Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-22 / 248. szám
4 A műkedvelő színjátszás évadja elé Ismét itt állunk a nemhivatásos művészeti mozgalom „szezonjának” küszöbén. Az ősz vége és a tél módot nyújt a műkedvelő színjátszóknak a felkészülésre és a betanult színművek előadására. Mielőtt kibontakozna a felkészülés munkája és — bárcsak túlzott aggályoskodásnak bizonyulna — mielőtt esetleg bírálatot kellene mondani a munka részletei és egésze felett, azt hiszem, nem árt egynémely tanulságot levonni az elmúlt évek gyakorlatából és figyelmeztetni az útvesztőkre és buktatókra, amelyek a műkedvelő csoportok előtt állnak. Az öntevékeny csoportokat minden esetben a művészet szeretete, az önmaguk és mások művelésére irányuló szép szándék hozza létre, mihelyt azonban előadásokra kerül sor, azon nyomban megjelennek az „anyagi szempontok”, s az esetek túlnyomó többségében ezek szabnak irányt a csoportok műsorpolitikájának. Általában két malomkő között őrlődnek á s színjátszó csoportjaink. Egyik: törekvés a művészi igényre, szépet, jót, nevelő szándékot adni, a másik: kielégíteni valamiféle — állítom, hogy nem valóságos, hanem vélt — „közönségigényt”. Ez a „,közönségízlés” pedig állítólag a „Betyár kendője”, „A falu rossza”, jobb esetben a „Lili bárónő”, a „Luxemburg grófja” és így tovább. Nem akarok operettellenes hangulatot kelteni, de nem hiszem, hogy nevelő hatású lenne a „Bál a Savoyban", különösen olyan műkedvelő színjátszó csoportok előadásában, amelyeknek sokszor még egy közepes egyfelvonásos is meghaladja erejüket. Nem becsülöm le a színjátszó csoportok képességeit, de azt hiszem, hogy csoportjaink csak kis része képes operettek színvonalas előadására, s főleg mindenütt fokozottan vigyázni kell arra, hogy a választott mű megfeleljen a művészeti és általában a társadalmi igényeknek. A felsoroltakon kívül és mellett, felütötte fejét egy másik veszély — sőt veszedelem — is. Néhány helyen saját erőből dramatizáltak történeteket, átírtak darabokat, megzenésítettek prózát és még isten tudja mit nem csináltak színdarabokkal. Így történhetett meg, hogy a Csongor és Tünde megzenésített (a zenét egy helybeli művészlelkű hölgy szerezte) kurdi előadásán azt mondja többek között Mirigy! „Ide figyeljen Csongor úr! Úgy megvágom, hogy a Simon doktor sem tudja életre kelteni!” Vagy Bogyiszlón olyan ,,sikeresen” átdolgozták a Ludas Matyit, hogy a végén a harmadik verés helyett frigyre lépett Döbrögi leányával. A műkedvelő csoportokhoz az elmúlt évben ért el az esztrád láz. Ez még a Filharmónia jónevű művészeinek előadásában is általában gyatra, alacsony színvonalat produkált; egynémely műkedvelő csoport előadásában azonban a nívótlanságnak soha nem látott mélypontjára süllyedt. S félő, hogy hiába kezdenek kigyógyulni a hivatásos együttesek, a műkedvelők között még ebben az évadban is szedi áldozatait az esztrád-járvány. A kultúrotthon igazgatók, népművelési ügyvezetők kezéből kicsúszott a kezdeményezés a darabválasztásnál. És természetesen a kultúrotthonok vezetői közül is sok, hagyva magát elcsábítani a nagyobb bevétel nagyon is kétes