Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-28 / 304. szám

1 . december 28. A társadalmi bíróságról 1. Az­ emberek együttélésének szabá­lyai vannak. Ezek a szabályok, tör­vények, rendeletek tehát írott formá­ban jelentkeznek. Van azonban szá­­mos olyan „íratlan törvény” is, ami a társadalmi együttélésre kihatással van. Míg az előbbiekhez valamilyen szankció fűződik — megsértőit bün­tető« éri — addig az utóbbinak ilyen következményei nincsenek, mégis va­lamilyen formában hatása van a megsértőkre. Az öregek tiszteletét, a betegek segítését, a gyengébbek vé­delmét nem írják elő törvények, mé­gis az udvariatlant, a durvát lenézik, elítélik az emberek. Igaz, hogy ezeket a következményeket nagyon sokan lebecsülik, nem tulajdonítanak annak olyan jelentőséget, mint a törvényt megsértőt ért büntetésnek. Ha azon­ban ezzel a kérdéssel behatóbban fog­lalkozunk azt állapíthatjuk meg, hogy az emberek ítéletének, a társadalom jó, vagy rossz véleményének komoly jelentősége van és nagy szerepe van az emberi együttélés szabályozásá­ban. Azt is meg fogjuk állapítani, hogy a törvények megsértőit, tehát a bűncselekményt elkövető személyt ért büntetés is csak akkor igazán büntetés, ha annak például a börtö­nön túl is hatása van, ha az ilyen személy felett a társadalom tagjai erkölcsileg is ítélkeznek. A gyilkost, a betörőt, a becsületes emberek meg­vetik, közösségükből hosszabb, rövi­­debb ideig kiközösítik, egyszóval számtalan formában éreztetik velük helytelenítő véleményüket. Több úgynevezett „vagányt” láttam már, akiket nem tört meg a bíróságok által kiszabott börtönbüntetés, akik cini­kusan vették tudomásul az ítéletet, de akik összetörtek a munkatársaik, vagy ismerőseik megvető elhúzódásá­tól. Amennyire természetes, hogy meg­vetéssel fordulunk el a gyilkostól, a nehéz munkával megszerzett szemé­lyi tulajdonunkat ellopó, a bennün­ket megcsaló személytől, olyan ter­mészetesnek kell lenni annak, hogy megvetjük azokat, akik megszegik a munkafegyelmet, akik a szocialista erkölcs szabályait megsértik, akik lopnak, sikkasztanak a társadalmi tulajdonból. Hiszen ezek bennünket lopnak meg, a cselekményeikkel oko­zott sérelmet mi fogjuk megérezni. Nekünk okoznak kárt, nekünk árta­nak a garázda személyek, a sikkasz­tók is, mégha annak hatása nem is jelentkezik azonnal és közvetlenül. Sajnos az tapasztalható, hogy ezeket a személyeket közel sem kíséri a tár­sadalomnak az a megvetése, ami pe­dig elengedhetetlenül szükséges az egyre inkább elszaporodó magatartá­sokkal, illetve cselekményekkel szem­ben. Az emberek nagy része közöm­bösen megy el amell­ett, ha valaki munkahelyén „lazsál”, ha „elemel” egy-két szerszámot, vagy nagyobb értéket a vállalattól. Biztos vagyok benne hogy ezek a közömbös embe­rek nem így viselkednének ha fize­téskor ezek a zsiványok elemelnék pénzüket vagy akár csak annak egy részét is. A munkafegyelem megsér­tője a társadalmi tulajdon fosztoga­tója ugyanezt teszi közvetett úton. Meg kell végre értenünk hogy jólé­tünk alapja a becsületes munka a közös vagyon és aki ezt megsérti, azt erkölcsileg is sújtanunk kell, azt megvetésünk kell, hogy kísérje. Az ellenforradalmi események az állami, állampolgári és munkafegyel­met is meglazították és erősen meg­rongálták azt a tiszteletet, amit a társadalmi tulajdon védelmével kap­csolatban az évek során­ kialakítot­tunk. Az ellenforradalmi események után több mint