és vele együtt ismét munkához látnak a kultúrmunkásaik is. Sok községben személycsere után új ember vette át a kultúrházak vezetését. Új emberekkel új problémák, nehézségek, melyekkel meg kell birkózni. Sok helyen nem könnyű feladat vár a kultúrotthonok igazgatóira. Melyek is most a legfontosabb feladatok? Elsősorban is biztosítani kell az anyagi létalapot. Ennek megteremtésére igen alkalmas most ősszel a jól szervezett szüreti mulatság búcsúi bálok, a nyáron ,illetve nyár elején előadott színdarab felújítása. Például hétyen felújítják a már többször előadott Mágnás Miska című zenés darabot. Bonyhádvarasd most tanulja a Nagymama című színművet, Murga esztrád műsorral készül. Ha most megadjuk az alapot, úgy a téli műsorok és ismeretterjesztő előadások közönsége biztosítva van. Fontos, hogy a már működött tánccsoportokat ismét összehozzuk és felelevenítsük a község hagyományos népszokásait. Nem lehetséges ,hogy egyetlen kultúrotthon munka nélkül legyen. Minden ügyvezető kötelessége időben gondoskodni arról, hogy tiszta, ízléses kultúrotthon várja a dolgozókat, készítse elő az ismeretterjesztő előadásokat, szervezzen szakköröket, ahol lehetséges, ezüstkalászos tanfolyamot indítsanak, nagyobb községekben ajánlatos tánciskolát szervezni, hogy ifjúságunk az ízléses táncok mellett illemről is halljon, mert, sajnos, igen elharapódzott ifjúságunk körében, hogy tánctermekben, melegítőben ízléstelen öltözékben jelenik meg nincsenek tisztában a legelemibb illemszabályokkal, amelyek mindenkire vonatkoznak, még a sportolókra is. Fontos feladat a tél tüzelő biztosítása. Már most nagy gondot fordítsunk arra, hogy télen emiatt ne legyen fennakadás. A jól betanult színdarabbal látogassunk el a szomszédos községekbe is, mert ez nemcsak anyagi sikert jelent, hanem serkentőleg hat a másik község fiatalságára is. Ne felejtsük el, hogy minden rendezvénnyel a szórakoztatás mellett nevelési céljaink is vannak. Igen fontos a jó kapcsolatok kiépítése a KISZ ifjúságával is. Adjunk alkalmat a közös rendezvényekre, vonjuk be a fiatalságot minden munkába. Az ifjúság legyen a kultúrotthon igazgatójának legfőbb segítője. Érezze az ifjúság azt, hogy a kultúrotthon az övé is és neki is vannak kötelességei a kultúrotthonok felé. Ajánljon fel az ifjúság kis társadalmi munkát is, ha a kultúrotthonok tatarozásáról van szó. Például Murgán szükséges lenne a kultúrhelyiség melletti kis öltöző padlózása, vagy kövezése. Ezt igen olcsón meg lehet csinálni, ha az ifjúság maga is összefog és egy-egy téglával hozzájárul annak lekövezéséhez. Nagy gondot fordítsunk a kultúrotthonok tisztaságára. Minden rendezvény után azonnal takaríttassunk, ne várjunk a következő rendezvényig. Akad munka mindenütt és szívesen vesz részt a lakosság egy-egy rendezvény előkészítésében, csak a kezdet nehéz, de ha ezt a nehézséget leküzdöttük, úgy a siker nem marad el és a falu dolgozói hálásak lesznek a kultúrmunkás nevelőknek. Ne késlekedjünk, fogjunk hozzá a munkához inkább ma, mint holnap. MAJOR MÁTYÁS igazgató Bonyhád: Újra munkához látnak a kultúráunkások Szeressük és ápoljuk édes anyanyelvünket Művelődésügyi kormányzatunk egyre sürgetőbb követelménye, tanulóifjúságunk anyanyelvi kultúrájának, szóbeli és írásbeli kifejezőkészségének meggyorsítása. Nem ok nélkül! A nyelvi elszünkülés, a kifejező erőben való megfogyatkozás ízetlenségek és hordalékok elszaporodása beszédünkben, általában tartalmi, gondolkozásbeli pongyolaság köntöse. Ez kétségtelen. Az is, hogy az iskola, oktatás és nevelőmunka eddig nem