csillogású és értékű reményétől, örömmel hozzájárult, hogy — főleg az idősebbek tanácsára — a kultúra szemétdombjából bányásszanak elő ásatag, tartalmukban hazug, megírásukban művészietlen — bár a két fogalmat nem is lehet különválasztani, a kettő szoros kölcsönhatásban van egymással — darabokat. Így került elő a „Gyöngyvirágos huszárcsákó”, a „Túl a nagy Krivánon”, de felesleges is tovább sorolni. Mondhatná bárki, hogy ez a múlt, ezek elmúltak, minek hánytorgatni őket, inkább azt nézzük meg, mit akarunk tenni a jövőben. Nem árt a múlt tanulságait leszűrni és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a megyei művelődésügyi osztálynak nem lesz hasonló esetekből kifolyólag baja a télen is egyes színjátszó csoportokkal. De hát nézzük a jövőt. Mindenekelőtt a megyei és járási ellenőrzés munkáját kell megjavítani. Ne csak az események regisztrálása, tudomásulvétele jelentse a megyei szervek tevékenységét, hanem a munka irányvonalának — nemcsak elvi síkon — megszabása és állandó szervezése, ellenőrzése legyen az elsőrendű feladat. Gondoskodni kell a műkedvelő csoportok rendszeres és helyes irányú foglalkoztatásáról is. Ezen a téren igen helyes kezdeményezések vannak. Még ebben az évben sor kerül a „megyei műkedvelő színházi hét” megrendezésére. Ez egy kicsit az elmaradt kultúrversenyek helyett is van, bár nem tudom, nem lenne-e helyes valamilyen formában feltámasztani a kultúrverseny mozgalmat, amely legfeljebb néhány részletkérdésében, esetleg néhány módszerében volt hibás, alapjaiban nem. A különböző nemzetiségi rendezvények ugyancsak a munka javítását szolgálják. Nagyon helyes dolog a nagyobb önállóság biztosítása a kultúrotthonoknak és művészeti csoportoknak, de a jóból is megárt a sok, a nagyobb önállóság ebben az esetben egyszersmind szétziláltságot is eredményezett. A harc az előrevivő és visszahúzó erők között most elsősorban ideológiai térre tevődött át, s nem kis mértékben éppen a kultúra frontjára. Hogy ez a harc a szocialista kultúra győzelmével végződjék az eszmeileg felkészültebb megyei és járási vezető szervek irányító munkáját kell megerősíteni. Még abban az esetben is, ha ez azzal jár, hogy a községi kultúrotthonok irányításában rövidebbre fogják a gyeplőt. LETENYEI GYÖRGY Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség NB 111-as csapataink vasárnapi mérlege Az influenzajárvány miatt csonka fordulót bonyolítottak le az NB II-ban. Elmaradt a Nagyatád—Pécsi BTC és a Mohács—Simontornya találkozó. A lejátszott mérkőzések közül a nagykanizsai találkozók egyike, a Nagykanizsai Vasutas— Pécsi Vasas találkozó szolgáltatott meglepetést. Baja a Nagykanizsai Építők ellen Nagykanizsán is győzött. Igen fájdalmas volt a sokat támadó Tolna veresége otthonában, Szigetvár ellen. Annál örvendetesebb volt viszont a dombóváriak győzelme a Kaposvári Dózsa ellen, amely után a dombóvári csapat a negyedik helyre verekedte fel magát. Bonyhád csak az egyik pontot szerezte meg Pécsújhegy ellen, döntetlenül végződött a Kaposvári Textil—Csurgó találkozó is. Részletes eredmények a következők: Tolna—Szigetvár 2:4, Mohács—Simontornya