egy évvel sem számol­tuk fel a dolgozók jelentős részében a közönyt, embertársaink ilyenfajta magatartásai iránt. A munkafegyelem megszilárdítása a közös tulajdon megvédése nemcsak az állami és tár­sadalmi szervek feladata, hanem az össznépi feladat, kötelessége minden becsületes embernek. (Folytatjuk) Radnai Zoltán megyei ügyész Az eredményes munka kezdeti lépéseit már megtette a dombóvári művelődési otthon Már többször hallottam arról, hogy Dombóváron nem nagyon szeretik a szekszárdiakat. Megtapasztaltam a dolgot és kénytelen voltam látni, hogy a szóbeszéd nemcsak szóbeszéd, hanem sok igazságot tartalmaz. A dombóvári kulturális életre vol­tam kíváncsi, beszéltem néhány em­berrel, köztük számos olyannal, akik­nek nem kis gondja, hogyan lehetne fellendíteni itt a művelődés ügyét. Aztán beszéltem valakivel — hál­­istennek ilyen emberrel csak eggyel találkoztam — aki ahelyett, hogy konstruktív javaslatokat, terveket forgatna fejében, mindig csak má­sokat szidalmaz, s minden dombóvári bajnak az okát Szekszárdban keresi. Most, amikor a dombóvári kulturá­lis helyzetet próbálom méregetni, le­gyen ez egyben vitairat is, amelyben szembeszállok ezzel a fiatalemberrel. A községben évek óta működik a járási művelődési otthon. Hosszú időn keresztül a rossz vezetés lehe­tetlenné tett minden eredményt. A művelődési otthon volt vezetője, azonkívül, hogy egy csomó kétes ele­met odacsődített, semmit sem csinált. Most új vezetőt kap­ott a kultúra háza és Csíkos Imre elvtárs személye biztosíték arra, hogy rövidesen élet­tel telnek meg az öreg épület szobái, virágzásnak indul a népművelés. Nos de jelenleg még a terveknél tartanak és a versenyben bizony Szekszárd messze maga mögött hagyta Dombó­várt. A jelenlegi helyzetről csak annyit mondhatok: Van egy képző­művész kör, aztán van egy... nem, más sincs. A többi dolog egyelőre szándék, terv. Ezek a tervek szépek, dicsérete­sek. S külön dicséretes az, hogy mi­előtt a tervek megvalósításához hoz­zákezdtek volna, megteremtették a munka alapfeltételeit. Mindenkit és minden szervet a művelődési otthon köré tömörítettek, amely kulturális tevékenységet fejt ki. Dombóváron, a járás székhelyén, állandó, szoros kapcsolat van a különböző szervek, intézmények vezetői között és hozzá­láttak, hogy minden községben jól­működő Művelődési Bizottságot hoz­zanak létre. Fellendülőben van az is­meretterjesztés. Kocsolán, Szakcson, Nakon, Döbröközön és még számos helyen már több ismeretterjesztő elő­adást tartottak. Dombóváron a terü­leti KISZ-szervezet a művelődési ott­honban kapott helyet és munkáját igyekeznek szorosan összefűzni a kul­turális tevékenységekkel. Rövidesen megvalósul az értelmiségi klub is a művelődési otthonban. Színházak, hi­vatásos együttesek átlag kéthetenkint rendeznek előadást, alakulóban van a tánccsoport és a színjátszócsoport. A tevékenység tehát kezd kialakul­ni, kezd szervezett formát ölteni a művelődési otthon munkája. De csak kezd! S hogy végre van valami, az elsősorban Csíkos Imrének köszön­hető. Hogy megintcsak összehasonlítást tegyek: Dombóváron ugyanazok a hi­bák találhatók, mint Szekszárdon, csak még sokkal nagyobb mértékben. És míg Szekszárd kulturális élete már az utolsó lépéseket teszi kilábolandó a mélypontról, addig Dombóváron egyelőre a kezdet kezdetét tartanák. Helyes lenne — én csak a kultúra ügyéről beszélek —, ha egészséges verseny alakulna ki a megye