Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-13 / 241. szám
Vélemények Az iregszemcsei földművesszövetkezet dolgozói értekezleten beszélték meg, hogy a földművesszövetkezetre háruló termeltetési feladatokat miként fogják végrehajtani. A feladatok ismertetése után többek között a cukorrépatermelés szerződéskötésekkel kapcsolatos teendők elvégzéséről egy néhány dolgozó így vélekedett: „Ezek a feladatok talán végrehajthatók — mondta Sípos kartárs. Ezt a „talán” véleményt megváltoztatta Bocs Ferenc hozzászólása. Azzal kezdte, hogy üdvözölte az értekezletet és közölte, hogy az új feladatok teljesítéséhez nem „talán” véleménnyel kell hozzáállni, hanem azzal, hogy ezek a termelési feladatok a földművesszövetkezeteknek elsőrendű feladatai és ezek teljesítendők. Hozzászólásához sokan csatlakoztak. Ezek az értekezlet után felkeresték a dolgozó parasztokat és elbeszélgettek velük. Ismertették a cukorrépatermelés előnyeit, szükségességét. Meggyőző munkájuk eredményre vezetett. Holló Antal, Gyürke Rózsa, Madocsai Emil, Farkas József és Kozári Ferenc kartársak 30 hold cukorrépatermelésre kötöttek szerződést a dolgozó parasztsággal. De Sipos kartárs „talán” véleményének is voltak csatlakozói. Szántó Ferenc, Bene Etel, Győrffy Ilona és Simon Piroska, akik 1 holdra sem kötöttek cukorrépatermelési szerződést a parasztsággal. Mi Bács Ferenc kartárs véleményéhez csatlakozunk és a talán véleménnyel nem értünk egyet, mivel hogy Bocs Ferenc és többi kartársai bebizonyították, hogy az ő véleményük helyes és munkájuk révén eredményeket értek el. Most már csak azt kérdezzük a „talán” véleményünktől, hajlandók-e megváltoztatni véleményüket és követni Bocs Ferencet és a többi kartársait? Ha ezt teszik, emelkedni fog a község cukorréna vetésterülete. Vendéglátás Nemrégiben kedves vendégek érkeztek a Mészövhöz: a Kaposvári Mészöv KISZ fiataljai és szakszervezeti tagjai voltak. A közel 3 hete megtartott KISZ vezetőségi ülésen született meg az a gondolat, hogy fel kellene venni a kapcsolatot a környező Mészövök KISZ fiataljaival. Lám az első eredmény már meg is született. Szombaton délelőtt a fél 11-es vonattal érkeztek a kaposváriak. Megérkezésük után egy kis vendéglátás következett, majd pedig megtekintették a város nevezetességeit. A délutáni program volt a legizgalmasabb, mikor is a két MÉSZÖV futbalcsapata mérte össze erejét. A találkozó igen szép eredménnyel végződött a mi javunkra. A végeredmény 6:1 volt a Tolna megyei Mészöv javára. A játék szép volt, sportszerű és egyben igen mulatságos. A hazai Mészöv csodacsatára állandóan száguldott a pályán, de sajnos a labdát utolérni alacsony termete és rövid lábai nem engedték. A futballmérkőzés után a nézőközönség a Várközbe vonult, ahol a két Mészöv fiataljai ping-pong versenyében gyönyörködtek. A mérkőzés a szekszárdi versenyzők magasabb színvonalát, játéktudását tükrözte. A játszmákat egymás után nyertük és végeredményben 6:1 arányban legyőztük a kaposváriakat. A mérkőzés kimenetele úgy látszik nem nagyon izgatta a vendégeinket, mert az esti kis ismerkedésen kitűnő hangulatra tettek szert. A kedélyt és jókedvet mindössze csak az rontotta el, hogy közeledett a búcsúzás pillanata. Hiába marasztaltuk őket, mert köztudomású, hogy váró utas van, de utasváró vonat nincs, így elbúcsúztunk vendégeinktől és a viszontlátás boldog pillanatai két hét múlva újra felcsigázzák a kedélyeket, de akkor már nem Szekszárdon, hanem „Somogyország” fővárosában Kaposváron. Nincs visszaélés Nem a nagy szövetkezetek közé tartozik az