és a Pécsi BTC—Nagyatád mérkőzés elmaradt, Kaposvári Textil— Csurgó 1:1, Nagykanizsai Vasút—Pécsi Vasas 3:1, Bonyhád—Pécsújhegy 1:1, Dombóvár—Kaposvári Dózsa 4:0, Nagykanizsai Építők—Bajai Bácska 1:3. — A bajnokság állása a következő: 1. Baja 928: 917 2. Pécsi BTC 825:1112 3. Pécsújhegy 914:1211 4. Szigetvár 922:2110 5. Dombóvár 915:1310 6. Pécsi Vasas 916:159 7. Nagykanizsai Bp. 916:160 8. Nagyatád 812:118 9. Mohács 8 9: 98 10. Tolna 917:237 11. Csurgó 914:197 12. Bonyhád 913:197 13. Simontornya 8 9:157 14. K. Textiles 911:166 15. Nagykanizsai V. 911:166 16. Kaposvári Dózsa 910:176 GARAY FILMSZÍNHÁZ Október 21—23: A kölni kapitány Színes német film. Előadások kezdete: hétköznap 6 és 8, vasárnap 4, 0 és 8 órakor. ÚJVÁROSI GAZDAKÖR Október 23—24: Ez történt Belgrádban Izgalmas jugoszláv filmtörténet. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 2010, 2011 Felelős Kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Időjárás jelentés Várható időjárás kedden estig: változó felhőzet, több helyen eső. Reggeli köd. Ma mérsékelt északi, északkeleti, holnap déli, délnyugatira forduló szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 12—15 fok között. Apróhirdetések SZÖLŐOLTVÁNYOK! Gyökeres Othello, Delawári, termelői áron, őszi szállításra rendelhetők Kiss Bertalannál, Abasár .Tolókapa eladó. Szekszárd, Kablár köz 2. sz. Reggel 7-ig. TOLNA MEGYEI NEPÚJSAG Tíz mérkőzés után Szekszárd az utolsó az NB II-ben Vasárnap az influenzajárvány miatt az NB II-ben is csonka fordulót bonyolítottak le. Két mérkőzés maradt el. A lejátszott mérkőzéseken általában a várt eredmény született a szekszárdi mérkőzést kivéve. Ezen a szekszárdi csapat hiába támadott a 90-ből 70-et, nem volt, aki a hálóba lője a labdát. Az utolsó percekben, a szétnyíló sorfal miatt, szabadrúgásból elért gól után a védelem összeomlott és a vendégek még két gólt értek el. A rendkívül bosszantó vereség ellenére biztató volt, hogy Dusai elgondolást vitt a csatársor játékába. A 36 mérkőzésből még csak tízen vagyunk túl. Még mindig van remény, de most már gyökeres változásra van szükség a csapat eredményességét illetően. Részletes eredmények a következők: Székesfehérvár—Pécsbányatelep 2:0 (2:0). Pécs, 4000 néző. Góllövők: Horváth és Szőke. Győr—Pécsi VSK 2:0 (1:0). Győr, 3500 néző. Góllövők: Pió, Budai. Oroszlány—Zalaegerszegi TE 3:2 (2:1). Oroszlány, 800 néző. Góllövők: Galgóczy, Rapai, Móricz, illetve Miilei, Bölcsföldi. A Sopron—Szekszárd mérkőzésről részletesen számolunk be. Sztálinváros—Láng Gépgyár 4:1 (2:0). Sztálinváros, 3000 néző. Góllövők: Krasznai 11-esből, Kőhalmi, Hegedűs, Lovász, illetve Steiner 11-esből. Budafok—Délbudai Spartakusz 2:0 (1:0). Góllövők: Papp és Schverecz. Zalaegerszegi Dózsa—Kaposvári MTE 2:1 (1:1). Zalaegerszeg, 1200 néző. A hazai csapat két 11-essel szerezte meg a győzelmet. A forduló után a bajnokság állása a következő: A következő forduló párosítása: Budafok—Sztálinváros, Láng Gépgyár—Pécsbányatelep, Székesfehérvár—Magyaróvár, Nagykanizsa— Oroszlány, Zalaegerszegi TE—Kaposvári Kinizsi, Veszprém—Szekszárd, Sopron—Győr, Pécs—Délbudai Spartakusz, Szombathely—Zalaegerszegi Dózsa. 