Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-25 / 47. szám

1964 feb­ruár 25. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Beszélgetés Zempléni Kornéllal Minthogy valamennyien nem szo­ríthattunk Zempléni Kornéllal ke­zet, a nem mindennapi élményért, ennek a cikknek a megírásával, a vele folytatott beszélgetés leközlésé­­vel szándékozzuk őt a hallgatóság­hoz még közelebb hozni. Csütörtöki hangversenye előtt már régi ismerősként üdvözöltük ezt a szimpatikus és nemcsak a művek szerzőivel, de­­ hallgatóságá­val szemben is a szónak nemes ér­telmében vett szerény művészt. először pályafutása ke­rült szóba a beszélgetés során. Meg­tudtuk, hogy csak 10 éves korában kezdett megismerkedni a zongora rejtelmeivel Debrecenben. Első mes­tere Galánfi Lajos volt, akinek a keze alatt fejlődött egészen az érett­ségiig. Az érettségi után Budapestre kerülve Böszörményi Nagy Béla, majd a művészképzőben Dohnányi Ernő növendéke lett. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakis­kola tanára és ha arra gondolunk, hogy ott heti 26 órában tanít, azon­nal látnunk kell, hogy energiájának tekintélyes részét veszi igénybe a tanári munka. Felesége is zongoraművész, a Ze­neművészeti Főiskola tanársegéde, aki már megjárta a Szovjetuniót is. Ő maga szinte valamennyi népi de­mokratikus államban hangversenye­zett már, de a Szovjetunióba eddig még nem jutott el. A hangverseny után sokan szo­rongatták a művész kezét és sokan keresték fel aláírásért is. A művész fáradtan is örömmel fogadta a jó­kívánságokat és állta az aláírásgyűj­tők ostromát is. A KÖZELMÚLTBAN nem volt vidéki hangversenyem és egyelőre nincsen meghívásom a közeli hóna­pokra sem — veszi át tőlünk a be­széd fonalát — éppen ezért jöttem szívesen Szekszárdra, ahova a tava­lyi Liszt-hangverseny óta baráti szálak fűznek. A szekszárdi zene­kedvelőkkel való második találko­zásomkor is az első találkozás ki­tűnő benyomása erősödött meg ben­nem. Rendkívül meleg és hálás a szekszárdi közönség, csak egy ki­csit­­ türelmetlen. Pedig még 2—3 ráadás volt a tarsolyomban, hiszen a Zeneakadémián rendezett feb­ruári hangversenyem után is nem kevesebb, mint 5 ráadást adtam. — Aki azt mondja, hogy sohasem volt memóriazavara, az enyhén szólva, nem őszinte. Az is termé­szetesen rutin kérdése, hogy ki ho­gyan vágja ki magát ebből a kel­lemetlen helyzetből. Szóló hangver­senyen még csak könnyű az ember dolga, de zenekari hangversenyen már sokkal nehezebb a helyzet. Egy ízben velem is megtörtént, hogy a Károlyi kertben rendezett hang­versenyen, miközben a Rachmani­nov zongoraversenyt játszottam, egyszerűen nem jutott eszembe a melléktéma és a zenekar dallam nélkül játszotta a kíséretet. Percek múltak el, amíg megtaláltam a té­mát. Pedig a karmester ugyancsak igyekezett segíteni rajtam a dallam fütyülésével. Szerencsére azonban ilyen kellemetlen epizód csak el­vétve akad. Ezért kell hónapokon keresztül szakadatlanul gyakorolni, hogy az ember tökéletes ura legyen hangszerének is, meg a műnek is. AZZAL A REMÉNNYEL váltunk el a művésztől, hogy Liszt, Schu­mann és Chopin életrekeltőjét mielőbb újra Szekszárdon üdvözöl­hetjük, amikor is a romantikus mes­terek után a klasszikusok: Bach, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven műveinek bemutatásával ajándékoz meg bennünket, a szekszárdi zene­kedvelőket. T. L. A hibák kijavítása a szövetkezet tagjain múlik Válasz a faddi XTSZ-ről szóló cikkre A Népújság február 19-i számában „Miért rossz a hangulat a Faddi Kis­ipari Szövetkezetben” címmel egy írás jelent meg. A cikkhez néhány megjegyzést, észrevételt, úgy vélem, szükséges tenni. 