Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-17 / 271. szám

Mi az oka, hogy a részjegyalapnövelésben egy helyben topog a szedres! földmű­vesszövetkezet ? ság kapcsolatát a részjegynöve­­sági elnöke lett a szövetkezetnek, lési munkán keresztül megjavít­ Molnár József elvtárs személyében, sok, akinek első feladata az volt, hogy a A vezetőség munkája egyébként szövetkezet eredményesen dolgozzon is sok kívánnivalót hagy maga után. Hosszú időn keresztül elhanyagol­ták­ az ellenőrzést a szövetkezet va­gyona felett, így nem csoda, hogy 1953 óta a sok hiány miatt a szövet­és tagjainak fizetni­ tudjon visszatérítést Ez évben már eddig 66 000 forint a szövetkezet nyeresége­, év vé­gére elérik a 100 000 forintot, amiből tudnak a tagoknak vis­­­szatérítést fizetni. Úgy, hogy van miről beszélgetni a tagokkal. Csak őszinte szó és akarat, de főleg példamutatás kell hozzá. Ha úgy tudjuk, egyik-másik vezetőségi a tagság azt látja, hogy saját szövet­tag is ludas a dologban, mert annak­ kerete erősödik és a vezetőség tag­idején az ellenőrzés helyett a bolti­jai is erre törekszenek — még a­­­raktárakban együtt­­ kodntgatt ak­kor is, ha hibáztak — ismét biza­ , , Ambrussal. Verike igazgatósági tag lommal viseltetik a vezetőség iránt. Helytelenül tennénk, ha ezeket al­ pedig akkor ellenőrzött, amikor ré- nem zárkózik el a részjegynöveléstől, eső növekedést még egy tojás ára is kezet nem tudott tagjainak visszaté­­meghaladja. Szedresen tehát a szövetkezet tag­jai elmaradottabbak a többi föld­művesszövetkezetek tagjainál? Vagy az áldozatkészségük hiányzik? Itt képtelenek megérteni, hogy a rész­jegyek növelésével személyi érdeke­ikkel összhangban, saját szövetkeze­tük vagyoni helyzetét erősítik? rítést fizetni és Ambrus boltkezelő 1955. évi 165 ezer forintos hiányával ma is gondtalanul éli világát. Irtanánk. A szövetkezetet alkotó föld­művesszövetkezeti tagok túlnyomó többsége itt is szorgalmas, köteles­ségtudó, mint bármely más szövet­kezetnél. A szövetkezet tagjai itt sem szemlélik közömbösen — min­den vélemény nélkül — a szövetkezet munkáját. Sőt még áldozatkészségük sem hiányzik. Az egyhelyben topogás okát tehát nem a tagságban kell keresni. A kér­désre választ ad: egyrészt a vezetőség irányító munkája, másrészt ezzel össze­függően a szövetkezet évekre visszanyúló gazdasági munkája. Közel három hónapja annak, hogy a szövetkezet kibővített vezetőségi ülé­sén megbeszéljék a részjegyalap nö­­veléssel kapcsolatos feladatokat. Ek­kor a vezetőség ígérte, hogy egyen­ként jegyeznek 1—2 új részjegyet és a SZÖVOSZ ezzel kapcsolatos felhí­vása alapján a tagság körében is úgy dolgoznak, hogy tervüket időben tel­jesítik. Egyedül Vernke Gyula igazgató­­sági tagnak volt olyan vélemé­nye, hogy jobb, ha ezzel a kérdés­sel nem is foglalkoznak. Ebben a véleményben már akkor benne volt — ha nem is mondta ki kereken —, hogy ne menjünk a tag­ság közé. Mi volt ez? A tagság lebe­csülése, vagy a tagságtól való féle­lem? Mindkettő. Az említett vezetőségi ülés óta az igazgatósági elnök kivételével egyet­len vezetőségi tag sem tett eleget ígéretének. Úgy látszik, ezt már megszokták a tagságnak tett ígére­teknél. Nem fizették be az akkor jegyzett részjegyeket, nem törekedtek arra, hogy a vezetőség és a tag­szegsége miatt alig állt a lábán. A vezetőségen