1.Győr 10 23:7 17 2.Sztálinváros 10 33:9 16 3.Székesfehérvár9 19:9 14 4.Láng Gépgyár9 16:14 13 5.Zalaegerszegi TE9 17:10 12 6.Pécsi VS 9 18:12 12 7.Magyaróvár 10 15:12128.Délb. Spartak 10 13:179 9.Budafok9 13:209 10.Sopron9 21:198 11.Oroszlány8 12:138 12.Veszprém9 21:187 13.Kaposv. K.7 11:166 14.Kaposvári MTE9 19:256 15.Nagykanizsa8 6:146 16.Pécsbányatelep 10 7:176 17.Zalaegersz. D. 11 14:245 18.Szombathely .8 5:14A 19.Szekszárd 10 6:194 Dunaföldvár nyerte a rangadót a megyei bajnokságban Vasárnap délután óta nincsen már veretlen csapata a megyei bajnokságnak: Dunaföldvárott a DSE nyerte meg a rangadót a Paksi Kinizsi ellenében. Ennek ellenére a paksi csapat továbbra is 2 ponttal áll a megyei bajnokság élén, mert riválisai közül csak Dunaföldvár győzött, Bátaszék pontot vesztett, Szekszárd pedig súlyos vereséget szenvedett Dombóvárott. A szekszárdi tartalékcsapat személyes szereplése igen károsan hat ki a bajnokság alakulására. Hetek óta nagyszerű csatárjátékkal sorra nyeri mérkőzéseit a nagymányoki bányászcsapat és most már a 3. helyre küzdötte fel magát. Részletes eredmények és a bajnokság állása a következő: Dombóvár—Szekszárd 7:0. (Az influenzás megbetegedések miatt a szekszárdi csapat igen tartalékosan utazott el Dombóvárra s a mérkőzés során Báthory vállcsonttörést szenvedett), Dunaföldvár—Paks 2:1 (1:1), Tamási —Döbrököz 2:1 (0:0), Hőgyész—Kurd 1:0 (0:0), Fadd—Váralja 3:0 (1:0), Nagymányok—Nagydorog 7:1 (3:1). Bátaszék—Máza 3:3 (3:2). 1. Paks 9 31:6 15 2. Dunaföldvár 9 26:12 13 3. Nagymányok 9 41:10 12 4. Szekszárd9 27:22 12 5. Bátaszék9 34:17 11 6. Fadd 9 22:21 11 7. Máza9 28:13 10 8. Tamási 9 23:25 10 9. Dombóvár9 25:239 10. Döbrököz9 17:237 11. Kurd9 15:316 12. Hőgyész9 13:495 13. Nagydorog9 14:444 14. Váralja9 4:241 A Totó eredménye A beérkezett szelvények száma egymillió fölé került. 1. MTK— Ferencváros1 4:12 Vasas —Bp. Honvéd1 2:13 Pécs —SBTC elmaradt, törölve 4. Dorog —U. DózsaX 1:1 5.Szombathely—SzegedX 1:1 6. Cegléd—BVSC1 2:0 7.Szolnok — PénzügyőrökX 0 :0 8. Pécs Bányat.—Székesfy.2 0:2 9. Délbudai S —Budafok2 0:2 10. SSE — Előre1 2:0 11. Genoa—Sampdoria elmaradt tör. 12. Milan — JuventusX 1:1 13. Tatabánya—Komlói 3:0 14. Nagybátony —Bp. Sport.X 1:1 1957 október 22. Szabó 183 cm-re javította a megyei magasugrócsúcsot a Duna Kupa atlétikai versenyén Baja, Mohács és Szekszárd legjobb atlétái részére írták ki a három esztendővel ennek előtte a Duna Kupa küzdelmeit, amely ez évben harmadszor került megrendezésre. Ebben az esztendőben már harmadszor találkoztak az említett városok legjobb atlétái egymással — ezúttal Szekszárdon. A versenyt vasárnap délelőtt eléggé laza pályán bonyolították le. Mindhárom együttest „megtizedelte“ az influenza és ezért tartalékos csapatok küzdelme mellett nem egy esetben gyenge erőben lévő versenyzők küzdelmét hozta a viadal. A kavargó szél is sokat ártott az eredményeknek. Ennek eredményeképpen az elért eredmények általában alatta maradtak a várakozásnak, kivéve 1—2 versenyszámot, így például a férfi magasugrás régen látott színvonalas küzdelmet