Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-16 / 270. szám

1957 november 16.TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG / Látogatás a n­agyszokolyi és az újiregi Béke Termelőszövetkezetekben Nagy ,,jónapot’" köszöntéssel fo­gad Nagy Lajos elvtárs, a nagyszo­­kolyi Béke Termelőszövetkezet rak­tárosa, s örömmel közli a tsz elnö­kével, Teszler Vendel elvtárssal: Megjöttek a Magtermeltető Válla­lattól, most már lesz diszpozíció a napraforgó szállításra.“ — Nem a Magtermeltető Vállalat­tól jöttünk — mondjuk. — Ez már baj — szól közbe a­ tsz könyvelője, Halmos Henrik elvtárs —, hisz itt van elkészítve több mint 300 zsák napraforgó, amely elszállításra vár. Minden készen van, csak a Magter­meltető Vállalat diszpozíciója hiány­zik — kesereg dühösen. Közben beszélgetünk másról, a tsz elnök és a raktáros azt sorolja, hogy mi mindene van a tsz-nek. Így tu­dom meg, hogy van 83 darab szarvas­­marha, ebből 36 darab a fejőstehén. Termett több mint 13 vagon cukor­répa, holdanként 200 mázsás átlag­gal. Az elmúlt napokban szállítottak el 35 mázsa hússertést, de a meg­maradt sertésállomány még min­dig­ 200 darabon felüli. No, és itt van a halastó is, tele hal­lal. Ebből mintegy 30—40 mázsa vár értékesítésre. Erősödött az idén a közös, a gépesítés terén is. A zeto­­ruk pótkocsival, a fűkaszálójuk eké­vel és a gáttérfűrészük is szép jöve­delmet hoz. A banki egyszámlán 90 000 forintjuk van, s ebben az év­ben egy-egy munkaegység értéke 40 forint felett lesz. — Nálunk jól kerestek a tagok — mondja Teszler elvtárs, s ezt igazolja az is, hogy Papp István, Szabó Jenő, Papp Ferenc, Mészáros István az idén házat vásároltak, Mucsi István pedig szőlőt vett. — Vannak eredmények, de vannak bajok is — mondja Halmos elvtárs. A halastavunkban például ott a sok hal és nem kapunk hálót a lehalászáshoz. A megyei tanács halászati felügye­lője , amikor segítségért fordul­tunk hozzá, azt a tanácsot adta, hogy kérjünk kölcsön hálót a Paksi Halászati Szövetkezettől. El is men­tünk, de ott azt mondták, hogy csak úgy tudnak segíteni rajtunk, ha a kifogott hal 15 százalékát nekik ad­juk. Baj van a cukorrépaszállítással is, mert az idén a cukorgyár nem veszi át itt helyben, hanem Ireg­­szemcsére kell szállítanunk. A leg­nagyobb bajunk azonban az, hogy a nagy istállókban, gazdasági épületek­ben még mindig mécsessel világí­tunk. A villanyhálózatot csak 200— 300 méter távolságról kellene el­vezetni, s az ehhez szükséges tervezési költséget már ki is fi­zettük — sorolják. — Bizony, jó lenne — összegezi az elmondottakat Teszler elvtárs —, ha a szövetkezeteket nemcsak az ígére­tekben segítenék, hanem a tettekben is, és nem ilyen segítséget várunk azoktól a vállalatoktól, amelyekkel­ a termelőszövetkezetek kapcsolatban vannak. Látogatásunk következő állomása az újiregi Béke Termelőszövetkezet­volt. Magyar elvtárs éppen a napi teendőket beszéli meg a tagsággal. — Nehezen tudtak bejönni motor­ral — állapítja meg Weibel Márton bácsi. — Hát bizony, nem volt könnyű — adom meg a választ. — Bizony, ide köves út kellene — — mondja idős Csikós József — már kaptunk ígéretet az útépítésre, a villanyra is, de mindez csak ígé­ret maradt. De nem is ott a baj — folytatja Csikós elvtárs — hanem abban, hogy minden vállalatnak, föld­művesszövetkezetnek vannak fel­ügyeleti és érdekvédelmi szervei. A tsz-eknek nincsen, vagy ha van is, nem nagyon vesszük észre. Itt van például Fazekas Lajos, Szőke József, akik úgy rúgják, vágják a szövetkezetet, ahogy nekik tetszik. Vagy itt van Radovics Gáspár és Jáni István, akik a szövetkezet há­zaiban laknak, s épületeiben gazdál­kodnak. Vagy Dölles József, aki a Tengődi Állami Gazdaságban dolgozik és a tsz épületeiben lakik. Miért nem ad a dolgozóknak a gaz­daság lakást. Ezekről az épületekről, lakásokról