1951-ben és 1952-ben Faddon há­rom szövetkezet működött. A három szövetkezet működése azonban igen sok kívánni valót hagyott maga után. Kivételt csak a Faddi Fémipari KTSZ jelentett. A szövetkezet akkori vezetősége úgy látta, hogy a költsé­gek csökkentése és a szövetkezetek gazdasági megerősödése csak úgy biztosítható, ha A HÁROM SZÖVETKEZETET ÖSSZEVONJA és egy szövetkezet keretében fejtik ki a különböző iparágak tevékenysé­güket. Az elgondolás nem is volt rossz, annál is inkább, mivel az összevont szövetkezet gazdaságilag megszilár­dult, amit bizonyít az is, hogy 1955-ben a szövetkezet tiszta nyere­sége 144 000 forint volt. A szövetke­zet működése még 1956-ban is ki­egyensúlyozott, amikor az elnök Cse­­hák Ferenc elvtárs volt. A bajok az 1956-os októberi ellen­­forradalmi események bekövetkezé­sével keletkeztek a szövetkezetnél is. A tagság nem dolgozott, ugyanakkor a munkabéreket felvették. Míg a me­gyei szövetkezetek a KISZÖV felhí­vására egymás után vették fel a munkát, vagy abba sem hagyták, addig a faddi szövetkezet tagjainak többsége a Tóth testvérek irányítása mellett politizálással töltötte idejét. Jellemző, hogy a KISZÖV többszöri felhívása ellenére is CSAK AZ 1957-ES ÉVBEN VOLTAK HAJLANDÓK A MUNKÁT ELKEZDENI. Ez alól csak a cipész részleg volt ki­vétel. Ebben az időszakban választottak új vezetőséget, amely működésével teret adott a lazaságok további fenn­tartásához. Olyan munkabéreket fi­zettek ki továbbra is, ami mögött nem volt megfelelő termelési érték. A KISZÖV vezetősége ezen okoknál fogva váltotta le funkciójából Bányai Istvánt és zárta ki a szövetkezetből. A KISZÖV a szövetkezet nem ki­elégítő működése miatt csak úgy volt hajlandó a szövetkezet hiteleiért ga­ranciát vállalni, ha a szövetkezet tag­sága a szövetkezet gazdasági megszi­lárdítása érdekében áldozatokat vál­lal. Így történt, hogy a tagság köz­gyűlésen vállalta az OKISZ által meghatározott követelmények teljesí­tését, a munkadíjak mértékének megszabását is. Megjegyezni kíván­juk, hogy még e szigorú feltételek mellett is a munkát megtagadó bá­dogos részleg betanított munkásai havi 1600 forintot kerestek. Nyilván­való tehát, hogy a szövetkezet teljes gazdasági megszilárdításáig további engedményeket nem adhatunk. Megjegyezzük még, hogy A SZÖVETKEZET KÖRÜLMÉ­NYEIT FIGYELEMBE VÉVE, a KISZÖV Ellátási és Értékesítési Osztálya állandóan patronálja a szö­vetkezetet. A munka és anyagellátás biztosítása érdekében szövetségünk mindent elkövet. A szövetkezet tag­ságától várjuk azonban, hogy fegyel­mezett munkával, megfelelő eredmé­nyeken keresztül érje el a gazdasági megszilárdulást. A megye egyetlen szövetkezetére sem fordított a KISZÖV annyi munkát, mint a fad­­dira. Hogy mennyire a szövetkezet vezetőségén és tagságán múlik szö­vetkezeteink jó vagy rossz működése, ezt hűen tükrözi vissza a faddi