Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-09 / 264. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Simontornyai BTC — Tolnai SE 2:0 (1:0) Simontornya, 800 néző, vezette: Darázsi, Pécs. Simontornya: Ferenczi—Smigura, Sebestyén I., Dávodi—Dobrádi, Pados—Sebestény III., Kondor, Barocsai, Pénzes és Sebestyén II. Tolna: Ezer—Schäffler, Klár, Szépvölgyi—Elekes, Joósz—Bajza, Kapéter, Széles, Jaguza, Krausz. Igen nagy érdeklődést váltott ki a hétközben lejátszásra került Simontornya—Tolna NB III-as mérkőzés. A nézők nem is csalódtak, mert igen jó mérkőzésnek voltak tanúi. Már az első percek bővelkedtek: izgalmakban. A tolnaiak támadását Ferenczi csak kifutással tudta tisztázni. Az ellentámadásnál viszont az önfeláldozó Ezer mentette a helyzetet. A 6. percben Széles egyedül tört ki, de a kapu mellé lőtt. Azután Pados 16 méteres szabadrúgását fejelte ki Klár a sorfalból. Fölényben játszik a hazai csapat, de nem tudja fölényét gólokra változtatni. A 21. percben a hazaiak vezetést szereznek. Kondort nem tudja tartani a tolnai védelem és a kaputól 3 méterre buktatják. A labda Barocsai elé perdül, aki négy méterről a hálóba lőhet. 1:0. A félidő hátralévő idejében is a hazai csapat játszik mezőnyfölényben, de ezek a támadások vagy Ezer jó védésein hiúsulnak meg, vagy pedig a simontornyai csatárok lőnek rossz irányzékkal. Szünet után sem változik a helyzet az első percekben. A simontornyai támadások a 14. percben érnek újabb góllá. Kondor két védőt is átjátszik, de a kifutó szerbe lövi a labdát, amely a résen álló Barocsai elé pattan, s máris az üres kapuban táncol a labda. 2:0. A gól után Tolna szorongat, de csak szögletet ér el. Jó az iram továbbra is, de az eredmény már nem változik, pedig mindkét csapat 1—1 11-eshez jut a hátralévő percekben. Sebestyén Jagiczát fellöki, de Elekes büntetője a felső kapufáról száll a kapu mögé. Kihasználatlanul marad a hazai 11-es is, mert Sebestyén III. a büntetőt a jól helyezkedő Ezer ölébe rúgja. Igen jó iramú mérkőzésen jobbára a hazai fölény jellemezte a játékot, de a hazai csatárok nem értették megegymást. A játékvezető hármas jól működött. Jók: Barocsai, Pados és Dávodi, illetve Ezer, Schaffer és Klári. Szabó Gyula VSE — Miskolci VSE 0:0 Dombóvári Dombóvár, 500 néző. Vezette: Bessenyei. Dombóvár: Egyed — G. Kiss, Halmosi I, Halmosi II. — Tóth, Kalmár — Gerencsér, Mátrai, Gebhardt, Takács, Simonfalvi. — Miskolc: Károlyi — Béki, Siklósi, Péter — Löcher Asztalos — Radányi, Dombai, Gyetvás Kovács I., Tiba. Az országos vasutas bajnoki mérkőzésen NB II. vendége volt a dombóváriaknak. Az NB II-es csapat szép összjátéka, pontos adogatása vezeti be a mérkőzést, ezzel szemben a dombóváriak pontatlan leadásai mindjárt a mérkőzés elején feltűntek. Mégis a 6. percben a hazai csapat előtt nyílik az első helyzet. Béki el akarja rúgni Simonfalvi elől a labdát de az alig került a kapu torkából szögletre. (Majdnem öngól lett.) Azután Kalmár kezére kerül a labda, s így hiába jut a vendégek hálójába, a gól érvénytelen. A túloldalon Tiba fut el, de Egyed szögletre üti a lövést. A 28. percben Kalmár rosszul ad haza, szerencsére azonban Radványi lesen áll és így gólját nem adja meg a játékvezető. A miskolci kapuban Károlyi alig kap labdát, míg a helyi védelem G. Kissel az élen, nagy munkában van. Szünet után a 3. percben Radványi Kalmárt megrúgja, aki csak három perc múlva tér vissza. Az ötödik percben Gerencsér kerül helyzetbe, de a kapusba lő. Most a hazaiak támadnak, de eredménytelenül. A 25. percben Tiba hatalmas lövését Egyed kiejti és csak másodszorra tudja birtokába venni a labdát. Szép ellentámadás után Gerencsér lő fölé. A 38. percben Tiba kiteszi Kovácsot, de G. Kiss az utolsó pillanatban szögletre ment. Az utolsó perceken