két leg­­­­nagyobb és legjelentősebb lakhelye között, hiszen minden adottság meg­van ahhoz, hogy Dombóvár, akár meg is előzze a megye székhelyét. S sze­retném, ha egy esztendő múlva arról számolhatnék be, hogy a tervek már nem tervek többé, hanem megvaló­­­­sult eredmények. S remélem, akkorra­­ megszűnik, legalábbis a kultúra mun­kásai részéről, a Dombóvár kontra Szekszárd vita, mert a dombóvári művelődési otthon eredményeiben utoléri a szekszárdit. Letenyei György Zeng az erdő A bonyhádi cipőgyár művészeti márkájából egy évvel ezelőtt még hiányzott a színjátszás. Ezt a hiá­nyosságot most a gyár KISZ-szerve­­zetének színjátszócsoportja megszün­tette. A csoport megtanulta és előadta Farkas Ferenc „Zeng az erdő” című daljátékát. Az előadás jól sikerült, a lelkes szereplők sok tapsot kaptak. Kedves és szép jelenetekkel ajándé­kozták meg a nézőket Farkas Mária és Gyurkovics Lajos, sok kacagást keltettek Nádasi Anna, Ország Má­ria, Szűcs Aladár és Réti János ko­mikus szerepeikben, de sokat tapsolt a közönség Cseider Teréznek, Dara­dics Júliának, Vörös Évának, Béres Lenkének, Szániel Máriának és László Irmának is. Nagy Ernő meg­ható jelenetekben sikeresen alakítja Kernács professzort. Meg kell még említeni Mohácsi Bálint Szabó La­jos, Miklós Kálmán, Nagy István és Fenyvesi Jakab dicséretre méltó ala­kításait. A darabot Szűcs Aladár ren­dezte a tőle megszokott gondossággal és ötletekkel. Dicséret illeti mindazokat, akik közreműködnek az előadások jó mun­kájában: Effinger Józsefet, Nagy Pi­roskát, Réti Jánosnét. A nyolctagú zenekar jól oldja meg feladatát. A ze­nekarban is helyet foglal két KISZ- tag fiatal köztük Paksi András, a szervezet titkára. A színjátszócsoport ezideig már két előadást tartott Bonyhádon, a megye területén pedig tíz helyen vendég­szerepeltek. Mindenütt nagy sikert arattak. Nem kis gondot okozott az előadá­sokra való felkészülés és a jövőben­­is a tagok lelkesedése szükséges ahhoz, hogy a sikersorozatot folytatni tudják. Remélhetőleg még sok köz­ségben aratnak jól megérdemelt si­kert figyelemre méltó előadásukkal. Karácsonyi ünnepély az 5-ös számú napköziben A szekszárdi 5-ös számú Bajcsy- Zsilinszky úti napköziotthonban hétfő este rendezték meg a karácsony ün­nepélyt, hogy a karácsonyestet a gyermekek otthonaikban tölthessék. A napközi otthon nagytermében felállított, csaknem kétméteres, gyö­nyörűen feldíszített karácsonyfa kö­rül gyülekeztek a gyermekek szüleik­kel, s a rövid kis megemlékezés után, amelyet a napközi otthon vezetője tartott, felcsendültek az ismert kará­csonyi dalok a gyermekek ajkáról: „Fenyőünnep iríynár első Érkezik az újesztendő.” A fenkölt hangú, szépen szárnyaló dallamok után játékos, vidám dalocs­kák következtek: „Kiskarácsony, nagykarácsony Kisült-e már a kalácsom." S aztán ajándékokat osztottak a gyermekeknek. A napközi otthon szü­lői munkaközössége 1400 Ft-ot gyűj­­tött a gyermekek megajándékozásá­nak céljára. Nemcsak a gyermekek, hanem a napközi otthon is kapott ajándékot ebből az alkalomból. A babákkal, babaágyakkal, építőkoc­kákkal és képeskönyvekkel, amelye­ket a napközi otthon kapott, megsza­porodtak a gyermekek játékszerei. TOLNA MEGYEI NEPÜJ8AQ 3 n SZERKESZTŐSÉG POSTPÍPBŐL Levél a paksi IV. sz. Óvoda Szülői Munkaközösségének Kedves Szülők! Néhány hónappal ezelőtt minden szülő számára örömet hozó hír ka­pott szárnyra a községben: „A vál­lalat kiköltözik, megkapjuk