múlik, hogy ezt *akar- Ez egyben magyarázatát adja — ja-e, vagy sem. Annyi tény, hogy a miért mondta a vezetőségi ülésen, következő évben történő vezetőségek hogy jobb ha a részjegynövelési kör­ újjáválasztásánál a tagság értékeln­­téssel nem is foglalkozunk, fogja, mennyire szolgálták meg a be­múlt év októberében új igazgató­ léjük helyezett bizalmat. A szedresi földművesszövetkezet részjegy növelési munkájának érté­kelésekor sajnos azt kell megállapí­tani, hogy egész évben az egy tagra jutó részjegyösszeg mindössze egy pohár sör ellenértékével növe­kedett. Nevetséges, de így van. Az egy tagra A földművesszö­vetkezeti nőbizottságok munkájáról ALIG KÉT HÓNAPJA, hogy a földművesszövetkezeti mozgalomban szervezni kezdtük a nőbizottságokat. Ma már elmondhatjuk, hogy alig van olyan földművesszövetkezet a megyében, ahol még nem alakult meg a nőbizottság. A nőbizottságok létrehozása olyan céllal történt, hogy segítsék a föld­művesszövetkezetek politikai és gaz­dasági tevékenységét. Ezenkívül egyéb nővonatkozású kérdésekkel is foglalkoznak. Szorosan együtt­működnek a falusi nőtanácsokkal, közös akciókat szer­veznek, bekapcsolódnak a nőtanács által kezdeményezett mozgalmakba. Pl. az elkövetkezendő időben közösen terveznek Télapó, illetve karácsonyi ünnepélyeket, ahol meglepik gyerme­keiket saját készítésű játékokkal, cu­korkával, stb. E célból már több he­lyen játékkészítő tanfolyamokat szer­veztek. Több községünkben szép kezdemé­nyezések születtek. Szövetkezeti as­­­szonyaink részjegyet gyűjtöttek mosó­gép vásárlásra hogy megkönnyítsék munkájukat. Különösen nagy jelentő­sége van ennek a nagyobb családok­nál, ahol az anyák a termelőmunka­ Az anyák sokszor éjszaka teszik rendbe gyermekeik ruháját, hogy másnap tiszta ruhában mehessenek iskolába, vagy óvodába. A mosógép sok fáradságtól menti meg az édes­anyákat. NAGYSZÉKELYBEN a földmű­vesszövetkezet vezetősége a nőbizott­sággal karöltve eddig 6000 forintot gyűjtött össze mosógépre. Most már csak az a probléma, hogy a nagy­kereskedelmi vállalat mosógépet tud­jon biztosítani. Tolnán egy mosógép működik és jelenleg egy másik mosó­gép vásárlásán gondolkodnak- igaz, mérlegelik,­­ nem lenne-e jobb, ha egy varrógépet vennének a mosógép helyett a szabó-varró tanfolyam ré­szére, tekintve, hogy ez is kellene fő­leg a gyakorlati bemutatókon. Megyénkben eddig mintegy 37 föld­művesszövetkezet nőbizottsága a szö­vetkezet vezetőségével közösen elha­tározta, hogy a részjegyből mosó­gépet vásárolnak. A mosógép ára már több szövetkezetnél rendelkezésre áll. Mintegy 25 helyen varrótanfolyam, 18 helyen főzőtanfolyam, több helyen kézimunkatanfolyam szervezését ha­tározták el. Néhány helyen baromfi­neveléssel kapcsolatos tanfolyamot,­ból is kiveszik részüket és a családot illetve előadássorozatot kívánnak a is megfelelően kell ellátni, tél folyamán beindítani. Helyes lenne, ha a gazdaasszonyköröket is szervez­nének, ahol a falusi asszonyok érdek­lődési körének megfelelően előadáso­kat tartanának. Több nőbizottság a nőtanácsokkal közösen egészségügyi, pedagógiai, illetve jogügyi előadáso­kat szervez a tél folyamán. Nagyon helyeseljük, hogy több helyen a nő­bizottság és a nőtanács szorosan együttműködik és nem forgácsolják szét az erőket. A NŐBIZOTTSÁGOK több föld­művesszövetkezetnél aktívan bekap­csolódtak