az adó a tsz-t terheli. Ne­künk szükségünk lenne a lakásokra és a gazdasági épületekre, mert ak­kor tudnánk olyan tagokat felvenni, akik szívvel-lélekkel velünk dolgoz­nának a közösben, mert látják, hogy a tsz tagok jövedelme nemcsak megüti, de felül is múlja az egyéni gazdák jövedelmét. Befejezésül a jelenlévők azt kér­dezik tőlünk, mit szólunk ezekhez a panaszokhoz? — Ami jogos, azt or­vosolni kell, csak ennyit. Éber Imre „Alázatosan léptünk e hajlékba, az ég áldása szálljon a benne lakókra. A házigazdától bocsánatot kérünk, hogy tisztességes házába belépni me­részeltünk" — kezdte a verset a vőfély és így fejezte be: „Egy pár tál étel megevésével, egy pár pohár bor megírásával reggelig mulassanak, evő­eszközt hozzanak pántlikát adjanak ” Régi szokás szerint ünnepélyesen hívják meg a vendéget a lakoda­lomba, ezúttal RufZj Ferenc és Takács Mariska lakodalmába melyet ma tartanak. Nagykónyiban ez a szokás. A vőfélyek két nappal a lakodalom előtt ünneplőbe öltöznek, bokrétát tűznek, s kezükben rozmaringgal, sza­lagos bottal, szép verssel hívják meg a vendéget a lakodalomba. Máskülönben Rufli Ferenc és Takács Mariska szülei nagy lakodalmat tartanak. A vőfélyek 130 ház népét hívták meg, számítanak vagy 200 ven­dégre. A lakodalmi meghívást régi szokások szerint, de a lakodalmat már az új szokás szerint tartják. A menyasszony nem kőszoknyában esküszik, mint azt régebben szokták a községben és nem a vőlegényes, illetve a menyasszonyos háznál tartják a lakodalmat, hanem a községi kultúrház­­nál. Rufli Ferenc és Takács Mariska lakodalma is a községi kultúrházban lesz, amire már egy héttel az esküvő előtt készültek. ÍREK — BOGOS DOMONKOS ország­­gyűlési képviselő november 19-én 9 órai kezdettel Zomba községben foga­dónapot tart.* — GARAMSZEGI LÁSZLÓ bikácsi posta segédtiszt a földművesszövet­kezet által befizetett pénz egy részét nem továbbította rendeltetési helyé­re, hanem elsikkasztotta. Az eddigi megállapítások szerint ilyen formá­ban. 46.000 forintot sikkasztott. Ügyé­ben a nyomozás tovább folyik. * — MA DÉLELŐTT a Hazafias Nép­front rendezésében kiállítás nyílik az ellenforradalomról a Balogh Ádám Múzeum emeleti nagytermében. * — A JÖVŐ ÉVRE Koppányszántón jóval többen szerződtek cukorrépa­termelésre, mint erre az évre. A gaz­dák eddig 36 hold cukorrépa terme­lésére kötöttek szerződést. * — NOVEMBER 13-ÁN a Bonyhádi Járási Művelődési Házban a Pécsi Nemzeti Színház művészei Lehár Fe­renc: Víg özvegy című háromfelvo­­násos operettjét mutatták be. Az elő­adást igen nagy érdeklődés előzte meg, a jegyek elővételben mind el­keltek. Feltűnően nagy volt a vidéki érdeklődők száma. Az előadást a Művelődési Ház november 20-án meg­ismétli . NOVEMBER 14-ÉN Tamásiban vendégszerepelt az Európa Tánc­zenekar Magda Gábor vezetésével. A műsorban közreműködött a Nívó­díjas Balogh Géza hazai­ gitárművész Lőrinc Anikó táncdal énekesnő és Goda Margit szólótáncosnő. * i ■. Jf — A VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN november 20-án a Győri Kisfaludy Színház művészei vendég­szerepelnek. Negyed 6 és fél 9 órai kezdettel két előadásban mutatják be Tito Strozzi: „Játék és valóság” című háromfelvonásos színművét. * — PAKSON a községi tanács a községfejlesztési alapból a Zöldfa­­utcában 400 méteres szakaszon beton­járdát építtet. A járda építése mint­egy 20.000 forintba kerül. A község lakossága társadalmi munkával segíti az építést. A Dalmandi Gépállomás azonnali belépésre felvesz Diesel és általános motorszerelőket. Órabér megegyezés szerint, jelent­kezés a gépállomáson. „A jólét országából“ sóhajok és könnyek jönnek Csak ketten állunk a domb tetején, körülöttünk senki. Kopár ősz, a vijjogó szélroham a felettünk elterülő sárga lombba kap és a falevél faanyjától el­szakadva kalimpálva hull a földre. A