maradt közömbös a veszély elhárítása érdekében. Ám a tantermekben folyó nyelvi ízlés és gondolkodásbeli) nevelés eredményességét nagymértékben csökkentette, és fékezi ma is — az iskolákat szinte behínározza a hibás nyelvi környezet. Ez utóbbi káros jelenségeire is ki kívánjuk terjeszteni figyelmünket, — éspedig a nyilvánosság előtt. Jól tudjuk: az efféle próbálkozás nem éppen hálás és veszélytelen vállalkozás. Bizonyos érzékenykedések kiküszöbölése megfelelő tapintat mellett még csak sikerülhet. Nagyobb Cerberus ennél a köztudat eleve nem rokonszenvező állásfoglalása minden „nyelvészkedéssel’’ szemben. Vajon hány íróasztal boldog birtokosa utasítja még ma is külön szektorba a gondolkodást (az intézkedés jogát) és a helyes nyelvi megformálást? Hány érettségizett vagy diplomás ember hárítja el magától a legalapvetőbb nyelvi igényt is rangjelző, nyílt vallomásban vagy a farzsebében bujkáló gondolattal: — Ugyan kérem! Nyelvhelyesség, tiszta magyarság?! Mi közöm nekem az ilyen gyermekes pepecseléshez? Az élet tényei közt félszegen botorkáló tanárok dolga az, ott a fiam, nyúzzák vele csak őt. Valam ilyesmiről vall nekem egyik tanárkori élményem is ... A nyári szünet nagy ígéreteire, terveire a boldogság ritmusával felelt nekem a Szombathelyről Győr felé robogó gyors. Fütyörészni kezdtem, amikor a kényelmes fülke másik utasának, javakorbeli asszonynak bánatos arca hamarosan a tanár, önfegyelem és tekintélytartás állapotába fékezett vissza. Pár állomással odább egy jóízű bácsi kedélyeskedett be hozzánk (falusi jegyzőnek néztem). A titok nyitja és egyúttal a bánat zsilipje megnyílt. A hölgy f a latinból megbukott. Az iskola, a tanárok, sőt, az élet szokásos elmarasztalása nem enyhítette a megkeseredett anyai szív fájdalmát, de a későbbi mizitáns a maga ízes mondásaiban erre is megtalálta az enyhítő balzsamot. „Higgye el, Asszonyom, nem csodálkozom a fián, kutyafésülés az egész latin. Hát nem, kedves öcsém?” Pár tettlegességgel is terhelt latin tanár; lelkiismeretemet a következő tanévre visszafojtva — alig táguló bugyborékolással és igenlő fejbólintásokkal siettem a felszólító megsegítésére. — Kedélyes játékba fordult opportunizmusom alján persze továbbra is ott feszengett a lelkiismeret, na, meg a leleplezés veszélye is... Úgy hiszem, anyanyelvünket is hasonló, fölényes minősítésekkel és cinkossággal áruljuk el. Csak derűsen ,gurgulázunk, pusmogunk vagy bosszankodunk, de nem mondjuk meg nyíltan, hogy ugyan kedves Hangos Híradó Hivatal Vállalat, vagy Ipszilonka, mit akar azzal a harmadik személyű hivatali nyelv tekintélyét mímelő, az első személyű (én vagy mi) felelősséget kerülő modorossággal (tolatás történik, ahelyett tolatunk), a fenti okból vaskos germanizmusba (ki lett hirdetve, meg lesz büntetve, ahelyett: kihirdettük, megbüntetjük) süppedő paragrafusnyelvvel? Ugyebár, senki se vetette még a MÁV szemére azt a kisbírói ízű körülményességet, amivel szinte személyi rangra kész emelni a tárgyakat. Tavaly nyomtatott szövegben még nem arra figyelmeztette utazó közönségét, hogy ezt és azt a tárgyat személykocsiban szállítani nem szabad. Ez így túlságosan közvetlen üzletszabályzaton aluli lett volna. A MÁV csak önmagához hű, tekintélyes (?) nyelven szólalhat meg. Lesz tehát: „... a kocsiból való bevitelből kizárt tárgyak ...” Kérdés: A tárgyak kaptak értesítést arról, hogy őket kizárták a kocsikból? De elég most ebből ennyi. Ma még csak ígérjük a csokrot, következő számunkban majd átnyújtjuk. Akkor tessék illatát élvezni, bíró János szakfelügyelő.