szö­vetkezet kivételével a megye vala­mennyi szövetkezete. Ahol a szövet­kezeti tagság a szövetkezetet nem csak munkahelynek tekinti, hanem abban életcélt, jövőjének biztosítását látja, ott mindent elkövetnek az ered­ményes működés érdekében. Ezt bi­zonyítják olyan kis szövetkezetek példái mint a Reeölvi Vegyes KTSZ ahol több mint 60 000 forint, a teveli Vegyes KTSZ, ahol több mint 70 000 forint tiszt nyereséggel zárták az el­múlt évet. Meg vagyunk róla győződve, hogy a faddi kisinari szövetkezet dolgozói, ha egy kicsit magukba tekintenek, akkor A HIBÁKAT KÖNNYEN MEG­TALÁLJÁK, s ezek kiküszöbölésével biztosítható csak a szövetkezet gazdasági megszi­lárdulása. A szövetség feladatának tekinti a vezetés megerősítését, amit a vezető­­ségválasztások alkalmával kíván megoldani. Reméljük, hogy a leg­közelebbi írásunkban már a szövet­kezet kiegyensúlyozott helyzetéről és komoly eredményeiről adhatunk szá­mot az újság hasábjain. Gyerő András KISZÖV elnök 3 Közúti balesetek Megrágta a ló Cserben hagyta áldozatát Nyúl József, Sztálinváros, Petőfi utca 390. szám alatti lakos kétlovas kocsijával Dunaföldvár belterületén haladt, szabályosan hajtott és egy csikó volt a kocsi után kötve. Jenei Józsefné előszállási lakos szabályta­lanul az úttesten haladt gyalogosan, annak ellenére, hogy ezen a részen is járda van. A kocsi után jött egy autóbusz, a csikó megijedt tőle, ki­rúgott, és fejbe rúgta Jeneinét, akit súlyos állapotban szállítottak a kór­házba. Ittas vezetés­ű két sérült Fábián Gergely györei lakos a sa­ját tulajdonát képező LV 215 rend­számú motorkerékpárján Bonyhádra akarta szállítani Na­gmány­okról Kecskeméti János zenészt. Előzőleg a nagymányoki vendéglőben ittak. Még Nagymányok belterületéről sem értek ki, egy kanyarban megtörtént a baleset: felborultak az ittasság és gyors­hajtás következtében. Mind­ketten sérülést szenvedtek. Fábián ellen bűnvádi eljárást indítottak. If­j. Révész István dunaföldvári, Me­zőköz utca 5. szám alatti lakos a köz­ség belterületén, a Paksi utcában, el­gázolta M­ 805. rendszámú oldal­kocsis motorkerékpárjával Szabó An­tal dunaföldvári lakost. A gázolás színhelyén azonban nem állt meg, tovább ment és csak pár nap múlva került kézre. Bűnvádi eljárást indí­tottak ellene: egyrészt a bejelentés elmulasztása miatt, másrészt pedig a cserbenhagyás miatt. Versenyeztek — az árokba borult a kocsi A legutolsó szekszárdi vásár után hazafelé haladtak a 6-os műúton lo­vaskocsival Biszak Lajos hidasi és Ober Károly kismányoki lakosok. Út­közben vágtáztak és előzgették egy­mást. Biszak azonban egy alkalom­mal áthajtott a baloldalra Ober elé, akinek a kocsija ezáltal az út mellé, mintegy háromméteres mélységbe borult, s ezáltal két könnyű sérülés történt. Biszak ráadásul otthagyta a sebesülteket. Eljárást indítottak el­lene. -v Véres farsang Ráta, 1958 február. Éjfélre járt az idő. A néma csendben zeneszó és hangos nótázás lopódzott. Amint kinyílt az italbolt ajtaja, egyszerre özönlött ki a világosság és a hangos nótaszó. Tolnai Lali és barátai daloltak. El­hallatszott a falu végéig... „Nékem olyan asszony kell...” Egy fröccsre jöttek át és siettek vissza a tánc­terembe. Az ajtóban megálltak el­szívni cigarettájukat. Bent, a