le­vél után egy könnycsepp pottyan, — öregasszony könnye. — Holnapután lesz egy hete, hogy egy évvel ezelőtt disszidáltak. Akkor sokan mentek el, csalogatta őket a rádió, az Európa Hangja, vagy micsoda, sokan el­mentek, itthagyták az országot... Ők is elmentek, engem itthagytak egyedül — panaszolja a töpörödött, ráncosarcú öregasszony. — Nagy­ bizakodással mentek akkor, amilyük volt, rámhagyták, vagy széjjel­osztották, azt mondták, hogy ezekre a ,,szegényes” kis holmikra nekik már nem lesz szükségük, ott kint külföldön majd jól fognak élni, mindenük meglesz ... Ezt mondták, akkor ezt hitték, mert erről be­szélt a rádió... És most nézze, itt van a levél, ezt írták. Piszkos, ragyos, sok kézen megforgott levelet nyom a kezembe. Apró betűs, re­megő kezű parasztember írása, s benne a sorok mögött, ott van a hazáját és any­ját elhagyott magyar ember sírása, ke­serves sóhaja ..a jólét országából”. „. . . Kedves Anyám! Sírva írjuk leve­lünket. A farmer, akinek eddig ingyen dolgoztunk, hogy télen majd eltart ben­nünket, most a tél előtt, amikor be­fejeztünk minden munkát, kidobott az utcára. Hiába könyörögtünk neki, hogy elpusztulunk négy kicsi gyermekünkkel, hajthatatlan maradt. Most fáskamrában lakunk, ez a lakásunk, s ezért is húsz dollárt kérnek. A maga legkedvesebb uno­kája, a kis Laciiul, nagyon megfázott és megbetegedett. Orvosságra nincs pén­zünk, de még ennivalóra sem. Munkát sehol sem kapunk, megvetnek, lenéznek bennünket és éhenkórászoknak hívják a magyarokat. Nagyon nehéz az életünk Anyám, nyomorgunk, egyik napról a másikra tengődünk. Most is vacsora előtt lefektette Julis a gyerekeket, hogy ne sír­janak a vacsoráért. Néha majd megsza­kad a szívem, amikor a gyerekeim sírását hallom. Tegnap hajnalban Lacika felüjt az ágyában és magát a nagymamát várta. Kérdeztem tőle miért nem fekszel le, miért ülsz ott? Azt mondta erre: „A nagymamát várom, kint feji a Böskét, s megígérte nekem, hogy meleg tejet hoz nekem a Böskétől." Éhes volt szegény. Tudja Anyám, beletemettem a fejemet a szalmába és úgy sírtam. Becsaptak bennünket Anyám, amit az Európa Hangja mon­dott, mind hazugság volt. Csúnya világ ez, itt csak az uraknak jó. Anyám, hogy éldegél? Mit csinál a Böske tehén? Nem tudom mikor megyünk haza, talán sohasem, mert annyi pénzt itt nem lehet keresni, hogy az egy népes családnak elég legyen­­ tz útra. Mondja meg a faluban, hogy ide ne vágyakozzon senki, mert itt pokol van. Sok csókot küldenek unokái, menye és fia, Pista.” Mindketten hallgattunk, az öreg­asszony sír, s a könnycseppek egy­másután hullanak alá ránctól baráz­dás arcán. Kezében tartja a levelet, amely a „jólét országából” jött, a le­velet, amely könnyet és sóhajt ho­zott a ,,jólét országából”, ahol a galá­­dúl becsapott emberek sírnak és vá­gyakoznak vissza haza, haza. IKNES HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI Hunúisác&mt! Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szekszárd, Mártírok­ tere 15—17 3 is. Két típusú, két különböző belső elrendezésű házakat építettek. Be­megyünk a „terraszosba”. Ez nem a legjobban sikerült. Nem is igen kedvelik a jövendő tulajdonosok. Bár gazdasági bejárata is van, még­sem, mert a szobák aránytalanok. Az egyik például akkora, hogy egy hálóberendezést nem lehet elhe­lyezni, a másik meg olyan nagy, hogy két háló, meg egy kombinált berendezés elfér benne, s akkor még a lakó gondolkodhat azon, mit tesz az üres helyre. De azért van ezekre a háztípusokra is vevő. A bányá­szok már a bánya vezetőségénél el­rendezték, hogy ki, kivel lesz majd ikerházban, ki, melyik házat fogja megvenni. Járjuk a lakásokat, nem egy már teljesen kész. Csak a takarítás van vissza. Az egyik ilyen szobában, megállunk és ott „önti“a ki szivét. Jung szaktárs. — „Tudja, az a baj, hogy nem­­­igen beszélnek meg velünk ko­moly problémát a régi tapasztalt építők, pedig sok jó ötletünk volna. És bizonytalanok is velünk, én még például komoly munkát nem is kaptam, de még egyik technikus sem dicsekedhet ilyennel. Pedig volna kedvünk, nagyon szeretnénk már önállóbban dolgozni.