Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-24 / 277. szám
1957 november 24. TOLNA MEGYEI NEPCJSAG A tagjelöltfelvételi munka néhány tapasztalata túl éve, hogy lezárult a volt MDP-tagok átigazolása az MSZMP-be. A pártépítés további fejlesztésére, s azok számára, akik az átigazolások lezárása után a pártba kívántak belépni, az országos pártértekezlet lehetőséget biztosított, hogy mint a párt tagjelöltjei, majd később a párt tagjai, részt vegyenek a pártéletben. Ezt az országos pártértekezlet a szervezeti szabályzatban is rögzítette. Az elmúlt hat hónap tapasztalata azt mutatja, hogy pártszervezeteink többsége élt ezzel a jogával és igyekeztek a legjobb erők bevonásával erősíteni a soraikat. Másrészt többen vannak olyanok is, akik eddig semmiféle pártban nem voltak, felismerték, hogy az elért szocialista vívmányok megvédéséért, a szocialista társadalom felépítéséért eredményesebben tudnak küzdeni együtt a kommunistákkal, a párttal. Legnagyobb előrehaladás ezen a téren az üzemi munkásoknál, az üzemi pártszervezeteknél van. A Tolnai Selyemgyár, a Simontornyai Bőrgyár, a Bonyhádi Cipőgyár, a MÁV dombóvári, bátaszéki pártszervezeteinél a szocializmus eszméihez hű, a termelésben is élenjáró munkásokkal, műszaki vezetőkkel erősítették a párt sorait. Néhány más helyen, mint például a hazai termelőszövetkezetben, a Fornádi Állami Gazdaságban, az aparhanti pártszervezetnél hasonló esetekkel találkozunk. Pártszervezeteink munkájában nem új dolog a tagjelöltekkel való foglalkozás. Több éven keresztül a Magyar Dolgozók Pártjában sok hasznos tapasztalatot szereztek, e nagyfontosságú pártépítési munka gyakorlati tapasztalatait elég jól ismerik. A cikk keretében a tagjelöltfelvételi munka néhány fogyatékosságát mégis szükségesnek tartjuk nyilvánosságra hozni, hogy ezzel is hozzásegítsük az egész párttagságot a hibák felismeréséhez, az ellenük folyó küzdelemben. A legalapvetőbb hiba, hogy különösen falusi pártszervezeteinknél nem fordítanak kellő gondot az új erők bevonására. Nagyobb létszámú pártszervezeteknél, mint például a dombóvári területi, a bátaszéki, a bölcskei, dunaszentgyörgyi, egyáltalán nem, a bonyhádi, a szekszárdi belvárosi pártszervezetnél a pártonkívüliekkel az utóbbi időkig alig foglalkoztak ilyen irányban. Néhány helyen a pártépítési munka helyett az intrikákkal, személyeskedésekkel kötötték le a pártszervezet erejét. Később a párttagság előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek csak gyengítik a párt egységét, amit helyileg is tapasztaltak. Elég nagy bizalmatlanság tapasztalható azokkal a volt MDP-tagokkal szemben, akik az átigazolásnál kimaradtak a pártból. Ezek között nem egy van, aki kész az MSZMP politikájáért harcolni, de előfordul, hogy elzárják előlük a pártba való utat. A helyelen gyakorlatból helytelen szemlélet alakult ki néhány helyen. Ilyen a többi között az, hogy „elegen vagyunk’’, „megbirkózunk így is a feladatokkal”. Ezeket a nézeteket valló pártszervezetek kétszeres fordulatot tettek, befelé fordultak. Ezt tette az értényi és keszőhidegkúti pártszervezet is, em arról van szó, hogy most mindenáron növelni akarjuk a párt taglétszámát. Azt akarjuk elérni — és ezt végre is hajtjuk—, hogy a tagjelölt felvételeknél a mennyiség helyett a minőség kapjon helyet és a pártba valóban olyan erők kerüljenek, akik készek a párt politikájáért, a szocializmus ügyéért harcolni. A másik fogyatékossága a tagjelöltfelvételi munkának, hogy a párttagság nem lép fel olyanok ellen, akik a pártba való belépést személyi érvényesülésre igyekeznek felhasználni. A kommunisták a párton belül és a párton kívül is bátran hirdessék az országos