Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-26 / 48. szám
191>. február 26. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG „Legyünk valamennyien ellenőrök” A népvagyonnak, a társadalmi tulajdonnak védelméről beszélgettünk az üzem néhány dolgozójával a Paksi Konzervgyár párttitkári irodájában. Nem volt ez afféle nagy értekezlet, ahol elnökség van, meg beszámoló és mindenki csak úgy szólhat hozzá, ha előre jelentkezik —, de úgy látszik, annál termékenyebb. A részvevők — miután Hertrich elvtárs, a gyár pártszervezetének titkára elmondta, mi célból hívta össze őket, hogy észrevételeikkel, tanácsaikkal segítsék a pártszervezetét, a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmére teendő intézkedésekkel kapcsolatban — minden kötöttség nélkül mondták el gondolataikat. A gyárban bizonyítOK ANYAG MEGY KARBA, veszendőbe, nem is annyira a lopások miatt — bár ez is előfordul —, hanem a hanyag munka, a gondatlanság következtében. Dévai Lajosné elmondta például, hogy éppen aznap fordult elő, hogy két láda üveg összetört, mert rosszak voltak a ládák, amikor a dolgozó felemelte az üveggel üveggel megrakott ládát, kiszakadt a feneke. Nem nézték tehát meg, mikor az üveget berakták. Szanaszéjjel heverő vegyesízes ládákról, rossz fenekű hordókról, amelyekből emiatt az áruk fele kifolyt, a kanálisba túltöltés következtében elfolyó anyagokról beszéltek a részvevők. Nemrégen például több mázsa savanyú káposztát kellett kidobni, mert az egyik fiatal munkás egy prés üveget vágott a kád tetején lévő kőhöz és az ezer, meg ezer darabra széttörve a káposztába került. Élénken reagáltak az ankét részvevői Szabó elvtárs javaslatára, aki úgy vélte, helyes lenne egy üzemi ellenőrt beállítani, aki mindenütt figyelné, hol mennek tönkre anyagok, hol bánnak rosszul a gépekkel, az anyagokkal, hol dézsmálják a gyár vagyonrát. Szerinte ennek az ellenőrnek a fizetése tízszeresen is megtérülne a gyárnak. Többen fejtették ki ellenvéleményüket, amely szerint újabb ember beállítása csak növelné a bürokráciát, egy ember nem is lehet ott mindenütt és ami a legsúlyosabb következménye lenne. Csökkentené a művezetők, csoportvezetők felelősségérzetét, akik úgy látnák, nem az ő dolguk vigyázni arra, hogy a hozzájuk beosztott dolgozók jól végezzék munkájukat . Ezzel a felelősségérzettel, mint kiderült, már most is baj van. Darnai elvtárs, az üzemi bizottság elnöke elmondta, hogy nemrég az egyik fűtő részegen jött be dolgozni. Csoportvezetője tudott róla, mégsem küldte haza, jóllehet ittasan végzett gondatlan munkájával még kazánrobbanást is előidézhetett volna. Menzer elvtárs arról beszélt, hogy gyakori a selejtáru eltüntetése. Rosszul van például beállítva az üvegzárógép, sok a törés zárás közben. A törött üvegeket — tele áruval, amit a szilánkok miatt már nem lehet új üvegbe tölteni — gyorsan eltüntetik a szeméttelepre. Pedig a szeszfőzde még azt az anyagot is felhasználhatná, nem beszélve arról, hogy a magas törésarány a vezetőket arra késztetné, hogy javítsák meg, vagy állítsák be helyesen a zárógépet. Az ilyen „eltüntetésekre“ jellemző, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik WC-t dugulás miatt ki kellett bontani. A dugulás oka — mint kiderült — egy összetört, áruval teli zöldborsós üveg volt. Szabó elvtárs egyszer figyelmeztette az egyik csoportot, akiknél minden hordó megtöltésénél túlfolyott az anyag és az egyenesen a kanálisba ment, hogy vigyázzanak jobban. Erre ők azt mondták, hogy lakatos létére, miért szól bele a munkájukba, amikor a csoportvezetőjük nem szól érte. Növelni kell tehát a művezetők és csoportvezetők felelősségérzetét — — ez tehát ennek a kis megbeszélésnek egyik legfőbb tanulsága. A másik pedig, amit Hertrich elvtárs, a pártszervezet titkára mondott el: „Legyünk mi, valamennyien ellenőrök.’’ És ezalatt érteni elsősorban lehetne nem csak a vezető dolgozókat, hanem valamennyi kommunistát, szakszervezeti bizalmit, a vállalat összes törzsmunkását. És — mint már eddig is megmutatkozott, — lehet bízni ebben az „ezerszemű ellenőrben”, A GYÁR KOLLEKTÍVÁJÁBAN. A minap fordult elő, hogy Sárközi Imre, a gyár egyik dolgozója — aki egyébként a gyár szomszédságában lakik — észrevette, hogy két gyerek egy fehér valamit cipel a gyár felől. Otthon volt, munkaideje lejárt, de mégis utánuk ment és meglátta, alumínium lemez van náluk. Azonnal visszavitette velük a gyárba. Egy másik — idősebb dolgozó — a kerítésen kívüli árokba látott odakészítve egy hordót és egy lúgkővel teli csomagot. Azonnal kerékpárra ült, az igazgató lakására ment de mivel azt nem találta otthon, a főkönyvelőt kereste meg és jelentette a dolgot. A tolvajt így az éjszaka folyamán le tudták leplezni, amikor eljött a csomagért. Persze, vannak még, akik nem becsülik a közvagyont, úgy tekintik „sajátjuknak”, hogy azt hiszik, azt tehetik vele, amit akarnak. A gondatlansággal, pocsékolással és lopásokkal is inkább csak az idénymunkásoknál lehet találkozni. Éppen a vállalat törzsgárdájának feladata, hogy a többi dolgozót is a társadalmi tulajdon nagyobb megbecsülésére nevelje. J. J. i. 5 Tanácsaink életéből Értény község legutóbbi nyilvános tanácsülésén a községfejlesztési járulék ésszerű felhasználásáról döntöttek. A tanácstagokon kívül 150 dolgozó paraszt vett részt a tanácsülésen. Mindenkit érdekelt milyen irányú lesz a falu fejlődése. A jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgatták Horváth János v. b. elnök beszámolóját, aki ismertette, hogy 122 000 forintos költséggel ebben az évben egy állatorvosi lakás építését tervezik. — Az állattenyésztés és az állategészségügy fejlődésében sokat köszönhetünk dr. Kocsis Antal állatorvosnak — mondotta többek között. A jelenlévők nagy helyesléssel fogadták a tanácselnök javaslatát és 175 kar lendült a magasba, amikor a tanácselnök a javaslatot szavazásra bocsátotta. Értény községben három szobakonyha, mellékhelyiségből és orvosi rendelőből álló házat építenek a községfejlesztési hozzájárulásból. Érdeklődéssel várjuk a tanácsok községfejlesztési munkájáról szóló törvényerejű rendelet megjelenését Ebben az évben 600 folyóméter járda építését tervezik Szárazd községben a községfejlesztési hozzájárulás felhasználásával. Ezekről a problémákról beszélgettünk Bencsik Ferenccel, a község v. b. titkárával, aki az alábbiakat mondta el. — Nagy érdeklődéssel várjuk a február elején jelzett, a tanácsok községfejlesztési munkájáról szóló törvényerejű rendelet megjelenését, — mondotta. Az új rendelkezés ugyanis állami segítséget biztosítana a tanácsok által a lakosság támogatásával elhatározott nagyobb arányú beruházások megvalósításához. És ha ez így lenne, hamarosan megoldódna községünk villamosítása, mert a község lakossága bizonyosan szívesen fizetné a magasabb községfejlesztési járulékot is, ha látja, hogy a befizetett pénz, valóban a község fejlesztését szolgálja. Nagy segítséget jelentene számunkra a kilátásba helyezett állami kölcsön is. Községünk villamosítása legkevesebb 250 000 forintba kerülne, amelyet 4—5 éven keresztül tudnánk csak összegyűjteni. Ezt községi viszonylatban igen nehéz megvalósítani. Az új rendelkezés tervezete szerint a községi tanácsok állami kölcsönt igényelhetnek és a községfejlesztési járulékból folyamatosan törleszthetik az adósságot. Csak helyeselhetjük a tervezetnek azon részét is, amely szerint a községfejlesztési járulékot — a korábbi gyakorlattól eltérően — az állami adókkal együtt írják elő, vetik ki, így az adózó látja, milyen összeget tesz ki évi adója, — mondotta Bencsik elvtárs, Szárazd község v. b. titkára. Ami a számok mögött van A Tolna megyei Népújság február 21-i számában Gaál Zoltán statisztikus tollából „Tolna megye szocialista iparának 1957. évi működéséről” cím alatt statisztikai adatokat közöl a megye ipari vállalatainak működéséről és a cikkben többek között a következőket írja: „A számbavett hét minisztériumi ipari vállalat közül csupán a Bonyhádi Cipőgyár termelése maradt le az 1955. évi mögött 88,4 százalékos teljesítéssel. A minisztériumi ipar fontosabb termékei közül 18 százalékos csökkenést mutat a cipőtermelés. A Bonyhádi Cipőgyár, tárgyévben 133 ezer pár cipővel termelt kevesebbet, mint 1955. évben. Egy negyedév termelését megközelíti a csökkenés.’’ Ha a lap olvasói ilyen száraz statisztikai számokkal kapnak egy beszámolót és a cikk írója nem tartja szükségesnek a számok mögé is ment) úgy a beszámoló alkalmas arra, hogy az olvasót arról győzze meg, hogy a Bonyhádi Cipőgyár termelése az 1957. évben visszaeesett, mégpedig jelentékenyen. Ez pedig nem igaz! Az igazság az — ha a számok mögé nézünk — a Bonyhádi Cipőgyár az elavult klammervarrott gyártási eljárásról egyik futószalagjával áttért a technológiailag fejlettebb mechanikai goyservarrott eljárásra elsőként és még ma is egyedül az ország cipőgyárai közül. Ezzel a fejlettebb eljárással tartósabb, tetszetősebb és a fogyasztók által keresettebb cipőket gyárt. Ez az eljárás azonban munkaigényesebb is és ugyanaz a futószalag, amely a klammervarrotta eljárással dolgozott, mechanikai goyser eljárással csak a klammer termelés 68,7 százalékát tudja gyártani. A vállalat egy futószalagja állott át erre az új eljárású gyártásra, ezért a termelésnek mennyiségileg 82 százalékra való visszaesése indokolt, mert ezzel szemben minőségileg jobb és fejlettebb gyártási eljárással készült cipőket kap a fogyasztó közönség. A gyár termelése emellett fejlődött, mert a termelési érték csak 88,4 százalékra esett vissza, ez mutatja, hogy értékesebb cipőt gyárt. A termelékenység javult, mert az egy fő egy napra eső termelés az 1955. évhez viszonyítva 89,5 százalékra esett vissza, holott annak is indokolt lett volna a visszaesése. A létszámalakulásban is fejlődött a vállalat, mert bár munkaigényesebb goyser cipőt gyárt, a munkáslétszáma 98.5 százaléka, az alkalmazottak létszáma pedig 97.9 százaléka az 1955. évinek. Az 1957. év utolsó negyedében a vállalat második futószalagja is betanult a mechanikai goyser eljárásba és az 1958. év első negyedében már két futószalag gyárt a fejlettebb technikát jelentő goyser eljárással. Igazolja a vállalat fejlődését az a körülmény is, hogy 1958. évre a vállalat export megrendelést kapott a külkereskedelmi szervektől, mert szépnek és a külföldi piacra megfelelőnek találták a goyser férfi félcipőket. A száraz statisztikai számokból mielőtt véleményt alkotnánk, nézzünk mindig a számok mögé. Bonyhádi Cipőgyár üzemgazdasági csoportja* Fejlődik Kurd község Mostanában sok örömhírről szerez tudomást Kurd község lakossága. A községi tanács szívbéli ügyének tekinti a község fejlesztését — írja Kiss József. Nemrégen fejezték be az artézi kút hálózat építését. A község 10 új artézi kutat kapott, amelyekről azt is elmondhatjuk, hogy jól működnek. Az 1958-as évben a községfejlesztési járulékból új kultúrház építését tervezi a községi tanács. A kultúrházban egy szép nagy táncterem és több szórakozóhelyiség lesz. A község lakossága, különösen a fiatalok társadalmi munkát vállaltak, hogy ezzel is elősegítsék községük fejlődését. Irány Belgium A magas, szemüveges belga ügynök, aki már két nap óta járta a jugoszláviai menekült lágert, megállt Horvai Pál előtt, végigmérte izmoktól duzzadó alakját ,és azt mondta a mellette topogó, alacsony, kövér tolmácsnőnek: — Ez alkalmas lesz a bányamunkára. — Nem sokáig tartott az egyezkedés. Horvai Pál, aki feleségével és kétéves kisgyermekével együtt már unta a láger keserű kenyerét, hamar megkötötte a belgával az egyezséget. És még aznap este megírta, haza Bonyhádvarasdra a levelet Horvai Miklósnak, az apjának: „Belgium gazdag ország, s ahogy hallom, sokat lehet ott keresni a bányában.” Ezt írta, s akkor még hitt is abban, őszintén, amit a papírra vetett. II. Villé Pomerouelban Amikor az első napon Horvai Pál munka után gyalog hazaballagott a két kilométerre lévő bányából, fáradtan leroskadt a székre és azt mondta a feleségének. — Itt nem úgy van ám, mint ahogyan otthon volt a mázai bányánál. Itt nem kap az