az új óvodát!” Már két év óta vártuk az ígéret beváltását, hiszen évente legalább 80 gyermek maradt ki az óvodák­ból helyszűke miatt, s nem egy jo­gos panasz hangzott el: miért nem vették fel az én gyermeket? Hosszú várakozás után végre miénk lett az épület, de puszta falakkal, bizony nem éppen óvodának alkalmas ál­lapotban. Pénz a rendbehozásra nem volt, az új óvoda két dolgozója ilyen nagy munka elvégzésére ke­vésnek bizonyult. Társadalmi mun­ka, összefogás kell! A szülők segít­ségét kell kérni! Bevallom őszintén, féltem. Vajon kérő számra nem az lesz-e a válasz: „Már kezdik a kéregetést, hát mire való a községfejlesztési pénz?!’ Mégis elindultam Önökhöz, és kér­nem sem kellett! Csak Önök tudják, milyen titkos híradással, kerteken keresztül, ma­mától mamáig jutott a jelzés: segí­teni kell, tehát persze, hogy segí­tünk! S nekem csupán az időt kel­lett megmondanom, mikor kezdjük el a munkát. A kijelölt reggelre teljes felsze­reléssel valamennyien összegyűl­tek. Meszelő, vödör, súrolókefe ke­rült elő, még a nagymamák is részt kértek a munkából: üstházat, tüze­lőt, létrát hoztak. A fürge kezek nyomán megtisz­tult a raktár olajos padlója, hófe­hérek lettek a falak, ragyogóak az ablakok. Mindössze három nap alatt! Egyikük sem panaszkodott, hogy fárasztó a munka, hogy ottthon ha­lomra gyűlik a dolog, mert a gyer­mekeikért tették, mert szívükkel is dolgoztak! Nehéz köszönő szavakat találni, tudom, nem is azt várják, sokkal többet annál. Ígéretet, hogy gyerme­keik jó nevelő kézben, kedves ott­honra lelnek majd az új falak kö­zött. ígéretet teszünk és azt meg is tartjuk! ígéretet tettek a gyerme­kek is, akikért mindez történt: „Az új óvodában nagyon jók leszünk , és mindenre vigyázunk, hogy so­káig tartson!" Kedves Szülők! Példamutató munkájukért köszönetet mondok s kérem, támogatásukkal továbbra is segítsenek bennünket. Farkas Gyuláné a Paksi IV. sz. Óvoda vezetője. Faddon 50 gyermekkel több jár az óvodába A községi tanács és az MSZMP-szervezet közreműködésével a régi pártházat átalakították óvodának. Ezzel nagymértékben növekedett az óvodások száma. Az átalakítás költségeit a községi tanács, a takarítást a szülők vállalták. A felszerelést a megyei tanács VB. tervosztály biztosította. 1957 december 16-án megnyílt az óvoda kapuja. A szülők egymás után hozták a kezdetben félénk, de hamar megbátorodott gyermekeket. Tíz órára már 43 gyermek beérkezett, hét bejelentette a hiányzás okát. Így a létszám már az első napon teljes volt. Másnap ismét újabb 10 je­lentkező volt. Ez mutatja, hogy a faddi szülők szeretik és megbecsülik az óvodát, az óvoda munkáját. December 18-án megalakították a Szülői Munkaközösséget. Megbe­szélték a kezdeti nehézségeket és a soronlévő feladatokat. Megkérdez­tük az óvónénit, Hóbor Évát, ki alig két hete került Faddra, szeret-e itt? „Nagyon örülök, hogy idekerültem Faddra. Mindig az volt a vá­gyam, hogy olyan óvodában dolgozhassam, ahol a szülők örömmel kül­dik a gyermekeiket. Ez a vágyam teljesült, éppen ezért nagy munkakedv­vel dolgozom. Nevelem, oktatom azokat a gyermekeket, akiket nagy biza­lommal bíztak rám a faddi édesanyák." Karácsonyi ajándékozás R. T. Karácsony ünnepe minden em­bernek jelent valamit: Kinek a Fe­nyőfa ünnepét, kinek vallási ünne­pet, de mindenkinek a szeretet napját. A szívet jóleső melegség tölti be, s ajándékot veszünk annak, akit szeretünk. Már előre igyekszünk