pártértekezlet határozatát és területükön szerezzenek is érvényt annak, hogy a párttagság nem jelent külön jogokat a párton kívüliekkel szemben. A népi demokrácia éppúgy megbecsüli azokat a pártonkívülieket, akik a nep demokratikus vívmányokat velünk eszyütt segítenek megvédeni, a szocialista társadalom felépítésében készek nakünk együtt dolgozni, mint ahogy megbecsüli a párttagokat. A legsúlyosabb hiba az elvtelenség, ami az egyes pártszervezeteinknél megmutatkozik a tagjelölt felvételi munkánál. Ez abban jut kifejezésre, hogy a taggyűlés dönt a felvételi kérelem alapon, és utána a párttagok, vagy a párttitkárok a járási párt-végrehajtó bizottságot sarkalják, hogy a felterjesztett tagjelöltfelvételi kérelmet utasítsa el. Ilyen eset’ Genszler János szakadáti lakos ügyében vetődött fel, továbbá Pálfán, Tolnanémedin és más formában a szekszárdi járásban is. A Dunaföldvári Kendergyárban a kommunisták jól tudták, hogy Fazekas Sándor botrányos életmódot folytat és mégis felvették a párttagok sorába. Ennek az lett a következménye, hogy három hónap múlva ki kellett zárni a pártból botrányos cselekedetei miatt. Az ilyen elvtelenség káros a párt számára és csak arra jó, hogy gyengítse a párt egységét, másrészt a pártélet lejáratását, az olcsó népszerűség hajhászást segíti, termeli Azt várjuk a kommunistáktól, merjenek igent és nemet mondani, merjenek nyíltan és bátran véleményt alkotni minden kérdésben. Különösen fontos ez a tagjelöltfelvételnél, hiszen a pártszervezet kommunistáinak együtt kell dolgozniok a felvett tagjelölttel és ha olyan ákád, aki nem méltó a párt tagjai sorába, annak nyíltan mondják szemébe azt és ne háta mögött suttogjanak. Tegyenek úgy, mint tették ezt a zcmbai falusi pártszervezet kommunistái az igazgató-tanító pártba való felvételiénél. A taggyűlésen a kommunisták valamennyien elmondták véleményüket. Egyszerű nyelven fejezték ki mondanivalójukat, hogy a pártba való felvétel azt jelenti: el kell ismerni a párt politikáját és a párttagoknak, tagjelölteknek kell a szocialista társadalom felépítésében az oroszlánrészt vállalni. Pach Antal, a tagjelölt ezt megértette és vállalta a kommunistákkal együtt a küzdelmet, a további harcot. A pártéletben fontos eseményhez közeledünk, a tagkönyvcseréhez. A tagkönyvcserével kapcsolatos előkészítő munkák ne jelentsék azt, hogy a tagjelöltfelvételt elhanyagoljuk és majd januárban újból kezdünk ezzel is foglalkozni. Ne gyűjtsék a pártszervezetek a taggyűlés által letárgyalt tagjelölt felvételi kérelmeket, mint ahogy ezt a szekszárdi DÉDÁSZ pártszervezete tette. Ha a taggyűlés a pártba megfelelőnek találta a jelöltet, haladéktalanul továbbítsák a kérelmet és a taggyűlés határozatát a felsőbb pártszervezetükhöz. A járási pártvégrehajtó bizottságok pedig törekedjenek arra, hogy a pártba jelentkezők ügyében lehetőleg egy hónapon belül és érdemben döntsenek. —i —n A PÁRTÉLET HÍREI Az őcsényi pártszervezet az elmúlt héten fejezte be a párthelyiség tatarozását A berendezett párthelyiségben a falu kommunistái gyakran találkoznak, ahol a pártélet és a község életével kapcsolatos problémákat, a politikai eseményeket beszélik meg. * Sokkal kötetlenebb az idei pártoktatás, mint volt az előző esztendőkben. Sok új módszert alkalmaznak a propagandisták, amelyek elősegítik, hogy a hallgatók megértsék a tananyagot. Bonyhádon az egyik szemináriumvezető például a következő módszert használja: megtartja az előadást, utána a hallgatók tesznek fel kérdéseket, amelyre megadja a választ a legfontosabbnak vélt kérdés kivételével A meg nem válaszolt kérdést vitára bocsátja. * Ma egy hete arról számoltunk be olvasóinknak, hogy szerte a