“ Igaza van, úgy gondolom többet, sokkal többet kellene a pártszervezetnek törődni a fiatal szakemberekkel. És észre kellene venni olyat is, hogy bent a vállalat központjában egy vízügyi technikussal gépkocsi menetleveleket töltetnek ki! Azután szóba kerülnek a háztí­pusok. Ugyanis nem minden ház tetőzete egyforma. A település Máza felé eső részén egy utcasoron nyeregtetős házak vannak, akkor nem volt­ szarufa és nem tudtak kontytetőt építeni, s most ezek az épületek rontják a lakótelep egy­ségét. „Olyanok ezek, mint egy gazdasági épület” — mondják az építők. Igazuk van. Meg alacso­nyak ezek a szabványajtók is. Sok észrevételt, véleményt mon­danak el az építők a tervezésről. S úgy gondoljuk, ezeket majd a jö­vőben meg kellene hallgatni. Sok pénzt meg lehetne takarítani és az ötletek megvalósításával barátsá­gosabbak lennének az ilyen laká­sok.* Visszamegyünk az irodába. On­nan újabb körútra indulunk, ez­úttal a derítő-építkezésre. A nagy­­mányoki vasútállomással szemben építik fel a derítőt. Most már látni a betonkéményt. S mint Prajda Vendel mondja, ezt a hat méter magas betongyűrűt, amelynek súlya több mint háromezer mázsa, le­süllyesztik tizenkét méterre. Ilyen munka még nem volt a vállalatnál. Hatalmas súly ez, és olyan helyen süllyesztik le, ahol már 150 centi­méternél talajvíz van. (Egyébként a lakótelepen is a talajvízszint alá építik a szennyvíz csővezetéket.) Létrán mászunk fel a gyűrűre, fent a tetőn — a villanyoszlop ma­gasságában, betonvasak állnak ki a tömbből — még hat méter beton­testet építenek ehhez a lesüllyesz­­tés után s akkor újból hat métert süllyesztik a derítőgyűrűt. Lent a mélyben, állványok alatt emberek tanakodnak. Bakos Már­ton ács azon a véleményen van, hogy a kisebbik transzportőr szala­got nem tudják beállítani úgy, hogy a földet ki tudja vinni. „Nem, mert olyan meredeknek kellene lenni, hogy a föld inkább vissza­gurul.’­ A vita eldöntésére újabb szakembereket hívnak a gyűrűbe. Budai Józsi bácsit a művezetőt és Paculai Lászlót a vasbetonszerelőt. Végül is megegyeznek. Paculai ké­szít még négy kampót 16-os vasból, Bakosék meg majd megcsinálják az állványt. Amikor ezzel elkészül­nek, addigra már lent várja a kis vitatkozó társaságot a vállalat igaz­gatója, főmérnöke. Naponta kijár­nak ide, kell most a segítség. Közben felállítják a darut, ezzel húzatják be a szivattyúkat a gyű­rűbe, mert munka közben a talaj­vizet állandóan kell szivattyúzni. A csúszós talajon nehezen találják meg a daru helyét. Csúsztatják jobbra-balra, amikor már jól állna, akkor a próbahúzatáskor megcsú­szik, hiába ékelték ki. Újabb erő­sítéseket tesznek a daru alá és ek­kor már mind a két szivattyút min­den baj nélkül be tudják húzatni a gyűrűbe.• Este a hideg irodában újból ös­­­szejönnek az építkezés vezetői, ez­úttal itt van az igazgató is, meg a betegágyból felkelt építkezésvezető helyettes is. Termelési tanácskozást tartanak. A fűtött ebédlőben mun­kások gyülekeznek, az igazgató is ott van közöttük és néhány órás megbeszélés után pihenni térnek a munkások, eltelt egy nap. Este még a rádiók hangja egy darabig ki­­hallatszik a munkásszállásról, ami­kor az ember benéz egy-két abla­kon, még láthatja a nagy kártya­csatákat, a könyvet, újságot olvasó munkásokat, azután elcsendesedik az építkezés. Kialszanak a szállás lámpái, nyugovóra térnek az épí­tők, hogy holnap újból kezdjék ne­héz munkájukat. Csak az eső esik, az ereszekről csorog a víz, az éjjeliőr gumicsiz­mája alatt cuppanva fröccsen a sár. Pálkovács Jenő Lakásépítők...

Next