a részjegyalap növelési munkába, mint Hőgyészen, Bonyhá­­don és Döbröközön. Nagyszékelyben példamutatóan elsők között emelték fel részjegyüket. A cukorrépaszerződés munkájába is bekapcsolódtak asszonyaink. Kisdo­­rogon a nőbizottság tagjai saját ma­guk is szerződtek kb. 2 kat. holdat. Megállapíthatjuk, hogy ahol az fmsz. vezetősége komoly jelentőséget tulajdonított a nőbizottságoknak, tá­maszkodik a segítségükre, ott a mun­ka nem maradt el. Meg kell azonban azt is mondani, hogy egyes helyeken a szövetkezet vezetősége nem látja még a nőmunka jelentőségét és nem is foglalkoznak velük megfelelően. Ezért fordulha­tott elő, hogy a zombai körzeti föld­művesszövetkezetnél vagy Szedresen a nőbizottságot még meg sem válasz­tották. Helyes lenne, ha az fmsz. ve­zetősége ezeken a helyeken is minél előbb elősegítené a nőbizottság létre­hozását. Annál is inkább, mert no­vember 22-én lesz a megyei földmű­vesszövetkezeti nőtanácskozás, ame­lyen úgy szeretnénk beszámolni a megyei nőküldötteknek, hogy me­gyénk minden földművesszövetkeze­ténél megalakult a nőbizottság és megvan annak a lehetősége, hogy bi­zottságaink eredményesen dolgozza­nak a földművesszövetkezet célkitű­zéseinek megvalósítása érdekében. Szabó Istvánná • Akikre büszkék lehetünk Kovács György boltkezelő dombóvári földművesszöve­tkezet dolgozói, akik a részjegynövelési munkákból eredményesen kivették részüket. Eredményesen foglalkozik a decsi földművesszö­vetkezet a termeltetési munkákkal A decsi földművesszövetkezet kol­­kával egyidejűleg szaktanácsokkal­lektívájának dicséretére válik, hogy a segíti a gazdák termelési tevékenysé­­vállalt cukorrépaszerződtetési pótter­ gét. vét is teljesítette, így összesen 110 százalékra teljesítette cukorrépaszer­ződtetési feladatát. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a több, mint 400 holdas kenderszerződ­­tetési tervüket a cukorrépaszerződte­téshez hasonló eredménnyel időben A szövetkezet érdemlegesen fog­lalkozik a községben lévő szakcso­portokkal is. Pl. a méhész szakcso­porttal közel fél vagon méz szállítá­sára kötött szerződést 1958. évi szállí­tásra. Ugyanakkor mintegy 20 holdas méhlegelőt biztosított olyan földterv-100 százalékra teljesítsék. November léjén amely évek óta nem volt meg- 11-ig 180 holdra kötöttek a gazdákkal munkálva. A jövő évben ezen a föld­­kendertermelésre szerződést, tervüket területen phacéliát termelnek, amely 41 százalékban teljesítették, dús virágport ad a méheknek. Ezáltal A földművesszövetkezet agronómui elősegítik a méhészek nagyobb jőve­­sű Kasza Aurél a szerződtetési műn­­delmét. A Paksi járás küldöttgyűlésének tapasztalataiból Október 31-én a paksi járás föld- Ezek a számok mutaják, hogy a föld­művesszövetkezetének küldöttei ün- művesszövetkezetek fejlődése egész­­nepi küldöttgyűlésre jöttek össze­séges, a földművesszövetkezet tag­ Pakson. Az ünnepi küldöttgyűlésen saga magáénak tudja a szövetkeze­­ti küldöttek felmérték a földműves­ let és harcol annak helyes fejlődő­­szövetkezetek fejlődését, eredmé­­séért, harcol a szövetkezeti vagyon nyert és hibáit. A küldöttek komoly megvédéséért. Ezt a hozzászólások bírálattal és helyes javaslatokkal rá­ is alátámasztják. A pusztahencsei, a­rultak hozzá, hogy a földművesszö- dunaföldvári, a paksi és a nagydorogi vetkezetek fejlődését a jövő