tamási járásban, készülnek a községek lakói a felszabadulás megüneplésére. Hasonló hírek érkeztek az elmúlt napokban a dombóvári és a paksi járásból. A felszabadulás helyi ünnepségeinek műsorában általában ünnepi tanácsülések és kultúrműsorok szerepelnek. * A Tolna megyei Párt-végrehajtó bizottság a közelmúltban füzetet jelentetett meg, amely azokról a még élő idős harcosokról szól, akik részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Valamennyi élménybeszámoló elején ott van az idős elvtársak fényképe is. A füzet a pártalapszervezeteknél már kapható.* November 20-án az MSZMP Szekszárd városi bizottsága kibővített ülést tartott. A jövő héten s az azt követő héten a pártalapszervezetek pártnapokat tartanak, amiKeken a nemzetközi helyzet alakulását vitatják meg. A pártnapi előadók között ezúttal számos központi és megyei előadó is lesz. Még hallgatni se szabad..? S szóltak egykoron a nyugati lapok és rádiók: „Grősz József kalocsai érsek nem szabad többé. A kommunisták börtönében van”. Se vége, se hossza a szóáradatnak, a rágalmaknak. De egyik napról a másikra torikukra forrt a szó, mert jött a hivatalos, a leghivatalosabb személytől a cáfolat, amelyre jól emlékeznek erre még az újságolvasók. A levél szövege a következő volt: „Értesülésem szerint a külföldi rádiók személyemmel kapcsolatban olyan hírt közöltek, hogy le vagyok taritóztatva. Ezzel kapcsolatban felkérem és felhatalmazom a Magyar Távirati Irodát annak közlésére, hogy sem letartóztatva, sem szabad mozgásomban akadályozva nem vagyok. Kijelentem azt is, hogy tudtommal más püspök sincs letartóztatva. Kalocsa, 1957 szeptember 10. Grősz József s. k. kalocsai érsek.” Volt baj és riadalom, csendes szitkozódás és egyebek, mert erre a cáfolatra nem számítottak. Bizonyosan tapintatlanságnak tartották a levelet. Voltak bajban, gondban az urak, mert látták, alaposan bakot lőttek. És ráadásul a cáfolatra is kellett valamit mondaniuk, mert ha nem szólnak, azonnal lelepleződnek céljaik. Kénytelen-kelletlen, hosszú hallgatás után újból nyilatkoztak. Mégpedig ebben az ügyben legilletékesebb, a vatikáni lap, az Osservatnre Romano szólalt meg. A következőket írta a lap a Szabad Európa Rádió adása szerint: „A magyarországi püspököket ugyanúgy elnyomják, mint a magyar népet, s mi több, a magyar püspökök egyenesen az Állami Egyházügyi Hivatal tagjai. Még a hallgatás szabadságától is megfosztják őket.” Furcsa dolgok ezek. Részben azért furcsa, mert úgy látszik, az említett cikk szerzője nem tudja azt, hogy mi a rag. Ez azonban még csak hagyján. De nagyobb baj ennél, legalábbis ami őket illeti, hogy magukról húzták le az álarcot. Eddig nagy hangon arról beszéltek ott Nyugaton, hogy Magyarországon nincs meg a szólásszabadság, mindenki kénytelen elhallgatni véleményét. Most pedig — mit ad isten! — arról csevegnek nagy előszeretettel, hogy nincs meg a hallgatás joga. No dehát, ki hiszi nekik el ezek után, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, amikor éppen a hallgatás szabadságától fosztanak meg mindenkit, s elsősorban a magyar püspököket. De mit csinálnak a püspökök, ha nincs szólásszabadságuk, de a hallgatás is tilos a számaikra? Mindenki, aki itt él Magyarországon, tudja, hogy megvan a szólásszabadság. Az fáj az Osservatore Romano-nak és másoknak, hogy — élne a szólásszabadsággal — leleplezte őket a legilletékesebb. Ami igaz, az igaz. A sánta kutyát nehezebb utolérni, mint az Osservatore Romanot és a ,,Szabad” Európát. A bonyhádi járás tsz-ei befejezték a vetést A bonyhádi járásiban 16 mezőgazdasági termelőszövetkezet van. Ebben az évben a termelőszövetkezetekben az őszi gabonák vetésének sok