látszik már, hogy a vendégek csak arra ügyelnek, hogy ne kapjanak gólt, mert nekik elég a döntetlen is a továbbjutáshoz. Bírálat: A hazai csapat ugyan kiesett, de már magában véve az is szép eredmény hogy az öt legjobb vasutascsapat között ott volt a dombóvári is. A dombóvári fiúk NB II-es ellenfelüktől láthatták, hogy hogyan kell a labdát kezelni, hogyan kell osztogatni, az eredmény igazságosnak mondható, mert a vendégek nagyobb tudását a hazaiak lelkesedéssel ellensúlyozták. Sebők Gyula Vasárnapi LABDARÚGÁS NB II.: A szekszárdi csapat vasárnap Zalaegerszegen a Z. Dózsa ellen szerepel. A vasárnap mutatott jó támadójáték alapján (ha a védelem levetkőzi könnyelműségét), könnyen meglepetéssel szolgálhat a szekszárdi csapat. Mindenesetre nagyon elszánt a hangulat a fiúk körében. A forduló további mérkőzései: Budafok—Magyaróvár, Láng gépgyár—Oroszlány, Székesfehérvár—Kaposvári Kinizsi, Nagykanizsa—Zalaegerszegi TE, Kaposvári MTE—Győr, Veszprém—Délbudai Spartakusz, Sopron—Sztálinváros, Pécsi VSK—Pécsbányatelep, — Szombathely szabadnapos lesz. NB III.: Ezúttal Tolna és Bonyhád játszik idehaza. Tolna a Kaposvári Textilest, Bonyhád a Nagykanizsai Vasutast fogadja. Mindkét mérkőzésen a Tolna megyei csapat az esélyes, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell majd megdolgozniuk a győzelemért. Simontornyának és Dombóvárnak már nehezebb a helyzete, Pécsett Pécsújhegy, ill. Nagykanizsán az Építők elleni. Tekintettel arra, hogy mindkét csapat az utóbbi időben javuló formát mutatott, nem lenne meglepetés, ha Bonyhád és Tolna példájára, pontot hozna vidékről. A forduló további mérkőzései: Nagyatád— Baja, Csurgó—Mohács Kaposvári Dózsa—PBTC, Pécsi Vasas—Szigetvár. Megyei bajnokság: A megyei bajnokságban az utolsó fordulóra kerül sor vasárnap. A legnagyobb érdek- AZ NB csütörtökön két mérkőzést is játszottak. Győzött mindkét kaposvári csapat. A Kaposvári MTE méghozzá Szombathelyen. Eredmények: Kaposvári MTE—Szombathely 2:1 (1:0). Érdekesség, hogy játszott mind a AZ NB sportműsor lődésre a Dunaföldvár—Bátaszék és a Paks—Fadd mérkőzés tarthat számot. A megyei bajnokság részletes, műsora a következő: Dunaföldvár— Bátaszék 14 (Fejér megye), Tamási— Dombóvár 14 (Dudás), Döbrököz— Nagymányok 14 (Pécs), Paks—Fadd 14.30 (Fejér), Szekszárd—Hőgyész 14 (Fátrai), Nagydorog—Máza 14, Benke), Váralja—Kurd 14 (Berta). A megyei bajnoki mérkőzések előtt a sportkörök ifjúsági csapatai ifjúsági bajnoki mérkőzést játszanak. II. o. bajnokság: Már csak az elmaradt mérkőzések kerülnek sorra. — Részletes műsor: Gyönk—Kocsola (Mosonyi), Juhé—Simontornya (Bihari), Őcsény—Dunaszentgyörgy (Zsigmond), Kajdacs—Sióagárd (Nagy G.), Kölesd—Felsőnána (Zsoldos), Nagyvejke—Gerjen (Pogány). RÖPLABDA NB III.: Szekszárdi Spartakusz— Bikás, férfi mérkőzés, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a megyei tanács udvarán. KOSÁRLABDA NB II-es csapatunk ezúttal szabad lesz. Megyei bajnokság: Bátaszék—Nagydörög, női, 14 óra, Baja—Paks, női, 11 óra. Hétfőn kerül lejátszásra Szekszárdin a Szekszárdi SC—Szekszárdi kg. techn. női és férfi mérkőzés 18.30, illetve 19.30-as kezdettel. II- BEN két kiállított játékos akiket a szövetség 1—1 bajnoki mérkőzéstől tiltott el. Úgy látszik, hogy a kiállított játékosok majd vasárnap Győr ellen „pihennek”1. Kaposvári Kinizsi —Oroszlány 6:2 (4:1). III- BAN GERENDAY NYERTE TOLNA MEGYE KERÉKPÁROS TEREPBAJNOKSÁGÁT Vasárnap rendezte a megyei kerékpáros szövetség Tolna megye 1957. évi terepbajnokságát. A Bartina utca, Kisbödő, Kálvária, Munkácsy utca nehéz emelkedői, veszélyes lejtői alaposan próbára tették az országúthoz szokott kerekeseket. A verseny folyamán mintegy két kilométert csak gyalog, kerékpárral háton lehetett megtenni. Több bukás és géphiba történt. Az