el­lesni a legtitkosabb kívánságot, vá­gyat, s boldog izgalommal nyújtjuk át az ajándékozottnak a vágyból immár valósággá nőtt kicsiny aján­déktárgyat, amely­­ talán értékben nem jelent sokat, de a szeretet és a boldogság naggyá növelte azt. Az őcsényi VIII. osztály tanulói is lázasan készülődtek a karácsony ünnepére. Mindenki gyűjtött, ter­vezett. Milyen ajándékot adjon az édesanyának, s mi okozna nagyobb örömet a kistestvérnek, ezt kérdez­gették egymástól. S a lázas készü­lődés közben eszünkbe jutott kis iskolatársunk, akinek nincs édes­anyja. Neki is örömet akartunk sze­rezni karácsonyra. Valamennyiün­ket az az érzés hatott át, hogy segí­teni kell Kis Jóskán, aki két éven keresztül, jóban, rosszban, csínyte­­véseinkben társunk volt, aki most a faddi gyermekotthon lakója. S lassan szívünkbe lopta magát az örömszerzés érzése, s elkészítet­tük a tervet, amelynek végrehajtá­sában megértő osztályfőnökünk is készségesen segített. Pénzt gyűjtöt­tünk, szívből és szeretettel adott mindenki. Nem néztük ki, mennyit ad, úgyis tudtuk, hogy mindenki segíteni­ akar a kis árván. S lassan elkészítettük a csomagot és szívünk szeretetét is odatettük az ajándékok mellé. Azzal a gondolattal küldtük a csomagot Kis Jóskának, a faddi gyermekotthonba, hogy „nem felej­tettünk el az édesanya helyett egy nagyobb közösség gondolt rád: a VIII. osztály.” Az Öcsényi Állami Általános Iskola VIII. osztályos tanulói. A Zeneiskola ünnepi Kodály estje A közönség szombaton este is meg­érezte, hogy a zeneiskola Kodály estje olyan eseményt ad, amelyet ér­demes meghallgatni. Tehát nem csu­pán a sok szereplő hozzátartozója töltötte meg a zeneiskola nagyter­mét, jócskán láttunk az érdeklődők között olyanokat, akiknek semmi köze nem volt a szereplőkhöz. Bodonyi Ferenc tartott bevezetőül Kodály Zoltánról megemlékezést és ezúttal lendületesebben előadott megemlékezés megérdemelt sikert aratott. A hangversenyen mutatkoztak be a Kodály-verseny győztesei. A 24 növendék egy-egy kánont adott elő. A zeneiskola legjobb növendékei pe­dig Kodály 1—1 gyermektáncát mu­­­­tatták be. Az alig két esztendős múltra visszatekintő zeneiskolának ez a hangverseny nagy ünnepe volt, mert Zucker Zsuzsa, Németh Viktó­ria, Győri Katalin, Levente Jutka, Végh László, Szilágyi Eszter, Börcsök Gizella, Puskás Mária, Mihály Ág­nes, Gálos Ágnes, Pataki Attila és Falusi Mária olyan muzikalitásról, olyan technikai felkészültségről tett tanúbizonyságot, amely régebb múlt­ra visszatekintő zeneiskolának is be­csületére vált volna. A zongoraszámokat ének, fúvós zenekari és énekkari számok tették változatosabbá. A szóló számok kö­zül ismét Faragó Endre és Besenyő Hedvig aratta a legnagyobb sikert. De nagyszerű hangulatot teremtett az ifjúsági kórus négy Kodály száma Különös érdeklődéssel vártuk a szülői munkaközösség énekkarának a bemutatkozását, hiszen köztudo­mású, hogy a komoly énekkari kul­túrával rendelkező Szekszárdon né­hány év óta minden próbálkozás du­gába dőlt, énekkar szervezésére. A még jobbára fiatalokból álló énekkar, amelyben azonban már jócs­kán helyet kaptak a szülők is (nem­csak anyák, de apák is) az Esti dalt és a Jeligét adta elő Kodály kórus­művei közül. Az énekkar Bodonyi Ferenc nagyszerű dirigálásával min­den várakozást felülmúlt és méltán zengett teljesítménye után az el­ismerésnek tapsvihara. Kíváncsian várjuk az énekkar további szereplé­sét. . T. L.

Next