akadályozója volt: az is például, hogy a termelőszövetkezetekben zömmel kukorica után vetették a búzát, s a gazdagon fizető kukoricát előbb be kellett takarítani De ennek ellenére a bonyhádi járás termelőszövetkezetei — a györei tsz kivételével — még a múlt héten befejezték a vetést. De a héten már a györei tsz-ből is jelentették, hogy földbe tették az őszi gabonák vetőmagját. A járás termelőszövetkezeteinek az idén nem szabtak ki vetéstervet, de ennek ellenére szinte minden tsz-ben elvetettek akkora területet, amit az elmúlt években kötelező tervként írtak elő. 3 Valahol elhibázták Pista bácsi hazatért, öregesen koccant a lába a ház küszöbén. Nem a munkától volt nehéz a teste, ezt a fáradságot ő gyorsan kipihente. Valami nyomta, lehúzta a testét, ötven évével még mindig fiatalnak érezte magát, csak ma volt minden olyan nehéz. Az a vita, az az összekoccanás. De minden hiába, nem bírta tovább. Ha mindenki elnézi, ő akkor sem, nem tűri, nem hátgyja a maga igazát. Hát újra kezdi ez a ficsúr mérnök, két évig nem volt neki elég, s tűrik, bár sokan morognak, mégis tűrik, egy-egy fenyegető célzás, s akkor elhallgatnak, ő nem hallgat, ha beléköt, most megadja neki. Már a minap is rosszul kezdődött. Hidegebb volt a reggelen, istentelenül nyilalt a jobb lába. Dühösen látott a munkához. Kilenc óra körül járt az óramutató, amikor megjelent a mérnök. A maga kissé nyegle, pökhendi beszédmodorával. Hogy meglátta, valahogy a régi, fiatal urak emlékét idézte fel benne. A mérnök kissé hangosabban rászólt: — Mit piszmog még mindig azzal a vacakkal. Ha tegnap elkészült volna, akkor is rég késő lenne. — Na, csak ez hiányzott, mondta magában, s a szerszámot az asztalra dobta, kitört belőle minden felgyülemlett keserűség. — Idefigyeljen, maga mindentudó mérnök úr. Először a munkát csak holnapra kell szállítanom. Másodszor, én csak annyit mondok magának, hogy nem húzom be a nyakam. Két éve van nálunk, de azóta örökké a plafonon jár, magától nem hallottunk egy jó szót. De annál több nagyképű megjegyzést, mellyel fitogtatta azt a fene nagy tudományát. Harmadszor, én nem vagyok magának öreg, még akkor sem, ha fiam lehetne. Mert ha nekem ilyen fiam lenne, hát én addig ütném, ameddig kiverném belőle. Ne nézzen így rám, tudja, hogy mit kellene magából kiverni. .. A mérnök csak hápogott. Pista bácsi úgy egy szuszra mondta el mindazt, hogy még ideje sem volt közbevágni. De most rajta volt a sor, dühösen válaszolt: — Piát így vagyunk? Jön a régi nála, talán még előveszi a káderlapomat és ... mert rendet akarok és megkövetelem a munkát, mert régi munkás, azt hiszi, magának már mindent elnézek? S mehet minden a maga feje után. Valaki megszólalt: — Az ő fejét ne bántsa, mi is az után megyünk, öten-hatan helyeslően morogtak. A műhelyben minden szempár a mérnökre szegeződött. Látta, itt elvesztette a csatát. — Hát így is jó! — csak ennyit szólt és mégegyszer becsapta maga mögött az ajtót. Pista bácsi újra munkához látott, ötig egy szót sem szólt, csak dolgozott, minden dühét és mérgét a munkába fojtotta. Munkatársai oda-odaszóltak hozzá: „Ez kellett a taknyosnak, végre te megmondtad neki. Neked van igazad. Mi melletted állunk”, ötkor letette a munkát, valahogy nem volt elégedett, tudta, hogy igaza volt. De hazafelé menet mindent újra átgondolt, s rájött, amit tett, mégsem volt helyes. Így morfondírozott magában, hisz alig huszonnyolc éves, fiatal, senki sem törődik vele, hidegen, bizalmatlanul fogadták, nagy tervei voltak, s mégsem lett belőle semmi. Nem volt segítőtársa, biztos hiányzik számára a jóbarát, az othon. Ez az életvidám fiatalember néhány hónap alatt keserű, kötekedő Jánossá vált. Ez