első körben Hepp állt az élre, erős iramot diktálva. A további sorrend: Schneider, Gerenday, Alpár volt. A második körben Schneider bukott, Gerendaynak küllői szakadtak és megállni kényszerült, de mindkét versenyző a hegyi szakaszon felzárkózott a vezetőkhöz. Az utolsó körben Alpár próbálkozott meglépni, de sikertelenül. A cél előtt 300 méterrel Hepp nyitotta meg a hajrát, de ez korai volt, mert Schneider és Gerenday is megkontrázva, újító hajrát kezdett, amelyből Gerenday mintegy 3 méteres előnnyel került ki győztesen. Ez a győzelem az idei terepbajnokságot jelentette. Végeredményben Tolna megye 1957. évi kerékpáros terepbajnoka: Gerenday János Szekszárdi Spartakusz 24 km-es óraátlag, 2. Schneider Konrád, 3. Hepp József. * A november 10-én megrendezendő országos terepbajnokság elődöntőjére az alábbi versenyzők szerezték meg a jogot az indulásra: Gerenday, Schneider, Hepp, Alpár és Németh, valamennyien a Szekszárdi Spartakusz versenyzői. GARAY FILMSZÍNHÁZ November 7—9 Halhatatlan garnizon Magyarul beszélő szovjet film Előadások kezdete: Hétköznap 6 és 8, vasárnap 4, 6 és 8 órakor. SZEKSZÁRD-SZŐLŐHEGY November 8—9. Anya Magyarul beszélő szovjet film Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10, 20-11 az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Simontornya győzelmével két hellyel 1 Tolna megyei csapatok helyezésénél: TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG előbbre került. Most ez a helyzet a A Magyar Szocialista Munkáspárt ás a tanácsok lapja 5. Dombóvár 114 4 3 19:18 12 8. Simontornya 104 3 3 14:16 11 12. Tolna 113 2 6 18:268 13. Bonyhád 113 2 6 17:258 1957 november 9. Kosárlabda Híradó A szekszárdi NB II-es női csapat vasárnap Szekszárdon lejátszott mérkőzéséről már szerdai számunkban beszámoltunk. Most a területi és a megyei bajnokság eredményeit ismertetjük: TERÜLETI BAJNOKSÁG: Dombóvári VSE—Szigetvári ZMSE 99:57 (49:24). Szigetvár, vezette: Mánfai, Raskovics. Ezzel a győzelmével a dombóvári csapat veretlenül nyerte meg a területi bajnokság őszi fordulóját. Legjobb dobók: Csikós 33, Vörös 30, Niebel 30 és Halmosi 6. Megyei bajnokság: Bátaszék— Szekszárdi kg. techn. 52:19 (20:3) női: Szekszárdi kg. techn.—Bátaszék 68:44 (29:21) férfi. Paksi Kinizsi— —Szekszárdi kg. techn. 44:48 (20:14) férfi. Paksi Kinizsi—Szekszárdi kg. techn. 66:12 (38:8) női. Nagydorog— Szekszárdi SC 20:18 (9:8), női. Bátaszék—Bajai Építők 33:26 (13:12) női. A nagydorogi mérkőzésről jelenti tudósítónk: Nagydorogi Traktor—Szekszárdi SC 20:18 (9:8). Női mérkőzés. Legjobb dobók: Varga 8, illetve Szabó 7, Andrin László I fleLyík filmben Láttál A Szovjet Film Ünnepe képrejtvény pályásain A PRÓHIRDETÉSEK BORSEPRŐT: egészséges, mindenféle megbetegedéstől és hibától menteset cserepálinkáért átvesz a Szeszipari V. telepe, Szekszárd, Epreskert. Telefon: 21—66. KŐMŰVES szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat keresünk. Vidékieknek szállás biztosítva, valamint kedvezményes hazautazási vasúti igazolvány, havonta egyszer családlátogatási költség megtérítve. Villamosenergiaipari Tatarozó és Építő Vállalat, Budapest, VI., Délibábutca 8—10. EGY darab jó állapotban lévő 12-es vadászfegyver elektoros, megegyezés szerint eladó. Balogh János Regöly 148. Medinán lakóház üzlethelyiséggel, tanyás szőlő és kukoricagóré eladó. Érdeklődni: Molnár Paks, Lenin út 5. Külföldi férfi hosszú bőrkabát eladó. Mözs, Béri Balogh utca 5. Szekszárd Bostyákdűlőben 990 négyszögöl föld eladó. Érdeklődés Fögleinnénél nagy cukrászdában. Özv. Búzás Mihályné Munkácsi utca 41. sz. alatti lakos meghalt. Temetése november 9-én délután fél 3 órakor, az alsóvárosi temető halottasházából. KONYHABÚTORT kisiparostól. Fizetési kedvezménnyel Budapest, Üllőiút 5. (Calvin-térnél.)