értényi földművesszövetkezet. Igazgatósága nagy gondot fordít — éLem az elnökkel — a jövedelmező gazdálkodásra. Ezt mutatja, hogy a múlt évben 124.000 Ft nyereséget értek el. A nyereségből 24.000 forintot fizettek ki a tagságnak részjegy és vásárlási visszatérítés címén. Hamar Árpádnak 585, Papp Józsefinek 256, Horváth Lajosnak 151, Vincze Ferencnek és sokan másoknak szintén több, mint 100 forint visszatérítést fizetett ki a szövetkezet. Ez évben is az első félévben 27.000 forint volt a nyereség, a III. negyedévben pedig 38.000 forint nyereségre számítanak. Azokat a személyeket, akik a múlt évben visszaélésekkel próbálták károsítani a szövetkezetet, leváltották és a bíróság kötelezte őket a kár megtérítésére. Ezen okulva, a szövetkezet ellenőrző munkáját megjavította. Völgyi kartárs vezető könyvelő segíti a felügyelő bizottság munkáját. A felügyelő bizottság ott van a leltározásoknál, ellenőrzi az áruellátást stb. Az ellenőrzés megjavításával elérték, hogy ez évben egyetlen visszaélés nem történt a szövetkezetnél. A népi ellenőrzés kiszélesítésével pedig elejét veszik a további visszaéléseknek. Működik a felvásárlási szakbizottság Már ismertettük, hogy a megyei választmány felvásárlási szakbizottsága szeptemberben elhatározta, hogy ismét munkához lát és e célból kidolgozott egy munkaprogramot. A szakbizottság tagjai azóta több földművesszövetkezetnél végeztek vizsgálatot, többek között a tolnai földművesszövetkezetnél is. Az ellenőrzés megállapítása szerint a földművesszövetkezet jól látja el feladatát. Több zöldségfélére (vöröshagyma, zöldborsó, uborka) termelési szerződést kötött a földművesszövetkezet. A termelők részéről leszállított zöldségféléknél a szövetkezet sorrendben elvégezte a kiadott előlegek levonását és kifizette a 10 százalékos felárat. A földművesszövetkezeteknél kielégítő az egységek technikai felszerelése is. A mérőeszközök hitelesítése az előírásoknak megfelel. A szeszfőzde is eddig jól felkészült az őszi idényre. Eddig mintegy hat vagon burgonya tárolásáról gondoskodott a földművesszövetkezet. Emellett kádak, hordók megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre. A szakbizottság tagjai ellenőrzésük során tanácsaikkal, javaslataikkal is segítik a földművesszövetkezetek felvásárlási munkáját. Mi történik 10 perc alatt ? Esteledik. Élénkülő zsongás váltja fel a község nappali csendjét. A munkából hazatérők beszéde, szekerek zöreje hallatszik, innen is, onnan is. A hűvösödő levegőt készülő vacsorák kellemes illata fűszerezi. A földművesszövetkezet I. sz. vegyesáru boltjából széles fénynyaláb sugárzik a főtérre. Csalóka játéka mutatja, hogy sűrűn nyílik az ajtó, növekedik a forgalom. Bent a boltban példás a rend és tisztaság. Az áruk elhelyezése ízléses, gazdag áruválaszték látható. A bejárattal szembeni polcokon különböző nagyságú rádiók, háztartási felszerelések, palackozott italok és a pult felett organtüllel (szúnyogháló) védett élelmiszerek csábítanak megvételre. A bolt jobboldalán zománcozott asztali tűzhelyek, szőlőprések, különböző mezőgazdasági felszerelések, baloldalán pedig iskolaszerek, piperecikkek vannak elhelyezve. Egyszóval van itt minden. Nem hiába mondják hogy ez a Jéger boltvezető ügyes ember. Az eladók és vevők hangulatát fokozza a rádióból sugárzó szív küldi műsor dallamai. Matykó kartárs a bolt vígkedélyű dolgozója, éppen 310 forintos csillárt adott el Bán Józsefnének, mikor észreveszi hogy az egyik újonnan jött vevő egy kicsit megcsúszott a frissen olajozott padlón. A vevőt udvariasan