lett belőle a két év alatt. Idáig jutott, s ki a felelős. Még nem merte kimondani, de már ott, a szíve mélyén, ott volt a i’á’asz, legjobban ő maga. Ő, a legidősebb munkás és ráadásul még párttag is. Este volt, érezte, nagyon elfáradt. Az asszony már aludt, s ő magában dörmögött. Egyre ezt hajtogatta: holnap beszélek vele, még nincs későn. Az asszonyi félálomban szólt hozzá. ..Mi van veled, miért nem alszol?” ..Semmi, semmi, csak valamit elhibáztam, tudod, még két évvel ezelőtt”. A. S. PEDAGÓGUSOK ÍRJÁK... Levélféle fiataloknak fiatalokról Völgyben fekszik a falunk, mint annyi sok másik, s az őszi estéken, fehér ködtakaró ül ránk is és szeplőtelennek, tisztának, tehernek hazudja az életünket. Pedig valahol minálunk, a mi falunkban megszakadt a mi fonalunk — a pezsdülő élet. Megszakadt és mi várunk valakit aki majd összeköti, hogy legyen, életünk, de olyan, amelyikből kicsattant a szépség, s betölti életünket. Élünk, mozgunk, beszélünk és „fiatalok” a nevünk. Régi öregekről ránk maradt név ez, hisz ők is így nevezték magukat, hát ránk testálták mint valami nagy kincset, mert nekik kincs volt, s most öregedő szívvel meg-megroggyanó lábbal, s vénülő szemekkel néznek vissza, hátra, s talán sírnak is az után az elrohant „fiatal” percek után. Vajon majd öregedő szívvel így nézünk-e vissza mi is, mint a mai öregek? Nem tudom, nem hiszem. Ki a hibás, hogy mi várunk, talán elégedetlenek is, s talán néha néha lázongók is vagyunk? A rendszer? Az öregek? Vagy talán mi fiatalok? Támadva, feszülő idegekkel várjuk az öregek rosszak szavait, lanyha, szürke napjaink s nem szeplőtlen jellemünk ellen. S vadul védjük nem feddhetetlen tisztaságunk, s egy-kettőnk kivételével mindenkit, s mindent szidunk. Az öregek ilyenkor vissza gondolnak az ő „ifjúságukra”, mikor farkas módjára csatározták ki abban a rideg világban a munkalehetőségeket, a mindennapi ebédet, vagy talán csak vékony vacsorát. Egy-egy tiltott szervezetben dolgoztak, ahol bizsergető élet vagy — valami más, szebb jobb élet után — járta át a lelküket. Csatáztak, harcoltak, s nem hiába, mert most jóleső könnycseppek közepette pislognak vissza abba, abba a fiatalságba. Én most nem akarok vádolni senkit, mert az öregek, amit nekünk adtak, azt jószívvel adták, de mi, sajnos, nem tanulhattuk meg soha, hogy milyen érzés is a küzdés árán szerzett valaminek örülni. Mi mindig csak kaptunk, s most már jogtalanul követelünk, vagy talán még néha lázongókká is válunk. S ha egy-egy ilyen percben, ha forró a fejünk a becsapóknak hiszünk, a táborukba szegődünk és nagyon sokszor megvetjük a józanul gondolkodókat, az igaz embert, aki értünk élne, vagy küzdene, hogy igazi fiatalságunk legyen. Állunk, várunk, lanyhán mozgunk s megtudjuk, hogy a hízelgő, szajkózó ember nem az, akit vártunk hát becsapott emberek vagyunk. S újra állunk és újra csak várunk, s fiatalságunk eltemetőjét keressük, s nem látjuk, hogy az eltemetők mi, fiatalok vagyunk. Mi várunk ... várjuk, hogy szórakozásunkról boldog, gondterhelt nevetéssel átölelt életünkről mások, az öregek gondoskodjanak. Sorsuk s életünk nem mások kezében nő széppé. Csak a miénkben! Mi csaptuk be magunkat, mi hittünk a szajkószájunknak. Fordítsuk régi énünk ellen agyunkat gondolkodjunk és induljunk el új uton. Mi nem várni jöttünk, mi mozogni, előre menni, rohanni jöttünk, élni jöttünk. Foglaljuk el a kultúrtermeket, a sportpályákat, a könyvtárakat, foglaljunk el mindent és éljünk, nevessünk. Fiatalok — ez a nevünk. Vajon azok vagyunk? Ha a köd alatt meghúzódó falunkban csak kallódik sorsunk, akkor azt hiszem, nem azok vagyunk. S talán az öregek jogosan várnak ránk, hogy tegyünk valamit I—s.