táncteremben, a színpa­don játszik a zenekar. A fiatalok egymáshoz simulva táncolnak. Te­kintetük találkozik, amint a táncot járják a zene ütemére. Az egyik fiatalasszony halkan mondja a tán­cosának: — Nem akarok többet táncolni az­zal a dunaszekcsői férfivel. Már it­tas, és nem akarom, hogy rángasson össze-vissza... Ha le akar kérni, ne adjon oda ... A fiú válaszul megszorította a kar­ját. Szó nélkül táncoltak tovább. — Szabad lesz, kérem alássan? — recsegi egy borízű hang, s választ se várva megragadja a fiatalasszony karját. — Engedje el — szó rá a fiú. Az megrökönyödve, zavaros tekin­tettel néz a fiúra, majd nekiront. Dulakodás kezdődik, az asszonyok sikoltoznak. A részeg bicskájáért nyúl, Viszmeg Jóska észreveszi, megragadja a k­ezét. Lefogják a ha­donászó embert és kituszkolják a táncteremből. Még le sem csillapodtak a kedé­lyek, amikor Somogyi Feri támolyog be a terembe. — Jaj, megszúrtak — szorítja mellére a kezét. Fehér inge elöl csupa vér, összeroskad a padlón. Segítség, orvos, rendőr — hang­zik a lárma, a kiabálás. Pá­nik, zűrzavar. Hol az a gazember? A sebesült fiú öccse, Gyuszi botor­kál be, nyakán, fején, tátongó, szúrt seb. A táncterem, ahol előbb még a mulatozás folyt, mint a felboly­­dult méhkas, kint az utcán is nagy a lárma. Az egyik közeli házból álmából riad fel a zajra, kiabálásra Sükösdi­­né, siet ki a kapuba. — Mi az? Mi történt? Csak nincs valami baj? Hol a fiam? Zömök férfi fut az út közepén. Ahogy észreveszi Sükösdinét, oda­rohan. Az asszony csak a felvillanó késpengét látja, maga elé kapja a ke­zét és a magára terített kendőt, így a karja fogta fel a mellére irányzott szúrást. Félig ájultan ért el, az orvos­hoz. * — Miért tette? — kérdezték az eset után az emberek, miután a két fiút k­órházba szállították. Miért tá­madt késsel a táncterem ajtaja előtt Cigarettázó fiatalokra? Miért tört az életére egy asszonynak? Az ital ha­tására. Ezekért kell majd felelnie az igazságszolgáltatás előtt. Sümegi István Tizenhárom­ éve, hogy együtt él e kis faluban a két nemzetiségű nép: székelyek és svábok. A két fél ellentéteit az ifjúság lassan már elfelejti, a fiatalok csak hal­lásból tudnak róla, de az időseb­bek, a szülők még mindig nem értik meg egymást, a fiatalokat tiltják az együttléttől, a barát­ságtól, a szerelemtől. Két ilyen fiatal szerelméről írok most, akik a szülői előítélet ellenére szívük szerint akartak élni. * Októberi este volt. Ösztjelző, hűvös szél fújt, sárgult leveleket kergetve maga előtt az úton. Az utca elmerült a csendes falusi es­tében, kihaltnak látszott, csak két alak lassú léptei koppantak halkan a járda tégláján. Mintha félre lépnének ... Egy katona és egy fiatal leány lehajtott fejjel haladtak egymás mellett szótla­nul, mint akinek már nincs sem­mi mondanivalójuk. Egy világos­­ablakú, de csendes ház előtt ha­ladtak el, amikor a fiú, Pista megtörte a csendet. — Tudtam, hogy ez lesz a vége. Ma megtudják a szüleid, nem en­gedik meg, hogy találkozzunk, hogy szót váltsunk egymással. Margit, a lány döbbenten for­dult a fiú felé és most hosszan néztek egymás szemébe. A lány szeme könnybe lábadt, majd egy könnycsepp végigszaladt az arcán és lehullott a kendőjére. Úgy fénylett ott a sárga holdvilágnál, mint