egyensúlyba segíti és humorosan figyelmezteti: Vigyázz! Jaj, de csíiszik ez banánhéj ... mondja dallamosan. Törjék László, a szövetkezet tanulója csinos kislánynak méri a kenyeret. Valami érdekeset mondhatott, mert a kislány elpirult, ő meg kacsint egy nagyot és az előtte lévő üvegből bekap egy savanyúuborkát. úgy látszik szereti a savanyúságot. Egyre több és több lesz a vásárló. A másik tanuló, a szorgalmas és szerény kis Laci, aki egyébként a Vas műszakinál dolgozik, kollégája segítségére siet, mivel legtöbben élelmiszer és fűszerféléket vásárolnak. Van-e élesztő? kérdezi és dugja fejét az üzletbe egy anyóka. Van édes néném — mondja a mindig mosolygó pénztáros kartársnő a vásárlók Kalókája. Neked is vegyek? — kiált ki valakinek a nénike. — Vegyél hát! — hangzik kintről. Akkor kérek 2 forintért. Itt van a Jéger? Nincs! — mondják az eladók. Na gyere be Tamáska. Az ajtóban jó fellépésű asszonyság. Ne hagyj’ Isten, hogy Tamást be tudjam hozni, ha itt a Jégert panaszolja. Valamiért másfél éve „megfenyegette”, azóta a kisfiú nem jön az üzletbe. Közben a szövetkezet elnöke is megérkezik. Nézi a panaszkönyvet. Ebben egy pesti vevő kifogásolta, hogy nem volt aprópénz a kasszában. Nem tudhatta, hogy Bölcskén sokan vannak ,akik százassal szeretnek fizetni és egyszer-egyszer kifogy az aprópénz. Ni csak! A boltban van ismét Bognár kartárs, az egyik igazgatósági tag. Éppen egy csapot vásárolt és örömtől sugárzó arccal figyeli a bolti dolgozók gyors, udvarias munkáját és a vásárlók megelégedését. Az ilyen munkának meg is van az eredménye, mert ebbe a boltba szívesen jár a lakosság vásárolni. Eredményesen folyik a cukorrépa szerződéskötése A szerződéses termeltetés községi feladatait a földművesszövetkezetek vették át a cukorrépa, a rostkender, valamint a „Mezőmag Vállalat“ ügykörébe tartozó növényféleségek terén az 1957—58-as gazdasági évre. Ezzel olyan szerv foglalkozik a fenti növényféleségek termeltetésével, amely a dolgozó parasztság legszélesebb tömegszervezete, a szövetkezet a parasztság korábban beszerző és értékesítő, most már termelési tevékenységének elősegítésére is. Amíg e feladatok átvétele folyt az elmúlt hónapban, a szerződéskötések lassú ütemben haladtak. Most, amikor a földművesszövetkezetek többsége megértette, hogy az új feladatkörükben kell, hogy biztosítsák tagjaik biztonságos termelését azzal, hogy a népgazdaság igényeinek megfelelően termeljék meg a főbb növényféleségeket. E növényféleségek termelése biztonságos a termelők részére, mert a szerződésben megkötött magas jövedelmet biztosít, leket. Egyre több azoknak a földművesszövetkezeteknek száma, ahol teljesítették, illetve túlteljesítették tervüket. Ezek: a madocsai, a dalmandi, a bogyiszlói, a kakasdi, a németkéri, a lengyeli és grábóci földművesszövetkezetek. Sok földművesszövetkezet közel áll a tervteljesítéshez. Az eredményekért dicséret illeti azokat a dolgozó parasztokat, akik megértették a cukorrépatermelés nemzetgazdasági fontosságát és szerződtek cukorrépatermelésre. De dicséret illeti a földművesszövetkezetek vezetőségeinek, dolgozóinak többségét is, akik a községi felelőssel vállvetve, odaadóan, szabad idejüket nem kímélve dolgoztak és dolgoznak ma is a szerződéses cukorrépa vetésterületének kibővítésén. Azonban ez nem jelentheti azt, hogy most már megelégedettekké, vagy elbizakodottakká váljunk. Még több helyen nagy az elmaradás, főleg a paksi járásban. A szerződéses termeltetés előnyös minden termelő részére, mert gazdálkodását a belterjesség irányába fejlesztheti, s