ember munkaruhát, s még a szerszámot is meg kell vennie, ha dolgozni akar. Azt is megmondták, hogy csak éjszakai műszakra tudnak alkalmazni. Emlékszel? Otthon Magyarországon nem így volt. Mázán egyik héten éjszakai, a másik héten pedig nappali műszakban dolgoztam. III. Fizetésosztáskor Amikor az első hónap végén Horvai Pál kezéhez kapta a fizetését, nem akart hinni a szemének. — Ebből akarják, hogy fenntartsam a családomat? — kiáltotta a fizetést osztó bányatisztviselők felé, s amikor azok a tolmács útján értesültek „felháborító” kijelentéséről, az egyik tisztviselő, aki hatalmas hasától mozogni is alig tudott, udvariasan tudtára adta: — A szerszámokra, munkaruhára, a lakásra, és a részletekre vásárolt asztalra, szekrényre, ágyra vontuk le bérének 60 százalékát. Hogy miből él meg? Az minket, a bányaigazgatóságot nem érdekli! IV. Éjszakai beszégetés Nem tudtak elaludni. Az asszony a pokróc alá húzta a fejét, s keservesen zokogott. Horvai Pál vigasztalta.• Egy-két év és megszabadulunk a levonásoktól, s akkor majd talán nem kell vacsora nélkül lefeküdni. Ne sírj Anyukám, mert sírással úgy sem segítesz a bajon. — Megszabadulunk? — kérdezte elcsukló hangon az asszony — hogyan szabadulnánk meg? Tudod, te milyen drága itt az élet? Tudod te, hogy bevásárlásnál egy kiló marhahúsért 120 frankot kell fizetnem. Két kiló hús árát nem keresel a napi 200 frankos fizetéseddel, még akkor sem, ha egyáltalán nincs levonás. Otthon, Magyarországon viszont 5 kiló marhahúst is vehettél a napi kereseteden, amikor a Márai Bányánál dolgoztál. V. Belga bányászok között Horvai Pál gyorsan megbarátkozott a belga bányászokkal. Már csaknem egy évig dolgozott a bányában, amikor egyszer ahogy hazafelé ballagtak, Horvai Magyarországról beszélt nekik. — Nálunk tudjátok úgy van, hogy nem kell kilométereket gyalogolni, vagy kerékpározni a bányásznak, ha távol lakik a bányától, mert hazaviszik a bányászjáratok. Erre a célra külön autóbuszokat rendszeresítenek. — Na és a táppénz? — kérdezte az egyik toprongyos öltözéket viselő, nyúlánk, beesett arcú belga. — A táppénzt hogyan adják nálatok? — Az sem úgy megy, mint itt — válaszolta, és magyarázni kezdte — itt nálatok csak akkor kap néhány frankot a beteg, amikor 5 napnál tovább tart a betegsége, de nálunk, ha egy napig beteg a munkás, akkor is megkapja arra az egy napra a táppénzt, amely egyes esetekben csaknem az egész fizetésének megfelelő összeg. A belga munkások csodálkoztak a beszéden, s az egyik meg is kérdezte Horvaitól. — Tulajdonképpen miért jöttél akkor el Magyarországról, ha nálatok ilyen jól megy a munkásembereknek? Horvai Pál gondolkodott egy darabig a szavakon, végül is csendesen megjegyezte: — Azért jöttem el, mert bedőltem az ostoba mesének, amit a nyugati paradicsomról fecsegnek egyesek arra mifelénk. Addig azonban nem nyugszom, amíg ismét vissza nem kerülök a hazámba, ahol sokkal, de sokkal jobb világ van, mint erre Ti felétek. VI. Boldog pillanatok Fékezett az autóbusz és megállt. Amikor Horvai Pál karján a két éves Juliskával nyomában a feleségével kiszállt belőle, nagy kövér könnycsepp gördült végig az arcán. Az emberek, akik a busz körül álltak, elvitték jövetelének hírét a szülői házhoz mielőtt hazaérhettek volna. Horvai Miklós bácsi boldogan szaladt a fia elé, s amikor az kibontakozott öleléséből, azt mondta neki: — Na, fiam, ugye hogy nekem lett igazam. Én próbált ember vagyok, de Te mégsem hallgattál a szavamra, amikor azt mondtam, hogy ne menj ... Most aztán a saját károdon tanulhattál... Horvai Pál mosolyogva bólogatott, s csak azt válaszolta: — Nyolcvan kilót nyomtam, amikor elhagytam a határt és most 70 kiló vagyok, ha a mázsára állok. Tíz kilót otthagytam a nyugati paradicsom urainak. Én belőlem azonban soha többé egyetlen kilót sem vehet el kapitalista, mert az én életem is most már örökre egybeforrt szocialista hazámmal, amely úgy gondoskodik rólunk munkásokról, mint a jó anya a gyermekéről. (Haypál) Pillanatképek egy disszidens család életéből