egy gyöngyszem. — Nem szakíthatnak el bennün­ket egymástól, ha kitartasz mel­lettem. Mondhatnak, csinálhatnak akármit, nem kell a világon sen­ki más csak te — suttogta. — Talán máris megtiltották, hogy szóbaállj velem?! — Cihi Nem, nem! — tagadta a lány. — Nincs értelme, hogy tagadd, úgy is megtudom. Margit nem tudta tovább visz­­tartani zokogását, kétségbeeset­ten sóhajtott fel. — Igen, nem akarják, hogy találkozzunk. Meg­tiltották. A­ falu központjában nyolcat ütött a toronyóra. — Nekem nyolcra otthon kel­lett volna lennem — suttogta a lány. Elváltak, s Margit futva sietett haza. Pista először bement a fa­luba, hogy ne együtt menjenek az utcán, mert Margitot hátha várja az anyja a kapuban. ... Margit remegve lépett be az ajtón, az idegességtől — úgy érez­te, hogy szíve a torkában dobog. Még be sem csukta maga mögött az ajtót, amikor az anyja hozzá­rohant és megragadta a karját. — Hol voltál!? — kiáltotta az arcába. Kétségbeesetten próbálkozott ki­szabadulni anyja kezeiből, de nem sikerült. Ünnenlő ruháidnak el­szakadt az ujja, annyira erősen fonta az anyja. — Sétálni voltam a lányokkal — nyögte. — Még hazudsz is?! — ordított az anya, mint aki elvesztette az eszét, és elkezdte verni a lányt. — Nesze,... nesze. Beszélsz még azzal a csángóval — lihegte ki­­pirultan, s amikor belefáradt az ütlegelésbe, belezuhant az egyik székbe és vonagló arccal nézte a lányt, aki sírás nélkül tűrte a ve­rést. Kint topogás hallatszott és az apa lépett be, aki a szomszédban volt beszélgetni. Az asszony né­hány szót mondott neki németül, s már oldódott is a szíj az apa de­rekáról s pár pillanat múlva esze­veszett tá­ncba kezdett a lány há­tán. — Úgy látszik neked, nem le­het parancsolni... Agyonverlek... — Akkor is szeretem — zokog­ta a lány. Az apa megdöbbent ettől a hangtól, úgy érezte, hogy olyan ember mondta ezt neki, akihez neki már semmi köze sincs. — Takarodj aludni — ordította ... Bement a belső szobába, fel sem kapcsolta a villanyt úgy vetkőzött le, és néha felszisszent, amikor veréstől dagadt testéhez hozzáfe­szült a ruha ... Még akkor is sírt, amikor kint elaludt a villany. Agyában egymást kergették a fur­csábbnál furcsább gondolatok. Megszökik hazulról, de Pistát ak­kor sem hagyja el. Október volt, az őszi szél megrázta az ablako­kat, mintha hívná, hogy ő is tart­son azokkal, akik az ellenforrada­lom okozta zűrzavarban elhagy­ták a hazájukat. Igen ez lesz a legjobb. Megszökni, minél mes­­­szebb innét, még az országon is túl, hogy senki ne akadályozhas­sa meg boldogságukat. Itthagyni a szüleit... Nem. Pista nem_egyez­ne bele. Hisz ő elmehetett volna. Nem messze teljesített szolgálatot a határtól, és nem ment el. Haza­jött ... Megriadt ettől a gondo­lattól is. És Pista azt mondta, hogy itt laknak majd valahol a közelben, lesz egy kis házuk, föld­jük és ketten dolgoznak. A toronyóra az éjfélt is elkon­gatta, már, amikor elaludt, s ál­mában arról álmodott, hogy az idő megváltoztatta szülei véle­ményét is ... Amikor felébredt, újra szomorú lett, érezte, hogy ma újra elölről kezdődik a teg­nap, de gondolatban határozottan tudta, hogy a tegnap nem állhat boldogsága elég csak azért, mert ő sváb, akit szeret, az pedig szé­kely ... T. M. Q MM szer­rint

Next