hozott és Szabó, akiről nagyszerű edzéseredmények keringtek, igazolva ezeket az eredményeket, 183 centiméterre javította a megyei magasugrócsúcsot, amelyet még 10 esztendővel ennek előtte Földessy Ödön, a helsinki olimpia távolugró versenyszámának a harmadik helyezettje gyönki diák korában állított fel. Szabó mögött a mohácsi Hetényi és a szekszárdi Szily 175-öt, a bajai Pataki pedig 170-et ugrott. Kiemelkedő eredményt hozott még a 100 méteres férfi síkfutás is (sajnos nem a mi szempontunkból), valamint a szekszárdi Bakó majdnem 57 méteres serdülő diszkoszvető eredménye. A női eredmények közül két 10 méteren felüli súlylökő-eredmény érdemelt említést. A pontversenyt végeredményben Baja nyerte meg 118 ponttal, Szekszárd 87 és Mohács 76 előtt, s ezzel sorrendben harmadszor lett a Duna Kupa győztese és így a serleg végleg Bajára került. A szekszárdi együttes végzett a második helyen, Mohács lett a harmadik. Részletes eredmények a következők: Férfiak: 100 m: 1. Wigand Baja 11.3, 2. Hetényi Mohács 11.5, 3. Berger Mohács 11.6, 4. Ákos, Baja 11.8, 5. Breutigan Szekszárd 12, 6. Seres Szekszárd 12.1. Pontversenyben: Baja 10, Mohács 9, Szekszárd 3 pont. 400 m: 1. László, Mohács 55.7, 2. Ákos, Baja 56.—, 3. Rács Szekszárd 56.2, 4. Hegedűs, Baja 56.9, 5. Orosz Mohács 57.1, 6. Galambos, Szekszárd 57.7. Galambos is betegen versenyzett, az 1500 méteren már nem is indult el. Pontversenyben: Baja 18, Szekszárd 8 pont. Rúdugrás: 1. Lakos, Szekszárd 310, 2. Hegedűs, Baja 280, 3. Pataki Baja 260, 4. Heller, Mohács 260, 5. Pazar, Mohács 240, 6. Cseh Szekszárd 240. Pontversenyben: Baja 27, Mohács 23, Szekszárd 16 pont. Kellemes meglepetés volt a szekszárdi fiú biztos győzelme. 1500 m: 1. Pazar, Mohács 4:26,2, 2. Bács, Szekszárd, 4:36, 3. Pataki, Baja 4:43, 4. Ocskó, Baja 5:38,2. Gyenge eredmények: Bács a 400-zal a lábában nem tudta megszorítani a jóval magasabb termetű mohácsi fiút. Pontversenyben: Baja 34, Mohács 30, Szekszárd 21. Magasugrás: 1. Szabó, Szekszárd 183, 2. Hetényi, Mohács 175, 3. Szily Szekszárd 175, 4. Pataki, Baja 170, 5. Markos, Mohács 165, 6. Wigand, Baja 155. Pontversenyben: Baja 38, Mohács 37, Szekszárd 32 pont. Szabó a 180-at elsőre tisztán ugrotta, a 183-on és a 186-on egyaránt egy kis érintéssel harmadszorra került át. Megpróbálkozott a 188-as magassággal is és különösen a második kísérlete volt biztató. Utánaméréskor kiderült, hogy a fémléc 3 cm-el behajlik, így a 186-os eredmény valójában csak 183 cm volt, így is megjavította a megyei csúcseredményt s ezzel 10 esztendős csúcsot adott át a múltnak. A helyezettek eredménye is jó, megyei viszonylatban. Diszkoszvetés: 1. Tikvitzky, Mohács 34.80, 2. Márity, Baja 33.60, 3. Nácsa, Szekszárd 32.40, 4. Pataki, Baja 30.20, 5. Seres, Szekszárd 28.64, 6. Tóth, Mohács 28.53. Férfi pontverseny: Baja 46, Mohács 45, Szekszárd 38 pont. 4x100 m váltó: 1. Baja 46.1, 2. Mohács 46.2, 3. Szekszárd 49. Pontversenyben: Baja 60 pont, Mohács 55 pont, Szekszárd 46 pont. A női eredményekről, a meghívásos versenyek eredményeiről, valamint a pontverseny végeredményéről holnapi számunkban számolunk be.