így elkerülheti a spontán termeléssel járó szükségleten felüli termelést bizonyos termékféleségeknél, s a nagy kínálat folytán a termelés költségei sem térülnek meg. Megértette most már parasztságunk nagy része is, hogy a szerződéses termeléssel — amely anyagi érdekeltségét minden korábbinál jobban biztosítja — érheti el saját termelési biztonságát. Fenti jelenségek fontos mutatója a cukorrépa szerződéskötések állása. Október 6-ig jelentősen előrehaladtunk az előbbi dekádokhoz viszonyítva. Legjobb eredményt a gyönki járásban érték el. A járás 91,73 százalékra teljesítette szerződtetési tervét. A bonyhádi és dombóvári járások tervteljesítése meghaladta a 65 százalzt a szerződtetés több nehézségbe ütközik. Ezért a csüggedés helyett további szívós, áldozatkész munkára van szükség. A lemondás, a közömbösség, vagy egyesek kényelme nem megengedhető ebben a munkában. Az igazgatósági elnök elvtársak semmiféle lazaságot ne tűrjenek e téren Továbbra is támaszkodjanak azokra a lelkes aktívákra, akik bebizonyították, hogy lehet eredményesen dolgozni. Ugyanakkor felhívjuk dolgozó parasztságunkat, hogy a cukorrépa fontos növényünk, szerződéskötését minél előbb ejtse meg, hogy időben gondoskodhassanak földművesszövetkezeteink a szükséges műtrágyákról az őszi talajelőkészítéshez. Földművesszövetkezeteink képviseljék termelőink érdekeit valamennyi vállalat felé, hogy ezzel is megnyerjék és kiérdemeljék az előlegezett bizalmat. Kössünk minél több gyógynövénytermelési szerződést Népgazdaságunk szükséglete megkívánja, hogy új növények kultúráját is meghonosítsuk megyénkben, elsősorban azokat a növényeket, amelyek magas jövedelmet biztosítanak a dolgozó parasztságunknak. Ez évben lehetőség van szerződéses alapon borsmenta, majoránna és egyéb gyógynövények termesztésére, amelyet magas áron vesz át a földművesszövetkezet és termelési előleget is biztosít. Terméshozam borsmentából katasztrális holdankint 3—5 mázsa száraz levél, vagy 10—12 mázsa száraz széna. Majoránnából kat. holdanként 5—6 mázsa. Az átvételi ár borsmentalevél I. osztályú 2750 forint mázsánkint, II. osztályú 2050 forint mázsánkint, borsmenta széna 500 forint mázsánkint, majorannapelyva 3500 forint mázsánkint. A szerződéskötések október elején kezdődnek. Bővebb felvilágosítást a földművesszövetkezeti mezőgazdászok a helyszínen adnak. Géphasználati társulás alakult Bölcskén Ez év szeptemberében géphasználati társulás alakult Bölcskén. A társulás a földművesszövetkezet keretén belül fog működni. Eddig 29 egyénileg dolgozó paraszt tagja van, 115 kh-on gazdálkodnak. De tagja a községben levő, I. típusú tsz is, amely 143 kh földterületen gazdálkodik. Megalakuláskor három tagból álló ideiglenes vezetőséget választottak. Az ideiglenes vezetőséget megbízták, hogy dolgozzon ki alapszabályt és azt terjessze a tagság elé elfogadásra. A társulás munkájának beindításában a földművesszövetkezet hathatós segítséget kíván biztosítani. Többek között az őszi betakarítási munkákban, a gyümölcsösök sorközi felszántásában, majd a gyümölcsösök motoros permetezésének megoldásában. A földművesszövetkezet az elmúlt napokban kapott „Zetor”-ral is segíti a társulás munkáját. Láttuk—hallottuk... . . . hogy a naki Mektér Károly bolt . . . hogy a bonyhádi földműves szövetvezetőnél a bolthelyiségben és a raktár- kőret textil-ruházati boltjában rend van ban nagy rendetlenség uralkodik. Va- és bő árukészlettel rendelkeznek. — A Jón Prelidek János üzemágvezető ezt kirakatok rendezéséért is dicséretet érnem veszi észre? demelnek.