fejlődő­ küldöttek mind kifogásolták, hogy a sének szolgálatába állítsák. szövetkezeti vagyont egyes földmű-A Járási Központ igazgatóságának vesszövetkezeti dolgozók, mint Csáki beszámolója felmérte az elmúlt 3 év szalmáját kezelik. Kifogásolták, hogy eredményeit, megmutatta, hogy a a hatóságok, felsőbb szervek, nem földművesszövetkezetek­­ mekkorát kellő eréllyel gátolták meg a szövet­fejlődtek, megmutatta a fejlődés kezelt vagyon megkárosítóit. A közben elkövetett hibákat is. dunaföldvári küldött, Balázs kartárs Az elmúlt hetekben a paksi járás­ elmondotta, az a szólásmondás járja Ti 1 1 M r, r Hl .Im AVI U AA ban a földművesszövetkezetek köz­gyűléseken és küldöttgyűléseken 96 küldöttet választottak meg, s a 98 küldöttből 91 küldött megjelent a küldöttgyűlésen. A hét hiányzó be­tegség miatt nem tudott megjelenni. Dunaföldváron, akinek nincs háza, legyen boltos, ott majd tud házat szerezni. Nagydorogról Mohai elvtárs harcias hangon követelte, hogy távo­lítsák el a földművesszövetkezet dol­gozói közül az ellenséges elemeket,­­akik októberben megmutatták, hogy a nép ellenségei, de ellenségei a szö­vetkezetnek is. Kijelentette, aki el­lensége a kormányzatnak, a szövet­kezetnek, annak nincs helye a föld­művesszövetkezeti dolgozók között. Pintér elvtárs, a paksi földműves­szövetkezet küldötte csatlakozott a pusztahencsei küldött, Bartos elv­­társ felszólalásához, aki a földmű­vesszövetkezeti demokrácia megsér­tését kifogásolta, hogy több esetben a vezetőség megkérdezése nélkül az igazgatóság elnökei alkalmaznak al­kalmazottakat anélkül, hogy erről valakit is megkérdeztek volna. Meg­jegyezte a paksi küldött; a beszámoló megmutatta, hogy nemcsak itt, az alsóbb szerveknél vannak súlyos hi­bák, de ez megmutatkozik a járási, illetve megyei szerveknél is. Ennek kirívó példája a közelmúltban tör­tént szövetkezeti Áruellátó Nagyke­reskedelmi Vállalat átalakítása önálló szövetkezetté. A Földművesszövetkezet Járási Központjának a tulajdonában lévő áruraktárt a Megyei Igazgatóság átszervezte önálló Árubeszerző és Ellátó Szövetkezetté anélkül, hogy megkérdezte volna a járási választ­mányt. Dunaföldvárnól Kristófics kartárs kifogásolta, hogy aki leszerződött szőlőtermelő a földművesszövetkezet­nél csemegeszőlő szállításra, az ka­pott a szőlőjéért kilónként 4 forin­tot, ugyanakkor Budapesten a fo­gyasztói ár 8 forint volt. Kérdezte, mi szükség van erre, hogy a régi kereskedelmi módszerrel árdrágítókat ékeljünk a termelők és a fogyasztók közé. Erre vár választ a dolgozó parasztság. Dunaszentgyörgyről Horváth elv­társ csatlakozott Balázs elvtárshoz aki helyeselte, hogy a földművesszö­vetkezetek a jövőben betöltik azt a szerepet, amire hivatva vannak, hogy segítsék a parasztság termelését helyes irányítással, szaktanácsadás­sal, és szervezéssel. Helyeselte, hogy a földművesszövetkezetnél lévő szakemberek szakelőadásokon keresz­tül fogják elmélyíteni a dolgozó pa­rasztság szaktudását. A felszólalások, amelyek helyesel­ték a földművesszövetkezet fejlődé­sét, bírálták annak hibáit, megmu­tatták, hogy a paksi járási földmű­vesszövetkezetek fejlődése helyes irányba terelődött és megvan a lehe­tőség ha a hibákat kiküszöböli, hogy betöltse a munkásosztály ve­zetője, a párt által rábízott felada­tok végrehajtását. Halász Lajos FJK. ig. elnök.

Next